24. fejezet

24. fejezet

Mindenhol jó, de a legjobb...

 

Végül igyekeztem elmagyarázni a dolgokat úgy, hogy ne gondolják azt a lányok, hogy tényleg ennyire könnyen kapható vagyok. Már ha Shin-ről van szó. Ami elég szégyen, de úgy tűnik hiába mondom, hogy távolságot akarok tartani, ő mindig képes átlépni a személyes teremet. És ez elég gáz. Azon kívül most fogalmam sem volt, hogy mi volt az az ajtó előtti közjáték. Annyira gyorsan lelépett, na nem mintha kereken rá mertem volna kérdezni, hogy neki mit jelentett.

És másnap nem is találkoztam velük, mert valahol filmeztek az egész csapattal, így mikor mi elhagytuk Busan-t a repülővel, ők még csak nem is tudhattak róla. De a pletykaoldalakról, amire ugye csak véletlen tévedtem a neten, és nem direkt, azt olvastam, hogy ők egy napot még ott maradnak. Hát remek, úgy gondoltam, hogy akkor egy napot csúszik a beszélgetésünk. Aztán amikor már egy hete nem láttam egyiket sem, csak néha Henry felhívott, akkor kezdtem ideges lenni. Én jól elvoltam, nem unatkoztam, elvégre ott voltak a barátaim, a héten többször találkoztam Hyun Sik-kal is, So Ra bátyjával, aki mindig megnevettetett, és a szüleimmel is gyakran összefutottam.

De mi az, hogy a szembe-szomszédok, főleg az a bizonyos arrogáns bunkó nem képes odajönni? Elhiszem, hogy elfoglaltak, na de azért ez több a soknál. Egy percet igazán rám szánhattak volna az életükből… bár lehet, hogy sokat kérek. Elvégre ki vagyok én nekik?

Szóval egy hétig nem láttam őket. Aztán, amikor következő héten valaki ráfeküdt a csengőmre, nem is reménykedtem. Éppen ezért lepődtem meg, mikor Henry-t pillantottam meg.

- Baj van?- kérdeztem, mikor megláttam, hogy kicsit zavarban van.

- Mi Ah, bocs, mostanában nagyon sok programunk volt, de, most szívességet szeretnék tőled kérni.

- Mi lenne az?- támaszkodtam neki az ajtófélfának.

- Tudsz vezetni?- kérdezte. Erre a kérdésre elgondolkoztam. Hogy jött most ez témába?

- Fogjuk rá- válaszoltam mintegy kérdően.

- Remek, Shin hyung kérte, hogy vigyem el neki valahogy a kocsiját, mert valami sürgős dolga akadt, pedig ő most Itaewon körzetben van. Szóval itt a kulcs- mutatta fel a kocsi kulcsát- Ha van időd, segítenél nekem? Elvileg nagyon fontos. Kérlek!- pislogott rám, hogy nem lehetett neki nemet mondani.

- Rendben- mondtam, bár kicsit tartottam a dologtól. De ha tényleg ennyire fontos volt a dolog, és sürgős, mert nem hinném, hogy Shin csak úgy odarendelne valakit, ha nem lenne tényleg olyan nagyon halaszthatatlan, akkor nem mondok nemet. Mert én nem vagyok olyan, mint ő. Segítek neki.

- Mehetünk?- vettem el a kulcsot.

Hamar le is siettünk a mélygarázsban lévő ezüst Audihoz. Pár másodpercig csak bámultam a csodára, majd vettem egy nagy levegőt, és kinyitottam az ajtaját. Nem lesz semmi baj… nem lesz semmi baj- mantráztam magamban.

Beültem a vezető ülésre, és az anyósülésen lévő sráchoz fordultam.

- Te miért nem tudsz vezetni?

- Amerikában nem volt lehetőségem megtanulni, itt meg egyszerűen időt nem tudtam szakítani rá- nézett rám mire még egy nagy levegőt vettem. Még szerencse, hogy automataváltós a járgány.

- Oké…. Fék, gáz- léptem rá egyesével a pedálokra, csak hogy rögzüljön…. már egy fél éve nem ültem a vezető ülésben. Kicsit izgultam. Majd lassan beindítottam a kocsit, és sikerült kijutni a mélygarázsból akadálytalanul. Okés. A kezdés fele a csatának, nem igaz?

- Ismered az utat, vagy beütöd a GPS-be?- kérdeztem Henry-től, mire elkezdte bepötyögni a hely nevét, ahova tartottunk, majd meghallottam a GPS-ek tipikus idegesítő hangját. De legalább jó irányba vezet. Bár ebben a forgalomban, elég lassan haladtunk, így próbáltam nem túl zsúfolt utakon haladni.  Igyekeztem gyorsan is menni, hogy ha Shinnek tényleg nagyon fontos az autó, akkor minél hamarabb nála legyen, ugyanakkor kicsit féltem is, elvégre azért… mégiscsak veszélyes volt. Így idegesen szorítottam a kormányt.

- Öhm… én nem értek hozzá- szólalt meg Henry óvatosan pár perc múlva- De ha bekanyarodtál ide, nem kellett volna indexelni?

- Ja, de, elfelejtettem. Nem ismerem a környéket, és félek, hogy valamit rosszul csinálok….- motyogtam. Szuper, ezért húztak meg az első vizsgán…

Már 15 perce mehettünk, mikor ismét megszólalt.

- Itt nem a gyalogosnak volt elsőbbsége?

- Henry! Sietünk!- rivalltam rá. Pedig igaza volt. Francba, ezért húztak meg a második vizsgán…

Már nagyon reméltem, hogy minél hamarabb ott leszünk. Ezt nem bírtam volna sokáig…

Még 10 perc, és felkiáltott.

- Mi Ah, ez egy egyirányú utca!

- A GPS vezetett ide!- nyafogtam.

- De hát ott volt rajta a táblán, hogy egyirányú, nem vetted észre?

- Nem, nem azt figyeltem- szorítottam még jobban a kormányt, és igyekeztem megfordulni…. de hát a tolatás sosem volt az erősségem, így nekimentem egy hátam mögötti kukába. Francba. Remélem nem lett baja Shin kocsijának… Ilyen figyelmetlenségért húztak meg a harmadik vizsgánál…

Mikor végre kiértünk újra a főútra, akkor megláttam a rendőröket, akik éppen ellenőrzéseket tartottak. Basszus, ne!

- Imádkozz, hogy ne állítsanak meg!- motyogtam.

- Hát… amilyen őrülten vezetsz, nem csodálkoznék- ránéztem, és ekkor tűnt fel, hogy kapaszkodik az ülésbe. Tényleg ennyire borzalmasan vezetnék? A válasz: igen. Ezt már elégszer az orrom alá dörgölték.

- De akkor se állítsanak meg- kezdett a hangom hisztérikussá válni.

- Miért? Van jogsid, baj nem lehet- vonta a vállát a fiú.

- A helyzet az…- kezdtem motyogni.

- Van jogsid, ugye? Azt mondtad, hogy van!- kapta felém a fiú a megszeppent fejét.

- Nem, én azt mondtam, hogy fogjuk rá, hogy tudok vezetni.

- Ez azt jelenti, hogy nincsen?- nézett a fiú rám hatalmas szemekkel.

- A negyedik vizsgán majdnem átmentem… csak a parkolást rontottam el- mosolyogtam rá- Szóval vezetni tudok…

- Nem, nem tudsz- visította Henry szinte nem is emberi hangon. Mint egy ijedt kismalac- Én most azonnal kiszállok!- nyúlt volna az ajtó felé, de ekkor indult meg újra a sor, így nem tudott kiugrani.

- Nyugi, minden rendben lesz!- mondtam neki, holott magam sem éreztem ezt.

- Úristen, csak éljem túl az utat- motyogott a fiú.

- Azért ennyire nem vészes….

- Dehogynem, Mi Ah. Imádlak, de azért nem akarom, hogy kinyírj! Miért vállaltad el akkor?

- Azt mondtad, hogy sürgős dolga van Shin-nek!- kiabáltam már én is vissza. Nem szerettem, ha valaki ideges körülettem, mert attól én is ideges lettem.

- Azért ennyire nem lehet égető a probléma, hogy a szerelmét kitegye ennek!

- A szerelmét?- vontam fel a szemöldökömet.

- A kocsit… Eddig egész életében szerintem ezzel a kocsival beszélt a legszebben…. Még nevet is adott neki.

- Mi a neve?- fordultam felé.

- Az utat nézd, az isten áldjon meg!- akadt ki, mire visszafordultam az úttest felé.

