10. fejezet

10. fejezet

Három fajta fiú

- Ezt mi a francért csináltad?- kérdeztem Shintől indulatosan, a DS Ent. egyik kihalt folyosóján.

- Miért? Nem tetszik? Ezzel akarsz foglalkozni, örülj hogy kipróbálhatod magad!- vigyorgott rám gonoszul.

- De ezt nem veled terveztem, szépfiú!- csóváltam a fejem.

- Te voltál oda annyira a zenédtől… ezek szerint még sem vagy olyan magabiztos.

- Hé! Egy óra alatt jobb dalt írok, mint ti egy év alatt!- szegtem fel a fejemet.

- Ez remek, mert 3 napot kaptunk!- vigyorgott még mindig. Ez így volt. Az elnök, akinek a neve, ha jól rémlett HanTan volt, azt mondta, hogyha három nap alatt képes vagyok Shinnel együtt egy ütőképes dalt írni, akkor megengedi, hogy azt énekelje el a fiú Lucy-vel az albumon (persze a hapsi végig Shin-hez beszélt, mintha én nem értettem volna, amit mond).  Ha nem, akkor még mindig van idejük, hogy egy új dalt hozzanak össze, ezúttal a két kis üdvöske. Látszólag nem igazán bízott bennem az igazgató.
Az még előttem is rejtvény volt, hogy Shin miért választott mégis engem. Nem akartam rákérdezni. Nem akartam, hogy Lucy ebben felém kerüljön. Elvégre én tényleg ezt akarom majd csinálni. Küzdött bennem a bizonyítás vágy a józan ésszel, hogy ebből nagyon ki kéne maradnom.

- Rendben, írjunk egy dalt!- néztem vissza rá kihívóan.

- Ez a beszéd!- csapott a vállamra, hogy azt hittem, leszakad- Ma este kezdjük. 9-re legyél nálunk. Egy duett lesz, és szóljon valami romantikus hülyeségről. Addig gondolkozz rajta- majd próbált kikerülni, hogy elsétáljon mellettem, de elé álltam.

-Hé! Ha az én munkám is benne lesz, nem fog holmi sablonos baromságról szólni a dal!

Erre elmosolyodott. Olyan arccal, mint aki pont arra gondol: Ő még nem tudja…

Majd odaszorított a falhoz, és közel hajolva a fülembe súgott:

- Míg nem te vagy a főnök, addig nem te döntöd el, hogy miről írsz. Szerinted én miért éneklek ilyeneket? Mert ilyet akarok?

- Én…- kezdtem motyogni, mert a közelsége valahogy összezavart.

- Igen? Te? Te azt hiszed hogy az képességeim kimerülnek a béna, semmitmondó szövegeknél és dallamoknál?

- A dallamokkal általában nincs baj… - pislogtam rá, még mindig alig mertem levegőt venni.

- Az utóbbiak dallamát már Jae Hwa írta- hajolt még közelebb. Az orrunk már majdnem összeért.

- Shin- suttogtam- Tűnj el az arcomból!- nyögtem kétségbeesve.

- Biztosan ezt akarod?- hallottam a hangjában bujkáló gúnyt. Ő teljesen lenéz engem. És azt hiszi, ilyen könnyen behódolok neki. De olyan közel volt hozzám… Intenzíven éreztem az illatát. És közben mélyen a szemembe nézett, nem engedte el a tekintetem egy pillanatra sem…

- Bájos jelenet!- hangzott hirtelen pár lépésre tőlünk. A hang ismerős volt. És ez épp elég volt, hogy kizökkentsen a pillanatnyi agyhalálból, mire ellöktem magamtól a fiút, és oldalra néztem. Előttem Lucy állt teljes életnagyságában, és karba tett kézzel nézett ránk. Mellettem Shin felnevetett.

- Mi az Lucy? Valami nem tetszik?

