2014. február 10., hétfő

13. fejezet

13. fejezet
Jótékonysági est


A szám szélét harapdálva néztem bele a tükörbe ezredszerre. Nem mentem most külön ruhát venni, volt még olyan, amit otthonról hoztam. Köztük volt az egyik kedvencem, ami csak egyszer volt rajtam, egy esküvőn. Vajszínű volt, alul kicsit hagyma alakú. Nem volt túl rövid, de a térdem már szabadon hagyta. Min Mi-t hívtam, és ő mondta, hogy nem kell nagy-estélyiben menni, de adjam meg a módját azért. Elvégre egy jótékonysági est.
Mégis kétségeim voltak. Hogy pontosan ki előtt akarok megfelelni, azt nem tudtam. De jobb volt bele sem gondolni. Végül magamra dobtam egy nem túl feltűnő sminket, a hajamat két oldalt lazán feltűztem, hogy ne lógjon a szemembe. Felvettem a kis táskámat, és már csuktam is magam mögött az ajtót. A liftben szerencsére nem futottam össze senkivel, csak a 2. emeletnél szállt be, egy idősebb nő, aki végigmért ugyan, de tekintete inkább elismerő volt, nem feddő. Így tehát elkönyveltem magamban, hogy a ruha ebben az országban is megállja a helyét.
7-kor kezdődött az est, a fellépők 8-kor kezdtek. Köztük a drága szomszédaim is. És ha jól értesültem, Lucy is. A többi fellépőről nem igazán tudtam, nem is olvastam utána, de kíváncsi voltam. Ha jól számítottam, háromnegyed nyolcra ott is leszek. Az ajtónál álló őr, vagyis a pontos beosztását még a mai napig nem tudtam, azonnal megkérdezve, látva a ruhámat, hogy intsen e le nekem egy taxit. Hálásan megköszöntem, elvégre nem akartam én ezzel szórakozni, a magas sarkú cipőmben botladozva. Pár perc múlva így már egy puha ülésen ültem, és megmondtam a Park Hyatt Hotel címét a sofőrnek. Nem igazán tudtam mi a szokás errefelé ilyen téren, de eddigi utazásaim során, mikor egyedül ültem taxiba, beszélgetésbe mélyedtem a vezetőkkel. Ma is így tettem, ráadásul ma egy extra jó fej hapsi volt az, így még nevettem is, mielőtt inamba szállt a bátorságom az eseményt illetően.
A hotelre még a délután rákerestem a neten, de még így is meglepett az eleganciája. Nem tudom, hogy hány emelet lehetett, de elég magas volt. A főbejárat, a nagy üvegajtó felett nagy betűkkel állt: PARK HYATT SEOUL.
Gyakran jártam én utazásaim alatt 5 csillagos hotelekbe, de az, hogy egyedül, kisestélyiben topogok egy ilyen előtt, na, ez merőben újdonságnak számított.
Végül mégiscsak szembe kellett néznem vele, így inkább felszegett állal haladtam a főbejárat felé. Felmutattam a meghívómat, amit még az igazgatótól kaptam, és beléptem az épületbe. Már innen hallottam, hogy a nagy csarnokban, ahol a rendezvényt tarják, lágy zene szól.
Úgy tudtam, hogy a földszinten lesz az est. Persze nem volt szükség arra, hogy magam találjam meg a helyet, mert odavezetett pár készséges hosztesz.
Odabent már nagyon sokan voltak, díszesebbnél díszesebb ruhába, de nagyot sóhajtottam, mikor láttam, hogy nem számítok se alul, sem túl öltözöttnek.
A szemem körbejárta a helyet, ismerősök után kutatva. Szinte azonnal észrevettem az egyik asztalnál ülő, és épp unatkozó So Ra-t, és azonnal elindultam felé.
- Régóta vagy itt?- huppantam le mellé.
- Szia!- mosolyodott el- Tíz perce érkezhettem.
- Az nem vészes- majd levettem az egyik arra járó pincér tálcájáról egy poharat, mert láttam, hogy So Ra előtt is van egy.
- Eddig hogy tetszik Szöul?- kérdeztem érdeklődve.
- Furcsa…. Annyira… más, mint otthon. De ez gondolom neked nem újdonság. Elvégre, ugyanabban a cipőben járunk.
- Hát igen. Csak téged nem erővel rángattak ide- húztam el a számat.
- Igaz- majd hozzákoccintotta a poharát az enyémhez, és kortyolt egyet- De van egy olyan érzésem, hogy azért annyira nem érzed magad rosszul, mint amennyire elmondod.
Egy pillanatig elgondolkoztam.
- Talán igazad van. Van benne pár jó dolog.
- Például a FOUR- mondta. Ez meglepett. Ő meg elpirult kérdő tekintetemre.
- Nocsak, egy fangirl?- nevettem.
- Ők a kedvenceim- vonta meg a vállát- Szerencsés vagy, hogy velük dolgozhatsz. Alig várom, hogy lássam őket.
- Nem olyanok, mint amilyennek hiszed őket- csóváltam a fejem- In Ho megfejthetetlen. Henry totál gyagyás. Jae Hwa… ő kedves, de szívtipró. Shin pedig… ő egy bunkó… vagyis…. Néha nem, de, legtöbbször az. Bár valójában nagyon bájos személyisége is lehetne… de…
- Már megint Shin a téma? Mondom, hogy bele vagy zúgva!- hallottam egy ismerős hangot a hátam mögött, és Min Mi leült mellénk az asztalhoz.
- Mondom hogy nem!- csattantam fel.
- Pont úgy tűnik, mintha hidegen hagyna- nevetett So Ra is. Majd cinkosan összenézett a másik lánnyal.
- Látom már, jól ellesztek egymással- sóhajtottam- So Ra, ő itt Yoon Min Mi, színésznő és énekes, Henry gyagyás nővére, Min Mi, ez itt Hyun Sik bolond húga. Miért érzem azt, hogy egyedül én vagyok a normális hármunk közül?- vontam fel a szemöldököm.
- Pont azért, mert még zakkantabb vagy nálunk- válaszolt kapásból a vöröses hajú lány.
Ezután Min Mi kérdezgetett pár dolgot So Ra-tól, amit én már tudtam, így kicsit kibámultam a fejemből. Bár párszor magamba kellett tartanom a röhögést, mikor egy olyan kérdés hagyta el Min Mi száját, hogyha So Ra egy lakatlan szigetre kerülne, melyik márkájú táskáját vinné magával… Okés, örültem, hogy ilyen kérdéseket én nem kaptam tőle.
Ekkor a szemem megakadt pár ismerős srácon. Dolgozott az agyam rendesen, hogy rájöjjek, hol láttam már őket. De csak akkor jöttem rá, mikor egy barna hajú, jóképű fiú lépett hozzájuk. A Bright Night emlékei felötlöttek bennem. Ez a BTD, Alex bandája. Ráharaptam a számra kínomban. Fogalmam sem volt, hogy ők is itt lesznek.
- Hé, a BTD is fellép ma?- vágtam félbe a beszélgetést.
- Igen, a programban ők is benne voltak- felet So Ra.
Hát ez szuper. Csak remélni mertem, hogy Alex nem szúr ki ma.
Végül elkezdődtem az előadások. Egy-egy produkció nem volt hosszú, sem túl rövid. Igazából élveztem az egészet. Énekesek, táncosok, minden korosztályból. A vége felé voltak a BTD-s srácok. Egész jók voltak, nekem tetszett.  Alexnek kifejezetten jó hangja volt, nem egy átlagos hang. De ez nem segített az ellenszenvemen, szóval az előbbi gondolatok nem hagyták volna el a számat semmi pénzért.
 Utánuk énekelt Lucy. És be kellett látnom, hogy tényleg jó hangja van a lánynak. Bár nem tudtam volna megmondani, hogy mikor örültem volna jobban. Ha rossz, vagy ha jó hangja van. De ettől még ő sem lett szimpatikusabb. Sőt! Ha lehet, még jobban utáltam.
Aztán utánuk pár számmal később jöttek a szomszédaim. Most nem gyors dalt énekeltek, hanem egy lassú, és szép számot. Most hallottam őket először fellépni, és teljesen megleptek. Láttam az arcukon, hogy szeretik, amit csinálnak, élvezik, hogy énekelhetnek. Persze túl hamar vége lett, és pár fellépő után, vége lett az est koncert részének. Sokan táncolni kezdtek, volt, aki az asztalok, és a rajta lévő svédtálak felé indult.
- Annyira jók voltak a srácok- áradozott So Ra. Ezt az egy mondatot ismételgette a FOUR dala óta. De megértem. Én is így viselkedtem, mikor olyasvalakit láttam, akit előtte csak CD-n hallgathattam.
- Majd ha idejönnek bemutatlak nekik- mosolygott rá Min Mi.
- Elmegyek, keresek valami ehetőt- szóltam oda nekik, mikor már éreztem, hogy rég is volt az ebédidő. Odaléptem a mérnöki pontossággal megtervezett asztalköltemény mellé. Végignéztem a kínálaton, és szörnyülködve vettem észre, hogy a fele legalább halas, vagy paradicsomos cucc. Végül megörültem, mikor kiszúrtam az asztal másik felén a fasírtot. És mivel nem tűnt olyan cselesnek, hogy belül számomra valami visszataszítót tartalmazzon, ezért boldogan bekaptam egyet. Nem tévedtem, valóban finom volt. Ezért még ott maradtam, hogy még párat észrevétlenül betermeljek. Egészen addig simán is ment, míg meg nem hallottam egy hangot a hátam mögül.
- Ez már a 6. lesz. Számoltam.
Kis híján félrenyeltem, miközben, igyekezve gyorsan megrágni a falatot, hátra fordultam Shin felé.
- Rágd csak meg nyugodtan, meg ne fulladj- folytatta vigyorogva, én meg próbáltam csúnyán nézni rá. Időközben a többi srác is körénk gyűlt és a harcomat figyelte a fasírttal.
