34. fejezet- Utolsó
Gangnam's Princess
Mégis mi folyik itt? Mi a halál
történhetett, hogy képes volt egy pillanat alatt megrengetnie a világomat? A
tökéletes életemet miért kell feldúlni?
Mert igen, Park Shin ült előttünk,
Han Tan igazgatóval. Rendben, mély levegő beszív, kifúj, beszív-kifúj. Nyugodt
vagyok- mosolyogtam- nyugodt, nyugodt, nyugodt vagyok…
Dehogy vagyok nyugodt! Miért kell itt lennie?
Semmi baj, csak mosolyogj.
Ráadásul miért kellett ilyen gyökér
mondatot benyögnöm? Jól áll a barna haj? Neki mi nem áll jól? 2 éven keresztül
csak a képernyőn láttam, de megint fejbe vágott a tökéletessége. Jobban nézett
ki, mint 2 éve. Férfiasabb lett. És barna hajjal… már nem volt olyan
kölyökképű, kicsit komolyabb külsőt kölcsönzött. Bőven…
- Örülök, hogy tetszem- vonta fel a
szemöldökét. A hangja… akaratlanul is elfordítottam a fejemet.
- Attól azért messze állunk…-
motyogtam, majd Simon-ra néztem- Nem is mondtad, hogy kedves ismerősökkel
fogunk találkozni. Akkor nyugodtabban készültem volna.
- Akartam mondani, de akkor talán
találtál volna kifogást- suttogta, hogy csak én halljam. Erre megforgattam a
szememet, és inkább az Igazgatóra emeltem tekintetemet. Elvégre fogalmam sem
volt, mire fel ez a találkozó. Ki tudja, Shin-nek miért van ilyen nyugodt arca,
mikor utál…
- Jól van, Han Tan Igazgató? Régen láttam!
- Igen, mióta inkább Simon-nal
tartottál, mint ott maradtál, azóta nem is. Nem mondom, hogy megnőttél. De
napról napra ügyesebb és szebb vagy…
- Igazgató, csak azért, mert híres
vagyok, nem kell nekem szépeket mondania, nem tör meg a negatív kritika sem- mondtam
a véleményemet nagy mosollyal. Elvégre tényleg nagyon sok ember mondott
szépeket, attól való félelmében, hogy el vagyok szállva magamtól, és ha bármi
rosszat mondanának, megsértődnék. De az Igazgató csak a fejét csóválta kis mosollyal, míg
Shin felhorkantott. Rápillantottam, magyarázatot követelve, és ezzel ismét
előidéztem magamban egy kisebb fajta szívrohamot, de ő csak mindentudóan nézett rám. Még mindig ugyanaz a fiú. Beképzelt.
- És veled mi újság Shin?-
kérdeztem kicsit hidegen, de csak hogy leplezzem idegességemet, mikor nem akart
megszólalni- Rég beszéltünk…
Igen, rég, konkrétan akkor, mikor
közölte, hogy tűnjek el az életéből. Most mégis ide jött. De miért? Minek? Most
jutott eszébe tönkre tenni az életemet, vagy mi?
- Jól vagyok- mondta a fiú totál
sablonosan, kis fintorral. Aha, oké.
- És minek köszönhetjük a
látogatást? Csak egy kis baráti összeröffenés?
- Nem egészen- kezdte Han Tan
Igazgató- Nagyon megtetszett a dal, amit legutóbb írtál Christopher Gray-jel.
Mestermű volt. Ezért gondoltuk, mivel eleve ismertünk, és tudtuk, hogy köt
téged sok minden Koreához, és mivel ismeritek is egymást, ezért te és Shin,
írhatnátok közösen egy dalt. Egy albumot is kiadhatnátok.
Pislogtam egyet. Majd még egyet. Aztán
a fiúra néztem, hogy őt mennyire lepte meg a hír, de csak unottan nézett maga
elé. Szóval ő tudta? Tudta, mégis idejött? Hát ez kész…!
- Öhm…- nyögtem zavartan- Ki kell
mennem a mosdóba!- motyogtam, majd felkapva a kis táskámat, elsiettem a női mosdó
felé. Ott nekitámaszkodtam a fehér csempe mosdónak, és a tükörbe néztem.
Mia… itt van Park Shin. Felfogtad?
Együtt kéne dalt írni vele! Felfogtad? És ő nem tiltakozik ezerrel. Miért? Mit
akar?
Hideg víz alá nyomtam a kezemet,
így nyugtatva a kedélyállapotomat. Semmi baj. Megoldod. Hisz te semmit nem
érzel iránta már, igaz? Igaz? IGAZ?
Francokat nem… elég csak egy pillantás rá,
és megrohan az összes emlék. Az összes civódás, az összes csók, az összes
ölelés és mosoly… Igen, talán már idősebbek és érettebbek vagyunk, vagyis
legalább kéne lennünk, de… de valami még mindig ugyanaz. De ez csak az emlékek miatt
van. Már rég továbbléptem, csak felhánytorgatja a múltat. Igen, most ezt
visszautasítod, utána megint minden nyugis lesz. Az ő közelében nem lehetsz
nyugodt. Nem.
Bólintottam magamnak a tükörbe, de
végül megint le kellett hunynom a szememet. Elég erős vagyok? Ellene?
- Ideges vagy?- hallottam a hátam
mögül egy hangot, amitől összerezzentem- És rossz is a lelkiismereted is…?
Lassan nyitottam fel a szememet, és
a tükörben megpillantottam magam mellett Park Shin-t. Engem nézett érdeklődve,
mintha valami különleges állatfaj lennék. Na szép.
- Ez egy női mosdó- mondtam az
egyértelműt.
- De nem volt kiírva, hogy
férfiaknak tilos a belépés. És amúgy is alig vannak ezen a szinten emberek…
- Minek jöttél ide?- fordultam teljes
testtel felé, és a szemébe néztem.
- Ide? Mármint a mosdóba, vagy New
York-ba?
- Mindkettőbe…- sziszegtem.
- A mosdóba azért, mert sejtettem,
hogy így talállak, a városba meg… hallottad, közös dalért.
- De… miért?- kérdeztem egyenesen.
- Mókás. És élvezem hogy ennyire
zavarban vagy, sztárocska…- ahogy ezt az utolsó szót kimondta gúnyosan, eszembe
jutott, hányszor neveztem én így. Vettem egy nagy levegőt. A torkom kezdett
kiszáradni. Marhára úgy éreztem, hogy nem én vagyok most nyeregben.
- Mit akarsz tőlem?
- Semmit- nevetett rám szánakozóan-
Csak úgy, mint azzal a Christopher-rel, velem is csak egy dalt kell írni… Oh,
vagy vele nem csak dalokat írogatsz?- vonta fel a szemöldökét, mikor látta,
hogy a fiú nevétől zavarba jöttem.
- Mi közöd hozzá?- kérdeztem
felszegett állal.
- Ugyan már, ne legyél ilyen
harcias. Hisz régi ismerősök vagyunk, nem igaz?
- Már nem az vagyok, aki voltam-
sziszegtem.
- Szerintem még ott van benned az a
két ballábas…
- Figyelj, ismerlek jól. Tudom,
hogy nem jönnél ide csak úgy poénból.
- Ó, én is megváltoztam.
- Azt kötve hiszem… Azt hittem, nem
akarsz többé látni.
- Nem is akartalak, csak…- hirtelen
léptek zaja ütötte meg a fülünket, mire a fiú beszívva az ajkát megragadott, és
bependerített az egyik wc fülkébe, és a falhoz lapított. Ne már, hogy megint
itt tartunk, azt hittem, hogy ez csak 2 éve volt divatos…
- Te idióta, mi a francot művelsz?-
akadtam ki, de egyik tenyerét a számra simította, és teste hozzám simult..
