20. fejezet

20. fejezet

Csak tőled távol…

- Mit csináltál tegnap?- kérdezte apa, aki anyával együtt eljött ma hozzám látogatóban- Úgy nézel ki, mint aki nincs olyan jól. Karikásak a szemeid, és... kicsit szenvedős az arcod.

- Tegnap elmentem In Ho forgatására. Aztán az ünneplés átcsapott abba, hogy túl sokat ittam- húztam el a számat.

- Nem kéne alkoholt innod- csóválta a fejét helytelenítően anya.

- Hidd el, magamtól is tudom, de… így alakult. Pedig megfogadtam, hogy nem iszok többet. De ezekután aztán pláne- ígértem jó gyerekhez méltóan.

- Legalább haza tudtatok jönni- mondta apa, aki inkább mosolygott gyerekes kalandomon, mint mérgelődött volna és töltött nekem egy pohár limonádét.

- Egy kis segítséggel, igen…- morogtam, és az arcom valószínűleg megint piros volt, mint a paradicsom, ha csak rágondoltam, miket mondtam előtte lévő nap Shin-nek… És ezek után még azt várja, hogy menjek be a céghez? Hát azt lesheti…

- Örülök, hogy vannak barátaid- mosolygott apa.

- Hát, néha azt kívánom, bár ne lennének- sóhajtottam fel. Apa kíváncsian anya felé nézett, hátha ő tudja, mi bajom van. De ő csak mindentudóan a fejét csóválta.

- Ne viselkedjetek úgy, mintha nem lennék itt- fintorogtam- Nagyon is látom, mit csináltok!

- Kicsim, tudom hogy érzel most. Én is ilyen voltam az első nagy szerelmemnél...

Erre a limonádét, amit épp lenyelni készültem volna, egyenesen kiköptem, és köhögve, ijedt arccal felnéztem.

- Hogy mi?

- Nem erről van szó?- mosolygott anya.

- Nem. Dehogy! És… miért is beszélünk ilyesmiről? Zavarba hoztok, nem vagyok már óvodás.

- Ó, ha beüt a szerelem mindenki elveszíti a józan eszét- nevetett apa nosztalgikusan. Na jó! Álljon meg a menet!

- Haha, nagyon vicces, csak az a probléma, hogy én nem vagyok szerelmes- mondtam, bár arcom nem erről árulkodhatott. Sőt, én magam sem tudtam, miről árulkodhatott. hisz én magam sem tudtam, hogy érzek.

- Nem ez látszik rajtad. Melyik az a négyből?- kérdezte apa.

- Elég volt!- csaptam az asztalra a poharamat- Nem akarok többet róla beszélni. Bunkó, undok, és tegnap, hiába hagytam volna, nem csókolt meg! Szóval… egy ilyen után felesleges futni!- fakadtam ki. anyáék meg tátott szájjal néztek rám, nyilván nem voltak hozzászokva, hogy egy gyerek-aki az övéké- kitálalja a szerelmi életét, ráadásul még ilyesmiket is elárul. Mikor leesett, hogy mit mondtam, beharaptam az ajkamat, és egy bájos mosollyal próbálkoztam a szüleimnél.

Pedig tényleg nagyon idegesített, hogy nem csókolt meg. Vagyis nem csókolt meg, ugye? Ilyesmire nem emlékeztem. Azt tudom, hogy kértem, hogy adjon puszit, aztán nagyon közel hajolt… de végül eltolt. Szóval egyáltalán nem vonzódik hozzám? Vagy csak rendes, és nem kap le részeg lányokat…

Aisshh! Miért kell ennek ilyen bonyolultnak lennie?

- Hát- vakargatta meg apa tehetetlenül a tarkóját- Ha szeretnéd kiszellőztetni a fejedet, akkor eljöhetsz velem Busan-ba holnap, lesz ott egy konferenciám, pár napig ott leszek. A barátnőidet is hozhatod.

Elgondolkoztam, és megjelent a szemeim előtt Busan eddig csak képeken látott vidéke.

- Busan… Tengerpart… Nincs ott a FOUR… Barátnők… még átgondolom. Majd még ma felhívlak ez ügyben- mosolyogtam rá. Ekkor csörgött a telefonom.

Shin.

Ajkamba haraptam, és úgy tűnődtem, hogy mit tegyek.

- Vedd fel!- mondta anya, mire nagy levegőt véve fülemhez tartottam a telefont.

- Mit akarsz?- kérdeztem barátságtalanul.

- Szóval ismét a régi vagy. Örülök. Kértem, hogy gyere be- válaszolt- Szóval, ha nem épp a mentőben fekszel, akkor csipkedd magad. Oppa már türelmetlenül vár- azzal le is tette a telefont. Én meg csak fintorogva néztem a készülékre.

- Mi az, hogy vár? Halj bele a várakozásba, idióta!- vágtam a kanapéhoz, és a képemhez szorítottam egy párnát és belevisítottam.

- Azt hiszem a helyzet súlyosabb, mint hittem- csóválta a fejét anya, és mikor gonoszan néztem rá a párna felett, akkor is csak mosolygott, mintha csak azt akarná kifejezni, hogy lesz ez ennél még súlyosabb is.

*

Mi Ah üzenete: Jól van, merre vagy? Itt vagyok a DS előtérben.

Vártam pár percet, mire méltóztatott válaszolni. Így sem értettem, hogy minek jöttem ide pontosan.

Shin üzenete: Az 1. emeleti táncterembe, gyere ide.

Elhúztam a számat ettől a parancsoló hangnemtől, és nekiindultam a lépcsőnek. Már nagyon kíváncsi voltam, hogy mi volt Shin-nek ilyen iszonyat fontos, hogy nem bírt kivárni vele egy percet sem. Végül megérkeztem a táncterem elé, és egy nagy levegővétel után benyitottam. Shin táncolt bent, egyedül, és látszólag eléggé belefeledkezhetett. Észre sem vette, hogy beléptem. Erre abból következtettem, hogy mikor elrontott egy lépést, dühösen belerúgott a mellette lévő székbe, és ledobta magát rá, tenyerébe temetve az arcát. Arra gondoltam, hogy kisurranok, hadd mérgelődjön magába, akármi miatt is ilyen elkent, de mikor kinyitottam volna az ajtót, akkor felnézett, és meglepte, hogy bent vagyok.

- Mikor jöttél?- sétált oda hozzám, nyugalmat erőltetve az arcára.

- Mikor táncoltál. Valami baj van? Vagy csak szimplán idegbeteg vagy megint?- próbáltam hűvösen beszélni, mert még mindig szégyenkeztem a tegnapi miatt. És ugye legjobb védekezés a támadás.

- Sok bajom van mostanában.

- Akkor gyorsan ki vele! Mit akartál?

- Mit akartam?- nézett rám áthatóan, és mintha elgondolkozott volna, hogy pontosan mit is akar- Segíts nekem gyakorolni. Most nincs itt a lány, akivel szoktam.

- Ezért hívtál?- csodálkoztam. Ez nem lehet igaz, ilyen kis dologért…

- Nem. Nem ezért. De időközben meggondoltam magam. Hisz úgy is odavagy értem. Hisz jól nézek ki, és tetszem neked. Oppa meg kedves lesz veled. Szóval, gyere, ha jó vagy, jóéjtpuszit is kapsz- röhögött.

- Jól szórakoztál?- húztam el a számat sértetten.

- Nagyon jól. Aranyos voltál- mosolygott rám.

- Remek, remélem jól megjegyezted őket, mert ilyet többet nem hallasz tőlem. És most megyek- indultam el, de megfogta a kezemet.

- Nem segítesz? Tegnap én is hazavittelek… Vagy ennyire sem bízol magadban, hogy ezt sem tudod megcsinálni?

- Igenis tudok táncolni annyira, amennyire kell!- emeltem fel a fejemet- Rendben! Csináljuk- mondtam dühösen, ő meg győztesen elvigyorodott. Nyilván ezt akarta elérni. 

Odasétált a magnóhoz, és beindított egy számot. Az a szám volt, aminek a koreográfiáját már Jae Hwa-val tanultam, illetve a fiú próbálta nekem tanítani. Intett a kezével, hogy menjek közelebb.

- Legutóbb úgy láttam, hogy egész jól csinálod, szóval nem féltelek. Ebben a koreográfiában a lány ugyanazt csinálja az elején, mint mi, csak hátrébb. Szükségem van valakire, aki ott lesz, hogy tudjam, mekkora hely az enyém. Nem akarok egy zsámolyt odarakni, az bajos lehetne.

- Még mindig bájos a stílusod- húztam el a szám- Azt hiszem, te sosem fogsz megváltozni. Akkor hova álljak?

- Oda- mutatott egy méterre maga mellé, mire odaálltam.

- És ki ne merj röhögni. Nem mindenki csinálja ezt születése óta- már bántam, hogy egyáltalán belementem ebbe az egészbe.