- Ennyire szereted a fasírtot?- nyitotta nagyra a szemét Henry vigyorogva. Belenéztem a szemébe, és ekkor, azt hiszem még jobban félrenyeltem. A maknae szemében kék kontaktlencse volt. Így ezzel a szőke haj kék szem kombinációval… nagyon vicces volt.
- Nem tetszik?- kérdezte rémülten- Neked olyan szép szemed van, gondoltam kipróbálom én is….
- Szó sincs róla, nagyon jó- mondtam, mikor leküzdöttem a falatot- Csak úgy nézel ki…. Mint egy német- nevettem fel. Erre a többiek elfordították a fejüket, hogy ne túl nyilvánvalóan szórakozzanak a kijelentésemen.
- És az nem jó?- láttam, hogy kezd elszomorodni.
- Dehogynem! Nagyon tetszik. Bár lehet, hogy annyira nem is németes. Inkább olyan…. Macsó, amerikai szörfös… már csak azt kéne mondanod, hogy Hey, baby!, mindezt a megfelelő akcentussal, és akkor tényleg olyan lennél, mint Ken barbi.
Erre már egyikük sem tudta visszafogni a nevetését, még Henry is elvigyorodott.
- Nagyon csinos vagy- mosolygott rám Jae Hwa pár perccel később- Szerintem most jelentsük be a kapcsolatunkat, és…
Nem tudta tovább mondani, mert nevetve vállba bokszoltam.
- Hé, ne hagyd, hogy verjen az asszony!- szórakozott In Ho mellettük.
Ebben a pillanatban lépett oda mellénk Min Mi és So Ra. Ez utóbbi lánynak az arcán láttam, hogy nincs teljesen minden rendben, és annak is megvan az esélye, hogy fangörcsöt kap. Egy gyors bemutatkozás után azonnal láttam, hogy kezd egy kicsit feloldódni.
- És hogy tetszett az előadás?- kérdezte Jae Hwa vigyorogva So Ra-tól.
- Nagyon-nagyon jók voltatok. Nem gondoltam volna, hogy hallak titeket élőben is énekelni valaha, de most nagyon boldog vagyok. Megvan otthon az összes lemezetek!- lelkendezett.
- Végre valaki, aki szereti a zenénket- mosolygott rá Shin is.
- Miért, ki az aki nem szereti?- vonta fel a szemöldökét a lány. Shin csak felém biccentett a fejével.
- Ez így nem igaz teljesen- vágtam rá.
- Na persze- csóválta a fejét- Ez a mostani is levett a lábadról, igaz?- gúnyolódott.
- Hát… Mondjuk azt, hogy várakozáson felüli volt. Teljesen azt hittem, hogy playback-ről fog menni- na erre mindenki felnevetett a társaságból, csak én maradtam komoly. Mert hát én komolyan így gondoltam. Ekkor azonban egy váratlan hang szakította félbe a társalgásunk.
- Mi Ah?- hallottam a hátam mögül. Azonnal felismertem a hangot, így szélsebesen megpördültem, és próbáltam nyugodt arcot vágni. De igazából nagyon felzaklatott ez a váratlan felbukkanás.
- Nem gondoltam volna, hogy pont itt találkozunk, anya- suttogtam. Ott állt előttem, gyönyörű ruhában, gyönyörű sminkkel. De számomra mintha egy teljesen idegen lett volna.
- Én sem. Nem is mondtad, hogy ide jössz- koreaiul beszélt hozzám, amin meglepődtem.
- Csak ma szóltak- vontam meg a vállam, és konokul magyarul beszélve továbbra is.
- Csinos vagy- mosolygott továbbra is rendületlenül.
- Köszönöm.
Ekkor körülnézett a társaságomban, és tágra nyílt a szeme a csodálkozástól. A barátaim jól nevelten köszöntek, csak én éreztem magam egyre kínosabban. Elkaptam Shin tekintetét, aki együtt érzőn nézett rám.
- Nem is tudtam, hogy ilyen jóba vagy a FOUR-ral- fordult felém anya.
- Nem sok választása volt, tekintve, hogy szegény pont a szomszédunk lett- nevetett Jae Hwa- és most ezért is dolgozik Shinnel a DS. Entertainmentnél.
Ebben a pillanatban haraptam a számba. Most jön majd az a rész, hogy miért nem meséltem el semmit, és hogy miért vagyok ilyen. Én majd megint kifejthetem, hogy mekkora hiba volt engem csak úgy lepasszolni, aztán megint kezdődik minden előröl. De anyám nem szólt egy rossz szót sem (persze, társaságban nem fogja megemelni a hangját), csak rendületlenül mosolygott tovább.
- Mi Ah, bemutatlak pár embernek, rendben?- tette a karját az enyémre. Én csak bólintottam, és elindultam vele.
- Sok mindenről nem mesélsz- mondta, végre magyarul, és a hangja valahogy szomorú volt, bár arca nem változott.
- Családi vonás- vontam meg a vállam, de már nem tudott válaszolni, mert odaértünk egy társasághoz, ahol apám is állt. Ő is meglepődve nézett rám, majd barátságosan üdvözölt. Mintha az, hogy összefutunk, mindennapi jelenség lenne. De itt nem álltam neki cirkuszolni. Azt majd máskor.
Ezek után óráknak tűnő unalmas beszélgetések kezdődtek, mindenkinek bemutattak, és mindenki megkérdezte, szinte ugyanazt, hogyan érzem magam, miket szerettem csinálni, engem is a divat érdekelt-e, vagy inkább a gazdaság, meddig maradok, és ha itt maradok, milyen egyetemre fogok járni…? A végére már legszívesebben visítottam volna. Mikor végül az ezredik ember után szabadultam, és elköszöntem anyáéktól, aki odasúgta nekem, hogyha majd nyugalmasabb lesz minden, mindenképpen beszélnünk kell, mert valami fontosat akar mondani, végre felsóhajthattam.
Elindultam, hogy megkeressem a többieket. Láttam, hogy Jae Hwa So Ra-val keringőzik, és közben vigyorogva mesél valamit. Na tessék, megvan a következő áldozat? Majdnem felnevettem. Ebben a pillanatban lépett elém Henry.
- Megtisztel a kisasszony egy tánccal?- vigyorgott, miközben viccesen meghajolt.
- Ezer örömmel, uram- csúsztattam bele a kezem az övébe.
- Remélem tudsz keringőzni- nézett rám jól szórakozva.
- Idióta! Keringőzni minden hülye tud- nevettem, majd átkarolta a derekamat.
- Minden rendben a szüleiddel?- kérdezte, miközben elkezdtünk táncolni- Úgy értem, biztos nem gondoltad volna, hogy itt lesznek…
- Igen, így van. De minden rendben.
- Talán egyszer le kéne velük ülnöd, és rendesen átbeszélni a problémát. Azzal hogy te sem, és ők sem mondanak semmit, semmit nem érsz el.
- Igazad van Hans herceg. De… majd megoldom- eresztettem meg egy mosolyt.
- Lehet, hogy a jövőben hanyagolom a kék szemeket, és inkább meghagyom neked a monopóliumát- vigyorgott.
- Van még pár árnyalat, lehet próbálkozni- nevettem rá.
Végül az este folyamán jól szórakoztam. Táncoltam Jae Hwa-val és In Ho-val is, mind a ketten nagyon kedvesek voltak, ami ez utóbbinál egészen meglepett. Meg pár ismeretlen ember is lekért, de hát nem tudtam nemet mondani.
Mikor végül sikerült megszabadulnom a táncparkettől, megláttam a barátaimat, egy kis körben az  egyik asztalnál. Lehuppantam Shin mellé, aki elém tett egy kristálypoharat.
- Minden rendben?- nézett rám.
- Ha a táncolást kérdezed, akkor leszakad a lábam, ha az estét, akkor jól érzem magam, ha pedig a szüleimet, akkor… Kicsit zavarban vagyok.
Halkan felnevetett.
- Úgy általában kérdeztem. Sajnálom, hogy ma nem volt időm délután. De holnap csak a dalt fogjuk próbálni. Megvan a szöveg?
- Még helyenként csiszolni kell rajta, de majd holnap megmutatom- mosolyogtam rá. Furcsa volt vele így beszélgetni.Úgy hogy közben nem akartunk egymás torkának esni.
- Teljesen leszakad a lábad, vagy esetleg…?- azonban nem tudta folytatni, akármit is mondott volna, mert ebben a pillanatban Lucy dobta le magát az ölébe, és egy csókot nyomott a szájára. Elfordítottam a fejem, hogy ne kelljen látnom. Így is a hideg rázott ettől a csajtól.
- Jössz táncolni, oppa?- kérdezte nagy szemekkel. Shin egy pillanatra zavartan rám tekintett.
- Most épp beszélgetek, Lucy, egy kicsit később.
- Kérlek!- nézett rá olyan szemekkel a lány, mint aki tudja, mivel tartja sakkban.
- Rendben- válaszolt sóhajtva a fiú, majd felállt.
- Ó, Mi Ah- fordult hátra hozzám Lucy- Hallom veled írja Shin a dalunkat. Mondhattad volna, hogy csak ezért vagytok együtt állandóan. Mindenesetre aztán jó legyen!
- Hidd el, nagyon jó lesz- mosolyogtam rá gúnyosan, majd visszafordultam az asztalhoz. Próbáltam belemerülni a társalgásba, de nem ment. Végig csak azon járt az agyam, hogy miért idegesít engem ennyire, hogy ezek ketten együtt vannak? Az nem lehet, hogy tényleg el kezdtem vonzódni Shinhez, mint ahogy azt Min Mi állítja. Zavartan felálltam a székről.
- Hova mész?- nézett rám Jae Hwa.
- Csak egy kis friss levegőt szívni- válaszoltam.
- Menjek veled?- kérdezte, de csak mosolyogva megráztam a fejem.
- Aztán el ne tűnj, mint a múltkor!- szúrta közbe Henry, de én csak nevettem.
