26. fejezet

26. fejezet

 Vége a játéknak!

Miután elment Shin, drasztikusan változott a kedélyállapotom. Utána lévő pár percben a fellegekben jártam… A következő 5 percben a körmömet rágtam, hogy most akkor mi a fenét is jelentett ez, utána pár percig átmentem fúriába, és csapkodtam mindent magam körül, elküldve a fiút a francba, amiért szórakozik velem, és kétségek között hagy. Elvégre idejött, kiabált, lesmárolt, majd lelépett…

Lehet, hogyha nem jön be a zeneszerzői pálya, akkor írok egy kézikönyvet Shin-ről és a bogarairól… Valószínűleg befutnék vele.

Végig a telefonomat bűvöltem, és azon gondolkoztam, hogy merjem e felhívni, vagy üzenetet küldeni. Végül (éppen a kiakadós perceim egyikében) az utóbbi mellett voksoltam.

Mi Ah üzenete: Elegem van belőled, te rohadék! Mondd meg, hogy mit akarsz, vagy soha többé nem beszélek veled. Utálom, hogy éppen azt teszed, amihez kedved tartja. Ha nem vagy hajlandó megbeszélni, felejtsük el a dolgot.

Kifújtam a levegőt, miután elküldtem neki. És vártam a válaszát. 3 perc múlva meg is jött.

Shin üzenete: Meg ne próbáld elfelejteni. Ma soká vagyok bent, sok a program, és még valamit el kell intéznem. Találkozunk este a tetőn 10-kor?

Na, erre felvontam a szemöldökömet. Találkozni akar a tetőn? Ez érdekesnek ígérkezik. De 10 óra az még nagyon messze van…- rágtam a szám szélét. És mit akar beszélni, és mi dolga van?

Mi Ah üzenete: Megőrjítesz sztárocska. De rendben.

Shin üzenete: Hidd el, igyekszek hozzád, amint tudok.

Igyekszik hozzám? Úristen. Ezerszer elolvastam ez a mondatot, akkor sem voltam képes felfogni, hogy mit jelent. Hozzám siet. Nem Henry-hez, Jae Hwa-hoz, In Ho-hoz, nem aludni siet, nem a hűtőszekrénye kell neki, hanem hozzám siet!

Jó, nyilván túl sokat magyaráztam be ebben az egyszerű „hozzád” szóba, de annyira jól esett olvasni.

Kész, ha valaha volt is józan eszem, most elvitte a szerelem magával jó messzire.

Persze a következő 10 percben megint magatehetetlenül rágtam a körmömet. Mi van, ha ő csak azt akarja mondani, hogy nem lehetünk együtt, de azért elszórakozhatunk egymással… igen, ez a legvalószínűbb. Hisz mégis hogy a fenébe lehetnénk együtt?

Gondolataimból csengőszó riasztott fel. So Ra állt az ajtóban.

- Miért nézel ki így? Mik ezek a sebek? Mi ez a furcsa tekintet? Már megint lemaradtam valamiről?- dőlt neki az ajtófélfának.

- Hát…- nyögtem, majd idegesen a hajamba túrtam.

- Nyögd már ki- viharzott be mellettem a házba.

- Azt hiszem, hogy Shin…- makogtam.

- Tudhattam volna, hogy az ő keze van a dologban… Mit tett veled? Csak azt ne mond, hogy ő művelte rajtad azokat a sebeket! Mert akkor kinyírom!- csapkodott maga körül, de a kezébe nyomtam egy vizes palackot, hogy duguljon el.

- Szó sincs erről- legyintettem- A helyzet az, hogy tegnap… együtt töltöttük az éjszakát…- nyögtem, mire kiköpte a vizet.

- Te és Shin… és akkor….

- Jaj, ne érts félre, csak együtt aludtunk… vagyis…- a lány szeme egyre nagyobb lett, mire felnevettem, és hátba veregettem- Azt hiszem az lesz a legjobb, ha az elejénél kezdem…- majd megpróbáltam neki nagy vonalakban felvázolni, hogy mi is történt tegnap és ma reggel.

Nem mondom, hogy nem lepődött meg, minden egyes fordulatnál.

- Daebak, akkor most pontosan mi is a helyzet veletek?- kérdezte kissé összezavarodva.

- Azt mondta, hogy majd ma este megbeszéljük- húztam el a számat.

- Oh, milyen romantikus… az első csókotok helyszínén- szorította a szívére a kezét a lány színpadiasan, mire fejbe vágtam egy asztalon heverő divatmagazinnal.

- Hát, majd kiderül, mit akar mondani…- sóhajtottam- Amúgy miért jöttél?

- Ja, igaz is! A történetedbe annyira belefeledkeztem, hogy kiment a fejemből. A segítségedet akartam ma kérni. Mert azt hiszem, valami rossz dolgot csináltam- harapott az ajkába.

- Rossz dolgot? Kinyuvasztottad Henry halát?

- Nem… Tegnap este unatkoztam, így… elhatároztam, összehozom Min Mi-t és Alexet.

- Mamám… rosszul kezdődik…- temettem az arcomat a tenyerembe, elképzelve, hogy ennek mik lehetnek a következményei.

- Pont Jae Hwa-val beszéltem, és azt mondta, hogy segít nekem. Írt egy üzenetet Alex-nek, hogy találkozzanak ma délután 4-kor a DS Ent. előtti kávézóban. Tudod, ami nem olyan forgalmas. Aztán visszaírt a fiú, hogy rendben. Min Mi-nek pedig azt mondtam, hogy velem fog ma találkozni ott. Aztán ma rájöttem, hogy talán mégsem volt olyan jó ötlet… Ki fognak nyírni, mindketten, ha ez kiderül. Pedig én csak nekik akartam jót.

- Vigasztaljon a tudat, hogy kétszer nem tudsz meghalni, csak egyikük keze által- veregettem hátba.

- Ne már, Mi Ah, rád számítottam, ne csináld már!- nyögött fel.

- Mit akarsz, mit csináljak?- tártam szét a karom.

- Nem tudom, pörgesd vissza az időt, vagy mit tudom én!- rivallt rám.

- Haha, nem vagyok én Harry Potter… egyetlen dolgot tehetünk. Ezek után jó munkát kell végezni. És frankón összehozni őket. Na, gyerünk. Fél óra múlva 4. Indulás- álltam fel, és örültem, hogy ma legalább akkor valami eltereli a figyelmemet a Shin ügyről.

- Hová?

- Hát kerítőnőt játszani… Ma még összehozzuk azt a két jómadarat, figyeld meg!- vigyorodtam el, és az agyam lázasan kezdett járni.

*

- Hol vannak már?- türelmetlenkedett So Ra.

- Még van két perc, nyugi!- morogtam a kávézó egyik oldalában. Igen, itt rejtőztünk So Ra-val, és vártuk, hogy a célpontjaink felbukkanjanak. Igen, kicsit óvodásnak éreztem magam megint, hogy itt össze-vissza kommandózunk, holott felnőttek vagyunk már (vagyis papíron). De valamilyen szinten élveztem is a kerítőnőséget. Bár tudtam, ha ezt velem csinálnák, akkor én rendesen kiakadnék. Nem is csodálkoznék, ha, miután Min Mi rájön, fej nélkül közlekednénk. Mégiscsak írnom kéne Shin-nek egy búcsú sms-t?

- Itt van Alex- bökött vállba a lány, és megláttuk a fiút, aki benyit szokásos, baseball sapka, napszemüveg összeállításban, az amúgy kicsit kihalt kávézóba.

- Bement, és leült. Na, jó helyen van, így legalább látjuk- motyogtam.

Két perc múlva megjelent a lány is, homlok-ráncolva, látszólag a gondolataiba merülve.

- Pár percen belül robban a bomba!- motyogta So Ra- Valószínűleg Min Mi nem fog báj-cseverészni a fiúval, hiába tervezzük így. Lelécel, mihelyst megtudja az igazat.

- Akkor lépünk mi közbe!- lestem be az ablakon újra. Valószínűleg észrevette már a lányt, hogy egy másik asztalnál exbarátja ül, mert meredten nézték egymást, majd a fiú hitetlenkedő mosolyra húzva a száját felállt, és a lányhoz sétált. Mondhatott neki valamit, mire a barátnőnk felvonta a szemöldökét, és állát felszegve válaszolt. Ez így ment két percig, majd Min Mi idegesen a telefonjára nézett, felállt, és elindult a kijárat felé.

- Ez nem tartott sokáig- sóhajtott a mellettem gubbasztó lány, mire megragadtam a csuklóját, és húztam magam után.

- Gyerünk So Ra, showtime!- vigyorodtam el.

Ahogy beléptünk, pontosabban inkább estünk az ajtón, azonnal belefutottunk a kifelé tartó idol lányba. Láttam, hogy asztalnál még mindig ott ül Alex, és érdeklődve nézi a jelenetet.

- Hát itt vagy? Bocsi a késésért- lihegte a szőke lány.

- Azt hiszem, mégsem tudok maradni!- mondta Min Mi kicsit mérgesen.

- Ó, ne csináld!- csimpaszkodott a karjába So Ra.

- De programon van! Csak most jutott az eszembe.

- Nem, tudjuk, hogy nincsen, csak este lesz- vigyorogtam rá. Bár tényleg aranyos volt, ahogy próbálkozott. De hát ellenem? Esélye sincs.

- Akkor sem maradok egy légtérben ezzel az idiótával- fújta, és próbált minket kikerülni. Ezért egy nagy levegőt vettem, és bevetettem az utolsó fegyveremet.

- Ha most elmész, sosem tudod meg, hogy mi történt tegnap Shin és köztem- szóltam. Erre megtorpant. Tudtam, hogy nagyon kíváncsi lesz. Elvégre mindig is érdekelték az ilyenek. Bíztam benne, hogy rá fog harapni.

- Történt valami, amiről érdemes tudni?- fordította felém a tekintetét.

- Hát, ha számít az, hogy egy motelszobában….- bokán rúgtam So Ra-t, hogy ne folytassa ezt ilyen hangosan, de Min Mi-nek tágra nyílt a szeme.

- Jó, maradok!- adta meg magát, mire elvigyorodtam, és elindultam az asztalok felé. Úgy tettem, mintha akkor venném észre az amúgy napszemüvegben ülő fiút, és lehuppantam vele szemben.

