13. fejezet

13. fejezet

Jótékonysági est

A szám szélét harapdálva néztem bele a tükörbe ezredszerre. Nem mentem most külön ruhát venni, volt még olyan, amit otthonról hoztam. Köztük volt az egyik kedvencem, ami csak egyszer volt rajtam, egy esküvőn. Vajszínű volt, alul kicsit hagyma alakú. Nem volt túl rövid, de a térdem már szabadon hagyta. Min Mi-t hívtam, és ő mondta, hogy nem kell nagy-estélyiben menni, de adjam meg a módját azért. Elvégre egy jótékonysági est.

Mégis kétségeim voltak. Hogy pontosan ki előtt akarok megfelelni, azt nem tudtam. De jobb volt bele sem gondolni. Végül magamra dobtam egy nem túl feltűnő sminket, a hajamat két oldalt lazán feltűztem, hogy ne lógjon a szemembe. Felvettem a kis táskámat, és már csuktam is magam mögött az ajtót. A liftben szerencsére nem futottam össze senkivel, csak a 2. emeletnél szállt be, egy idősebb nő, aki végigmért ugyan, de tekintete inkább elismerő volt, nem feddő. Így tehát elkönyveltem magamban, hogy a ruha ebben az országban is megállja a helyét.

7-kor kezdődött az est, a fellépők 8-kor kezdtek. Köztük a drága szomszédaim is. És ha jól értesültem, Lucy is. A többi fellépőről nem igazán tudtam, nem is olvastam utána, de kíváncsi voltam. Ha jól számítottam, háromnegyed nyolcra ott is leszek. Az ajtónál álló őr, vagyis a pontos beosztását még a mai napig nem tudtam, azonnal megkérdezve, látva a ruhámat, hogy intsen e le nekem egy taxit. Hálásan megköszöntem, elvégre nem akartam én ezzel szórakozni, a magas sarkú cipőmben botladozva. Pár perc múlva így már egy puha ülésen ültem, és megmondtam a Park Hyatt Hotel címét a sofőrnek. Nem igazán tudtam mi a szokás errefelé ilyen téren, de eddigi utazásaim során, mikor egyedül ültem taxiba, beszélgetésbe mélyedtem a vezetőkkel. Ma is így tettem, ráadásul ma egy extra jó fej hapsi volt az, így még nevettem is, mielőtt inamba szállt a bátorságom az eseményt illetően.

A hotelre még a délután rákerestem a neten, de még így is meglepett az eleganciája. Nem tudom, hogy hány emelet lehetett, de elég magas volt. A főbejárat, a nagy üvegajtó felett nagy betűkkel állt: PARK HYATT SEOUL.

Gyakran jártam én utazásaim alatt 5 csillagos hotelekbe, de az, hogy egyedül, kisestélyiben topogok egy ilyen előtt, na, ez merőben újdonságnak számított.

Végül mégiscsak szembe kellett néznem vele, így inkább felszegett állal haladtam a főbejárat felé. Felmutattam a meghívómat, amit még az igazgatótól kaptam, és beléptem az épületbe. Már innen hallottam, hogy a nagy csarnokban, ahol a rendezvényt tarják, lágy zene szól.
Úgy tudtam, hogy a földszinten lesz az est. Persze nem volt szükség arra, hogy magam találjam meg a helyet, mert odavezetett pár készséges hosztesz.

Odabent már nagyon sokan voltak, díszesebbnél díszesebb ruhába, de nagyot sóhajtottam, mikor láttam, hogy nem számítok se alul, sem túl öltözöttnek.

A szemem körbejárta a helyet, ismerősök után kutatva. Szinte azonnal észrevettem az egyik asztalnál ülő, és épp unatkozó So Ra-t, és azonnal elindultam felé.

- Régóta vagy itt?- huppantam le mellé.

- Szia!- mosolyodott el- Tíz perce érkezhettem.

- Az nem vészes- majd levettem az egyik arra járó pincér tálcájáról egy poharat, mert láttam, hogy So Ra előtt is van egy.

- Eddig hogy tetszik Szöul?- kérdeztem érdeklődve.

- Furcsa…. Annyira… más, mint otthon. De ez gondolom neked nem újdonság. Elvégre, ugyanabban a cipőben járunk.

- Hát igen. Csak téged nem erővel rángattak ide- húztam el a számat.