Láttam korábban, hogy van egy teraszajtó kifelé, ami egy kis kertbe vezet. Hamar odakeveredtem, és kiléptem az éjszakai friss levegőbe. Odakint egy szépen feldíszített virágos lugas volt, de alig voltak itt emberek. Fáradtan nekidőltem a falnak. Az szüleimen, a FOUR-on, az otthoni életemen járt az eszem. Bár ahogy So Ra is mondta, kezdtem megkedvelni ezt is itt. Mire épp mehetnék, kedvem támad majd maradni. De ezt a gondolatot gyorsan száműztem magamtól.
 Észre sem vettem, hogy valaki a sötétből mellém lép, és ismerős hangján megszólít.
- Mi Ah, te vagy az?
Ijedtemben szinte egy méterrel arrébb ugrottam, és el is estem volna, ha az az alak nem kap el. Ez volt az a pillanat, ahol az arcára néztem, és azonnal kirántottam magam a kezéből.
- Hagyjál, Alex!- szóltam élesebben, mint azt a helyzet megkövetelte. Már indultam is volna, de a fiú hangja utánam szólt.
- Kérlek, várj egy kicsit. Mondani akarok valamit.
Egy percig hezitáltam, hogy mit tegyek, de végülis, itt azért voltak emberek, nem tehet ellenem semmit. A hangja sem volt részeg, mint a legutóbb. Gyorsan cikáztak a gondolatok a fejemben, de végül döntöttem. Így megfordultam, és rá néztem.
- Gyorsan mond!- szólaltam meg.
- Gyere, ülj le- mutatott egy padra, és én sóhajtva leültem mellé, de még így is jócskán volt közöttünk távolság.
- Sajnálom- bukott ki belőle, mire én felvontam a szemöldököm.
- Sajnálod?- kérdeztem vissza- Pontosan melyik részét?- nevettem fel gúnyosan.
- Kérlek, ne légy ilyen. Az egészet sajnálom. Sokat ittam, mérges voltam, elszállt az agyam. A FOUR meg rátett még egy lapáttal. Nem tudom, hogy Shin vagy Jae Hwa mesélt e neked valamit…
- Ha a best friend dologra gondolsz, akkor tisztában vagyok vele… és hogy végül miért vesztetek össze.
- Ez megkönnyíti a dolgomat. Akkor érted, hogy miért vagyok velük ilyen. Bár már ne tudom, hogy ki volt a hibás, és hogy volt e egyáltalán hibás ebben az egészben.
Az arcára néztem. Szomorú volt, és egy kicsit elkeseredett. Mint egy árva kiskutya, ez jutott az eszembe. Így az ajkamba haraptam, és próbáltam nem túlságosan empatikusan kezelni a helyzetet. Mielőtt még újra beleesek valami csapdába.
- Én sem tudom- mondtam- A helyükben én sem hagytam volna ki a lehetőséget, a te helyedben meg nekem is rosszul esett volna. Nem tudom, hogy van e ilyenkor teljesen jó, és senkinek sem fájdalmat okozó megoldás.
- Nem akartam veled úgy viselkedni. Csak hirtelen felindulásból…
- Gondoltam… Illetve, páran azt mondták, túlságosan bízok az emberek jóindulatában… Ki tudja, bizonyos helyzetekben lehet hogy tényleg így van.
- Megbocsátasz?- nézett rám. Elgondolkoztam. És kimondtam, ami először eszembe jutott.
- Hát, elég gáz volt, amit csináltál. És rendesen utáltalak érte… meg amiket az alagsorban mondtál…. Hallottam őket.- Erre az arca megnyúlt. Nyilván ő is emlékezett rá, mit mondott- Fájt, hogy milyennek látsz, pedig vagy két mondatot, ha váltottunk egymással azon az estén. De hogy még mindig haragudjak? Nem annyira az én stílusom. Megbocsássak? Miért is ne? 
- Komolyan?- a szeme hitetlen volt, hogy hirtelen elmosolyodtam. Nem tudtam rá úgy haragudni, mint előtte. És ez ellen nem tehettem semmit.
- Ha te is megbocsátottál a fiúknak, és már nincs harag, akkor semmi akadálya…
- Ez zsarolás?- mosolygott rám, furcsa kis öngúnnyal a szája sarkában.
- Nem, csak egyszerű békítő hadjárat- egy pillanatig hezitáltam hogy folytassam e, de végül szóra nyílt a szám- Tudod, volt egyszer egy barátnőm, még 15 éves voltam. Nagyon jóban voltunk vele, hárman voltunk mi is legjobb barátnők. Bár a másikhoz, aki még mindig a legjobb barátom, sokkal erősebb szálak fűztek. De ez a harmadik lány, ugyanazt a srácot szerette, mint én. Ez egészen jól is ment addig, míg esélyünk sem volt egyikünknek sem. De aztán a fiú elhívta a lány randizni. Erre a lehetőségre egyikünk sem volt felkészülve, hogy mi lesz, ha az egyikünket választja. Persze, hogy iszonyatosan megsértődtem. Nem beszéltem vele akkor többet, mikor elfogadta a randi ajánlatot, és összejöttek. Utána két évig nem láttam őket. Teljesen eltávolodtunk tőlük. Aztán tavaly nyáron összefutottam velük. Még mindig együtt voltak, és látszólag nagyon boldogok. Elgondolkoztam, hogy volt ennek értelme? Ha nem vagyok olyan idióta, és sértődékeny, talán felfogtam volna, hogy a barátságunk fontosabb volt, annál a hülye fiúnál, akit ráadásul pár héttel az incidens után el is felejtettem. Holott a barátnőm meg képes volt őmellette állni hosszú ideig. Megbántam, mit ne mondjak. De utána ismét jóban lettünk, és csak nevettünk az egészen. Furcsa történet. Igaz?
- Ezt most találtad ki?- nézett rám gyanakodva- Olyan mint valami tanmese.
- Nem, tényleg megtörtént- mosolyogtam rá- Szóval nem érdemes haragot tartani, főleg, miután megtörténtek a dolgok, és nem lehet változtatni rajta.
- Néha a bocsánatkérést és a megbocsátás szavait a legnehezebb kimondani.
- Ha tovább húzod, még nehezebb lesz- veregettem meg a vállát- És a történetet ne nagyon híreszteld, nem szokásom senkinek sem elmondani. Nem vagyok rá túl büszke. Rontana az imidzsemen- erre vigyorogva rám nézett. Én meg próbáltam nem csodálkozni azon, hogy mikor is kerültem én ilyen bizalmas viszonyba ezzel a fiúval? Akit a mai napig megvetettem?
- Mondjak cserébe valamit, amit szintén nem tudott senki, csak Shin és Jae Hwa?
- Na, ki vele!- fordultam felé érdeklődve.
- Gyakornok korunkban, bele voltam zúgva, az akkor szintén gyakornok Min Mi-be..
Meglepődötten elvigyorodtam.
- Okés, most megyek, és elmondom neki, hogy meg fog lepődni!- pattantam fel, de megragadta a karom, és erősen visszarántott.
- Hé, ezt nem gondolhatod komolyan- majd a fülemhez hajolt- Nem mondhatod el senkinek.
Ebben a pillanatban hatalmas rántást éreztem, a karomban, és kiszakadtam Alex fogásából.
- Te meg mit művelsz?- csattant fel mellettünk egy jól ismert hang. 
Jaj, ne- futott át az agyamon. Shin dühösen állt mellettem, a karomat szorítva, és villogó szemét a padon ülő fiúra szegezte.
- Nem megmondtam, hogy hagyd őt békén?- sziszegte felé- Nem volt elég egyszer figyelmeztetni? Te pedig- fordult felém- Direkt keresed a bajt?
- Shin, ez nem úgy volt…- motyogtam, és próbálkoztam a csuklóm kiszabadításával, de nem működött.
- Ereszd el a lány kezét, így csak kiszakítod a helyéről- mondta nyugodt hangon Alex, miközben felállt. De ezzel csak még jobban felhúzta a szőke fiút, aki ebben a pillanatban eleresztett, és a másik elé lépett.
Mindkettejük szeme dühös volt.
- Jaj, ne csináljátok már, semmi nem történt, nem bántott, vagy ilyesmi. Csak beszélgettünk- mondtam idegesen. Szinte érzékelhető volt a feszültség. Egyikük sem nézett rám. És ettől egyre idegesebb lettem. Nem akartam a tanúja lenni semmilyen verekedésnek, de tudtam, hogy nem is léphetek le.
- Hagyjátok abba, menjünk, Shin, oké?- léptem közéjük, de ő csak arrébb lökött.
- Akkor Alex, neked legyen eszed, és menj most innen- ő sem nagyon méltatott figyelemre.
Kicsit úgy éreztem magam, mint egy pattogó hangya két szarvasbogár harcánál… vagy, mint két oroszlán párbajánál, egy ugrándozó gazella, vagy… basszus, miért is jutottak eszembe ilyen agyalágyult hasonlatok?
Óráknak tűnő ideig néztek egymással farkasszemet, miközben én végig mellettük álltam, és azt hajtogattam, hogy mennyire nem jó dolog az, amit most csinálnak. Végül, legnagyobb megkönnyebbülésemre a szőke fiú szépen lassan megfordult, hogy elsétáljon, de ekkor a másikból egy furcsa kis gúnyos nevetés tört elő. Tudtam, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban. Shin megpördült, és a kezét felemelve, hatalmas erővel indította meg az öklét Alex arca felé. Nem tudom, hogy miért tettem, amit tettem. Mert ezt láttam a filmekben? Ezt olvastam a könyvekben? Fene tudja… tény, hogy életem talán legrosszabb döntése volt. Amint láttam hogy Shin ökle mindjárt találkozik a másik orrával, öntudatlanul közéjük ugrottam, ezzel mintha megakadályozni akartam volna az ütést. Sajnos azt figyelmen kívül hagytam, hogy így azt az erős ütés engem fog eltalálni. Így egy pillanat múlva, az erősségétől hátratántorodtam, a falig repültem (mármint én repülésnek éreztem), ahol erősen bevágtam a fejem. Az utolsó, amire emlékeztem, az Shin tágra nyílt szeme, ahogy épp egy meglepődött kiáltás szalad ki belőle, majd elsötétült a világ.