- Téged is látni, Alex?- mosolyogtam, mire So Ra lehuppant mellém. Így természetesen Min Mi-nek már csak a fiú mellett maradt hely.

- Nem akarsz elmenni? Csajos beszélgetést tartunk!- kérdezte felsőbbrendűen.

- Mondtam, hogy Jae Hwa-t várom... De arrébb megyek, ha akarjátok!- sóhajtott a fiú, és már felállt volna, mikor félredobva a büszkeségemet, felnéztem rá.

- Maradj kérlek! Szükségem van egy férfi véleményére is ebben a Shin dologban, mert eléggé összezavarodtam…- haraptam az ajkamba. Min Mi, ha nem leszel ezek után boldog, és én még hülyét is csinálok magamból, te az égben építesz magadnak házat. A pincér odajött hozzánk, és felvette a rendelésünket. Látszólag nem esett le, hogy két idol is van a körünkben. Nem is tűnt olyannak, aki felismerte volna őket, akkor sem, ha teljes fellépő ruhában állnak itt.

- Miről van szó?- kérdezte a fiú, mosolyogva visszadőlve, a vörös lány legnagyobb bánatára.

- Szóval a tegnapi napot Shin-nel töltöttem… és igazából az éjszakát is…- kezdtem a történetbe, és nagyjából felvázoltam nekik a helyzetet. Mind nevetve, vagy épp (az autóbaleset miatt) szörnyülködve, az együtt alvást pedig vigyorogva hallgatták. Végül mikor befejeztem, kérdően rájuk néztem.

- Szerintetek most akkor mit akar?- kérdeztem tőlük.

- Hát Shin-t ismerve, bármi lehet még ebből- sóhajtott Min Mi.

- Dehogyis. Shin egészen biztosan odavan Mi Ah-ért. Azért viselkedett vele úgy addig, és ezért nem akarta szerintem, már megbocsáss, de egy futó kalanddal elintézni a dolgokat. Higgy nekem, ismerem őt!- vigyorgott rám- Azért volt bunkó, mert ő sem akart irántad érezni, de hát az ilyen ellen nem lehet mit tenni.

Igaz- gondoltam magamban. Min Mi és Alex is pont úgy viselkednek, mint mi Shin-nel.

- Mert te annyira értesz ahhoz, hogyan legyél valakinek jó társa- morogta Min Mi.

- Ki volt a hűtlen?- vonta fel a szemöldökét a fiú. Na, éreztem, hogy megint veszekedés van kitörőben, így az asztalra csaptam.

- Lehet abbahagyni! Már mióta nem vagytok együtt, inkább jóban kéne lennetek, és nosztalgiázni. Amúgy sem vagyok a legjobb hangulatban, Shin miatt, szóval meséljetek valami vicces történetet akkorról, mikor még együtt voltatok- dobtam fel egy új témát.

Min Mi szeme vészesen rám villant, és tudtam, hogy ha nincs köztünk az asztal, istenbizony megfojtana.

- Arra várhatsz- fűzte össze a kezét mellkasa előtt- Nincsenek szép emlékeim.

- Miért is ne!- dőlt hátra vigyorogva a fiú- Még mindig a kedvenc történetem a dinnyés…- nevetett fel.

- Jaj, istenem, már majdnem sikerült kiverni a fejemből- sóhajtotta Min Mi, de akaratlanul is egy mosoly bújt meg a szája sarkában. Erre So Ra-val az asztal alatt összepacsiztunk.

- Sosem felejtem el az arcodat… Na, figyeljetek, mert most Min Mi drágának egy teljesen új oldalát ismerhetitek meg. Ahol hisztis, szétszórt de azért édes…

- Édes?- fordította felé a lány a fejét értetlenül.

- Csönd van asszony, most én beszélek!- torkolta le a fiú- Szóval 2 éve nyáron, két hónappal a szakításunk előtt, mikor még Shin-ékkel voltam jóba, elhatároztuk, hogy elmegyünk mind Jae Hwa-ék szülői házába, tartani egy nagy sütögetős-grilles kajálós, piálós bulit. Shin, Jae Hwa, pár gyakornok srác és lány volt még ott. Aztán mivel meleg volt, a srácok felvágták a dinnyét. Azt kellett tudni erről a csajról, hogy akkoriban imádott mindenféle édességet, mostanában hiába hanyagolja már az alakja miatt.

- Honnan tudod, hogy mit eszek mostanában?

- Pszt! Megvannak a forrásaim! Szóval Min Mi majdnem egy egész fél dinnyét megevett, mi meg csak néztük, hogy hogyan képes erre. De láttátok volna az arcát, ahogy fojt le róla a cukros dinnyelé, totál gusztustalan volt- nevetett a fiú- Nem is értettem, hogy mit eszek egy ilyen lányban, de hát bele voltam zúgva rendesen, igaz vöröske?- fordult a lány felé, aki csak sóhajtott, de nem szólalt meg. Ez haladásnak számított. Mintha egy kis pír is megjelent volna az arcán?

- Ezután, miután bevágta a dinnyét, és megtörölte az arcát, úgy gondoltam, hogy elhívom egy romantikus sétára. Jae Hwa, úgy mint Shin és én, Gongju-ban lakott, a környék nagyon szép volt, gondoltam hogy elmegyünk sétálgatni, tudtam, hogy van a közelbe egy kis erdős tisztás, ahol voltak egy régi építmény romjai, oda akartam elvinni ezt az idiótát. Kezdetben minden rendben volt, vígan elbeszélgettünk, de egy idő után láttam rajta, hogy valami nagyon zavarja, és egyre ingerültebb lett. Fogalmam sem volt, hogy mi baja lehetett, ha kérdeztem, csak elhárította. Aztán egy fél óra múlva kijelentette, hogy….- itt kicsit elröhögte magát a fiú- Hogy pisilnie kell. Gyanítom azért nem mondta korábban, mert az hitte, hogy az olyan alantas dolgok, mint a pisilés, nem illenek hozzá, és ha megtudom, hogy pisilnie kell, akkor majd szakítok vele…

- Ez nem így volt- csapott a lány az asztalra- Egyszerűen nem akartam elrontani a jókedvedet azzal, hogy elmondjam.

- Hát pedig jobban jártunk volna, ha elmondod, mert akkor nem szövök a fejemben összeesküvés elméleteket arról, hogy mi bajod van. De a lényeg, hogy utána mondtam neki, hogy bújjon be egy bokor mögé, de ezen kiakadt. Azt mondta, hogy nem hiszi el, hogy ilyen érzéketlen vagyok. Pedig mi rossz van abban, nem igaz?- nevetett a fiú.

- Most már elég lesz…- morogta a lány.

- Nem, már nincs messze a vége. Aztán tudtam, hogy lakik a közelbe egy ahjumma ott a hegyekben, ezért mondtam Min Mi-nek, hogy menjünk oda. Nem sokára oda is értünk, addig ez az idióta csaj is kibírta. De kiderült, hogy a néninek csak egy kerti budija van a kert végében. Láttátok volna az arcát… epic volt.

- Tudtad jól, hogy utálom az olyan helyeket!- csapott a vállára a lány- Minden olyat helyet, ahol bogarak lehetnek…

- Tudom jól- nézett rá Alex, és egy pillanatig megláttam benne a srácot, aki egyszer lehetett. Ebben az egy másodpercben úgy nézett a vörös hajú lányra, mint a lányra, aki hozzá tartozik, aki az övé, akit meg kell védenie. Akit szeret. Összeszorult a gyomrom. Tudtam jól, hogy még mindig éreznek egymás iránt valamit. Nem kéne továbbra is kerülniük egymást. Mindent megteszek értük…

- De végül elmentem- folytatta Min Mi.

- Igen, így volt, de megkértél, hogy álljak ott nem messze tőled, ha valami gonosz bogár meg akarna támadni…

- Ez nem vicces… Tényleg voltak bent pókok…- csóválta a fejét kis mosollyal a lány.

- De végül megkönnyebbültél…- kortyolt bele a kávéjába a fiú.

- Hogy lehetsz még mindig olyan tiszteletlen mint akkor?- nevetett hitetlenül Min Mi- Azt hittem, ebben a 2 évben benőtt a fejed lágya, de te még mindig egy nagy gyerek vagy! És megmutathattad volna utána azt, amit eleve akartál, azt az építményt, de végül kiakadtál rám aznap, és azt mondtad, hogy menjünk haza. Így nem néztük meg.

- Persze, hogy kiakadtam. Úgy viselkedtél, mint aki kultúrsokkot kapott egy kerti buditól!- nevetett a fiú- Persze a legviccesebb része még akkor is az volt a dolognak, hogy másnap, mikor nagyjából kibékültünk, Min Mi kijelentette, hogy ezentúl csak és kizárólag akkor képes ilyen „civilizálatlan és infrastruktúrázatlan” helyre menni, ha viszünk magunkkal egy….- itt felröhögött, és a szája elé tette a kezét, Min Mi meg az ajkába harapott, mint aki nem hiszi el, hogy a srác mellette valóban erről beszél- Ha viszünk magunkkal egy… egy hordozható angol wc-t…

Na, ez volt az a pillanat, amikor az egész asztalunkból kitört a nevetés. Min Mi tenyerébe temette az arcát, és úgy remegett a nevetéstől, Alex a hasát fogta, és a szemét törölgette, amiből kicsordultak a könnyek is. Én totál el tudtam képzelni, ahogy Min Mi valóban ilyet mondott a srácnak. Az ajkamba haraptam, hogy ne nevessek olyan hangosan.

Úgy öt perc múlva mindenki megnyugodott, és az ex pár kicsit zavartan néz egymásra.

- Valóban, így visszagondolva, vicces történet- motyogta Min Mi félre nézve- Mennem kéne!- nyúlt a táskájáért, zavart tekintettel. Nem! Nem mehet el most, hogy ilyen jól alakulnak a dolgok!- futott át az agyamon! De nem akartam túl feltűnő sem lenni. Szerencsére So Ra is formában volt. Hirtelen felugrott, a karjához kapott, sikítva, ezzel meglökve engem, hogy nekiestem az asztalnak, ezzel kiborítva a kávét, ami egy az egyben Min Mi-n landolt.