- Igaz- majd hozzákoccintotta a poharát az enyémhez, és kortyolt egyet- De van egy olyan érzésem, hogy azért annyira nem érzed magad rosszul, mint amennyire elmondod.

Egy pillanatig elgondolkoztam.

- Talán igazad van. Van benne pár jó dolog.

- Például a FOUR- mondta. Ez meglepett. Ő meg elpirult kérdő tekintetemre.

- Nocsak, egy fangirl?- nevettem.

- Ők a kedvenceim- vonta meg a vállát- Szerencsés vagy, hogy velük dolgozhatsz. Alig várom, hogy lássam őket.

- Nem olyanok, mint amilyennek hiszed őket- csóváltam a fejem- In Ho megfejthetetlen. Henry totál gyagyás. Jae Hwa… ő kedves, de szívtipró. Shin pedig… ő egy bunkó… vagyis…. Néha nem, de, legtöbbször az. Bár valójában nagyon bájos személyisége is lehetne… de…

- Már megint Shin a téma? Mondom, hogy bele vagy zúgva!- hallottam egy ismerős hangot a hátam mögött, és Min Mi leült mellénk az asztalhoz.

- Mondom hogy nem!- csattantam fel.

- Pont úgy tűnik, mintha hidegen hagyna- nevetett So Ra is. Majd cinkosan összenézett a másik lánnyal.

- Látom már, jól ellesztek egymással- sóhajtottam- So Ra, ő itt Yoon Min Mi, színésznő és énekes, Henry gyagyás nővére, Min Mi, ez itt Hyun Sik bolond húga. Miért érzem azt, hogy egyedül én vagyok a normális hármunk közül?- vontam fel a szemöldököm.

- Pont azért, mert még zakkantabb vagy nálunk- válaszolt kapásból a vöröses hajú lány.

Ezután Min Mi kérdezgetett pár dolgot So Ra-tól, amit én már tudtam, így kicsit kibámultam a fejemből. Bár párszor magamba kellett tartanom a röhögést, mikor egy olyan kérdés hagyta el Min Mi száját, hogyha So Ra egy lakatlan szigetre kerülne, melyik márkájú táskáját vinné magával… Okés, örültem, hogy ilyen kérdéseket én nem kaptam tőle.

Ekkor a szemem megakadt pár ismerős srácon. Dolgozott az agyam rendesen, hogy rájöjjek, hol láttam már őket. De csak akkor jöttem rá, mikor egy barna hajú, jóképű fiú lépett hozzájuk. A Bright Night emlékei felötlöttek bennem. Ez a BTD, Alex bandája. Ráharaptam a számra kínomban. Fogalmam sem volt, hogy ők is itt lesznek.

- Hé, a BTD is fellép ma?- vágtam félbe a beszélgetést.

- Igen, a programban ők is benne voltak- felet So Ra.

Hát ez szuper. Csak remélni mertem, hogy Alex nem szúr ki ma.

Végül elkezdődtem az előadások. Egy-egy produkció nem volt hosszú, sem túl rövid. Igazából élveztem az egészet. Énekesek, táncosok, minden korosztályból. A vége felé voltak a BTD-s srácok. Egész jók voltak, nekem tetszett.  Alexnek kifejezetten jó hangja volt, nem egy átlagos hang. De ez nem segített az ellenszenvemen, szóval az előbbi gondolatok nem hagyták volna el a számat semmi pénzért.
 Utánuk énekelt Lucy. És be kellett látnom, hogy tényleg jó hangja van a lánynak. Bár nem tudtam volna megmondani, hogy mikor örültem volna jobban. Ha rossz, vagy ha jó hangja van. De ettől még ő sem lett szimpatikusabb. Sőt! Ha lehet, még jobban utáltam.

Aztán utánuk pár számmal később jöttek a szomszédaim. Most nem gyors dalt énekeltek, hanem egy lassú, és szép számot. Most hallottam őket először fellépni, és teljesen megleptek. Láttam az arcukon, hogy szeretik, amit csinálnak, élvezik, hogy énekelhetnek. Persze túl hamar vége lett, és pár fellépő után, vége lett az est koncert részének. Sokan táncolni kezdtek, volt, aki az asztalok, és a rajta lévő svédtálak felé indult.

- Annyira jók voltak a srácok- áradozott So Ra. Ezt az egy mondatot ismételgette a FOUR dala óta. De megértem. Én is így viselkedtem, mikor olyasvalakit láttam, akit előtte csak CD-n hallgathattam.

