26. fejezet

26. fejezet

 Vége a játéknak!

Miután elment Shin, drasztikusan változott a kedélyállapotom. Utána lévő pár percben a fellegekben jártam… A következő 5 percben a körmömet rágtam, hogy most akkor mi a fenét is jelentett ez, utána pár percig átmentem fúriába, és csapkodtam mindent magam körül, elküldve a fiút a francba, amiért szórakozik velem, és kétségek között hagy. Elvégre idejött, kiabált, lesmárolt, majd lelépett…

Lehet, hogyha nem jön be a zeneszerzői pálya, akkor írok egy kézikönyvet Shin-ről és a bogarairól… Valószínűleg befutnék vele.

Végig a telefonomat bűvöltem, és azon gondolkoztam, hogy merjem e felhívni, vagy üzenetet küldeni. Végül (éppen a kiakadós perceim egyikében) az utóbbi mellett voksoltam.

Mi Ah üzenete: Elegem van belőled, te rohadék! Mondd meg, hogy mit akarsz, vagy soha többé nem beszélek veled. Utálom, hogy éppen azt teszed, amihez kedved tartja. Ha nem vagy hajlandó megbeszélni, felejtsük el a dolgot.

Kifújtam a levegőt, miután elküldtem neki. És vártam a válaszát. 3 perc múlva meg is jött.

Shin üzenete: Meg ne próbáld elfelejteni. Ma soká vagyok bent, sok a program, és még valamit el kell intéznem. Találkozunk este a tetőn 10-kor?

Na, erre felvontam a szemöldökömet. Találkozni akar a tetőn? Ez érdekesnek ígérkezik. De 10 óra az még nagyon messze van…- rágtam a szám szélét. És mit akar beszélni, és mi dolga van?

Mi Ah üzenete: Megőrjítesz sztárocska. De rendben.

Shin üzenete: Hidd el, igyekszek hozzád, amint tudok.

Igyekszik hozzám? Úristen. Ezerszer elolvastam ez a mondatot, akkor sem voltam képes felfogni, hogy mit jelent. Hozzám siet. Nem Henry-hez, Jae Hwa-hoz, In Ho-hoz, nem aludni siet, nem a hűtőszekrénye kell neki, hanem hozzám siet!

Jó, nyilván túl sokat magyaráztam be ebben az egyszerű „hozzád” szóba, de annyira jól esett olvasni.

Kész, ha valaha volt is józan eszem, most elvitte a szerelem magával jó messzire.

Persze a következő 10 percben megint magatehetetlenül rágtam a körmömet. Mi van, ha ő csak azt akarja mondani, hogy nem lehetünk együtt, de azért elszórakozhatunk egymással… igen, ez a legvalószínűbb. Hisz mégis hogy a fenébe lehetnénk együtt?

Gondolataimból csengőszó riasztott fel. So Ra állt az ajtóban.

- Miért nézel ki így? Mik ezek a sebek? Mi ez a furcsa tekintet? Már megint lemaradtam valamiről?- dőlt neki az ajtófélfának.

- Hát…- nyögtem, majd idegesen a hajamba túrtam.

- Nyögd már ki- viharzott be mellettem a házba.

- Azt hiszem, hogy Shin…- makogtam.

- Tudhattam volna, hogy az ő keze van a dologban… Mit tett veled? Csak azt ne mond, hogy ő művelte rajtad azokat a sebeket! Mert akkor kinyírom!- csapkodott maga körül, de a kezébe nyomtam egy vizes palackot, hogy duguljon el.

- Szó sincs erről- legyintettem- A helyzet az, hogy tegnap… együtt töltöttük az éjszakát…- nyögtem, mire kiköpte a vizet.

- Te és Shin… és akkor….

- Jaj, ne érts félre, csak együtt aludtunk… vagyis…- a lány szeme egyre nagyobb lett, mire felnevettem, és hátba veregettem- Azt hiszem az lesz a legjobb, ha az elejénél kezdem…- majd megpróbáltam neki nagy vonalakban felvázolni, hogy mi is történt tegnap és ma reggel.

Nem mondom, hogy nem lepődött meg, minden egyes fordulatnál.

- Daebak, akkor most pontosan mi is a helyzet veletek?- kérdezte kissé összezavarodva.

- Azt mondta, hogy majd ma este megbeszéljük- húztam el a számat.

- Oh, milyen romantikus… az első csókotok helyszínén- szorította a szívére a kezét a lány színpadiasan, mire fejbe vágtam egy asztalon heverő divatmagazinnal.

- Hát, majd kiderül, mit akar mondani…- sóhajtottam- Amúgy miért jöttél?

- Ja, igaz is! A történetedbe annyira belefeledkeztem, hogy kiment a fejemből. A segítségedet akartam ma kérni. Mert azt hiszem, valami rossz dolgot csináltam- harapott az ajkába.

- Rossz dolgot? Kinyuvasztottad Henry halát?

- Nem… Tegnap este unatkoztam, így… elhatároztam, összehozom Min Mi-t és Alexet.

- Mamám… rosszul kezdődik…- temettem az arcomat a tenyerembe, elképzelve, hogy ennek mik lehetnek a következményei.

