8. fejezet

8. fejezet

Fegyverszünet

- Most mit csináljunk?- tettem fel a kérdést ezredszerre. Fel alá járkáltam a kis raktárban, és próbáltam gondolkozni. A telefonomat Min Mi-nél hagytam az asztalon, Shin-nek pedig lemerült az aksija… amúgy sem volt térerő… az ajtón hiába kopogtunk ki, úgy tűnt, a hangzavartól senki nem hallja… meg eleve nem járkáltak sokan ezen a folyosón... Elvileg volt még egy mosdó, a földszinten.

- Mit csináljunk?

-Ülj le, és maradj nyugton, nagyon idegesítő vagy!- szólt rám a fiú, aki egy kis sámlin ült, és az arcát a tenyerébe süllyesztette.

- Csakhogy tudd, ez a te hibád!- csóváltam a fejem- Ha te nem lennél…

- Ha én nem lennék, akkor te már rég…- csattant fel, majd elharapta a mondatot. Inkább elfordul tőlem.

- Egyáltalán, mit kerestél itt?- kérdeztem, és visszaültem a vödörre- Nem hinném, hogy odáig süllyedne a szupersztár Park Shin, hogy az ellenfele után kémkedik…

- Még jó, hogy nem! Lucy-vel beszéltem- mordult felém.

- Ó!- igazából meg sem lepődtem- Mondtam már, hogy összeilletek? Az álkedves idol, és az álcuki idol lány…

- Befejezted?- csapott a mellette lévő szekrény oldalába, mire pár tisztítószer leesett.

- Nem, még nem! – csóváltam a fejem. Igazából jó volt, hogy levezethettem valakin az idegességemet- Akkor miért nem maradtál Lucy-vel? Miért kellett neked engem iderángatnod? Miss Aegyo-val sokkal romantikusabb lett volna…

- Szóval te vagy az, aki beszólt neki- nevetett fel gunyorosan- Mesélte, hogy valami modortalan amerikai bunkó volt vele. De már sejtem, hogy ki volt az… És hogy miért nem vele vagyok… mert megsértődött valamin, és elviharzott. Így már megnyugodtál? Vagy tovább akarod folytatni ezt a gyerekes viselkedést?

Erre nem válaszoltam. Igazából volt abban valami, amit mondott. Nem rá voltam most elsősorban mérges, hanem a helyzetre. Valójában hálás voltam, amiért nem kellett szembe néznem újra Alex-el. Csak sajnos ez azzal járt, hogy bennragadtunk a szertárban.

A következő pár percben csendben ültünk egymással szemben, mindketten a gondolatainkba mélyedtünk. Semmi nem jutott eszembe, hogy mit tehetnénk, hogy kijussunk. Majd mivel az egy helyben üléstől elkezdtem fázni, (amúgy is nagyon hideg volt a szobácskában), felálltam, és végignéztem a polcokon, hátha találok valami használhatót. Nem is tudom mit reméltem… az akciófilmekben ilyenkor mindig megtalálták a megfelelő hozzávalókat, és kirobbantották magukat, de hát én nem értettem az ilyesmihez. És valószínűleg Shin sem.

- Valami ötlet?- néztem a fiúra végül.

- Én énekes vagyok, nem szabaduló művész!- förmedt rám.

Ez így nem fog menni! Kezdtem egyre jobban kétségbe esni. A tudat, hogy be vagyok zárva, az még hagyján. De hogy a társaságom nem túl fényes, az már jobban fájt. Shin minden mondatával vagy hülyének nézett, vagy lekezelt, vagy belém rúgott. Mit ártottam igazából neki? Lehet, hogy én sem vagyon túl kedves vele… de igazából ő kezdte el ezt. És tudtam, hogy nem én leszek az első, aki fejet hajt. Ezt a játékot ketten játszák, és semmiképp nem akartam veszteni, mégha Shin erős ellenfél volt is.

Hogy ne látszódjak túl feldúltnak, inkább visszaültem a vödörre, és a hátamat a falnak támasztottam. Egyre inkább kezdtem fázni. A mini ruha egyáltalán nem volt használható a hideg ellen. Shin-en bezzeg volt egy dzseki.

- Hé!- szóltam neki, mire felnézett.

- Öt perc… eddig bírtad szó nélkül. Mi az?- kérdezte roppant kedvesen.

- Tudod, Alex… - kezdtem, majd megakadtam. Úgy kellett megfogalmaznom a kérdést, hogy az rá semmiképp ne vessen rossz fényt- Szóval Alex…- ismét elakadtam.

- Mi van vele? Kell a száma?- horkantott fel.

- Te barom!- motyogtam, de valószínűleg meghallotta- Csak azt akartam kérdezni, hogy azért voltatok e ilyenek egymással, mert riválisok vagytok, vagy van e más oka is?

Felemelte a fejét, és mélyen a szemembe nézett.

- Te most mégis mit akarsz? Ismerkedni velem? Lelkizni? Hidd el, nélküled is nagyon jól megvagyok. Inkább azzal foglalkozz, hogy kijussunk innen!

- Hjá!- kiáltottam rá- Miattad kerültünk ide! Juttass ki te!

Erre nem válaszolt. Ismét eltelt pár perc, én időközben ismét felálltam, és az ajtóhoz sétáltam, ismét kikiabáltam, de úgy tűnt, senki nem jár errefelé.

Pár perc néma csend után már úgy érzetem, hogy a fogaim összeverődése is hangzavarnak hallatszik. Pedig nem akartam, hogy a fiú lássa, hogy valami bajom van. Sajnos ez nem jött össze. A következő percben Shin kibújt a dzsekijéből, és a meglepett arcomba dobta.

- Idegesítesz, ugye tudod?- kérdezte.

- Aha, persze- motyogtam, és már azon voltam, hogy visszahajítsam neki, de túl erős volt a késztetés, hogy ne fázzak. Végül belebújtam a kabátba, közben önkéntelenül beleszagoltam.