- Nyugi, ha a hátam mögött vagy, nem is foglak látni- csóválta a fejét, mintha egy idiótához beszélne. Pedig ő volt az, aki valószínűleg figyelmen kívül hagyta a szemben lévő tükröt. Na mindegy.

Újraindította a zenét, és elkezdett rá táncolni. Vettem egy nagy levegőt, és én is követtem a példáját. Annyiszor láttam már ezt a videót So Ra-nak köszönhetően, hogy ha nem is próbálta volna Jae Hwa a fejembe verni, akkor is tudtam volt. Meg nem is volt nehéz… 

De reméltem, hogy csak az első részét akarja a táncnak elpróbálni… mert láttam a további részt, ahogy a lányok kicsit túl közel kerültek a fiúkhoz… mondanom sem kell, hogy ez a rész eléggé kiakasztott, tekintve, hogy… miért néznek azok a lányok olyan csábosan erre a srácra? Ez csak színészkedés, vagy komolyan élvezték a forgatást, és a koncerteken való fellépéseket, amikor hozzásimulhatnak? Shin egészen biztosan élvezi... Nem mintha vonalzóval kimértem volna, hogy mennyi volt az ajkaik között az egyik résznél… ááá, eszembe sem jutott. De ez egyszerűen csak… jó, ez olyan, mintha féltékeny lettem volna. Pedig nem volt rá okom.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy Shin már megállt, és azt nézi ahogy én táncolok. Méghozzá vigyorogva.

- Mit bámulsz?- álltam meg.

- Jobban táncolsz, mint gondoltam. Pedig láttam, hogy agyilag nagyon máshol jársz…

- Ne foglalkozz velem. Azt mondtad, hogy én most csak egy táncos pótlék vagyok. Gyakorolj, mert nem érek rá egész nap- rivalltam rám, mire vigyorogva újraindította a zenét. Ezt még eljátszotta párszor, és mindig észrevettem, hogy néha a tükörből is engem bámul tánc közben. Pedig könyörgöm, ennyi érdekesség nincs rajtam. De mindig abbahagyta a táncot, mielőtt még a simulós rész jött. Valószínűleg ő is feszélyezve érezte volna magát, amiért kicsit megkönnyebbültem.

- Elég lesz már?- kérdeztem az ezredik után.

- De hát ez még csak az eleje volt a táncnak- vigyorgott rám. Okés, akkor lehet, hogy ő mégsem érzi magát feszélyezetten emiatt.

- Ne is várd, hogy abban közre működök- nevettem fel hitetlenül, mire közvetlen elém lépett.

- Miért? Valami baj van ezzel?- ragadta meg a derekam, és húzott magához elég közel, majd végigsimított az oldalamon, amitől tágra nyílt a szemem. Amilyen gyorsan tudtam, ellöktem magamtól.

- Igen, ezzel nagyon sok baj van.

- Miért? Ez csak tánc. Semmit nem jelent- értetlenkedett, széttárva a karját.

- Igen, annak, aki táncos, ez semmit nem jelent. De én nem vagyok az- majd elindultam az ajtó felé, de gyorsan elém állt.

- És ha jelent valamit? Azzal mi a baj?

- Ezt komolyan te kérdezed tőlem? Aki csak szórakozik a lányokkal?

- Tegnap megbizonyosodtam róla, hogy bármennyire is tagadod, vonzódsz hozzám. Lehet nem akarattal, de így van. És benned is van valami, ami nem hagy engem nyugodni. Ezt próbálom megoldani. És kideríteni, hogy miért... Kíváncsi vagyok, hogy meddig mehetek el így. Hogy mi lesz ebből? Te nem?- suttogta lassan, és közelebb hajolt az arcával, apró kis mosollyal.

- Én… én…- azonban nem tudtam már rendesen gondolkodni, mert az ajkát egyre közelítette az enyémhez. Ez így nagyon nem jó. Nem akarok semmilyen kapcsolatba bocsátkozni olyannal, aki csak szórakozik velem, ráadásul nem szeret, csak vonzom, mint túlcukrozott limonádé a darazsakat. De ellökni sem tudom magamtól, mert bármennyire is tagadom, vágyom arra a csókra… Már csak centiméterek…

Ekkor megcsörrent a telefonom. Ijedtemben elfordítottam a fejemet, és a zsebembe nyúltam, de ő egyáltalán nem lépett hátrébb. Továbbra is a derekamat fogta, és mélyen a szemembe nézve, kényszerítve, hogy ne nézzek el mellette. Egyik felem örült, másik pedig bosszankodott a telefon miatt.

- Igen?- vettem fel, hogy meg sem néztem, ki hív.

- Mi Ah? Miért ilyen furcsa a hangod? Baj van?

- Apa?- ismertem fel a hangját- Semmi baj, csak nem láttam, hogy te hívsz- láttam, hogy Shin összehúzza a szemét, nyilván nem ismerte a nyelvemet, így nem tudta, hogy miről beszélek.

- Most kell leadni, hány repülőjegyet kérek holnapra. Esetleg, ha tényleg ki akarod szellőztetni a fejed amiatt a fiú miatt, gyere velem. Busan nagyon szép.

Pár pillanatig hallgattam, és mérlegeltem.

- Rendben- döntöttem hirtelen, belemerülve azokba a sötét szemekbe- Elmegyek. Mindegy hova, csak tőle távol. Ha hazamentem, be is pakolok. Még beszélünk este- tettem le a mobilt.

- Van valami baj?- kérdezte Shin, erősítve a szorításon. Nyilván ki tudott valamit olvasni az arckifejezésemből. Elmosolyodtam.

- Nem. Jó hírek- a derekamon lévő kezéhez nyúltam, hogy lefejtsem magamról, de túl erősen fogott- Kérlek, engedj el!

Egy pár másodpercig csak nézett rám, majd leengedte a kezét, és felnevetett.

- Még abból sem csináltál ekkora hisztit, mikor Jae Hwa-val táncoltál, és ő fogott meg…

- Látom az agyadba vésődött- morogtam- Az Jae Hwa. Ő teljesen más, mint te. Ő nem bunkó, hanem képzeld, kedves. Ismered ezt a szót?- próbáltam nyugodt maradni, és úgy mondani ezeket.

- Szóval neked Jae Hwa jön be?- nevetett fel hitetlenkedve, zavartan, és még hátrébb lépet- Bocsáss meg, hogy eddig zaklattalak, és a kapcsolatot útjába álltam. Sosem adtál okot arra, mikor velem voltál, amiből azt feltételezhettem volna, hogy te inkább vele lennél. Úgy tűnik mégsem ismerlek elég jól.

- Nevetséges vagy- csóváltam a fejemet, miközben farkasszemet néztem vele. A szeme egyre inkább zárta ki az érzéseket, hogy egy idő után nem láttam bele a fejébe ezen keresztül. Tehetsége volt a bezárkózásban, az biztos.

- Szinte érzem a feszültséget- hallottam az ajtó felől egy gúnyos hangot. Lucy. A legjobbkor.

- Látod, már van akivel gyakorolj!- mosolyodtam el, mintha mi sem történt volna- Örülök, hogy találkoztunk Lucy! Vigyázz rá, nagyon furcsa hangulatban van- veregettem vállon a csodálkozó lányt, és indultam az ajtó felé, majd még visszafordultam- Csak azt akartam mondani, hogy pár napig ne keress. Elmegyek valahová.

- Hova mész?- kérdezte döbbenten és dühösen. Végre egy érzelem.

- Valahova, ahol nem futunk össze- vigyorodtam el, majd kiléptem az ajtón.

*

Okés, akkor most Shin tulajdonképpen bevallotta, hogy bejövök neki, de ezzel egy időben azt is, hogy nem akar tőlem semmit… Mintha amúgy lehetett volna közöttünk valami… De ez akkor is furcsa volt. És ismét majdnem megcsókolt… és én most sem tettem ellene semmit.

Ezért is lesz szükségem pár napra, amíg nem látom őt.

Az előcsarnokban szinte idegességemben belegyalogoltam Henry-be, aki pár pillanatig az arcomat fürkészte, majd láthatott rajta valami tragikusat, ezért sóhajtva megfogta a kezem, és behúzott a büfébe.

- Két kávét, kérlek!- szólt oda a már ismert büfés srácnak.

- Mi a baj?- kérdezte- Tegnap kirúgtatok a hámból In Ho-val, láttam. Volt valami Shin-nel? Nem volt olyan sokáig veled, hogy marandó károkat okozzon…

Az én agyam azonban teljesen más kérdések körül forgott, ezért idegesen az asztalra csaptam.

- Henry! Milyen nőnek látsz engem?- a hangom akár már hisztérikus is csenghetett.

- Hogy mi?- nyílt tágra a szeme. Pedig szerintem egyértelmű volt a kérdés. Idegesített, hogy Shin egy játékszert lát bennem, és nem egy nőt, akit tisztelni kéne.