- Pont Jae Hwa-val beszéltem, és azt mondta, hogy segít nekem. Írt egy üzenetet Alex-nek, hogy találkozzanak ma délután 4-kor a DS Ent. előtti kávézóban. Tudod, ami nem olyan forgalmas. Aztán visszaírt a fiú, hogy rendben. Min Mi-nek pedig azt mondtam, hogy velem fog ma találkozni ott. Aztán ma rájöttem, hogy talán mégsem volt olyan jó ötlet… Ki fognak nyírni, mindketten, ha ez kiderül. Pedig én csak nekik akartam jót.

- Vigasztaljon a tudat, hogy kétszer nem tudsz meghalni, csak egyikük keze által- veregettem hátba.

- Ne már, Mi Ah, rád számítottam, ne csináld már!- nyögött fel.

- Mit akarsz, mit csináljak?- tártam szét a karom.

- Nem tudom, pörgesd vissza az időt, vagy mit tudom én!- rivallt rám.

- Haha, nem vagyok én Harry Potter… egyetlen dolgot tehetünk. Ezek után jó munkát kell végezni. És frankón összehozni őket. Na, gyerünk. Fél óra múlva 4. Indulás- álltam fel, és örültem, hogy ma legalább akkor valami eltereli a figyelmemet a Shin ügyről.

- Hová?

- Hát kerítőnőt játszani… Ma még összehozzuk azt a két jómadarat, figyeld meg!- vigyorodtam el, és az agyam lázasan kezdett járni.

*

- Hol vannak már?- türelmetlenkedett So Ra.

- Még van két perc, nyugi!- morogtam a kávézó egyik oldalában. Igen, itt rejtőztünk So Ra-val, és vártuk, hogy a célpontjaink felbukkanjanak. Igen, kicsit óvodásnak éreztem magam megint, hogy itt össze-vissza kommandózunk, holott felnőttek vagyunk már (vagyis papíron). De valamilyen szinten élveztem is a kerítőnőséget. Bár tudtam, ha ezt velem csinálnák, akkor én rendesen kiakadnék. Nem is csodálkoznék, ha, miután Min Mi rájön, fej nélkül közlekednénk. Mégiscsak írnom kéne Shin-nek egy búcsú sms-t?

- Itt van Alex- bökött vállba a lány, és megláttuk a fiút, aki benyit szokásos, baseball sapka, napszemüveg összeállításban, az amúgy kicsit kihalt kávézóba.

- Bement, és leült. Na, jó helyen van, így legalább látjuk- motyogtam.

Két perc múlva megjelent a lány is, homlok-ráncolva, látszólag a gondolataiba merülve.

- Pár percen belül robban a bomba!- motyogta So Ra- Valószínűleg Min Mi nem fog báj-cseverészni a fiúval, hiába tervezzük így. Lelécel, mihelyst megtudja az igazat.

- Akkor lépünk mi közbe!- lestem be az ablakon újra. Valószínűleg észrevette már a lányt, hogy egy másik asztalnál exbarátja ül, mert meredten nézték egymást, majd a fiú hitetlenkedő mosolyra húzva a száját felállt, és a lányhoz sétált. Mondhatott neki valamit, mire a barátnőnk felvonta a szemöldökét, és állát felszegve válaszolt. Ez így ment két percig, majd Min Mi idegesen a telefonjára nézett, felállt, és elindult a kijárat felé.

- Ez nem tartott sokáig- sóhajtott a mellettem gubbasztó lány, mire megragadtam a csuklóját, és húztam magam után.

- Gyerünk So Ra, showtime!- vigyorodtam el.

Ahogy beléptünk, pontosabban inkább estünk az ajtón, azonnal belefutottunk a kifelé tartó idol lányba. Láttam, hogy asztalnál még mindig ott ül Alex, és érdeklődve nézi a jelenetet.

- Hát itt vagy? Bocsi a késésért- lihegte a szőke lány.

- Azt hiszem, mégsem tudok maradni!- mondta Min Mi kicsit mérgesen.

- Ó, ne csináld!- csimpaszkodott a karjába So Ra.

- De programon van! Csak most jutott az eszembe.

- Nem, tudjuk, hogy nincsen, csak este lesz- vigyorogtam rá. Bár tényleg aranyos volt, ahogy próbálkozott. De hát ellenem? Esélye sincs.

- Akkor sem maradok egy légtérben ezzel az idiótával- fújta, és próbált minket kikerülni. Ezért egy nagy levegőt vettem, és bevetettem az utolsó fegyveremet.

- Ha most elmész, sosem tudod meg, hogy mi történt tegnap Shin és köztem- szóltam. Erre megtorpant. Tudtam, hogy nagyon kíváncsi lesz. Elvégre mindig is érdekelték az ilyenek. Bíztam benne, hogy rá fog harapni.

- Történt valami, amiről érdemes tudni?- fordította felém a tekintetét.

- Hát, ha számít az, hogy egy motelszobában….- bokán rúgtam So Ra-t, hogy ne folytassa ezt ilyen hangosan, de Min Mi-nek tágra nyílt a szeme.

- Jó, maradok!- adta meg magát, mire elvigyorodtam, és elindultam az asztalok felé. Úgy tettem, mintha akkor venném észre az amúgy napszemüvegben ülő fiút, és lehuppantam vele szemben.

- Téged is látni, Alex?- mosolyogtam, mire So Ra lehuppant mellém. Így természetesen Min Mi-nek már csak a fiú mellett maradt hely.

- Nem akarsz elmenni? Csajos beszélgetést tartunk!- kérdezte felsőbbrendűen.