- Mi az, jó illata van?- kérdezte elhúzva a száját.

- Nem. Bunkó illata van- vágtam vissza. Pedig valójában tényleg jó illata volt. Olyan… híresség illat.

Ismét pár perc telt el némán.

- Alex…- törte meg a csendet a fiú- Alex az egyik legjobb barátom volt.

- Neked? Az a srác?

- Ja- bólintott- Miért? Furcsa?

- Dehogy, én is imádom megtépni a régi barátaimat- nevettem fel kínosan. Nem értettem, hogy mi ütött belé, hogy hirtelen elkezdett mesélni.

- Ő, JaeHwa és én voltunk a három jó barát. Már gyerekként azt terveztük, hogy lesz egy bandánk, és meghódítjuk az egész világot.

- Akkor, hogyhogy…?- értetlenkedtem.

- Ha még ezerszer közbevágsz, sosem jutok a végére! Így sem tudom, minek mondom neked ezeket- pár percig ismét nem szólalt meg.

- Szóval, akkor mi történt? Összevesztetek?- kérdeztem végül.

- Dehogy- válaszolt- Minden a legnagyobb rendben ment. Egészen a meghallgatásig. Az ügynökségtől azt mondták, hogy JaeHwa és én elég jók vagyunk már a debütáláshoz, Alex viszont még nem. Ilyen lehetőséget nem utasíthattunk vissza… de a mai napig rágódok azon, hogy jól tettük e, amit tettünk. Mi elfogadtuk az ajánlatot. Alex meg a képünkbe ordította, hogy ő sosem vállalta volna nélkülünk. És hogy egy nap híresebb lesz nálunk. Rengeteget készült utána, és a következő meghallgatáson, egy másik ügynökségnél, bekerült a BTD-be. Azóta igyekszik jobb lenni… és azóta viselkedik így. Azelőtt nem volt ilyen. Most csak az a célja, hogy bosszút álljon rajtunk... bár ez elég drámaian, és szappanoperásan hangzik. Most meg kifejtheted a véleményedet, hogy mennyire bunkók voltunk, amiért nélküle léptünk tovább.

- Ezt nem így gondolom- csóváltam a fejem- Én is ugyanezt tettem volna. Szerintem egy igaz barátnak nem kéne, hogy visszahúzzon. Még ha fájt is neki, titeket támogatnia kellett volna.
Persze valószínűleg nekem is rosszul esett volna egy kicsit....- de ezt már nem mondtam ki, csak gondoltam. (Persze, hogy én sem voltam szent...)

Felnevetett. Ezúttal nem gúnyosan. Tényleg úgy tűnt, mintha jól szórakozna.

- Furcsa elképzeléseid vannak a világról, kislány!

- Én csak a véleményemet mondtam… Aztán a többiek? Hogy kerültetek egy bandába? Ők is meghallgatáson?

- In Ho igen. Ő egy elég furcsa szerzet.

- Igen… eddig akárhányszor láttam, pár perc múlva eltűnt- jutott eszembe.

- Neki is megvannak a titkai- zárta rövidre a témát Shin.

- És Henry?- kérdeztem.

- Mond csak, mitől vagy ma ennyire kíváncsi?- nézett rám a fiú- Azt hittem nem csíped a FOUR-t. Vagyis szerinted sablonos a zenénk. Én meg egy bájgúnár vagyok, akit feldobott pár plasztikai sebész.

- A zenétek tényleg kicsit sablonos. Az a baj, hogy manapság a pop zene semmi másról nem szól, mint hogy jaj de szeretlek, de nem lehetek veled, mert nincs pénzem, vagy messze lakom, vagy eltörte a kutyám a lábát, és őt kell gyógyítanom…

- Miért, Magyarországon talán más a helyzet?

- Nem, ugyanez…- ráztam a fejem csalódottan.

- Pedig ezután a bevezető után azt hittem, hogy ott legalább a GDP-ről szólnak a dalok…

- Milyen szellemes valaki…- motyogtam.

- Te talán jobb dalokat írsz? Hallottam hogy zeneszerző leszel… Te miről akarsz majd írni?- kérdezte ismét gúnyos hangon- A globális felmelegedésről?

- Nem… de azért lehetne valami újdonságot is vinni a dalokba. Nem a romantikával van baj… hanem a semmitmondóságával… Érted amit mondok?

- Nem, totál gyengeelméjű vagyok…- röhögött fel.

- A ti zenétek… én nem szólok bele!- vontam meg a vállam.

- Tudod- kezdte- Egész jól énekelsz!

- Honnan tudnád, hogy éneklek?- vontam fel a szemöldökömet.

- Mikor Henry-vel énekeltél… a téren…

- Te ott voltál? Hallottad? Nem is láttalak…- jöttem zavarba.

- Persze, te nem ismersz meg itt egy hírességet sem… De amúgy valószínűleg olyan bolond voltam, hogy úgy mentem oda, hogy felismerhető legyek.

Ebben volt valami, el kellett ismerni.

- És minek jöttél oda? Követtél?

- Téged? Persze, a legjobb szórakozásom idióta kiscsajokat követni, akik ráadásul nem is a rajongóim, mert valószínűleg Brad Pitt-be szerelmesek…- eddig jutott, mert hozzávágtam egy tisztítószert.

- Brad Pitt nem az esetem. Akkor miért voltál ott?

- Henry miatt…

- Inkább Henry, mint én… Neked aztán van ízlésed…- na erre az én vállamat találta el az erősen megküldött tisztítószer- Bocsi, te Lucy-t szereted…- tettem hozzá mentegetőzve.

- Én nem…- kezdte indulatosan, majd megadóan sóhajtott- Azért mentem oda, mert meg szoktam hallgatni Henry játékát. Mert pont így találtam rá…

- Tessék? Így találtál rá? Mintha egy utcagyerek lett volna…- nevettem fel.