2014. február 7., péntek

12. fejezet



12. fejezet
"Tetszik, vagy nem tetszik?"

A szüleim végül semmi különöset nem akartak, csak a heti vizitet. Gondolom túlzásnak tűnhet, amiket mondok, de tényleg nem túl sok figyelmet szentelnek nekem, annyi egészen biztos. Persze az nagyon érdekelte őket, hogy hol is voltam állításuk szerint „éjnek évadján”. De csak annyit árultam el, hogy pár ismerősömmel voltam valahol, a FOUR-ról egy szót sem szóltam.
Végül hajnalban kerülhettem ágyba, de szó szerint beleájultam. Reggel még szerencsére időben felkeltem, így bevonszoltam a fejem a fürdőszobába, gyorsan elkészültem. Kilenc előtt 10 perccel becsuktam magam mögött az ajtót, hogy átmenjek a szomszédba, ne lehessen a „főnöknek” egy rossz szava se rám. De az 503-as előtt egy idegen férfi állt, és éppen a kulccsal vacakolt.
- Maga meg ki?- szóltam, a kelleténél kicsit élesebb hangon. Nem tudtam ki lehet, és mint Shin említette, vannak elvetemült rajongók. A hangom hallatára a fickó kicsit megugrott, mielőtt rám nézett volna. Kerek feje volt, és a 30 évei elejében járhatott.
- Te vagy… Kang Mi Ah?
Erre felvontam a szemöldököm, nem tudtam, hogy honnan ismerhet engem.
- Igen, én vagyok- válaszoltam végül.
- Remek. Én vagyok a fiúk segédje, sofőrje, tanácsadója, és minden egyéb. Szóltak, hogy ma lehet, hogy te is velünk jössz. Te vagy a dalszerző lány. Dong Sun vagyok.
- Nagyon örülök- ráztam meg a kezét, még mindig kicsit bizalmatlanul.
- Ezek a gazfickók egészen biztos, hogy megint elaludtak- motyogta, miközben végre sikerült kinyitnia a zárat. Odabent csend volt, semmi nesz.
- Sejtettem. In Ho már megint elfelejtette bekapcsolni az ébresztőt. Általában ő kelti őket. De ilyenkor nekem kell. Hidd el, nem egy kellemes feladat, és nem túl hálás. Segítesz nekem?
- Igen. Vagyis attól függ, hogy pontosan mit kell….
- Helyes- vágott közbe- Akkor tiéd Shin és Jae Hwa, a másik kettőt felkeltem én.
- De…-kezdtem, de el is tűnt a lépcsőn. Persze hogy én kaptam a két nehezen kezelhetőt. Ez nem volt túl szép!
Okés, biztos nem lesz baj….- mondogattam magamban, miközben Shin szobája felé vettem az irányt. Úgy döntöttem, kezdjük a nehezebbel. Először párat kopogtam az ajtón, majd mikor nem érkezett válasz, benyitottam. A szobában csend honolt, csak az ágy felől jött némi szuszogó hang. Odasétáltam, csendben, nehogy felébredjen. Elvigyorodtam, ahogy néztem az alvó Shint. Mennyivel barátságosabb az arca, mikor épp nem néz felsőbbrendűen. Igazán bájos, ha nem ráncolja a szemöldökét. Megráztam a fejem. Nem adom meg magam! Nem Park Shin-nek, az egészen biztos!
Már épp megráztam volna, és a fülébe ordítottam volna valamit, megtorlásként az eddigiekért, akkor megfordult, és lejjebb csúszott a takarója. Ráharaptam a számra. Persze, hogy félmeztelenül alszik...
Nem, Mi Ah, ne tereljék el a figyelmed azok a kockák!
Óvatosan megböktem a vállát.
- Shin- suttogtam- Ébredj fel.
Erre nyűgösen nyögött egyet, és a kezével elhessegetett. Ismét vissza kellett fognom magam, hogy ne nevessek túl hangosan.
- Shin, elaludtál- mondtam kicsit hangosabban.
- Hagyjál már- motyogta.
- Shin, szeretnéd, hogy kiposztoljam az alvó fejedet facebookra?- kérdeztem, kicsit még hangosabban. Erre felém fordult, és az álmos szemeit résnyire nyitva rám bámult. Így nézett vagy fél percig, majd mire rájött, hogy nem egy csillámpóni, és nem egy misztikus objektum vagyok, tágra nyílt a szeme, és felpattant az ágyból. Most is próbáltam figyelmen hagyni a felsőtestét, több kevesebb sikerrel.
- Te meg hogy kerülsz ide?- kérdezte döbbenetében.
- A mindenesetekkel jöttem be, Dong Sun a neve azt hiszem. Na jó, kapj magadra valamit, lődd be a hajad, és akkor mehetünk. Felkeltem a másikat is- majd ki is fordultam a szobából. Még hallottam, ahogy utánam kiált.
- Legközelebb jóreggelt puszival keltsél!
- Szeretnéd, mi? Maximum egy kancsó vízzel- szóltam vissza.
Ha jól tudtam, Jae Hwa a szobája a mellette lévő. Ide már meg sem próbáltam kopogni, egyenesen benyitottam. Ez a szoba szöges ellentétben állt Shin pedáns rendjével. Jó, hogy agyon nem ütött egy éppen eldőlő kupac halom, mikor benyitottam. Kicsit összevisszaság volt, egyedül a gitárjai álltak sorban, meg az asztalán volt egy kis üres hely. Kezeit szétdobálva aludt, és közben a száján mosoly ült. Felé álltam, és néztem már másodpercig. Hát ez a srác sem százas- gondoltam magamban, majd a jól bevált módszerrel megbökdöstem.
- Jae Hwa! Kelj fel!
- Csak még egy kicsit- vigyorgott tovább félálomban.
- Nem, most kelj fel- ekkor kinyitotta a szemeit, és rám hunyorgott. Azt hittem ő meg fog lepődni, mint Shin, de ő egy gyönyörű mosollyal ajándékozott meg.
- Angyal…- suttogta, majd karomnál fogva maga mellé húzott az ágyra.
Dühösen hátba vágtam, de ő csak röhögött. Ebben a percben robogott be Henry, mikor megpillantott mindkettőnket az ágyon fekve, a szeme elé kapta a kezét.
- Ehhez még nem vagyok elég idős- közölte- Hyung, ideadnád a kockás ingedet ma?- kérdezte még mindig eltakarva a szemét.
A barna srác nevetve felállt mellőlem, rajta legalább volt egy atléta, és a szekrényéhez ment.
- Rendben, én a kávéautomatánál megvárlak titeket- pattantam fel az ágyról, és kirobogtam a szobából, le a lépcsőn, ki az ajtón. Végül vettem egy kávét is, ezután a reggeli kezdés után valahogy éreztem, hogy szükségem lesz rá.
Először In Ho támolygott ki a lakásból, majd ledobta magát mellém a kanapéra.
- Gyakori jelenség ez nálatok?- böktem az 503-es felé. Elmosolyodott, és bólintott.
- Tudod- folytattam- téged ismerlek a legkevésbé. Azt sem tudom, hogy mit szoktál csinálni. Nem vagyok valami szimpatikus, igaz?
Erre felnevetett, és végül kis is nyitotta a száját.
- Veled nincs baj, kislány. Elfoglalt vagyok mostanában, meg aztán nekem is megvannak a magam bajai. Most épp egy filmben voltam mellékszereplő, a forgatásokra jártam.
- Filmet? De jó. Elmehetek megnézni a forgatást?- csillant fel azonnal a szemem. Mindig is látni szerettem volna egy filmforgatást.
- Most úgy tudom, te is elfoglalt vagy. Ha jó lesz a szám, megengedem, hogy el gyere egyre- vigyorgott rám.
- Ó, a szám tökéletes lesz.
- Ezt azonnal gondoltam-  majd felvette az asztalkáról a maradék kávémat, és egy kortyra lehúzta.
- Ez nem volt semmi. Tekintve, hogy az enyém volt, és hogy ezzel egyidejűleg még forró is- motyogtam, de nem úgy tűnt, mintha megártott volna neki. Végül csak vállat vontam. Már semmin sem lepődök meg.