- Majd ha idejönnek bemutatlak nekik- mosolygott rá Min Mi.

- Elmegyek, keresek valami ehetőt- szóltam oda nekik, mikor már éreztem, hogy rég is volt az ebédidő. Odaléptem a mérnöki pontossággal megtervezett asztalköltemény mellé. Végignéztem a kínálaton, és szörnyülködve vettem észre, hogy a fele legalább halas, vagy paradicsomos cucc. Végül megörültem, mikor kiszúrtam az asztal másik felén a fasírtot. És mivel nem tűnt olyan cselesnek, hogy belül számomra valami visszataszítót tartalmazzon, ezért boldogan bekaptam egyet. Nem tévedtem, valóban finom volt. Ezért még ott maradtam, hogy még párat észrevétlenül betermeljek. Egészen addig simán is ment, míg meg nem hallottam egy hangot a hátam mögül.

- Ez már a 6. lesz. Számoltam.

Kis híján félrenyeltem, miközben, igyekezve gyorsan megrágni a falatot, hátra fordultam Shin felé.

- Rágd csak meg nyugodtan, meg ne fulladj- folytatta vigyorogva, én meg próbáltam csúnyán nézni rá. Időközben a többi srác is körénk gyűlt és a harcomat figyelte a fasírttal.

- Ennyire szereted a fasírtot?- nyitotta nagyra a szemét Henry vigyorogva. Belenéztem a szemébe, és ekkor, azt hiszem még jobban félrenyeltem. A maknae szemében kék kontaktlencse volt. Így ezzel a szőke haj kék szem kombinációval… nagyon vicces volt.

- Nem tetszik?- kérdezte rémülten- Neked olyan szép szemed van, gondoltam kipróbálom én is….

- Szó sincs róla, nagyon jó- mondtam, mikor leküzdöttem a falatot- Csak úgy nézel ki…. Mint egy német- nevettem fel. Erre a többiek elfordították a fejüket, hogy ne túl nyilvánvalóan szórakozzanak a kijelentésemen.

- És az nem jó?- láttam, hogy kezd elszomorodni.

- Dehogynem! Nagyon tetszik. Bár lehet, hogy annyira nem is németes. Inkább olyan…. Macsó, amerikai szörfös… már csak azt kéne mondanod, hogy Hey, baby!, mindezt a megfelelő akcentussal, és akkor tényleg olyan lennél, mint Ken barbi.

Erre már egyikük sem tudta visszafogni a nevetését, még Henry is elvigyorodott.

- Nagyon csinos vagy- mosolygott rám Jae Hwa pár perccel később- Szerintem most jelentsük be a kapcsolatunkat, és…

Nem tudta tovább mondani, mert nevetve vállba bokszoltam.

- Hé, ne hagyd, hogy verjen az asszony!- szórakozott In Ho mellettük.

Ebben a pillanatban lépett oda mellénk Min Mi és So Ra. Ez utóbbi lánynak az arcán láttam, hogy nincs teljesen minden rendben, és annak is megvan az esélye, hogy fangörcsöt kap. Egy gyors bemutatkozás után azonnal láttam, hogy kezd egy kicsit feloldódni.

- És hogy tetszett az előadás?- kérdezte Jae Hwa vigyorogva So Ra-tól.

- Nagyon-nagyon jók voltatok. Nem gondoltam volna, hogy hallak titeket élőben is énekelni valaha, de most nagyon boldog vagyok. Megvan otthon az összes lemezetek!- lelkendezett.

- Végre valaki, aki szereti a zenénket- mosolygott rá Shin is.

- Miért, ki az aki nem szereti?- vonta fel a szemöldökét a lány. Shin csak felém biccentett a fejével.

- Ez így nem igaz teljesen- vágtam rá.

- Na persze- csóválta a fejét- Ez a mostani is levett a lábadról, igaz?- gúnyolódott.

- Hát… Mondjuk azt, hogy várakozáson felüli volt. Teljesen azt hittem, hogy playback-ről fog menni- na erre mindenki felnevetett a társaságból, csak én maradtam komoly. Mert hát én komolyan így gondoltam. Ekkor azonban egy váratlan hang szakította félbe a társalgásunk.

- Mi Ah?- hallottam a hátam mögül. Azonnal felismertem a hangot, így szélsebesen megpördültem, és próbáltam nyugodt arcot vágni. De igazából nagyon felzaklatott ez a váratlan felbukkanás.