- Majdnem az volt… Gondolom sem Henry, sem Min Mi nem mesélt neked a gyerekkorukról. A szüleik elváltak, Min Mi a gazdag anyjával maradt, Henry meg az apjával az USA-ba költözött. Aztán pár évvel később apuci alkoholista lett, és ebbe bele is halt. Henry 18 éves volt ekkor. Visszajött az anyjához, de az nem nagyon akarta látni. Az apjára emlékeztette. Egyedül Min Mi volt mellette. Az egyetlen amit jól megtanult Amerikába, az a hegedülés, és itt gyakran zenélt esténként az utcán. Mi ekkor még egy friss 3 tagú banda voltunk, de már szóltak az ügynökségnél, hogy egy új tagot keresünk, és lesz egy új válogató. Én az egyik este meghallottam Henry-t játszani, és énekelni. Már akkor tudtam, hogy neki kell lennie az új tagnak. Rábeszéltem, hogy jöjjön el a meghallgatásra. És csodával határos módon… sikerült. Ő lett az új tag. Azóta hálás nekem. Ezért van az, hogyha te engem szidsz, ő akkor is a védelmemre kel. Még ha neked is van igazad…

- Ez… Ezt sosem gondoltam volna- suttogtam- De akkor mégis hogyan van az, hogy ilyen jókedvű? És folyton bolondozik?

- Mindenkinek vannak titkai- mondta ismét.

- Persze… neked is!

- És neked is!

- Szóval jól éneklek?- ragadtam meg az egyik korábbi mondatát- Ezt akkor vegyem bóknak? Korea legnagyobb sztárja mondta ezt… Kérlek, leírom, és akkor alászignózod?

Erre ismét felnevetett, és először az eddigi ismeretségünk alatt, rám mosolygott.

- Sokat képzelsz magadról, kislány.

- Mindig kislánynak hívsz…- jöttem zavarba. Sosem gondoltam volna, hogy tud így mosolyogni. Eddig csak a gúnyos megnyilvánulásait láttam, meg a plakátvigyorait. De ez… túlságosan is intenzív volt, ezért elkaptam a fejemet, és közönyösséget erőltettem az arcomra. Nem fog engem levenni a lábamról egy sztárocska, aki ráadásul idiótának tart, és alig várja, hogy megszabaduljon tőlem.

Erre a reakciómra nyilván neki is eszébe jutott, hogy kivel van, így az ő arcáról is lehervadt a mosoly.

- Jussunk ki innen!- szólalt meg, majd felállt, és az ajtóhoz sétált. Elkezdte erősen ütni, de pár perc után sem volt semmi eredménye. Majd a szerek között kezdett el keresni valamilyen feszítővasat. Én azt néztem, ahogyan ügyködik. Igazából lenyűgöztek a mozdulatai is. Eszembe jutott, ahogy berántott az ajtó mögé… milyen erős volt…

Jó, ebből elég volt!- szóltam magara. Ez a srác nem egy olyan, akit csodálni kéne. Nincs benne semmi eredeti.

Ekkor azonban valami más vonta magára a figyelmemet. Valami furcsa hangot adott ki. Valami a fejünk fölött. A lámpa… Vészesen pislákolni kezdett.

- Ó, ne, ne, ne, ne… -motyogtam.

- Nyugi, szórakozik egy kicsit, aztán majd helyreáll!- mondta legyintve Shin. Engem ez meg is nyugtatott, egészen addig, míg a következő pillanatban minden el nem sötétült. A lámpa feladta.

Én nem voltam klausztrofóbiás…. de a tény hogy be vagyok zárva, ráadásul koromsötét van, mert az alagsorban nincsen ablak…. a rémülettől hátrálni kezdtem, mire nekimentem egy polcnak, így kábé az egész tartalma rám borult.

Rémülten sikítottam fel.

- Jól vagy?- hallottam a sötéten át a fiú hangját. Aggodalom csendült volna benne?

- Nem!- válaszoltam sokkos és hisztérikus állapotban. Nem emlékszem, hogy voltam e már hasonló helyzetben, de most nagyon bepánikoltam.

- Fáj valamid?- kérdezte.

- Nem.. azt hiszem…- motyogtam. Kezdtem hozzászokni a sötéthez, de még így sem láttam az orromnál tovább. Majd hirtelen, mintha valami hozzámért volna, ezért ismét felsikítottam. Pedig valószínűleg csak képzeltem.

- A fenébe, maradj már csendben!- kiáltott rám a fiú- Ennyire félsz a sötétben?

- Nem, csak sajnos nem vagyok hozzászokva, hogy raktárakba zárjanak!- nevettem fel hisztérikusan.

- Csak nyugodj meg!

- Ó! Könnyű ezt mondani, mikor már bepánikoltam…

- Nem tudok tőled koncentrálni!- vágta hozzám.

- Akkor csinálj valamit, amitől megnyugszom!- magam sem tudom miért mondtam ezt. Nyilván tőle vártam segítséget, miután miatta kerültünk ebbe a helyzetbe.

- Csináljak valamit? Rendben?- a hangja félig meddig fenyegetőnek tűnt, majd csak azt hallottam, hogy sebes léptekkel közeledik felém. A lehető legkisebbre összehúztam magam, és vártam, hogy legalább felpofozzon. Először csak azt éreztem, hogy megragadta a csuklómat. (Valószínűleg ő sem látott jobban, mint én, csak körvonalakat.) Aztán a következő, amiért éreztem, az egy rántás volt, majd egyenesen nekiestem Valaminek… amiről pár pillanat múlva kiderült, hogy Shin mellkasa. A fiú elég szorosan ölelt magához, hogy még a szívdobogását is halljam. Az én lélegzetem azonban elállt, és úgy éreztem, ott helyben összeesek. Az előbb még ordított velem, most meg megölelt… Úgy hogy az összes izmát éreztem…

A legelső, ami eszembe jutott, miután rájöttem, hogy mi is történt, az volt, hogy ellökjem magamtól. Elvégre egy bunkó, sznob srác. De ami miatt nem tettem meg, az az volt, hogy… megnyugodtam. Így már nem féltem.