- Hogy magyarázkodnál, ha valaki
így meglátna velem? Huh?- nézett le rám szigorúan, suttogva. Valaki betipegett a
wc-be, majd az egyik fülkét zárta magára. A szívem ezerrel dobogott, ezt valószínűleg ő is érezte. Ezt tette velem a közelsége. De... Nem akartam megint úgy végezni, mint a legutóbb. Nem akartam, hogy ismét a birtokába vegyen valami, amiből nem tudok szabadulni. Nem akartam Shin-t még látni sem. Nem!
Intettem a fejemmel, hogy most
menjünk ki, míg bent van a nő a fülkében, mire bólintott a fiú. Kisuhantunk a wc-ből, szerencsére más nem
tartózkodott bent, és az ajtó előtt szembe fordultam vele.
- Velem ezt te nem teheted meg.
Lehet, hogy azzal a 18 éves, lázadó lánnyal ezt eljátszhattad, de… én már nem ő
vagyok. Jobb, ha ezt észben tartod. Most meg várj itt, nehogy megint pletykák
terjengjenek. Többé nem fogok veled hírbe keveredni. Soha- mondtam, majd hátat
fordítottam, és az asztalhoz sétáltam. Remek… Miért kellett idejönnie? Csak
eszembe juttatja, hogy milyen volt őt szeretni. És míg a mostani életem
nyugodtabb nélküle… össze sem hasonlítható azzal az érzéssel, mikor vele
voltam.
*
- Megrémültél az ötlettől?-
kérdezte Han Tan igazgató.
- Váratlan volt, mit ne mondjak!-
nevettem egy kicsit, majd láttam, hogy a fiú is éppen visszatér a mosdó felől,
kerülve a tekintetemet.
- Gondolkozz rajta, rendben?
- Mindenképpen…
Az asztal alatt, a táskámban
rezgett a telefonom, mire odakaptam a fejemet. Nem túl feltűnően előhalásztam a
készüléket, mikor újra megrezzent. Kinyitottam az üzenetet.
Shin
üzenete: Ha nem
akarod elvállalni, most is megmondhatod.
Shin
üzenete: Reméltem,
hogy még mindig ez a számod.
Felnéztem a fiúra, aki töretlenül
mosolygott, nem adva jelét, hogy üzent nekem. Na, ezt megkapod, hülyegyerek.
Azt hiszed, hogy szórakozhatsz velem? Már nem érzek irántad semmit, és ezt be
is bizonyítom. Már nem bánom, hogy akkor eljöttem… Észrevétlenül kezdtem
pötyögni, míg a két férfi mellettünk nyugodtan elcseverészett.
Mi
Ah üzenete: Jó,
hogy írsz. Így eszembe jut majd letiltani a felesleges embereket.
Cöhh, érezze csak, hogy most már
nem csak ő a sztár, aki mindent megtehet. Már nem csak ő az, aki... aki mi? Csak mert én is híres lettem, nem lettem több. Ha azt hinném, hogy így mások felett állnék, akkor esnék abba a csapdába, amit sosem akartam. Miért is akartam híres lenni? Hogy végre méltó legyek hozzá? Nem, hisz úgy reméltem nem találkozunk újra. Miért is lettem híres? Fogalmam sincs... Talán bizonyítani. Csak azt nem tudom, kinek.
Shin
üzenete: Felesleges?
Eddig miért tartottál meg?
Mi
Ah:
Bármennyire is nem akartál látni,
számítottam a bosszúhadjáratodra…
Shin
üzenete: Nem érsz meg
egy egész hadjáratot.
Fintorogva néztem rá, ő pedig csak
a poharával játszott kis mosollyal.
Mi
Ah üzenete: Seggfejebb
vagy, mint valaha.
Shin
üzenete: És ezt te
roppant vonzónak találod.
Mi
Ah üzenete: Egyszer
bőven elég voltál.
Erre rám emelte e tekintetét, olyan
„ugyan, kérlek”-esen, de én csak rányújtottam a nyelvemet. Láttam, ahogy
felém tátog egy „gyerekes” szót, majd ismét a telefonjához fordult.
Shin
üzenete: Másodjára
már nem is kapnál meg.
Mi a francot kezdjek vele? Egyre
jobban felvitte bennem a pumpát. Ez a pasi még a mai nap is ugyanazt tudja
belőlem kiváltani, mint mikor először találkoztunk. Francba, hogy egyre jobban
ideges lettem.
Szerencsére ebben a pillanatban
kaptuk meg az ételt, amit rendeltünk, így eltettem a telefonomat.
Utána Han Tan Igazgató kezdett
kérdezősködni arról, hogy pontosan milyen is itt az életem, így falatozás
közben elmeséltem neki pár dolgot. Shin tekintetét mindenképpen kerültem, de
végül felé fordultam.
- Tetszett a Gangnam’s princess
számod.
- Sejtettem, hogy így voltál vele.
Jó modellem volt.
- Gondoltam. Pedig azt hittem, hogy
a nagy Park Shin még sosem tapasztalta meg a keserű férfilét érzését. Sajnálom,
hogy így kihasználtak- mosolyogtam rá angyalian. Szerencsére a többiek épp nem
figyeltek ránk.
- Ne aggódj, nem fájt annyira. Csak
épp utáltam. Mindennél jobban.
- Sejtettem. Nem lehetett könnyű…
egy ilyen könnyűvérű nőre rá sem kéne nézni többet.
- Valóban nem. De valamire nagyon
kíváncsi vagyok mégis!
- És mi lenne az?
- Majd ha végre megtalálom azt a
lányt, megkérdezem tőle.
- Helyes- emeltem fel a boros
poharamat, és ittam belőle egy nagy kortyot. Hosszúnak ígérkezett még az este…
*
Szinte menekültem az étteremből.
Shin végig szurkálódott, alig bírtam elviselni. Egyre jobban feszített valami
odabentről. És valami azt súgtam, hogy ezt egyáltalán nem szabadna hagynom.
Hogy ennek nem szabadott volna megtörténnie. Annyit szenvedtem, hogy
elfelejtsem... Mikor sikerül, akkor meg újra felbukkan. Miért?
Nem bírtam, összeszorítottam a
kezemet a combomon, a taxiban ülve, és olyan erősen harapdáltam az ajkamat,
hogy már szinte a vér ízét éreztem.
Nem igaz, hogy Shin ekkora hatást
tud belőlem kiváltani, még mindig. De nem hagyom, hogy ismét kikészítsen. Akkor
az bőven elég volt, bőven eléggé elvette az eszemet.
A taxi a hotelem előtt állt meg, én
meg, miután fizettem, azonnal felsiettem a lépcsőn, és a lifthez igyekeztem.
Már a liftben elkezdtem kotorászni az Aliztól kapott kártya után.
Simon még beszélni akart velem a
vacsora után a lehetőségről, és hogy ő örülne, ha elvállalnám. De persze nem
erőltetett semmit, hisz tudta, hogy milyen múltam volt a fiúval. Ő látta rajtam
a szenvedés jeleit még az elején. És nyilván ő sem sírta vissza azt az
összetört szívű lányt. Többre ment a mostani erős nővel.
Már jó késő volt. Másra sem
vágytam, mint hogy ágyba bújjak, és holnap felkelve rájöjjek, hogy ez csak egy
álom volt. Shin még most is olyan távol legyen tőlem, hogy csak képernyőn
láthassam. Hogy ne legyenek felé kétséges érzéseim.