Végül a szívroham elmaradt, mert nem állítottak meg a rendőrök. Az égiek tényleg szeretnek.

- Csak azért nem szállok ki, mert 10 perc múlva odaérünk- morogta a fiú, és úgy tűnt, hogy tényleg kiakadt rám. Ezért majd ki kell engesztelnem. Már ha túléljük.

Végül ebben a 10 percben semmi bajt nem okoztam azon kívül, hogy egyszer összekevertem a két pedált, egy kereszteződésnél majdnem rossz helyen kanyarodtam ki, ezzel majdnem karambolozva, és egyszer előztem záróvonalnál… De hát már ideges voltam, azért történtek ezek… És amúgy sem voltam ász, ha a vezetésről volt szó, mint azt a mellékelt ábra mutatja.

Végül nagyot fékeztem az épület parkolója előtt, ahol Shin állt karba tett kézzel. Henry abban a szent pillanatban kipattant a kocsiból, és a szőke fiúhoz futott, és szinte a karjaiba vetette magát. Na jó, nem kell azért a műsor…

- Hyung, élek!- nevetett fel tele életkedvvel a maknae.

- Mi bajod van?- kérdezte Shin, és látszólag már mindenhová kívánta ezt a napot, fáradtnak látszott, karikás szemekkel nézett kifelé a fejéből. Valamilyen stúdió volt az épület, ahogy elnéztem. Biztos fárasztó napja volt. De mi volt olyan sürgős?

- A baj?- kérdezett vissza Henry- Én nem szoktam rosszat mondani a lányokra, de ez a csaj… Jogsija sincs, és majdnem kinyírt minket. Hyung, mondd, hogy ilyenek nem rohangálnak minden nap az utcákon!- mutatott a kocsi felé, ahol még én ültem. A fiúnak valószínűleg ebben a pillanatban tűnt fel, hogy én vezettem idáig a kocsit. Tágra nyílt a szeme, majd gyors léptekkel elindult felém, és konkrétan kirángatott a kocsiból.

- Te vezetted a kocsimat? Úgy,hogy nem is vagy képes rá?

- Látod, hogy képes vagyok rá! Idejöttünk! Mert neked olyan sürgős volt- ráztam le magamról a kezét. Már megint veszekszünk? Csodás.

- De hát… Nem hiszem el, hogy megtetted. A kocsim jól van?- nézett rám vádlón, majd mikor vállamat vonogattam, és hitetlenkedve nevettem ezen az egész cirkuszon, akkor elkezdte körbejárni és simogatni a járgányt.

- Shin, ne csinálj úgy, mintha a világ vége jött volna el- sóhajtottam fel.

- Te meg fel tudod fogni, hogy ez milyen meggondolatlanság volt?

- Nem neked kellett ilyen sürgősen ez a rohadt kocsi?- akadtam ki.

- De kellett, de azért nem így. Még jó, hogy nem katonai helikoptert hívtatok.

- Nevetséges vagy. És te is Henry! Nem kellett volna szólni, semmi baj nem lett.

Erre a fiatalabb srác lehajtotta a fejét, és motyogott valamit arról, hogy dolga van a stúdióban, és már el is tűnt az ajtó mögött. Ez remek.

Mérgesen Shin-re néztem.

- Soha többet nem segítek neked- morogtam- Visszamegyek, itt a kulcs- dobtam a kocsi kulcsot felé, és már indultam volna az úttesthez, hogy leintsek egy taxit, mikor megragadta a kezem.

- Van valami dolgod?- kérdezte még mindig bosszankodva. Ezen meglepődtem. Ez hogy jött ide?

- Nincs- válaszoltam őszintén.

- Akkor szállj be, és gyere el velem valahová- intett az anyósülés felé.

- Hová?- kérdeztem gyanakodva.

- Ne kérdezz ennyit, csak szállj be- masszírozta az orrnyergét- Fáradt vagyok, és nem akarok elaludni a volánnál, szükségem van az idegesítő fecsegésedre, ami ébren tart. Pattanj be- erre ugyan felhúztam az orrom, de beszálltam. Bár még mindig ötletem sem volt, hogy hova a pokolba megyünk. Nem is nagyon érdekelt, mert feltűnt, hogy az álmosság is olyan jól áll neki, mint minden más.

- Miről beszéljek?- kérdeztem, mikor beült a vezetőülésre.

- Rögtönözz!- morogta.

- Rendben, akkor elmesélem, hogyan találkoztam először Marc-kal, rendben?- vigyorodtam el gonoszan, mire befékezett. Még szerencse, hogy csak a parkolóban voltunk. Ideges arccal felém nézett, hogy nyeltem egy nagyot.

- Meg ne próbáld. És a háremed többi tagját is kihagyhatod. Mesélj inkább… a gyerekkorodról- fordult vissza a kormány felé, és nem is nézett többször rám. Sóhajtottam egyet, majd elkezdtem mesélni az óvodás és általános iskolás éveimről. Igen, sok szerencsétlenkedés maradt meg, így volt miről sztorizgatni. Viszont még mindig nem tudtam meg, hová megyünk.

- Odaadsz a szervkereskedőknek?- fordultam felé, mikor már biztosra vettem, hogy elhagytuk Szöul-t.

- Az attól függ. Jó állapotban vannak a belsőségeid?- kérdezett vissza halál komolyan.

- Ja, kifejezetten neked neveltem őket- vágtam vissza- A májam a legszebb.

- Az utóbbi időben többet ittál a kelleténél, így ebben kételkednék. Lehet, hogy többet érsz nekem élve, mint darabokban- vigyorgott. Ó, istenem, milyen jól néz ki, mikor mosolyog. Nem, Mi Ah, koncentrálj. De túl fáradt voltam hozzá. A következő, amire emlékszem, hogy valaki rázogat.

- Kelj fel, nagyszájú kislány!- hallottam Shin hangját- Nem vagy semmi. Én vagyok fáradtabb, erre te alszol be- morogta, és meg kinyitottam a szememet.

- Miért nem keltettél fel?

- Mert… édesen aludtál- villantott egy mosolyt, majd intett, hogy szálljak ki. Ekkor néztem körbe. Hol vagyunk?

Egy nagy, fehér kövekkel kirakott kertes ház kocsi beállójánál parkolt le a fiú.

- Most mi…?- kezdtem volna, de közbevágott.

- Gongju-ban vagyunk- mondta.

- De az… messze van- motyogtam.

- 3 órás volt az út. A felét átaludtad.

- És miért kellett ilyen sürgősen idejönnöd, legalább megérte kockáztatnom, hogy elkapnak?

- A családomhoz jöttem- nézett rám- Nem szeretek taxival jönni, mert akkor talán rájönnek, hogy itt laknak, és hogy itt vagyok. Azt semmiképp nem szeretném. A családomnak legyen nyugta, ha már nekem nincsen.

- Ezt értem!- rágtam a szám szélét- Akkor, én itt megvárlak- mutattam a kocsira.

- Dehogy vársz. Gyere velem!- tolt meg hátulról. Kicsit megijedtem. Ha Shin szülei legalább feleannyira rossz modorúak, mint a fiuk, akkor okom van a félelemre.

- Lehet, hogy jobb lenne, ha nem…- próbálkoztam, mire szembefordított magával, és a szemembe nézett.

- Nem tudom, hogy miért hoztalak magammal. De ha már itt vagy, bemutatom a kollégámat a családomnak. Már meséltem nekik rólad. Szóval, nem kell aggódnod. Meg aztán… Rocky!- kiáltott fel hirtelen, mire a száguldó állatra kaptam a fejemet. Egy alaszkai malamut szaladt a fiú felé, majd szinte ráugrott a kitörő nagy örömben.

- Ő a kutyám- vigyorgott, majd mikor a kutya engem kezdett körbeszaglászni, bizonytalanul megsimogattam, mire végignyalta a kezem. Felnevettem, világéletemben imádtam a kutyákat- Még csak egy éves. Játékos kölyök- folytatta. Mintha az egész srác megváltozott volna. Mintha most nem a FOUR vezetője lenne, hanem… csak egy egyszerű srác, aki a kutyájával játszik.

- Oppa!- szakította félbe egy visítás a gondolatmenetemet, és a következő pillanatban valaki a fiú nyakába vetette magát. Én csak egy hosszú hajtömeget láttam belőle, semmi mást. De azonnal sejtettem, hogy ki. Csak a húga lehet, elvégre a fiú is azonnal nevetve átölelte.

- Már lassan két hete nem dugtad ide a képedet!- ütötte vállba a lány- És még mindig nem engeded, hogy elmenjek hozzátok? Olyan kegyetlen vagy, oppa!