- Valami bogár szállt a karomra- hisztizett a lány, és megborzongott. Lehet, hogy neki is bejönne a színészpálya, mert nagyon hitelesen csinálta.

- Bogár?- kérdezte Alex- Tényleg minden csaj be van szarva az ilyenektől?- csóválta a fejét.

- Most nézzétek meg milyen lettem…- motyogta a vörös lány.

- Nagyon vészes?- léptem mellé. Szerencsére tényleg beborította a kávé a szoknyáját.

- Így nem tudok kimenni az utcára- bosszankodott.

- Kocsival vagyok, elviszlek haza- ajánlotta fel Alex. Remek!- majdnem elvigyorodtam.

- Megtennéd?- tűrtem tettetett zavaromban a fülem mögé a hajam- Miattam történt, meg So Ra miatt…

- Nincs szükség rá, fogok taxit!- állt fel a lány. Azt már nem! szerencsére Alex megszólalt.

- Ne már! Szívesen elviszlek. Attól még lehetünk barátok, ami történt… Jesszus, gyerekek voltunk! Már azért felnőttek. Nem kell ezért visszautasítani. Csak felhívom Jae Hwa-t. Aki mellesleg szerintem elfeledkezett rólam…- nevetett, majd kicsit arrébb ment, hogy telefonáljon, majd vigyorogva jött vissza.

- Na, mit mondtam, közbe jött neki valami. Mehetünk is!

- Rendben, akkor mi most lelépünk- karolt belém So Ra.

- Nem, ti is jöttök! Mint mondtátok, miattatok vagyok ilyen állapotban! Szóval nincs kifogás!- nézett ránk összehúzott szemekkel Min Mi. Remek!

A kocsiban mi So Ra-val azonnal bevágódtunk hátra, hogy az idol lány mindenképp Alex mellé üljön.

Min Mi lakása nem volt messze, itt volt Gangnam-ben, hogy ő is közel legyen a DS. Entertainment-hez.

Valószínűleg Alex sem tudta, hogy hol lakik, mert Min Mi mondta az irányt. Öt perc múlva ott is voltunk.

- Gyertek fel! Mindannyian…- a lány kérésére ki szálltunk a mélygarázsban, csak Alex maradt bent- A mindbe te is beletartozol! Adni akarok neked valamit, ami a tied, csak nálam maradt!

Meglepett, hogy a csaj hívta fel a fiút is, de örültem neki. Majd megevett a kíváncsiság, hogy mit akar odaadni neki.

Pár perc múlva fel is értünk a lakásra, Min Mi gyorsan bezárkózott a szobájába átöltözni, mi addig leültünk a nappaliba.

So Ra-val összenéztünk, hogyan lehetne lelépni, hogy ne hagyjuk őket túl feltűnően magukra, de mégis.

Az agyam lázasan járt, de nem jött az ihlet. Alex csak maga elé meredt, úgy tűnt, hogy valamin nagyon gondolkozott.

Ekkor megcsörrent So Ra telefonja.

- Igen, apa?- vette fel, majd hirtelen elkomorodott- Hyun Sik? Hogy baleset? Mi történt? Nem olyan súlyos? De akkor is… Úristen… ugye nem olyan komoly? Persze, pár percen belül ott leszek!- majd letette a telefont, és sokkos arccal ránk nézett.

- Azt hiszem Hyun Sik-kel történt valami, elvileg csak valami kicsi baj, de nem nyugszok, míg nem látom a saját szememmel… Mennem kell!- motyogta. A gyomrom összeugrott. Nehogy valami baja legyen a fiúnak… Egyike volt azoknak, akik mindig rendesek voltak velem…

- Veled megyek!- pattantam fel.

- Elvigyelek titeket?- nézett Alex ránk szintén összezavarodva.

- Nem kell. Taxival megyünk- fogta meg a karom, mintegy belém kapaszkodva So Ra- Viszlát, Alex. Ments ki Min Mi-nél. És ezt ne említsd neki… csak feleslegesen aggódna a ma esti műsora előtt. Hyun Sik jó barátja. Majd felhívom este, hogy mi a helyzet, rendben?

- Rendben!- bólintott a fiú.

Kimentünk az elzárt előszobába, az ajtót résnyire nyitva hagyva, felvettük a cipőnket, és So Ra kitárta a bejárati ajtót. Majd vissza is zárta, hogy annak hangja volt. A baj az csak az volt, hogy mi még mindig a lakásban voltunk.

Már majdnem megszólaltam, de a lány a számra tapasztotta a tenyerét.

- Nem megyünk el addig, míg nem jönnek össze!- suttogta, hogy csak én hallottam.

- De hát… Hyun Sik…- motyogtam.

- Oscart nekem!- vigyorgott. Nekem meg leesett, hogy az egész csak kitaláció volt. Átkoztam magam, hogy hagytam magam így becsapni, de annyira élethű volt. Azt hittem, tényleg baja van…

- A többiek?- hallottuk meg bentről Min Mi hangját Csendben maradtunk, és hallgattuk őket az előszobából.

- Elmentek, valami közbe jött- válaszolt a fiú- Mit akartál adni?

- Ja, igen…- motoszkálást hallottunk- Ezt itt!

- Komolyan?- a fiú hangja hitetlen volt- Ez az a dinnyés medál, amit én adtam neked?

- Igen. Nem akartam elfogadni anno, de te azt mondtad, hogy majd visszaadom, ha megtanultam rendesen dinnyét enni. Két hónapra rá szakítottunk… nem tudtam visszaadni, pedig azóta nem ettem egyáltalán dinnyét.

- Miért tartottad meg?- csodálkozott a fiú.

- Hát… Sok emlék kötött hozzá- szinte láttam magam előtt, ahogy megvonta a vállát.

- Nem akarom így látatlanban visszavenni!- a fiú hangján hallatszott, hogy mosolyog.

- Miért nem?

- Nem veszem vissza, míg nem látom, hogy tényleg tudsz e már normálisan dinnyét enni…

- Min Joon…

- Csak ritkán hívsz így…

- Nem vagyunk már azok a gyerekek, akik egykor. Ennek a butaságnak már nincs értelme. Így vedd vissza. Felőlem kidobhatod. Csak ne legyen többé nálam.

- Akkor miért nem dobod ki te magad?- a fiú kezdte elveszíteni a türelmét- Nem vagy képes rá? Ezért nem kellett volna idehívnod.

- Tudod te, hogy mennyit szenvedtem, miután elhagytál? Amiatt a hülye zaklató miatt…

- Én is sajnáltam, hogy így alakult. Sokszor volt a kezemben a telefon, hogy felhívjalak, és bocsánatot kérjek…

- Bár megtetted volna- csúszott ki a lány száján.

Erre pár másodpercig, vagy akár egy egész percig is csönd volt közöttük. Valószínűleg, egymást bámulták meredten. Majd a fiú hangja törte meg a csendet.

- Azt kellett volna tenni! De jobb később, mint soha!- Min Mi ijedt kiáltását hallottuk, mire összenéztünk értetlenül. Kinéztünk az ajtón, már amennyire lehetett, és a látvány ami fogadott, az hihetetlen boldogsággal töltött el. Alex magához ölelte a lányt, és hevesen megcsókolta… és a csaj nem tolta el magától, sőt… szemét lehunyva viszonozta…

So Ra vállba bökött, és intett az ajtó felé. Vettem a célzást. Már nincs több dolgunk, ide lelépni.

Miközben hangtalanul nyitottuk ki az ajtót, még meghallottuk Alex nevető hangját.

- Min Mi… tudom, hogy már nem vagyunk gyerekek… De van egy hely Gongju-ban, ami már két éve arra vár, hogy megismerd.

- Csak nem az a tisztás, a romokkal?- Min Mi hangja boldog volt.

- Dehogynem. Mindig is el akartam vinni a barátnőmet.

- A barátnődet?

- Igen. A barátnőmet, aki néha lelécel a rajongóival, de képtelen vagyok őt nem szeretni… - felkuncogott- És ne aggódj, viszek neked hordozhatós angol wc-t!

A többit már nem hallottuk, mert az ajtó becsukódott mögöttünk.

- Lehet, nyitnunk kéne egy társkereső irodát!- nevetett So Ra, és láttam a szemén, hogy kicsattan a boldogságtól.

- Még egy ilyet soha!- ütöttem a vállára nevetve.

- Nem olyan, mint egy filmben?

- De… happy end… ha ezek után holnap szakítanak…-nevettem.

- Ugyan már, ne legyél pesszimista! De szerintem, mielőtt ma este megtörténik a te happy end-ed is, menjük és együnk valamit, mert éhen halok! Aztán apának ki kell majd magyaráznom, hogy mit is hablatyoltam Hyun Sik-ről meg a kórházról.

Erre nem tudtam mást, csak helyeslően bólintani… Happy end. Sajnos a filmekben csak azt nem mutatják, ami azután a boldogító csók és igen után történik. Azután az ember magára van utalva. És saját magának kell a kérdésekre válaszolnia. De vannak olyan kérdések, amiknek a válaszát érdemes keresni, hiába lehet fájdalmas, hosszú, fárasztó is. Van, ami megéri.

*

Rohantam fel a lépcsőn, ahogy tudtam. Elment az idő az étterembe, ahol mellesleg szívesen ittam volna egy kis feszültségoldó soju-t, de So Ra megtiltotta. Azt mondta, hogy ma még a szívszerelmem elé kell állnom, és azt jobb, ha józanul teszem.  De így is annyira belemerültem a beszélgetésbe, hogy 10 előtt valamennyivel vettem észre, hogy mennyi az idő. Ezért egész úton visszafelé rohantam, majdnem elcsapott egy kocsi, de minél hamarabb fel akartam érni az épület tetejére.

Attól féltem, hogy mérges lesz rám, amiért késtem. De mikor kirobbantam a tetőre csak az üresség fogadott. Nincs itt? Csak 10 percet késtem, és máris elment volna?

A korláthoz léptem, és a fejemet ráhajtottam. Most mi legyen?

Nem ment el. Tuti, hogy nem ment el, ha itt volt. Ő olyan, aki felhívott volna, ordibálva, hogy mi a fenéért nem vagyok ott, és miért rabolom az értékes idejét.

Sóhajtottam egyet.

- Mire fel ez a mély sóhaj?- hallottam közvetlenül a fülemnél, mitől megdermedtem- Késtél, nincs miért elégedetlenkedned!