- Nem gondoltam volna, hogy pont itt találkozunk, anya- suttogtam. Ott állt előttem, gyönyörű ruhában, gyönyörű sminkkel. De számomra mintha egy teljesen idegen lett volna.

- Én sem. Nem is mondtad, hogy ide jössz- koreaiul beszélt hozzám, amin meglepődtem.

- Csak ma szóltak- vontam meg a vállam, és konokul magyarul beszélve továbbra is.

- Csinos vagy- mosolygott továbbra is rendületlenül.

- Köszönöm.

Ekkor körülnézett a társaságomban, és tágra nyílt a szeme a csodálkozástól. A barátaim jól nevelten köszöntek, csak én éreztem magam egyre kínosabban. Elkaptam Shin tekintetét, aki együtt érzőn nézett rám.

- Nem is tudtam, hogy ilyen jóba vagy a FOUR-ral- fordult felém anya.

- Nem sok választása volt, tekintve, hogy szegény pont a szomszédunk lett- nevetett Jae Hwa- és most ezért is dolgozik Shinnel a DS. Entertainmentnél.

Ebben a pillanatban haraptam a számba. Most jön majd az a rész, hogy miért nem meséltem el semmit, és hogy miért vagyok ilyen. Én majd megint kifejthetem, hogy mekkora hiba volt engem csak úgy lepasszolni, aztán megint kezdődik minden előröl. De anyám nem szólt egy rossz szót sem (persze, társaságban nem fogja megemelni a hangját), csak rendületlenül mosolygott tovább.

- Mi Ah, bemutatlak pár embernek, rendben?- tette a karját az enyémre. Én csak bólintottam, és elindultam vele.

- Sok mindenről nem mesélsz- mondta, végre magyarul, és a hangja valahogy szomorú volt, bár arca nem változott.

- Családi vonás- vontam meg a vállam, de már nem tudott válaszolni, mert odaértünk egy társasághoz, ahol apám is állt. Ő is meglepődve nézett rám, majd barátságosan üdvözölt. Mintha az, hogy összefutunk, mindennapi jelenség lenne. De itt nem álltam neki cirkuszolni. Azt majd máskor.

Ezek után óráknak tűnő unalmas beszélgetések kezdődtek, mindenkinek bemutattak, és mindenki megkérdezte, szinte ugyanazt, hogyan érzem magam, miket szerettem csinálni, engem is a divat érdekelt-e, vagy inkább a gazdaság, meddig maradok, és ha itt maradok, milyen egyetemre fogok járni…? A végére már legszívesebben visítottam volna. Mikor végül az ezredik ember után szabadultam, és elköszöntem anyáéktól, aki odasúgta nekem, hogyha majd nyugalmasabb lesz minden, mindenképpen beszélnünk kell, mert valami fontosat akar mondani, végre felsóhajthattam.

Elindultam, hogy megkeressem a többieket. Láttam, hogy Jae Hwa So Ra-val keringőzik, és közben vigyorogva mesél valamit. Na tessék, megvan a következő áldozat? Majdnem felnevettem. Ebben a pillanatban lépett elém Henry.

- Megtisztel a kisasszony egy tánccal?- vigyorgott, miközben viccesen meghajolt.

- Ezer örömmel, uram- csúsztattam bele a kezem az övébe.

- Remélem tudsz keringőzni- nézett rám jól szórakozva.

- Idióta! Keringőzni minden hülye tud- nevettem, majd átkarolta a derekamat.

- Minden rendben a szüleiddel?- kérdezte, miközben elkezdtünk táncolni- Úgy értem, biztos nem gondoltad volna, hogy itt lesznek…

- Igen, így van. De minden rendben.

- Talán egyszer le kéne velük ülnöd, és rendesen átbeszélni a problémát. Azzal hogy te sem, és ők sem mondanak semmit, semmit nem érsz el.

- Igazad van Hans herceg. De… majd megoldom- eresztettem meg egy mosolyt.

- Lehet, hogy a jövőben hanyagolom a kék szemeket, és inkább meghagyom neked a monopóliumát- vigyorgott.

- Van még pár árnyalat, lehet próbálkozni- nevettem rá.

Végül az este folyamán jól szórakoztam. Táncoltam Jae Hwa-val és In Ho-val is, mind a ketten nagyon kedvesek voltak, ami ez utóbbinál egészen meglepett. Meg pár ismeretlen ember is lekért, de hát nem tudtam nemet mondani.