- Mondtam, hogy Jae Hwa-t várom... De arrébb megyek, ha akarjátok!- sóhajtott a fiú, és már felállt volna, mikor félredobva a büszkeségemet, felnéztem rá.

- Maradj kérlek! Szükségem van egy férfi véleményére is ebben a Shin dologban, mert eléggé összezavarodtam…- haraptam az ajkamba. Min Mi, ha nem leszel ezek után boldog, és én még hülyét is csinálok magamból, te az égben építesz magadnak házat. A pincér odajött hozzánk, és felvette a rendelésünket. Látszólag nem esett le, hogy két idol is van a körünkben. Nem is tűnt olyannak, aki felismerte volna őket, akkor sem, ha teljes fellépő ruhában állnak itt.

- Miről van szó?- kérdezte a fiú, mosolyogva visszadőlve, a vörös lány legnagyobb bánatára.

- Szóval a tegnapi napot Shin-nel töltöttem… és igazából az éjszakát is…- kezdtem a történetbe, és nagyjából felvázoltam nekik a helyzetet. Mind nevetve, vagy épp (az autóbaleset miatt) szörnyülködve, az együtt alvást pedig vigyorogva hallgatták. Végül mikor befejeztem, kérdően rájuk néztem.

- Szerintetek most akkor mit akar?- kérdeztem tőlük.

- Hát Shin-t ismerve, bármi lehet még ebből- sóhajtott Min Mi.

- Dehogyis. Shin egészen biztosan odavan Mi Ah-ért. Azért viselkedett vele úgy addig, és ezért nem akarta szerintem, már megbocsáss, de egy futó kalanddal elintézni a dolgokat. Higgy nekem, ismerem őt!- vigyorgott rám- Azért volt bunkó, mert ő sem akart irántad érezni, de hát az ilyen ellen nem lehet mit tenni.

Igaz- gondoltam magamban. Min Mi és Alex is pont úgy viselkednek, mint mi Shin-nel.

- Mert te annyira értesz ahhoz, hogyan legyél valakinek jó társa- morogta Min Mi.

- Ki volt a hűtlen?- vonta fel a szemöldökét a fiú. Na, éreztem, hogy megint veszekedés van kitörőben, így az asztalra csaptam.

- Lehet abbahagyni! Már mióta nem vagytok együtt, inkább jóban kéne lennetek, és nosztalgiázni. Amúgy sem vagyok a legjobb hangulatban, Shin miatt, szóval meséljetek valami vicces történetet akkorról, mikor még együtt voltatok- dobtam fel egy új témát.

Min Mi szeme vészesen rám villant, és tudtam, hogy ha nincs köztünk az asztal, istenbizony megfojtana.

- Arra várhatsz- fűzte össze a kezét mellkasa előtt- Nincsenek szép emlékeim.

- Miért is ne!- dőlt hátra vigyorogva a fiú- Még mindig a kedvenc történetem a dinnyés…- nevetett fel.

- Jaj, istenem, már majdnem sikerült kiverni a fejemből- sóhajtotta Min Mi, de akaratlanul is egy mosoly bújt meg a szája sarkában. Erre So Ra-val az asztal alatt összepacsiztunk.

- Sosem felejtem el az arcodat… Na, figyeljetek, mert most Min Mi drágának egy teljesen új oldalát ismerhetitek meg. Ahol hisztis, szétszórt de azért édes…

- Édes?- fordította felé a lány a fejét értetlenül.

- Csönd van asszony, most én beszélek!- torkolta le a fiú- Szóval 2 éve nyáron, két hónappal a szakításunk előtt, mikor még Shin-ékkel voltam jóba, elhatároztuk, hogy elmegyünk mind Jae Hwa-ék szülői házába, tartani egy nagy sütögetős-grilles kajálós, piálós bulit. Shin, Jae Hwa, pár gyakornok srác és lány volt még ott. Aztán mivel meleg volt, a srácok felvágták a dinnyét. Azt kellett tudni erről a csajról, hogy akkoriban imádott mindenféle édességet, mostanában hiába hanyagolja már az alakja miatt.

- Honnan tudod, hogy mit eszek mostanában?

- Pszt! Megvannak a forrásaim! Szóval Min Mi majdnem egy egész fél dinnyét megevett, mi meg csak néztük, hogy hogyan képes erre. De láttátok volna az arcát, ahogy fojt le róla a cukros dinnyelé, totál gusztustalan volt- nevetett a fiú- Nem is értettem, hogy mit eszek egy ilyen lányban, de hát bele voltam zúgva rendesen, igaz vöröske?- fordult a lány felé, aki csak sóhajtott, de nem szólalt meg. Ez haladásnak számított. Mintha egy kis pír is megjelent volna az arcán?