Lassan megfordultam, hogy szemben legyek Shin-nel. Az arcán nem voltak érzelmek, ami kicsit megzavart. Csak meredten nézett engem. Hol volt eddig? Hogyhogy nem vettem észre? Biztos megbújt valahol, sunyi módon… De most is olyan helyes volt, mint mindig. Felesleges lett volna tagadnom, hogy szerettem ezt a srácot. Elég volt a jelenléte, és a szívem tízszer gyorsabban vert a kelleténél. És ma végre vége lesz ennek az egésznek. Vagy sírással, vagy nevetéssel, de valamilyen szinten vége lesz a bizonytalanságomnak.

- De nyugtat a tudat, hogy ennyire siettél!- villantott féloldalas mosolyt, mikor látta, hogy nem fogok megszólalni- Merre jártál ma?- lépett ő is a korláthoz, és elnézett a távolba. Most tényleg erről akar társalogni?

- Nem csináltam semmi különösebbet!- hárítottam el a témát.

- Akkor miért késtél? A háremed feltartott?- kicsit dühösnek tűnt.

- Bolond! So Ra-val voltam. De tudtommal most te fogsz magyarázkodni. Magyarázatot akarok a reggeli kirohanásodra!- fordultam vele szembe határozottan.

- A reggeli kirohanásomra?

- Igen, Shin. Tudod, ez nem úgy működik, hogy mikor éppen eszedbe jut, megcsókolsz, aztán lelépsz…

- Lelépni… az neked is jól megy- morogta, és erőltetetten felnevetett, rám szegezve sötét tekintetét.

- Ne hárítsd rám a dolgot- sóhajtottam- Halljam, mit akarsz tőlem.

- Tőled?- lépett elém, és hirtelen előredőlve megtámasztotta magát két oldalamon a korláton, hogy nem tudtam menekülni sem. Közelsége megint zavarba hozott, mint mindig. Egyik felem elszaladt volna, a másik hozzá akart bújni

- Tőled nem akarok semmit…- folytatta- Én csak szimplán téged akarlak!- majd előrehajolt, hogy megcsókoljon, de elhajtottam a fejemet, nem törődve azzal, hogy legszívesebben én is megcsókoltam volna. Nem. Most tisztázni kell a dolgokat. Meglepődött, hogy elhajoltam, és a vállamra támasztotta a homlokát. Éreztem a nyakamon a leheletét. És kirázott tőle a hideg. Csak sajnos megint nem rossz értelemben.

- Akarsz engem…? De semmit nem érzel irántam? Csak…- próbáltam erőt venni a hangomon, de felkapta a fejét, és a szemei szikrákat szórtak, és ez belém fojtotta a szót.

- Az istenit, Mi Ah!- csattant fel- Az kell, hogy kimondjam? Hát legyen, de jól figyelj, mert ezeket talán sosem mondom el még egyszer. Hogy mit éreztem irántad? Utáltalak! Utáltam, mikor be akartál törni a házunkba, eltévesztve a házszámot, nem tetszett, ahogy visszaszóltál, azt sem tudva, ki vagyok. Utáltam, ahogy a többiekkel hamar megkedveltetted magadat. Utáltam, hogy utálsz! Utáltam, hogy egyáltalán valamilyen hatást kiváltasz belőlem. Utáltam, hogy miattad valahogy még a Bright Night-ra is elmentem. Utáltam, ahogy láttam, amint nem tudsz Alex-el mit kezdeni. Utáltam, hogy együtt beragadtunk valahová, és nekem meg kellett nyílnom előtted, akaratlanul is. Utáltam, mikor álmodba azt kiabáltad, hogy utálsz. Rohadtul kiakadtam, mikor megkergettek a rajongók, és nekem kellett veled menekülni. Utáltam, hogy veled akartam írni azt a számot. Utáltam, hogy miattad, hogy téged védjelek, még Lucy-vel is képes voltam együtt lenni, és nem szakítottam vele, mert ez volt az egyetlen mentsvára annak, hogy rád ne szálljanak. Utáltam, ahogy a jótékonysági esten nem tudtam veled táncolni, és behúztam neked véletlenül… Utáltam, hogy képes voltál rávenni, hogy Alex-szel kibéküljek. Utáltam, hogy lenyűgöztél a színpadon. És az utána lévő partin utáltam, hogy nem tudtam magam visszafogni, és megcsókoltalak. Utáltam, hogy elfutottál tőlem. Gyűlöltem neked azt mondani, hogy felejtsük el. Utána, meg mikor másnap Marc-cal láttalak… legszívesebben mindent összetörtem volna. Utáltam, hogy versengeni kellett érted, és nem lehettél azonnal csak az enyém. Utáltam, hogy mikor leittad magad In Ho-val, utána nekem kellett hazavigyelek titeket, és utáltam, hogy hiába kérted, nem adhattam neked egy átkozott jóéjt puszit sem. Utána meg… mikor úgy tűnt, hogy Jae Hwa-val vagy… azt utáltam a legjobban. Hogy a legjobb barátommal kell érted szembe mennem. Van róla fogalmad, milyen érzés volt? Mikor Busan-ban megláttalak sebesülten, ott a padlón, utáltam, hogy aggódtam érted. És mikor megláttalak ott a törölközőben a lakosztályunkban, és azt hittem, hogy te tényleg Jae Hwa-val voltál… és este az a csók… Úgy utáltalak, mint még soha. Gyűlöltem, hogy igaza volt Jae Hwa-nak abban, hogy csak fájdalmat okozok neked. Mikor levágtad a hajadat, láttam a szemedben a fájdalmat… utáltam, hogy együtt érzek veled… utáltam azt is, hogy bevallottad, az egész Jae Hwa dolog csak kamu volt. Utáltam, hogy ez megkönnyebbüléssel töltött el. Utáltam, hogy mindig valami meggátolt, hogy közelebb kerüljek hozzád. Utáltam, hogy nem tudok rád haragudni, amiért majdnem tönkre tetted a kocsimat, és az ujjaid köré csavartad a családomat is. Utáltam a gondolataimat, amik akkor születtek meg a fejemben, mikor egy szál bikiniben láttalak. Utáltam, hogy miattam sérültél meg újra a viharban, és nem tehettem érted semmit. Utáltam, hogy nem tudtam rendesen aludni, mikor mellettem feküdtél, mert csak te jártál a fejemben. És utáltalak, amiért otthagytál reggel. És mióta csak megismertelek, idegesítettél. Soha senki nem idegesített még ennyire. De tudod mit? Az is idegesített, mikor mást idegesítettél. Utáltam, hogy azt akarom, hogy csak engem idegesíts. Hogy csak az enyém legyél. Gyűlöltem, hogy annyira beléd bonyolódtam… Egészen addig utáltalak, mígnem ma reggel azt mondtad, hogy belém vagy zúgva. Akkor már tudtam: Itt vége a játéknak! Már csak egyetlen dolgot utálok, de azt a legjobban mindközül. Tudod, mi az, nagyszájú kislány? Hogy képtelen vagy felfogni, hogy nem szórakozok veled, hanem tényleg szeretlek!

Eddig tátott szájjal hallgattam a kiakadását, amit egyre nagyobb vehemenciával adott elő. Minden egyes „utálom” szó tőrdöfés volt a szívembe, egészen az utolsó szóig, ahol a gyomrom borsóméretűvé ugrott össze.

- Hogy… mit mondtál?- motyogtam kiszáradt torokkal.

- Nem hiszem el, hogy még egyszer el kell mondanom!- nevetett fel hitetlenül- Szeretlek, te idióta! És ha a barátnőm leszel, ezek után nem fogok utálni semmit.

- A barátnőd?- jött a következő sokk.

- Miért, mit hittél? Néha felrángatlak ide, addig csókollak, amíg kedvem tartja, aztán mindkettőnk megy a dolgára? Ne nézz már ilyennek, kérlek! Veled akarok lenni! Azt akarom, hogy csak az enyém legyél

- Lucy...?- motyogtam, mikor eszembe jutott.

- Még egyszer ki ne mond a nevét! Ma szakítottam vele. Megmondtam, hogy ennek a színjátéknak nem volt értelme. Azért voltam vele, mint mondtam, hogy addig senki ne gyanakodjon, hogy kihez húz a szívem. Még én sem tudtam pontosan. Így… megbeszéltük a dolgokat. Bár nagyon mérges volt rám, és rád, kértem, hogy ne tegyen semmi hülyeséget. Már csak a tiéd vagyok… mármint ha kellek neked… És tudod egyre idegesítőbb, hogy kiöntöttem a lelkemet, és kértem, hogy légy a barátnőm, de te meg mindig úgy nézel ki, mint akinek most halt meg a kutyája, annyira falfehér vagy. De ha ezek után, hogy beléd zúgtam, mégsem akarsz velem lenni, azt ajánlom, hogy messzire és gyorsan fuss, mert már nem engedlek el sehová!

Felnéztem az arcára, amin egy apró mosoly volt. Próbáltam feldolgozni az információkat. Szóval Shin szeret engem, kért, hogy legyek a barátnője, és Lucy-vel is szakított. ÚRISTEN!- kifújtam a levegőt.

- Azért néha pislogj is!- biccentette félre a fejét s fiú. És én kiböktem az első dolgot, ami eszembe jutott.

- Shin, sajnálom…

Erre eleresztette a korlátot, és hátrált egy lépést.

- Sajnálod? Mi Ah, de mi a franc baj van?- túrt a hajába idegesen. Láttam az arcán, hogy ezer gondolat suhan át az agyán, ami kicsit vicces volt, így elmosolyodtam magamban.

- Sajnálom…- folytattam- hogy ezt nem tettem meg korábban!- két lépéssel előtte voltam, lábujjhegyre álltam, megkapaszkodtam a vállába, és egy apró csókot nyomtam a szájára, de azonnal el is húzódtam.

- Magam sem hiszem el, hogy ezt mondom, de szeretlek, te beképzelt, seggfej, barom! És semmit nem akarok jobban, mint hogy a barátnőd legyek, plasztikázott bunkókám!- kuncogtam, mire a szeme elsötétedett, és száját ijesztő mosolyra húzta, magához rántott, és szenvedélyesen megcsókolt, engem a korlátnak döntve. Lassan mozgatta az ajkait az enyémen, hogy legszívesebben elsírtam volna magam a boldogságtól. Belemosolyogtam a csókba, élvezve, hogy végre valahára vele lehetek. Nem tudom meddig álltunk ott, öt percet, vagy két órát, de mikor kicsit eltávolodott tőlem, a homlokomnak döntötte az övét.

