10. fejezet

10. fejezet

Három fajta fiú

- Ezt mi a francért csináltad?- kérdeztem Shintől indulatosan, a DS Ent. egyik kihalt folyosóján.

- Miért? Nem tetszik? Ezzel akarsz foglalkozni, örülj hogy kipróbálhatod magad!- vigyorgott rám gonoszul.

- De ezt nem veled terveztem, szépfiú!- csóváltam a fejem.

- Te voltál oda annyira a zenédtől… ezek szerint még sem vagy olyan magabiztos.

- Hé! Egy óra alatt jobb dalt írok, mint ti egy év alatt!- szegtem fel a fejemet.

- Ez remek, mert 3 napot kaptunk!- vigyorgott még mindig. Ez így volt. Az elnök, akinek a neve, ha jól rémlett HanTan volt, azt mondta, hogyha három nap alatt képes vagyok Shinnel együtt egy ütőképes dalt írni, akkor megengedi, hogy azt énekelje el a fiú Lucy-vel az albumon (persze a hapsi végig Shin-hez beszélt, mintha én nem értettem volna, amit mond).  Ha nem, akkor még mindig van idejük, hogy egy új dalt hozzanak össze, ezúttal a két kis üdvöske. Látszólag nem igazán bízott bennem az igazgató.
Az még előttem is rejtvény volt, hogy Shin miért választott mégis engem. Nem akartam rákérdezni. Nem akartam, hogy Lucy ebben felém kerüljön. Elvégre én tényleg ezt akarom majd csinálni. Küzdött bennem a bizonyítás vágy a józan ésszel, hogy ebből nagyon ki kéne maradnom.

- Rendben, írjunk egy dalt!- néztem vissza rá kihívóan.

- Ez a beszéd!- csapott a vállamra, hogy azt hittem, leszakad- Ma este kezdjük. 9-re legyél nálunk. Egy duett lesz, és szóljon valami romantikus hülyeségről. Addig gondolkozz rajta- majd próbált kikerülni, hogy elsétáljon mellettem, de elé álltam.

-Hé! Ha az én munkám is benne lesz, nem fog holmi sablonos baromságról szólni a dal!

Erre elmosolyodott. Olyan arccal, mint aki pont arra gondol: Ő még nem tudja…

Majd odaszorított a falhoz, és közel hajolva a fülembe súgott:

- Míg nem te vagy a főnök, addig nem te döntöd el, hogy miről írsz. Szerinted én miért éneklek ilyeneket? Mert ilyet akarok?

- Én…- kezdtem motyogni, mert a közelsége valahogy összezavart.

- Igen? Te? Te azt hiszed hogy az képességeim kimerülnek a béna, semmitmondó szövegeknél és dallamoknál?

- A dallamokkal általában nincs baj… - pislogtam rá, még mindig alig mertem levegőt venni.

- Az utóbbiak dallamát már Jae Hwa írta- hajolt még közelebb. Az orrunk már majdnem összeért.

- Shin- suttogtam- Tűnj el az arcomból!- nyögtem kétségbeesve.

- Biztosan ezt akarod?- hallottam a hangjában bujkáló gúnyt. Ő teljesen lenéz engem. És azt hiszi, ilyen könnyen behódolok neki. De olyan közel volt hozzám… Intenzíven éreztem az illatát. És közben mélyen a szemembe nézett, nem engedte el a tekintetem egy pillanatra sem…

- Bájos jelenet!- hangzott hirtelen pár lépésre tőlünk. A hang ismerős volt. És ez épp elég volt, hogy kizökkentsen a pillanatnyi agyhalálból, mire ellöktem magamtól a fiút, és oldalra néztem. Előttem Lucy állt teljes életnagyságában, és karba tett kézzel nézett ránk. Mellettem Shin felnevetett.

- Mi az Lucy? Valami nem tetszik?

- Szóval ez a lány az… Valahogy gondolhattam volna, hogy ez a bunkó amerikai, még gondot fog nekem okozni. És mindenki azt hiszi róla, hogy én vagyok… remélem ezt majd megmagyarázza az igazgatónál, és elviszi a balhét- fúrta mélyen a szemét az enyémbe, mintha lyukat akart volna égetni a koponyámba.

- Én meghagytam az igazgatót abban a hitben, hogy az te vagy a képeken- szólt közbe a fiú- Elvégre, te is ezt akartad, nem? Hogy együtt legyünk!

- Hogy te mennyire szánalmas vagy! Mindent elmondok a vezetőségnek, és az újságíróknak is!- fakadt ki a lány. Erre Shin felsóhajtott.

- Mi Ah! Magunkra hagynál?- nézett rám olyan intenzíven, hogy tudtam, tényleg nem jó, ha maradok. Elvégre nekem is érdekem, hogy ne kerüljek a címlapra.

Bólintottam, majd Lucy mellett elsétáltam a folyosón, és befordultam a következőn. De nem mentem tovább. Tudtam, hogy így még hallótávolságban lesznek. Tudni akartam, miben egyeznek meg.

- Shin, te tényleg megőrültél?- hallottam Lucy-t- Volt bennem annyi büszkeség hogy ne rohanjak tovább utánad… de most komolyan? Ez a lány? Pont ő?

- Lu… semmi nincs köztünk, csak rosszkor volt rossz helyen.

Lu? Rosszkor voltam rossz helyen? Ezek között biztosan nincs semmi?

- És akkor most mit fogsz csinálni, nagyfiú? Megkérsz, hogy én vigyem el a balhét? Hogy jelentsük be azt, hogy együtt vagyunk? És ezentúl tegyünk is úgy?

- Azt hiszem,-  Shin hangja magabiztos volt- hogy ez lenne a legegyszerűbb, és a leglogikusabb. Ésszerűbb, mint egy lányt hozni a képbe, akihez amúgy semmi közöm. Nehezed esne talán a barátnőmet játszani?

- És mi van, ha nemet mondok?

Kezdett egyre jobban elegem lenni ebből a csajból.

- Nemet akarsz mondani?- hitetlenkedett Shin.

- Csak akkor megyek bele, ha az én szabályaim szerint játszunk.

- Mit akarsz ezzel mondani?

- Nem fogom elmondani, hogy az a lány volt az, ha kiadjuk a közös dalunkat…

- Ez már megbeszélt tény. Ma kezdjük el a dalt írni. Az a lány dalszerző, ezért voltam vele, semmi másért.
Hah, hogy ez mekkora hazugság! Miért nem lehet egyenesen elmondani, hogy bocs, de a ritka szerencsétlen életem újabb szerencsétlensége, hogy emellé a szerencsétlen banda mellé költöztem, és azóta elég szerencsétlenül belekavarodtam a mindennapjaikba... igazán szerencsétlenül....? Hányszor is használtam a szerencsétlen szót egyetlen gondolatmenetben? Igazából teljesen mindegy....