- Nem látsz engem nőként?- kérdeztem reményvesztetten. Ha már Henry sem, akkor végleg feladtam. Ekkor hozta meg a kávét a srác, amibe a szőke barátom azonnal bele is kortyolt, csak hogy ne kelljen válaszolni.

- Henry, könyörgöm, mondj már valamit! Ez nekem nagyon fontos. Nem gondoltál egyszer sem nőként rám?

- Szóval…- kezdte lassan, félénken- Ezt most értsem úgy, hogy azt akarod, hogy nőként nézzek rád? Vagyis… Akkor… Mi Ah, te engem… el akarsz csábítani? Te... belém zúgtál?- nyögte ki rémült arccal, úgy, mint aki mindjárt elsírja magát. Pár másodpercig értetlenül pislogtam rá, majd kitört belőlem a nevetés. Egy olyan szintű röhögő görcs tört rám, hogy már mindenki a büfében gyanakodva figyelt. Beleértve szegény Henry-t is.

- Akkor nem jövök be neked?- nézett értetlenkedve.

- Henry, sajnos te már foglalt vagy, és semmiképp nem akarom féltékennyé tenni Jeonha-t.

- Jeonha hímnemű.

- Oh, bocsáss meg…- motyogtam zavartan, de ő erre csak elvigyorodott, mintegy megkönnyebbülve.

- Örülök. Egyrészt, mert nem tudok sírás nélkül lányokat visszautasítani. Másrészt, meg holnapra nem lenne fejem, ha kiderülne, hogy én tetszem neked. Hyung tenne róla.

- Ez nem fog megtörténni, elvégre… aish! Szóval a kérdésre nem tudsz válaszolni?

- De, így már igen. Szerintem nőként te… ijesztő vagy.

- Hogy mi?

- Nem tudni mi jár a fejedben, nem tudni, hogy a következő pillanatban kiabálsz, vagy nevetni fogsz. Hogy épp közelebb szeretnél kerülni valakihez, vagy el akarod lökni. Váratlanul döntesz, néha úgy tűnik, hogy ok nélkül. Éppen ezért, sok mindenki ijesztőnek tarthatja azt, hogy veled együtt legyen. De vannak, akik éppen ezért akarnak közelebb kerülni hozzád. Mert kiszámíthatatlan vagy. Barátodnak lenni nem kockázatos… de olyannak, akinek elvileg a szívedet adod…- felsóhajtott, és az arcomra nézett, amin csak döbbenetet láthatott- Valami… rosszat mondtam?

- Nem, Henry. Csak épp sosem gondoltam volna, hogy ilyen őszinte leszel. Köszönöm- kezdtem döbbenten, mégis hálásan, már már könnyet csalt a szemembe.

- Ne csináld. Inkább meséld el, hogy mi történt- kérte

Erre nagy nehezen nekikezdtem, aztán meg alig akartam abbahagyni. Minden elmeséltem neki, ami eddig történt közöttünk Shin-nel, egészen addig a pillanatig, míg ki nem csörtettem most a teremből. Henry figyelmesen hallgatott, és egyre tágabbra nyílt a szeme, hogy a végén már tényleg azt hittem, hogy kiesik, és kiskanállal szedjük fel.

- Szóval a kapcsolatotok már ilyen előrehaladott…- motyogta- már be is vallottátok egymásnak az érzéseiteket…

- Ezek nem érzések. Ezek csak… valami tudat alatti agymenések.

- De hogy mindketten ilyen makacsok legyetek…Borzalmasak vagytok. Ráadásul most azt hiszi, hogy neked Jae Hwa jön be. Ezekután tuti hogy összevesznek… Lehet Jeonha-t biztonságba kéne vinnem, mert a házunk csatatér lesz.

- Nem lehet a helyzet ilyen vészes…

- Ó, dehogynem. Shin akkor volt a legidegesítőbb, mikor Marc a lakásodban lakott. Borzalmas volt. Egész éjszaka fel alá járkált a szobájában, és minket sem hagyott nyugodni…

- Nem hinném, hogy emiatt, biztos volt más baja is- hárítottam.

- Meddig tagadod magad előtt? Valamiért tényleg tetszel neki. De úgy tűnik, ez őt is idegesíti, és mindent megtesz, hogy kiverjen a fejéből.

- Ezért megyek holnap apával Busanba pár napra!

- Komolyan? De jó! Imádom Busan-t. A füstölt angolna…- mikor észrevette az undort az arcomon, akkor visszafogta magát- Megy még valaki?

- So Ra-t gondoltam elhívni, és Min Mi-t, ha esetleg ráér.

- Rendben. Akkor remélem sikerül rendezni a gondolatokat, szomszéd, és mikor visszatérsz, akkor minden rendbe jön, és ismét élhetünk boldogan, mint a mesékben- vigyorgott tele szájjal, de valahogy úgy éreztem, hogy a felém mutatott mosolya erőltetett...

- Hát, én is ezt remélem!- mondtam, miközben belekortyoltam, a már kihűlt kávémba.

*

Szaporán szedtem a lábamat, és közben tárcsáztam So Ra számát. Azonnal beleegyezett, hogy eljöjjön velem Busan-ba, mondjuk erre számítottam is. A szőke lány szinte mindenben benne volt. Örültem, hogy ilyen jó barátot szereztem. Min Mi-t is felhívtam, aki, miután elküldött a francba, hogy mit akarok tőle pont akkor, mikor az igazgatóval beszél, utána azt mondta, hogy ne próbáljunk nélküle menni, mert most épp kap pár szabadnapot. És hozzá tette, hogy amilyen hangom van, valószínűleg fel kell majd kaparnia a földről. 

 De a mai napot még túl kellett élnem. Szükségem volt arra, hogy lefárasszam magam, és mivel emlékeztem, hogy a wellness rész mellett egy konditerem is volt az épületünkben, ezért miután átkaptam egy egyszerű topot és sport rövidgatyát, azonnal odaindultam. A liftben fogtam össze a hajamat, hogy ne hulljon a szemembe. Nem voltam még ebben a konditeremben sosem, csak távolról láttam, tudtam, hogy jó nagy. Mióta idejöttem nem voltam sportolni rendesen, tudtam, hogy már rám fér. Futás közben lehet legjobban gondolkozni. Mihelyst beértem, köszöntem a recepciónál ülő lánynak, vettem egy bérletet, és lepakoltam a felesleges cuccaimat egy szekrénybe, majd a futópadokhoz mentem. Pont az ablakkal szemben voltak, így le lehetett látni a városra.

Beállítottam egy közepes tempót, bedugtam a fülembe az iPOD-om, és elkezdtem futni. Végiggondoltam az eddigi életemet itt. Az első pillanatot, mikor megláttam Shin-t a ramenes helyen. Akkor fogalmam sem volt, hogy ő az. Mikor be akartam "törni" hozzájuk... Mikor pedig rájöttem, hogy kik a szomszédaim… azt hittem, egy életre megutáltam. Jae Hwa-t meg leöntöttem kávéval, és ki mostam az ingét. Henry pedig elvitt zenélni. Hogy meglepődtem, mire is költi a pénzt! Milyen váratlanul toppant be az életembe Min Mi a Bright Night előtt. Hogy mennyire megutáltam akkor Lucy-t. És hogy Alex mennyire rossz benyomást tett először... És Hyun Sik-en keresztül megismerhettem a húgát, So Ra-t, aki a napjaim része lett. Hogy mikor előadtuk a dalt, mennyire boldog voltam, és hogy utána tudtam beszélni az anyámmal… Sok sok szép emlék köt engem ide. Miért kell mégis így megélnem…? Legszívesebben elmenekülnék, mégis rosszul érzem magam, ha pár napig nem látom…

Mérgesebben magasabb tempóra kapcsoltam a futógépen, pedig már így is eléggé kifáradtam. De teljesen le akartam fárasztani magamat, hogy mint egy halott, ájuljak be az ágyba, és nem gondolva semmire végigaludjam a napot egészen holnapig. Éppen erről a pihentető alvásról ábrándoztam, mikor véletlenül rosszul léptem a lábamra, és kis híján le is estem volna a padról ennél a tempónál, ha nem kap el valaki azonnal. A bokámba éles fájdalom nyilallt, miközben én valaki mellkasába temettem az arcomat. Mihelyst rájöttem, hogy mit is csinálok, ráadásul hogyan, gondolok itt arra, hogy totál izzadságszagú lehetek, azonnal eltoltam magamat.

- Elnézést...- néztem fel félénken, de mikor megláttam ki áll velem szembe, a szemeim elkerekedtek- Jae Hwa? Te hogy kerülsz ide?- csodálkoztam.

- Épp menni készültem, mikor megláttam, hogy bejössz. Gondoltam megvárlak, így már egy ideje figyeltelek. De láttam az arcodon, hogy nem nagyon vagy itt. Ez várható volt- utalt az előbbi esésemre- Valami baj van?

