12. fejezet

12. fejezet
"Tetszik, vagy nem tetszik?"

A szüleim végül semmi különöset nem akartak, csak a heti vizitet. Gondolom túlzásnak tűnhet, amiket mondok, de tényleg nem túl sok figyelmet szentelnek nekem, annyi egészen biztos. Persze az nagyon érdekelte őket, hogy hol is voltam állításuk szerint „éjnek évadján”. De csak annyit árultam el, hogy pár ismerősömmel voltam valahol, a FOUR-ról egy szót sem szóltam.

Végül hajnalban kerülhettem ágyba, de szó szerint beleájultam. Reggel még szerencsére időben felkeltem, így bevonszoltam a fejem a fürdőszobába, gyorsan elkészültem. Kilenc előtt 10 perccel becsuktam magam mögött az ajtót, hogy átmenjek a szomszédba, ne lehessen a „főnöknek” egy rossz szava se rám. De az 503-as előtt egy idegen férfi állt, és éppen a kulccsal vacakolt.

- Maga meg ki?- szóltam, a kelleténél kicsit élesebb hangon. Nem tudtam ki lehet, és mint Shin említette, vannak elvetemült rajongók. A hangom hallatára a fickó kicsit megugrott, mielőtt rám nézett volna. Kerek feje volt, és a 30 évei elejében járhatott.

- Te vagy… Kang Mi Ah?

Erre felvontam a szemöldököm, nem tudtam, hogy honnan ismerhet engem.

- Igen, én vagyok- válaszoltam végül.

- Remek. Én vagyok a fiúk segédje, sofőrje, tanácsadója, és minden egyéb. Szóltak, hogy ma lehet, hogy te is velünk jössz. Te vagy a dalszerző lány. Dong Sun vagyok.

- Nagyon örülök- ráztam meg a kezét, még mindig kicsit bizalmatlanul.

- Ezek a gazfickók egészen biztos, hogy megint elaludtak- motyogta, miközben végre sikerült kinyitnia a zárat. Odabent csend volt, semmi nesz.

- Sejtettem. In Ho már megint elfelejtette bekapcsolni az ébresztőt. Általában ő kelti őket. De ilyenkor nekem kell. Hidd el, nem egy kellemes feladat, és nem túl hálás. Segítesz nekem?

- Igen. Vagyis attól függ, hogy pontosan mit kell….

- Helyes- vágott közbe- Akkor tiéd Shin és Jae Hwa, a másik kettőt felkeltem én.

- De…-kezdtem, de el is tűnt a lépcsőn. Persze hogy én kaptam a két nehezen kezelhetőt. Ez nem volt túl szép!

Okés, biztos nem lesz baj….- mondogattam magamban, miközben Shin szobája felé vettem az irányt. Úgy döntöttem, kezdjük a nehezebbel. Először párat kopogtam az ajtón, majd mikor nem érkezett válasz, benyitottam. A szobában csend honolt, csak az ágy felől jött némi szuszogó hang. Odasétáltam, csendben, nehogy felébredjen. Elvigyorodtam, ahogy néztem az alvó Shint. Mennyivel barátságosabb az arca, mikor épp nem néz felsőbbrendűen. Igazán bájos, ha nem ráncolja a szemöldökét. Megráztam a fejem. Nem adom meg magam! Nem Park Shin-nek, az egészen biztos!
Már épp megráztam volna, és a fülébe ordítottam volna valamit, megtorlásként az eddigiekért, akkor megfordult, és lejjebb csúszott a takarója. Ráharaptam a számra. Persze, hogy félmeztelenül alszik...
Nem, Mi Ah, ne tereljék el a figyelmed azok a kockák!
Óvatosan megböktem a vállát.

- Shin- suttogtam- Ébredj fel.

Erre nyűgösen nyögött egyet, és a kezével elhessegetett. Ismét vissza kellett fognom magam, hogy ne nevessek túl hangosan.

- Shin, elaludtál- mondtam kicsit hangosabban.

- Hagyjál már- motyogta.

- Shin, szeretnéd, hogy kiposztoljam az alvó fejedet facebookra?- kérdeztem, kicsit még hangosabban. Erre felém fordult, és az álmos szemeit résnyire nyitva rám bámult. Így nézett vagy fél percig, majd mire rájött, hogy nem egy csillámpóni, és nem egy misztikus objektum vagyok, tágra nyílt a szeme, és felpattant az ágyból. Most is próbáltam figyelmen hagyni a felsőtestét, több kevesebb sikerrel.

- Te meg hogy kerülsz ide?- kérdezte döbbenetében.