- Hagyd, hogy befejezzem…- folytatta a lány, kizökkentve a szerencsétlenkedésből- A dal csak az egyik része… De a fontosabb: tényleg a barátnőd leszek- szinte láttam a diadalmas mosolyt az arcán.

- Tényleg? Ezt hogy érted?

- Akkor megyünk randizni, amikor akarom, és akkor megyek hozzád, amikor kedvem tartja.

- Ennyi?- Shin hangjából nem tudtam semmit kiolvasni.

- Nem. Akkor csókollak meg, amikor akarlak…

 - Meg akarsz csókolni?- nevetett fel Shin. Ezt a nevetést jól ismertem- Ez megoldható probléma.

Választ már azonban nem hallottam… És akaratom ellenére kinéztem a folyosóra. Bár ne tettem volna! Shin épp magához húzta a lányt, és megcsókolta… Egy pillanat is elég volt, hogy kirázzon a hideg. Ez a srác nem is olyan rég mondta, hogy nem szereti Lucy-t, most mégis… Én mondom, nagy színész. Néha egyáltalán nem tudok kiigazodni rajta.

Dühösen hátat fordítottam, és szinte futva menekültem a folyosóról, hogy minél távolabb kerüljek tőlük. Miért kellett nekem ebbe az egészbe belefolynom?

Azt hittem megőrülök. Egészen addig, míg bele nem rohantam valamibe. Pontosabban valakibe.

- Mi Ah! Jól vagy?- hallottam Jae Hwa hangját, mire valahogy megkönnyebbültem.A srácnak meg kellett fognia, hogy ne essek el.

- Igen… csak azt hittem eltévedtem- kamuztam azonnal. Láttam hogy a fiú mögött még ott áll In Ho és Henry is, és mind kérdőn néznek rám. Majd a maknae megragadta a karomat.

- Láttad a képeket? Ugye nem derült ki, hogy te vagy?

- Nem… Lucy-nek valószínűleg nem lesz ellenvetése, hogy ő játssza Shin barátnőjét- mondtam jó adag gúnnyal a hangomban.

- Sejtettem, hogy ez lesz- nevetett Jae Hwa- Ezek szerint megúsztad. Ez azért megnyugtató.

- Megnyugtató?- fordult felé Henry- Tudod, hogy ezentúl mennyit kell majd azzal a libával pózolnia a FOUR-nak? Nyugtunk nem lesz tőle… Inkább lenne Mi Ah az álbarátnője…

- Megnézném!- horkantott fel In Ho- Álompár...

- Meg amúgy is, Mi Ah, az én barátnőm, ugye?- karolta át a vállamat JaeHwa.

- Szeretnéd, mi?- böktem oldalba, mire kissé összegörnyedt.

- In Ho, Henry!- hallatszott egy női hang a folyosó végéről.

- Jang csoportvezető!- csillant fel a legfiatalabb fiú szeme.

-  Próbáljátok fel a ruhákat, a következő koncertre, nemrég jöttek meg. JaeHwa, te meg gyakorold a koreográfiát, ami még nem volt tökéletes tegnap. Rendben? Indulás!
Azzal elsietett.

- Ez a nő ki?- kérdeztem Jae Hwa-tól, mert a másik két srác már el is tűnt, gondolom mentek, hogy felpróbálják a ruhát.

- A csoportvezető. Afféle menedzser is. Ő foglalkozik velünk. Tudod, ezt minden korodbeli lány tudja Koreában.

- Mondtam már, hogy nem vagyok fangirl! Nemcsak nektek, senkinek sem. Ha bárkit is elkezdenék sztárolni, az azt jelentené, hogy felettem áll… és nem érhetem el- bukott ki belőlem.

- Talán ezért is tetszel annyira!

- Változtathatnál a csajozós dumáidon, ez már nagyon régi- húztam el a számat.

- Gáz? Ódivatú vagyok? – nézett komolyságot tettetve a szemembe, mire én is halál komolyan bólogattam.

- Akkor másképp kell lenyűgözzelek- majd megragadta a kezem, és az egy emelettel lejjebbi táncterembe terelt be.

- Ülj le- mutatott pár párnára, én meg engedelmeskedtem. Úgy sem volt jobb dolgom, amit tehettem volna, legalább nem voltam egyedül. Kezdtem tényleg megkedvelni ezt a fiút. Hiába fájt kezdetben, hogy nem árulta el ki is ő.  Besietett egy öltözőbe, és egy perc múlva, egy menő melegítőnaciban robogott ki.

- Táncolni fogsz?- kérdeztem. Erre csak rám vigyorgott, és bekapcsolta a zenét. Ismertem már ezt a számot, ez az új FOUR alkotás, alig pár hete jelent meg, mindenhol ez szól a rádiókban.

Mihelyst elkezdődött a szám, a fiú valami hihetetlen jól kezdett el táncolni. Szavakkal nem is tudnám körülírni, hogy milyen érzés volt nézni. Teljesen passzolt a ritmushoz, a számhoz. És a fiúhoz is. Az arcára néztem, és azt láttam, hogy boldog. Boldog, miközben táncol. Ő is azt csinálja, amit szeret. Ez akaratlanul mosolyt csalt az én arcomra is. Öröm volt nézni őt. És akaratlanul is megjelent egy dal a fejemben róla. De gyorsan elhessegettem magamtól. Én úgy jöttem ide, hogy nem fogom az ilyesmit szeretni. Ehhez képest, nem is olyan borzalmas szomszédok, eltekintve persze Shin szemétségeitől, és a furcsa szokásaitól, gondolok itt arra, hogy azt hiszi, hogy úgy is meg fog hódítani. De a lényeg az, hogy a kezdetekhez képest, most a FOUR egyik tagjával fogok dalt írni, egy másiknak meg itt csodálom a táncát. Nem fogok még dalt is írni róla!

- Na, milyen volt?- nézett rám diadalmas mosollyal a fiú a szám végéhez érve.

- Tökéletes!- mondtam gondolkozás nélkül.

- Szóval tetszettem?- ült le közvetlen mellém. Mi van ezekkel a srácokkal? A keletiek nem távolságtartóak? Vagy csak keleti a keletivel?

- Nem te- vágtam tarkón- A táncod. Én is tanultam régen táncolni, de sosem ment ilyen jól. Megtaníthatnál- mosolyogtam rá.

- Benne vagyok. Pattanj fel!- húzott fel a derekamnál fogva.

- Most?- néztem csodálkozva.

- Mikor máskor?

- Most neked kéne gyakorolnod- ellenkeztem.

- Az előbb mondtad, hogy tökéletes volt. Szóval gyere. Megtanítom neked a Tomorrow táncát. Az annyira nem nehéz.