- Van még valami, amiről mindenképpen tudnod kell!- suttogta komoly hangon.

- Baj van?- kérdeztem ijedtem. Nehogy most kiderüljön valami még ami miatt megint nem lehetünk együtt…

- Nem egészen. De el kell mondanom… hogy még sosem voltam plasztikai sebésznél… Bármennyire is nehéz elhinni, én magamtól vagyok ilyen szép!- vigyorodott el.

- Beképzelt!- motyogtam, és pólójánál fogva visszahúztam az ajkamhoz.

Csak az enyém… és most én vagyok a világ legboldogabbja.

A boldogság néha évekig tart, néha csak percekig. Nem tudtam, hogy az enyém meddig fog. De harcolok érte, mert ezért érdemes.

25. fejezet

25. fejezet

Hol a határ?

- Biztos nem maradtok itt?- kérdezte Shin anyukája a bejárati ajtónál, mikor már menetkészek voltunk- Már késő van, mindjárt besötétedik, és eléggé beborult az ég. Éjszakára maradhatnátok.

- Nem lehet, haza kell mennünk. Addig csak kibírja a vihar is, míg Szöulba érünk- nyomott egy puszit az arcára Shin, és biccentett az apja felé is.

- Legközelebb Henry-t is hozd- mondta Eun Mi- És gyere gyakrabban. Mi Ah, rúgd fenékbe, ha lusta levezetni.

- Mindenképp- vigyorogtam rá- Köszönöm a vendéglátást!- hajoltam meg a szülők előtt.

- Ugyan már. Szeretettel várunk a legközelebb is. És vigyázz a fiúnkra.

- Vigyázok magamra- morogta a fiú, majd a karomnál húzva a kocsi felé húzott. Elbúcsúztunk még Rocky-tól, aztán beültünk a járműbe.

- Nem is mondtad, hogyan hívják a kocsidat- jutott eszembe, miközben becsatoltam a biztonsági övet.

- Miért kéne elmondanom?- kérdezte.

- Mert kíváncsi vagyok rá- néztem rá, mint egy idiótára.

- Elbíztad magad, mert elhoztalak ide?- nevetett fel.

- Jó, akkor nem vagyok rá kíváncsi- néztem ki az ablakon, és bámultam az elsuhanó tájat.

- Nana- mondta öt perc múlva.

- Tessék?- kérdeztem vissza.

- A kocsi neve. Így hívták az első szerelmemet, így ez lett a neve- vonta meg a vállát.

- Szóval az Audi-d kislány?- vontam fel a szemöldökömet.

- Igen.

- Nem csoda, hogy Henry azt mondta, hogy a szerelmed… Nem félsz, hogy a barátnőid féltékenyek lesznek rá?- vigyorogtam, mire rám pillantott, és csak a fejét csóválta.

Ezek után nem nagyon tudtam neki mit mondani, kicsit zavarban voltam, és csak néztem ki az ablakon, ahol egy idő után apró vízcseppeket pillantottam meg.

- Esik- jegyeztem meg halkan.

- Nem vészes még. Csak bírja ki hazáig- válaszolt.

- Sajnálom, hogy úgy vezettem Nanát, hogy nincs jogsim- néztem rá apró mosollyal, amit viszonzott is.

- Legalább nem lett bajotok. Ráadásul nyugtat a tudat, hogy te sem vagy mindenben tehetséges.

- Miért, amúgy tökéletes lennék?- kuncogtam.

- Ne szállj el magadtól. Egy szóval sem mondtam, hogy tökéletes lennél, sőt, igazából túlságosan messze is állsz tőle!

- Akkor mégis mit eszel rajtam?- vontam fel a szemöldökömet.

- Semmit- vonta meg a vállát, és tovább vezetett némán. Hát persze, ő már csak ilyen…

Benyomtam a rádiót, és mivel pont olyan számok voltak, amiket megismertem az itt tartózkodásom alatt, ezért el is kezdtem őket énekelni, a magam szórakoztatására. Majd lassan Shin is beszállt aminek a vége az lett, hogy össze vissza ökörködtünk az éppen szóló gagyi vagy akár jó számokon is, eltorzított hanggal, igyekezve utánozni az énekesek hangjait. A végére már a hasam fájt a nevetéstől.

Félúton lehettünk, mikor az ég leszakadt. Addig is fekete felhők voltak előttünk, mögöttünk, felettünk, de ekkor adta meg magát, és úgy esett, mintha dézsából öntenék.

- Francba, hogy ennek is esnie kell- ütött Shin mérgesen a kormánykerékre, és előrébb hajolt, hogy kilásson az elmosódott ablakon. Egy hatalmas villám, és egy pár másodperccel azutáni mennydörgés rázta meg az eget.

- Haza tudsz így vezetni?- kérdeztem rémülten.

- Ne aggódj, nem ragadunk itt a világ végén- villantott rám egy szokásos beképzelt vigyort, és mentünk tovább. Sosem szerettem esőben utazni, pláne viharban, villámlások közepette, mindig is attól féltem, hogy valami baj fog történni, így inkább csendben maradtam, és néztem ki az ablakon, remélve, hogy hamarosan eláll a vihar. De csak az történt, hogy a szél is rákezdett, hogy lassan már a leggyorsabb fokozaton volt az ablaktörlő, mégsem lehetett kilátni. Ráadásul éreztem, ahogy a szélvihar tolja félre a kocsit. Remek!

- Shin, biztos, hogy…- kérdeztem, mikor éppen elhagytunk egy falut.

- Igen, hazaju…- fordult felém kioktatóan, mikor megláttam, hogy előttünk keresztbe az úton egy nagy fa van kidőlve, elzárva az utat.

- Vigyázz!- kiáltottam, mire ijedtében behúzta a kéziféket. A váratlan fékezéstől bevágtam a fejemet is.

- A…- igen, ekkor egy elég összetett káromkodás hagyta el a száját, de hát nem csodálkoztam- Hogy a francba esett ez pont ide? Most hogyan megyünk tovább? Van egy másik út, de az nagyon nagy kerülő… De kénytelenek leszünk arra menni- sóhajtott, és kicsit hátratolatott, hogy meg tudjon fordulni az utcán. Élesen balra kanyarodott, de éreztem, hogy valami baj van. Az út összemosódott az árokkal, csak a hömpölygő vizet lehetett mindenhol látni, ezért, mikor hallottam a fékezés össze nem téveszthető hangját, és éreztem, hogy mindez már nincs hatással a kocsi mozgására, kétségbeestem. Majd csak azt éreztem, hogy a kocsi felém eső része belecsúszott az árokba, szinte oldalára fordulva, hogy hirtelen beledőltem én is abba az irányba, és az ablakot egy farönk ripityára törte. Akaratlanul is felkiáltottam, ahogy pár szilánk belevágott a karomba, és azt is éreztem, hogy az arcomon végigfolyik valami, de nem tudtam, hogy a beszivárgó víz, vagy vér.

Rettenetesen megijedtem, szinte torkomra fagyott a sikítás. A kocsi még ingott párat, majd megállt, úgy oldalra fordulva, és kezdtem felfogni, hogy mi is történt pontosan. Ez… durva volt.

- A jó rohadt életbe!- ordított fel a srác, majd felém fordult, már amennyire ez ebben a pozícióban lehetséges volt, és megragadott a vállamnál fogva- Jól vagy?- a szemében rémületet láttam, ahogy végigsimította az arcomat, és a kezén valami piros folyt végig- Jesszusom, Mi Ah, hol fáj?- a hangja olyan rémült volt, hogy nem is hallottam még ilyennek. Valószínűleg olyan sokkba kerültem, hogy a torkomra akadtak a szavak.

- Shin, ez…- motyogtam végül a döbbent arcát látva- Az út… a kocsid…- préseltem ki magamból, mire megrázott.

- Fáj valahol?- kényszerítette, hogy a szemébe nézzek- Ki kell szállnunk. Be vagy valahol szorulva?- artikulálta a képembe. Nyilván látta, hogy mennyire lesokkolódtam. Bizonytalanul bólogattam, mire kinyitotta az ő oldalán lévő ajtót, és azonnal beszivárgott a víz. Megragadta a kezemet, és miután kimászott, az ajtón, segített kijutnom. A lábam kicsit beszorult, de sikerült kihúzni, bár mintha kiment volna a bokám. Azonban ez volt a legkisebb problémám. A karomból ömlött a vér, és úgy éreztem, hogy azonnal összeesek.

Szinte a fiú karjaiba rogytam, aki még mindig rémültem nézett rám.

- Shin, a kocsid azt hiszem, összetört- suttogtam a szemébe nézve. A szakadó eső azonnal eláztatott minket, a ruháink kilókkal lettek nehezebbek.

- Hagyd már a fenébe- ordított rám- Térj magadhoz! El kell mennünk valahova. Itt nem maradhatunk, gyere! Tudsz járni?- erre bólintottam, elvégre a lábamnak volt a legkevesebb baja.

- Hova megyünk?- kérdeztem, és magamban hálát adtam az égnek, hogy 50 méterrel arrébb volt a falu, amit magunk mögött hagytunk.

- Nem messze láttam egy fogadót. Csak addig kell eljutnunk. Menni fog, igaz?- nyúlt kicsit karom alá ezzel is segítve.

- Mit meg nem tesz értem Korea első számú énekese- nevettem szinte magamon kívül. Fogalmam sincs, hogy juthatott éppen ez az eszembe.

- Bolond- nevetett fel ő is, majd elkomorodott- Miattam volt a beleset. Nagyon sajnálom. Miattam kerültél ebbe a helyzetbe… Mi Ah, ezek után… Nem is tudom, mit mondjak…

- Semmit Shin. Ne hibáztasd magad. Elvégre élünk mindketten, nem igaz?- mosolyogtam rá, bár a sűrű esőcseppeken keresztül nem igazán láttam az arcát.