- Ezután, miután bevágta a dinnyét, és megtörölte az arcát, úgy gondoltam, hogy elhívom egy romantikus sétára. Jae Hwa, úgy mint Shin és én, Gongju-ban lakott, a környék nagyon szép volt, gondoltam hogy elmegyünk sétálgatni, tudtam, hogy van a közelbe egy kis erdős tisztás, ahol voltak egy régi építmény romjai, oda akartam elvinni ezt az idiótát. Kezdetben minden rendben volt, vígan elbeszélgettünk, de egy idő után láttam rajta, hogy valami nagyon zavarja, és egyre ingerültebb lett. Fogalmam sem volt, hogy mi baja lehetett, ha kérdeztem, csak elhárította. Aztán egy fél óra múlva kijelentette, hogy….- itt kicsit elröhögte magát a fiú- Hogy pisilnie kell. Gyanítom azért nem mondta korábban, mert az hitte, hogy az olyan alantas dolgok, mint a pisilés, nem illenek hozzá, és ha megtudom, hogy pisilnie kell, akkor majd szakítok vele…

- Ez nem így volt- csapott a lány az asztalra- Egyszerűen nem akartam elrontani a jókedvedet azzal, hogy elmondjam.

- Hát pedig jobban jártunk volna, ha elmondod, mert akkor nem szövök a fejemben összeesküvés elméleteket arról, hogy mi bajod van. De a lényeg, hogy utána mondtam neki, hogy bújjon be egy bokor mögé, de ezen kiakadt. Azt mondta, hogy nem hiszi el, hogy ilyen érzéketlen vagyok. Pedig mi rossz van abban, nem igaz?- nevetett a fiú.

- Most már elég lesz…- morogta a lány.

- Nem, már nincs messze a vége. Aztán tudtam, hogy lakik a közelbe egy ahjumma ott a hegyekben, ezért mondtam Min Mi-nek, hogy menjünk oda. Nem sokára oda is értünk, addig ez az idióta csaj is kibírta. De kiderült, hogy a néninek csak egy kerti budija van a kert végében. Láttátok volna az arcát… epic volt.

- Tudtad jól, hogy utálom az olyan helyeket!- csapott a vállára a lány- Minden olyat helyet, ahol bogarak lehetnek…

- Tudom jól- nézett rá Alex, és egy pillanatig megláttam benne a srácot, aki egyszer lehetett. Ebben az egy másodpercben úgy nézett a vörös hajú lányra, mint a lányra, aki hozzá tartozik, aki az övé, akit meg kell védenie. Akit szeret. Összeszorult a gyomrom. Tudtam jól, hogy még mindig éreznek egymás iránt valamit. Nem kéne továbbra is kerülniük egymást. Mindent megteszek értük…

- De végül elmentem- folytatta Min Mi.

- Igen, így volt, de megkértél, hogy álljak ott nem messze tőled, ha valami gonosz bogár meg akarna támadni…

- Ez nem vicces… Tényleg voltak bent pókok…- csóválta a fejét kis mosollyal a lány.

- De végül megkönnyebbültél…- kortyolt bele a kávéjába a fiú.

- Hogy lehetsz még mindig olyan tiszteletlen mint akkor?- nevetett hitetlenül Min Mi- Azt hittem, ebben a 2 évben benőtt a fejed lágya, de te még mindig egy nagy gyerek vagy! És megmutathattad volna utána azt, amit eleve akartál, azt az építményt, de végül kiakadtál rám aznap, és azt mondtad, hogy menjünk haza. Így nem néztük meg.

- Persze, hogy kiakadtam. Úgy viselkedtél, mint aki kultúrsokkot kapott egy kerti buditól!- nevetett a fiú- Persze a legviccesebb része még akkor is az volt a dolognak, hogy másnap, mikor nagyjából kibékültünk, Min Mi kijelentette, hogy ezentúl csak és kizárólag akkor képes ilyen „civilizálatlan és infrastruktúrázatlan” helyre menni, ha viszünk magunkkal egy….- itt felröhögött, és a szája elé tette a kezét, Min Mi meg az ajkába harapott, mint aki nem hiszi el, hogy a srác mellette valóban erről beszél- Ha viszünk magunkkal egy… egy hordozható angol wc-t…

Na, ez volt az a pillanat, amikor az egész asztalunkból kitört a nevetés. Min Mi tenyerébe temette az arcát, és úgy remegett a nevetéstől, Alex a hasát fogta, és a szemét törölgette, amiből kicsordultak a könnyek is. Én totál el tudtam képzelni, ahogy Min Mi valóban ilyet mondott a srácnak. Az ajkamba haraptam, hogy ne nevessek olyan hangosan.

Úgy öt perc múlva mindenki megnyugodott, és az ex pár kicsit zavartan néz egymásra.

- Valóban, így visszagondolva, vicces történet- motyogta Min Mi félre nézve- Mennem kéne!- nyúlt a táskájáért, zavart tekintettel. Nem! Nem mehet el most, hogy ilyen jól alakulnak a dolgok!- futott át az agyamon! De nem akartam túl feltűnő sem lenni. Szerencsére So Ra is formában volt. Hirtelen felugrott, a karjához kapott, sikítva, ezzel meglökve engem, hogy nekiestem az asztalnak, ezzel kiborítva a kávét, ami egy az egyben Min Mi-n landolt.

- Valami bogár szállt a karomra- hisztizett a lány, és megborzongott. Lehet, hogy neki is bejönne a színészpálya, mert nagyon hitelesen csinálta.

- Bogár?- kérdezte Alex- Tényleg minden csaj be van szarva az ilyenektől?- csóválta a fejét.

- Most nézzétek meg milyen lettem…- motyogta a vörös lány.

- Nagyon vészes?- léptem mellé. Szerencsére tényleg beborította a kávé a szoknyáját.

- Így nem tudok kimenni az utcára- bosszankodott.