Aztán meg sem várva a tiltakozásomat, odaállított maga mellé, és elkezdte magyarázni, hogy mikor melyik lábammal lépjek, merre tekerjem a csípőmet, és melyik kezemmel mit csináljak. Eleinte jegyeztem a lépéseket, de nekem ez a tempó túl gyors volt.
Mit ne mondjak, egy idő után már annyira össze voltam zavarodva, hogy mindent rosszul csináltam. A fiú nem volt türelmetlen a bénázásomat illetően, ha valamit nagyon elrontottam, akkor egész egyszerűen csak kinevetett.

- Mondom, hogy ott a jobb lábaddal lépj ki egyet!- röhögött, majd mikor kérdőn néztem rá, szorosan mögém állt, hogy éreztem a lélegzetét a nyakamon- Így könnyebb, ha megmutatom- szabadkozott, majd elkezdett lépni, hogy én is közben vele mozogtam- Most a jobb láb, bal kéz, csússz jobbra, most pedig a csípőd… - megfogta a csípőm két oldalát, és leírt vele egy kört.

Mindez nem lett volna gázos, ha közben nem simulok teljes testemben hozzá, úgy, hogy még a szívdobogását éreztem a hátamon. Megrezzentem, valamiért hirtelen túl közel éreztem magamhoz. Erre ő is váratlanul megtorpant, és rám bámult. Így néztük egymást egy pillanatig.

- Bocsáss meg!- engedett el azonnal, arrébb is lépve, hogy legyen közöttünk egy kis távolság. Kicsit úgy tűnt, hogy össze van zavarodva, mondjuk ez igaz volt rám is, de Jae Hwa -ra ez a fajta magatartás egyáltalán nem volt jellemző- Úgy gondoltam egyszerűbb lesz így. De… most jobb, ha ezt itt abbahagyjuk. Majd legközelebb folytatjuk.

- Ez remek ötlet!- hallatszott ekkor egy ismerős hang az ajtóból- Mert igen élvezetes volt a műsor, de most mennünk kell JaeHwa. Dolgunk van.

Ő volt az, akinek most legkevésbé volt kedvem a képébe nézni, egyrészt mert még zavarba voltam az előbbitől, másrészt mert még élénken élt a szemem előtt a kép, ahogy ő épp Lucy szájára tapadt. De erőt vettem magamon, és felkaptam a táskám a földről, rámosolyogtam JaeHwa-ra.

- Majd legközelebbre jobb leszek. Jó munkát a továbbiakban.

Ő is rám mosolygott, és intett egyet. Miközben elsétáltam Shin mellett, nem bírtam megállni, hogy egy pillanatra ne torpanjak meg.

- Látom, gyorsan meggyőzted Lucy-t. Azt hittem legalább egy takarító szertárban kötöttök ki.

Összehúzott szemekkel nézett rám.

- Láttál valamit?

- Nem. De ezek szerint jól tippeltem- majd elsiettem volna mellette, ha nem fogja meg a karom, és ránt vissza.

- Én nem szorulok Akárkivel takarító szertárokba. Ezt csak neked tartogatom- hallatszott a hangján, hogy jól szórakozik, visszagondolva a Bright Night-i estére… visszagondolni is fura volt, hogy az tegnap volt. És hogy azóta is percenként váltakozott a véleményem a fiúról. Egyszer utáltam, egyszer meg épp akár jól is éreztem vele magam. Most kétségkívül az előbbi felé hajlottam.

- Milyen kár, hogy nem lesz több ilyen alkalom- néztem rá, majd kitéptem a karom a szorításából, és kisiettem a folyosóra. Meg sem álltam, míg ki nem értem az épületből, hogy valami hasznossal töltsem el az időd estig, mikor ezzel a nagyképű barommal kell közösen dalt írnom. 

*

- Itt vagyok a… COEX-ben- mondtam a telefonba anyámnak, aki alig pár perce hívott, hogy helyzetjelentést kérjen. Én épp a COEX Mall-ban sétálgattam.

- A COEX-ben? Ott van üzletünk. Ha gondolod, nézz be. Tudod mi a neve, nem igaz?

- Mindig elfelejtem, valami nyálas…

- GG! Tudod, a Gangnam Gongju rövidítése.

- Ááá. Milyen egyedi. Rendben, ha látom, benézek.

- Amúgy jól vagy? Minden rendben? Vannak barátaid?

- Ismerek pár embert. De nem tudom, mikor látjátok már be végre, hogy én itt egyedül vagyok!- fakadtam ki a telefonba.

- Egyedül? De hát itt vagyunk mi is! Hogy lennél egyedül?- hallottam, hogy ezt most tényleg komolyan gondolja.

- Mindegy. Most leteszem. Biztos sok dolgod van. Szia… anya- meg sem vártam míg elköszön, kinyomtam a telefont. És csalódottan rogytam le egy padra az üzletek között. Mikor látják már végre be, hogy nagyon nagyot hibáztak akkor, mikor elküldtek maguktól? Vagy, talán pontosan tudják, csak nem akarják bevallani, így úgy tesznek, mintha minden rendben lenne. Idegesen gyűrtem össze az előbb kezembe nyomott 10 % kedvezményt biztosító szórólapot. Miért nem lehet nekem rendes családom? Olyan szülők, akik mikor kicsi voltam, kézen fogva vittek volna az oviba, esténként meséltek volna. Megszidtak volna, ha csokis lett az arcom. Aztán segítettek volna, mikor elakadtam a számok megtanulásában. Vagy nem tudtam volna rendesen leírni egy betűt. Gyakorolták volna velem a szorzótáblát. Eljöttek volna a zeneiskolába a fellépéseimre. A gimiben együtt izgultak volna az érettségeimen. És nem csak felhívtak volna, hogy minden rendben ment e. Utáltam. Utáltam azt látni, hogy mindenkinek normális élete van. Csak engem hagytak és hagynak figyelmen kívül a szüleim. Gyűlöltem magam. Még ha nem is vallottam be, nem szerettem így élni. Hiába mosolyogtam és legyintettem, ha szóba jöttek. Hiába tettettem közömbösséget, fájt. Én…

- Mi Ah?- szakította félbe a gondolataimat egy hang. 

Felnéztem a magas, barna hajú fiúra.

- Emlékszel rám?- nézett rám nagy szemekkel.

- Hyun Sik. Persze, találkoztunk a Bright Night-on- elmosolyodtam. Min Mi egyik barátja, és egész kedvesen viselkedett a buliban.Valami örökös volt.

- Gyorsan eltüntetek. Valami baj volt?

- Nem, dehogy. Csak épp már fáradtak voltunk.

- Értem. Legközelebb, aludd ki magad, mielőtt odajössz. Lemaradtál sok jó dologról- ült le mellém.

- Sajnálom. De tényleg nem tudtunk tovább ott maradni.

- Megértem- mosolygott rám, kivillantva tökéletes fogsorát- És itt éppen vásárolgatsz?

- Csak elütöm a rengeteg időm. És te?- néztem rá. Igazából elég elegánsan volt öltözve.

- Én? Apám a COEX igazgatója, és kért, hogy intézzek el valamit.