Meg ebben a helyzetben már úgy gondoltam, hogy minden mindegy…

 Így automatikusan én is felemeltem a kezem, és átöleltem a hátát. Egy pillanatra, mintha megrezzent volna, az érintésemtől, de aztán felnevetett, és a fülembe súgta, úgy, hogy a lélegzetét éreztem az arcomon:

- Látszik, azért nem utálsz annyira…

- Jobb vagy, mint a semmi…- mosolyodtam el, végig sem gondolva, hogy mit mondok.

- Ezt csak azért csinálom, hogy megnyugodj… ha valakinek elmondod, meghalsz!- folytatta.

- Nem olyan dolog ez, amire büszke vagyok…- suttogtam, de közben éreztem, hogy ez nagyon nincs így…. én szégyeltem bevallani, de nagyon jól éreztem magam a karjaiba… egészed addig míg, valami más hang nem jutott el a fülemig.

- Mi Ah!- a hang távolabbról jött. Az ajtón túlról. És ismertem is a hangot. Jae Hwa!- azonnal kitéptem magam a karokból, ezzel a dzsekit is leverve a vállamról, az ajtóhoz botladoztam, és minden erőmet beleadva püfölni kezdtem a bejáratot.

- Itt vagyok!- kiáltottam ki- Jae Hwa!

A léptek odakint elhallgattam, majd valaki közvetlen az ajtó túloldaláról szólalt meg.

- Mi Ah, odabent vagy?

- Igen! Csak az ajtó bezárult…- kiabáltam tovább.

- Itt van benne a kulcs…- hallottam a hangját.

- Nyisd ki, kérlek!- ezt már csak normál hangerővel mondtam, mert a hangom elment a kiabálástól. A következő pillanatban hallottam a kulcs zaját, majd az ajtó kitárult, és az én szememet elvakította a fény. És ott állt az ajtó előtt Jae Hwa, akinek én gondolkodás nélkül a karjaiba ugrottam, szinte ledöntve őt a lábáról. Nem sok választott el a megkönnyebbült zokogástól.

- Nyugi!- simította meg a hátam, és látszólag élvezte a helyzetet- Hogy kerültél te ide?-

Majd a következő pillanatban leejtette a kezét, mert észrevett valamit a hátam mögött.

- Shin…- hűlt el- ti együtt voltatok odabent?

- Csak véletlen volt!- hallottam a hideg hangot a hátam mögött.

Erre én is hátranéztem. Shin arca a régi volt. Semmi mosoly. Csak a gúny.

- Nem biztos, hogy kíváncsi vagyok rá, hogyan kerültetek össze…- vigyorgott JaeHwa. Persze, neki vicces volt…

- Inkább arra legyél kíváncsi, hogyan éltem túl a vinnyogását- nézett a szemembe, majd hátat fordított, és elsétált a folyosón, hóna alatt a dzsekivel, ami nemrég még rajtam volt. És ekkor tudtam, hogy a pillanatnyi fegyverszünetünk véget ért… és már abban sem voltam biztos, hogy valaha elkezdődött.

7. fejezet

7. fejezet

Bright Night

- Annyira hihetetlenül bunkó…- csaptam az asztalra. A fodrász és a sminkes lány összerezzent. Őket Min Mi hozta magával, mondván, egy sztárnak mégiscsak szakembernek kell a haját és a sminkjét megcsinálni. Miután vele végeztek, engem vettek kezelésbe. Közben elmeséltem a lánynak, hogy mi történt tegnap Shinnel.

- Igen… ezt már elmondtad… a mai nap legalább 20-szor- csóválta a fejét.

- De miért csinálja ezt velem? Vagy…- gondolkodtam el- Mindenkivel ezt csinálja?

- Nem. Velem sem túl kedves, nekem is beszól, ha Henry-hez megyek, de sosem láttam még, hogy valakivel már szó szerint gonosz legyen. Mint mondtam, ő és JaeHwa nagy szoknyapecér… A lányok általában azután bunkózzák le, miután otthagyta őket.

- De Shin-nek nincs barátnője, igaz? És a többieknek sem.

- Tudod, a sztároknál ez nem úgy van, hogy meglátom, megszeretem, összejövünk… itt nem kerülhet bárki bárkivel kapcsolatba. Ez olyan, mint az állatoknál. A szépeket, és sikereseket összeterelik.  Ha mégis megtörténik olyasmi, amit az ügynökségek nem szeretnének, az az illető munkájára is rámehet… Tettek már ki emiatt valakit az ügynökségekről. Meg azért sok a dolguk a fiúknak is. Csak futó kapcsolatokra van idejük. Bár most Shin-t többször hozták szóba azzal a kis féreg Lucy-vel…- meg sem próbált szépíteni a dolgokon. Min Mi olyan volt, akinek ami a szívén, az a száján.

- Ez azt jelenti, hogy valószínűleg járnak?- kérdeztem. Gondoltam jobb többet tudni az ellenségről.

- Még semmit nem jelentettek be…- vonta meg a vállát- De tény, hogy mostanában több fotózásra is hívták őket együtt, több programban vettek részt közösen… Igazából illenének is egymáshoz.

- De ők nem jönnek ma este- mosolyodtam el- Henry azt mondta, még egy ilyenen sem voltak.

- Hát, lehet hogy ők járnak jobban- nevetett fel- És nekik nem kell ezt a sok sznob fejet nézniük az éjszaka. De van pár ember, akiknek be akarlak mutatni.

- Nem azt mondtad, hogy nincsenek nagyon barátaid?- kaptam felé a fejem, mire a fodrászlány felszisszent… Loknisra szerette volna csinálni az amúgy teljesen egyenes hosszú hajamat, hogy aztán oldalt felcsatolja, de nyilván megégette magát most a hirtelen mozdulatom miatt a hajvasalóval.

- Lányok nincsenek is. De van pár fiú barátom. Csak az a baj, hogy itt, akinek fiúbarátja van, azokat azonnal kapcsolatba hozzák egymással. Kivéve persze az ilyen bulikon. Itt mindent szabad…

- Ezt hogy érted?- vontam össze a szemöldökömet.