- Eun Mi, nyugalom!- borzolt bele a hajába a fiú- Most itt vagyok! És ő pedig itt az egyik… öhm… barátom!- mondta végül, rám mutatva, amin meglepődtem. Barátok? Kit akar átverni?

A húga, Eun Mi, aki mellesleg ugyanolyan gyönyörű arccal rendelkezett, mint a bátyja, ekkor vehetett észre.

- Shin, ez meg…

- Együtt dolgozunk a Lucy-vel közös számon. Majdnem az egészet ő írta. Ő Mi Ah, akiről beszéltem. Mi Ah, ő a húgom, Eun Mi, 2 évvel fiatalabb nálad.

- Örülök!- mosolyogtam a lányra, már amennyi tőlem tellett.

- Mit akarsz a bátyámtól?- szegezte nekem a kérdést- Kéne neked mi? Fél Koreának kell, így ha akarod, akkor…

- Nyugodj le! Mi Ah ne olyan, aki ráhajt a hírnevemre, igaz, édes?- karolt át vigyorogva, mire ellöktem magamtól.

- Még egy ilyen aztán eltöröm a karodat, édes- fintorogtam.

- Okés, átment a vizsgán!- csapott a vállamra a lány. Tényleg hasonlított Shin-re- Gyertek, anyuék bent várnak- húzott maga után. Hátrafordultam a fiú felé, aki csak mosolyogva figyelte húgát, és hirtelen melegség járta át a szívemet. Shin sem más mint egy egyszerű fiú.

A ház ugyanolyan volt szép volt belülről, mint kívülről. Gyönyörű, antik bútorok, ritka szobanövények. Mégsem volt hivalkodó, vagy fellengzős. Otthonos ház volt. A nappaliba húzott a lány, ahol a kanapén két ember ült.

- Anya, apa! Bemutatom Shin barátnőjét, Mi Ah-t!- harsogta a lány.

- Nem vagyok a barátnője!- tettem fel védekezően a kezemet az előttem ülő mosolygós nő, és jó kiállású férfi előtt. Ők lennének Shin szülei? Nem is néznek ki ijesztően.

- Fiam, a hírekben egy másik lányt mutogatnak. Most akkor melyiket szereted? Nem lehetne csendben élni a magánéletedet? Értem én, hogy fiatal vagy, de minden héten más lány…- nézett Shin felé a férfi

- Hagyd már!- tette a férje vállára a kezét a nő- Tudom, hogy nem értesz a pop iparhoz, ezért inkább meg se szólalj. És Shin legutóbb is mondta, hogy csak a hír kedvéért van együtt Lucy-vel. És ne aggódj, drágám, te vagy a legelső lány, akit hazahoz! És sokat hallottunk már rólad. Komoly fejtörést okozol a mi fiu…

- Elég lesz- szólalt meg Shin is zavartan- Nem a barátnőm. És csak panaszkodtam rád itthon. Ne szállj el magadtól. És azért hoztalak ide, mert nem tudtalak hová tenni!- intézett el mindent a flegma modorával.

- Rá se ránts, kedvesem, Shin csak zavarban van…

- Befejeznétek végre?- csattant fel a fiú.

- Persze! Ebédidő van!- csapta össze a kezét az anyuka, és a konyha felé indulhatott- Mindjárt kész van, pár percet várjatok!

- Jól beszéled a nyelvünket- fordult felém az apuka, és intett, hogy üljek le.

- Igen, már nagyon régóta tanulom…- erre nagyjából felvázoltam neki a helyzetet, hogy a szüleim itt laktak, és én most miért is jöttem ki.

- Meddig maradsz Koreában?- kérdezett tovább. Erre az eddig unottan újságot olvasó Shin is felém nézett. Én meg zavarban éreztem magam. Mert még mindig nem említettem neki az Amerikás dolgot. Nem mintha kötelességem lett volna, de akkor is…

- Még nem tudom. Ez sok dologtól függ!- motyogtam.

- Shin, győzd meg, hogy maradjon. Megkedveltem!- szólalt meg Eun Mi is.

- Ha akar, marad, ha akar, akkor megy- mondta a fiú zavartan, anélkül, hogy rám nézett volna. Szép és kedves, mint mindig.

- Látod, Shin-t nem nagyon érdeklem- fordultam a lány felé- Tudnád, hogy szokott velem beszélni!

- Oppa, tényleg ilyen vagy vele?- kérdezte a szőke fiútól.

- Dehogy. Ő reagálja túl! És egy csomószor kerülök bajba miatta- legyintett a kezével.

- Ki miatt is szorultunk be abba a raktárba régebben?- jutott eszembe.

- Kell neked azt felhozni most!- csóválta a fejét a fiú.

- Olyanok vagytok, mint egy házaspár- nevetett Shin apja- egymást hibáztatjátok, közös emlékeket idéztek fel… Az ember el is feledkezik róla, hogy nem vagy koreai!

Erre kicsit elbizonytalanodtam. Most ezzel arra akar utalni, hogy a fiuk csak koreai lánnyal lehet? Tudtam, hogy sok koreai a családja miatt keres magának koreai lányt. Mert, hogy hagyományok, és egyebek. Ezt meg is értem, de… Belegondolva, ez egészen elszakított volna ettől a sráctól. Na, nem mintha egyikünk is beadná a derekát egy ilyen kapcsolatba, a jelek szerint.

- Apa, Mi Ah túltesz 1000 koreai lányon- nevetett fel a fiú.

Már azon voltam, hogy megkérem, ugyan fejtse ki, mire gondolt, mikor az anyuka szólt ki a konyhából, hogy mehetünk enni. Ettől megint összeszorult a gyomrom. Már említettem egy párszor, hogy eléggé válogatós voltam ételekben, nem sok dolog volt a koreai konyhában, amit szerettem. De nem is tudom visszautasítani őket, mert olyan kedvesek. Ezért kicsit féltem is, hogy mit fogok csinálni valami halas és túlságosan zöldséges ételnél.

Az étkező is nagyon családias volt, a család tagjai viccelődtek, szórakoztak, és én elképzeltem, hogy Park Shin-nek lenni túl tökéletes. Mindene megvan. Még a családja is normális.Csak épp ő sikerült félre modorilag. De hát még így is nagyon vonzó.... Mi Ah, elég lesz!- szóltam magamra.

Engem is próbáltak bevonni a társalgásba, de valahogy végig kényelmetlenül éreztem magam. Mintha nem lennék idevalósi. Ami igaz is volt.

Végül egy leves féle volt, amiben csak pár zöldség volt benne, amit nem szerettem, de azt hősiesen legyűrtem.

A második meg bulgogi szerű dolog, meg egy halas- zöldséges saláta. És Shin anyukája nagy mosollyal szedett nekem belőle, pedig már pont tiltakozni akartam. Ugye a zöldségekkel még megbarátkoztam, de a halas dolgok… azokkal nagyon nem. Már épp a szám szélét rágtam volna, hogy mit tegyek, mikor Eun Mi megszólalt.

- Mi Ah, nem szereted?

- Dehogynem!- nyúltam a pálcika felé, és felcsippentettem belőle egy keveset, és már törődtem volna bele, hogy a mai nap bizony kénytelen leszek szembemenni az elveimmel, mikor Shin elhúzta előlem a tányért.

- Ne hazudj!- morogta, majd elkezdte kiszedni a halakat a salátámból, a pálcikájával. Csak meredten néztem rá, nem értettem nagyon miért csinálja, de jól esett. És nem csak azért, mert így nem kellett a halat ennem. Emlékezett rá, hogy mit szeretek, és… nem hagyta, hogy szenvedjek. Pár hete talán ez az egész másképp történt volna. Pár hét alatt én is rengeteget változtam.

Mikor végzett vele, visszatolta elém, közben a fülemhez hajolt, és belesuttogott.

- A zöldség menni fog?

Belepirultam a közelségébe, és csak bólintottam egyet, mire elhúzódott.

- Ezek után ne tagadjátok, hogy van köztetek valami- kotyogott közbe a hugica.

- Dugulj el- hallgattatta el a bátyja.

Az ebéd után még desszertet is kapunk, valamilyen epres tortát, ami nagyon finom volt. Később Shin anyukája hívott ki a teraszra, hogy beszélgessünk egy kicsit. Időközben Rocky a lábamhoz feküdt, és néha felnézett rám azzal az értelmes fejével, egy kis simogatásért. Csíptem ezt a kutyát.