- Az apád? Jó emberekkel barátkozom!- vontam fel a szemöldökömet, mire tettetett komolysággal kihúzta magát.

- Igen, akartam már közölni, hogy ha esetleg ki akarnád vetni a hálód rám, a pénzem miatt, akkor ne tedd, mert elvileg a menyasszonyom is megvan.

- Így van ez a gazdagoknál. Nem lehet veszni hagyni a szent királyi vérvonalat.

Erre felnevetett.

- Mit tervezel a mai napra?- fordult felém hirtelen, mire elmosolyodtam.

- Úgy terveztem, hogy a mai nap bejárom a város, megkeresem a gyenge pontjait, hogy majd birtokomba vegyem, és így méltó legyek hozzád, őfelsége!

- Városnézés? Épp tegnap jött meg a húgom az USA-ból. Ott nevelkedett, és nem ismeri igazából Szöult. Megígértem neki, hogy körbevezetem. Ha szeretnél, csatlakozhatsz az idegenvezetésemhez.

- Ez remek lenne, de megérdemlem én ezt, fiatalúr?- sütöttem le álszerényen a szemem.

- Ne aggódjon kisasszony! Ha apám nem egyezik bele a frigybe, megszöktetem- nyújtotta a karját felém.

Most én vigyorodtam el. Már el is felejtettem, mennyit nevettem ezzel a sráccal a buli estéjén. Egy perc alatt elhessegette a rossz gondolataimat. Így belekaroltam.

- Fiatalúr. Én magát akkor a pokolba is követem.

- Akkor jöjjön, kisasszony! A húgom a főbejáratnál vár, a gyaloghintójában- majd elkezdett húzni a folyosón, pár érdeklődő szempárt magára vonva. Útközben vicceket mesélt, és a vállalatvezetésről anekdotázott.

Pár perc volt, mire leértünk a földszintre, és kiléptünk az ajtón.

Nem messze egy szőkített hajú, magas sarkús lány állt, barackvirág színű ruhában, Hyun Sik ez elé a lány felé vette az irányt.

- So Ra!- szólt, mire az megfordult. Bájos babaarca volt, nem lehetett sokkal idősebb nálam, ha egyáltalán idősebb volt. Elmosolyodott, mikor a bátyját meglátta, majd kérdően tekintett felém.

- So Ra- mondta a fiú- Ő itt Mi Ah, az egyik újdonsült barátom. Min Mi barátnője. Az édesanyja a GG vezetője és fő designere. Mi Ah, ő pedig itt a húgom, So Ra.

A szőke lány barátságosan kezet rázott velem.

- Do you speak english?- nézett rám kérdően.

- Koreaiul is beszélek- szögeztem le gyorsan, mire csodálkozva bólintott. Sokan furcsállták, hogy beszélem a nyelvet. És azt, hogy miért vagyok itt. Egy ember volt eddig, aki ezt nem kérdezte meg. És már az első pillanattól fogva természetes volna neki, hogy itt vagyok, és beszélem a nyelvüket. Shin.

De nem akartam most a fiúra gondolni, így gyorsan elmagyaráztam pár mondatban a helyzetet So Ra-nak.

Bólintott egyet, mikor végeztem, jelezve, hogy éri.

- Ha nem baj, akkor én is veletek tartanék most- fűztem hozzá.

- Nem gond. Hyun Sik-kal úgy is idegesítő már egy idő után- mosolygott rám- néha elég fárasztó.

- Ez fájt!- mondta a fiú, elhúzva a száját.

- Jól, van, te vagy a legjobb báty a világon!- borzolt bele a hajába So Ra. Mosolyogva néztem rájuk. Egyke lévén, nem tudtam mi az, hogy valamit meg kell osztani. Egyedül a barátaim voltak, akikkel elvoltam.

- Mi Ah, mehetünk?- észre sem vettem, hogy elkalandoztam, és a testvérpár rám vár. Én egy mosolyt varázsolva az arcomra bólintottam, és feléjük indultam. 
Jobban belegondolva, ma 3 fajta fiúval töltöttem a napomat. Az egyik a beképzelt, "Mr. Enyém a világ, meg nemsokára te is", vagyis Shin, akit valószínűleg sosem leszek képes megkedvelni, tekintve, hogy mindig belém gázol. Ott van "Mr. Mindjárt elcsábítalak, csak nézz egy pillanatnál tovább a szemembe", vagyis JaeHwa, aki hiába adja a nagymenőt, mégis odabent rendes, és kedves. És mindenen nevet. És persze itt van "Mr. Enyém lesz a COEX Mall részvényeinek több, mint 50%.-a". Nem mintha kérkedett volna vele Hyun Sik. Neki ez természetes volt. Nem volt egy idol, de most nem is erre volt szükségem. Nem volt fellengzős, és pont akkor jött, mikor szükségem volt rá.

Épp ezért reméltem, hogy most végre egy sztár mentes délutánom lesz. Elvégre ki kell szellőztetnem a fejem az este előtt.

 Aztán megmutatom Shin-nek, hogy milyen fából is faragtak engem.

9. fejezet

9. fejezet

Egy reggeli viszontagságai…

- De mégis… mi történt?- kérdezte Min Mi, mikor Jae Hwa-val végre megtaláltuk. Kiderült, hogy már egy ideje kerestek engem. Mivel azt mondtam, hogy a mosdóba megyek, azt hitték, ez nem lehet több pár percnél. Mikor fél óra múlva sem jelentem meg, akkor kezdtek el keresni. Ők nem gondolták volna, hogy az alagsorba mentem, így mindenhol kerestek, csak ott nem. És Min Mi-n láttam, hogy a végére már tényleg elég ideges lehetett.

- Shinnel volt- jegyezte meg a hátam mögött JaeHwa. Én csúnyán néztem rá. Nem ezzel akartam kezdeni. Így az egészet más színben tünteti fel. A fiú értette a tekintetemet, így feltartotta a kezét- Oké, megyek, megkeresem a másik szerencsétlent!- majd elsétált.

Mikor eltűnt a szemünk előtt Min Mi erősen megragadta a karom, és gyanakodva nézett rám.

- Hé! Mennyit ittál? Shinnel?

- Ez nem az… - ráztam a fejem. Majd elmeséltem neki, hogyan történt az egész. A lány összehúzott szemmel figyelte amit mondok, majd az arca megenyhült.

- Te tényleg szerencsétlen vagy!- mosolyodott el.- De tényleg nem történt semmi? Shin azért tud rámenős is lenni a lányoknál… ha épp egy futó kapcsolatra vágyik…

A gyomromba erős rántást éreztem. Kihagytam a történetből azokat a részeket, mikor egy kicsit közel kerültem a sráchoz. Nem volt kedvem részletezni, hogyan zárt a karjaiba, és én milyen készségesen bújtam hozzá.

Visszagondolva megborzongtam. Ez nem én voltam. Még bulikba sem, ha ittam, azért tartottam magam. Büszke is voltam arra, hogy milyen megközelíthetetlen voltam.