- Csak kicsit túl sok volt ez az utóbbi pár nap- tereltem a témát.

- Jól van a lábad? Vagy kézbe vigyelek le?

- Erre nincs szükség. Sőt, mindennapi, hogy belerúgok valamibe, vagy kimegy a bokám. Ne aggódj. Eb csont beforr. Elmegyek, gyorsan lezuhanyozok, aztán mehetünk- mosolyogtam rá fáradtan, kicsit erőltetetten. Gyorsan letusoltam, felkaptam egy kevésbé büdös ruhát, amit felhoztam, és már kint is voltam.

- Vizes a hajad- bökött felém Jae Hwa, és egy törülközőt dobott a fejemre.

- Majd megszárad- vontam meg a vállam, visszaadva a kendőt, és indultam az ajtó felé, ő meg jött utánam.

- Holnap mi a terved?- próbált beszélgetni, de én épp nem voltam olyan hangulatban, hogy élvezhető is legyen ez a dolog.

- Elutazom- mondtam mellékesen.

- Hova?

- Titok- makacskodtam tovább.

- Ahha, szóval erre értik azt az emberek, hogy a lányok bepöccentek?

- Hogy mi?- néztem hitetlenül rá, elveszítve, a 'megközelíthetetlen nő vagyok' imidzst, egy pillanat alatt.

- Látszik, hogy baj van a párkapcsolati életedben, és el kell utaznod, jégkrémet enned, és romantikus filmeket nézned, míg rendezni tudod a gondolataidat…

- Te ilyen astro show-kban lépsz majd fel, ha befuccsol a bandátok? Vagy mellékállás?- szakítottam félbe.

- Hogy találtad ki?- nézett rám csodálkozva- Amúgy nem, a GLAMOUR legutóbbi számában olvastam- mondta halál komoly fejjel.

- Pedig azt hittem, hogy a VOGUE-ra van előfizetésed- csaptam a karjára- Majd jöhetsz velem vásárolni, kinéztem egy Gucci táskát!

Először komoly arccal bólogatott, majd egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.

- Idióta- ütöttem fejbe, mire lefogta a karom, és a hátam mögé szorította.

- Ki vág ilyen világfájdalmas képet?

- Jól van, feladom!- vinnyogtam, és a lift gombját megnyomtam, mikor megláttam az órát. Már 7 óra van? Hogy szaladt el így az idő? Ennyit futottam volna?

- Ez az életben nem ér fel- dünnyögött Jae Hwa, majd a lépcső felé indult, és húzott magával engem is- Próbáltad már ezt?- nézett rám, majd leült a lépcső tetejére, és elkezdett lefelé csúszni a lépcsőfokokon a fenekén, úgy, hogy egyre gyorsított be. Még jó, hogy senki nem volt a lépcsőházban. Nevetve követtem a példáját. Nagyon mókás volt, ahogy összerázódtam a lépcsőfokokon, de vagy csak két fordulót bírtam, mert az is összerázta az agyamat, utána hirtelen meggondolásból elkezdtem lefelé futni.

- A vesztes vesz egy kávét a másiknak!- kiáltottam vissza, mire hallottam, hogy utánam szalad. Vagy 5 emeletet futottam lefelé, mire megláttam az emeletünk számát, és kivágódtam a lift melletti ajtón, nyomomban a fiúval, és szinte azonnal nekirohantam valakinek. És a hátamba szaladó Jae Hwa miatt mind a hárman a földre estünk.

- Aúú, a lábam- próbáltam kihúzni a végtagom a kavarodásból.

- Ma mindenkit leveszel a lábáról- röhögött a hátam mögött a fiú, és feltápászkodott. Én meg ránéztem az alattam fekvő áldozat arcára, hogy lássam, ki is a szerencsétlen, de ekkor lefagytam. Ne már, ekkora szerencsétlen is csak én lehetek!

- Volnál szíves leszállni rólam, vagy esetleg továbbra is rajtam kívánsz feküdni?- kérdezte bosszankodva Shin, majd mire továbbra is csak reményvesztetten bámultam rá, lelökött magáról, és felállt.

- Jól vagy?- nyújtotta felém Jae Hwa a karját, és felsegített.

- Minek rohangáltok a folyosón, mint az 5 évesek?- bosszankodott a szőke fiú, én meg alaposan elvörösödhettem. 

A szőke alaposan végig nézett minket. A szeme barátján állapodott meg, és csak nézték egymást… okés, ez biztos valamilyen felségterület védelmi dolog. Gyorsan Jae Hwa füléhez hajoltam, és belesuttogtam:

- Azt hiszem, azt hiszi, hogy mi odavagyunk egymásért… Nem tudom, miből gondolhat erre. De győzd meg az ellenkezőjéről, kérlek!- majd felkaptam az ütközésben szétrepült dolgaimat, és igyekezve palástolni remegő lábaim, az ajtóm felé indultam. Már éppen zártam volna be, mikor meghallottam a beszédüket, így résnyire nyitva hagytam. Már ők is közel voltak az ajtajukhoz.

- Kedveled?- kérdezte Shin.

- Őt mindenki kedveli!- tért ki a válasz elől a másik.

- Tetszik, mint lány?

- Igen. Szóval, ha te csak megbántod, akkor inkább ne is szólj hozzá! Nem azt érdemli- robogott be az ajtón a hangok alapján, a másik meg egy jó nagyot rúghatott az ajtójukba.

Erre én is behúztam a sajátomat. Nem voltam kíváncsi a többire. Összezavarodtam. Jae Hwa… ez az idióta! Most tényleg tetszek neki, vagy csak szórakozott…?

Ezek után egészen biztosan nem lesz nyugodt az éjszakám… Már majdnem elaludtam, mikor sms érkezett.

Shin üzenete: Jó utat holnap, akárhová is mész.

Hitetlenül meredtem a telefonra. Alig lehet tőlem 50 méterre a fiú, mégis olyan távol éreztem. Gondolkoztam rajta, hogy nem válaszolok, de végül erőt véve magamon, egy egyszerű „köszi” –t pötyögtem be, és elküldtem. Megfogadtam, hogy ez volt az utolsó sms-em neki… Holnap Busan-ba megyek, és csapunk egy nagy csajos partit. El fogom felejteni ezt a fiút egyszer, s mindörökre...

Ahha, persze, csak már megint nem én győztem…

19. fejezet

19. fejezet

Egy nap a jégherceggel

„Zavart, az ég szerelmére! Nagyon zavart az a srác. Utáltam látni. Fogalmam sincs, hogy miért, ne kérdezd, de… Már a gondolattól is rosszul voltam, hogy vele vagy. Most boldog vagy? Ez az igazság.”

Mikor ezredszerre játszottam vissza a fejembe ezeket a mondatokat, már tényleg visítani lett volna kedvem. Ennek így semmi értelme. Már 3 nap telt el, mióta ezt mondta, és azóta sem láttam. Pedig Henry sokszor jött át, és még néha Jae Hwa-val is összefutottam, és elmondta, hogy a veszekedésük után minden rendben volt közte és Shin között, van hogy néha összekapnak, ne aggódjak emiatt.

 De Shin… mintha a föld nyelte volna el. De hogy én hívjam fel… na, az is ki volt zárva.

Alizék telefonáltak többször is, végül nem lett baj a nagyival, stabilizálódott az állapota, aminek nagyon örültem.

Többnyire So Ra-val voltam, aki egyik nap kitalálta, hogy nézzünk FOUR koncertfelvételeket, és egy csomó linket megadott még, hogy nézegessem. El is kerekedett a szemem, mikor megláttam, hogy mennyit kéne fizessek, hogy a hivatalos rajongójuk legyek, és beléphessek a fanclubbukba. Hát most ez dönti el, hogy ki mennyire szereti őket? Megáll az eszem… És az a sok oppa szeretlek! hozzászólás sem volt semmi. Ezenkívül végig kellett néznem az összes twitter feltöltésüket. Ha egy pontot írtak volna ki, azt is kismillióan retwittelik. Henry szinte mindennap rakott ki képet Jeonha-ról, Jae Hwa folyton magát fotózta. In Ho kéthavonta kiírt egy: Yo!-t, és ebben ki is merült a twittere, Shin pedig... Ő elég széles körben mozgott. Volt magáról képe, néha a húgáról, akit még sosem láttam, a közös képek Lucy-vel eléggé felháborítottak. (Csak nem féltékeny voltam? Ezt még feltételezni is nevetséges…) De tény, hogy Shin-nek két napja volt egy olyan kiírása, ami igazán felhúzott.