- Mondtam, hogy ha mi ketten együtt vagyunk, ott beüt a katasztrófa- folytattam, és már megláttam, hogy melyik fogadóra gondol. Már csak 20 méternyire volt, pont a város határon.

- Mindjárt ott vagyunk- mondta, mintegy lelket öntve belém, és valóban, lassan odaértünk az épülethez, és bár ruhánk szétázott, a karom fájt, örültem, hogy végre eső és szélvédett helyen lehettünk.

- Várj egy percet, veszek ki szobát- fogta meg a karom, majd elindult volna a pultnál ülő szórós szemű ahjummához, de visszarántottam.

- Te idióta, híres vagy, majd én megyek- fogtam meg a kimenekített táskámat, és elővettem a pénztárcámat.

- Elég jól vagy hozzá?- kérdezte suttogva.

- Persze- mosolyogtam rá kényszeredetten, és a nénihez léptem.

- Két szobát szeretnénk- mondtam állapotomhoz mértem illedelmesen.

- Már csak egy egyágyas szoba van a rossz időre való tekintettel- nézett összehúzott szemekkel- Ilyen időben senki nem utazik tovább.

- Egy szoba?- szívtam be a levegőt.

- Az út végén lévő szállóba úgy tudom, hogy van még hely.

- Azt hiszem…- a karomra tekintettem- Jó lesz ez is!

- Valami baj volt?- kérdezte a nő, gyanakodva nézve ázott külsőmre, és vérző karomra.

- Csak egy kis autóbaleset- legyintettem.

- A szobában van elsősegély doboz is- magyarázta.

- Köszönjük.

Fizettem gyorsan érte, majd kezemben a kulccsal elindultam a fiúhoz.

- Csak egy szoba van- vontam a vállam, de a fájdalom belenyilallt a karomba.

- Elleszünk ketten, szívem, nem kell félni- húzta a száját ironikus mosolyra, és elvette a kezemből a táskámat. Az első emeleten volt a szoba, és már a folyosókról látni lehetett, hogy ez bizony nem egy Park Hyatt hotel. Csak egy egyszerű, dohos kis szállás.

A szoba meg… egy egyszerű szoba volt, egy egyszemélyesnél kicsivel nagyobb ágynál, egy rozzant kanapéval, egy tévével, ami nem olyannak nézett ki, ami még működik, pár kiszáradt növénnyel, és egy ajtóval, ami egy kis fürdőbe vezetett. Konyha része nem nagyon volt a dolognak, de hát most nem is nagyon akartam nekiállni pekingi kacsát készíteni. Mondjuk olyan helyzetben sem voltunk, hogy panaszkodhassunk.

Leültem a kanapéra, és már nem érdekelt, hogy a hajam, ruhám összevizez mindent. A fiú az egyik szekrényhez lépett, és elővette az elsősegély dobozt.

- Mi lesz a kocsival?- kérdeztem, de összerezzentem, mihelyst eszembe jutott a baleset. Tényleg lehetett volna komolyabb bajunk is.Velem ilyen még sosem történt, csak a filmekben láttam! Mi most frankón felborultunk egy árokban?!

- Mindjárt bekötözöm a karodat, és lemosom. Aztán elmehetsz fürdeni, reméljük, meleg víz az van. Gondolom átáztál rendesen. Aközben majd felhívok valakit, aki elrendezze. Minden rendben lesz- ült le mellém, és barátságosan rám mosolygott. Visszamosolyogtam rá, és legszívesebben hozzábújtam volna. Ő ült ugyan a volánnál, talán félig az ő hibája is a baleset, de nem tudtam őt hibáztatni. Még most is megbíztam benne valamiért.

- Miért nézel így rám?- suttogta értetlenül.

- Megijedtem. Még sosem ijedtem meg ennyire- motyogtam, miközben elkezdte valami csípőssel kenegetni a karomat- Még akkor sem, mikor Busan-ban azok a srácok ránk szálltak- sóhajtottam.

- Vonzod a bajt, nagyszájú kislány!- nevetett szokásos stílusában, mire kezdtem visszaszerezni a szokásos temperamentumomat.

- Ki az, aki jobban vezet kettőnk közül?- pimaszkodtam.

- Istenem, hogy ezzel is most kell jönnöd!- akadt ki, és a jó csípős anyagot ismét hozzányomta a sebemhez.

- Ez fáj, az istenért!- visítottam.

- Szorítsd össze a szádat, akkor jobb lesz- mondta. Végül bekötözte a karomat, valami gézzel. Aztán az arcomon lévő kisebb sebeket kezelte le.

- Aúú- nyögtem, és próbáltam inkább őt bámulni, elvégre elég közel volt az arca hozzám, a nagy koncentrálásban.

- Miért bámulsz?- motyogta az arcomat kenegetve.

- Mert… a szuri közben is valami szépre kell gondolni…- nyögtem ki.

- Szép vagyok?- kuncogott.

- Széppé varázsolt a plasztikai sebész- villogtattam a pimaszságomat.

- Idióta- majd letette a kenőcsöt- Így már jó lesz. Mehetsz fürdeni!

- Nem akarsz előbb te menni?- néztem rá- Te vagy a híresség, te rosszabbul jársz, ha megfázol- indokoltam meg.

- Bolond, húzzál fürdeni, vagy én rugdoslak odáig. Vetkőzni sikerülni fog egyedül? Csak mert abban profi vagyok!- vigyorgott, és képen is töröltem volna, ha nem tudom, hogy a régi kedvemet próbálja visszahozni, és enyhíteni a riadtságomat.

- Oké, főnök- álltam fel- És majd kikiáltok, ha baj lesz!- néztem vissza mosolyogva az ajtóból. Ha kívülről látom, talán pofán verem magam a kacérságom miatt, de hát akkor nem voltam ennek tudatában. Mindenesetre a huncut kis mosolyáért megérte. Még mindig ugyanolyan pillangókat volt képes felszabadítani a gyomromban, mint régebben.

Persze eszem ágában sem volt behívni a fürdőbe, jesszus, ennyire nem vagyok én… na, olyan. Így is aggódtam, mert kulcsot ugyan nem találtam a zárban. De Shin csak nem olyan, hogy önkényesen bejön. Még ő sem tenné meg.

Megeresztettem a kád vizet, forró vízzel, majd belefeküdtem, és próbáltam kizárni a kintről jövő mennydörgések hangját. Élveztem, ahogy átjár a meleg, lassan feltöltődök. Igazából a sebeim sem voltak olyan mélyek, mint amilyennek tűntek, reméltem, hogy szilánk sem maradt bennük. Feltöltött erővel, ugyanakkor roppant kifáradtnak éreztem magam. Vagy egy fél óráig áztattam magam, de aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg Shin sincs nálam jobb állapotban, és neki is szüksége lesz egy alapos fürdésre. Kikecmeregtem a kádból, és becsomagoltam magam egy szerencsére tiszta törölközőbe, mikor megpillantottam a falon egy nagyobb, fekete pókot. Tudniillik, semmit sem utálok annyira, mint a pókokat és a cserebogarakat (egyéb undorító bogárral karöltve) ezért akaratlanul is, de akkora sikítás hagyta el a számat, hogy szerintem az egész fogadó felriadt tőle. De az is elég volt, hogy Shin pár másodperc múlva feltépte az ajtót, és riadtan nézett rám.

- Mi Ah, mi a…- majd arra nézett, amerre én. Mikor meglátta a pókot, felnevetett.

- Hé, idióta. Egy póktól vagy rosszul? Lucy, szülők, halas kaja… mind ezekkel szembeszállsz, és szegény nyolc lábú barátunktól meg kiakadsz… Ráadásul… öhm… megint csak egy törölköző van rajtad!- nézett meg tüzetesebben, felvonva a szemöldökét- Látom megfogadtad a tanácsot, hogy többet járkálj így.

- Hé, sztárocska, ne engem bámulj, hanem vidd innen azt a pókot!- akadtam ki, a megtermett jószágra mutatva.

- Vidd ki te, téged zavar!- vont vállat, és már fordult volna ki, mikor az egyik kezemmel a törülközőt, a másikkal Shin kezét megragadva kérleltem.

- Könyörgök, vidd innen- pislogtam rá- Alszok én a kanapén, alhatsz az ágyon. Na?

- Amiért ilyen szépen kéred!- sóhajtott- Az alvást meg még megbeszéljük- indult el a pók felé, és egy lapra rácsalva kivitte a fürdőből. Megkönnyebbülés…

Míg Shin volt a fürdőbe, addig én próbáltam valami száraz ruhát keresni a szekrényekbe, de fürdőköntösön kívül nem nagyon találtam mást. Megszárítottam a hajam az ott talált első generációs hajszárítóval, ami most, ezzel a rövid hajjal jóval hamarabb megvolt, mint lett volna régen.

Ekkor kopogtattak, és mikor az ajtóhoz sétáltam, akkor az ahjummával találtam magam szemben.

- Hoztam egy kis száraz ruhát, elég ázottnak tűntetek- nézett már barátságosabban, mint kezdetben- És egy üveg soju-t, ilyen időben lehet, hogy jól fog esni- nyomta a kezembe az üveget, majd elköszönt, és elment. Azonnal felkaptam a tiszta ruhát, a kisebb méretet, mert a másik elég nagynak tűnt.

Felhívtam anyát, So Ra-t és Min Mi-t, akivel megbeszéltük, hogy másnap tartunk egy csajos napot, hogy ezt most el kell halasztani, mert valahol az Isten háta mögött rekedtem. Igen, finoman megjegyeztem, hogy Shin-nel, és azt is említettem, hogy a kocsi „lerobbant”. nem akartam, hogy feleslegesen aggódjanak. Elég, ha én meg a fiú tudjuk, hogy mi történt.

Aztán, mivel Shin nem jött még mindig ki, bedőltem a kanapéra, ami elég dohos szagú volt, és kicsit, mintha valami állat rohadt volna benne. Elhúztam a számat, inkább felálltam, és addig, míg egyedül voltam, ledőltem az ágyra, kezembe a soju-s üveggel, és gondoltam, egy korty nem árthat. Tudtam már, hogy sokat nem szabad innom belőle, így csak pár kortyot ittam, csak annyit, míg úgy nem éreztem, hogy nyugodt vagyok.