A fiú anyukája nagyon aranyos volt, kérdezgetett a szüleimről, majd lassan Shin-re terelte a szót. Mivel csak ketten voltunk odakint, ezért még jobban zavarban éreztem magam.

- Mi Ah, most, hogy nincsenek itt a fiúk- fordult felém- Elmondhatod őszintén. Van valami köztetek? Engem nem zavar. Sőt, örülök is neki. Tudod.. a fiam 21 éves már, tudom jól, hogy milyen szoknyapecér volt már a gimiben is. Eddig egy lányt sem hozott ide. És nem hinném, hogy csak akárkit idehozna, mert épp nem volt hová tennie, mint ahogy ő mondta. Szóval?

- Nem tudom…- motyogtam- Már fogalmam sincs, hogy pontosan mi folyik itt- adtam meg a legőszintébb választ, amit csak tudtam.

- Mi Ah!- futott ki ekkor a házból Eun Mi- Jössz medencézni?- mutatott a hátsó kertre, ahol fel sem tűnt eddig, hogy egy beépített medence van.

- Nincs fürdőruhám- hárítottam el az ajánlatot.

- Nekem van a méretedben. Rám nagy, de nem tudtam a boltban hagyni, olyan szép. Kérlek, olyan jó idő van, és estére vihar jön, a fülledt levegőn érződik. És ne félj, Shin elaludt, nem fog meglátni, ha ettől félsz.

Olyan meggyőző tudott lenni, mint bátyja néhanap, így nem tudtam nemet mondani.

- Rendben!- adtam be a derekamat, és bocsánatkérően néztem az anyuka felé, de ő csak intett, hogy menjek.

Eun Mi felvezetett a szobájába, de még előtte belestem egy félig nyitott ajtón, és láttam, hogy Shin békésen alszik az ágyában. Nem csoda, hogy olyan kimerült volt.

A húga szobája pont olyan volt, mint amilyennek egy 16 éves szobájának lennie kell. Tele volt a szobája fala poszterekkel, mindenféle k-pop bandáról, de valami feltűnt…

- Neked Henry a kedvenced?

Igen, feltűnt, hogy feltűnően sok kép van a maknae-ról.

- Igen, egy nap ő lesz a férjem!- mondta teljes meggyőződéssel, mire én csak bólogattam. Hát legyen… Elvégre nincs olyan távol a tűztől, mint amikor én álmodoztam 16 évesen Johnny Depp-ről.

- Az a srác nem normális- motyogtam vigyorogva, bár még mindig pipa voltam a fiúra, amiért elárulta Shin-nek a jogsimentességemet. Úgy csinált, mintha legalább karamboloztunk volna. Igaz, hogy néha majdnem, de… Szóval értitek…

- Tudom, pont ezért teszik- válaszolt a lány, és a kezembe nyomott egy mélykék bikinit- Vedd fel a fürdőben. Tuti jól fog állni, ahogy elnézem neked még alakod is van hozzá! Aztán meg ne próbáld Henry-t az ujjaid köré csavarni. Ő az enyém!- csukta be mögöttem a fürdő ajtaját. Két perc alatt felvettem a tényleg csodaszép bikinit, és kiléptem a szobába.

- Tényleg jól áll. Bár én is így néznék ki.

- Te csak ne panaszkodj, pont olyan szép vagy, mint a bátyád- szóltam rá, és még gyorsan magamra kaptam a rövidnacim és a felsőm, bár tudtam, hogy Shin most épp ki van vonva a forgalomból, mégsem akartam így végigmenni a lakásukon. Elvégre az ördög nem alszik.

A medence elég nagy volt, a víz is elég meleg volt, bár már napok óta 30 fok felett volt a hőmérséklet. Eun Mi egy percig sem zavartatta magát, azonnal belevetődött a medencébe, ezzel a fele vizet rám zúdítva, esélyt sem adva arra, hogy magamtól szokjam meg. De egye fene, jól esett a víz ebben a melegben.

Vagy egy órát szórakoztunk odabent, Eun Mi igaz egész végig próbált faggatózni, hogy mi van/volt/lesz Shin és köztem, de mindig elhárítottam a dolgokat egy jól megkomponált: SEMMI válasszal. Elvégre mégiscsak furcsa lenne a húgával megtárgyalni a dolgokat.

Egy óra után, mikor már rendesen szétáztam, plusz ezredszerre is sikerült a lányt a víz alá nyomni, kikecmeregtem a partra, és levetettem magam az egyik napozóágyra. Lehunytam a szememet, és élveztem, ahogy a nap felszárítja rólam a vizet. Vagy öt percig feküdtem így, mikor felsóhajtottam, öntudatlanul.

- Képes lennék így leélni az életemet!

- Megkérdezheted anyáékat, hogy ideköltözhetsz-e- hallottam a fejem felől egy nevető hangot, mire kipattantak a szemeim. Te jóég! Ez mióta áll felettem? Riadtan néztem Shin-re, aki szétzilált hajjal, pont mint aki most ébredt, egy atléta- strandnadrág összeállításban állt előttem. Én pedig itt fekszem egy egyszerű bikiniben… Azonnal felpattantam, hogy magamra rántsam a mellettem álló ágyon lévő törölközőt, de a hajamból kicsöpögő vízben azonnal megcsúsztam, és már majdnem elkezdtem aggódni egy combnyaktörés miatt, mikor éreztem, hogy Shin megragad, és magához húz.

- Kezdem azt hinni, hogy direkt vagy ilyen szerencsétlen, hogy elkapjalak!- nevetett, de éreztem, hogy milyen gyorsan ver a szíve. Hát persze, elvégre csak egy bikini volt rajtam. Gyorsan magam elé tettem a kezemet.

- Engedj el!- löktem el sértetten, és zavaromban- Ha melletted vagyok, mindig történik valami katasztrófa.

- Te magad vagy a katasztrófa- csóválta a fejét, és ismét végignézett rajtam. Hová tűnt Eun Mi? Miért nem ment meg egy ilyen helyzetből?

- Mi van veled, nem láttál még bikinis lányt?- kérdeztem, és csak hogy idegesítsem, hozzátettem- Még Marc sem bámult meg ennyire, mikor így látott…

Na, ezt nem kellett volna, a szemeit összehúzta, és ördögi mosoly jelent meg a képén. Egy pillanat alatt felkapott, a medencéhez lépett, és beledobott a vízbe. Ijedtemben egy csomó vizet nyeltem, így köhögve jöttem a felszínre, míg ő csak nevetett odakint.

- Húzz ki!- nyújtottam felé a kezem, mire úgy tűnt, megkönyörül rajtam, és a jobbját nyújtotta. De eszem ágában sem volt ilyen egyszerűen elintézni a dolgot. Egy rántással behúztam őt is a medencébe. Nyilván nem számított rá, amúgy nem sikerült volna.

- Ezt nem éled túl- rázta meg a vizes haját, ami (gondolom, mondanom sem kell) rendkívül jól állt neki, és a fejemnél fogva lenyomott a víz alá. Erre a képébe fröcsköltem egy rakat vizet. De ő csak nevetett, majd lenézett a vizes ruhájára, és egy mozdulattal lekapta a vizes felsőjét, és kidobta a partra. Legszívesebben elnéztem volna másfelé, csak hogy ne kelljen az izmos testét bámulni. Ő meg felnevetett.

- Miért vagy zavarban, nem láttál még félmeztelen férfit? Még Lucy sem akadt ki ennyire, mikor így meglátott!- dobta vissza az előző remek gondolatmenetemet. Erre felhúztam az orromat, és elhúzódtam.

- Ezentúl mutogasd a tested továbbra is neki, engem hagyj ki belőle!- mondtam, mikor Eun Mi (fene tudja honnan) ismét bevágódott a medencébe.

- Oppa! Nem hittem volna, hogy te is bejössz- ugrott a nyakába, mire felnevettem, és kimásztam a medencéből. Gyorsan magamra terítettem a törölközőt, és leültem a napozóágyra, úgy néztem a testvérpárt. Néha elkaptam Shin pillantását, aki rám mosolygott. Nem gúnyosan, nem gonoszan, csak úgy… natúran. Igen, ezek után teljesen össze voltam zavarodva. És reméltem, hogy nem sokára minden egyenesbe jön. Addig meg… kiélvezem azt a mosolyt.

23. fejezet

23. fejezet
Áldozat nélkül nincs győzelem

Reggel későn keltem, de eleve nem aludtam túl sokat a tegnapi történtek miatt. So Ra hagyott egy üzenetet, hogy már lementek a hotel udvarára, így én is lelifteztem a földszintre, ahol váratlan meglepetés ért. Alex integetett az egyik oszlopnál. Mosolyogva odasiettem hozzá.