A liftből kiszállva elindultam a
jobb oldal felé, tudtam, hogy ott volt a szobám, és szinte automatikusan
fordultam az ajtó felé, és felmutattam a kártyát az érzékelő előtt. Semmi.
- Aishh! Ne már, hogy most romoljon
el!- morogtam, és újra próbálkoztam. Az ajtóm egyszerűen nem akart kinyílni.
Megráztam egy kicsit a kilincset, hátha valami nem jól kapcsolódik rendesen, és azért szórakozik most itt.
- Nyílj már ki…
- Őrületes deja vu... Van, ami nem változott, úgy tűnik.
Még hogy megváltoztál… a régi már nem létezik, igaz?- hallottam egy hangot a
hátam mögül. Egy koreai nyelven kimondott mondat. Lehunytam a szemem, mert
pontosan tudtam, ki áll mögöttem.
- Eddig követtél, Shin?- kérdeztem
már-már türelmemet vesztve.
- Miről beszélsz?- lépett ő is az
ajtóhoz, majd előkotort egy enyémhez hasonló kártyát, és felmutatta- Itt
szálltam meg- majd az érzékelőhöz illesztette, amitől az ajtó kinyílt. Szemem
tágra nyílt, és hátra néztem a vállam fölött. Hát persze! Enyém a szemben lévő ajtó.
Arcom vörösre gyulladt, és úgy néztem fel Shin-re, aki még mintha mindig
választ várt volna egy ki nem mondott kérdésre.
- Jó, elnéztem. De miért kell neked
mindig a szembe szomszédnak lenned?- kérdeztem ingerülten, már a hiszti-roham
szélén. Elvégre… Nem volt elég Gangnam? Most még New York-ban sem lehetek
biztonságban?
- Biztos a sors keze!- vont vállat,
majd belépett a lakásába, szinte becsapva előttem az ajtót. Hát ez… Mi volt?
Komolyan rám csapta az ajtót? Ez hihetetlen! Fújtattam egy nagyot, majd
becsörtettem végre a saját lakásomba. Miféle sors keze? Sors fintora, inkább...
Ledobáltam magamról a puccos
ruhát, és felvettem egy kényelmes öltözetet, mivel a csomagjaimat már felvitték.
Magamban végig mérgelődtem. Jó, nem várom, hogy kedves legyen, elvégre én is
egy köcsög voltam vele. De akkor mégis miért… Miért érdekel engem egyáltalán,
hogy mit miért csinál? Tök mindegy. Kit érdekel, hogy most itt van tőlem alig 10
méterre? Hmm? Tényleg nem számít…
Áááá! Megőrülök!- fel alá járkáltam
a lakásba, mint aki nem tud magával mit kezdeni. Mondjuk ez utóbbi igaz is
volt. Az álmosságom azonnal eltűnt, és azon tűnődtem, mit kéne tennem. A
telefonomat szorongattam, és arra gondoltam, hogy írok neki valami sértőt. De
hát az tök gyerekes. Meg azt hinné, hogy foglalkozom vele. Ami végül is igaz,
de ő nem tudhatja meg. Sóhajtottam egyet, és ledobtam magam az egyik kanapéra.
De csak hogy fél perc múlva újra felpattanhassak. A bejárathoz sétáltam, és
kilestem. Oda settenkedtem az ajtaja elé, és rátapasztottam a fülemet. Igen, a
híres énekesnő ezt teszi… egy tízes skálán mennyire szánalmas? Hmm… végtelen a
köbön…
Nem hallottam hangokat. Aludna?
Vagy csak jó a hangszigetelés?
- Öhm…- kocogtatta meg valaki a
hátamat, mire hátra kaptam a fejem riadtan. Na ne…- Mit keresel az ajtóm
előtt?- kérdezte Shin összevont szemöldökkel, de a szája sarkában gúnyos kis
mosoly játszott.
- A fülbevalómat… de mindketten
tudjuk, hogy ez hazugság- sóhajtottam- Te nem bementél már egyszer?
- A recepción hagytam valamit,
azért mentem.
- Értem- bólogattam, mire még
szélesebb vigyor terült el az arcán.
- Kezdem azt hinni, Kang Mi Ah,
hogy nem előre, hanem visszafejlődtél- csóválta a fejét hitetlenül, majd megfogta
a karomat, és behúzott a lakásába, becsukva az ajtót magunk mögött.
- Mit csinálsz?- ráztam meg a
karom, hogy eleresszen végre- Ez illegális emberrablás!
- Miért, van legális emberrablás
is? És már megbocsáss, te settenkedtél az ajtóm előtt. Mielőtt a kamerák túl
sok dolgot felvennének, itt az ideje, hogy elmondd, mit is akarsz pontosan!-
lökött le a nappali egyik kanapéjára, ő pedig elővett egy ásványvizes palackot
a hűtőből, és jól meghúzta.
Én csak némán ültem, és azon törtem
a fejem, hogy mit mondhatnék. Most csak ketten voltunk, és ez kicsit ijesztőnek
tűnt.
- Mi van, csönd királyt játszol?-
telepedett velem szemben- De ezek után nekem ne próbáld bebizonyítani, hogy
megváltoztál, és már érett nő vagy. Még mindig ugyanaz a rendetlen, minden lébe
kanál, idegesítő, irritáló, nagyszájú, modortalan lány vagy…
- Hjá! Te meg ugyanaz a köcsög,
seggfej, beképzelt, kiskirály sztárocska vagy, csak a négyzeten- akadtam ki. Engem ne ócsároljon!
- Ezt eddig is tudtuk. Mit akarsz?
- Te rángattál be!
- Te hallgatóztál…
- Én… igen, mert váratlanul bukkantál
fel. Kíváncsivá tettél, hogy mi történt veled…- motyogtam zavartan.
- Velem?
- Láttalak a hírekben, de az sosem
a teljes igazság, igaz? Jaj, ne nézz rám ilyen undorral, könyörgöm! 2 éve
lehet, hogy volt némi közünk egymáshoz. Szerelmesnek hittük magunkat. Szinte
még gyerekek voltunk. De már 23 éves vagy te is.
- Tisztában vagyok az életkorommal-
morogta, de figyelmen kívül hagytam.
- Nem hagyhatnánk végre ezt a
gyerekes vitát?! Elvégre régi ismerősök vagyunk, te mondtad…- nyaltam meg a
szám idegességemben. Abszolút nem gondoltam komolyan, de ahogy rám nézett, az
kicsit kiakasztó volt.
- Ó, szóval legyünk barátok?-
felállt a helyéről, és közvetlen mellém huppant át, és átvetette karját a
vállamon. Na ne! Azonnal megcsapott az illata. Lehunytam a szemem. Koncentrál,
Mia! Koncentrálj! Nem vesztheted el a fejedet némi emlékcseppek miatt.
- Igen, legyünk barátok-
mosolyogtam rá.
- Elmeséljek egy történetet?-
kérdezte hirtelen- Hogy mi történt Park Shin-nel, miután leléptél, elfelejtve
említeni, hogy énekes leszel?- a szeme nem volt gúnyos, inkább kihívó.
- Meséld!- mondtam, bár féltem is
kicsit. Féltem, hogy én húzom ezzel a rövidebbet.