- Honnan szerezted?- jött ki a fürdőből Shin, dereka köré csavart törülközőben. Már meg sem botránkoztam félmeztelen testén, de azért igyekeztem nem túlzottan bámulni. Na jó, igazából kihasználtam erre a tevékenységre minden olyan percet, mikor nem vette észre.

- Ahjumma megszánt- vigyorodtam el, és a száraz ruha felé intettem- Pizsit is kaptunk, vedd fel, addig kiterítem ide a vizeset- álltam fel, és elvettem a csodálkozó fiútól a ruháját. Min csodálkozik? Ketten kerültünk ebbe a hülye helyzetbe, persze, hogy segítenünk kell egymáson… Kinéztem az ablakon, míg ő visszament átöltözni. Még mindig szakadt az eső, és fújt a szél, villámlott. Megborzongtam a gondolatra, hogy így akartunk haza menni. Talán mégiscsak maradni kellett volna Shin-ék otthonába. Azon gondolkoztam, hogy vajon felhívta e a szüleit, mikor megláttam a telefonját a kanapén. Felkaptam, és kioldottam a billentyűzárat. Szerencse, hogy neki nem volt semmilyen kód itt. De a telefonkönyvnél, és üzeneteknél már kellett. Mi lehet az vajon? A szülinapja? Nem… A debütálásuk dátuma? Nem… Akkor… Áh, feleslegesnek éreztem próbálkozni, így a képeket nyitottam meg. Azt legalább engedte. Megtaláltam a videómat, amin kommandózok… Csak tudnám, hogy miért van a kedvencek között… ? Nem volt túl sok képe az elmúlt időből, pár kép a kilátásról, dalszöveg fotó, és hasonlók. Régebbi képeknél pedig láttam olyat, ami a parkban készült, ahol először Henry-vel utca-zenéltem. Egyedül vagyok a képen, ölembe a gitárral, és ábrándosan elnézek a távolba. Ez… lefotózott? Emlékeztem, mondta, hogy ott volt. De…

- Mit nézel ilyen lelkesen?- hallottam a hátam mögül a fülemnél a hangját. Ijedtem elejtettem a készüléket, és megpördültem.

- Csak a képeidet. Nem is egy helyen szerepelek a telefonodba, te zaklató-emeltem fel a mobilt- Az enyémben viszont egy sincs rólad, szóval- gyorsan előkaptam a sajátomat, és pillanat alatt lefotóztam a döbbent arcát.

- Jól áll az ahjussi ruha- kuncogtam a képet nézve.

- Töröld ki!- durcizott be, de szája sarkában mosolygott, majd megragadta a soju-s üveget, és ő is húzott belőle egyet.

- Neem, annyira jó!- nevettem rá, és eltettem a telefont- A szüleidet felhívtad?- kérdeztem, mikor eszembe jutott.

- Igen, ne aggódj. Bár bizonyos részeket elhallgattam.

- Úgy is rájönnek, hogy Nana nincs túl jól- húztam el a számat.

- Most épp jobban aggódok miattad, mint Nana miatt- csóválta a fejét, és közelebb lépett, hogy az arcomon lévő sebeket vizsgálja meg, ujjait végighúzva rajta, amitől ismét megborzongtam- Tényleg csak szenvedsz miattam… Soha semmi jó emlék nem fűz hozzám téged- suttogta, és szomorú mosolyra húzta a száját.

- Tudod, ma jól éreztem magam veled, és a családoddal- próbáltam bizonyítani az ellenkezőjét, fogalmam sincs, hogy miért.

- Nem kell meggyőznöd… Ha bármi történt volna ma veled, sosem bocsájtom meg magamnak.

- De nem történt- csóváltam a fejem.

- Csak egy kicsin múlott… - húzott még egyet s soju-ból, de inkább ő is úgy döntött, hogy nem iszik többet, és letette a szekrényre az üveget.

- Aludnunk kéne. Te is kimerült lehetsz- sóhajtott.

- Rendben- adtam be a derekamat könnyen.

- Akkor, amiért kivittem a pókot, te alszol a kanapén. Elvégre kétlem, hogy szeretnél mellém feküdni, bár elférnénk. Ha esetleg meggondolod magadat, csak bújj be hozzám, nyugodtan- vigyorodott el, és ledobta magát a viszonylag normális, és puha ágyra, én meg összeszorítottam a fogamat, és ledőltem a kanapéra. Tudhatta volna, hogy sosem mennék bele, hogy vele aludjak, nem igaz? De a kanapé még mindig ugyanolyan büdös volt. Shin lekapcsolt a nagyvillanyt, hogy csak egy apró éjjeli lámpa adta a fényt a kicsiny szobába.

Öt percig bírtam, tovább nem. Orromat befogva felültem, és az ajkamba haraptam. Ha így kell kibírni az estét, akkor tuti, hogy megfulladok. Shin csak a tarkója mögött összefűzött kezekkel vigyorgott rám. Mintha tudta volna, hogy ez lesz. Bunkó…

- Nem kényelmes a kanapé, drága?- kérdezte pofátlanul.

- De, nagyon az- álltam fel, és néztem körül a szobába. Tényleg nincs más hely, ahol aludni lehetne, természetesen a földet nem számítva? Nem, úgy tűnt, hogy nincs. Ezért mélyen beszívtam a levegőt, és Shin mellé sétáltam az ágyhoz.

- Csússz beljebb!- nyögtem ki. Nem hittem el, hogy ezt csinálom.

- Ezt nem gondoltam volna!- mondta halál komoly fejjel, majd gúnyos mosolyra húzta a száját- A rajongóim ki fognak nyírni, ha megtudják- húzódott kicsit arrébb.

- Hidd el, nem az lesz az első dolgom, hogy kitwittelem- húztam a számat, majd valószínűleg életem legagyatlanabb tettével mellécsusszantam az ágyba.

- Egy ujjal se merj hozzám érni, sztárocska, vagy letöröm a kezedet.

- Szerintem én nagyobb veszélyben vagyok…- nevetett, és felém fordult. Épp hogy elég nagy volt kettőnknek az ágy, így elég közel kellett egymáshoz feküdni. Már kezdtem megbánni a dolgot.

- Nyugi, nem fogok rád mászni- nyögtem ki, majd hátat fordítottam neki, és kigurultam az ágy legszélére- Jó éjt!- motyogtam, majd lehunytam a szememet, és lekapcsoltam a hozzám közel eső villanyt.

De az álom elkerült. És 5 perc múlva is. 10 perc múlva is. De még 30 perc múlva is máshol járt. A fenébe. Egy hatalmas nagy dörgésre kicsit megugrottam, és nagyot sóhajtva fordultam meg.

- Nem alszol még?- hallottam magam mellől, de nem láttam a szemeit Shin-nek a nagy sötétben.

- De, alszok, szóval hagyjál- morogtam.

- Én sem tudok- folytatta zavartalanul- A tény, hogy itt fekszel mellettem… és még jóéjt puszit sem adtál…

- Arra várhatsz!- horkantottam fel.

- Meséljek neked estimesét?- nevetett fel.

- Kímélj meg magadtól, drága- helyezkedtem el, mire véletlenül össze ért a lábunk, de azonnal elrántottam.

- Akkor beszélgessünk!- vetette fel.

- Éppen aludni próbálok!- nyögtem kétségbeesetten. Nem lenne képes befogni a száját? Akkor talán el tudnám felejteni, hogy mellettem fekszik. Neki fogalma sincs róla, milyen hatást vált ki belőlem ez a közelség?

- Mit gondolsz rólam?- kérdezte váratlanul.

- Rólad?- gondolkoztam el- Hogy beképzelt, bár valóban tehetséges és jóképű vagy. Azon kívül teljesen másképp viselkedsz különféle közegekbe. És velem is. Már nem tudom, hogy melyik vagy valójában.

- Ó, ez érdekes- gondolkozott el- Mit szeretnél, hogy melyik legyek?- hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Nekem mindegy- nyögtem zavartan- Egyik sem jön be nagyon, így olyan vagy, amilyen lenni akarsz. Amúgy ha veszélyben érezném magam és az érzéseim melletted, akkor nem feküdnék melletted.

- Szóval nem jövök be- még mindig jó kedvű volt.

- Abszolút nem- nyögtem, és alig vártam, hogy vége legyen a beszélgetésnek.

- Valamiért, mikor meg akartalak csókolni, nem úgy tűnt.

- Természetes, hogy imponál, hogy egy helyes pasi viselkedik így… De ez nem jelenti azt, hogy érzek is valamit.

- Ó!- nyögte furcsán- Amúgy… Mondani akartam neked ma valamit.

- Hát mondd!- vontam meg a vállam, bár nem láthatta. Igazából kíváncsi is voltam a mondandójára.

- Furán alakult ez az este, így… majd holnap reggel elmondom. Majd valahogy megoldjuk a hazajutást. Ne aggódj!

- Rendben. Aludj jól!- fordultam ismét háttal neki, és próbáltam lenyugtatni a hevesen dobogó szívemet. Ez nekem túl sok volt. Jó, most lehet, hogy ismét sikerült leszerelnem, de hát persze, hogy nem mondok olyanokat, hogy tényleg bejön, sőt, bele vagyok zúgva, mikor egy ágyban fekszünk, ráadásul miután ilyen sokk ért. Veszélyes vizekre eveznék vele.

- Jó éjt, Mi Ah!- suttogta ő is. Ahogy most a nevemet mondta, teljesen más volt, mint eddig. Valahogy… teljesen beleborzongtam, de összeszorítottam a szememet, és próbáltam végre elaludni.

*

Reggel arra keltem, hogy valami nyomja az oldalamat. A tagjaim fájtak, a fejem szétesett, és… közelről éreztem valaki leheletét.

Azonnal kipattantak a szemeim. És szembetaláltam magamat az alvó, egyenletesen szuszogó Park Shin-nel. Hmm, az éjszaka valahogy nagyon hozzábújhattam, mert az egyik kezem a mellkasához simult, ő a karját átvetette a derekamon, ráadásul a lábaink is összegabalyodtak.

Basszus- vörösödtem el nagyon, és próbáltam kibújni a karja alól, hogy minél hamarabb véget vethessek ennek a pozíciónak, de mozgolódásomra megremeget a szeme, lassan felnyitotta, és mivel ötletem épp nem volt, úgy tettem, mintha még aludnék. 

