33. fejezet

33. fejezet- Utolsó előtti

LA Angel

~2 évvel később~

R: Mondd csak, hogy értékeled az utolsó évet?

M: Az igazat megvallva… még nem nagyon volt időm ezen gondolkozni. Váratlan volt, és egyszerűen áttörő. Igazából sosem gondoltam volna, hogy egy nap erre leszek képes, hogy egy nap… ennyien tudják majd a nevemet.

R: Milyen érzés, mikor a színpadon állsz, és a közönség veled énekli a dalokat, amiket te írtál?

M: Azt hiszem, ezt az érzést nem lehet leírni, maximum, ha lenne szó a boldogság a végtelenedig hatványon érzésre.

R: Mire vagy eddig a legbüszkébb az életedben?

M: Hogy egyszer egy jó döntést hoztam.

R: Mi volt ez a jó döntés?

M: Hogy igent mondtam, Simon Park ajánlatára.

R: Kétséges volt, hogy elfogadod?

M: Akkoriban kétségek gyötörtek, hogy ez a nekem való. De mára nem kételkedek.

R: A befutó számodat, a It was just a dream -et, mi ihlette? Valós nyári élmény? A szöuli nyaralásod emléke?

M: Hmmm… (elgondolkozik) Igen. Valóban annak a nyárnak az emlékére írtam, ami egyszerre volt életem legboldogabb és legszomorúbb nyara.

R: Miért volt az?

M: Boldog voltam, mert felnőttem, és szomorú voltam, mert felnőttem.

R: Ezt nem teljesen értem…

M: Akkoriban 18 éves voltam… most is csak 20 vagyok, de azért sokat változtam. Akkor, azon a nyáron még úgymond gond nélkül éltem. Igaz, akkor azok a problémák óriásoknak tűntek. Mára egy kicsit keserédes emlék.

R: Érettebbnek tartod magadat?

M: Én igen. A barátaim máshogy vélekednek…

R: Mit mondanak?

M: Hogy még most is olyan idióta vagyok, mint voltam (nevet).

R: Kezdetben sok pletyka ment körülötted. Csak úgy, mint egy átlag amerikai sztároknál. Viszont később rájöttek, hogy te más vagy, mint a többiek. A te védjegyed az őszinteség lett, így nem számított, milyen műsorban, riportban kellett megszólalnod, a saját véleményedet mondtad. Ezzel sokak tiszteletét kivívtad. Ritka az ilyen ember. Valamilyen szinten támadhatatlan lettél. Lepergett rólad minden téves hír és botrány. Így a végén már nem is terjesztettek rólad hamis híreket. Hogyan csináltad?

M: Azt hiszem… pont azért, mert magamat adtam, őszintén beszéltem mindig az érzéseimről, gondolataimról… ezért nem akartak annyira a magánéletembe turkálni… én magam sem értem, miért… de köszönet a rajongóimnak, hogy ők is kiállnak ilyen téren mellettem.

R: Sokan úgy neveznek, a LA Angel. Mit szólsz ehhez?

M: Talán felveszem művésznévnek… (nevet) Igazából… kicsit zavarba ejtő is. Mintha túl sokat látnának belém.

R: Sokat? A hírek szerint, miszerint gyakran adományozod a pénzedet jótékony célokra, mindenkihez kedvesen beszélsz, az arcodon alig van más, mint mosoly…

M: Rajtam kívül ez még sok emberre igaz. Én csak példaként állok talán előttük. Igazából ez volt az, ami annyira tetszett a koreai sztárvilágban, mikor messziről tanúja lehettem. Ott az énekesek színészek inkább voltak minták, példaképek. Itt Amerikában olyan sokszor hallani olyanokat, hogy valami híresség drogozik, megcsalta ezt, azzal… ha csak a fele is igaz, akkor már nem is követendő példák. Ott, ha ilyen történt, szigorú büntetést kaptak… Ezért én is olyanná akartam válni, mint ők. És ha az emberek példaképnek tekintenek, annak örülök. Bár így nagy a felelősség.