*

Mikor legközelebb levegőt tudtam venni, az  már délután volt. Addig a nap folyamatos rohanásban telt. Mióta itt voltam, nem volt ilyen feszített tempójú napom, de így legalább felfogtam, hogy milyen egy átlagos, koreai idol ideje.
Először is az igazgatóhoz mentünk, akit valóban meglepett, hogy tudok beszélni. Mármint koreaiul, nem úgy egyáltalán. Nem igazán tudtam, hogy milyen stílusban kéne vele beszélni, de ő sem tűnt túl pedánsnak, így próbálkoztam poénkodni vele. Végül sikerült belőle mosolyt is kicsikarnom. Pedig nem is mondtam, hogy kik a szüleim…. Rejtély.
Elmondta, hogy a dalunkat holnap után mutassuk be, kora délután a színházterembe, és több hozzáértőt is fognak hívni. Na, erre nagyon kíváncsi voltam, ugyanakkor kicsit zavarban is éreztem magam. Még nem nagyon ítélkezett senki a munkáim felett, nemhogy hozzáértők. De bíztam magamban. Végezetül annyit mondott, hogy ma este lesz egy jótékonysági koncert A Park Hyatt Hotelben, amin a fiúk is fel fognak lépni, és mindenképpen menjek el.Kaptam egy meghívót is.
Zavartan rábólintottam, majd utunkra engedett. Shinnek táncot kellett gyakorolnia délelőtt, de előtte még elkísért egy stúdióba. Mármint így tudtam körülírni a szobát, tele volt hangszerekkel, mindenféle felszereléssel. Azonnal beleszerettem.
- Remélem tetszik- mondta a fiú.
- Nagyon menő hely- bólogattam.
- Akkor ha nem baj, itt hagylak, dolgozz nyugodtan, csiszold a dallamot, és alkoss rá valami….- itt elmosolyodott- Nem sablonos szöveget. Délután megpróbálok elszabadulni, ha időm engedi, akkor idejövök hozzád. Kettőkor van az ebédszünet, együnk együtt…- de nem tudta tovább mondani, mert a homlokára tettem a kezem és zavartan néztem rá.
- Shin, beteg vagy? Miért akarsz velem enni?
- Mondtam tegnap- hessegette el a kezem- Kollégák vagyunk, most nem arra gondolok, hogy milyen vagy a melón kívül. Tudod, ha így fogod fel a dolgot, akkor sokkal könnyebb alkalmazkodni a többiekhez.
- Napról napra meglepsz. Nemcsak szépirodalmat olvasol, hanem nem vagy bunkó a feletteseiddel, sem a többiekkel. Egy világ dőlt össze bennem- csóváltam a fejem.
- De megnyugodhatsz, mihelyst vége lesz ennek, minden visszatér közöttünk a régi kerékvágásba- mosolyodott el- És akkor megint nyírhatjuk egymást.
- Ó, akkor inkább a kollégád akarok maradni- mondtam, mielőtt meggondoltam volna, hogy mi is csúszott ki a számon. Pont most vallottam be, tudattalanul, hogy inkább jó viszonyban szeretnék vele lenni. A hülye, meggondolatlan szám! Nekem aztán olyan mindegy, hogy mit gondol ez a srác, és hogyan beszél velem…
- Vagyis nem úgy értettem…- kezdtem motyogni, de ő diadalmasan felnevetett.
- Tudtam, hogy nem hiába van ilyen vonzerőm!- majd hátat fordított, és intett még egyet- Jó munkát, kislány!
Már épp utána kiáltottam volna, de eltűnt , és csak a becsukódó ajtó hangja jelezte, hogy egyáltalán ott volt.
Miért? Miért? Miért? Ezerszer tettem fel a kérdést, hogy miért zavar össze engem ez a fiú mindig? Miért nem képes vagy bunkó lenni, vagy kedves. De azzal, hogy váltakoztatja a kettőt, csak engem őrjít meg. Így nem tudom sem utálni, sem szeretni. Szeretni? Szinte belefejeltem a falba, mikor leesett, hogy ez az opció egyáltalán átsuhant az agyamon.
Nagy nehezen kizártam a fejemből a róla szóló gondolatokat, és nekifeküdtem a dalnak. Teljes erőbedobással dolgoztam órákig, megállás nélkül. Egész pofás dalszöveg lett, ahhoz képest, hogy most írtam először koreaiul. A dallamot is sikerült még jobban tökéletesíteni. Nagyon büszke voltam magamra.
Közben Hyun Sik hívott, hogy a mai nap nem jó városnézésre, mert dolga akadt a cégnél. Én, szinte el is feledkeztem róla, de megnyugtattam, hogy semmi baj, hisz az én napom is zűrös. De mondtam neki, hogyha So Ra este nem tervez semmit, akkor jöjjön a Park Hyatt Hotelbe, mert jótékonysági előadások lesznek. Akkor ő sem unatkozna annyira. Ennek látszólag örült, hogy megkedveltem a húgát, és biztosított, hogy szól neki, és majd felhív a részletekről.
Mikor kettő felé járt az idő, idegesen néztem percenként az órára, és egyszer még a táskámban lévő mini tükörbe is belepillantottam. Persze miután rájöttem, hogy mit tettem, ijedten dobtam vissza a zsebem mélyére.
Végül persze hiába aggódtam. Kettő előtt pár perccel jelzett a telefonom, hogy üzenetem érkezett.
Shin üzenete: Bocs, közbejött valami, nem tudok veled enni, és délután sem érek rá, de tömd a fejed nyugodtan egyedül a hamburgerrel.
Erre visszatért a régi harci kedvem, és azonnal választ pötyögtem neki.
Mi Ah üzenete: Nem hiányzol,még a büfés fiúval is jobban elvagyok, mint veled, szupersztár.
Pár pillanatra rá, már kaptam is a következőt.
Shin üzenete: Jó próbálkozás, még jó, hogy ma az idős ahjumma van a büfében. Beszélgess vele a kimchi készítésről.
Mi Ah üzenete: Jól van, húzzál vissza plasztikázni.
Shin üzenete: Haha édesem, látom, nagyon brillírozol ma. Lehet, beajánllak egy kabaréműsorba.
Mi Ah üzenete: A saját fejedet toldd el egy ilyen helyre, az az odavaló.
Shin üzenete: Korea fele, vagyis a női lakosság egésze kövezne meg ezért a kijelentésért, kislány.
Mi Ah üzenete: Haj, már megint sínen vagyunk. Hidd csak azt, hogy te vagy a legjobb.
Shin üzenete: Nem nyugszom addig, míg ezt komolyan nem gondolod.
Mi Ah üzenete: Akkor síron túl sem nyugszol.
Shin üzenete: Akkor mégis miért ölöd az időd abba, hogy minden üzenetemre válaszolsz?
Mi Ah üzenete: Fordulj fel. OFF
Erre már nem felelt semmit, és én is dühösen csaptam le az asztalra a mobilt, és felnéztem a kottára… Vagyis néztem volna a kottára, de közvetlen előttem egy karba tett kezű Min Mi állt. Ijedtemben felsikoltottam. Hogy a fenébe jött ez be hang nélkül? És miért néz rám ilyen számon kérően?
- Nagyon belemerültél az üzeneteidbe… Az arckifejezésed század másodpercenként változott.  Egyszer mosoly, egyszer düh, egyszer zavar…Halljam, ki volt az!
- Ez nem az, amire gondolsz- motyogtam.
- Hah, engem ne akarj átverni- majd egy mozdulattal kikapta a kezemből a telefont, és elkezdett rajta keresni.
- Add vissza!- mentem utána, de mindig úgy fordult, hogy nekem háttal legyen. Hiába ugráltam körülötte, nem értem el a mobilt.
- Shin, Shin, Shin, Shin… Mi Ah, te szereted azt a gyökeret?
- Erről beszélek... Együtt írunk dalt. Semmi több.
- Biztos?
- Biztos!
- Hazudsz. Elkezdted kedvelni, igaz? Egészen biztosan. Elvégre az a kretén tud néha kedves is lenni. Te pedig kezdesz meginogni, így van?
- Én…- motyogtam, de zavarban éreztem magam röntgenszeme előtt.
- Így van?- kérdezte nyomatékosabban.
- Akár ez is meglehet…. Nem tudom!- rogytam le a székre, a számat rágva.
Min Mi azonban rám kiáltott.
- Szedd össze magad, vagy most azonnal lelépek. Felőlem tetszhet neked, de ne add be könnyen a derekad. Shin talán még jól is járna veled. Bár a mostani barátnőjét elnézve… A lényeg az, hogy vigyázz magadra, mert aztán összetörik a szívedet. Mint nekem... Mindegy is. Mutasd a dalt- vette el előlem a kottát, és a szem azonnal futni kezdett a sorom mentén. Megragadt a fejemben: mint neki is? Szóval valaki összetörte a szívét? De nem mertem megkérdezni, mert el tudom képzelni, hogy mit válaszolhatott volna.
- Ez tetszik- motyogta közbe, majd a végére érve visszatette a helyére- Rendben, nem fogok szégyenkezni miattad.
Erre felnevettem, Min Mi mellett az élet már csak ilyen. Egyszerű, határozott, őszinte.
- Ezért jöttél?- kérdeztem.
- Nem, az este miatt. Ugye jössz?
- A Park Hyatt Hotelbe? Igen, meg lettem hívva.
- Helyes. Nem tudunk együtt készülődni, de ott találkozunk. Most megyek, sok dolgom van- indult el a bejárat felé.
- Ismered So Ra-t?- szóltam utána- Hyun Sik húgát? Ő is jön valószínűleg. A legutóbb találkoztam vele.
- Igen, mesélte Hyun Sik. Még nem láttam a húgát. Remélem nem aegyo-s.
- Efelől nyugodt lehetsz. Tisztára olyan, mint te. Mindketten kicsit zakkantak vagytok- tettem hozzá az utolsó mondatot úgy, hogy ne hallja, de úgy tűnt szuper hallása van, és még kifelé menet hátra kiáltotta:
- De legalább én nem vagyok belezúgva Park Shinbe!
Azonban már csak a csukott ajtónak magyarázkodhattam volna. És azt sem tudtam volna mit mondhatnék. Tetszik, vagy nem tetszik az az egoista majom? Én magam sem tudtam volna megmondani...