„Más hülyesége miatt még én érezzem magam rosszul…”

Ez már tényleg több a soknál… Ha ezt rám értette… nem, nem rám értette. Ezer ember van, aki miatt fáj a feje, nem igaz? Miért pont én? Egészen biztosan elfelejtette már a veszekedésünk… igaz? Egészen biztosan…

Felültem a kanapéról, amin eddig fetrengtem, és csokit zabáltam. Ennek így nem lesz jó vége. Ma So Ra nem tudott átjönni, mert ma épp egy olyan nap van, amikor az elfoglalt szüleik ráérnek, így együtt vannak ma velük.

A fiúk ma, Henry elmondása szerint valamilyen show-ba szerepeltek. Min Mi-t próbáltam elérni, de azt mondta, hogy ma stúdióba megy, és valószínűleg későn végez, amúgy se zaklassam ilyen gyakran, elfoglalt ember, nincs mindig ideje rám. Alexet már fel sem mertem hívni. Anyának ma egy divatkonferenciája volt, és mondta ugyan, hogy menjek vele, nem igazán füllött hozzá a fogam. Apa pedig… hát őt még kevesebbet láttam, mint anyát, tekintve, hogy szinte az irodájában aludt.

Végül megnéztem a maradék linket, amit So Ra küldött, olyan címszóval, hogy muszáj elolvasnom. Vagy tíz különböző fanfiction linkjét… Hát, hogy én milyen jókat nevettem azon, hogy a szerelmes kislányok arról fantáziálnak, hogy egy koncert után összefutnak a kedvencükkel, és utána összejönnek a FOUR tagokkal… A fejemet fogtam, hogy elképzeltem, mi lenne ezekkel a lányokkal, ha ezt a rakás idiótát annyira ismernék, mint én. In Ho, mint jégherceg? A nagy fenét, egyszerűen csak lusta beszélni és vigyorogni. Jae Hwa, mint egy sírig hűséges barát? Ne vicceljünk, ekkora playboy-jal még sosem találkoztam, hiába nyilatkozza az újságoknak azt, hogy akkor kezd tartós kapcsolatba, ha megtalálja az igazit. Addig meg beéri a futó kalandokkal is… Shin jelleme ezekben a történetekben… volt ahol elég realisztikus bunkómód ábrázolták, de volt, ahol annyira nyálas volt, hogy már törölgetnem kellett a képernyőt. De a díjnyertes akkor is az az iromány volt, amikor Henry-t titkosügynökként ábrázolták. Hát hol élnek ezek?

A nagy nevetésemből a telefon hangja riasztott fel, és a képernyőn ismeretlen szám villogott.

- Hallo?- szóltam bele.

- Szia. In Ho vagyok, érdekel még a forgatás?

- In Ho? Honnan van meg a számom?- ragadtam meg a valószínűleg leglényegtelenebb dolgot.

- A srácoktól. El is felejtettem, hogy megígértem neked, hogy elviszlek a forgatásra, ha jó lesz a dal. Csak aztán sok minden közbejött. De ma van az utolsó nap, mikor én is szerepelek, így ha van kedved…

- Hát hogy a fenébe ne lenne!- szakítottam félbe- Hol van a forgatás?

- A Gyeongbukgung palotában. Hívj, ha itt vagy, és kimegyek érted, mert most le van zárva bizonyos részen.

- Rendben, köszi, hogy szóltál- lelkesedtem fel.

- Megígértem. Akkor találkozunk…- már majdnem letettem, mikor még beleszólt- Ja, és én nem vagyok Henry, aki örül a hatalmas transzparenseknek, amin a feje van. Vagyis moderáld magad, oké? Na, akkor szia.

Ezzel letette. Meredten bámultam a kijelzőt, majd felnevettem. Hát ez a srác sem semmi. Reméltem, hogy ma jobban megismerhetem, és rájöhetek végre, hogy miért nem látok az arcán igazi, őszinte érzelmeket.

*

Mivel már voltam ebben a palotában, ezért nem volt agysebészet odatalálni… főleg taxival. Mikor megálltam előtte, láttam, hogy sok turista rohangál ki és be, így gondoltam, hogy csak az egyik részét zárták le a forgatás miatt. Így végigálltam a sort, és vettem jegyet a palotába. Mondanom sem kell, ez bele tellett egy kis időmbe.

Mikor végül bejutottam, tárcsáztam a számot, amin előbb In Ho hívott.

- Itt vagy?- vette fel a telefont.

- Igen, már bent vagyok, merre menjek?

- A bejárattól balra indulj el, és gyere egyenesen. Eléd megyek.

Elindultam arra, amerre mondta, és nemsokára egy elkerített részhez értem, ahol két biztonsági őr dohányozott.

Biccentettem nekik, és már tovább akartam menni, mikor az egyik kivágta elém a karját, én meg jól belegyalogoltam.

- Aúú- görnyedtem össze kicsit. A biztonsági őr rám nézett, és úgy tűnt, mintha nagy erőlködések közepette nyögte volna ki a következő szavakat.

- No turist. No photo-photo. Movie…

Összehúzott szemekkel néztem rá. Ez most turistának néz? Nevetséges. De látszik, hogy nagyon igyekszik az angollal, ezért nem akartam elcsüggeszteni, ezért angolul válaszoltam.

- Nem vagyok turista. A forgatásra jöttem.

- Tudtam, hogy ez lesz. Már a nyugatiak is…- csóválta a fejét a másik, és intett s barátjának- Ez is fangirl, vidd el innen!

Na, ez már több volt a soknál.

- Nem vagyok fangirl, a barátomhoz, In Ho-hoz jöttem- fakadtam ki koreaiul, mire meglepetten nézett rám. Majd kitört belőle a nevetés.

- Hallod, azt mondta, hogy Hong In Ho barátja… Esetleg nem vagy Park Shin ivócimborája is?- hahotázott.

- De, valahogy úgy- morogtam az orrom alatt- Nem hisznek nekem?- kérdeztem már normál hangerővel.

- Persze, hogy nem kicsi lány! És ha jót akarsz, menj haza, mielőtt mi viszünk ki.

- Na jó!- tettem csípőre a kezem- Idefigyeljenek…

- Mi Ah! Mondtam, hogy ne csapj cirkuszt!- hallottam meg hirtelen In Ho (eddig nem túl sokat hallott) hangját. Hátrafordultam, hogy szembe legyek vele, és…

- In Ho, rajtad műbajusz és műszakáll van?- röhögtem fel, mikor megláttam. A haja is kis kontyba volt, mint a kosztümös filmekben. Á, szóval történelmi filmet forgatnak. In Ho csak tarkón legyintett, mint egy ötévest, de látszólag ő is zavarban volt. Bár jól állt neki a bajusz. De ha nem tudtam volna, hogy ő az, sose ismerem fel.

A biztonsági őrök érdeklődve néztek ránk.

- Tényleg ismered a lányt?- kérdezték a fiút.

- Igen, ma ő a speciális vendégem- nézett rám egy kis fintor kíséretében. Nem tudom, hogy épp mi nem tetszett neki- Mehetünk, Mi Ah?

- Persze!- győzedelmes vigyorral néztem a biztonsági őrökre, és élveztem a pillanatot, mikor eltátott szájjal nézték, ahogy belekarolok. És egy apró bocsánatkérő biccentéssel köszöntek el. Hahaha! Győzelem.

 Mikor azonban eltűntünk a szemük elől a fiú lerázta a kezem magáról.

- Te is aztán IQ ninja vagy! Azt hitted, hogy csak úgy beengednek, ha a nevemet mondod?- röhögött.

- Igen, valahogy úgy- vakartam meg a tarkómat- Nem tudtam, hogy olyanok vagytok, akit ennyire véd a security.

- Hát, szokj hozzá. Veled is csak azért barátkozunk, mert konkrétan a pofánkba költöztél.

- Hidd el, nem direkt volt- böktem vállon, mire odakapott és furcsán végigmért.

- Olyan harcias vagy- csóválta a fejét.

- Nem tehetek róla. De majd igyekszem javítani a helyzeten… oppa!- nyögtem ki, de közben fájdalmas fintorra húztam a szám. Ő pár percig komoly arccal méregetett, majd kitört belőle a hitetlenkedő nevetés.

- Na, itt is vagyunk- mutatott előre. Az egyik épület mellett ültek a színészek, rohangált a stáb, és épp a kamerákat állították be.

- Ez nem semmi- ámuldoztam. Még sosem voltam forgatáson.

- Szerencsés vagy, általában nem engednek be nézelődőket. Na, gyere, ott vannak a többiek!

Milyen többiek?- tettem fel magamban a kérdést, hisz tudtam, hogy a fiúk ma show-ba szerepelnek. De aztán megláttam, hogy Dong Sun menedzserre és mindenesre és a sminkes koordinátorára gondolt. Ledobta magát a kinyithatós székbe, és intett nekem, hogy üljek mellé.

- In Ho ssi, már megint elkenődött a szemöldököd, mondtam, hogy üljél nyugodtan- csóválta a fejét a sminkes lány, és azonnal elkezdte alapozóval kenne a srác fejét, amin én rendkívül jól szórakoztam.