- Szóval ez a lány az… Valahogy gondolhattam volna, hogy ez a bunkó amerikai, még gondot fog nekem okozni. És mindenki azt hiszi róla, hogy én vagyok… remélem ezt majd megmagyarázza az igazgatónál, és elviszi a balhét- fúrta mélyen a szemét az enyémbe, mintha lyukat akart volna égetni a koponyámba.

- Én meghagytam az igazgatót abban a hitben, hogy az te vagy a képeken- szólt közbe a fiú- Elvégre, te is ezt akartad, nem? Hogy együtt legyünk!

- Hogy te mennyire szánalmas vagy! Mindent elmondok a vezetőségnek, és az újságíróknak is!- fakadt ki a lány. Erre Shin felsóhajtott.

- Mi Ah! Magunkra hagynál?- nézett rám olyan intenzíven, hogy tudtam, tényleg nem jó, ha maradok. Elvégre nekem is érdekem, hogy ne kerüljek a címlapra.

Bólintottam, majd Lucy mellett elsétáltam a folyosón, és befordultam a következőn. De nem mentem tovább. Tudtam, hogy így még hallótávolságban lesznek. Tudni akartam, miben egyeznek meg.

- Shin, te tényleg megőrültél?- hallottam Lucy-t- Volt bennem annyi büszkeség hogy ne rohanjak tovább utánad… de most komolyan? Ez a lány? Pont ő?

- Lu… semmi nincs köztünk, csak rosszkor volt rossz helyen.

Lu? Rosszkor voltam rossz helyen? Ezek között biztosan nincs semmi?

- És akkor most mit fogsz csinálni, nagyfiú? Megkérsz, hogy én vigyem el a balhét? Hogy jelentsük be azt, hogy együtt vagyunk? És ezentúl tegyünk is úgy?

- Azt hiszem,-  Shin hangja magabiztos volt- hogy ez lenne a legegyszerűbb, és a leglogikusabb. Ésszerűbb, mint egy lányt hozni a képbe, akihez amúgy semmi közöm. Nehezed esne talán a barátnőmet játszani?

- És mi van, ha nemet mondok?

Kezdett egyre jobban elegem lenni ebből a csajból.

- Nemet akarsz mondani?- hitetlenkedett Shin.

- Csak akkor megyek bele, ha az én szabályaim szerint játszunk.

- Mit akarsz ezzel mondani?

- Nem fogom elmondani, hogy az a lány volt az, ha kiadjuk a közös dalunkat…

- Ez már megbeszélt tény. Ma kezdjük el a dalt írni. Az a lány dalszerző, ezért voltam vele, semmi másért.
Hah, hogy ez mekkora hazugság! Miért nem lehet egyenesen elmondani, hogy bocs, de a ritka szerencsétlen életem újabb szerencsétlensége, hogy emellé a szerencsétlen banda mellé költöztem, és azóta elég szerencsétlenül belekavarodtam a mindennapjaikba... igazán szerencsétlenül....? Hányszor is használtam a szerencsétlen szót egyetlen gondolatmenetben? Igazából teljesen mindegy....

- Hagyd, hogy befejezzem…- folytatta a lány, kizökkentve a szerencsétlenkedésből- A dal csak az egyik része… De a fontosabb: tényleg a barátnőd leszek- szinte láttam a diadalmas mosolyt az arcán.

- Tényleg? Ezt hogy érted?

- Akkor megyünk randizni, amikor akarom, és akkor megyek hozzád, amikor kedvem tartja.

- Ennyi?- Shin hangjából nem tudtam semmit kiolvasni.

- Nem. Akkor csókollak meg, amikor akarlak…

 - Meg akarsz csókolni?- nevetett fel Shin. Ezt a nevetést jól ismertem- Ez megoldható probléma.

Választ már azonban nem hallottam… És akaratom ellenére kinéztem a folyosóra. Bár ne tettem volna! Shin épp magához húzta a lányt, és megcsókolta… Egy pillanat is elég volt, hogy kirázzon a hideg. Ez a srác nem is olyan rég mondta, hogy nem szereti Lucy-t, most mégis… Én mondom, nagy színész. Néha egyáltalán nem tudok kiigazodni rajta.