2014. február 3., hétfő

11. fejezet



11. fejezet
Egy este a FOUR-nál


Minek után Hyun Shik úgy döntött, hogy egy nap alatt nem lehet megmutatni senkinek Szöult, ezért inkább lassan haladtunk. Azt mondta, a nyár alatt megmutatja nekünk az egész várost. Ezt vehettem ígéretnek is, hogy engem sem hagy ki a buliból. De először is a palotába mentünk. Az egyikbe, mégpedig a Gyeongbokgung palotába. Olyan jegyet vettünk, amivel majd a többi múzeumba is bemehetünk, hogy ne kelljen olyan sokszor végigállni azt a hosszú sort, ebben a melegben. Rengeteg külföldi volt, sok turista, különböző nyelveken beszéltek. Most nem is éreztem annyira kívülállónak magam. Hyun Shik anekdotákat mesélt a királyi udvarról, miközben végigvezetett minket a különböző lakosztályok között.
- És a legenda szerint Sejong király ebben az épületben, a Méltóságok termében készítette el a hangeul abc-t- mutatott egy csinos kis épületre. 
- Biztos nem a másikban?- kérdeztem komoly arccal, és a fejemmel intettem a szomszéd épületre.
- Egészen biztosan nem. Az az épület más célt szolgált. Az a királyi rezidencia. Aztán a királynőé, meg az özvegy királynőé.
- Nem az egész a királyi rezidencia?- vonta fel a szemöldökét So Ra.
- De… vagyis nem. Ide dolgozni is jártak! A hivatalnokok.
- A királynak milyen jó dolga volt- sóhajtott a lány- Ki sem kellett tennie a lábát ebből a palotából. Még dolgozni is helyben kellett. Ez akkor lenne még királyabb, ha lenne benne uszoda, wellness részleg, egy pláza, és egy állatkert- nevetett fel, tudva, hogy mennyire nevetséges az, amit mond.
- Ezért nem lesz belőled sosem tudós, sem értelmiségi munkás- csóválta a fejét Hyun Sik, mire én csak mosolyogtam. Amúgy egész végig ilyenek voltak. Jó volt, hogy So Ra nem volt egy beképzelt lány, és inkább volt a stílusában hozzám hasonló, mint a Min Mi szerint ál-aegyo-s lányokhoz.
Sok időbe telt, mire körbejártuk az egészet. A lábunk majd leszakadt, mire végre ismét a kapuhoz értünk, de boldog voltam, hogy körbejártuk. Nagyon tetszett a palota, és a hanbokba öltözött katonák is aranyosak voltak. Épp elkaptunk egy őrségváltást még korábban.
Végül egy közelben lévő étterembe mentünk be, a neve Dugahun volt. Olyan volt kinézetre, mint egy hagyományos koreai ház, rendkívül tetszett. 
A palotanézésbe mindannyian megéheztünk, és már volt délután 6 óra is. Eleve hosszú volt az ide vezető út, ráadásul úgy tűnt, hogy ma csúcsforgalom van...
- Na, hogy tetszett?- kérdezte a fiú, mikor kényelmesen elhelyezkedtünk, és leadtuk a rendelést. Ezúttal bulgogit kértem.
- Nekem nagyon. Főleg az a fegyveres őr. Láttad milyen szép szemei voltak?- lelkendezett So Ra, és ábrándosan bámult ki a fejéből.
- Nekem is nagyon tetszett- mondtam- Mármint nem az őr… Hanem a palota. Persze az őr sem nézett ki rosszul... Nem is hittem volna, hogy ezek képesek voltak a földön aludni…
- Látom, mindketten megragadtátok a lényeget- nevetett Hyun Shik- Holnap elmenjünk a Seoul Tower-höz?
- Igen!- kiáltott fel So Ra lelkesen.
- Az milyen hely?- kérdeztem.
- Egy torony, ahonnan belátni az egész várost szinte. A Namsan hegyen van, amit kár lenne kihagyni.
- Akkor menjünk- mosolyogtam.
Többet nagyon nem beszéltünk, mert megjött a rendelés. Nem is nézett ki rosszul a kaja, és jó illata is volt. So Ra talán valami tteokbokki-t evett, a fiú meg egy tenger gyümölcsei tésztát. Az övéké nem nézett ki olyan ínycsiklandozóan, legalábbis az én véleményem szerint. Mint említettem nem voltam valami halas.
Az evés közben csak Hyun Shik beszélt… úgy tűnt, neki meg egyszerre a dolog. Én csak azon igyekeztem, hogy a számból ne essen ki a cucc, a nevetéstől. Elég sokáig maradtunk bent, mire kinéztem, már majdnem lement a nap. Ijedten pattantam fel.
- Mennyi az idő?
- 8 elmúlt- nézett a telefonjára So Ra.
- Nekem rohannom kell- kaptam a táskámhoz. Mert akármennyire is utáltam Shint, ezt a munkát tényleg meg akartam csinálni- Gyorsan fogok egy taxit…- motyogtam.
- Úgy rohansz, mint randid lenne- nevetett Hyun Shik.
- Olyasmi…- mondtam keserűen- Az ország legnagyobb idiótájával.