- A mindenesetekkel jöttem be, Dong Sun a neve azt hiszem. Na jó, kapj magadra valamit, lődd be a hajad, és akkor mehetünk. Felkeltem a másikat is- majd ki is fordultam a szobából. Még hallottam, ahogy utánam kiált.
- Legközelebb jóreggelt puszival keltsél!
- Szeretnéd, mi? Maximum egy kancsó vízzel- szóltam vissza.

Ha jól tudtam, Jae Hwa a szobája a mellette lévő. Ide már meg sem próbáltam kopogni, egyenesen benyitottam. Ez a szoba szöges ellentétben állt Shin pedáns rendjével. Jó, hogy agyon nem ütött egy éppen eldőlő kupac halom, mikor benyitottam. Kicsit összevisszaság volt, egyedül a gitárjai álltak sorban, meg az asztalán volt egy kis üres hely. Kezeit szétdobálva aludt, és közben a száján mosoly ült. Felé álltam, és néztem már másodpercig. Hát ez a srác sem százas- gondoltam magamban, majd a jól bevált módszerrel megbökdöstem.

- Jae Hwa! Kelj fel!

- Csak még egy kicsit- vigyorgott tovább félálomban.

- Nem, most kelj fel- ekkor kinyitotta a szemeit, és rám hunyorgott. Azt hittem ő meg fog lepődni, mint Shin, de ő egy gyönyörű mosollyal ajándékozott meg.

- Angyal…- suttogta, majd karomnál fogva maga mellé húzott az ágyra.

Dühösen hátba vágtam, de ő csak röhögött. Ebben a percben robogott be Henry, mikor megpillantott mindkettőnket az ágyon fekve, a szeme elé kapta a kezét.

- Ehhez még nem vagyok elég idős- közölte- Hyung, ideadnád a kockás ingedet ma?- kérdezte még mindig eltakarva a szemét.

A barna srác nevetve felállt mellőlem, rajta legalább volt egy atléta, és a szekrényéhez ment.

- Rendben, én a kávéautomatánál megvárlak titeket- pattantam fel az ágyról, és kirobogtam a szobából, le a lépcsőn, ki az ajtón. Végül vettem egy kávét is, ezután a reggeli kezdés után valahogy éreztem, hogy szükségem lesz rá.

Először In Ho támolygott ki a lakásból, majd ledobta magát mellém a kanapéra.

- Gyakori jelenség ez nálatok?- böktem az 503-es felé. Elmosolyodott, és bólintott.

- Tudod- folytattam- téged ismerlek a legkevésbé. Azt sem tudom, hogy mit szoktál csinálni. Nem vagyok valami szimpatikus, igaz?

Erre felnevetett, és végül kis is nyitotta a száját.

- Veled nincs baj, kislány. Elfoglalt vagyok mostanában, meg aztán nekem is megvannak a magam bajai. Most épp egy filmben voltam mellékszereplő, a forgatásokra jártam.

- Filmet? De jó. Elmehetek megnézni a forgatást?- csillant fel azonnal a szemem. Mindig is látni szerettem volna egy filmforgatást.

- Most úgy tudom, te is elfoglalt vagy. Ha jó lesz a szám, megengedem, hogy el gyere egyre- vigyorgott rám.

- Ó, a szám tökéletes lesz.

- Ezt azonnal gondoltam-  majd felvette az asztalkáról a maradék kávémat, és egy kortyra lehúzta.

- Ez nem volt semmi. Tekintve, hogy az enyém volt, és hogy ezzel egyidejűleg még forró is- motyogtam, de nem úgy tűnt, mintha megártott volna neki. Végül csak vállat vontam. Már semmin sem lepődök meg.

*

Mikor legközelebb levegőt tudtam venni, az  már délután volt. Addig a nap folyamatos rohanásban telt. Mióta itt voltam, nem volt ilyen feszített tempójú napom, de így legalább felfogtam, hogy milyen egy átlagos, koreai idol ideje.

Először is az igazgatóhoz mentünk, akit valóban meglepett, hogy tudok beszélni. Mármint koreaiul, nem úgy egyáltalán. Nem igazán tudtam, hogy milyen stílusban kéne vele beszélni, de ő sem tűnt túl pedánsnak, így próbálkoztam poénkodni vele. Végül sikerült belőle mosolyt is kicsikarnom. Pedig nem is mondtam, hogy kik a szüleim…. Rejtély.

Elmondta, hogy a dalunkat holnap után mutassuk be, kora délután a színházterembe, és több hozzáértőt is fognak hívni. Na, erre nagyon kíváncsi voltam, ugyanakkor kicsit zavarban is éreztem magam. Még nem nagyon ítélkezett senki a munkáim felett, nemhogy hozzáértők. De bíztam magamban. Végezetül annyit mondott, hogy ma este lesz egy jótékonysági koncert A Park Hyatt Hotelben, amin a fiúk is fel fognak lépni, és mindenképpen menjek el.Kaptam egy meghívót is.