- Rendben. Szóval, miután a 21 éves
szegény, kis Park Shin-t dobták, és csalódnia kellett a barátnőjében, akiről
azt hitte, ugyanannyira szereti, mint ahogy viszont volt igaz, nagyon mérges
lett. Dühöngött, csapkodott. Ha eszébe jutott a lány, akkor elöntötte valami
mérhetetlen gyűlölet. Tudod, Shin utálja, ha valaki becsapja vagy elárulja. Így
hát próbálta kiverni a fejéből a lányt. Annyi egyéjszakás kalandom még sosem
volt, mint abban az időben. Párszor már tényleg a lebukás határán álltam. De
nem érdekelt. El akartalak felejteni. Egy év után már majdnem teljesen
sikerült. A többiek, akik tartották veled a kapcsolatot, és továbbra is
szerettek, bár én ezt nem értettem, miért, ők hozzászoktak, hogy előttem a
neved, és minden hozzád kapcsolódó dolog tabu téma. Így a végére egészen
rendbe jöttem…de aztán már a nem gondolatai tárgya voltál, hanem a tv-ben
megjelentél. Tudod, mennyire elhűltem, mikor először megláttalak? És mikor azt
nyilatkoztad, hogy Simon Park ajánlott fel neked egy lehetőséget, mikor
Szöulban laktál… rájöttem, hogy ezt eltitkoltad előttem. Akkor elkezdtem azt hinni,
hogy ezért hagytál ott. Hogy inkább azt választottad. De nem bíztál meg bennem
eléggé, hogy elmond. De ezt még szánalmasabbnak gondoltam- tartott itt egy kis
szünetet, és ivott egy kicsit az ásványvizéből. Én csak magam elé bámultam, és
próbáltam feldolgozni, amit mondott, és eszembe jutott, hogy én hogy
viselkedtem kezdetben, ha szóba került.
- Mikor megláttalak a tévében-
folytatta- azonnal kikapcsoltam.
Mikor
megláttalak a tv-ben kezdetben, magamat gyötörve hangosítottam fel, és bőgtem, amikor
te nevettél odaát- gondoltam.
- Mikor énekeltél, kerestem a hibát
benne!
Mikor
énekeltél, lehunytam a szemem, és arra gondoltam, hogy csak az angyaloknak
lehet ilyen hangja.
- Mikor a rajongóidat láttam, és
olvastam, legszívesebben felnevettem volna, és közöltem volna velük, mekkora
egy hazug vagy valójában.
Mikor
a rajongóidat láttam, egyszerűen mosoly terült el az arcomon, hisz én is
szerettelek titeket.
- Mikor kérdezték, hogy mit
gondolok rólad műsorokban, egyszerűen beleőrültem, hogy nem hordhatlak le a
sárga földig.
Mikor
műsorokban kérdeztek engem rólatok, elvégre tudták, hogy laktam Szöulban, én
legszívesebben elmondtam volna, hogy nálad jobb barátot sehol sem találhattam
volna.
- Később megnyugodtam. Kezdtem
kizárni a lényedet, és már nem zavart, ha te mész a tv-ben.
Később
erőt vettem magamon, és nem fürödtem a sajnálatban. Elengedtelek.
- Már nem érdekeltél. Olyan voltál,
mint egy réges régi emlék. Ami kicsit szúr, ha felbolygatják, de már azt sem
tudom, miért.
Már
annyira elfedtem a sebeket a minden napi életem mosolyaival, hogy azok már
szinte teljesen begyógyultak.
- De most…
De
most…
- Valahogy
minden olyan furcsa…
Felszakadtak
a sebeim. Már megint miattad fáj.
- Mit gondolsz?-
kérdezte végül, mire ráemelte a tekintetemet.
- Ez egy… érdekes
történet- nyögtem.
- Valóban. Sosem
gondoltam volna, hogy ekkora sztár leszel, és így találkozunk újra.
- Téged nem
zavarna, ha velem kéne újra együtt énekelned?- vontam fel a szemöldökömet
végül, hogy mondjak valamit- Elvégre… mi köztünk mégiscsak…
- Várj egy
pillanatot… A történet csattanóját még nem sikerült közölnöm. Meglepő fordulat
volt… Mint már mondtam, már nem gondolok rád úgy, mint régen. Már teljesen
elfelejtettelek- mondta a lehető legtöbb megvetést víve a hangjába, mire
rámeredtem. Azért nem hinném, hogy ezt érdemlem!
- Mondhatnám úgy
is- folytatta- hogy nem voltál más az emlékeimben, mint egy nem is túl
emlékezetes kaland, ahol végül is sikerült ágyba vinnem a csajt…- mondta
egyenesen a szemembe, mire akaratlanul is felemeltem a karomat, és akkora
pofonnal jutalmaztam, hogy a feje is elfordult. Látszott még rajta egy hatalmas
vörös folt is. De nem érdekelt. Csak ki akartam jutni innen végre.
Felpattantam, és remegő szájjal az ajtó felé iramodtam, közben a könnyeimmel küzdve, de nem
jutottam el az előszobáig sem, mert megragadta a derekamat, és visszafordított.
- Eressz el!- visítottam
ingerülten, mire csak a falhoz lökött.
- Látod, képes
vagy rá!- csattant fel, szikrázó szemekkel.
- M…miről
beszélsz?- kérdeztem ijedten.
- Képes vagy
kimutatni az érzéseidet. Képes vagy őszintén megmutatni mi nem tetszik… Akkor
miért nem voltál képes őszinte lenni akkor!- ordította a képembe, mitől
megrezzentem.
- Erre ment ki ez az egész? Hogy kiakadjak, és ezt lásd? Nem tudom,
mire gondolsz pontosan. Őszintén megmondtam, hogy miért nem tartok ki melletted…-
mondtam a szemébe nézve, és próbáltam kiszabadulni a szorításából.
- Ó, valakinek
mégis csak hazudtál- nyomott a mellkasomhoz egy papírlapot, amire döbbenten
pislogtam.
„Henry!
Talán ha megtudod, hogy
a levél tőlem jött, nem is akarod majd elolvasni. De kérlek, olvasd tovább. Meg
akarom magyarázni a dolgokat. Részletesen. Mert te megérdemled.
Azt mondtad, csalódtál
bennem. Hogy azt hitted, erős vagyok. Nekem elhiheted, nagy erő kell nekem
ahhoz, hogy innen elmenjek.
Csak egy valamit kérek.
Ez a levél sose kerüljön más kezekbe, mint a tied. Sajnálom, hogy titkolózásra
kérlek, de bízom benned.
Ne
hidd, hogy bármi megváltozott bennem, amit Shin iránt érzek. De ezt kellett
tennem, ha nem akartam, hogy neki baja essen. Így hamar el tud felejteni…"
Lekaptam a
levelemről a szememet, és nyeltem egy nagyot. Miért?
- Nem tanított
meg anyukád, hogy ne nézd meg más levelét?- remegtem egyre jobban.
- Anyukámat
hagyd ki belőle. Tudod, milyen rendetlen Henry… kerestem valamit a fiókjában,
de csak ezt találtam… Tudod te… mit váltott ki ez belőlem?- kérdezte egy kis
fájdalmas kacaj kíséretében. Szeme most még ijesztőbb volt, mint eddig, így még
jobban összehúztam magam. Rendben. Totál lebuktam. Végem van.
- Mikor ezt
elolvastam, alig egy hete… már mindent más szemmel láttam. Végig gondoltam a
történteket, és… rájöttem, hogy ez volt a legrosszabb, ami történhetett. Hogy
tévedtem. Addig úgy éreztem, hogy jogosan utálhatlak. Viszont ezek tükrében
csak magamat utálhatom egyedül. Mert te… inkább voltál áldozat, mint bűnös.