Bár kétségtelen, hogy ő élvezi, hogy ilyen közel fekszek hozzá, ráadásul tuti, hogy nem csak ő volt az, aki álmában átölelt. Milyen gáz!

Hallottam, ahogy visszatartja a nevetését, és kicsit felkönyököl. Nyissam ki a szememet én is? Nem, még nem tudok mit mondani.

- Te bolond!- motyogta Shin felettem. Nyilván nem tudta, hogy hallom- Hogy tudsz ilyen nyugodtan aludni mellettem?- sóhajtotta- Szégyen, hogy képtelen vagyok neked normálisan elmondani, amit akarok. Nem is tudod, milyen hatást váltasz ki az emberekből… Csak hogy tudd, nem adlak másnak. Nem hagyom, hogy másé legyél…- ettől a mondatától valami turbógyorsan kezdett verni a szívem, főleg, mikor egyre közelebb éreztem a leheletét az arcomhoz, majd szinte az egész világ egy hatalmas tűzijátékká vált, mikor éreztem a puha ajkait az enyémeken. Csodálatos két másodperc volt, az egyetlen baj az volt, hogy csak két másodperc volt. Aztán visszahanyatlott a párnára, ismét átölelt a karjával, majd lassan újra hallottam az egyenletes szuszogást. Félénken kinyitottam a szememet. Ezt nem álmodtam? Valóban megtörtént? Kellett egy kis idő, hogy felfogjam, hogy most valóban megcsókolt. A szívem legszívesebben kiugrott volna a helyéről. Nem ad másnak? Akkor nyilván magának akar…. És mi az, hogy nem tudja elmondani, amit akar?

Pár perc múlva, mikor lenyugodtam eléggé ahhoz, hogy normálisan gondolkozzak, megkerestem tekintetemmel az órát. Még csak reggel fél 7 volt. Odakintről már nem hallatszott semmi, vagyis a vihar már az este folyamán elülhetett.

Gyorsan kisurrantam a fiú karjai közül, és felkapva a tegnapi ruhámat, a fürdőbe siettem. Útközben láttam, hogy a kis asztalon villog Shin telefonja, így azt is felvettem. Üzenetet kapott, Dong Su menedzsertől. Kis hezitálás után meg is nyitottam. (Ilyenkor bezzeg nem kért kódot).

Dong Su üzenete: Az autót már elintéztük, küldünk érted egy kocsit, 10 óra körülre. Ne aggódj!

10-re ide jönnek?- rémültem meg. Engem nem találhatnak itt. Elvégre, mi hiába tudjuk, hogy semmi nem történt, az akkor sem lenne jövedelmező, ha bárki bármi mást hinne. Elvégre Shin Lucy-nek a barátja.

El kell tűnnöm…- gondolkoztam. Gyorsan felkaptam a fürdőben a ruhát, közben felhívtam egy taxitársaságot, hogy küldjenek ide egy kocsit. A tükörbe nézve kicsit megijedtem, elvégre se fésűm, se alapozóm, amivel a sebeket eltakarhatnám. De hát belenyugodtam. Mindenkinek vannak rossz napjai.

Shin még aludt, mikor elkészültem. Pár percig néztem a nyugodt, alvó arcát, és elmosolyodva gyorsan kerítettem egy papírt és egy tollat, és firkantottam fel neki pár sort.

Shin,

Bocsáss meg, el kellett mennem. A tegnapi sebeim már nem fájnak, pár napon belül el fognak tűnni. Majd valamikor ugorj át, ha időd van, bár gyanítom, ilyen nem túl sokszor van, pláne rám. Azért majd talán egyszer nevetve gondolunk vissza erre az idióta napra. Köszi, hogy helyet szorítottál az ágyon, és nem kellett azon a büdös kanapén aludnom. Dong Su írt sms-t neked, bocs, hogy megnéztem.

De szerintem fel kéne hívnod Lucy-t is, ha tudja, mi történt, akkor biztos ideges. Elvégre a barátnőd, mondjál bármit is.

Szép napot,

                                                                                       Mi Ah

Gondolkoztam, hogy a Lucy-set bele írjam e, elvégre mindig felidegesíti a téma, de aztán inkább így döntöttem. Így a legjobb. Legalább rájön, hogy ki mellett van a média szerinti helye. Bár az az édes, reggeli csók… Még most is vigyorog bele a lelkem. De ez… talán nem helyes.

Gyorsan elhagytam a szobát, lesiettem a lépcsőn, és a tegnapról maradt pocsolyákat kerülgetve kisétáltam az útra. Öt perc múlva érkezett a taxi, és én megkönnyebbülten huppantam le az ülésre.

Megmondtam a gangnami címet a sofőrnek, és hátradőltem. Valamiért úgy éreztem, hogy valamit itt hagyok. Persze egy pillanaton belül rájöttem, hogy mit. A fiút, akit szeretek.

*

Otthon nem tudtam egy helyben ülni. Egész végig Shin járt a fejembe. Igen, én belezúgtam, de nagyon. És valószínűleg neki is nagyon bejövök. Igen, ez tiszta. És most ezek után, hogyan tovább?

Maradjunk ilyenek, vagy… valljam be neki? Annyit kerülgettük egymást… talán ez lenne a legjobb… De én nem vagyok olyan, aki képes az ilyet bevallani.

Egész délelőtt ezen rágódtam. Aztán, amikor épp az ebédre készített instant rament ettem, valaki csöngetett. Anya? So Ra? Min Mi? Henry?

Ezek a nevek futottak át az agyamon, ezért gyorsan kinyitottam az ajtót. A látványtól azonban kiesett a kezemből a pálcika. Előttem Shin állt, a lehető legdühösebb ábrázattal. Ismerős volt, kezdetben nem egyszer voltunk ilyen helyzetben. Mikor utáltuk egymást, és keresztbe tettünk a másiknak. De most… mi a fenét csináltam, amiért ilyen?

- Vissza is értél?- nyögtem kétségbeesetten.

- Igen- lépett beljebb, amitől automatikusan hátráltam.

- Jól aludtál?- próbálkoztam egy újabb idióta, korszakalkotó kérdéssel.

- Igen, de a reggel már nem volt olyan jó. Tudod, mire keltem?- vonta fel a szemöldökét, majd a zsebéből előhalászott egy papírt, a papírt, amit én hagytam neki, és az orrom alá dugta- Mi a jó franc ezt?- akadt ki- Mi ez a le kell lépned? Mi az, hogy egy szó nélkül otthagysz? És otthagyod ezt a szart? Kit érdekel Lucy? Mondtam, hogy mondani akarok neked valamit! Nem voltál képes felfogni, hogy veled akartam vissza is jönni…? Komolyan… Együtt kerültünk bele, együtt is kellett volna befejezni, nem gondoltad ezt?

Én csak tátott szájjal hallgattam. Tényleg ennyire kiakadt azon, hogy eljöttem…? De hát…

- Shin, én ezt nem értem…- motyogtam.

- Persze, hogy nem érted, te semmit nem értesz…- mondta gúnyosan, szinte már ordibálva- Mondd csak! Te egyáltalán nem nézel rám férfiként?- ez a kérdése még jobban lesokkolt.

- Az a baj, hogy túlságosan is férfiként nézek rád!- szaladt ki a számon, mielőtt végiggondolhattam volna. Erre elkerekedett a szeme, majd pár erőteljes lépéssel már ismét sarokba szorított. Alig volt pár centi közöttünk.

- Miért vagy már megint mérges?- nyüszögtem kétségbeesetten, és próbáltam eltolni, de csak elkapta a kezemet, és a falhoz szorította. Tényleg elég kiszolgáltatott helyzetbe kerültem... megint.

- Mit érzel, ha rám nézel?- kérdezte ingerülten.

- Nem igaz, hogy nem tudod!- akadtam ki én is- Azt hiszem egy gyengeelméjű is könnyen kitalálhatja, hogy beléd vagyok zúgva már jó régóta!- adtam ki magamból kiabálva, mielőtt észbe kaptam volna. Pár másodpercig meredten bámult rám, nyilván próbálta feldolgozni az infót, miszerint nagyon is bejön nekem.

- Ezt sosem vonhatod vissza!- motyogta végül, majd szinte villámgyorsan ragadta meg a nyakam hátulját, és szájával rá tapadt az ajkaimra. A döbbenetem hamar oldódott, majd mikor lassan eleresztette csapdába ejtett karomat, akkor átkaroltam a nyakát, és elmélyítettem a csókot. Nem is tudom, mióta vártam már arra, hogy végre csak ketten legyünk, és ez megtörténjen… Most nem volt telefoncsöngés, zavaró ajtónyitódás, részeg ösztönök, sem megbánás.

Shin kezdeti erőszakos szenvedélye lassan kezdett átváltani gyengédségbe, a karjaival már a derekamat simogatta, és már a falhoz sem tolt olyan erősen. Nyilván leesett neki, hogy eszem ágában sincs menekülni. Mert pont a legjobb helyen vagyok.

Mikor már nem kaptam levegőt, akkor egy kicsit eltávolodtam tőle, és meg sem tudtam szólalni. A szívem már mindenhol dobogott, csak pont ott nem és olyan tempóban, ahol kellett volna neki, és a váratlan érzelemlökettől elgyengültem, nem is tudtam tisztán gondolkozni. Elvégre ezek után hogyan tovább?

- Hát…- eresztett el Shin, mire a falnak dőltem- Jó, hogy ez megbeszéltük!- vigyorgott, és megvakarta a tarkóját, mint aki nem tud mit kezdeni magával, és nem tudja, hogy mit mondjon. De én is így voltam vele.

- Öhm… folytatta- Most mennem kell! Így is elkések a stúdióból, csak ezt mindenképp tudnom kellett. Akkor- négybe tépte az üzenetemet, elvigyorodott, és még közel hajolt, hogy egy puszit nyomjon a homlokomra- Akkor majd még beszélünk!- intett, majd kisietett a lakásomból, becsukva maga mögött az ajtót, magamra hagyva a gondolataimmal. Csak így… elment? Jó, hogy megbeszéltük? Konkrétan semmit nem beszéltünk meg… De ha ő ezt beszélgetésként éli meg…

Azonban rájöttem, hogy átléptünk egy bizonyos határt, amit nem lehet visszacsinálni. De a legfurcsább az volt, hogy nem is akartam.