R: Az új albumod témája mi lesz? Már nagyon sokan várják.

M: Egyenlőre titok. De remélem tetszeni fog.

R: A nyakadban mindig ugyanaz a nyaklánc lóg. Emlék köt hozzá?

M: Igen, egy olyan embertől kaptam, aki akkor is hitt bennem, mikor én magam sem. Örökre hálás leszek neki, hogy megtanította, a holnap mindig jobb lehet, ha teszünk érte.

R: Legutóbb, a szintén híres, fiatal zeneszerzővel, énekessel, Christopher Grey-jel dolgoztál együtt. A hírek arról szóltak, hogy sokan látnának titeket szívesen párként.

M: Valóban jól kijöttünk egymással, de semmi más kapcsolatunk nincs a barátinál.

R: Mit gondolsz a randizásról? Fontosabbnak tartod nála a karriert?

M: Azt hiszem, hogy… ha eljön az, akivel nekem együtt kell lennem, akkor úgysem tudok neki ellenállni. Így csak várnom kell. És addig meg dolgozok teljes szívemmel.

R: Több olyan ember kéne, mint te.

M: Ne hozzon zavarba…

R: Utolsó kérdésem. A befutó számodnak, az utolsó sora az volt: Egyszer még visszatérek, abba az álomba. Ezt ezek szerint Szöulra értetted. Vissza akarsz menni a közeljövőben? Mióta híres lettél, tudtommal nem voltál ott.

M: Ha elérkezettnek látom az időt, mindenképpen visszamegyek, és…

….

- Hé! Egy tízes skálán mennyire szánalmas interjút olvasni… saját magaddal?- dugta fejét Aliz az enyém mellé, és kitépte a kezemből az újságot.

- Nagyon gyorsan add vissza!- szóltam rá felháborodottan- Már csak pár sor volt hátra.

- És nem emlékszel, mit mondtál, LA Angel?- kérdezte nevetve.

- Haha, nagyon vicces vagy. De már visszaadhatod! Vagy kirúgatlak- vigyorodtam el pimaszul.

- Nem te vagy a főnök!- vágott vissza- Engem Simon Park vett fel gyakornoknak melléd. De ezután a két hét után, amit így kellett velem eltöltenem, már sajnálom a menedzseredet…

- Most miért?- biggyesztettem le az ajkamat, majd mikor nem bírtam tovább, széles mosolyra húztam a számat.

- Jaj, ne mondd már, hogy nem király a világhíres legjobb barátnőd menedzser gyakornoka lenni?

- Világsztár, a fenét!- nevetett vissza.

- Jó, akkor mondd a mai beosztásomat- sóhajtottam fel fintorogva, mikor láttam, hogy Aliznak nincs kedve velem szórakozni, pedig most jó kedvemben voltam, és szívesen húztam volna tovább az agyát. Komolyan vette a melót, komolyabban, mint én. De illett hozzá, annak idején jó szakot választott. Most legalább együtt lehettünk. Álmodni sem mertem volna erről... két éve.

- Ma reklámfilmet forgatsz délutánig itt, New Yorkban. Mindjárt indulnunk kell a helyszínre. Aztán estére van egy vacsora megbeszélésed Simon Park-kal. Nem tudom, kikkel kell találkoznotok sajnos. Aztán holnap is egész nap forgattok. Utána mehetünk haza LA-be.

- Helyes!- sóhajtottam.

Igen, kicsit rohanós életem lett, miután befutottam. A mai napig csodának tartottam. Miután kijöttem ide az USA-ba, valahogy sosem hittem el, hogy valóban híres lehetek. De sikerült. Egy év gyakorlás után híres lettem. Mint derült égből villámcsapás. És rengetegen szerették a zenémet… de ami még meglepőbb volt… engem is szerettek. Engem... Kang Mia-t. Igen, Mia-ként lettem híres, koreai nevemet csak ott használtam. És ott is hagytam. Egy emlék részeként.