- Majd meglátod- mosolygott sejtelmesen.

*

Ahhoz képest, hogy azt mondtam először, hogy semmi szín alatt nem fogok részt venni ezen a bulin, most ott álltam Gangnam egyik legnagyobb szórakozó helye előtt, az EDEN előtt, és csodálkozva bámultam az épületre. Már sötét volt, 9 óra is elmúlt, és az egész épület kivilágítva virított. Persze nem tűnt kívülről túl nagynak, így gondoltam, hogy a java rész a föld alatt van. Úgy tudtam, ezeken az estéken, más be sem léphet az EDEN-be.

Tegnap este együtt vacsoráztam a szüleimmel, és mikor mondtam neki, hogy végül eljövök, és azt is megemlítettem, hogy Min Mi-vel, nagyon megörültek. Bár a FOUR-ról nem meséltem, és azt sem árultam el, hogy az a fiú, akivel a múltkor együtt sétáltam, az Henry volt, úgy tűnt, boldogok, amiért találtam egy kis társaságot magamnak. És biztosítottak, hogy még több barátom lesz, ezután az éjszaka után.

Én ebben már kételkedtem, de ennek nem adtam hangot.

Taxival jöttünk eddig, és miután az elhajtott, végképp úgy éreztem, hogy nincs több menekülő útvonal.

- Mehetünk?- nézett rám Min Mi, majd mikor bólintottam, megindult előttem. Rajta egy vajszínű és barackvirágszínű közötti rövid ruha volt, hasonló színű magas sarkúval, rajtam pedig egy fekete koktélruha, amit még pár nappal ezelőtt vettünk közösen.

Előkerestem a retikülömből a meghívót, mert már láttam, hogy mindenkinek a kezében van, aki az ajtón belép.

Megszoktam már otthon a bulizást, sosem vontam ki magam belőle. Csak akkor mindig nagy társasággal mentünk, mindenkit ismertem közülük. most meg csak egyetlen embert ismertem. De igyekeztem semmi rosszra gondolni, mikor odaadtam az ajtónál álló biztonsági őrnek a kezébe a meghívót, aki bólintott, és beengedett.

Odabent minden villózó fényben fürdött. A táncparketten volt a legsötétebb, a bárok és ülőhelyek felé már kicsit világosabb. Fent is volt egy része a szórakozóhelynek, átlagos bulikon az ott a VIP hely, de a mostani buli csak VIP-eseknek volt, így erre most nem volt szükség.

Elég hangosan szólt a zene, és rengetegen voltak bent. Vagyis többen, mint amennyire számítottam. Tele volt a tánctér, ami amúgy hatalmas volt, és simán néztem volna bálteremnek is, és az ülőhelyek zömét is elfoglalták.

- Gyere!- zökkentett ki Min Mi az ámuldozásból, majd a karomat megragadva kezdett magam után húzni. A váratlan mozdulattól kis híján pofára estem a magas sarkamban, de időben visszaszereztem az egyensúlyomat.

Még el sem értünk az ülőhelyekig, mikor két fiú elénk vágott, és az egyikük jó szorosan magához ölelte Min Mi-t. Ők is koreaiak voltak. Aki megölelte újdonsült barátnőmet, az egy festett szőke hajú, a másik, aki volt legalább 185 cm, természetes, barna haja volt.

- Már mikor az ajtón bejöttél, akkor kiszúrtunk. Jó, hogy itt vagy!- mondta a szőke, majd felém pillantott, és már szóra nyitotta a száját, mikor Min Mi közbevágott.

- Ő Mi Ah. Az anyja a GG üzlet vezetője. Ő meg zeneszerzőnek tanul. Mi Ah, ők a barátaim. Ő Shi Woo- mutatott a jóképű szőkére- egy most felfutott színész. És ő- mutatott, a magas barnára- Hyun Shik, Korea egyik sikeres vállalatának az örököse.

- Örülök, hogy találkoztunk!- nyújtottam mosolyogva a kezemet, mire ők megrázták. Tény, hogy mindkettejük szeme elidőzött a dekoltázsomon, még ha nem is volt olyan kivágott a ruha.

- Gyertek- mondta Hyun Shik, és a derekamnál fogva tolt maga előtt- Keressünk valami innivalót.

A tömegben találtunk is egy szabad asztalt, ahová letelepedtünk, és a fiúk hoztak nekünk valamilyen koktélt. Csak azt tudom, hogy színesnek színes volt. Míg csak Min Mi-vel ketten voltunk, megkérdeztem, hogy a két fiú közül valamelyikkel is van e valamilyen kapcsolata. De ő nevetve nemet intett. Azt mondta, olyanok, mint a testvérei. Időközben körbenézve több embert is láttam, aki nem volt keleti, és ez valamelyest megnyugtatott. Egyedüliként még furábban éreztem volna magam.

A két srác nagyon jófejnek bizonyult. Már rég nevettem annyit, és ez egy kicsit jobb színben is tüntette fel Koreát és ezt az egész bulit. De valahogy mégis azt éreztem, hogy nem vagyok idevaló. 
Hyun Shik, aki 21 éves volt, nevetve mesélt valami botrányt, ami a múlt héten történt a cégnél, majd Shi Woo mesélte, hogy XY színésznőnek mennyire elrontották a plasztikáját. Én is nagyokat kacagtam rajtuk, majd ők kezdtek el engem faggatni az életemről, így én is elanekdotáztam nekik a magyar élet gyöngyszemeiről.

- Hozz nekem valamit Shi Woo- nyújtotta üres poharát Min Mi a fiú felé, mikor befejeztem a történetet.

- Neked is van két lábad, aranyom!- röhögött a fiú, mire a lány vállba öklözte.

- Hagyd csak, hozok én-álltam fel, magam alól kitolva a széket, de nyilván túl hirtelen mozdulat volt, mert azonnal nekem jött valaki hátulról.