- Bocsi, Minji, csak ki kellett menekítenem ezt a csajt a security-sek közül.

- Ne beszélj, mert leesik a bajszod- vágtam oda neki.

- Ne röhögj- morogta nekem.

- Nem rajtad nevetek, drága, hanem a bajuszodon- dőltem hátra- Tudod, ritka jól áll! Férfias! Olyan… hwarang-os- nyögtem ki az első koreai harcosfajta nevet, ami eszembe jutott.

- Ez a film 1000 évvel a hwarangok után játszódik, de majdnem, okoska!

- Ó, akkor te leszel Lee Sun Shin admirális?- nyögtem ki az újabb híres koreai harcos nevet, akiről tudtam, hogy egy nagyon híres tengeri csatában győzedelmeskedett.

- Akkor nem egy palotába forgatnánk, hanem a vízen.

- Hogy te mindent jobban tudsz…- húztam fel az orrom, mire egy kis nevetésszerű hangot adott.

- Te vagy a dalíró lány?- nézett rám a koordinátor.

- Nem, ő a FOUR csapatkabalája!- szólt közbe a fiú, mire a lábára tapostam.

- Igen. Mindenki ismer?

- Imádom a dalodat. Hallottam, mikor előadtátok. Veled biztos jobb lenne, mint azzal az ördögfajzat Lucy-vel. Egyszer dolgoztam vele. Hát az a hiszti, amit lerendezett…

- Lucy nagyon bájos teremtés- mondtam tele szarkazmussal.

- Azt hiszem egyetértünk- kacsintott rám, majd folytatta In Ho-nak a szemöldökének az igazítását.

- Mikor lesz a jeleneted?- kérdeztem a fiút

- Úgy 5 perc múlva. Ez lesz az utolsó.

- És mit fogsz csinálni benne?- érdeklődtem.

- Meghalok…

- Kinyírnak?- húztam el a szám- Mi lesz ez, valami melodráma? A FOUR rajongók meg eret vágnak...

Erre a csapat felnevetett, mintha valami vicceset mondtam volna, pedig én a mai fanfictionok után, már bármit kinézek a népből.

- In Ho, még pár perc!- kiáltottak neki oda a staff-osok.

- Megyek mindjárt!- válaszolt, majd felém fordult- Ne rohangálj, ne hangoskodj, ne piszkálj a kamerákhoz, ne edd meg a kajámat, ne zavard a felvételt, és ne merészeld kinevetni, ahogy éppen meghalok, világos?

- Jesszus, In Ho, nem vagyok 5 éves.

- Azért megnyugtat, hogy tisztában vagy ezzel- borzolt a hajamba, majd felvett egy korabelinek tűnő harcos ruhát, amit több helyen is kötözgetni kellett, az oldalára csatolt egy kardot, meg egy kendőt is kötött a szája elé, és már tényleg úgy nézett ki, mint valami időutazó szabadságharcos. Felemelt hüvelykujjal jeleztem, hogy nagyon menő, de ő csak, mintha valami idegesítő háziállat lennék, csak fejcsóválva elvonult. Értetlenül felnevettem. Ezt a srácot valószínűleg sosem fogom megérteni.

*

- Are you from America?- hallottam hirtelen magam mellett, mikor már kellőképpen belebambultam abba, hogy In Ho milyen drámaian hal meg… már vagy századszorra. Amúgy nagyon tetszett asz egész, hogy a rendező kiabál, hogy „cut” meg „action”, és igazán lenyűgözött, hogy a fiú mennyire tehetséges. Jól játszotta a szerepet. De ugye amiért drámai volt a jelenet, ezért sokszor fel kellett venni, egy csomó kameraállásból.

Éppen ezért váratlanul ért a hang. Odanéztem, és az egyik staff-os srácot láttam, aki épp rám vigyorgott. Valószínűleg a fény és hangtechnikusoknál lehetett, mert rémlett, hogy ott láttam korábban.

- Nem, Magyarországról, de beszélem a nyelveteket- mondtam koreaiul.

- Ez király- dobta le magát mellém- Mert többet nagyon nem is tudok angolul. Csokis-kekszet?- tartott elém egy zacskót.

- Uhm… köszi- vettem egy darabot, de csak azért, mert az édességnek sosem tudtam ellenállni.

- Byung Hee vagyok- mondta.

- Mi Ah- mutatkoztam be én is.

- Jól beszéled a nyelvünket. In Ho barátnője vagy?- nézett körbe, mintha az említett személyt keresné. Aki amúgy már 2 órája filmezett.

- Nem. Csak egyszerűen ismerjük egymást, és megmutatta a forgatást.

- Furcsa, eddig még sosem hozott el senkit. Még a FOUR srácokat sem. Aztán ki tudja, lehet, hogy őket nem érdekli, azért nem jönnek.

- Ki tudja- vettem még egy kekszet- Neked amúgy nincs dolgod?

- Most nincs. Ezért jöttem ide. Ráérsz este?

Erre felnevettem, és a telefonomra néztem.

- Összesen 2 perce ha ismersz, és máris randira hívsz?

- Minek húzzam a dolgokat?

- Igaz… De sajnos nem fog összejönni. Nincs kedvem semmibe belebonyolódni. Sajnálom.

- Semmi baj. Akkor legyünk barátok.

- Rendben, legyünk!- nevettem fel hitetlenkedve. Ez a srác tényleg nem volt teljesen normális. Erre elkezdett mesélni mindenféléket a forgatásról, a színészekről, pletykákat, meg hasonlókról, miközben a csokis kekszet majszoltuk, majd hirtelen megkérdezte.

- Ismered a FOUR srácokat?

- Persze, dalt írtam velük.

- Akkor te talán tudsz nekem segíteni…- hajolt közelebb- Shinnek van valakije Lucy-n kívül?

Erre félrenyeltem a kekszet.

- Hogy mi?- néztem rá ijedten.

- Nem is tudom… nem mondtam még senkinek, de pár napja, mikor egy számot vettek fel, én is pont oda voltam beosztva. És egész végig egy videót bámult, vagy a telefonját pötyögte, vagy csak meredten bámult rá. A barátnőjét meg teljesen figyelmen kívül hagyta. Esetleg nem tudsz semmiről?

- Hogy én… nem vagyok ennyire beavatott- nevettem zavartan.

- Akkor mindegy. Csak volt egy furcsa érzésem ezzel kapcsolatban.

- Ugyan már. Szerintem csak kimerült volt. Vagy a családjában volt valami baj- kamuztam egy sort, bár így sem lehettem biztos semmiben.

- Akkor lehet, hogy csak én spiláztam túl. Kérsz egy hamburgert? Hozok neked.

- Nagyon köszönö…

- Byung Hee, már megint mit csapod a szelet a csajoknak?- jelent meg hirtelen mellettem In Ho, mire legnagyobb rémületére a nyakába ugrottam.

- Ügyes voltál, In Ho oppa! Kapok autogramot?

- Te tényleg idióta vagy- söpört le magáról, mire én nevetve a vállába bokszoltam.

- Akkor én most megyek- köszönt el a sebtében megismert új barátom- Remélem még találkozunk, Mi Ah!- kacsintott, majd elsietett.

Mosolyogva néztem utána, majd mikor visszafordultam, hirtelen In Ho számon kérő tekintetével találtam szembe magam.

- Te nem tudsz sehová menni úgy, hogy ne vond magadra a figyelmet?

- Otthon sose vontam. Csak itt lógok ki a sorból- vontam vállat.

- Hát, mint apácák között a hippi. És töröld meg a szádat, mert tiszta csoki. Jesszus, mit szeretnek benned a srácok? Tiszta gusztustalan vagy- csóválta a fejét röhögve.

- Nem lehet mindenki makulátlan jégherceg- húztam fel az orrom.

- Jégherceg?

- Igen, az. Minden fanfictionben jéghercegként szerepelsz.

- Te ilyeneket olvasol?- szörnyedt el.

- Hidd, el mikor pár napja nem látlak titeket… valamivel muszáj pótolni a hiányt- nevettem fel.

- Én még sosem láttam ilyen lányt, mint te!

- Hát, ennek örülök. Mert ha láttál volna, az azt jelentené, hogy anyámék eltitkolták az ikertestvéremet.

Pár másodpercig meredten bámult rám, majd kitört belőle a nevetés. Még sosem láttam ilyennek, szinte a hasát fogta, annyira röhögött, majd mikor felegyenesedett, kitörölte a szeméből a nevetéstől kicsordult könnyet.

- Az eszed verseng Henry-ével.

- Ezt bóknak veszem. Te! Le ne vedd a bajuszod!- kiáltottam rá, mikor megláttam a mozdulatot.

- Miért ne? Kényelmetlen- nyafogott.

- El akarlak vinni valahová. És a pofaszőrrel nem ismernek fel annyira.