- Mégiscsak lecsábított a busani tengerpart?- kérdeztem.

- Meghívott Lucy a ma esti szülinapjára. És bár nem sok kedvem volt eljönni, mivel te is írtál, ezért lerepültem.

- Jól tetted. Látom sok bőrönddel vagy. Ha lepakoltál, gyere ki az udvarra, ott vannak a többiek elvileg…

- Mindenki?- szólt utánam, mikor már továbbindultam. Erre megtorpantam, és hátrafordítottam a fejem.

- Ha Min Mi-re gondolsz, akkor ő is- vigyorodtam el, és csak tetézte a jókedvemet a zavarodott arckifejezése- Akkor majd ott látjuk egymást- intettem, és elindultam az udvar előtt. Már messziről hallottam a társaságunkat, egy fa alatti padnál ültek.

Gyorsan lehuppantam melléjük, pont Shin-nel szemben, aki rám sem nézett, nem hogy köszönt volna. A mellette ülő Lucy viszont annál szélesebb vigyorral üdvözölt. Jae Hwa, a barátjától legtávolabb foglalt helyet, és a szája széle, bár nem túl feltűnően, de sebes volt. So Ra épp valami videót mutatott In Ho-nak, amit a fiú, legnagyobb megdöbbenésemre, hogy valami normális életjelet produkál, érdeklődve figyelt és nevetett rajta. Min Mi Henry-vel beszélgetett, bár a fiúnak úgy tűnt, hogy nincs túl jó kedve. Azon kezdtem gondolkodni, hogy kivel is beszélgessek, mikor megláttam, hogy Shin a szeme sarkából engem figyel. Mikor odafordítottam a fejemet, ahelyett, hogy elkapta volna, bírálóan nézett továbbra is. Mi a baja már megint?

- Nincs ma forgatás?- kérdeztem, és igyekeztem közömbös hangot megütni.

- Amint látod- válaszolt gúnyosan, mire ráfintorogtam.

- Akkor már nem is beszélünk egymással normálisan? Nem azt mondtad, hogy a kollégáidhoz kedves vagy?

- Nem vagyunk kollégák. Még nem válaszoltál, hogy hazamész vagy maradsz.

Vagy Amerikába megyek- tettem hozzá majdnem, de rájöttem, hogy jobb, ha ők erről nem tudnak.

- Igaz, akkor ne is szóljunk egymáshoz- húztam fel az orromat, majd átsétáltam Jae Hwa-hoz, és leültem mellé.

- Jól vagy?- kérdeztem halkan- Tegnap kaptál egy nagyot.

- Láttad?- kérdezett vissza, mire bólintottam- Remélem, értékeled, hogy miattatok veszélyeztetem a legjobb barátommal való jó kapcsolatot.

- Egyenlőre nem látok fejlődést- sóhajtottam, majd ismét Henry-re néztem. Valami egészen biztosan nem volt rendben vele. Ő nem szokott ilyen mélabús lenni…

Ebben a pillanatban érkezett meg Alex, vigyorogva, és egész egyszerűen lehuppant az exbarátnője mellé.

- Te mit keresel itt?- kérdezte Min Mi tátott szájjal.

- Jöttem Lucy bulijára- vigyorodott el- Csak nem hiányoztam?

- Hiányoztál, a fenét. Menj, ülj máshova, itt nem férünk el!

- Sok jó ember kis helyen is elfér- mosolygott a fiú.

- Csak a te egód túlnőtte a jó ember kifejezést.

- Hagyjátok, én úgyis megyek- állt fel Henry, és elindult az épület felé. Több sem kellett, felpattantam, és utána eredtem. Az előcsarnokban értem utol.

- Mi a baj?- fogtam meg a vállát, mire rám mosolygott.

- Semmi… csak… fáradt vagyok.

- Nem tudsz hazudni. Én is elárultam a dolgaimat. Te se titkolj semmit- rángattam a kanapéhoz.

- Csak… ma van az apám halálának évfordulója. És kértem Min Mi-t, hogy jöjjön el velem a Haedong Yonggunsa templomhoz, hogy lerójuk a tiszteletünket. Tudod, én buddhista vallású vagyok. De ő azt mondta, hogy nem hajlandó. Hogy ő még most sem képes megbocsájtani az apánknak. Így egyedül megyek.

- Ha akarod, elkísérlek- ajánlottam fel mosolyogva.

- Komolyan?- csillant fel a szeme egy kicsit.

- Hát persze. Mire jó egy barát?- kacsintottam rá.

- Erre semmi szükség- hallottunk hirtelen egy hangot magunk mellett, majd Shin dobta le magát mellénk- Majd én elkísérem, ne fáradj.

- Hyung, köszönöm- hálálkodott a maknae.

- Már megígértem, hogy vele megyek, nem vonom vissza- mondtam az idol fiúnak.

- Semmi szükség rá, hogy gyere- vágott vissza ő is.

- Miért nem jöttök mind a ketten?- kérdezte Henry, és felállt- Akkor fél óra múlva találkozunk ugyanitt- majd elsietett. Mi pedig ott maradtunk Shin-nel, sértetten bámulva egymást.

- Nem fogsz hiányozni Jae Hwa-nak?- kérdezte.

- Nem vagyunk összenőve- fintorogtam rá- Milyen ruhába kéne menni? Én nem vagyok buddhista…

- Kizárólag papi csuhában vehetsz részt egy ilyenen- suttogta oda gonosz vigyorral, és hátat fordított. Már emeltem a kezem, mintha meg akarnám verni, de még időben hátrafordította a fejét, és vigyorogva konstatálta, hogy ismét sikerült felhúznia- Nem jössz?- kérdezte.

- Dehogynem- mentem el mellette, hogy közben nekimentem a karjának. Ha ezt így folytatja, akkor nem csak Henry apjának lesz megemlékezése, hanem azonnal megejthetjük az övét is.

*

- Miért vagytok ilyen szótlanok?- kérdezte Henry a taxiban. Természetesen ő ült középen. Végül mindannyian egyszerű ruhában voltunk felöltözve, rajtuk volt még baseball sapka, és napszemüveg, az álcázás kedvvért. Szerencsére annyian voltak az utcákon, hogy teljesen el tudtunk vegyülni.

- Nem vagyok szótlan, csak gondolkozom- mosolyogtam rá.

- Nagyon rosszul megy akkor. Eddig még egy ésszerű döntést nem láttam tőled- nézett ki az ablakon Shin.

- Hyung, ez nem volt szép- korholta le a fiatalabb, mire az csak a vállát vonogatta- Írtál mostanában dalt?- nézett rám.

- Nem. Egy ideje nincs ötletem- húztam el a számat.

- Hogyhogy?

- Nem is tudom… Lehet, ha leülnék, és rákoncentrálnék, menne. De most nem szükséges.

- Írsz majd nekem egy dalt?- pislogott rám.

- Igen, és az lesz a címe, hogy Jeonha.

- Látom nem veszel komolyan- nevetett a fiú.

- Egész úton szövegelni fogtok?- morgott Shin.

- Óóó, ez még csak a kezdet, taxival egy óra oda az út- mosolygott Henry.

Végül csak 50 perc lett, de szerintem már Shin így is eléggé a pokolba kívánt engem.

Láttam már képeken ezt a kolostort, és tudtam, hogy hatalmas nagy turista látványosság a szirteken épült csoda. Rengeteg ember járkált ki és be, így nem teljesen értettem, hogy akar Henry megemlékezni. De ő csak ment egyenesen, és meg Shin-nel követtem.

A templomba ne kellett belépőt venni, így nem tartott sokáig, míg bejutottunk. Lenyűgözött a koreai építészet, pláne itt. Elképzeltem, hogy milyen lehetett régen, míg nem a turisták lepték el, hanem csak pár szerzetes élt itt, akik ebben a nyugalomban éltek, amit a tenger, a sziklák, fák, a szél összhangja adott. Lenyűgöző lehetett.

- Gyere Mi Ah- kiáltott vissza Henry, mikor látta, hogy leszakadoztam. Erre utánuk siettem. Láttam, hogy a korlát felé tartanak, ahol a sziklák voltak. Én azt hittem, hogy valamelyik épületben akarja megtartani, de inkább nem szóltam, csak csendben követtem őket.

A korláthoz érve, Henry egyszerűen csak átmászott rajta, és gyorsan a másik oldalon termett, majd intett nekünk, hogy gyorsan kövessük.