Shin pedig… egy pillanat alatt lerombolta a falamat. Bár szokatlanul nyílt volt... sok mindent mondott, amire nem számítottam. És azt mondta, jól éneklem… és mikor mosolygott, akkor szinte elolvadtam. És az izmos mellkasa… és az illata…

- Mi Ah…- rázott meg Min Mi- Ennyit kell gondolkozni a válaszon? Ugye nem…

- Dehogy!- vágtam közbe- Már mondtam, Shin egy utálatos alak. Alig bírtam ki vele. Folyamatosan bunkó, ráadásul én másba vagyok szerelmes… mihelyst hazamegyek, mert ugye hazamegyek, összejövünk, összeházasodunk, gyerekeink lesznek, mi meg LA-ben fogunk élni…- gondolatban máris Marc-al voltam.

- Jó ezt hallani… hogy végre valaki ezt nem velem tervezi. De szerinted ez a bizonyos valaki el fog viselni téged egész életen át?- Shin hangja mögöttem megrémített. Mindent hallott? Épp az előbb mondtam, hogy utálatos alak… Égett a fejem, de felszegett állal ránéztem.

- Igen. Ha nem kéne itt lennem, már rég együtt lennénk. Mivel szeret engem- nem győztem eléggé kihangsúlyozni, bár fogalmam sincs, hogy miért volt ez olyan fontos.

- Ez remek…- úgy tűnt gyerekesnek tart- Akkor menj haza, és éljetek együtt boldogan. Ó, még valami- egészen közel hajolt, hogy csak én halljam- Szerinted hűséges tudnál lenni hozzá? Nem úgy tűnik… még egy utálatos alak karjaiba is odadobod magad.

Legszívesebben pofon vágtam volna. De nem tettem.

- Igaz is… - suttogtam vissza- És ki az, akit ha a csaja ejt, akkor egy másik lányt ölelget?

- Ó, én egy szóval sem mondtam, hogy becsületes vagyok… én… egy bunkó, utálatos alak vagyok!- majd elhúzódott tőlem, és Min Mi-re mosolygott, aki összehúzott szemmel méregetett minket.

- Csak azért jöttem- mondta a lánynak- Mert mi Jae Hwa-val és In Ho-val lelépünk. Henry marad egy kicsit még, majd veletek megy el.

Nem is figyeltem, hogy mit mond a továbbiakban. Dúlt bennem a harag… a harag magammal szemben, hogy egy pillanatig is azt hittem, hogy Shin nem olyan rémes. Pedig ő volt maga az ördög. Én meg hagytam, hogy kicsússzon a kezemből az irányítás, és még jól is éreztem magam...

Szó nélkül hátat fordítottam, és elsétáltam. Éjfél már rég elmúlt, de még mindig rengetegen voltak a tánctéren. Ahogy kóvályogtam az emberek között, egyszer csak valaki hangosan a nevemet mondta, és integetett felém.

Henry… akaratlanul is elmosolyodtam, és odasiettem hozzá.

- Te bolond!- kezdte köszönés nélkül- Ha fiú lennél, most jól fejbe vágnálak... egy vasalóval. Tudod, hogy aggódtam… Te pedig Shin-nel vagy…- nem értettem ugyan, hogy miért éppen egy vasalóval ütne fejbe, de elkönyveltem Henry rejtett agressziójának, és már tovább is léptem.

- Ne kezd te is, kérlek!- mosolyogtam rá- Legalább te ne!

- Oké!- mosolyodott el- hát, nem úgy alakult a buli, ahogy kellett volna.

- Hé, amiben én benne vagyok, az tuti nem alakul átlagosan- vigyorodtam el. Henry képes volt felvidítani, pusztán egy mondatával. Furcsa energiát sugárzott magából. Ezért szerettem mellette lenni. Főleg most éreztem hálát, hogy tudtam, milyen gyerekkora volt. De nem hoztam szóba. Nyilván ezért nem mondta ő sem.

- Akarsz még maradni? Vagy menjünk haza?- kérdezte.

- Menjünk haza. Nézzünk valami filmet, közben együnk popcorn-t és röhögjünk a cseppet sem vicces poénokon- mondtam azonnal. Mert tudtam, hogy otthon ezt csinálnám.

- Oké!- csillant fel a szeme- De én választok filmet!- majd meg sem várva, hogy meglepődjek a reakcióján, már maga után is húzott. Összeszedtük Min Mi-t aki szintén minket keresett, majd a cuccunkat felkapva kisiettünk az épületből. Viszlát Bright Night!

*

Úgy döntöttünk, hogy nálam filmezünk. Miközben a taxiban utaztunk, azon gondolkoztam, hogy milyen irreális a helyzet. Korea két hírességével együtt, teljesen megkönnyebbülve hagyjuk ott a bulit, hogy egy idióta filmet nézzünk, amin nem kell mást, csak röhögni. Csináltam már ilyet otthon, de ott a barátaimmal. Nem sztárokkal. Bár jobban belegondolva, ezek a sztárok a barátaim lettek.

Míg a taxiban ültünk, beláttam, hogy Jae Hwa-nak igaza van. Ha a két testvért összezárják, annak nem lesz jó vége. Azzal szórakoztak, hogy ki tud viccesebb mondatokat kikiabálni az ablakon japánul, és egyéb furcsa nyelveken… én nem értettem egy kukkot sem, csak azt, amikor egy jó hangos NARUTOOOO! hagyta el Henry száját, Min Mi meg valamilyen Arigato-t mondott, de egészen biztos voltam benne, hogy egy pár mondat francia, orosz és német nyelven volt.

 Igazán jól szórakoztam. Egészen addig, míg nem biztattak, hogy kiabáljak ki valamit magyarul, azt úgysem érti itt senki. Először persze elhárítottam, de aztán kikiabáltam a lehúzott ablakon, hogy: „Most már visszasírom a gulyást, amit te készítettél nekem, nagyi!”

Ők értetlenül néztek rám, mire megvontam a vállam. Igen, érdekes egy nyelv a magyar.

Mikor felértünk a lakásomba, Min Mi ledobta magát a kanapéra, Henry átszaladt egy filmért, és popcorn-ért, (sajnos én nem voltam felkészülve az ilyen esetekre).

Még el sem kezdtük nézni a filmet, már fájt a hasam a nevetéstől. Min Mi és Henry próbálta túltenni a másikat abban, hogy ki tudja úgy feldobni a popcornt, hogy utána elkapja a szájával. Hát a lány a szemébe dobta, és csípett neki, a srácnak meg kipattant a szájából. Bár ezzel ő kinevezte magát győztesnek. Végül rám parancsoltak, hogy én is csináljam meg. Mert csak úgy igazságos a játék. Én ilyet 14 éves korom óta nem csináltam, de akkor profi voltam belőle. Így még most is simán beletaláltam a számba.