- Kocsival vagyok, elviszlek haza- ajánlotta fel Alex. Remek!- majdnem elvigyorodtam.

- Megtennéd?- tűrtem tettetett zavaromban a fülem mögé a hajam- Miattam történt, meg So Ra miatt…

- Nincs szükség rá, fogok taxit!- állt fel a lány. Azt már nem! szerencsére Alex megszólalt.

- Ne már! Szívesen elviszlek. Attól még lehetünk barátok, ami történt… Jesszus, gyerekek voltunk! Már azért felnőttek. Nem kell ezért visszautasítani. Csak felhívom Jae Hwa-t. Aki mellesleg szerintem elfeledkezett rólam…- nevetett, majd kicsit arrébb ment, hogy telefonáljon, majd vigyorogva jött vissza.

- Na, mit mondtam, közbe jött neki valami. Mehetünk is!

- Rendben, akkor mi most lelépünk- karolt belém So Ra.

- Nem, ti is jöttök! Mint mondtátok, miattatok vagyok ilyen állapotban! Szóval nincs kifogás!- nézett ránk összehúzott szemekkel Min Mi. Remek!

A kocsiban mi So Ra-val azonnal bevágódtunk hátra, hogy az idol lány mindenképp Alex mellé üljön.

Min Mi lakása nem volt messze, itt volt Gangnam-ben, hogy ő is közel legyen a DS. Entertainment-hez.

Valószínűleg Alex sem tudta, hogy hol lakik, mert Min Mi mondta az irányt. Öt perc múlva ott is voltunk.

- Gyertek fel! Mindannyian…- a lány kérésére ki szálltunk a mélygarázsban, csak Alex maradt bent- A mindbe te is beletartozol! Adni akarok neked valamit, ami a tied, csak nálam maradt!

Meglepett, hogy a csaj hívta fel a fiút is, de örültem neki. Majd megevett a kíváncsiság, hogy mit akar odaadni neki.

Pár perc múlva fel is értünk a lakásra, Min Mi gyorsan bezárkózott a szobájába átöltözni, mi addig leültünk a nappaliba.

So Ra-val összenéztünk, hogyan lehetne lelépni, hogy ne hagyjuk őket túl feltűnően magukra, de mégis.

Az agyam lázasan járt, de nem jött az ihlet. Alex csak maga elé meredt, úgy tűnt, hogy valamin nagyon gondolkozott.

Ekkor megcsörrent So Ra telefonja.

- Igen, apa?- vette fel, majd hirtelen elkomorodott- Hyun Sik? Hogy baleset? Mi történt? Nem olyan súlyos? De akkor is… Úristen… ugye nem olyan komoly? Persze, pár percen belül ott leszek!- majd letette a telefont, és sokkos arccal ránk nézett.

- Azt hiszem Hyun Sik-kel történt valami, elvileg csak valami kicsi baj, de nem nyugszok, míg nem látom a saját szememmel… Mennem kell!- motyogta. A gyomrom összeugrott. Nehogy valami baja legyen a fiúnak… Egyike volt azoknak, akik mindig rendesek voltak velem…

- Veled megyek!- pattantam fel.

- Elvigyelek titeket?- nézett Alex ránk szintén összezavarodva.

- Nem kell. Taxival megyünk- fogta meg a karom, mintegy belém kapaszkodva So Ra- Viszlát, Alex. Ments ki Min Mi-nél. És ezt ne említsd neki… csak feleslegesen aggódna a ma esti műsora előtt. Hyun Sik jó barátja. Majd felhívom este, hogy mi a helyzet, rendben?

- Rendben!- bólintott a fiú.

Kimentünk az elzárt előszobába, az ajtót résnyire nyitva hagyva, felvettük a cipőnket, és So Ra kitárta a bejárati ajtót. Majd vissza is zárta, hogy annak hangja volt. A baj az csak az volt, hogy mi még mindig a lakásban voltunk.

Már majdnem megszólaltam, de a lány a számra tapasztotta a tenyerét.

- Nem megyünk el addig, míg nem jönnek össze!- suttogta, hogy csak én hallottam.

- De hát… Hyun Sik…- motyogtam.

- Oscart nekem!- vigyorgott. Nekem meg leesett, hogy az egész csak kitaláció volt. Átkoztam magam, hogy hagytam magam így becsapni, de annyira élethű volt. Azt hittem, tényleg baja van…

- A többiek?- hallottuk meg bentről Min Mi hangját Csendben maradtunk, és hallgattuk őket az előszobából.

- Elmentek, valami közbe jött- válaszolt a fiú- Mit akartál adni?

- Ja, igen…- motoszkálást hallottunk- Ezt itt!

- Komolyan?- a fiú hangja hitetlen volt- Ez az a dinnyés medál, amit én adtam neked?

- Igen. Nem akartam elfogadni anno, de te azt mondtad, hogy majd visszaadom, ha megtanultam rendesen dinnyét enni. Két hónapra rá szakítottunk… nem tudtam visszaadni, pedig azóta nem ettem egyáltalán dinnyét.

- Miért tartottad meg?- csodálkozott a fiú.

- Hát… Sok emlék kötött hozzá- szinte láttam magam előtt, ahogy megvonta a vállát.

- Nem akarom így látatlanban visszavenni!- a fiú hangján hallatszott, hogy mosolyog.

- Miért nem?