Shin azonnal át is ugrott, majd én is követtem. Mikor átjutottunk, elindultunk a köveken a sziklák széléhez, ahol már a többi kőtömegtől takarásban leszünk. Lenyűgözött, hogy itt volt alattunk az ostromló hullámok hada, és az is lenyűgözött, hogy sikerült úgy kimászni, hogy senki nem szólt ránk, hogy „Ti büdös kölykök, mit képzeltek?!”

Már majdnem elértük a szélét, mikor egy vizes sziklán megcsúsztam, és kis híján le is zúgtam onnan, rémült kiáltások közepette. Valaki azonban elkapta a csuklóm, és magához rántott.

- Lehet, hogy hagyni kellett volna?- hallottam a fejem fölül a hangot, majd Shin azonnal eleresztett, de mielőtt továbbindult, intett, hogy menjek előtte. Én csak éreztem, hogy vörös a fejem, így nem is tiltakoztam.

Végül beértünk a sziklák takarásába, és Henry egy simább kőfelületre tette a táskáját. Elkezdett kipakolni belőle pár edénykét, valami étel félét, és egy üveg soju-t. Láttam már filmeken, hogy milyen egy ilyen keleti megemlékezés. De valahogy sokkal igazibbá tette az egészet, amit Henry csinált. Kiszedte a tálakba az ételt, és öntött a pohárba sojut. Majd kitette a szikla szélére, és párszor, letérdelve meghajolt, majd ismét felállt. Nem szólalt meg, és mi is csak álltunk nem messze tőle. Shin sem hajolt meg, ebből gondoltam, hogy ő is katolikus vallású, mint én.

Végül, 10 perc után, mikor Henry végzett a szertartással, akkor sem jött oda hozzánk, hanem leült a szikla szélére, és bámult bele a vízbe.

Már azon voltam, hogy odamenjek hozzá, de végül Shin megfogta a karomat, intett, hogy hagyjam, és behúzott maga mellé az árnyékba. Vagy öt percig ültünk némán.

- Nem mindannyian születhetünk jó családba- mondta halkan, szinte magának- Ilyenkor vagyok hálás, hogy az én családom teljes és boldog.

- Nem szoktál a családodról beszélni.

- Miért is mesélnék akárkinek…- nevetett fel.

- Igaz. Mindig elfelejtem, hogy egy bunkó vagy- mondtam, majd felálltam, és elsétáltam, a sziklákon keresztül a korlátig, ahol visszamásztam a kolostorhoz.

Mivel jobb dolgom nem volt, ezért körbejártam a templomot, megnéztem az épületeit, míg nem azt hallottam, hogy valaki a nevemet kiáltja. Odanéztem, és láttam hogy egy ismerős alak integet nekem.

- Hát, látod, tényleg a sors keze- szólalt meg Byung Hee, mikor odasiettem hozzá- Mindig összefutunk.

- Szabadnap?- kérdeztem.

- Igen, tegnap végeztünk. Bár azt hittem, sosem lesz vége. A videoklip végén van egy csókjelenet Lucy és Shin között, de ezt tegnap ezerszer fel kellett venni, mert Shin agya nem tudom, hogy hol járt, ráadásul olyan furcsán viselkedett a barátnőjével, mintha lépten nyomon le akarná rázni…- lehunytam a szemem egy pillanatra, elvégre erre voltam a legkevésbé kíváncsi, de ő csak folytatta- Nem értettem mi folyik itt, de hát… Sztárok! Gazdag kölykök! Ki érti őket… A legfőbb bajuk, hogy jól álljon a sminkjük- nevetett.

Én csak beharaptam a számat, elvégre én láttam ennek pont az ellenkezőjét is. Ők nem csak ennyiről szóltak. Ráadásul én is a gazdag kölyök kategóriába tartoztam. Én is szörnyű lennék?

Végül leültem vele beszélgetni egy padra, és most is csak folyt belőle a szó. A monológjai közepén vettem néha észre, hogy fogalmam sincs, miről beszél, az agyam nagyon nem odajárt. Egyszer csak egy hangot hallottam a hátam mögül.

- Bocs, hogy félbeszakítom a társalgást, de mehetünk?- Shin tettetett nyugodt hangját bárhol felismertem volna. Ott állt mögötte Henry is, egy aprócska mosollyal az arcán.

Byung Hee is hátra nézett, és mikor meglátta a fiúkat elkerekedett a szeme. Mivel ő gyakran látta őket, ezért felismerte őket így is.

- Mi Ah, te velük voltál itt? Ilyen jóban vagytok?- tátogott- Már megértem, hogy miért nem jöttél velem randizni.

Na, erre elvörösödtem, amennyire csak lehetett, és elkezdtem makogni valamit arról, hogy most nekünk mennünk kell. Felpattantam, és a kijárat felé indultam. A fiúk pedig jöttek utánam.

- Amúgy szoktad számolni, hogy hány férfi van az életedben?- kérdezte Shin a szokásos hangnemében.

- Nem tudom. De sok a kedves. Viszont még egy olyan tahó nincs, mint te vagy, könyveld el büszkeségként- morogtam az orrom alatt.

Végül leintettünk egy taxit, és beszálltunk.

- Jól vagy?- kérdeztem a szótlan Henry-t, aki még mindig maga elé meredt, és megszorítottam a kezét.

- Persze, köszönöm, hogy velem jöttetek. 

Erre csak bólogattunk, hogy ez természetes. Egy közeli kis étteremnél megálltunk valamit enni, mert már mindannyian farkas éhesek voltunk, és már elmúlt délután 3 jóval.

Végül úgy a taxi út utolsó 20 percében a fiatalabb srác elaludt, és a fejét a vállamra ejtette. Először próbáltam eltolni, de mivel ez lehetetlen vállalkozás volt, azért hagytam. A haját kezdtem simogatni, és közben a nehézségekre gondoltam, amin át kellett mennie. Észre sem vettem, hogy Shin közben engem bámul, csak mikor felnéztem, és találkozott a tekintetünk.

- Baj van?- kérdeztem, és igyekeztem kimért lenni.

- Nem, csak… vele mindig kedves vagy- fordult vissza előre.

- Nem adott okot, hogy máshogy viselkedjek vele- mondtam halkan. Erre csak kényszeredetten elmosolyodott, és ismét kinézett az ablakon.

Mielőtt a hotelhez értünk volna, a fiú felébredt, és álmosan motyogott.

- Menjünk el a Nurimaru APEC House-hoz.

- Miért?- kérdezte Shin.

- Mert szép a kilátás- vigyorodott el. Rendben, ismét a régi a maknae.

- Helyes, fogalmam sincs, hogy hol van, de menjünk oda. Ahjussi, a Nurimaru APEC House-hoz- szóltam a taxisofőrnek.

10 perc alatt ott voltunk, egy kis kiálló földnyalábon volt ez a épület.

- Ez mi is pontosan?- kérdeztem.

- Busan egyik szimbóluma. Nagyszerű a kilátás, és itt van a Gwangandaegyo híd egy köpésnyire. Tényleg nagyszerűen nézett ki az építmény. Míg oda siettünk, megláttam egy fagyizót.

- Henry, kérsz fagyit?- kérdeztem hirtelen.

- Ige…

- Majd én veszek neked!- vágta félbe Shin vigyorogva.

- Én ajánlottam fel hamarabb!- csattantam fel.

- Ez senkit nem érdekel!

- Dehogynem, Henry tőlem szívesebben fogadja el a fagyit, mint tőled.

- Én régebb óta ismerem őt!

- Én pedig fontos vagyok neki!

Henry persze közben a tekintetét egyikünkről a másikunkra fordította, alig tudta követni csatánkat, míg végül mindkettőnk vállát átkarolta.

- Figyeljetek. Elhiszem, hogy ennyire szerettek. Éppen ezért, mindketten vehettek nekem fagyit. Mivel imádom. Mi Ah, tőled egy 3 gombócos, eper, csoki, pisztácia összeállítást szeretnék, Shin, te pedig hozz egy vanília, citrom, mentol kombót. Köszi!

Míg a fagyizós bácsihoz mentünk, Shin magában röhögött a barátján, én meg csak szégyenkeztem, hogy miért is viselkedünk ilyen gyerekesen.

Henry-nek persze nem jelentett gondot, hogy betermelje a 6 gombóc fagyit, csak Shin szólt rá néha, hogy egyenletesen egyen mindkettőből, mert megsértődik, ha az enyém előbb fogy el.

Bementünk az épületbe, és kiálltunk az erkélyére. Tényleg nagyszerű volt a kilátás.

Ekkor csörgött a telefonom, So Ra hívott. Mikor felvettem, köszönni sem volt időm, azonnal rám zúdította a mondanivalóját.