Mikor végül sikerült megszabadulnom a táncparkettől, megláttam a barátaimat, egy kis körben az  egyik asztalnál. Lehuppantam Shin mellé, aki elém tett egy kristálypoharat.

- Minden rendben?- nézett rám.

- Ha a táncolást kérdezed, akkor leszakad a lábam, ha az estét, akkor jól érzem magam, ha pedig a szüleimet, akkor… Kicsit zavarban vagyok.

Halkan felnevetett.

- Úgy általában kérdeztem. Sajnálom, hogy ma nem volt időm délután. De holnap csak a dalt fogjuk próbálni. Megvan a szöveg?

- Még helyenként csiszolni kell rajta, de majd holnap megmutatom- mosolyogtam rá. Furcsa volt vele így beszélgetni.Úgy hogy közben nem akartunk egymás torkának esni.

- Teljesen leszakad a lábad, vagy esetleg…?- azonban nem tudta folytatni, akármit is mondott volna, mert ebben a pillanatban Lucy dobta le magát az ölébe, és egy csókot nyomott a szájára. Elfordítottam a fejem, hogy ne kelljen látnom. Így is a hideg rázott ettől a csajtól.

- Jössz táncolni, oppa?- kérdezte nagy szemekkel. Shin egy pillanatra zavartan rám tekintett.

- Most épp beszélgetek, Lucy, egy kicsit később.

- Kérlek!- nézett rá olyan szemekkel a lány, mint aki tudja, mivel tartja sakkban.

- Rendben- válaszolt sóhajtva a fiú, majd felállt.

- Ó, Mi Ah- fordult hátra hozzám Lucy- Hallom veled írja Shin a dalunkat. Mondhattad volna, hogy csak ezért vagytok együtt állandóan. Mindenesetre aztán jó legyen!

- Hidd el, nagyon jó lesz- mosolyogtam rá gúnyosan, majd visszafordultam az asztalhoz. Próbáltam belemerülni a társalgásba, de nem ment. Végig csak azon járt az agyam, hogy miért idegesít engem ennyire, hogy ezek ketten együtt vannak? Az nem lehet, hogy tényleg el kezdtem vonzódni Shinhez, mint ahogy azt Min Mi állítja. Zavartan felálltam a székről.

- Hova mész?- nézett rám Jae Hwa.

- Csak egy kis friss levegőt szívni- válaszoltam.

- Menjek veled?- kérdezte, de csak mosolyogva megráztam a fejem.

- Aztán el ne tűnj, mint a múltkor!- szúrta közbe Henry, de én csak nevettem.

Láttam korábban, hogy van egy teraszajtó kifelé, ami egy kis kertbe vezet. Hamar odakeveredtem, és kiléptem az éjszakai friss levegőbe. Odakint egy szépen feldíszített virágos lugas volt, de alig voltak itt emberek. Fáradtan nekidőltem a falnak. Az szüleimen, a FOUR-on, az otthoni életemen járt az eszem. Bár ahogy So Ra is mondta, kezdtem megkedvelni ezt is itt. Mire épp mehetnék, kedvem támad majd maradni. De ezt a gondolatot gyorsan száműztem magamtól.

 Észre sem vettem, hogy valaki a sötétből mellém lép, és ismerős hangján megszólít.

- Mi Ah, te vagy az?

Ijedtemben szinte egy méterrel arrébb ugrottam, és el is estem volna, ha az az alak nem kap el. Ez volt az a pillanat, ahol az arcára néztem, és azonnal kirántottam magam a kezéből.

- Hagyjál, Alex!- szóltam élesebben, mint azt a helyzet megkövetelte. Már indultam is volna, de a fiú hangja utánam szólt.

- Kérlek, várj egy kicsit. Mondani akarok valamit.

Egy percig hezitáltam, hogy mit tegyek, de végülis, itt azért voltak emberek, nem tehet ellenem semmit. A hangja sem volt részeg, mint a legutóbb. Gyorsan cikáztak a gondolatok a fejemben, de végül döntöttem. Így megfordultam, és rá néztem.

- Gyorsan mond!- szólaltam meg.

- Gyere, ülj le- mutatott egy padra, és én sóhajtva leültem mellé, de még így is jócskán volt közöttünk távolság.