- Nem veszem vissza, míg nem látom, hogy tényleg tudsz e már normálisan dinnyét enni…

- Min Joon…

- Csak ritkán hívsz így…

- Nem vagyunk már azok a gyerekek, akik egykor. Ennek a butaságnak már nincs értelme. Így vedd vissza. Felőlem kidobhatod. Csak ne legyen többé nálam.

- Akkor miért nem dobod ki te magad?- a fiú kezdte elveszíteni a türelmét- Nem vagy képes rá? Ezért nem kellett volna idehívnod.

- Tudod te, hogy mennyit szenvedtem, miután elhagytál? Amiatt a hülye zaklató miatt…

- Én is sajnáltam, hogy így alakult. Sokszor volt a kezemben a telefon, hogy felhívjalak, és bocsánatot kérjek…

- Bár megtetted volna- csúszott ki a lány száján.

Erre pár másodpercig, vagy akár egy egész percig is csönd volt közöttük. Valószínűleg, egymást bámulták meredten. Majd a fiú hangja törte meg a csendet.

- Azt kellett volna tenni! De jobb később, mint soha!- Min Mi ijedt kiáltását hallottuk, mire összenéztünk értetlenül. Kinéztünk az ajtón, már amennyire lehetett, és a látvány ami fogadott, az hihetetlen boldogsággal töltött el. Alex magához ölelte a lányt, és hevesen megcsókolta… és a csaj nem tolta el magától, sőt… szemét lehunyva viszonozta…

So Ra vállba bökött, és intett az ajtó felé. Vettem a célzást. Már nincs több dolgunk, ide lelépni.

Miközben hangtalanul nyitottuk ki az ajtót, még meghallottuk Alex nevető hangját.

- Min Mi… tudom, hogy már nem vagyunk gyerekek… De van egy hely Gongju-ban, ami már két éve arra vár, hogy megismerd.

- Csak nem az a tisztás, a romokkal?- Min Mi hangja boldog volt.

- Dehogynem. Mindig is el akartam vinni a barátnőmet.

- A barátnődet?

- Igen. A barátnőmet, aki néha lelécel a rajongóival, de képtelen vagyok őt nem szeretni… - felkuncogott- És ne aggódj, viszek neked hordozhatós angol wc-t!

A többit már nem hallottuk, mert az ajtó becsukódott mögöttünk.

- Lehet, nyitnunk kéne egy társkereső irodát!- nevetett So Ra, és láttam a szemén, hogy kicsattan a boldogságtól.

- Még egy ilyet soha!- ütöttem a vállára nevetve.

- Nem olyan, mint egy filmben?

- De… happy end… ha ezek után holnap szakítanak…-nevettem.

- Ugyan már, ne legyél pesszimista! De szerintem, mielőtt ma este megtörténik a te happy end-ed is, menjük és együnk valamit, mert éhen halok! Aztán apának ki kell majd magyaráznom, hogy mit is hablatyoltam Hyun Sik-ről meg a kórházról.

Erre nem tudtam mást, csak helyeslően bólintani… Happy end. Sajnos a filmekben csak azt nem mutatják, ami azután a boldogító csók és igen után történik. Azután az ember magára van utalva. És saját magának kell a kérdésekre válaszolnia. De vannak olyan kérdések, amiknek a válaszát érdemes keresni, hiába lehet fájdalmas, hosszú, fárasztó is. Van, ami megéri.

*

Rohantam fel a lépcsőn, ahogy tudtam. Elment az idő az étterembe, ahol mellesleg szívesen ittam volna egy kis feszültségoldó soju-t, de So Ra megtiltotta. Azt mondta, hogy ma még a szívszerelmem elé kell állnom, és azt jobb, ha józanul teszem.  De így is annyira belemerültem a beszélgetésbe, hogy 10 előtt valamennyivel vettem észre, hogy mennyi az idő. Ezért egész úton visszafelé rohantam, majdnem elcsapott egy kocsi, de minél hamarabb fel akartam érni az épület tetejére.

Attól féltem, hogy mérges lesz rám, amiért késtem. De mikor kirobbantam a tetőre csak az üresség fogadott. Nincs itt? Csak 10 percet késtem, és máris elment volna?

A korláthoz léptem, és a fejemet ráhajtottam. Most mi legyen?

Nem ment el. Tuti, hogy nem ment el, ha itt volt. Ő olyan, aki felhívott volna, ordibálva, hogy mi a fenéért nem vagyok ott, és miért rabolom az értékes idejét.

Sóhajtottam egyet.

- Mire fel ez a mély sóhaj?- hallottam közvetlenül a fülemnél, mitől megdermedtem- Késtél, nincs miért elégedetlenkedned!

Lassan megfordultam, hogy szemben legyek Shin-nel. Az arcán nem voltak érzelmek, ami kicsit megzavart. Csak meredten nézett engem. Hol volt eddig? Hogyhogy nem vettem észre? Biztos megbújt valahol, sunyi módon… De most is olyan helyes volt, mint mindig. Felesleges lett volna tagadnom, hogy szerettem ezt a srácot. Elég volt a jelenléte, és a szívem tízszer gyorsabban vert a kelleténél. És ma végre vége lesz ennek az egésznek. Vagy sírással, vagy nevetéssel, de valamilyen szinten vége lesz a bizonytalanságomnak.