- Hol a fenében vagy? Eddig gondoltam, biztosan Shin-nel, vagy Henry-vel, mert mindkettő eltűnt, de azért ez már gyanús. Féltem, hogy ha esetleg az előbbivel, akkor már vízbe fojtottátok egymást. Amúgy Min Mi meg Alex egész nap szívják egymás vérét, valami fergeteges a műsor. Akkor, hol is vagy?

- A Nurimaru APEC House-nál, az említett két fiúval. Majd elmesélem. Nemsoká visszamegyünk!

- Ajánlom is. Mert nem megyek nélküled Lucy bulijára. Bár nem igazán értem, miért hívott minket. Elvégre utál. Mármint főleg téged és Min Mi-t. Nekem túl jó a személyiségem ahhoz, hogy utáljanak. Akkor majd találkozunk- azzal bontotta is a vonalat.

- Aggódnak, hogy hol vagy?- vonta fel a szemöldökét Shin.

- Féltenek tőled- válaszoltam kapásból.

- Miért, mit hisznek, mit csinálok veled?

- Most épp a vízbefojtás jött szóba…

- Ööö, azt hiszem én elmegyek a mosdóba- mondta Henry, és magunkra hagyott minket az erkélyen. Elgondolkodóba estem, hogy ezt vajon direkt csinálta e, vagy megártott a 6 gombóc fagyi. De tény, hogy alig mertem a fiúra nézni, és úgy tűnt, ő sincs elragadtatva a társaságomtól.

- Tényleg ilyen sokat bántalak? Sokszor érzed magad rosszul miattam?- kérdezte, én meg hirtelen leblokkoltam. Ezt azért kérdezi, amit tegnap Jae Hwa mondott?

- Nem- vágtam rá végül, mire furcsán elmosolyodott.

- Persze, elvégre van, aki megvigasztaljon!- mondta keserűen.

- Shin, azt hiszem tisztáznunk kéne, hogy…

Ekkor azonban a telefonja csörgése félbeszakította az őszinteségi rohamomat.

- Igen, Lucy?- vette fel, és leemelte rólam a tekintetét- Igen, mindjárt indulok. Persze. Azért ennyire ne ugráltass. Jó, ahogy akarod!- majd letette és felém fordult- Mennem kell! Majd ott találkozunk- majd el is robogott mellettem. Ajkamat lebiggyesztve néztem utána. Sosem tudunk normálisan beszélni?

Két perc múlva visszajött Henry, és körbenézett.

- Hyungot kilökted?- nézett le a mélybe a korlátról.

- Nem. Elment Lucy-hez- válaszoltam kedvtelenül.

- Ti tényleg orvosra szorultok….- dörzsölte meg a halántékát- Gyere, sétáljunk vissza- intett, majd gyalog indultunk a hotel felé. Csak másfél kilométerre volt, így tényleg nem jelentett gondot. Persze Henry-vel ez sem pár perc alatt történt, mert minden utcai bódét végignézett, és minden halacskamintás sapkát felpróbált. Igen, értett 20 éves…

Már sötét volt, mire visszaértünk a hotelhez.

- Már így is elkéstünk a buliról…- motyogta Henry- Akarsz átöltözni?- nézett rám. Én is lepillantottam magamra. Egyszerű farmer rövidnadrág volt rajtam, egy beletűrt inggel. Nem akartam én kiöltözni.

- Úgysem hiszem, hogy sokáig lennék itt- vontam a vállam, és épp hogy csak a hajamat engedtem le, hogy ne legyen felfogva. Én nem tudtam, hogy a hotel melyik termében buliznak, így Henry-re hagyatkoztam.

- Bő félóra szerintem elég lesz, utána leléphetünk- súgta oda, mielőtt beléptünk volna.

A teremben meglepődtem, hogy mennyien vannak. Jó, nem jött azért el egész Korea, de sok hírességet láttam, mind szebbnél szebb és rövidebbnél rövidebb ruhákban. Igazából eléggé alulöltözött voltam, de nem túlzottan érdekelt. a szememmel So Ra-ékat kerestem, de egyenlőre csak Han Tan igazgatót sikerült kiszúrnom.

- Mi Ah!- üdvözölt mosolyogva- Nem is tudtam, hogy te is itt vagy.

- Pont erre nyaraltam- válaszoltam, majd egy intéssel tovább is suhantam, hogy a barátaimat keressem. Megláttam kissé távolabb, az egyik ablakban Min Mi-t és Alex-et, gondoltam odamegyek hozzájuk, így is elég pattogósnak tűnt a helyzet. De amikor elég közel értem, és meghallottam, miről beszélnek, akkor megtorpantam.

- Nem értem, hogy miért akarod folyamatosan a felelősséget rám hárítani- hallottam Min Mi sértett hangját.

- Talán mert te voltál az, aki hibázott. Te vagy az oka, ami történt- Alex sem volt kevésbé ideges.

- Mert valószínűnek tartottad, hogy amiatt a srác miatt majd otthagylak?

- Ha barátod van, akkor nem találkozol más fiúkkal, ennyi az egész.

- Ennyire nem bíztál bennem…

Jó, inkább úgy döntöttem, hogy beszéljék meg a problémájukat nélkülem. Nagyon nem hiányoztam nekik. De feljegyeztem magamban, hogy kifaggatom Min Mi-t, mire jutottak. Ha már elkezdik megbeszélni a dolgokat, akkor jó úton haladnak.

Megláttam So Ra-ékat, a terem másik felén, akik felém integettek, ezért oda indultam. Már majdnem félúton jártam, mikor valaki hangja megállított.

- Úgy tűnik, Kang Mi Ah nem vitte túlzásba ma a készülődést!

Erre megfordultam, és Lucy-vel néztem farkasszemet, aki Shin kezét fogta. A fiú igyekezett nem rám nézni. Hát legyen! Ha ő végig a mellettünk álló asztalon lévő szülinapi tortát akarja bámulni, akkor csak nyugodtan.

- Nem akartam feltűnősködni!- préseltem ki magamból egy mosoly félét, de inkább grimasz lett belőle. Ő rajta valami eszméletlen magas cipő volt, és valami hihetetlen kivágott-rövid szoknya… Jellemző.

- Így jobban kitűnsz.

- Bocsi- fintorogtam rá.

- Szerintem nem sajnálod- folytatta gúnyosan- Elvégre miért is vagy itt?

- Mert szülinapod van?- fűztem össze a karomat a mellem előtt, és éreztem, ha ezt így folytatja, nagyon gyorsan el fogom veszteni az önuralmamat.

- Biztos vagy benne?- húzta tovább az agyam.

- Nem te hívtál meg?

- Valóban. És te tényleg miattam jöttél?

- Persze, hisz imádlak!- nevettem fel.

- Én is így gondoltam. Azért jöttél, hogy a hajadat dobálva még több fiú tapadjon rád!

Na, erre lehunytam a szeme, és próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy Lucy barátai mind körénk gyűlnek. Mit vétettem? Az övé Shin, ő a híres, ő Korea kiskirálynője, akkor meg mi a francos fenének témázik rajtam? Már szinte füstölögtem. Nem voltam olyan hangulatban, hogy egy egyszerű viccel visszadobjam neki a labdát. Általában nem érdekelt volna, de most nem. Most robbantam.

- Nevetséges vagy- szűrtem a fogaim között, majd hátat akartam fordítani, de hangja ismét megállított.

- Ajándékot nem hoztál? Ha tényleg miattam jöttél, kellett volna. Tudod… szülinapom van!- az arca győzedelmes volt, mikor visszanéztem rá. Kész. Az a gyenge szál, ami még eddig tartott, most egy egyszerű mondattal elszakadt. Vége. Nincs már, ami bennem tartaná a dolgokat. Amennyire lehet, gúnyosan elmosolyodtam, és visszasétáltam eléjük. Ránéztem a tortás asztalra, a torta mellett ott volt egy élesnek tűnő kés. Felkaptam, és végighúztam rajta az ujjamat. Helyes, elég éles volt, hogy belevágjon a bőrömbe. Visszanéztem Lucy arcára. A szemei elkerekedtek, és rémülten nézett a kezembe lévő késre. Most tényleg azt hiszi, hogy ki fogom nyírni? Szánalmas, miket nem képzel… Mondjuk nem mintha az én agyamon nem futott volna végig a lehetőség.

- Ez nem túl jó ötlet!- hátrált két lépést, és feltette a kezét, mint aki egy vérszomjas vadállat elől menekül.