Ezért egy percig sem bántam, hogy ezt az utat választottam. Kár lett volna kihagyni, 18 éves korom érzelmei miatt. Bár néha elmerengtem, mi lett volna, ha… de végül mindig rájöttem, hogy jó helyen vagyok. Így sok embernek segíthetek. Sok embernek lehetek példája… és ez az, ami igazi boldogság.

Aliz második éve végén az egyetemről eljött hozzám gyakorlatra. Igen, néha ki tudtam készíteni. Azért nekem is megvolt a temperamentumom, amivel nem mindig dolgoztak együtt szívesen. De hát Simon Park-kal is jól kijöttem. Néha szigorú volt, de mindig igazságos. Öröm volt velük dolgozni. Menedzseremet, a szintén félig koreai, félig amerikai Timothy Lee-t is nagyon csíptem. Sokat lehetett vele nevetni, ökörködni, bár néha konkrétan ki tudtam kergetni a világból sajátos meglátásaimmal. És mivel ilyen emberek vettek körül, nekem is hamar visszaköltözött az arcomra a mosoly. És nem is akart onnan elmászkálni. Igen. Úgy éreztem, boldog vagyok.

- Aliz- szóltam a barátnőmnek, de ő a telefonján pötyögött, nagy beleéléssel- Hé, ne most beszéld meg a randidat Marc-kal. Most dolgozol!- húztam az agyát. Mert igen. A srác, aki régen bejött nekem, most legjobb barátnőmmel randizott. Mivel mindketten itt voltak az USA-ban, így gyakran találkoztak. Örültem nekik, mert látszott, hogy szeretik egymást. Nem volt furcsa érzés. Hisz már rég kihunyt az a láng, amit valaha éreztem Marc felé.

- Bocsi- pirult el a lány, mire akaratlanul is felnevettem, mikor megszólalt a telefonom. Min Mi nevét pillantottam meg, így azonnal felvettem.

- Szia, mi újs…?

- Végre, hogy felvetted…- hallottam koreai barátnőm rosszallását.

- Csak 3 másodpercet kellett várnod!- sóhajtottam.

- Kit érdekel, beszélnem kellett veled.

- Mondjad, mi volt ilyen sürgős!- sóhajtottam.

- Ha nem akarsz meghallgatni, mert nagy sztárkodásodat követően a régi barátaidra nincs időd…

- Hé, erről szó sincs. Csak kíváncsi vagyok. Ezért, légy oly kedves áruld el, hogy miért hívtál!- röhögtem el a mondat végét, elvégre a dolog egészen nonsense volt.

- Jó… szakítottam Alex-szel…

Felsóhajtottam, és ajkamba haraptam. De nem a hírtől. Hanem hogy visszatartsam a nevetésemet.

- Ez már a hónapban a harmadik alkalom…

- De ez végleges…

- Persze, tudom, tudom…- nyugtattam, miközben magamban hozzátettem: Legutóbb is ezt mondtad… Minek veszekednek folyton, mikor úgyis mindig egymás karjaiba kötnek ki?

- Figyelj, Min Mi… nem igazán tudok neked tanácsot adni, esetleg csak annyit, hogy ne essetek egymás torkának az első rossz szó után. Akkor talán a dolog tartósabb lesz…

- Hah, mert te annyit tudsz a tartós kapcsolatról…- és ezzel kezdetét vette a Min Mi féle agymenés. Igazán szeretett okosabbnak tűnni nálam, főleg az utóbbi időben.

- Amúgy…- fejezte be hirtelen az okításomat- So Ra-val mi van?

- Megvan, azt mondta, beugrik holnap a forgatásomra, mert New York-ban lesz- feleltem.