Min Mi elismerően nézett rám. Henry meg kijelentette:

- Csaltál! Ez így nem igazságos.

- Miért?- néztem rá tágra nyílt szemmel.

- Te alacsonyabb vagy!- erre ismét felnevettem. Mintha a kettőnek lenne bármi köze is egymáshoz. Lassan elkezdtük nézni a filmet. De nem is azon nevettem már, amiről szólt, hanem a két testvér közbeszólásain. Külön külön sem voltak teljesen átlagosak, de ha együtt voltak… mintha 12 évesek lettek volna… igaz is, gyerekkorukban nem igazán lehettek együtt. Erre a gondolatra elkomorultam. De ahhoz képest ami történt, semmi jelét nem adták annak, hogy nehéz gyerekkoruk lett volna. Sokkal erősebbek voltak, mint én az valaha is lehetnék… Igazából mindhármunknak gondok voltak a szüleivel. Erre most jöttem rá. De csak én voltam az hármunk között, aki nyavalygott, hogy ott van, ahol épp. Megfogadtam, hogy már egy rossz szót sem fogok szólni Koreára. De azt is tudtam, hogy nem maradhatok itt. Ez nem az én világom. Én nem tartozom ide.

Elkergettem ezeket a gondolatokat, és inkább a filmre fordítottam a tekintetem. Épp egy olyan nő volt színen, aki álszent, számító, és meg akarta szerezni a férfit.

- Pont olyan, mint Lucy- húzta a száját Henry, majd elkezdte utánozni az említett lány hangját- Annyira ártatlan vagyok, Shin, kérlek, vegyél feleségül…

Ezen elkezdtünk a hasunkat fogva nevetni. Henry tehetséges volt a színészkedésbe.

- Persze édesem, csak előtte még belövöm a hajamat!- utánozta ezúttal Min Mi Shin hangját.

Egyre jobban kacagtunk. De aztán eszembe jutott, amit mondott Shin: Lucy-vel volt, csak a csaj megsértődött rá valamiért. Hogy mit csináltak az alagsorba, arra inkább nem voltam kíváncsi. De hogy utána én hogyan voltam képes…. Hát ez szuper! Már megint itt tartok. Egyszerűen képtelen voltam száműzni a fejemből azt az érzést, amit úgy hívtak, hogy…. szégyen?

De megráztam a fejem, és a figyelmem teljesen a barátaimnak szenteltem. Ez így helyes.

Egész este röhögtünk, majd kirángattam az ágyakból a szivacsot, és a nappali közepére dobtam őket, ágyneművel együtt. Késő volt már, ilyenkor nem engedtem volna Min Mi-t hazamenni, és Henry is úgy döntött, hogy marad az éjszakára. Mikor egymás mellett hevertünk mindhárman a szivacson, még mindig rázott a nevetés tőlük. Mikor Min Mi kérdőn rám nézett (ő aludt középen), én csak egy szót mondtam, azt is magyarul, mielőtt végre elaludtam volna:

- Köszönöm!

*

Álmomban Shin-nel voltam ismét a raktárban. Kiabált velem, amiért nem tettem szín szerinti sorrendbe a vegyszereket.

- Olyan béna vagy! Komolyan, minek jöttél ide egyáltalán?- kiáltott rám.

- Te zártál ide be!- mondtam neki.

- Addig nem mész innen ki, míg meg nem változtatod a véleményed!- lépett nagyon közel hozzám, hogy éreztem a leheletét az arcomon.

- A véleményemet?- kérdeztem félve.

- Addig amíg utálsz, addig nem jutunk semmire- suttogta a gúnyos vigyorával.

- Én utállak… mindig utálni foglak, Shin…- kiáltottam a lehető legindulatosabban.

- Tényleg utálsz?- kérdezte. De ezúttal a hangja okkal élethűbb volt, és mintha közelebbről jött volna.

- Nagyon, nagyon…- majd hirtelen kipattant a szemem, és belehunyorogtam… Shin szembe. Nem az álombelibe... hanem az igaziéba.

Jó pár másodpercig csak bámultam, majd hirtelen felpattantam a matracról. Kis híján le is fejeltem a srácot, de még időben arrébb húzódott.

- Te… te mit keresel a lakásomban?- kiáltottam hisztérikusan.

- Édesem, be kéne zárnod az ajtót, ha azt akarnád, hogy ne jöjjenek be!- a hangja merő gúny volt. A fenébe! Nem zártam volna be?

- Henry-ért jöttem- folytatta, mire oldalra néztem, és láttam, hogy Min Mi és a bátyja érdeklődve figyel minket. Henry nevetve, a húga meg gyanakodva.

- Akkor vidd!- förmedtem rá zavaromban.

- Pont azon voltam, csak aztán hallottam, ahogy hozzám beszélsz… álmodban… ilyen mély benyomást tettem?

Mérgemben hozzávágtam az egyik díszpárnát, de könnyen kitért előle, és felnevetett.

Tudtam, hogy a fejem vérvörös. Hangosan mondtam volna ki az utolsó mondatokat?

De a fiú nem várta meg, hogy visszavágjak. Felállt mellőlem, és intett Henry-nek.

- Menjünk! Elugrunk reggelizni, mielőtt megyünk a DS-hez. Min Mi, te is jössz?

- Ha jön Mi Ah is- vonta meg a vállát a lány.

- Igaz. Tegnap ő hívott meg minket- helyeselt Henry is- Most mi hívjuk meg őt reggelizni. Jössz, csajszi?- kacsintott rám.

- Azt hiszem van valaki a szobába, aki nem szívesen látna engem ott- mosolyogtam rá Shin-re. Ő csak összeszorította a száját, és pár másodpercig csak nézett rám, majd felsóhajtott.

- Ha Henry ragaszkodik hozzád…- legyintett.

- Látod?- csillant fel a göndör fiú szeme- Shin is szeret téged!

Ettől hirtelen nekem is, és az említett fiúnak is köhögő görcsünk támadt.

- Azt kötve hiszem- röhögtem fel.

- Persze, ez így van Henry!- bólogatott a srác is- Holnap el is veszem feleségül…

- Bolondok- rázták a fejüket egyszerre a testvérek. Majd összenéztek, és szemmel láthatóan pontosan tudták, hogy a másik mire gondol.

- Na jó!- vetett véget ennek Shin- Akkor jöjjön mindenki!

*

Mikor a fiúk kimentek a szobából Min Mi rám szegezte a tekintetét.

- Tudod, néha az az érzésem, hogy közted és Shin között történt valami- szólt vádlón.

- Semmi sem történt…- motyogtam- csak…

- Csak…?- kérdezett sürgetően a lány. Végül feladtam az ellenállást, és miközben felöltöztünk ( én egy rövidnacit és egy kapucnis pólót, barátnőm meg kapott tőlem kölcsön ruhát), elmeséltem neki a tegnap esti raktáras incidenst.

- Csak ennyi?