- Sajnálom- bukott ki belőle, mire én felvontam a szemöldököm.

- Sajnálod?- kérdeztem vissza- Pontosan melyik részét?- nevettem fel gúnyosan.

- Kérlek, ne légy ilyen. Az egészet sajnálom. Sokat ittam, mérges voltam, elszállt az agyam. A FOUR meg rátett még egy lapáttal. Nem tudom, hogy Shin vagy Jae Hwa mesélt e neked valamit…

- Ha a best friend dologra gondolsz, akkor tisztában vagyok vele… és hogy végül miért vesztetek össze.

- Ez megkönnyíti a dolgomat. Akkor érted, hogy miért vagyok velük ilyen. Bár már ne tudom, hogy ki volt a hibás, és hogy volt e egyáltalán hibás ebben az egészben.

Az arcára néztem. Szomorú volt, és egy kicsit elkeseredett. Mint egy árva kiskutya, ez jutott az eszembe. Így az ajkamba haraptam, és próbáltam nem túlságosan empatikusan kezelni a helyzetet. Mielőtt még újra beleesek valami csapdába.

- Én sem tudom- mondtam- A helyükben én sem hagytam volna ki a lehetőséget, a te helyedben meg nekem is rosszul esett volna. Nem tudom, hogy van e ilyenkor teljesen jó, és senkinek sem fájdalmat okozó megoldás.

- Nem akartam veled úgy viselkedni. Csak hirtelen felindulásból…

- Gondoltam… Illetve, páran azt mondták, túlságosan bízok az emberek jóindulatában… Ki tudja, bizonyos helyzetekben lehet hogy tényleg így van.

- Megbocsátasz?- nézett rám. Elgondolkoztam. És kimondtam, ami először eszembe jutott.

- Hát, elég gáz volt, amit csináltál. És rendesen utáltalak érte… meg amiket az alagsorban mondtál…. Hallottam őket.- Erre az arca megnyúlt. Nyilván ő is emlékezett rá, mit mondott- Fájt, hogy milyennek látsz, pedig vagy két mondatot, ha váltottunk egymással azon az estén. De hogy még mindig haragudjak? Nem annyira az én stílusom. Megbocsássak? Miért is ne? 
- Komolyan?- a szeme hitetlen volt, hogy hirtelen elmosolyodtam. Nem tudtam rá úgy haragudni, mint előtte. És ez ellen nem tehettem semmit.
- Ha te is megbocsátottál a fiúknak, és már nincs harag, akkor semmi akadálya…

- Ez zsarolás?- mosolygott rám, furcsa kis öngúnnyal a szája sarkában.

- Nem, csak egyszerű békítő hadjárat- egy pillanatig hezitáltam hogy folytassam e, de végül szóra nyílt a szám- Tudod, volt egyszer egy barátnőm, még 15 éves voltam. Nagyon jóban voltunk vele, hárman voltunk mi is legjobb barátnők. Bár a másikhoz, aki még mindig a legjobb barátom, sokkal erősebb szálak fűztek. De ez a harmadik lány, ugyanazt a srácot szerette, mint én. Ez egészen jól is ment addig, míg esélyünk sem volt egyikünknek sem. De aztán a fiú elhívta a lány randizni. Erre a lehetőségre egyikünk sem volt felkészülve, hogy mi lesz, ha az egyikünket választja. Persze, hogy iszonyatosan megsértődtem. Nem beszéltem vele akkor többet, mikor elfogadta a randi ajánlatot, és összejöttek. Utána két évig nem láttam őket. Teljesen eltávolodtunk tőlük. Aztán tavaly nyáron összefutottam velük. Még mindig együtt voltak, és látszólag nagyon boldogok. Elgondolkoztam, hogy volt ennek értelme? Ha nem vagyok olyan idióta, és sértődékeny, talán felfogtam volna, hogy a barátságunk fontosabb volt, annál a hülye fiúnál, akit ráadásul pár héttel az incidens után el is felejtettem. Holott a barátnőm meg képes volt őmellette állni hosszú ideig. Megbántam, mit ne mondjak. De utána ismét jóban lettünk, és csak nevettünk az egészen. Furcsa történet. Igaz?

- Ezt most találtad ki?- nézett rám gyanakodva- Olyan mint valami tanmese.

- Nem, tényleg megtörtént- mosolyogtam rá- Szóval nem érdemes haragot tartani, főleg, miután megtörténtek a dolgok, és nem lehet változtatni rajta.