- Milyen jó, hogy ő legalább sokat láthat téged… majd valamikor csapjunk egy csajos hétvégét. Na de most mennem kell, nemsokára forgatásom van. Alexet pedig… szerintem még megtartom, aztán ha nagyon elviselhetetlen, akkor kidobom… Szia!- azzal le is tette. Elmosolyodtam. Igen, örültem, hogy azok után is, hogy megtudták, nem árultam el nekik, hogy Amerikába készülök, akkor se haragudtak rám. Mármint Min Mi játszotta egy ideig a sértettet, So Ra viszont azonnal fellelkesült, hisz ő is amcsi, így gyakran találkozhattunk. Min Mi is, ha erre járt, akkor beugrott hozzánk. Így nem szakadt meg a kapcsolatom velük, sőt, tovább kovácsolódott. Hálás voltam a mai napig, hogy akkoriban útjaink keresztezték egymást.

So Ra is ígérte holnapra a jelenlétét, már két hete nem láttam. Ő amúgy sulit végzett itt az államokban, marketinget tanult.

- Mehetünk már?- nézett rám Aliz, mire bólintottam.

Beszálltunk a kocsiba, és kényelmesen hátra dőltem, hogy még azalatt a fél óra alatt, míg a helyszínre érünk, addig is pihenjek.

- Hé, ne aludj, inkább az új albumod dalain gondolkozz- bökött meg legjobb barátnőm.

- Nem tudtam egész éjszaka aludni, hagyjál már!- nyögtem fáradtan.

- És ez kinek a hibája? Christopher-é?

- Mi köze lenne ennek Chris-hez?- vontam fel a szemöldököm.

- Azt hittem tegnap este vele skype-oltál olyan sokat…- nézett rám a lány irritálóan sokat mondó tekintettel.

- Igen, beszéltem vele, de csak barátok vagyunk, nem kell úgy nézned, mint aki már a gyerekünk keresztelőjére készül. A ruhát sem kell még megvenned rá…

- Persze, persze!- legyintett, beletörődve, hogy a számból mást nem fog hallani. De hát ez volt az igazság, könyörgöm!- De akkor most se viselkedj vele félreérthetően!

- Miért, Chris itt lesz?- néztem rá, nagyot kortyolva a rostos üdítőmből, és megtörölgettem a számat.

- Vele fogsz forgatni, te hülye!- csóválta a fejét lemondóan barátnőm.

- Igen?- csodálkoztam. Valamiért nem rémlett.

- Te a szerződéseken az oldalszegélyt nézed vagy mi?- röhögött fel.

- Hagyjál már ezzel!- nevettem én is.

- De komolyan mondtam, az albumodról. Gondolkozz a számaidon!

- Jól van, értettem, menedzser asszony! Mindjárt írok neked egy számot!- megragadtam az előttem lévő ásványvizes üveget, számhoz emeltem mikrofon gyanánt, és nagy hangon elkezdtem, iszonyat dallamtalanul énekelni, közbe a kezemmel hadonászva.

- Nem tudom, miről szóljon a dalom!

Hagyj már békén te majoooom,

Meghalok, ha tovább zaklatsz, oooh, ezzel,

És ígérem megfojtalak kéz kézzel,

Oh, baby ne hagyj eeeel…

- Rendben, inkább aludj!- legyintett Aliz, mikor látta, hogy agyi pihentségem, és zenealkotási képességem fordítottan arányos. Meg a sofőr is furán nézett ránk. De hát ő már hozzászokott, hogy nem vagyok éppen normális.

- Köszönöm!- mosolyogtam rá tettetett örömmel, majd, miután legjobb barátnőhöz méltóan még elmorgott egy: hülyegyerek jelzőt, lehunytam szemem, és próbáltam pihenni.