- Hova akarsz menni?- kérdezte kíváncsian.

- Meglepi! A sikeres forgatásod miatt meghívlak valahová.

- Hová?- nézett rám még mindig bambán.

- Ember, neked nem volt gyerekszobád? Éppen azért meglepi, mert nem tudod! Na, indíts, vedd le ezt a göncöt, de a menő tábornok hajadat, meg a szőrös képedet hagyjad. Indulás!

*

- Drága Mi Ah! Könnyekig hatódtam- mosolygott rám In Ho, az olasz étteremben, mikor kihozták neki a lasagne-t- De ezt honnan tudtad? A fanfiction-ökből?

- Nem, ezt egy újságcikkből, amit még régen olvastam. Megragadt, hogy legalább ennyi közös van bennünk.

- Szereted a lasagne-t?

- Imádom az olasz kaját, meg a mexikóit. Ez a kettő a kedvencem. Hát akkor- emeltem fel a pezsgőspoharam- Igyunk a sikeresen befejezett filmedre!

- És igyunk a drága közönségemre- tette hozzá gúnyosan, majd vigyorogva koccintott velem. Közben azon szórakoztam, hogy mennyire furcsán néznek ránk az emberek. Mármint hogy egy nyugati lány együtt eszik egy joseon kori harcossal… ez nem lehetett mindennapi látvány. Még jó, hogy nem kapták elő a fényképezőt, hogy kattintgassanak.

- Furcsa a lasagne pezsgővel- motyogtam.

- De csak annyira, mint hogy pont mi ketten ülünk egy asztalnál, egy olasz étteremben.

Bólintottam egyet, jelezve, hogy ezzel, most mind a ketten egyetértünk.

Végül nagyon jó hangulatban telt a vacsora, sosem gondoltam volna, hogy In Ho ennyit képes beszélni. Sőt, azt sem gondoltam volna, hogy a tüdejének ekkora kapacitása van, és nem fogy ki a szuszból. Sok mindent mesélt. De a gyakornoki évei előttről semmit. Mintha akkor nem is létezett volna. Pedig biztos voltam benne, hogy valami köze csak van ahhoz, hogy most… mintha kényelmetlenül érezné magát a híresség szerepben. Igen, ez jött le róla mindig.

Gangnam-ben volt az étterem is, így úgy gondoltuk kiszellőztetjük a fejünket, és sétálunk hazafelé. Furcsa volt vele úgy sétálni, hogy nem fogytunk ki a beszédtémákból, és nem is éreztem magam kényelmetlenül.

- Aghassi* látja, amit én látok?- tette fel a kérdést az utcánk, magunk elé mutatva. (*Aghassi=kisasszony)

- Kapitány, te most épp egy utcai sátorra mutatsz, ahol az emberek piálnak?

- Pontosan, gyere meghívlak egy soju-ra- ragadta meg a kezem, és már húzott is be a sátorba. Majdnem felkiáltottam, hogy egy „joseoni vadember elrabol, segítség!” de végül nem tettem, mert féltem, hogy van, aki komolyan venné, és leütné az idol fiút. Már kezdtem megszokni a bajusszal, és műhajjal.

- Én csak ülök melletted, nem iszok egy kortyot sem- tiltakoztam, mert a múltkori ismeretségem az üveg sojuval egészen tragikus végkifejletű volt. Vagyis maga a csók nem volt tragikus, sőt, tökéletes volt, de maga a helyzet, és a végeredmény… hát az nem volt rózsás.

- Na, igyál egyet a kedvemért!- vert hátba, majd elkiáltotta magát- Ahjumma, két üveg soju-t kérünk!

Hát, láttátok volna szegény nő arcát, mikor meglátta a fiú ideje múlt hajviseletét, és arcát! Ezek után tényleg bántam, hogy a ruhát nem hagyta magán… amúgy nem voltak sokan, és amúgy is elképzelhetetlennek tartottam, hogy így bárki felismerje az énekest.

- Egészségetekre- tette le az asztalra a kívánt italt, és a poharakat. Tudtam, hogy itt az a szokás, hogy öntenek egymásnak, így kinyitottam az egyiket, és teletöltöttem In Ho poharát. Csak az a baj, hogy ezt ő is megcsinálta.

- Na, kérlek csak egyet!- kérlelt, mire beadtam a derekamat.

- Akkor igyunk rád!- emeltem fel kicsit a poharat, és lehúztam. Gondolom vágtam egy pofát utána az ízétől, mert a fiú jól szórakozott. Ő nem állt meg az elsőnél, hanem többet ivott, és közben végig szövegelt, hogy már azt hittem, sosem fogja abbahagyni. Persze, hogy jól szórakoztam. Már fájt a hasam a nevetéstől. Úgy egy óra múlva, mikor már láttam, hogy jobb lenne ha nem inna többet, mert már így is spicces, akkor hirtelen rám nézett.

- Te tudod, milyen az, ha a családod nem ért meg!

Ettől a hirtelen témaváltástól, (eddig Han Tan igazgató szerelmi életéről magyarázott) meglepődtem.

- Hogy mi?

- Nem jó érzés. Ha nem támogatnak… akkor nem is olyan jó csinálni, amit csinálsz… vagy nem?- csuklott el a hangja.

- Igen, úgy vélem akkor a legjobb az egész, ha azok, akiket szeretünk, teljes szívvel mellettünk állnak.

- Pontosan. Mert ha nem… akkor az egész szar…

- Miről beszélsz?- böktem meg a karját.

- Igyál még egyet, és tovább mondom, utálok egyedül részeg lenni!- nyafogta gyerekesen, és öntött egyet. Mivel kíváncsi voltam, mit mond, ezért lehúztam.

- Igen?

- A családom… utál engem.

- A családod?

- Igen, az én nagyképű konzervatív, nyárspolgár családom.

- Nem gondolod, hogy ezt csak az alkohol miatt érzed így?- puhatolóztam.

- Még egy pohár!- vonta össze a szemöldökét és öntött egyet. Az ajkamba haraptam, tudtam, hogy nem kéne többet innom, de már nem érdekelt. Ezt is megittam.

- Szóval?

- Mióta gyakornok lettem, alig szólnak hozzám. Csak mert nem azt csinálom, amit akarnak.

- Ez komoly? Kik a szüleid?- hűltem el- Jó, jó, tudom, még egy pohár!- már kezdtem azt érezni, hogy megint nagyon a fejembe szállt, szédültem, és nem teljesen voltam képbe, hogy mit mondok.

- A szüleimnek vidéken van egy birtokuk, egy nagyon szép koreai tradicionális házban laknak. Azt akarták, hogy én vegyem majd át, mert én vagyok a legidősebb testvér. Szerintük, amit most csinálok, az nevetséges cirkuszi majom viselkedés- nevetett fel fájdalmasan, és közben megcsuklott a hangja.

- Oh, hát teljesen megértelek. Próbáltál velük beszélni?

- Ezerszer! De hát semmi haszna. Nem értik meg, hogy én így lennék boldog!

- És éppen ezért nem tudod teljes szívvel-lélekkel csinálni ezt, igaz?- kérdeztem, mert úgy értettem, hogy felfogtam, miért viselkedik így In Ho. Még mindig próbál valahogy megfelelni a szüleinek, ezért… szótlan, mintha nem érdekelné az egész. Pedig ez az élete álma.

- Mi Ah, te sírsz?- hallottam hirtelen a hangját. Az arcomhoz kaptam. Fel sem tűnt, hogy elkezdtem könnyezni.

- Ez olyan szomorú. Úgy sajnálom, In Ho- sírtam el magam az alkohol hatása alatt, és megfejeltem az asztalt… már nem is tudom hogyan.

- Ne sírj, már hozzászoktam.

- Felhívom a szüleidet. és megmondom nekik, hogy ez így nem jó, add a telefonod- nyúltam át az asztal felett.

- Nem lehet. Már alszanak. Beszéljünk másról- húzta le újra a poharát, mire én is követtem a példáját. Ez mér tényleg betett- Te szereted Shin-t?

- Igen!- sírtam fel újra. Majd hirtelen észbe kaptam, és hevesen ráztam a fejem, mire hányingerem lett- Dehogy. Utálom.

- Tényleg? Tudtam, hogy van köztetek valami. Tedd őt boldoggá- Erre leejtette a fejét az asztalra, hogy szinte nekem fájt a koppanás, és nem mozdult.

- Ne csináld ezt, In Ho oppa!- nyafogtam, miközben a haját huzigáltam- Ébredj fel, egyedül nem tudlak elvinni innen. Aishh!

Felálltam, és fizettem az ahjummának, persze közben két asztalon átestem, holott úgy gondoltam egyenesen megyek. Az ördögbe is In Ho-val. Miatta vagyok ilyen állapotban!