- A francba!- csattant a lányhang mögülem. Azonnal meg akartam fordulni, hogy bocsánatot kérjek, de mihelyst megláttam, ki áll velem szembe, a torkomra fagyott a szó. Nagyjából velem egy magas volt, hosszú, egyenes barna haja kiengedve lógott le, csak kétoldalt volt felfogva. Vastagon festett szemek, és olyan rövid ruha, ami nem sok teret hagyott a képzeletnek. Felvont orr, gúnyos mosolyra álló száj… Lucy…

Igazából még sosem találkoztam vele, csak a múltkor láttam a plázában. De Min Mi nem szerette, és mivel én Min Mi barátja voltam, ezért alapértelmezetten szóba sem jött, hogy haverkodjak vele. Na meg úgy tűnt, ő nincs híján a barátoknak, egy nagy csapat lány vette körül, akik megütközve néztek rám, hogy mertem nekimenni a szentecskéjüknek.

- Hjá! –kiáltott rám a szupersztárocska- Figyelj oda hova lépsz! Majdnem leöntöttem magam. Vagy csak így akarsz közelebb kerülni hozzám? Bocsi, de ma nem adok autogramot!

Elhűlve néztem rá. Tényleg összeillenek Shin-nel.

- Kell a francnak az autogramod!- fakadtam ki, talán kicsit hangosabban is, mint azt kellett volna, amiért még több ember nézett felénk. A hirtelen természetem fog a sírba vinni. Legalábbis ha Lucy ölni tudott volna a szemével, már rég alulról szagoltam volna az ibolyát… Hát ha anyám azt hitte, hogy én ilyen körökben fogom kiélni a szociális életem…

- Hogyan?- fújt egyet Lucy, majd felnevetett- Minek hiszed te magadat?

- Miért?- gúnyolódtam- Te minek hiszed magadat, hogy csak így elállod az utam. Menj már arrébb!

- Te talán nem tudod ki vagyok?

- Ó, dehogynem, tele van a képeddel az egész város, még a Google Earth-ön is ezerszer visszavigyorogsz rám… Hogy a fenébe ne ismernélek… De nem érzem azt, hogy le kéne borulnom előtted.

Erre a lánynak elakadt a lélegzete, majd mivel úgy tűnt, nem tud visszavágni, csak szikrázó szemmel, még egyszer felnevetett.

- Már megyek is. Látom, kikkel barátkozol… Aki megelégszik a 3. osztállyal…- sziszegte, és közben a tekintete gúnyosan Min Mi-re tévedt, aki hideg közönnyel nézett vissza rá. Én meg mérgemben a maradék koktélom felé nyúltam, hogy a kis üdvöske képébe borítsam, de a barátnőm váratlanul megragadta a kezemet, így a mozdulat abba maradt. Némán nemet intett a fejével, mire visszafordultam Lucy-hez, és gúnyos mosolyt erőltettem az arcomra.

- Akkor élvezd te az 1. osztályt, helyettem is…

Erre a lány már nem válaszolt, csak felszegett fejjel elvonult. Oké, azt hiszem megjegyezték az arcomat, és a Lucy fanok első számú közellensége lettem.

- Azt hiszem téged sem fog pizsipartira hívni ezután- vigyorgott Shi Woo, mikor a társaság elvonult, n meg csöndben visszahuppantam a székemre.

- Hogy lehet ilyen szemét? És ha ennyire szemét, akkor miért szeretik mégis ennyien?- fakadtam ki.

- Azért- dobta le magát mellém egy ismeretlen srác, és átkarolta a vállamat- mert híres. És miért híres? Mert a médiában egy ártatlan, jólelkű oldalt mutat… Itt semmi sem az, aminek tűnik… na meg persze az arca is plasztikáztatva van…

Értetlenül néztem a koreai fiúra. Jóképű volt, (itt amúgy szinte mindenki) barna haja lezserül a szemébe lógott, és szívdöglesztően mosolygott…

- Te meg ki vagy?- kérdeztem végül. Erre lehervadt a vigyor, és a szemét tágra nyitotta csodálkozásában.

- Te nem tudod, ki vagyok?

Nemet intettem a fejemmel, és várakozva néztem rá, hogy nyilván mindjárt elárulja. De ő csak csóválta a fejét hitetlenkedésében.

- Én ezt nem értem…- motyogta- Életemben először történt meg ez velem… Nem tudja ki vagyok…

- Elég a drámázásból Alex!- szólt végül a kelleténél kissé élesebb hangon Min Mi, majd felém fordult- Ő Alex, a BTD főénekese. A BTD-ről már biztosan hallottál, nemrég alakultak, és ők a FOUR legnagyobb vetélytársai. Ő pedig Kang Mi Ah- mutatott rám- De most jobban tennéd, ha mennél, a többiek már biztosan várnak.

Nem is burkoltan próbálta elhessegetni a srácot tőlünk, de úgy tűnt, annak egyáltalán nincs kedve elmenni. És hiába próbáltam lerázni a kezét a vállamról, az meg sem mozdult. Végül már tényleg kezdett kényelmetlenné válni a helyzet, felálltam.

- Szívok egy kis friss levegőt- mondtam. Alex mellettem szintén felpattant.

- Kikísérlek- ajánlotta fel azonnal, és meg sem várva az ellenkezésemet, megragadta a derekamat, és elkezdett húzni a tömegen keresztül.

- Tudod, nagyon tetszett, ahogy az előbb visszaszóltál Lucy-nek. Olyan vagány volt- súgta a fülembe útközben.

- Ha ilyenekkel akarsz levenni a lábamról- súgtam vissza- akkor közlöm, hogy nem jársz jó úton…

Erre felnevetett, és még szorosabban ölelte át a derekamat. Nem lehettünk messze a főbejárattól.

- Menjünk a fenti erkélyhez.

- Elég volt!- mondtam végül, és igyekeztem lesöpörni a kezét magamról- Engedj el!