*

- Mikor adod ki az albumodat?- nézett rám nagy szemekkel Chris, a forgatási szünetben. Tulajdonképpen csak egy egyszerű reklám volt, nem igényelt túl nagy erőbedobást. Igazából, a 24 éves énekes barátom nagyon jóképű volt, a maga szőke-kékszemű valójában, de nekem tényleg nem dobbant meg a szívem tőle… azóta nem is nagyon reagált a helyes pasikra úgy, mióta… na igen, mióta utoljára szerelmes voltam.

- Mikor elkészül!- adtam meg az elmés választ.

- Remélem meghívsz a lemezbemutató koncertedre- bökött meg kicsit a vállával.

- Csak ha meghívsz utána egy hamburgerre- vigyorogtam vissza.

- Csak ha mondhatjuk, hogy randi- jött a hirtelen válasz, mire elakadt a szavam. Eddig ő sem nagyon utalt arra, hogy többet akarna.

Mia, az ég szerelmére, tök jó srác, csak azért mert nem tudsz továbblépni… vagyis, de, már nem érdekel a múlt, csak… próbáld meg!- győzködtem magamat.

- Még… még átgondolom, mennyi romantikus a hamburger evés- motyogtam, mire az arcán széles mosoly terült el- Mi az?

- Nem mondtál egyből nemet. Máris különlegesnek érzem magam…

Igen, eddig jó páran hívtak randizni, amerikai sztárok, de szinte azonnal visszautasítottam mindet. Meg hát, nehezen hevertem ki a 2 évvel ezelőttit. De már sikerült lerendeznem magamban. Igen, annak már vége. Itt az idő továbblépni…

- Mia! Egy marék idióta keres téged!- hallottam Aliz hangját pár méterrel arrébbról, mire felpattantam, és odasiettem. Azonnal tudtam, hogy kire gondol, így boldogan kaptam ki a kezéből a mobilját, ahol videó híváson keresztül azonnal szemben találtam magamat Henry-vel.

- Szia szupersztár, emlékszel még rám? Csak mert egy hete nem kerestél!- szólt bele a kamerába helytelenítően fejet csóválva. Nem változott az évek során, még mindig ugyanaz a bolond srác volt, hiába töltötte már a huszonkettőt. Mikor aznap leszálltam a gépről, és visszakapcsoltam a telefonomat, addigra anya már odaadhatta neki a levelemet, mert kaptam egy sms-t, amiben ez állt: Örökké melletted állok, te mindent megérsz nekem, szupersztár!

Azóta is így nevezett. Többször meg is látogatott, leküzdve Amerika ellenes érzéseit. És én büszke voltam rá. És hálás, amiért a titkaimat, amit csak neki árultam el, nem mondta tovább.

- Téged nem lehet elfelejteni- vigyorogtam.

- Jó kedved van, látom… Mikor jössz Koreába turnézni?

- Tudod jól, mit gondolok erről- vakartam meg a tarkómat.

- Gyáva vagy…

- Inkább arról mesélj, hogy van Gongju?

- Jól, imádom. Nem győzöm elégszer köszönni neked! Megmutassam?- azzal felemelt egy kis foltos spánielt a földről, és belemutatta a kamerába. Szegény kutyus már nem élvezte annyira a díszszemlét, mint gazdija. Igen, sajnálattal értesített róla egy évvel ezelőtt, hogy Jeonha feladta az evilági élet örömeit, valami túlvilágiért cserébe. Vagyis jobb létre szenderült. A fiú ugyan meghívott a temetésére, és nagyon maga alatt volt, mégsem tudtam elmenni. Ezért cserébe, mikor eljött meglátogatni, vettem neki egy kiskutyát, hisz a kutyák mégis csak jobb társai az embernek, mint az aranyhalak. A kutyus neve Gongju lett, ami hercegnőt jelentett. Én adtam neki eme becses nevet, csak sajnos rájöttünk másnap, hogy az eb hímnemű… de a név rajta ragadt.

- Henry! Legutóbb mesélte Min Mi, hogy Eun Mi totál rád akadt.