- Miért? A szülinapi ajándékodat kérted. Mindjárt megkapod!- válaszoltam gonoszan, majd Shin-re néztem, aki a fejét csóválta, mintha azt akarná mondani, hogy akármit is akarok, ne csináljam. Csak nem ő is megijedt? Hát ijedjen is. Utálom mindet!

Csak egy gúnyos félmosolyra húztam a számat, megragadtam a hajamat a vállam alatt, és az egyikkel kifeszítve, másikkal a kést szorítva belevágtam. Persze párszor végig kellett húzni a kést, hogy az egészet levágja, elvégre a hajam mindig is dús volt. Végül a markomban fogtam az egykor jó hosszú hajamat, a hátamnál pedig éreztem a levegőt.

Megragadtam Lucy tenyerét, és beletettem a levágott hajamat.

- Boldog szülinapot, Lucy!- mondtam lassan, nyugodtan, majd hátat fordítottam, és kisiettem a teremből. Addig nem is álltam meg, míg ki nem értem a levegőre. Lerogytam a lugas alá, egy padra, és kitörtek belőlem a könnyek. Hát ilyen messze kellett mennem? Hogy végre nézzenek is valaminek? Hogy lássák, nem vagyok ilyen gyenge ellenfél? Azok az érzések, amiket addig magamban tartottam, most kijöttek belőlem. És csak sírtam, mint valami őrült. A hajamhoz nyúltam. Ami régen majdhogynem derekamig ért, most a vállam alatt végződött nem sokkal. Ráadásul az egyik oldalon rövidebb volt, a másikon meg hosszabb… még jó, hogy nem fodrásznak mentem el…

Egészen addig sírtam, míg lépteket nem hallottam magam mögül.

- Jól vagy?- kérdezte valaki. Én igyekeztem letörölni a könnyeimet, és úgy néztem hátra.

- Shin, te… Miért nem vagy bent?- kérdeztem.

- Téged kerestelek.

- Hát megtaláltál…- húztam el a számat.

- Nem hittem volna, hogy egyedül vagy…

- Pedig egyedül vagyok…

- Ha gondolod, szólok Jae Hwa-nak, hogy jöjjön ide. Rendben?- kérdezte, majd meg is fordult, hogy visszamenjen, de ekkor megragadtam az ingjét, és a derekát, majd a hátára támasztottam a homlokomat. Azonnal megtorpant.

- Kérlek… Csak egy kicsit maradj így- motyogtam. Jó érzés volt hallani a szívverését, érezni az illatát. Tudtam, hogyha vele vagyok, az ingoványos terep, most mégis megnyugodtam. Nem is akartam elereszteni.

- Mi Ah, ez… ne biztos, hogy jó ötlet- hallottam a hangját pár perc múlva.

- Én nem vagyok Jae Hwa-val- mondtam- Sosem voltam. Csak barátok vagyunk. Amikor nálatok fürödtem, akkor arról sem tudtam, hogy ott van. Úgy volt, ahogy mondtam, semmi nem történt közöttünk. És amit te csóknak láttál, az sem volt csók. Jae Hwa sose csókolna meg engem. Csak…- itt elgondolkoztam. Nem akartam azt mondani, hogy miattunk csinálta- Nem akarta, hogy Lucy gyanakodjon, ezért csinált úgy, mintha megtenné. Félreértés… - motyogtam a végén.

Erre megfordított, és a szemembe nézett.

- És te mit érzel?

- Csak a barátom… semmi több!

- Nem kellett volna ezt tenned Lucy miatt- bökött a hajam felé, mire ismét oda kaptam.

- Elegem van a barátnődből. Így legalább megnyugszik- vontam vállat, mintha nem is törődnék vele.

- Bolond…- morogta, majd végigsimított a hajamon, és megtapogatta a végét- Jó áll a rövid haj! Jobban fogod szeretni, mint a hosszút, figyeld meg. Most gyere velem!- megfogta a karomat, és magával húzott.

- Shin, neked nem kéne Lucy-vel lenned?- kérdeztem a liftben- Hová megyünk?

- Nem kell vele lennem, van ott elég barátja. És mindjárt meglátod, hova megyünk.

Két perc múlva kiszálltunk, és az egyik ajtó elé húzott, majd becsöngetett.

- Mi a fene…- nyitott ajtót az álmos arcú Minji koordinátorlány- Shin, mit keresel itt? Noona foglalt! Sajnálom.

- Miatta jöttem- bökött felém, és Minji-nek tágra nyílt a szeme, mikor engem is meglátott.

- Hol a hajad, dalíró lány?

- Lucy-nél- válaszoltam, mire még jobban meglepődött.

- Tudsz vele valamit kezdeni?- nézett rá Shin.

- Természetesen, gyertek be!- intett.

Fél óra múlva, miután elmeséltem a lánynak a történetet, és ő közben az ollójával dolgozott a hajamon, azt mondta kész vagyok, és belenézhetek a tükörbe. A hajam még mindig rövid volt, viszont most már divatosan vágva, kis oldalfufruval. A hossza marad egy kicsivel váll alá érő. Még tetszett is.

- Köszönöm- mosolyodtam el hálásan.

- Semmiség, drágám. Most azonban sipirc haza, mert fáradt vagyok- intett a lány mosolyogva, mire kiléptünk az ajtón.

- Azt hittem, már elaludtál- mondtam a srácnak, aki nagyokat ásítozott- Visszamész a bulira?- kérdeztem óvatosan.

- Nem, aludni megyek. De előbb elkísérlek téged- nézett rám áthatóan, majd betolt a liftbe. Némán mentünk fel a 10. emeletig, én sem tudtam, mit mondjak, és valószínűleg ő sem, majd mikor megálltam az ajtó előtt, megköszörülte a torkát.

- Jó lett a hajad- mondta zavartan.

- Most tűnt fel?- nevettem erőltetetten.

- Nem minden percben téged nézlek.

- Ebben nem kételkedtem- fogtam meg a kilincset- Jae Hwa… ne legyél vele rosszba- jutott eszembe- Ti túl jóban vagytok ahhoz, hogy…

- Hogy? Hogy miattad összevesszünk? Nem miattad van, nekem elhiheted. Ennyire azért nem vagy fontos…

- Igaz… menj aludni, és álmodj magadról, beképzelt- morogtam, majd kinyitottam volna az ajtót, de visszarántott. Meglepődve fordultam vissza. Mit akar még?

- Ezt megtettem érted, és mégsem kaptam cserébe semmit- biccentette félre a fejét, és édesen mosolygott hozzá. mintha tudná, hogy ettől totál elvesztem a józan ítélőképességemet.

- Mit akarsz?- fűztem össze a kezem a mellkasom előtt, és ugyanúgy néztem rá, mint ő. Ezen elmosolyodott, és az arcára mutatott.

- Kérek egy puszit.

- Hah- nevettem fel- Te tényleg nem vagy semmi, Park Shin. De ma tényleg hálás voltam neked… így…- megfogtam a vállát, lábujjhegyre álltam, hogy elérjem az arcát, amire nyomjak egy puszit. A baj csak az volt, hogy az utolsó pillanatban elfordította a fejét, amitől a puszim majdnem az ajkára érkezett. Az utolsó pillanatban fékeztem le, mikor már csak milliméterek választottak el tőle. Ledermedtem. Egy kicsit is megingok lábujjhegyen állásomban, és máris összeérünk. Ő csak lassan, szinte kínzó lassúsággal mosolyra húzta a száját, átkarolta a derekamat, ezzel magához szorítva, és már csuktam volna le a szemem annak tudatában, hogy meg fog csókolni…

Mikor hatalmas sunggal kinyílt a ajtó, mire elkaptam a fejemet a fiúétól, és azonban kinyitottam a szemem. Két dühös és döbbent arcú barátnővel találtam magam szemben, mire egy békítő mosolyt villantottam, hiába. 

Ha az időzítésért és vonzataiért díj járna, akkor most a barátnőim nem csak az abszolút fődíjat nyernék meg, hanem a közönségdíjat, a különleges effektek díjat, a legjobb színésznő, és mellékszereplő díjat, legjobb tátott szájjal nézés díjat, és a legjobb filmzenét azért nem, mert a szobából egy Beyonce szám harsogott, aminek ugye nem ők voltak az értelmi szerzői.

- Öhm…- eresztett el Shin, és arrébb tolt- Legközelebb ne akarj pofára esni, nem akarok én lenni az, akinek mindig el kell kapnia! Na megyek. Jó éjt!- azzal intett, és már ott sem volt.

Kár, hogy ez az előttem álló két lányról nem volt elmondható. Remek, kezdhetek újra magyarázkodni!