- Csak ennyi? Ez épp elég!- értetlenkedtem.

- Ez semmiség. Azon csodálkoztam volna, ha azt mondod, azonnal ellökted magadtól… Az igazság az, hogy Shin akkor lesz bunkó a lányokkal, mikor azok már teljesen függnek tőle. Addig teljesen azon van, hogy meghódítsa őket. Ez általában nem sok idő, tekintve a bájos énjét. De miután valamelyik lány azt mondja Shin-nek, hogy szereti, akkor a srác a képébe nevet, és bunkó lesz… És veled kifejezetten gonosz tud lenni… ezért hittem azt, hogy már történt ott valami más is.

- Ilyen sosem fog történni!

- Hát persze- bólogatott, de a szája sarkában mosoly bujkált- A doramákban az ilyen emberek mindig…

- Ez nem egy dorama… hanem az életem.

- Oké, nagyokos, értettem. Majd meglátod…- az utóbbit már csak az orra alatt motyogta, de meghallottam.

A fiúk már lent vártak a földszinten. Mindannyian menő napszemüvegbe, menő ruhában.

- Nézd, ott van 4 James Bond!- mutattam feléjük. Min Mi meg mellettem kuncogott, és azonnal az öccséhez sietett, mert valamiért éppen bokán akarta rúgni. Biztos megvolt az oka…

- Kiheverted már a tegnap estét?- ölelte át a vállamat Jae Hwa.

- Persze!- mosolyogtam rá.

- Hallottam mi történt tegnap! Te tényleg elég szerencsétlen vagy!- nevetett rám In Ho. Én meg elcsodálkoztam, hogy hozzám szólt. Eddig nem úgy tűnt, mintha bármilyen figyelmet is fordítana rám.

- Mi az?- kérdezte, látva, hogy bámulok rá.

- Semmi… csak… te tudsz beszélni!- csóváltam a fejem, még mindig a hatása alatt. Mellettem JaeHwa felnevetett. In Ho meg tágra nyílt szemmel nézett rám, majd ő is mosolyra húzta a száját, és beleborzolt a kiengedett hajamba. Én automatikusan rácsaptam a kezére.

- Menjünk már!- kiáltotta oda nekünk Min Mi, mire mi elindultunk kifelé az ajtón.

Útközben Jae Hwa mesélt az új koreográfiájukról, amiben van egy nagyon nehéz mozdulat, amiben mindig összegabalyodik a lába. A szememmel Shin-t kerestem, aki nem sokkal mögöttünk telefonált valakivel. Majd dühösen zsebre vágta a telefont, és mikor felnézett, találkozott a tekintetünk. Beszélnem kellett vele, így kicsit lemaradtam a többiektől.

- Mit szeretnél?- kérdezte a fiú rosszkedvűen.

- Csak… - motyogtam- A tegnapot… felejtsük el.

- Ezt már megbeszéltük. Nekem nem dicsőség, te szégyelled… ráadásul azonnal egy másik férfi karjaiba is belevetődtél... az látványosabb volt. Inkább amiatt aggódj.

- Hjá!- kiáltottam rá- Miért vagy velem ilyen?

- Nem szeretem azokat, akik utálnak engem. Figyelj kislány! Nem én leszek az, aki…

Azonban nem tudta befejezni a mondatot, mert egy éles kiáltás hangzott fel.

- A FOUR!- a hangos lányhang bezengte az egész utcát, mire minden járókelő felénk fordult. Pár lelkes kiscsaj felénk futott, mások a mobiljukat kapták elő, hogy lefotózzák őket.

- Francba…- szűrte a fogai között Shin, és egy gyors mozdulattal a fejemre húzta a kapucnimat. És a kezemet megragadva, azonnal a másik irányba kezdett húzni- Siess már!- szólt hátra nekem idegesen.

- Shin oppa!- visították páran, majd mintha azt is hallottam volna, hogy Lucy nevét mondják.

Shin behúzott egy kisebb bekötőútra és ott kezdett el rohanni, maga után húzva engem. Nem tudom mennyit futhattunk, de már kezdtem kifáradni. Hátra pillantva láttam, hogy már kezdenek lemaradni a rajongók, majd Shin egy váratlan mozdulattal berántott egy ruhaboltba. Turkálónak tűnt, egy idős bácsi ült a kassza mögött, aki az ajtó csilingelésére felnézett, de pár másodperc múlva ismét belemerült a képregényébe.

Bent a fiú a falnak támasztotta a hátát, és nagyokat lélegzett. Nyilván nem volt egyszerű maga után vonszolnia.

- Mi a fene volt ez?- kérdeztem döbbenten- Miért kellett…

- Veled ellentétben- nézet mélyen a szememben- Itt sokan vannak akik szeretnek. És ha azt látnák, hogy Shin oppa- ennél a két szónál a hangja kicsit megcsuklott a feltörő nevetéstől- egy teljesen hétköznapi lánnyal sétálgat, akik akár ők is lehetnének, mit gondolsz, életben hagynának?

- Ilyen súlyos a helyzet? - nyitottam nagyra a szemem.

- Erre felé vannak elvetemült rajongók is! Ezért volt felelőtlenség téged is hívni…

- Te ne aggódj miattam- legyintettem.

- Ki a fene aggódik érted? A saját hírnevem miatt aggódom…- horkantott fel gunyorosan.

- Ez jellemző rád… Akkor menj, és védd meg a hírneved!- intettem neki.

- Már késő… meg amúgy is, minek nézel engem? Csak úgy itt hagynálak? Azt sem tudod, hol vagy…

- Megkérdezném…

- Figyelj, ez a banda figyelmetlenségéből történt. És ami a banda baja, az az én bajom is.

- Shin, ez nem egy dráma- suttogtam, mert láttam, hogy az idős eladó ismét érdeklődve figyel minket- Menj nyugodtan…

- Nem tehetem- vigyorgott rám, de nem tudtam a tekintetéből semmit sem kiolvasni- Azt ígérték, hogy meghívnak reggelire… addig nem engedhetlek el, míg nem ettél…

Meg sem várva az ellenkezésemet, húzott maga után, ki a boltból.

- Élvezed, hogy rángatsz, szupersztár?- csattantam fel, mire észbe kapott, és elengedte a kezem. Jobbnak láttam követni, kíváncsi voltam, hogy mire megy ki a játék.

Nemsokára kiértünk egy forgalmasabb útra, ahol Shin leintett egy taxit.

Gyorsan beültünk, majd Shin megmondta a címet.

Már épp felé fordultam, hogy valamit a fejéhez vágjak, mikor megcsörrent a telefonja.

- Igen Jae Hwa?- vette fel. Egy rövid ideig csend- Igen, megvagyunk. Itt van velem. Nem. Taxiban. A neten? Hogyan?

Lecsapta a telefont, majd azonnal elkezdett rajta pötyögni. Majd megállt a keze a levegőben, és az üléshez csapta a telefont, majd a tenyerébe temette az arcát. Ijesztő volt, és szinte tapintható a feszültsége.