- De nyugtat a tudat, hogy ennyire siettél!- villantott féloldalas mosolyt, mikor látta, hogy nem fogok megszólalni- Merre jártál ma?- lépett ő is a korláthoz, és elnézett a távolba. Most tényleg erről akar társalogni?

- Nem csináltam semmi különösebbet!- hárítottam el a témát.

- Akkor miért késtél? A háremed feltartott?- kicsit dühösnek tűnt.

- Bolond! So Ra-val voltam. De tudtommal most te fogsz magyarázkodni. Magyarázatot akarok a reggeli kirohanásodra!- fordultam vele szembe határozottan.

- A reggeli kirohanásomra?

- Igen, Shin. Tudod, ez nem úgy működik, hogy mikor éppen eszedbe jut, megcsókolsz, aztán lelépsz…

- Lelépni… az neked is jól megy- morogta, és erőltetetten felnevetett, rám szegezve sötét tekintetét.

- Ne hárítsd rám a dolgot- sóhajtottam- Halljam, mit akarsz tőlem.

- Tőled?- lépett elém, és hirtelen előredőlve megtámasztotta magát két oldalamon a korláton, hogy nem tudtam menekülni sem. Közelsége megint zavarba hozott, mint mindig. Egyik felem elszaladt volna, a másik hozzá akart bújni

- Tőled nem akarok semmit…- folytatta- Én csak szimplán téged akarlak!- majd előrehajolt, hogy megcsókoljon, de elhajtottam a fejemet, nem törődve azzal, hogy legszívesebben én is megcsókoltam volna. Nem. Most tisztázni kell a dolgokat. Meglepődött, hogy elhajoltam, és a vállamra támasztotta a homlokát. Éreztem a nyakamon a leheletét. És kirázott tőle a hideg. Csak sajnos megint nem rossz értelemben.

- Akarsz engem…? De semmit nem érzel irántam? Csak…- próbáltam erőt venni a hangomon, de felkapta a fejét, és a szemei szikrákat szórtak, és ez belém fojtotta a szót.

- Az istenit, Mi Ah!- csattant fel- Az kell, hogy kimondjam? Hát legyen, de jól figyelj, mert ezeket talán sosem mondom el még egyszer. Hogy mit éreztem irántad? Utáltalak! Utáltam, mikor be akartál törni a házunkba, eltévesztve a házszámot, nem tetszett, ahogy visszaszóltál, azt sem tudva, ki vagyok. Utáltam, ahogy a többiekkel hamar megkedveltetted magadat. Utáltam, hogy utálsz! Utáltam, hogy egyáltalán valamilyen hatást kiváltasz belőlem. Utáltam, hogy miattad valahogy még a Bright Night-ra is elmentem. Utáltam, ahogy láttam, amint nem tudsz Alex-el mit kezdeni. Utáltam, hogy együtt beragadtunk valahová, és nekem meg kellett nyílnom előtted, akaratlanul is. Utáltam, mikor álmodba azt kiabáltad, hogy utálsz. Rohadtul kiakadtam, mikor megkergettek a rajongók, és nekem kellett veled menekülni. Utáltam, hogy veled akartam írni azt a számot. Utáltam, hogy miattad, hogy téged védjelek, még Lucy-vel is képes voltam együtt lenni, és nem szakítottam vele, mert ez volt az egyetlen mentsvára annak, hogy rád ne szálljanak. Utáltam, ahogy a jótékonysági esten nem tudtam veled táncolni, és behúztam neked véletlenül… Utáltam, hogy képes voltál rávenni, hogy Alex-szel kibéküljek. Utáltam, hogy lenyűgöztél a színpadon. És az utána lévő partin utáltam, hogy nem tudtam magam visszafogni, és megcsókoltalak. Utáltam, hogy elfutottál tőlem. Gyűlöltem neked azt mondani, hogy felejtsük el. Utána, meg mikor másnap Marc-cal láttalak… legszívesebben mindent összetörtem volna. Utáltam, hogy versengeni kellett érted, és nem lehettél azonnal csak az enyém. Utáltam, hogy mikor leittad magad In Ho-val, utána nekem kellett hazavigyelek titeket, és utáltam, hogy hiába kérted, nem adhattam neked egy átkozott jóéjt puszit sem. Utána meg… mikor úgy tűnt, hogy Jae Hwa-val vagy… azt utáltam a legjobban. Hogy a legjobb barátommal kell érted szembe mennem. Van róla fogalmad, milyen érzés volt? Mikor Busan-ban megláttalak sebesülten, ott a padlón, utáltam, hogy aggódtam érted. És mikor megláttalak ott a törölközőben a lakosztályunkban, és azt hittem, hogy te tényleg Jae Hwa-val voltál… és este az a csók… Úgy utáltalak, mint még soha. Gyűlöltem, hogy igaza volt Jae Hwa-nak abban, hogy csak fájdalmat okozok neked. Mikor levágtad a hajadat, láttam a szemedben a fájdalmat… utáltam, hogy együtt érzek veled… utáltam azt is, hogy bevallottad, az egész Jae Hwa dolog csak kamu volt. Utáltam, hogy ez megkönnyebbüléssel töltött el. Utáltam, hogy mindig valami meggátolt, hogy közelebb kerüljek hozzád. Utáltam, hogy nem tudok rád haragudni, amiért majdnem tönkre tetted a kocsimat, és az ujjaid köré csavartad a családomat is. Utáltam a gondolataimat, amik akkor születtek meg a fejemben, mikor egy szál bikiniben láttalak. Utáltam, hogy miattam sérültél meg újra a viharban, és nem tehettem érted semmit. Utáltam, hogy nem tudtam rendesen aludni, mikor mellettem feküdtél, mert csak te jártál a fejemben. És utáltalak, amiért otthagytál reggel. És mióta csak megismertelek, idegesítettél. Soha senki nem idegesített még ennyire. De tudod mit? Az is idegesített, mikor mást idegesítettél. Utáltam, hogy azt akarom, hogy csak engem idegesíts. Hogy csak az enyém legyél. Gyűlöltem, hogy annyira beléd bonyolódtam… Egészen addig utáltalak, mígnem ma reggel azt mondtad, hogy belém vagy zúgva. Akkor már tudtam: Itt vége a játéknak! Már csak egyetlen dolgot utálok, de azt a legjobban mindközül. Tudod, mi az, nagyszájú kislány? Hogy képtelen vagy felfogni, hogy nem szórakozok veled, hanem tényleg szeretlek!