Zavartan rábólintottam, majd utunkra engedett. Shinnek táncot kellett gyakorolnia délelőtt, de előtte még elkísért egy stúdióba. Mármint így tudtam körülírni a szobát, tele volt hangszerekkel, mindenféle felszereléssel. Azonnal beleszerettem.

- Remélem tetszik- mondta a fiú.

- Nagyon menő hely- bólogattam.

- Akkor ha nem baj, itt hagylak, dolgozz nyugodtan, csiszold a dallamot, és alkoss rá valami….- itt elmosolyodott- Nem sablonos szöveget. Délután megpróbálok elszabadulni, ha időm engedi, akkor idejövök hozzád. Kettőkor van az ebédszünet, együnk együtt…- de nem tudta tovább mondani, mert a homlokára tettem a kezem és zavartan néztem rá.

- Shin, beteg vagy? Miért akarsz velem enni?

- Mondtam tegnap- hessegette el a kezem- Kollégák vagyunk, most nem arra gondolok, hogy milyen vagy a melón kívül. Tudod, ha így fogod fel a dolgot, akkor sokkal könnyebb alkalmazkodni a többiekhez.

- Napról napra meglepsz. Nemcsak szépirodalmat olvasol, hanem nem vagy bunkó a feletteseiddel, sem a többiekkel. Egy világ dőlt össze bennem- csóváltam a fejem.

- De megnyugodhatsz, mihelyst vége lesz ennek, minden visszatér közöttünk a régi kerékvágásba- mosolyodott el- És akkor megint nyírhatjuk egymást.

- Ó, akkor inkább a kollégád akarok maradni- mondtam, mielőtt meggondoltam volna, hogy mi is csúszott ki a számon. Pont most vallottam be, tudattalanul, hogy inkább jó viszonyban szeretnék vele lenni. A hülye, meggondolatlan szám! Nekem aztán olyan mindegy, hogy mit gondol ez a srác, és hogyan beszél velem…

- Vagyis nem úgy értettem…- kezdtem motyogni, de ő diadalmasan felnevetett.

- Tudtam, hogy nem hiába van ilyen vonzerőm!- majd hátat fordított, és intett még egyet- Jó munkát, kislány!

Már épp utána kiáltottam volna, de eltűnt , és csak a becsukódó ajtó hangja jelezte, hogy egyáltalán ott volt.

Miért? Miért? Miért? Ezerszer tettem fel a kérdést, hogy miért zavar össze engem ez a fiú mindig? Miért nem képes vagy bunkó lenni, vagy kedves. De azzal, hogy váltakoztatja a kettőt, csak engem őrjít meg. Így nem tudom sem utálni, sem szeretni. Szeretni? Szinte belefejeltem a falba, mikor leesett, hogy ez az opció egyáltalán átsuhant az agyamon.

Nagy nehezen kizártam a fejemből a róla szóló gondolatokat, és nekifeküdtem a dalnak. Teljes erőbedobással dolgoztam órákig, megállás nélkül. Egész pofás dalszöveg lett, ahhoz képest, hogy most írtam először koreaiul. A dallamot is sikerült még jobban tökéletesíteni. Nagyon büszke voltam magamra.

Közben Hyun Sik hívott, hogy a mai nap nem jó városnézésre, mert dolga akadt a cégnél. Én, szinte el is feledkeztem róla, de megnyugtattam, hogy semmi baj, hisz az én napom is zűrös. De mondtam neki, hogyha So Ra este nem tervez semmit, akkor jöjjön a Park Hyatt Hotelbe, mert jótékonysági előadások lesznek. Akkor ő sem unatkozna annyira. Ennek látszólag örült, hogy megkedveltem a húgát, és biztosított, hogy szól neki, és majd felhív a részletekről.

Mikor kettő felé járt az idő, idegesen néztem percenként az órára, és egyszer még a táskámban lévő mini tükörbe is belepillantottam. Persze miután rájöttem, hogy mit tettem, ijedten dobtam vissza a zsebem mélyére.

Végül persze hiába aggódtam. Kettő előtt pár perccel jelzett a telefonom, hogy üzenetem érkezett.

Shin üzenete: Bocs, közbejött valami, nem tudok veled enni, és délután sem érek rá, de tömd a fejed nyugodtan egyedül a hamburgerrel.

Erre visszatért a régi harci kedvem, és azonnal választ pötyögtem neki.

Mi Ah üzenete: Nem hiányzol,még a büfés fiúval is jobban elvagyok, mint veled, szupersztár.