Hogy te is ugyanazt érezted, mint én… mégis elhitetted velem, hogy egy undorító
nőszemély vagy. Már nem tudtam senkit hibáztatni ezért az egészért… csak
magamat. Hogy nem vettem észre, mikor neked mindenki azt vágta a fejedhez, hogy
nem vagy idevaló… hogy téged belülről szétfeszített egy csomó lehetőség, mégis
velem akartál maradni… hogy hazugság volt, hogy nem tartasz ki mellettem… hogy
téged alaposan helyben hagytak…- hirtelen felemelte a kezét, és végigsimított
az arcomon, bizsergő érzést hagyva maga mögött- Fájt? Gondolom eléggé. És te még ezt sem mutattad nekem. Mert végig
attól féltél,- emelte fel megint a hangját- Hogy nekem bajom esik. Mindent,
mindent magadra vállaltál. Azt hitted, hogy én nem tudnék melletted állni? Azt
hitted, nem segítettem volna? Tudod, mennyire szánalmasan érzem magam most?
Hogy úgy utálnálak, de nem tehetem, mert az egyetlen, akinek joga van itt
utálkozni, az te vagy!- ütött mellettem a falba. Ezeket kimondva, elkezdtem
könnyezni, éreztem, hogy egy csepp utat is tör magának. Shin végig nézte a
csöpp útját, majd felsóhajtott.
- Miért nem
mondtad el? Nem bíztál bennem?
- Így tehettem a
legtöbbet kettőnkért… Így nem sérültél te sem jobban. Hidd el, jól döntöttem akkor.
- Igen, talán. A
sors mégis összehozott minket, újra. Tudod, eszem ágában nem lett volna veled
újra találkozni, de emiatt… emiatt mégis találkozni akartam veled. Hogy tudjam…
mit rontottam el akkor. Tudom, már semmi értelme siránkozni, hisz ez már a
múlt. Nem igaz? Te már megváltoztál, azt mondtad. Híres vagy. Te már lehet, el
is felejtettél engem, én meg bolond módon felhánytorgatom az egész…- nem
akartam, hogy tovább mondja, ezért és fejemet mellkasára ejtettem. Hallottam a
rendetlen szívverését. Erre bele is rekedt a szó, és karjait tehetetlenül
lóbálta mellettem.
- Csak egy
percig maradj így- motyogtam ingébe, amiből az a hamisíthatatlan Shin illat
áradt, amit annyira szerettem. És még most is szerettem. Nem voltam képes
tovább lépni rajta, még mindig ott élt bennem az iránta való vágy. Lassan
felemelte a karját, és körém zárta, állát a fejem búbjára támasztva.
- Sajnálom, hogy
ennyi ideig utáltalak…- morogta.
- Sajnálom, hogy
akkor nem mondtam el!
- Sajnálom, hogy
ma is annyi mindent vágtam a fejedhez.
- Sajnálom,
hogy… na jó, nem, azt a pofont tényleg megérdemelted- mondtam, mire elengedett,
és elmosolyodott.
- Akkor…
barátok?- nyújtotta felém a jobbját. Összeszorult a torkom. Jó, nem is tudom, mit képzeltem, hogy majd
ezek után ellovagolunk a naplementében, és holnap egybe kelünk? Dehogy. Ő már
rég tovább lépett. Csak ez még piszkálta a csőrét. De azért kicsit fájt.
Mondjuk 2 év eltelt, mire számítottam? Hogy majd őriz a szívében? De legalább
sikerült rendeznünk a problémát.
- Rendben.
Barátok!- ráztam meg mosolyogva a kezét.
- Most menj.
Holnap úgy tudom forgatásod lesz… a bájgúnároddal.
- Nem is
bájgúnár…- morogtam, hisz Chris tényleg nem volt egy nyálgép.
- Nekem mindegy.
A dalon meg még gondolkozz- mondta, majd hagyott végre kisétálni az ajtón. Az ajtó záródó hangja mögöttem ijesztő volt. Ijesztőbb talán, mint valaha.
A saját
lakosztályomban belevetettem magam az ágyba. Jó, akkor most rendszerezzük a
dolgokat. A jelek szerint még mindig érzek valamit Shin iránt. Nem is egy apró,
elhanyagolható dolgot. Valamilyen szinten kibékültünk, már nem utáljuk egymást.
De ő nem akar tőlem semmit…
Áh, már megint
belekerültem egy olyan helyzetbe, amit csak Shin tud előidézni… mekkora egy
lúzer vagyok. Lehet ki kéne írnom twitterre, hogy lúzer vagyok.
Ah, nem jó
ötlet… az eléggé szánalmas lenne. Mert egy jó nagy szánalom kupac vagyok. A
telefonomért nyúltam, mielőtt még belefulladtam volna a párnába, és
belepötyögtem egy üzenetet.
Mi
Ah üzenete: So
Ra! Lúzer vagyok!
Pár másodperc
elég volt, hogy jöjjön a válasz.
Shin
üzenete: Még mindig
nem So Ra vagyok.
Ááá, basszus,
ezt másodszor játszom el. Nem igaz, hogy nem nézem meg, kinek címzem… ez
tragédia… Na, pont ezért vagyok lúzer. De már nem is csodálkozok… a történelem
megismétli önmagát. Belevisítottam a párnába, hozva a további szánalom szintet.
Mi
Ah üzenete: Bocsi,
téves.
Shin
üzenete: És miért
vagy lúzer? Na nem mintha újdonság lenne.
Csak hagyjon békén inkább magamba roskadni. Ha ír, akkor... Akkor...
Mi
Ah üzenete: Belerúgtam
az ágyam sarkába.
Shin
üzenete: Nem is te
lennél -.- Túléled?
Mi
Ah üzenete: Talán.
Majd remélem küld rá valaki gyógypuszit.
Bahh, ezt én
komolyan elküldtem? Ezek után tényleg gyógypedagógia esetnek nézhet…
Shin
üzenete: Gyanítom, nem
az enyémre vágysz, amúgy sem csókolgatnám a büdös lábadat.
Mi
Ah üzenete: Még
mindig seggfej vagy.
Shin
üzenete: Hányszor
vágod még a fejemhez?
Mi
Ah üzenete: Amíg nem
győződök meg az ellenkezőjéről.
Shin
üzenete: Nem kéne
inkább aludnod?
Mi
Ah üzenete: Nem tudok
aludni…
Shin
üzenete: Feldúltam a
lelkedet?
Mi
Ah üzenete: Miért
gondolod, hogy minden miattad van?
Shin
üzenete: Mert jól ismerlek.
És semmit nem változtál.
Mi
Ah üzenete: És
te változtál?
Shin
üzenete: Sokkal
jóképűbb lettem.
Mi
Ah üzenete: Egészséges
önbecsülés… mondhatom, még mindig nagy az arcod. De a belsőd változott?
Shin
üzenete: Mire fel ez a
sok kérdés?
Mi
Ah üzenete: Ismerkedek az új barátommal…
Elvégre azok vagyunk, nem?
Nem jött válasz
két perc múlva sem, pedig látta az üzenetet.
Mi
Ah üzenete: Mi
van, meggondoltad magadat?
Most sem jött
válasz.
Mi
Ah üzenete: Hát
jó, ha nem akarod, akkor nem. Végül is, elélünk a világ két külön pontján
anélkül, hogy beszélnénk. Csak akkor válaszolj: Nem akarsz velem semmilyen
kapcsolatba lenni?
Kezdtem kicsit
megijedni. Mi a fene van vele? Megunt? Elment csajozni? Ne már! Nem látta a
szememen, hogy még mindig ugyanúgy nézek rá? Miért…? Miért? Miért bukkant fel,
ha utána úgyis egyedül hagy? Akkor miért kellett megtalálnia a levelet? Miért
van a szomszédban most is?
Kopogtattak. Nem
tudtam, ki lehet az, így odasétáltam, és kitártam, majd a következő pillanatban
szemben találtam magam Shin furcsán csillogó szemeivel.
- Öhm… Rég
láttalak!- próbáltam mosolyogni rá.