Kezdett tényleg nagyon elegem lenni a fiú rámenősségéből.

- Ugyan már! Ne légy ilyen zabos!- szorított még jobban.

Ebben a pillanatban egy kéz ragadta meg a másik karomat, és rántott ki az erős szorításból, amitől nekiestem a megmentőm mellkasának.

- Jól vagy?- hallottam a fejem felől egy ismerős hangot.

- Henry?- néztem fel hirtelen. Tényleg a fiú volt, de a jól ismert mosoly helyett most harag ült az arcán. De nem rám nézett így. Hanem Alexre. Mégis mit keres itt? Ők nem járnak ide…

- Ó, végre ti is idetoltátok a képeteket… mindannyian- nézett végül Henry háta mögé is Alex. Ekkor vettem észre, hogy a szőke fiú mögött ott áll a FOUR további három tagja. In Ho, Jae Hwa és Shin- Igaz is… kezdett már a buli unalmas lenni nélkületek.

- Mégis mit képzelsz magadról?- kiáltotta Henry a srác felé, és úgy tűnt, a következő pillanatban neki is ront, de ekkor egy hideg hang szólalt meg.

- Hagyd csak Henry- Shin felsőbbrendűsége most is kicsengett a szavaiból. De Henry azonnal megállt, és kérdően nézett vissza a fiúra.

- Te pedig- folytatta Shin, Alexnek címezve a szavait- Most lépj le, őt meg hagyd békén- intett a fejével felém.

- Ne hidd hogy sikerélményed lehet a csajnál- röhögött rá Alex- Szerintem azt sem tudja, hogy ki vagy…

- Csak hogy valaki téged nem ismer, az egy dolog…- vágott közbe Jae Hwa- Tudod… nem mindenki olyan ZS kategóriás, mint te!- csóválta a fejemét. Erre feltűnt, hogy Shin szája vonallá préselődik, és dühösen pillant a barátja felé, de mintha csak egy pillanat lett volna, nem is voltam biztos benne, hogy megtörtént.

De mindenesetre úgy tűnt eléggé felbőszítette Alexet, aki mielőtt elsétált volna, szinte vicsorogva rám nézett:

- Még találkozunk, kislány!- majd eltűnt a tömegbe. Én pár pillanatig utánabámultam, majd megráztam magam, mintha ezzel az emlékét akartam volna eltüntetni.

- Valahogy sejthettem volna… - hallottam a hátam mögül Shin gúnyos hangját- Alighogy bejöttünk, kit látok meg? Csak te vagy ilyen, aki eljön egy bulira, és azonnal bajba kerül… Mondd csak, otthon is volt, aki kimentsen…?

- Hé!- fordultam meg, és még pont elkaptam a lábamra vetett elismerő pillantását- Kimenteni? Nincs szükségem segítségre. Ezt is elintéztem volna.

- Pont úgy néztél ki, mint aki a helyzet magaslatán van, miközben annak a szemétnek a kezében vergődtél.

- Lehet, hogy hagynotok kellett volna ott- néztem a többi fiú felé- Akkor Shin most nem lenne ilyen frusztrált…

- Hjá!- kiáltott rá a fiú, de a továbbiakat már nem tudta elmondani, mert valaki elkiáltotta magát, és Shin nyakába vetette magát.

- Oppa! Hát itt vagy! Hiányoztál!- Lucy semmivel nem összetéveszthető hangja csak úgy búgot. Szinte dermedten néztem, ahogy a lány odahajol, hogy megcsókolja Shint, de a fiú idegesen lerázta magáról a lányt, aki így sem távolodott el egy centiméterrel sem tőle.

Én jónak láttam lelépni, mielőtt még Lucy észrevesz, meg aztán nem akartam végignézni, ahogy az álompár turbékol, így megragadtam Henry és Jae Hwa kezét (In Ho időközben eltűnt valamerre) és magam után húztam őket.

- Gyertek!- mondtam nekik- Ott vannak Min Mi-jék.

- Min Mi?- csillant fel Henry szeme, majd azonnal előre is sietett. Jae Hwa mosolyogva rám nézett.

- Amúgy semmi bajod?- nyilván az Alexes esetre gondolt.

- Jól vagyok… Ti hogy kerültök ide?- kérdeztem azt, ami már egy ideje nem hagyott nyugodni.

- Henry hozta szóba, hogy milyen jó lenne egyszer eljönni… Mondta, hogy téged is meghívtak. Aztán végül Shin rábólintott.

- Furcsa, hogy tőle függtök… ingattam a fejem.

- Ez nem függés!- mosolygott- Ez bizalom. Shin még sosem javasolt olyat, amit később megbántunk volna.

- Hát persze…- motyogtam.

- De… Már mondani akartam,- csillant fel a szeme- hogy irtó csinos vagy- vetette rám a meleg, barna tekintetét, amitől elpirultam. Még jó, hogy sötét volt. Ő nem volt olyan nyomulós, mint Alex, és igazából már ismertem is, így ezt bóknak vettem.

- Köszönöm. Te sem nézel ki rosszul. Mondjuk te szinte mindig jól nézel ki, szóval most csak az átlagos szinted éred el- nevettem rá.

- Ó, ez egy bók volt?- vonta fel a szemöldökét- Az első pozitív hozzászólásod… mondjuk ahogy a felsőtestemet pásztáztad végig, mikor először találkoztunk, az sem volt semmi…- ekkor azonban tarkón vágtam, így nem tudta befejezni a mondatát, és röhögve elhallgatott.

- Menj csak előre!- mondtam neki- Elmegyek a mosdóba, majd aztán csatlakozok hozzátok!

- Vigyázz magadra, rád ne vesse magát valaki útközben- majd intett, és elsietett Min Mi-ék irányába. Igazából, rájöttem, hogy Jae Hwa nagyon aranyos srác, még ha nagyon menőnek is mutatja magát.

Úgy rémlett, hogy láttam egy lépcső lefelé az alagsorban, és arra volt írva a mosdó is. Meg akartam mosni a kezem, hogy azzal is lehűljek egy kicsit.