*

Végül 9 után 13 perccel érkeztem meg a lakásom elé. Beszaladtam a gitáromért, és máris ráfeküdtem a szembe szomszédomék csengőjére.
In Ho nyitott ajtót, és barátságosan rám mosolygott.
- Gyere csak. Mi járatban?
Hogy mi járatban? Shin nem mondta volna el?
- Hát…
- Mi Ah!- kiáltott fel Henry az előszoba végében, és idiótán integetett felém.
- Szia Henry!- mosolyogtatott meg.
- Te vagy az, édesem?- kiáltott ki a nappaliból Jae Hwa- Gyere gyorsan, nézd meg mi megy a tv-ben.
Elvigyorodtam a hülye gyerek beszólásán, majd gyorsan lerúgtam a cipőm, hogy lássam, mi olyan érdekes. A barna hajú fiú a kanapén ült, így mögé álltam. A TV épp valami bulvár hírekről beszélt. És a képernyőn Shin és Lucy volt látható.
- Ma délután a DS Ent.-ben dolgozó Park Shin, a FOUR leadere, és a szintén DS-es híres színész-énekes Lucy, bejelentették, hogy együtt vannak- mondta a bemondónő- A vállalat annyit fűzött hozzá, hogy eddig azért nem jelentették be a kapcsolatot, mert mindketten a munkára szerettek volna elsősorban koncentrálni. Ezzel újabb sztárpár született. Sok boldogságot kívánunk nekik.
- Mi Ah!- hallottam a hátam mögül egy vészjósló hangot, és megfordulva Shint láttam.
- Benne vagy a TV-ben- mutattam a készülékre döbbenten. Furcsálltam, hogy ilyen hamar be is jelentik, és ilyen hamar hírt is csinálnak belőle.
- Minden nap benne vagyok. Te viszont- nézett az órára- Negyed órát késtél. Hol a fenébe voltál?- úgy látszott mérges rám. Talán még sosem várakoztatta meg senki?
- Várost néztem- csillant fel a szemem.
- Tényleg? Ó, de szívesen mentem volna veled- szólalt meg mögöttem Henry, mire rámosolyogtam.
- Majd legközelebb mi viszünk el, rendben?- kacsintott rám Jae Hwa is.
- Egyedül mentél várost nézni?- nézett rám Shin felvont szemöldökkel.
- Nem, Hyun Shik-kal… Min Mi egyik barátja, és….
- Szóval egy randi miatt késtél?
- Nem volt randi- forgattam a szemem- Ő volt ott, meg a húga.
- Lényegtelen… elkéstél.
- Nem tudsz túllépni ezen? Igen, elkéstem, nagy dolog. Nem vagy te a főnököm!
- De én vállalom érted a felelősséget- villámlott a szeme- Szóval, most velem jössz- ragadta meg a karom, és elkezdett húzni a lépcső felé. A többi srác értetlenül nézett minket, én a szememmel könyörgőn néztem rájuk, hogy mentsenek meg, de csak egy félresikerült próbálkozást kaptam Jae Hwa-tól:
- Aztán Shin kárt ne tegyél a csajomban!- de ez az engem vonszoló fiút egyáltalán nem érdekelte, csak dühösen bependerített a szobájába.
- Engedd el a kezem!- rántottam ki a karom a szorításából, de ő válaszra sem méltatott, csak leült az asztalához. Ezt jelnek vettem, hogy azért annyira nem tart érdemesnek, hogy most leálljon velem vitatkozni. Szóval inkább én is hagytam a dolgot, és körülnéztem a szobában. Elég nagyméretű volt, az egyik felében egy zongora, és gitárok (igen, három darab egymás mellett). Úgy tűnik, ez egy kialakított zenesarok volt. A falon képek voltak, de nem ez volt a meglepő. Hanem az, hogy nem ő maga volt a képeken, hanem például Beatles, Queen és egyéb nagy nevek. A másik felében a szobának volt egy nagy ágy, rajta az ágynemű szögmérő pontossággal összehajtva. Az asztal is nagyméretű volt, ahol most a srác épp belemerült egy kottába. Az ajtó mellett volt egy könyvespolc, tele könyvekkel, így oda léptem. Tágra nyitottam a szememet a címektől. Volt köztük egy csomó szépirodalmi alkotás is. Már épp nyitottam volna a szám, hogy ezt meg is jegyezzem, mikor egy képen akadt meg a szemem. Felvettem a fotót, hogy közelebbről megnézzem, és mihelyst felismertem, akaratlanul is mosolyra húzódott a szám. Shin volt rajta, lehetett vagy 16 éves. Mellette egy nő, és egy férfi, nyilvánvalóan a szülei. A fiú kezét, meg egy 3 év körüli kislány fogta, aki átszellemült arccal néz a srácra…
- Te meg mit nézel?- hallottam a fülemnél, mire ugrottam egyet, és kiejtettem a képek a kezemből. Shin összehúzott szemmel nézett rám, majd sóhajtott és felvette a földről a fotót.
- A családod?- kérdeztem zavartan.
- Igen- válaszolt, majd még egy széket húzott az asztal mellé, és intett, hogy üljek le. Úgy is tettem, mire szembe ült velem. Azt vártam, hogy majd elkezd beszélni, és kifejti, hogyan is képzelte az egészet, de ő csak bámult rám. Mikor szóra nyitottam a számat, egyszerűen csak leintett. Mikor már kezdett az egész kényelmetlenné válni, akkor megszólalt.
- A dal ugyebár duett, és tükröznie kell Lucy stílusát is.
- Ez nem lesz nehéz- mosolyodtam el, és a gitáromért nyúltam, amit időközben már kivettem a tokjából. Az ölembe tettem, és egy egyszerű dallamra, improvizálni kezdtem egy szöveget:

Drága Shin ölelj át
Csak így élem túl az éjszakát
Tehetségem az nincs túúúúúúúúl sok
És most egy kicsit sem túúúúúúúlzok