- Nem akarok e
semmilyen kapcsolatba lenni veled?- idézte az előző üzenetem tartalmát.
- Hát… nem
válaszoltál, így…
- Így azt
hitted, hogy…?
- Hogy nem
érdekellek!- vontam meg a vállamat, mire felnevetett.
Besétált a szobába. Vettem egy nagy levegőt. Ugyanakkor boldog is
voltam, hogy még mindig velem van. Még ha ezt később nem is köszönöm meg. Leült az egyik kanapéra, és a lábával dobolt a padlón, mint aki ideges valamiért.
- Nem vagy
álmos?- kérdeztem tőle félve, hogy miattam marad fent.
- Nem, dehogy.
Olyan vagy, mint a legerősebb kávé- mondta furcsán, mire mellé ültem.
- Szóval…
- Kérdezhetek
most már inkább én?- vágott a szavamba ingerülten, mire kicsit meglepődtem.
- Csak nyugodtan…
- Tudtad, hogy a
Gangnam’s Princess-t akkor írtam, mikor még jártunk? Csak a szövege teljesen
más volt? Egy szerelmes dal volt.
- I…igen?-
kérdeztem vissza.
- Tudtad, hogy
te voltál az első lány, akinek kerek perec megmondtam, hogy szeretem?
- Valóban?-
nyögtem fel. Miért akar ilyenekről beszélni? Csak kínoz vele.
- Tudtad, hogy egy
lánynak sem örültem annyira, mint neked, mikor teljesen megkaphattalak?
- Ez kicsit
zavarba ejtő…- motyogtam elpirulva.
- Tudtad, hogy mikor
bezárult aznap a lift, majdnem utánad rohantam?
- Shin!-
csattantam fel, és felpattantam a kanapéról- Minek mondod ezeket? Miért
emlegeted fel azt, ami volt?- ő egy pillanatig sem habozott, azonnal vissza
rántott, egyenesen az ölébe.
- Hogy miért?
Mert rohadtul idegesít, hogy már csak a barátod lehetek, mikor a hideg ráz már
a gondolattól is. És úgy érzem, ha most nem teszem meg, talán sosem lesz
alkalmam többet megtenni…- motyogta, mélyen a szemembe nézve.
- Miről
beszélsz?- suttogtam ijedtem, és éreztem, hogy egyre idegesebb leszek, ha továbbra is így viselkedik.
- Erről-
morogtam majd a következő pillanatban hanyatt döntött a kanapén, és az ajkaimra
tapadt. Első reakcióm az lett volna, hogy ellökjem magamtól, hisz meglepett a tettével, de olyan erővel préselt bele az ülőalkalmatosságba, hogy moccanni sem tudtam. Pár pillanat múlva már nem is akartam. Semmi finomság nem volt benne, de most nem is arra volt szükség.
Annyira régen csókolt már meg, hogy egyszerűen… egyszerűen ott olvadtam el a
kanapén, és hagytam, hogy addig csókoljon, míg ki nem fullad. Ő pedig ujjaival
hajamba túrt, másik kezével pedig derekamat simogatta. Két év alatt még jobban
mestere lett annak, hogyan vegye el az eszemet. Így mikor csókolt, hihetetlen
boldogság áradt szét bennem. Ezek szerint ő is érzi még, amit én? Vagy...
- Most…- szakadt
el tőlem zihálva- Felpofozhatsz, elküldhetsz a francba, és mondhatod, hogy
foglalt vagy… de ezt muszáj volt megtennem…- motyogta mélyen a szemembe nézve.
- Akkor pofozlak
fel, ha most itt hagysz, akkor küldelek el a francba, ha most csak szórakozol,
és akkor mondom, hogy foglalt vagyok, ha még mindig szeretsz, és azt akarod,
hogy a barátnőd legyek…- válaszoltam szinte magamon kívül. Erre döbbenten
nézett rám, majd hirtelen felült.
- Hogy mi?
Ekkor
realizálódott bennem, hogy mi hagyta el a számat.
- Öhm, úgy
értettem… hogy nincs barátom- vakartam a tarkómat zavartan.
Ekkor csörrent
meg a telefonom, és a kijelzőn Chris neve villódzott.
- Nincs?-
kérdezte Shin felvont szemöldökkel, mire megforgattam a szememet, és felvettem
a telefont. A hangom még mindig kicsit fátyolos volt a történtek fényében.
- Igen?
- Szia, nem
zavarlak?- hallottam a fiú kedves hangját. Igazából szívem szerint azt mondtam
volna, hogy de, zavarsz, épp most sokkal szívesebben csókolóznék az ex
pasimmal, aki nem tudom, mit akar tőlem, de nem tehettem.
- Mondd csak!-
nevettem zavartan.
- Nálad maradt a
legutóbb a füzetem, amibe a dalt írtuk, holnap el tudnád hozni?
- Persze-
motyogtam, de közben megcsuklott a hangom, mert Shin keze a combomra siklott,
és elkezdte simogatni. Megrovóan néztem rá, de ő csak vigyorgott, és egyre
közelebb hajolt. Képtelen voltam visszadőlni a kanapéra, hisz egyre közelebb
volt.
- Jól vagy?-
jött a vonal másik végéről.
- Öhm… mit
kérdeztél?- haraptam az ajkamba, mikor Shin már szinte rajtam feküdt, és a
nyakamat kezdte csókolgatni… Tényleg ki akar nyírni? Vagy azt akarja, hogy én nyírjam ki?
- Mia! Jól vagy?
Ezt már Shin is
megunta, kikapta a kezemből a telefont, és szájához emelte.
- Figyelj,
haver!- szólt bele angolul- Most épp nem ér rá, mert az exével van. Majd
máskor beszélsz vele, de most vedd magadat takarékra!- azzal kinyomta, és
áthajította a telefonomat a szobán a szemben lévő kanapéra.
- Paraszt vagy!-
mondtam egyszerűen, és lelöktem magamról, de ismét az ölébe húzott.
- Azt mondtad,
nem a barátod!
- Nem is, csak
randizni hívott.
- És? Csak nem
bejön a fiú?- kérdezte gunyorosan.
- Nem igazán. Azt hittem, ismered a zsáneremet- böktem mellkason-
Csak most magyarázkodhatok neki holnap!- fintorogtam rá
- A
magyarázkodásban isteni vagy, ezt tapasztalatból mondhatom.
- Ráadásul azt
sem tudom, hogy kim vagy nekem most, így…- folytattam.
- Kid legyek?
- Hát, nem tudom,
mi célból támadtál le az előbb…- motyogtam zavaromban.
- Tudod, úgy
terveztem, hogy ide jövök, és feldúlom az életedet, de akinek az életét
sikerült felforgatnom, az a sajátom- nevetett kicsit elpirulva, lekapva rólam a tekintetét- Ismét beléd zúgtam, pedig nem
terveztem… Csak ezúttal nem kellettek hetek hozzá, hanem…- pár pillanatig
elgondolkozott- Pár óra. Borzalmas egy nő vagy…
- Ez azt
jelenti, hogy…
- Ez azt
jelenti, hogy szeretném, hogy vissza gyere velem Koreába. Szeretnék veled dalt
írni. Szeretnélek megvédeni ezentúl mindentől. Szeretnék veled együtt élni.
Szeretlek- mondta kicsit kipirulva.