Pár pillanatra rá, már kaptam is a következőt.

Shin üzenete: Jó próbálkozás, még jó, hogy ma az idős ahjumma van a büfében. Beszélgess vele a kimchi készítésről.

Mi Ah üzenete: Jól van, húzzál vissza plasztikázni.

Shin üzenete: Haha édesem, látom, nagyon brillírozol ma. Lehet, beajánllak egy kabaréműsorba.

Mi Ah üzenete: A saját fejedet toldd el egy ilyen helyre, az az odavaló.

Shin üzenete: Korea fele, vagyis a női lakosság egésze kövezne meg ezért a kijelentésért, kislány.

Mi Ah üzenete: Haj, már megint sínen vagyunk. Hidd csak azt, hogy te vagy a legjobb.

Shin üzenete: Nem nyugszom addig, míg ezt komolyan nem gondolod.

Mi Ah üzenete: Akkor síron túl sem nyugszol.

Shin üzenete: Akkor mégis miért ölöd az időd abba, hogy minden üzenetemre válaszolsz?

Mi Ah üzenete: Fordulj fel. OFF

Erre már nem felelt semmit, és én is dühösen csaptam le az asztalra a mobilt, és felnéztem a kottára… Vagyis néztem volna a kottára, de közvetlen előttem egy karba tett kezű Min Mi állt. Ijedtemben felsikoltottam. Hogy a fenébe jött ez be hang nélkül? És miért néz rám ilyen számon kérően?

- Nagyon belemerültél az üzeneteidbe… Az arckifejezésed század másodpercenként változott.  Egyszer mosoly, egyszer düh, egyszer zavar…Halljam, ki volt az!

- Ez nem az, amire gondolsz- motyogtam.

- Hah, engem ne akarj átverni- majd egy mozdulattal kikapta a kezemből a telefont, és elkezdett rajta keresni.

- Add vissza!- mentem utána, de mindig úgy fordult, hogy nekem háttal legyen. Hiába ugráltam körülötte, nem értem el a mobilt.

- Shin, Shin, Shin, Shin… Mi Ah, te szereted azt a gyökeret?

- Erről beszélek... Együtt írunk dalt. Semmi több.

- Biztos?

- Biztos!

- Hazudsz. Elkezdted kedvelni, igaz? Egészen biztosan. Elvégre az a kretén tud néha kedves is lenni. Te pedig kezdesz meginogni, így van?

- Én…- motyogtam, de zavarban éreztem magam röntgenszeme előtt.

- Így van?- kérdezte nyomatékosabban.

- Akár ez is meglehet…. Nem tudom!- rogytam le a székre, a számat rágva.

Min Mi azonban rám kiáltott.

- Szedd össze magad, vagy most azonnal lelépek. Felőlem tetszhet neked, de ne add be könnyen a derekad. Shin talán még jól is járna veled. Bár a mostani barátnőjét elnézve… A lényeg az, hogy vigyázz magadra, mert aztán összetörik a szívedet. Mint nekem... Mindegy is. Mutasd a dalt- vette el előlem a kottát, és a szem azonnal futni kezdett a sorom mentén. Megragadt a fejemben: mint neki is? Szóval valaki összetörte a szívét? De nem mertem megkérdezni, mert el tudom képzelni, hogy mit válaszolhatott volna.

- Ez tetszik- motyogta közbe, majd a végére érve visszatette a helyére- Rendben, nem fogok szégyenkezni miattad.

Erre felnevettem, Min Mi mellett az élet már csak ilyen. Egyszerű, határozott, őszinte.

- Ezért jöttél?- kérdeztem.

- Nem, az este miatt. Ugye jössz?

- A Park Hyatt Hotelbe? Igen, meg lettem hívva.

- Helyes. Nem tudunk együtt készülődni, de ott találkozunk. Most megyek, sok dolgom van- indult el a bejárat felé.

- Ismered So Ra-t?- szóltam utána- Hyun Sik húgát? Ő is jön valószínűleg. A legutóbb találkoztam vele.

- Igen, mesélte Hyun Sik. Még nem láttam a húgát. Remélem nem aegyo-s.

- Efelől nyugodt lehetsz. Tisztára olyan, mint te. Mindketten kicsit zakkantak vagytok- tettem hozzá az utolsó mondatot úgy, hogy ne hallja, de úgy tűnt szuper hallása van, és még kifelé menet hátra kiáltotta:

- De legalább én nem vagyok belezúgva Park Shinbe!

Azonban már csak a csukott ajtónak magyarázkodhattam volna. És azt sem tudtam volna mit mondhatnék. Tetszik, vagy nem tetszik az az egoista majom? Én magam sem tudtam volna megmondani...