Elhallgattam, mikor láttam a fiú tágra nyílt szemeit. Ráharaptam a számra, attól tartottam, hogy megint elkezd majd kiabálni velem, hogy miért nem viselkedek úgy, ahogy ő akarja, épp ezért volt váratlan, mikor két pillanat múlva kitört belőle a nevetés. Még sosem láttam ilyennek. Az arca, ha lehet, akkor még inkább vonzóbb lett, és barátságosabb, a ráncok a szemöldökénél kisimultak, és egy pillanatra el kellett néznem, hogy ne bámuljam annyira.
- Látom, Mi Ah, nem fogunk unatkozni- vigyorgott még mindig, majd ő is az ölébe húzta a gitárját.
- Jól áll a nevetés- csúszott ki a számon, mire felvonta a szemöldökét.
- Tudom- válaszolta.
- Még sosem láttalak nevetni- folytattam- Most miért viselkedsz máshogy?- tudtam, hogy lehet nem kéne feszegetni a témát, de kíváncsi voltam.
- Most kollégák vagyunk. És én minden kollégámmal kedves vagyok. Majd magánemberként megint bunkó leszek, ha szeretnéd- válaszolta egyszerűen.
- Felejtsd el!- legyintettem.
- Akkor- kezdte- a lényeg az, hogy a dal romantikus legyen, és mondjuk szóljon arról, hogy a pár nem lehet egymásé, és a fájdalomba majd belehalnak.
- Nem!- vágtam rá- Van vagy ezer ilyen dal!
- Akkor most lesz egy ezeregyedik is.
- De ez sablonon- akadtam ki.
- Most egy Lucy-s duett miatt nem fogom magam túlhajszolni.
- Akkor sem adhatsz ki gagyit a kezeid közül…
- Amit én csinálok, az már eleve 5 csillagos.
- Rendben, valami ilyesmire számítottam. Te és a fene nagy öntudat. Rendben. És mi lenne, ha nem egy lassú csöpögős és szenvedős számot írnánk, hanem.... egy ritmikus, erőteljesebbet. Mondjuk ami arról szól, hogy...- egy pillanatig elgondolkoztam, ő meg várakozóan nézett rám- Szóljon arról, hogy a lány és fiú mennyire utálják egymást!
- Ó, ebbe bele tudnád élni magad, mi?
- Abszolút- vigyorogtam rá.
- Oké. Erről fog szólni. Meg arról, hogy bármennyire is utálják egymást, úgysem tehetnek semmit a szívük ellen. Mert úgyis együtt lesznek.
- Helyes! Ez annyira illik majd Lucy-hez- tettem hozzá, hogy semmiképp sem rám értetődő legyen a helyeslésem.
Elvégre nincs nekem semmi közöm ehhez a fiúhoz. Csak megírunk egy dalt, utána meg megyek haza Magyarországba
- Rendben, írjuk úgy, ahogy gondolod.
A fiú rám nézett, és úgy látszott, hogy valami nagyon zavarja.
- Figyelj, Mi Ah…
Ebben a pillanatban valaki benyitott az ajtón, és egy vidám arcot pillantottam meg.
- Hoztam nektek innivalót- újságolta Henry.
- Hülye gyerek, kopogni nem tudsz?- förmedt rá Shin.
- Úgy sem csináltok semmi olyasmit, amit nem láthatnék- legyintett a fiú, majd gyanakodva rám nézett- Ugye nem?
- Persze, hogy nem!- csóváltam a fejem.
- Akkor jó. Nekem amúgy is van egy amerikai barátod, Shin-nek meg barátnője! Ezért hagytunk titeket egyedül- Henry ekkor vigyorogva felém fordult- Amúgy lányokat nem nagyon szabad Shin-nel kettesben hagyni, mint már mondtuk, iszonyat nőcsábász, egyszer volt, hogy…- ekkor azonban az említett, két erőteljes lökéssel az ajtón kívülre tessékelte a fiút, és becsukta utána az ajtót.
- Köszönjük az innivalót Henry!- szólt még ki az ajtón, majd visszaült mellém- Hol is tartottunk?
- Épp mondani akartál valamit, nőcsábász!- horkantottam fel.
- Ja, igen, nem fontos. Igyál- tolta a kezembe a narancslevet. Én belekortyoltam, és közben járt az agyam.
Azonban nem sokáig, mert a szőke kis srác újra bedugta a fejét.
- Mi Ah, ha van időd, akkor bemutatok neked valakit- mondta vigyorogva.
- Kit?- néztem rá csodálkozva.
- Jeonha-t. A házi kedvencem.
- Rendben, megnézem. Shin, egy pillanat múlva jövök- már indultam volna az ajtó felé, de egy másodperc töredéke alatt megragadta a karom, és visszarántott.
- Henry, most hagyj minket dolgozni, ha lesz ideje, megnézi.
A göndör srác látszólag elkedvtelenedett, de bólintva kisomfordált a szobából.
- Miért nem nézhetem meg? Olyan aranyos Henry, nem értem miért vagy ilyen vele...- csóváltam a fejem.
- Te nem tudod, hogy milyen Jeonha!- nézett rám halál komoly szemekkel. Nem akartam felnevetni, de tényleg drámai hangsúllyal mondta- Nem hazudok, szerintem Jeonha fogja a FOUR-t pusztulásba taszítani. Ha most elmennél, nem szabadulnál vagy két órán keresztül.
- Miért néznék egy aranyhalat két óráig?- csodálkoztam.
- Ő nem egy egyszerű aranyhal. Ő Henry szeme fénye. Először azt mondaná, hogy állj mellé, és nézd a halat fél óráig, hogy megszokjon, és ne ijedjen meg tőled. Aztán persze meg is kéne etetned, hogy megszeressen. Közben meg beszélned, és énekelned kéne hozzá. Elvileg az aranyhalak szeretik ezt, de szerintem csak Henry találta ezt ki. De a végén talán azt is megengedné, hogy megsimogasd. Azonban ez mind... hosszú... órák... kérdése. És mivel erre nincs időnk, ezért mondtam, hogy ne menj. Világos?
- Ez.... kicsit ijesztő- nevettem fel- Mintha az aranyhal átvenné az uralmat drága barátunk felett.
- Jól van, talán túloztam egy kicsit, de tény hogy az a hal... az őrületbe kerget- mosolyodott el ismét, hogy a szívem megint kihagyott egyet. Miért ilyen most? Miért nem igazodok ki rajta? Egyszer kedves, egyszer bunkó. Nem lesz ez így jó, nagyon nem.
Shin eközben a gitárján pötyögött, és a végén egy elég jó dallam jött össze. Pár percig csak hallgattam, és máris megjelent a fejembe a folytatás, és egy ráillő szöveg.
- Ez jó!- suttogtam átszellemülten, és én is elkezdtem pengetni. Egészen belemerültem.
- A nyelve koreai legyen?- kérdeztem, fel sem nézve.
- Igen. Lucy nem tud angolul rendesen- válaszolt a srác, mire elmosolyodtam. Szóval a művésznőben is van hiba. Még egy ideig pengettem, és elkezdtem rá dúdolni.
Shin elgondolkozva figyelt. Néha közbeszólt, hogy szerinte másfelé kéne vinni a dallamot, vagy hogy szerinte egy másik ritmus jobban passzolna egy bizonyos helyre. Nagyon belemerültünk, úgy tűnt, a dalírás mindkettőnknek szent dolog, mind a ketten, kizárva a külvilágot, csak a dalért voltunk azokban az órákban. De addig egy rossz szót sem szóltunk egymáshoz, sőt, akár azt is lehetne mondani, hogy kedvesek voltunk.
- Ez nem rossz. Várj egy percet, gyorsan lekottázom a dallamot- hajolt az asztala felé, mikor egy összefüggő dallam lett a sok kísérletünkből. Mint megegyeztünk, nem volt lassú, és szenvelgős, inkább gyorsabb ütemű.
- Addig én elmennék a mosdóba. Merre van?- álltam fel.
- A szomszéd szobával szemben lévő ajtó- válaszolt hátra sem nézve.
Kiléptem az ajtón, egyik srácot sem láttam. Gondolataimba merültem, Shin járt a fejembe, és a dal, majd meggondolatlanul benyitottam a mosdóba. Ami azonban nem volt üres. Pár másodpercig meredten bámultam a bent álló Jae Hwara, aki egy szál alsógatyában állt bent, ő meg rám, majd egy irdatlan nagy sikítás hagyta el a számat. Nem voltam én sosem olyan nebáncs virág. De Korea valahogy ezt a hatást váltotta ki belőlem.
Rémülten hátat fordítottam, és bevágtam az ajtót magam mögött. In Ho közeledett felém a folyosó távolabbi végéből, kíváncsi arccal. Csak egy baj volt… rajta sem volt póló. Ezért gyorsan visszafordultam a szoba felé, és elkezdtem rohanni vissza Shin szobája felé. Azonban, pont, mikor a kilincset fogtam meg, akkor nyílt az ajtó, így egyensúlyomat vesztve ráestem az éppen kifelé tartó fiúra. Mind a ketten a földön kötöttünk ki. Láttam a szemén, hogy váratlanul érte a dolog, és csak 5 másodperc elteltével reagált.
- A fenébe, Mi Ah! Mi a franc bajod van?- csattant fel, miközben lelökött magáról. Nyilván szintén fültanúja volt a sikításomnak.
- Csak… Jae Hwa…- hadonásztam a kezemmel. Shin felállt, és kinézett a folyosóra. Pár pillanat múlva én is követtem a tekintetét. A fürdő előtt állt megrökönyödött arccal a két alul-öltözött fiú. Mire a mellettem álló fiú, hangosan felnevetett. Én az ajkamba haraptam, és valószínűleg vörösre gyúlt a fejem.
- Rányitottál Jae Hwa-ra?- nézett felém, óriási vigyorral- Legalább kopoghattál volna.
- Miért nem zárta be az ajtót?- húztam a számat.
- Megijedtél, kislány?- nevetett a barna hajú fiú is, mire én felhúztam az orrod.
- Inkább öltözz fel, túl izmos vagy az én szememnek!- ezzel bementem Shin szobájába. Láttam, hogy már majdnem lejegyezte a dallam felét. A táskám az ágyon volt, és hallottam, hogy SMS-em érkezett. A képernyőre nézve, láttam, hogy már több nem fogadott hívásom volt. Anya… 4-szer hívott. Kinyitottam az üzenetet.
Itt vagyunk nálad, siess haza, várunk!
Francba! Nekik is ilyenkor kell jönni. hány óra van? Tizenegy múlt 3 perccel. Remek, és ha aludnék? Gyorsan eltettem a gitáromat a tokjába, felkaptam a táskám. Shin felvont szemöldökkel nézett rám.
- Megsértődtél?
- Nem. Valami közbejött, és el kell mennem- mondtam, közben nyilván az arcomra ültek az érzelmek, mert furcsán méregetett.
- Minden rendben?
- Persze. Csak anyáék jöttek meglátogatni…- motyogtam- Inkább itt hagyom a gitáromat, majd holnap eljövök érte. Nem akarok nekik magyarázkodni…
- Rendben.
Lekísért a lépcsőn, időközben a másik két fiú eltűnt, de hallottam, hogy az egyik szobában röhögnek, feltehetően még mindig rajtam. Remek.
- Henry?- kérdeztem.
- Valószínűleg elment utca zenélni-válaszolt a fiú.
- Akkor holnap folytatjuk?- néztem fel rá, az ajtóban.
- Igen. Gyere be te is a DS Ent.-be, beszéljük meg az igazgatóval a részleteket. Legyél kész kilencre, akkor mehetünk együtt.
Bólintottam, majd a kilincs felé nyúltam, de hirtelen valami visszarántott. A fiú kapta el a kezem, és fordított vissza, maga felé. Kicsit közelebb húzott, és félrebillentett fejjel nézett rám.
- Valamit elfelejtettél.
Köpni nyelni nem tudtam, a tekintete szinte rabul ejtett.
- Ööö… -nyögtem kétségbeesetten- Azért nem állunk olyan közel egymáshoz, hogy jó éjt puszit adjak…
- Nem is azt akartam…- ekkor a nadrág zsebembe nyúlt, és kivette a telefonomat. Pötyögött rajta párat (bár nyilván nem volt egyszerű kiigazodni a magyar nyelvű írásokon, azért amit keresett, hamar megtalálta, hála az okos telefonok egyformaságának), majd azt hallottam, hogy csörög az övé.
- Már megvan a számod. Hogy ne kelljen rohangálni utánad- mosolyodott el pimaszul.
- Rohangálni?- vontam fel a szemöldököm.
- Ne értsd félre, édesem, túl nagy falat lennél te nekem!- nevetett fel- Csak arra gondolok, hogy ne késs el sehonnan. De nem ajánlom, hogy bárkinek is megadd a számom. Akkor meghalsz.
- Nem vagyok büszke rá… Be is írlak, mint Mr. Nagyképű…- majd a telefonomat visszaszerezve intettem még neki egyet, majd kiléptem a lakásukból. 
- Aludj jól!- szólt utánam hatalmas mosollyal, mintha tudná, hogy milyen érzést vált ez ki belőlem.
- Te is. Mert ha nem alszol eleget, holnap karikás lesz a szemed, és ha ilyen képet raksz ki twitterre, akkor felére csökken a fancaféd látogatottsága...
Erre felnevetett, de már nem néztem az arcára. Mihelyst becsukódott az ajtó, egy pár percre nekidőltem a falnak. Valamiért a szívem túl hevesen vert az utóbbi pár percben. Végül dühösen csaptam a falra. A fenébe, össze kell szednem magam.