- Shin-ah!-
mosolyogtam rá, mint a tejbetök- De… Nem emlékszel, mi történt két éve?- vettem
kicsit vissza- Bármikor történhetnek rossz dolgok…
- És most amiatt
legyünk külön, mert félünk? Pontosan. Bárhol, bármikor történhetnek rossz dolgok. De attól még élnünk kell. És boldogan kell élnünk, ha van rá lehetőségünk. Tudod, hányan szeretnek odakint is? Híres vagy. A nevedet mindenki ismeri. És ismerik a jellemedet is. Rajtad nem
találni fogást… Akkor sem lehetett, de most már nem csak én tudok róla, hogy
tökéletes vagy. Max megint szakítunk két évre, és utána újra összejövünk. Hisz
ez már nem lehet véletlen- nevetett összeráncolt szemöldökömön- De soha többet ne hazudj nekem. Mindig mondd el, mit
érzel.
- Bízol bennem?
- Nincs más
választásom.
- Bolond vagy!-
csóváltam a fejem, és átöleltem a nyakát- De így szeretlek! Egy időre visszamegyek veled,
dalt írni. Kiadunk egy albumot. Hisz van egy veterán, két éves számunk is, amit még nem hallott a világ. A többiek meg verhetik a feneküket az örömükben a földhöz, mindig
azzal nyaggattak, hogy béküljünk ki…
- Téged is?-
nevetett, az arcára olyan széles mosoly ült, amilyet talán még sosem láttam. És amiért csak még jobban belezúgtam a fiúba, már ha ez lehetséges volt- Agyamra mentek… Jut eszembe! Van
valami nálam, amit egy kedves ismerős küldött neked.
A kedves szót
sikerült elég gúnyosan kiejteni, majd elém tolt egy fehér borítékot.
Kinyitottam, és
kivettem a benne rejlő fehér lapot. Arra pár sor volt firkantva.
Eltelt két év, és én
még mindig várok… Csak nem félsz? Van egy lejátszatlan mérkőzésünk, és
beleőszülök a várakozásba… Remélem nem adod fel. Bizony nem illene Los Angele üdvöskéjéhez.
Elmosolyodtam jókedvemben. Igen, valamiért feldobott ez a pár sor.
Még egy ok, hogy visszamenjek. Talán pont ez az az alkalom, amire vártam.
Rettegj Gangnam, a hercegnő visszatér! A hercegnő, aki ott hagyott, a hercegnő, aki csak boldog akar lenni végre hiánytalanul. A hercegnő, aki nem is hercegnő. Csak épp kifogott egy elfuserált herceget.
- Mit akar
Lucy?- nézett a papírra a fiú.
- Semmiség. Van
egy elintézetlen ügyünk- mosolyogtam rá, és alig tudtam elfojtani egy feltörő sóhajt, hogy az előttem ülő csoda nem álom, hanem valóság.
- Nekünk is van
elintézetlen ügyünk, ha jól tudom- vigyorgott rám.
- Mi lenne az?-
húztam az agyát, mire közelebb húzott magához, és a szemembe nézett.
- Két éve nem
láttalak, nem beszéltünk, nem érinthettelek, nem csókolhattalak… azt hiszem ma
nem fogunk aludni, hogy mindent bepótoljunk…
- Holnap
programom van… tudod, már nem az a vidéki fruska vagyok, akit előkaphatsz a
zsebedből, mikor szükséged van rám…
- Haj, az a
vidéki fruska talán ijesztőbb is volt, mint most vagy. Pont azért, mert ő
eltűnhetett, nyomtalanul. Viszont ez a csaj itt, akárhová megy, felismerik- vigyorgott, majd
közelebb akart hajolni, de szájára tettem a kezemet.
- Én annyira, de
annyira el akartalak felejteni… Mi lesz velünk...? Shin, ugye tudod, hogy képes vagy megőrjíteni?-
suttogtam a szép formájú szájával szemezve.
- Te is engem,
nagyszájú kislány! Szóval most már hagynod kéne, hogy azt tegyek veled, amit
akarok!- kuncogott pajkos szemekkel.
- Hjá!- vontam
össze a szemöldökömet- Mit akarsz? Egy ölelés? Egy puszi? Egy csók? Vagy… egy
együtt töltött éjszaka?- idéztem az ominózus mondatot még két évvel ezelőttről,
mire felnevetett, elkapta a karomat, és elég fenyegető hangon válaszolt,
miközben egyre közelebb hajolt hozzám, karjait szorosan körém fűzve.
- Pont így…
ebben a sorrendben!
/VÉGE/
Huh, hát ennek is a végére értem.... furcsa érzés. Remélem mindenki, aki velem tartott, és olvasta, elégedett a végével. :)
Nagyon köszönöm mindenkinek a kedves szavakat, amiket közben kaptam.
És megköszönném, ha így a végén, aki szerette a történetemet, az leírná hozzá szólásban, hogy pl. mi volt a kedvenc része, szereplője, stb. Vagy mi volt benne a hiba. (névtelenül is lehet hozzászólni, csak itt megmarad, facebook-on meg nem biztos hogy majd később megtalálom) Nem azért, mert húú, de magamat akarom dicsőíteni, engem tényleg érdekel, hogy mi volt benne jó, és mi a rossz. Mert ebből tanulok én is. Nagyon jól esne :)
Lehet, hogy még írok pár extra részt, ami már nem csatlakozik a történethez szorosan, csak hogy utána mi történt a főbb és mellékszereplőkkel. És találtam pár kimaradt jelenetet is, amit majd kiteszek, miután átnéztem, mert nem töröltem őket véglegesen. De az alapsztoriba mégsem kerültek bele valami miatt.
És lehet, hogy megosztok még pár érdekességet,hogy eredetileg mit terveztem bizonyos szereplőkkel, vagy mi lehetett volna még benne, de végül nem került bele. Már ha érdekel :D
(Ha valakit érdekel még más írásom, akkor ajánlom a fanficis blogomat
Our castle high school - ez egy folytatásos történet lesz, még csak most kezdtem el,
My teen top world- hát igen, hatalmas nagy Teen top fan vagyok, így ide ilyen rövid ficiket rakok fel, ha elhatalmasodik a fangörcs rajtam... no comment, biztos elég sokan átérzik még ezt... :D)
Lehet, hogy a jövőben még fogok írni olyan sztorit, ami nem valós szereplőkkel játszódik és ilyen koreais témájú, már van is egy ötletem, de ez még a jövő zenéje. Remélem, majd ott is velem tartotok. :)
Addig is: Fighting~
Szia! Nyaealason bagyok internet nelkul. Gyorsan irok most, illetve ha otthon leszunk irok meg egy bovebb kommentet is. Elolvastam a befejezet es imadtam. Zsenialis vagy.
VálaszTörlésTenyleg noncs tobb ifom, minden megjegyzesemet, otletem, velemenyemet, egy het mulba megosztom veled. Addig is hajra a tovabbi blogokhoz mert en, tuti h olvasni fpgom oket. Puszi Kajak
Szia! Köszi, hogy még internet nélkül is írtál pár sort :) Akkor várom majd a bővebb véleményt :)
TörlésNagyon örülök, hogy tetszett a vége is :D
Nekem nagyon tetszett, teljesen rákattantam.:) Válaszként: naná, hogy tetszett a vége.:D
VálaszTörlésVégig izgalmas volt, pont a ,,Jaj, mi fog történni?" ponton hagytad abba a fejezeteket. Szuper vicces megfogalmazások, beszólások is voltak benne, jókat vihogtam rajtuk.:D Az egyetlen, amit kicsit még néhol csiszolandónak éreztem - de ez abszolút csak a személyes nyűgöm -, az a szereplők megszólalása volt. Néhol valahogy nem illett hozzájuk a szóhasználatuk. Összességében viszont úgy gondolom, hogy nagyon jó volt, és remélem, hogy lesz még ilyen.:) Szívesen olvasok tőled, csak így tovább!
Szia!