 A kíváncsiság erősebb volt, mint a jó illem, így felemeltem a telefonját, és a kijelzőre néztem. Elállt a lélegzetem. A képen ott voltam Shin-nel kézen fogva, amint épp futottunk el. A kapucni eltakarta az arcom, csak az egyenes, hajam lógott ki.

De ami a legérdekesebb volt, az alatta lévő cím: Shin és Lucy bizonyítottan együtt járnak.

Hogy én? Mint Lucy? Ez őrület… de azt nem értettem, hogy ettől a srác miért akadt ki.

- Hé, és ezzel mi a baj? Lucy nem egy átlagos lány… hanem szintén egy sztár. Ráadásul a DS-től. Ez ellen a kapcsolat ellen senki nem szólna. Ráadásul úgy tűnt, hogy amúgy is együtt vagytok.

- Úgy tűnt?- vágott a szavamba- Elárulom, hogy én és Lucy… ilyen nem létezik. Sem most, sem a múltban.

- De a bulin…

- Az Lucy… ő akaszkodik rám. A legutóbb már éppen sikerült lekoptatnom… de ez a hír…- reménytelenül nézett ki az ablakon. Nocsak, a nagy Shin is sebezhető…

A taxi lefékezett, mire a fiú fizetett neki, és kipattant a kocsiból. Én után siettem.

- Figyelj, ha ez zavar, akkor én megmondom bárkinek, hogy az én voltam, és nem Lucy- dobtam félre a büszkeségem egy pillanatra. Nem akartam azt, hogy miattam kerüljön kellemetlen helyzetbe akárki, legyen az a szent és sérthetetlen Shin is akár.

- Azzal csak rontanál a helyzeten- csóválta a fejét a fiú- Téged sem bírlak jobban, mint a másikat, hogy hírbe hozzanak veled- vigyorodott el ismét gúnyosan.

- Bunkó...- motyogtam, majd követtem. Majd leesett az állam, mikor megláttam, hol vagyunk. A DS Entertainment előtt. A nagy, modern épület szinte még így kis kiemelkedett a többi épület közül, holott azok sem voltak kispályások. Megtorpantam, mire Shin gúnyolódva nézett rám.

- Gyere már! Mondtam, hogy meghívlak reggelizni!

- Oda, be?- hitetlenkedtem. Olyannak tűnt ez az egész, mint egy tiltott város.

- Igen, gyere, mielőtt még itt is ránk szállnak!

Szaporábban szedtem a lábamat, és végre bejutottunk a nagy forgóajtón keresztül. Odabent hűvösebb volt, ami jólesett a nyári kánikulában. szinte elcsúsztattam a márványpadlón, annyira sima volt, és tiszta. Csak páran voltak az előcsarnokban, azok kíváncsian bámultak ránk.

 Shin intett, hogy kövessem. Az ajtóval szemben volt egy lépcső felfelé, az emeleti szintekre, lent meg irodák… és egy büfé. Oda mentünk be. Szerencsére üres volt, csak a pult mögött álló fiatal fiú nézett rám érdeklődve. Nyilván a sztárokat megszokta már, én voltam az új. A falakon a DS által szponzorált idolok voltak kirakva plakátokon, többek között a FOUR is. Maga a helység nem volt nagy, mégis otthonosabb volt, mint az egész épület, nem volt olyan nagyképűen hivalkodó.

- Mit szeretnél?- fordult felém Shin. Én csak egy pillantást vetettem a kínálatra, mikor rávágtam:

- Hamburgert!

- Fő az egészség- gúnyolódott a fiú, majd a pulthoz ment, hogy kérjen nekem. A büfés fiú gyorsan megcsinálta, de egyszer hallottam, amint Shin rászólt, hogy „ne bámuld már, nem olyan jó csaj!”

Ettől elmosolyodtam. Fogalmam sincs, miért.

- Na, tessék!- nyújtotta felém a hamburgert a fiú, és leült mellém az egyik asztalhoz.

- Köszönöm!- mosolyogtam, és azonnal bele is haraptam a meleg csodába, és ahogy megéreztem a semmivel össze nem keverhető ízt, lehunytam a szemem. De hamar eszembe jutott, hogy kivel vagyok, így próbáltam normálisan enni.

- Ezek után nem mondhatsz rám semmi rosszat- mondta Shin, és hátradőlt a széken, nyilván, hogy a gondolataiba mélyedjen..

- Mi vagyok én, kutya? Hogy ha kaját adsz, akkor már jóba is leszünk?- erre felnevetett- Mindenesetre köszönöm…- motyogtam.

- Már megköszönted- vonta fel a szemöldökét.

- Nem a kaját. Hanem a korábbit.

- Ó, az! Majd jössz nekem egyel! Most pedig töröld le az arcod, mert totál szószos… hogy tudsz így enni?- nevetett szánakozva.

- Shin?- hallatszott hirtelen a büfé ajtajából egy mély hang. Odanéztem, és egy tiszteletet parancsoló negyvenes férfit láttam. Felismertem képekről, ő volt a DS Entertainment vezetője.

- Jó napot!- hajtotta meg a fejét Shin mosolyogva.

- Mi ez az egész? Lucy-vel… Miért így kell nyilvánosságra hozni a dolgokat? Lehetne rendesen is. Elvégre már pletykálták… Na jó, ezt majd megbeszéljük, ha mindketten itt vagytok. De ami sürgősebb, hogy ezek után biztosan meg kell csinálnod a közös albumot vele. Muszáj a népnek valamit mutatni belőletek. Szóval írjatok közösen egy dalt. Még a héten. Rendben?

- Közösen? Lucy-vel?- csodálkozott Shin.

- Miért? Úgyis együtt vagytok…- nézett rá a férfi értetlenkedve.

- Rendben. Éneklek vele közösen egy dalt. Írok egy számot. De valaki mással. Nem keverem a magánéletet a munkával, tudja.

- És kivel akarsz dalt írni?

- Vele!- mondta Shin. Csak pár másodperc múlva esett le, hogy eközben rám mutat. Micsoda??? Kis híján félrenyeltem a hamburgert.

- Vele?- kérdezte a férfi, aki valószínűleg csak most vette észre, hogy ott vagyok.

- Velem?- kérdeztem én is, de erre Shin nem válaszolt, csak kihívóan mosolygott. A tekintetéből kiolvastam az előbbi mondatát: Jössz eggyel!

Majd éreztem, hogy ebben a pillanatban engedtem el a szikla peremét, amit eddig vasmarokkal szorítottam. Eddig tartott az elhatározás, hogy semmibe, ami koreai, nem fogok belefolyni. És csak azt éreztem, hogy most elég távol zuhanok attól, hogy nyom nélkül elhagyjam a terepet. De reméltem, hogy nem essek olyan messze, hogy ne legyen visszaút…