- Próbáltam felrángatni az asztaltól

- Gyere, te hős katona- nyúltam a hóna alá. De nem jutottunk messzire, csak a következő padig a sátron kívül. Én is majd összeestem, a fejem kóválygott, és forgott a világ.

Ledobtam a srácot a padra, és körülnéztem. Ekkor éreztem, hogy rezeg valami a zsebében. A telefonja le volt halkítva. Nem érezte, hogy rezeg? Pedig volt már vagy 5 nem fogadott hívása. És most épp Shin neve volt a kijelzőn. Hirtelen megörültem, hogy hallhatom a hangját, ezért megnyomtam a felvesz gombot, és vidáman belekurjantottam:

- Shin oppa!

- Te meg ki a fene vagy?- hallottam dühös hangját a túloldalról- Hol van In Ho?

- Szép, hogy nem ismered meg a kollegád hangját- durciztam- És In Ho épp kidőlt mellettem a soju-tól. Meg sem bírom mozdítani.

- Mi Ah, te hogyan…- elharapta a mondatot- Mond, hogy hol vagy, és mindjárt ott vagyok. El ne merj mozdulni onnan, érted?

Gyorsan, már amennyire állapotomtól telt, leírtam neki a padot, ahol voltunk. Öt perc múlva meg hallottam, hogy egy kocsi befékez az utcán mellettünk, és valaki dühösen bevágja az ajtót.

Odanéztem és elállta a lélegzetem. Shin állt egy méregdrága, ezüstszínű iszonyatmenő Audi mellett. Mármint annak nézett ki, az Audik voltak a kedvenc kocsijaim.

- Te tudsz vezetni? -néztem rá sokkosan.

- Nem, csak képzelődsz!- dörrent rám, majd In Ho-hoz sétált- Csak tudnám, hogyan kerültetek ti össze ma.

- Forgatása volt. Az utolsó forgatása. Elhívott, és utána ünnepeltünk. Nem akartam inni. Tényleg nem akartam- győzködtem- Hisz a múltkori is katasztrófával végződött, ugye… De csak így árulta el, hogy milyenek a szülei…

- Beszélt neked a szüleiről?- épp az ájult fiút emelte fel, de ekkor megdermedt.

- Igen. Általában mindenki kedves velem. Még az a mai fiú is… mi volt a neve.. aish, Byung… Byung valami. El is hívott randizni. Csak te vagy bunkó velem. Mintha egy bolhás, kivert kutya lennék…

- Te tényleg nem vagy semmi!- csóválta a fejét, egy apró kis vigyorral, ami nagyon gyorsan eltűnt az arcáról. Bepakolta az eszméletlen fiút a hátsó ülésre, nekem meg intett, hogy üljek előre. Úgy is tettem, miközben végigsimítottam az autó karosszériáján.

- A te kocsid?- kérdeztem ámulva.

- Nem, loptam, hogy értetek jöjjek. Hát persze, hogy az enyém- indította be a motort. Nagyon jól nézett ki a volán mögött. Ha taxis lenne, tuti, hogy csak az ő kocsijában utaznék- futott át az agyamon.

- Mit bámulsz?- kérdezte fáradtan, miután úgy 2 percen keresztül az arcát fixíroztam.

- Téged. Jól nézel ki, Shin oppa!- mondtam vigyorogva.

- Tényleg sokat ittál!- röhögött.

- Már rég láttalak. Hiányoztál- mondtam tovább, pedig, ha teljesen magamnál vagyok, inkább leharapom a nyelvemet.

- Hagyd abba, jó?- vakarta meg vezetés közben a tarkóját, majd lassan befordult az épületünk mélygarázsába.

- Hát jó, akkor nem mondok neked semmi kedveset, bunkó!- húztam fel az orrom, és kiléptem a kocsiból, de valahogy sikerült nekiesnem egy oszlopnak. Csodás, holnapra púp is nő a fejemen.

- Segíts, egyedül nem bírom felvinni- hívott oda In Ho-hoz Shin. Végül kétoldalt megfogtuk a fiút, és úgy vittük a lifthez. Egészen addig nem szólaltunk meg, míg a lakásukhoz nem értünk, és nem tettük be In Ho-t az ágyába. Ő persze az egészet végig szundította.

Henry és Jae Hwa úgy néztek ránk, mint a marslakókra, hogy mi a fenét csináltunk mi, de már én is nagyon fáradt voltam, hogy magyarázkodjak, ráadásul az ittasságom kezdett betetőzni, így beléptem az egyetlen ismerős szobába a lakásban, és levetettem magam a makulátlanul rendben lévő ágyra, ezzel összegányolva azt. Mélyen beleszagoltam az ágyneműbe, és elmosolyodtam. Milyen jó Shin illata volt.

- Volnál szíves kiszállni az ágyamból, és hazamenni?- kérdezte felettem egy hang idegesen.

- Oppa, hadd aludjak ma itt!- motyogtam.

- Nem, nem alszol, ezért száll ki- fogta meg a karomat, és felrángatott- Hazaviszlek- morogta.

- Shin, hagyd már, nem látod, hogy szegény teljesen be van csípve- szólította meg a folyosón Jae Hwa nevetve a jeleneten.

- Ezért aludjon az én ágyamba? Na, az ki van zárva.

Kitámolyogtam a lakásból a segítségével, és a saját ajtómhoz léptem.

- Hol a kulcsod?- nézett rám.

- Honnan tudjam?- tártam szét a kezem. Erre kikapta a táskám a kezemből, és átkutatta. De abban nem találta.

- Ne szórakozz, mondd el!- nézett a szemembe.

- Okés, jó helyre szoktam eldugni, ahol nem találják meg- suttogtam nevetve, mire felhorkantott.

- Akkor mi a kódod? Úgy is be tudunk jutni!- mutatott a csengőhöz.

- A szülinapod az, oppa- nevettem tovább.

- Ide figyelj, ha most nem nyitod ki az ajtót, akkor…- mondta ingerülten, mélyen a szemembe nézve- akkor… nem veszek neked több hamburgert.

Ez használt. A hambiért bármit. Ezért sóhajtva bepötyögtem a kódot. Shin megfogta a kezemet, és behúzott a lakásba, egészen a szobámig, és lelökött az ágyra.

- Most pedig aludj. És holnapra legyél megint… normális. Felejtsük el a mai-t, rendben?- már fordult volna el, mikor felültem, és megragadtam a kezét, amitől visszaesett az ágyamra ő is.

- Jóéjtpuszit nem kapok?- kérdeztem ártatlanul pislogva, kis mosollyal az arcomon.

- Miért nem kérsz attól a Byung akárkitől, aki randizni hívott?

- Mert te közelebb vagy…

- Menj a francba- állt volna fel, de megállítottam.

- Meg te jobban is tetszel. Ő nem tetszett. Csak egy barát. Szóval, akkor így kapok?- mosolyogtam rá olyan édesen, ahogy csak tudtam. Pár másodpercig összehúzott szemekkel nézett rám, majd lehajolt, hogy az arcunk egy-vonalban legyen. A homlokát az enyémhez támasztotta, és lehunyta a szemét. Hallottam, hogy milyen gyorsan veszi a levegőt. Majdnem vetekedett az enyémmel.

Most… most meg fog csókolni?- futott át az agyamon. De valahogy vágytam is rá.

- Shin…- suttogtam akaratlanul, mire még jobban összeszorította a szemét, mintha valamit így tartana magától távol.

- Könyörgöm, hagyd abba. Tudod, hogy én sem vagyok kőből, ha meg holnap józanul végig gondolod amit most teszel, rám fogsz haragudni, ha egy ujjal is hozzád érek. Szóval, - nézett újra a szemembe, és tolt vissza az ágyra, betakarva plédemmel- Jó éjt, te idióta, részeges, nagyszájú kislány!- mondta, de már valahogy a második fele nagyon homályos volt a mondatnak, mert már félig öntudatlan állapotban voltam.

*

Arra keltem, hogy a fejem darabokban. Zsibbadt mindenem, és megmozdulni sem tudtam.

Mi a fenét csináltam tegnap?

In Ho. Forgatás. Étterem. Soju sátor. In Ho családja…

És utána? Shin.. volt valami vele, vagy csak álmodtam? Miért viszket a homlokom?

Odakaptam, és egy papírt éreztem. Levettem a fejemről. Egy post it cetli volt a fejemre ragasztva? Ezt is én csináltam? A szövegre néztem, és megállt a szívem.

Ha még egyszer soju-t mersz a kezedbe venni, azt nagyon megbánod. Tettem gyógyszert az ebédlőasztalra. Gyere be a DS-be délután.

                                                                                                            Shin Oppa

Meredten bámultam. Ez azt jelenti, hogy amire emlékszem, tényleg megtörtént? Ebben a pillanatban olyan visítottam, hogy szerintem egész Gangnam felébredt tőle. Ja, nem is… elvégre a nap már telibe világította az én idióta fejemet.