- Ja, igen, a csaj totál a bátyjára ütött, tiszta Shin, akkora diktátor tud lenni néha… Mióta itt dolgozik a cégnél sminkesként, egyszerűen mindenhová követ… néha nem is tudom lerázni. Szép lány, csak kicsit… ijesztő!

- Ne félj már a lányoktól, te szerencsétlen!- csóváltam a fejem, majd csak azt vettem észre, hogy valaki kikapja a bolond maknae kezéből a telefont, és rám vigyorog, 1000 wattosan.

- Jae Hwa, menj el egy fogkrém reklámba- nevettem el magam.

- Látom, még mindig imádsz!- mondta a srác. Ő is és In Ho is jól fogadta a hírességgé válásomat. Azt mondták örülnek, hogy így legalább napi szinten látnak. Ha csak a tv-ben is. Azóta találkoztunk is egyszer, mikor Amerikában nyaraltak. Mondjuk a koncertjeik idején, nekem sürgős dolgom akadt Európában. Még véletlenül sem akartam egy kontinensen tartózkodni... na, értitek.

- Már csak tudod…

- Ott van most is melletted az a nyálgép, amúgy? Nagyon irritáló feje van.

- Nyálgép?- kérdeztem vissza értetlenül.

- Az a Christopher nevű Ken baba…

- Hé, kicsit több tiszteletet!

- Jesszus, mondd, hogy nem randiztok tényleg!- fintorgott.

- Nem, nem randizunk. Én egy karrierista nő vagyok!- mondtam nevetve.

- Cöhh…- csóválta a fejét- Jó rajtad látni, öreg barátomat- nézett a kamerán keresztül nyakamba, ahol a Tomorrow felirat díszelgett.

- Majd egyszer talán visszaszolgáltatom- markoltam meg én is, de a fiút hirtelen elragadta Henry, egy hangos, gyere gyorsan! felkiáltás kíséretében, a telefont az asztalon hagyva. Csak pislogtam a hűlt helyükre, mígnem egy harmadik alak úszott be a képbe. In Ho.

- Mit csinálnak ezek? Tőzsdéznek, és most jó az árfolyam?- kérdeztem ironikusan.

- Nem, most jöttek az új gyakornok csajok, őket stírölik.

- Aha, értem. Jól vagy? Rég beszéltünk.

- Igen, jól vagyok. A hírekből meg csak te folysz még idehaza is, így úgy tűnik jól vagy. Remélem tényleg vagy olyan őszinte, mint ahogy hírlik, és ahogy nekem is rémlik.

- Igen, megvagyok. És So Ra is megvan- tettem hozzá magamba fojtva ördögi kacajomat.

- Nem is kérdeztem.

- De meghallottam a gondolatodat!

Igen, mindkettejük tagadta, hogy bármi közük lenne egymáshoz, de azért látszott az apró jelekből, hogy tartják a kapcsolatot. De még előlünk is titkolták. Mégsem haragudtam. Bár az még a mai napig rejtély volt, hogy akkor most hogyan békültek ki… mondjuk, nem is kell mindent tudnunk, nem igaz?

- Rendben, akkor én is elárulom neked, hogy Shin…

- Nem érdekel!- szakítottam félbe.

- Az arcodra van írva, hogy mégis!

- Nem, látom eleget a tv-ben, belőle annyi bőven elég…

- Nem hiányzik?- kérdezte a fiú őszinte érdeklődéssel.

- Nem. Sokkal nyugodtabb az életem nélküle. Kiegyensúlyozott nő vagyok. Megváltoztam, In Ho. Már nem esek pofára a saját lábamban…

- Csak minden küszöbben, kiálló pöcökben, minden galacsinban…- sorolta a fiú, mire vörösre gyulladt a fejem, mert a valóság tényleg ez volt. Tényleg nem változtam semmit.

- Mennem kell, majd beszélünk még. Puszilok mindenkit!- búcsúztam el gyorsan, mert láttam, hogy a rendező már integet felém.