A folyosón nem voltak túl sokan, pár ember lézengett. Volt pár ajtó, amire semmi nem volt írva, volt, amire fehér papír volt kifüggesztve, különféle szövegekkel. Majd megtaláltam a női mosdót. Vagy 10 percig engedtem a kezemre a hideg vizet, olyan jól esett. Eddig ez a buli nem olyan volt, mint amilyenre számítottam. Itt a lényeg az volt, hogy a gazdag fiatalok fitogtassák a ruhájukat, a bunkóságukat, azt, hogy hány nőt/pasit tudnak felszedni egy éjszaka alatt. Ismertem én az ilyet jól, otthonról, de nem számítottam arra, hogy a felső 10000 buliján is ugyanez megy. Mikor végre elzártam a csapot, és belenéztem a tükörbe, próbáltam mosolyogni. Ezt megtanultam már a gazdagak világáról. Addig amíg úgy teszel, mintha semmi baj nem lenne, addig a többiek is azt hiszik, hogy te 100%-ig boldog vagy. Persze mindenki ezt csinálja.

Hisz a pénz nem boldogít. De egy Mercedes-ben kényelmesebb sírni, mint az utcán…

Kiléptem vissza a folyosóra, és elindultam visszafelé. De mikor megláttam ki jön szembe, kis híján visszafordultam. Alex volt az, pár barátjával… talán a banda tagokkal. Még nem vettek észre, elég messze voltak, én meg jobbra balra tekintgettem, hogy lehetséges búvóhelyeket keressek. Nem sok időm maradt gondolkozni, mert egy kar nyúlt ki az egyik ajtómélyedés mögül, és magához rántott, a szám elé téve a kezét.

Megállt az ereimben a vér. Elkezdtem vergődni az erős karokban. Engem bizony nem fognak eladni a szervkereskedők! De nem igazán tudtam megmozdulni sem. Erősen tartottak, de mikor így sem nyugodtam meg, egy hang suttogott a fülembe.

- Nyughass már!

Shin?- futott át az agyamon, és abbahagytam a vergődést, mire ő is lazított a szorításon, így hátranézve megláthattam az arcát, közel az enyémhez. Még magas sarkúban is alacsonyabb voltam nála egy fél fejjel. Nagyon idegesített hogy magához szorít, és így érzem milyen izmos a felsőteste.

- Mi a franc?- kérdeztem tőle, de a szája elé tette az egyik ujját, majd kikémlelt a folyosóra, nyilván egyre közelebb értek, mert a karomat megragadva berántott a félig nyitott ajtón. Odabent sötét volt, és még sötétebb lett, miután Shin benyomta mögöttünk az ajtót.

- Neked elment az eszed?- kiáltottam rá. Nem értettem, hogy mi baja van.

- Maradj már csöndben!- szólt rám ingerülten, és az ajtóhoz közel lépett. Alexék ekkor sétáltak el az ajtó előtt.

- …és már pont el akartam vinni a kislányt, mikor azok az idióták megjelentek. Már csak ők kellettek ide!- hallottam Alex hangját.

- Azonnal el kellett volna jönnöd, miért álltál le vitázni?- kérdezte egy másik hang, mire mintha megálltak volna.

- Hát csinos volt a csaj… egy próbát megért visszaszerezni. Elszórakoztathatott volna. Ritkán találni ilyen jó testű, nyugati, odaadó lányokat.

Összeszorítottam a fogam. Odaadó? Ezek rólam beszélnek?

- Majd ha híresebbek leszünk, mint a FOUR, a lány egészen biztosan visszatér még hozzád!- röhögött egy másik, majd a hangok távolodni kezdtek.

Mikor már egyáltalán nem hallottam őket, akkor a falba vertem. Shin meg kitapogatta a falon a villanykacsolót, mire a kis szoba, amiről most kiderült, hogy egy takarító szertár, fénybe borult. A számat rágva huppantam le egy felfordított vödörre.

- Ezért? Ezért gondoltad te is azt…- motyogtam, mire Shin a falnak dőlve felvonta a szemöldökét.

- Miről beszélsz?

- A nyugati lányok szerintetek ekkora ribancok?- csattantam fel- Szerintetek minden nyugati lány benne van az egy éjszakás kalandokba, bárkivel, és bárhol? Hidd el, nincsenek többen ott, ahonnan én jövök, mint itt. Te is azt gondoltad először, hogy azért követlek, mert imádlak, és rád akarok mászni… miért?- kiáltottam rá.

- Látom leesett- húzta a száját gúnyos vigyorra.

- Micsoda?- kérdeztem zavartan.

- Hogy milyen érzés az, ha tévesen megítélnek.

Na tessék, még nekiáll itt magára vonatkoztatni. Lehet, hogy igaza volt, de én nem akartam vele ezt megtárgyalni.

- Tudod mit?- álltam fel- Nincs kedvem ezt veled megbeszélni, és arra sem vagyok kíváncsi, hogy mit kerestél itt, és miért rángattál be ide. De most elmegyek- az ajtóhoz léptem, de nem volt rajta kilincs. Biztosan tolni kell- gondoltam, de az ajtó egy tapodtat sem mozdult.

- Engedj ki- szóltam hátra a fiúnak.

- Még egy ajtót sem tudsz kinyitni?- nevetett, majd az ajtóhoz lépve tolni kezdte. De az ajtó ezúttal sem mozdult meg. Majd hirtelen mintha a felismerés suhant volna át az arcán.

- Szóval ezért volt kiírva, hogy ne zárjuk be az ajtót!- mondta, kissé zavarban. Erre nekem is eszembe jutott. Kerestem a mosdót, de erre az ajtóra csak annyi volt kiírva, hogy ’ne zárd be’. Nem értettem miért. De már leesett. Az ajtót ha becsukod, akkor csak kulccsal lehet kinyitni…

Egy raktárba lettem zárva Korea legnagyobb sztárjával… francba.