TörlésÖrültem, hogy sikerült megírnom, hogy fenntartotta az érdeklődést, bevallom, én néha őrlődtem rajta, hogy elég jó e, amit csinálok.
Igen, elég valószínű, hogy néha voltak oda nem illő kifejezések bizonyos szereplőktől, ez azzal magyarázható, hogy ebben az irományban az egész éves hangulatingadozásom benne van :D Néha itt töltöttem ki a dühömet, és az is megfordult a fejemben párszor, mikor épp ki voltam akadva, hogy pszichohorrort csinálok a végéből, és mindent kinyírok, de reméltem, hogy van pár kedves olvasóm, aki ezért fejbe vágna, így csak mentem az elképzeltek szerint tovább:D
Köszönöm, hogy írtál!
Huh, én most még kicsit emésztem, és próbálom feldolgozni, hogy véget ért. Annyira bele tudok mélyülni a történetbe, hogy ha volt is benne valami hiba, elsiklottam felette. Nagyon köszönöm, hogy megosztottad ezt a sorozatot, és olvashattam. Végig izgalmas volt számomra, és mindig izgatottan vártam, mikor kerülnek fel az új részek. Pörgős volt, romantikus volt, vicces volt - mert "mi kell a nőnek"? Igazán élvezetes volt számomra, és szívesen olvasnék tőled hasonlókat :) Mégegyszer köszönöm az élményt.
VálaszTörlésAz ilyen hozzászólásokat mindig végig vigyorgom, aztán elérzékenyülök, hogy vannak olyanok, akiket érdekel, amit csinálok, és várják. Már ezért is érdemes ilyet csinálni :D
TörlésNagyon szívesen, és én köszönöm, hogy velem tartottál :)
Sírok. Egy részt mert vége lett, másrészről viszont imádtam. Minden egyes pillanatát, minden egyes részletét. Csak most jutottam a végére, amit nagyon sajnálok. De féltem a végétől, nagyon...Ezt igenis sajnálom, mert eszméletlen csodálatos, minden egyes szereplőt bírtam( még Lucy-t is, így a vége felé :D). Szóval a lényeg, a lényeg, hogy gratulálok! Egyszer még híres leszel ezzel, az tuti! :) És köszönöm, amiért én lehettem az első számú rajongód, ha már így a vége felé, nem is tűntem annak. Még egyszer le a kalappal, imádom, imádom, imádom. Örök kedvenc, az örök kedvenc írónőmtől! :)
VálaszTörlésÜdvözlettel: azemberakimégmindigazelsőszűmúrajongójánaktartjamagátmégúgyishogycsakmostolvastaelavégétdecsodálatosvolt
Oh my elsőszámúolvasóm!
TörlésMár azt hittem sosem jutunk el ide... De nagyon örülök, hogy tetszett! Drága chingu, ha te nem lennél, sosem fejeztem volna be. Szóóóóóval én köszönöm. :)
U.i.: aztán ne sírjál, mert veszek neked gyikospólót! :D
Ehhez csak ennyit tudok hozzá fűzni: BEST Egyszerűen imádtam az egész történetet, minden pillanatát élveztem, néha olyan érzés volt mintha a szereplőkkel együtt benne lettem volna a történetben. Soha nem olvastam még ilyen jót! Nagyon örülök, h a végén végül kibékültek és várom a részeket amik a további életükről szólnak. Hmm egy kedvenc részt nehéz kiválasztani, mindet imádtam, az összesben meg volt a humor és az izgalom is. Nagyszerű író vagy és biztos, h a többi történetedet is el fogom olvasni! Ha van facebook elérhetőséged szívesen megismernélek, ha nem baj! :) Fighting! ;)
VálaszTörlésÁh, elérzékenyültem :D Nagyon örülök hogy tetszett, és élvezted az olvasást, köszönöm a sok kedves komit. És bár biztos vagyok benne, hogy klasszisokkal jobb irományok is lézengenek a neten, azért nagyon örülök, ha valaki szerény személyem történetére mondja, hogy ennyire bejött neki. :)
TörlésHát, van facebook elérhetőségem, nyugodtan jelölj be, ha szeretnél. :) Nem rejtegetem tovább a személyazonosságomat (muhahaha) :D
https://www.facebook.com/dorottya.beganyi
Nagyon tetszett a történet!!! Tényleg. Kár hogy még csak most találtam rá. Ez nem egy sablonos történet volt, hogy megismerkedünk-egymásbaszeretünk-összejövünk-jajdejó hanem egy igazi élménydús story volt. Az is nagyon jó volt benne hogy veled együtt éreztem mindig; pl amikor épp Shin nagyon bunkó volt akkor én se bírtam a képét, amikor Lucy színre lépett veled együtt utáltam stb. :) És nem gondoltam volna, hogy valaha is lesz aki ilyet ír, de nagyon örülök neki, hogy végül rátaláltam. Feldobta a napjaimat, amíg olvastam. :) Viszont nagyon mérges voltam amikor Mi Ah elhatározta hogy kimegy Amerikába és otthagyja Shin-t... :'( De végül sikerült úgy kihoznod a történet végét hogy mosolyogva olvastam el az utolsó sorokat. (ami szerintem az egyik legjobb amit el lehet érni egy ilyenben) Szóval csak így tovább! ;)
VálaszTörlésU.I.: Jaj, nagyon fog hiányozni a történet... :( :) (lehet még újraolvasom...)
Sziaa!
TörlésFogalmad sincs, hogy milyen nagy örömöt okozott most ezt a komment (valaki még ezt is olvassa?:D ) Mert ugye ez volt az első olyan irományom, amit meg mertem osztani ennyi emberrel. Hát nagyon boldog vagyok, hogy ennyire tetszett, és sikerült átadnom a szereplőm érzéseit. Komolyan :D Most itt vigyorgok, mint egy idióta...
Azóta már párszor eszembe jutott a folytatás gondolata, de még várok vele, míg tényleg jön az isteni sugallat!
Köszi, hogy írtál :)
Kedves Mi Ah Kang!
TörlésMost értem a regény végére, nagyon élveztem a történetet. A szereplőket mind egytől egyig kedveltem. Igazi csajos lányregény volt. Igazából nagyon oda vagyok a KPOP-ért és az együttesekért, sok sorozatot néztem aminek hasonló témája volt. Felfedeztem a történetedben azokat az elemeket amiket már megszokhattunk a filmekből. Azokat a gesztusokat, mozdulatokat, érzéseket, és társadalmi elvárásokat ami jellemzi a koreaiakat. Én nagyon elfogult vagyok mindennel ami Koreai. (jó értelemben) A minden napi életben is a tárgyak amik körül vesznek szinte majd nem minden onnan származik. Egyszóval fanatikus lettem. Remélem ennek a történetnek még lesz folytatása. Ezután neki fogok a többi írásodnak is mert nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy milyenek lehetnek ezek a történetek. Biztatni szeretnélek, hogy írjál továbbra is mert van hozzá érzéked. Köszönöm ezt az élményt, üdvözlettel: Marcsi
Kang Mi Ah!!
VálaszTörlésNem tudom ezt hogy csináltad, de ez egyszerűen zseniális lett. Komolyan képes voltam napokon keresztül iskola időbem sokáig fennmaradni, csakhogy ezt olvassam, mert teljesen magával ragadott(hát, most is kicsit sokáig maradtam fent, képzelem másnap hogy fogok kinézni :DD)!!
Köszönöm ezeket a csodás pillanatokat, amiket ezzel a 'könyvvel' okoztál!
Csodás vagy!
-egyik olvasód
Hát ez baromi jó volt nem lehetne folytatása? Kérlek kérlek kérlek kérlek kérlek
VálaszTörlés