Nagyot sóhajtva lehunytam a szemem.

Shin…

Minek kell felemlegetni előttem? Profizmussá fejlesztettem a képességemet, miszerint nem gondolok rá. És annyira jól működött! Csak valaki mindig szóba hozza. És akkor megrohannak az emlékek.

Igen, az első pár hónap nagyon nehéz volt. Magamba fordultam, ha egyedül voltam, néha bűvöltem a telefonomat, hátha keres. De nem keresett. Majd két hónappal távozásom után, kiadott egy szóló számot, ami után végleg rájöttem, hogy Shin már sosem lehet az enyém. Utált. Én utáltattam meg magam. 
A szám címe Gangnam’s Princess volt, és egy lányról szólt, aki felrúgott mindent szabályt, úgy lett a hercegnő. De mikor birodalma összeomlani látszott, ő volt az első, aki áruló mód lelépett…. vagyis egyértelműen címszereplője lettem Park Shin élete legnagyobb sikerének. Mert a szám maga zseniális volt. Nem volt sablonos, volt benne valami olyan ütő erő, amitől az ember háta megborzong. Így csak még híresebb lett. Én meg szánalmasnak éreztem magam.

Amúgy, utána a hírek teljesen elültek, mert Lucy és Shin közös sajtótájékoztatót tartott, és a lány beismerte, hogy talán túl elhamarkodottan nyilatkozott. Persze utána nem jöttek össze újra. És az albumot sem adták ki, így a dal, amit írtunk, sosem került napvilágra. Viszont a fiút utána elég sok mindenkivel boronálták össze, viszont senkivel nem erősítettek meg kapcsolatot, így ezeknek nem tudtam mennyi igazság alapja van. De engem ez már NEM ÉRDEKELT.

Úgy tűnt, ő is végül tovább lépett rajta, hát én miért ne tettem volna. Igen, egy gyerekes fellángolás volt, 18 évesen. Szép volt, jó volt, annyi volt. Igen, kellett egy első nagy szerelem, és egy első nagy szívtörés, mikor még hónapokig sírtam esténként, ha eszembe jutott. Így már erősen tudtam állni a saját lábamon, tanulva a hibákból. És most nem a pasizáson járt az eszem, hanem a munkán.

A szüleimmel is ritkán találkoztam, de minden nap beszéltünk telefonon. Teljesen elrendeződött a kapcsolatunk. És ez boldogsággal töltött el. Végtére is nem egy mindennapi család voltunk.

- Szép munka volt!- mondta végül a rendező a mai nap végét jelentő mondatot, mire fáradtan ültem le a székemre.

- Mia, most mennem kell, holnap találkozunk!- jött oda hozzám Chris, és nyomott az arcomra egy puszit, ezzel sok staff-os ember figyelmét felkeltve. Én csak szívtam a fogamat, hogy hogyan reagáljak erre, és egy mosoly kíséretében intettem a srácnak.

Mia, embereld meg magadat, tök jó pasi!

- Itt a ruhád, vedd át, Simon Park majd az étteremben vár majd- sorolta Aliz a további teendőimet. Ma csak ő jött velem, Timothy menedzserem ma egész napra kivonta magát a forgalomból, mondván, nem húzós nap. Azon kívül meg bízott Alizban, és azt mondta, hogy jól is végzi a dolgát. Meg hát a legjobb barátnőmet mégsem dobhatom ki az ablakon, ha már idegesít a parancsolgatása…

- Még mindig nincs vége a napnak…- morogtam, és elvettem az elcsomagolt kis ruhát, és hozzá tartozó cipőt. Csak egy fintort vágtam, mikor láttam, hogy milyen csinos cucc, és milyen magas sarkak. Jobb szerettem a kényelmesebbeket még mindig, de hát ezek szerint fontos emberekkel fogunk ma vacsizni… Miért nem lehet közölni, hogy pontosan kivel? Megáll az eszem.