- Néha a bocsánatkérést és a megbocsátás szavait a legnehezebb kimondani.

- Ha tovább húzod, még nehezebb lesz- veregettem meg a vállát- És a történetet ne nagyon híreszteld, nem szokásom senkinek sem elmondani. Nem vagyok rá túl büszke. Rontana az imidzsemen- erre vigyorogva rám nézett. Én meg próbáltam nem csodálkozni azon, hogy mikor is kerültem én ilyen bizalmas viszonyba ezzel a fiúval? Akit a mai napig megvetettem?

- Mondjak cserébe valamit, amit szintén nem tudott senki, csak Shin és Jae Hwa?

- Na, ki vele!- fordultam felé érdeklődve.

- Gyakornok korunkban, bele voltam zúgva, az akkor szintén gyakornok Min Mi-be..

Meglepődötten elvigyorodtam.

- Okés, most megyek, és elmondom neki, hogy meg fog lepődni!- pattantam fel, de megragadta a karom, és erősen visszarántott.

- Hé, ezt nem gondolhatod komolyan- majd a fülemhez hajolt- Nem mondhatod el senkinek.

Ebben a pillanatban hatalmas rántást éreztem, a karomban, és kiszakadtam Alex fogásából.

- Te meg mit művelsz?- csattant fel mellettünk egy jól ismert hang. 
Jaj, ne- futott át az agyamon. Shin dühösen állt mellettem, a karomat szorítva, és villogó szemét a padon ülő fiúra szegezte.

- Nem megmondtam, hogy hagyd őt békén?- sziszegte felé- Nem volt elég egyszer figyelmeztetni? Te pedig- fordult felém- Direkt keresed a bajt?

- Shin, ez nem úgy volt…- motyogtam, és próbálkoztam a csuklóm kiszabadításával, de nem működött.

- Ereszd el a lány kezét, így csak kiszakítod a helyéről- mondta nyugodt hangon Alex, miközben felállt. De ezzel csak még jobban felhúzta a szőke fiút, aki ebben a pillanatban eleresztett, és a másik elé lépett.

Mindkettejük szeme dühös volt.

- Jaj, ne csináljátok már, semmi nem történt, nem bántott, vagy ilyesmi. Csak beszélgettünk- mondtam idegesen. Szinte érzékelhető volt a feszültség. Egyikük sem nézett rám. És ettől egyre idegesebb lettem. Nem akartam a tanúja lenni semmilyen verekedésnek, de tudtam, hogy nem is léphetek le.

- Hagyjátok abba, menjünk, Shin, oké?- léptem közéjük, de ő csak arrébb lökött.

- Akkor Alex, neked legyen eszed, és menj most innen- ő sem nagyon méltatott figyelemre.

Kicsit úgy éreztem magam, mint egy pattogó hangya két szarvasbogár harcánál… vagy, mint két oroszlán párbajánál, egy ugrándozó gazella, vagy… basszus, miért is jutottak eszembe ilyen agyalágyult hasonlatok?

Óráknak tűnő ideig néztek egymással farkasszemet, miközben én végig mellettük álltam, és azt hajtogattam, hogy mennyire nem jó dolog az, amit most csinálnak. Végül, legnagyobb megkönnyebbülésemre a szőke fiú szépen lassan megfordult, hogy elsétáljon, de ekkor a másikból egy furcsa kis gúnyos nevetés tört elő. Tudtam, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban. Shin megpördült, és a kezét felemelve, hatalmas erővel indította meg az öklét Alex arca felé. Nem tudom, hogy miért tettem, amit tettem. Mert ezt láttam a filmekben? Ezt olvastam a könyvekben? Fene tudja… tény, hogy életem talán legrosszabb döntése volt. Amint láttam hogy Shin ökle mindjárt találkozik a másik orrával, öntudatlanul közéjük ugrottam, ezzel mintha megakadályozni akartam volna az ütést. Sajnos azt figyelmen kívül hagytam, hogy így azt az erős ütés engem fog eltalálni. Így egy pillanat múlva, az erősségétől hátratántorodtam, a falig repültem (mármint én repülésnek éreztem), ahol erősen bevágtam a fejem. Az utolsó, amire emlékeztem, az Shin tágra nyílt szeme, ahogy épp egy meglepődött kiáltás szalad ki belőle, majd elsötétült a világ.