Eddig tátott szájjal hallgattam a kiakadását, amit egyre nagyobb vehemenciával adott elő. Minden egyes „utálom” szó tőrdöfés volt a szívembe, egészen az utolsó szóig, ahol a gyomrom borsóméretűvé ugrott össze.

- Hogy… mit mondtál?- motyogtam kiszáradt torokkal.

- Nem hiszem el, hogy még egyszer el kell mondanom!- nevetett fel hitetlenül- Szeretlek, te idióta! És ha a barátnőm leszel, ezek után nem fogok utálni semmit.

- A barátnőd?- jött a következő sokk.

- Miért, mit hittél? Néha felrángatlak ide, addig csókollak, amíg kedvem tartja, aztán mindkettőnk megy a dolgára? Ne nézz már ilyennek, kérlek! Veled akarok lenni! Azt akarom, hogy csak az enyém legyél

- Lucy...?- motyogtam, mikor eszembe jutott.

- Még egyszer ki ne mond a nevét! Ma szakítottam vele. Megmondtam, hogy ennek a színjátéknak nem volt értelme. Azért voltam vele, mint mondtam, hogy addig senki ne gyanakodjon, hogy kihez húz a szívem. Még én sem tudtam pontosan. Így… megbeszéltük a dolgokat. Bár nagyon mérges volt rám, és rád, kértem, hogy ne tegyen semmi hülyeséget. Már csak a tiéd vagyok… mármint ha kellek neked… És tudod egyre idegesítőbb, hogy kiöntöttem a lelkemet, és kértem, hogy légy a barátnőm, de te meg mindig úgy nézel ki, mint akinek most halt meg a kutyája, annyira falfehér vagy. De ha ezek után, hogy beléd zúgtam, mégsem akarsz velem lenni, azt ajánlom, hogy messzire és gyorsan fuss, mert már nem engedlek el sehová!

Felnéztem az arcára, amin egy apró mosoly volt. Próbáltam feldolgozni az információkat. Szóval Shin szeret engem, kért, hogy legyek a barátnője, és Lucy-vel is szakított. ÚRISTEN!- kifújtam a levegőt.

- Azért néha pislogj is!- biccentette félre a fejét s fiú. És én kiböktem az első dolgot, ami eszembe jutott.

- Shin, sajnálom…

Erre eleresztette a korlátot, és hátrált egy lépést.

- Sajnálod? Mi Ah, de mi a franc baj van?- túrt a hajába idegesen. Láttam az arcán, hogy ezer gondolat suhan át az agyán, ami kicsit vicces volt, így elmosolyodtam magamban.

- Sajnálom…- folytattam- hogy ezt nem tettem meg korábban!- két lépéssel előtte voltam, lábujjhegyre álltam, megkapaszkodtam a vállába, és egy apró csókot nyomtam a szájára, de azonnal el is húzódtam.

- Magam sem hiszem el, hogy ezt mondom, de szeretlek, te beképzelt, seggfej, barom! És semmit nem akarok jobban, mint hogy a barátnőd legyek, plasztikázott bunkókám!- kuncogtam, mire a szeme elsötétedett, és száját ijesztő mosolyra húzta, magához rántott, és szenvedélyesen megcsókolt, engem a korlátnak döntve. Lassan mozgatta az ajkait az enyémen, hogy legszívesebben elsírtam volna magam a boldogságtól. Belemosolyogtam a csókba, élvezve, hogy végre valahára vele lehetek. Nem tudom meddig álltunk ott, öt percet, vagy két órát, de mikor kicsit eltávolodott tőlem, a homlokomnak döntötte az övét.

- Van még valami, amiről mindenképpen tudnod kell!- suttogta komoly hangon.

- Baj van?- kérdeztem ijedtem. Nehogy most kiderüljön valami még ami miatt megint nem lehetünk együtt…

- Nem egészen. De el kell mondanom… hogy még sosem voltam plasztikai sebésznél… Bármennyire is nehéz elhinni, én magamtól vagyok ilyen szép!- vigyorodott el.

- Beképzelt!- motyogtam, és pólójánál fogva visszahúztam az ajkamhoz.

Csak az enyém… és most én vagyok a világ legboldogabbja.

A boldogság néha évekig tart, néha csak percekig. Nem tudtam, hogy az enyém meddig fog. De harcolok érte, mert ezért érdemes.