Gyorsan átöltöztem az öltözőben, hagytam, hogy a sminkes és fodrász lányok gyorsan rendbe rakják a frizurámat, és amúgy egyáltalán nem túl erős sminkemet, majd ismét a barátnőm felé indultam.

- Mehetünk?- kérdeztem.

- Én nem megyek!- csóválta a fejét- Téged odavisz az étteremhez a sofőr. Tessék, itt a hoteled szobájának beléptető kártyája, ahol megszállsz- nyomott a kezembe még egy csomagot, amit táskámba süllyesztettem. Nem tudom, miért nem szállhattam meg abban a hotelben, ahol Alizék is … na de ez legyen a legkevesebb bajom. Így is sokat voltam egyedül, most még egy éjszaka, mit számít.

- Mit csinálsz este?

- Marc-kal találkozom- pirult el kicsit.

- Itt van a városban?- csodálkoztam- És nekem be sem köszönt!

- Nem mindenkit te érdekelsz- vágott vissza barátnőm, mire egy csúnya fintort kapott.

- Ezzel most az mondod, hogy egy beképzelt, elszállt agyú sztár vagyok?- húztam össze a szemeimet.

- Dehogyis, szívem. Te vagy a legjobb barátnőm, aki ember maradt egy olyan világban, ami tele van majmokkal.

Ez nagyon jól esett tőle, így elvigyorodtam.

- Helyes válasz. Na megyek, mert már mindjárt 8 óra, és Simon már biztos vár a szenátorral…

- Tényleg beképzelt vagy- sóhajtott, mire csak nevettem egyet, és mivel már őrült tapasztalatom volt a magas sarkúban való tempózáshoz, így hamar a kocsinkhoz értem.

Az étterem nem volt messze, alig mentünk 10 percet, addig gyorsan anyáéknak írtam egy üzenetet, hogy megvagyok, nem kell aggódni, még élek. És hogy örülnék, ha jövő hétvégén meglátogatnának, mert kapok pár szabadnapot.

Az étterem előtt kiszálltam, és a bejárathoz tartottam.

Több szintes, nagyon előkelő étterem volt, ezt bizonyították az árak is, amikre csak út közben, az ajtó mellett kiszögelt menüből láthattam.

Egy pincér azonnal mellém sietett.

- Kisasszony, van asztalfoglalása?- kérdezte szívélyesen.

- Simon Park nevére- feleltem.

- Odakísérem- indult el előttem. Felmentünk az első emeletre, és ott az egyik, kissé távolabb eső asztal felé mutatott. Azonnal megláttam Simon-t, intett, mikor észrevett. Vele szemben két, barna hajkoronájú férfi ült. Így hátulról nem ismertem fel őket. Ezért közelebb mentem, majd az asztal mellett kicsit lelassítottam. Lépteim zajára felálltak, és meghajoltak. Jaj, minek hajlongtok már ennyit, így nem látom az arcotokat… de legalább meggyőződhettem, hogy ázsiai emberek. Az üres székhez sétáltam, és ismét felnéztem. Az előttem álló alak éppen akkor emelte fel a fejét, és ebben a pillanatban… hirtelen fordult velem egyet a világ. A szemem elkerekedett, felismerve a vonásokat, miközben ő szórakozottan figyelte zavaromat.

Alig láthatóan megkapaszkodtam az asztal szélében. Ezt meg mégis hogyan? Biztos, hogy nem álmodok?

A szája sarka apró mosolyra húzódott. Élvezte, hogy meglephetett.

Mia, nem mutathatod, hogy most éppen mindjárt összeesel, erősnek kell lenned! Egy mosolyt erőltettem az arcomra, megdöntöttem a fejemet, üdvözletem jeleként, majd helyet foglaltam, velük egyetemben, és a tekintetemet az előttem ülő ismerős szemébe fúrtam. 
Nyugodt hangon lassan megszólaltam:

- Jól áll a barna haj, Park Shin.