Dühösen hátat fordítottam, és szinte futva menekültem a folyosóról, hogy minél távolabb kerüljek tőlük. Miért kellett nekem ebbe az egészbe belefolynom?

Azt hittem megőrülök. Egészen addig, míg bele nem rohantam valamibe. Pontosabban valakibe.

- Mi Ah! Jól vagy?- hallottam Jae Hwa hangját, mire valahogy megkönnyebbültem.A srácnak meg kellett fognia, hogy ne essek el.

- Igen… csak azt hittem eltévedtem- kamuztam azonnal. Láttam hogy a fiú mögött még ott áll In Ho és Henry is, és mind kérdőn néznek rám. Majd a maknae megragadta a karomat.

- Láttad a képeket? Ugye nem derült ki, hogy te vagy?

- Nem… Lucy-nek valószínűleg nem lesz ellenvetése, hogy ő játssza Shin barátnőjét- mondtam jó adag gúnnyal a hangomban.

- Sejtettem, hogy ez lesz- nevetett Jae Hwa- Ezek szerint megúsztad. Ez azért megnyugtató.

- Megnyugtató?- fordult felé Henry- Tudod, hogy ezentúl mennyit kell majd azzal a libával pózolnia a FOUR-nak? Nyugtunk nem lesz tőle… Inkább lenne Mi Ah az álbarátnője…

- Megnézném!- horkantott fel In Ho- Álompár...

- Meg amúgy is, Mi Ah, az én barátnőm, ugye?- karolta át a vállamat JaeHwa.

- Szeretnéd, mi?- böktem oldalba, mire kissé összegörnyedt.

- In Ho, Henry!- hallatszott egy női hang a folyosó végéről.

- Jang csoportvezető!- csillant fel a legfiatalabb fiú szeme.

-  Próbáljátok fel a ruhákat, a következő koncertre, nemrég jöttek meg. JaeHwa, te meg gyakorold a koreográfiát, ami még nem volt tökéletes tegnap. Rendben? Indulás!
Azzal elsietett.

- Ez a nő ki?- kérdeztem Jae Hwa-tól, mert a másik két srác már el is tűnt, gondolom mentek, hogy felpróbálják a ruhát.

- A csoportvezető. Afféle menedzser is. Ő foglalkozik velünk. Tudod, ezt minden korodbeli lány tudja Koreában.

- Mondtam már, hogy nem vagyok fangirl! Nemcsak nektek, senkinek sem. Ha bárkit is elkezdenék sztárolni, az azt jelentené, hogy felettem áll… és nem érhetem el- bukott ki belőlem.

- Talán ezért is tetszel annyira!

- Változtathatnál a csajozós dumáidon, ez már nagyon régi- húztam el a számat.

- Gáz? Ódivatú vagyok? – nézett komolyságot tettetve a szemembe, mire én is halál komolyan bólogattam.

- Akkor másképp kell lenyűgözzelek- majd megragadta a kezem, és az egy emelettel lejjebbi táncterembe terelt be.

- Ülj le- mutatott pár párnára, én meg engedelmeskedtem. Úgy sem volt jobb dolgom, amit tehettem volna, legalább nem voltam egyedül. Kezdtem tényleg megkedvelni ezt a fiút. Hiába fájt kezdetben, hogy nem árulta el ki is ő.  Besietett egy öltözőbe, és egy perc múlva, egy menő melegítőnaciban robogott ki.

- Táncolni fogsz?- kérdeztem. Erre csak rám vigyorgott, és bekapcsolta a zenét. Ismertem már ezt a számot, ez az új FOUR alkotás, alig pár hete jelent meg, mindenhol ez szól a rádiókban.

Mihelyst elkezdődött a szám, a fiú valami hihetetlen jól kezdett el táncolni. Szavakkal nem is tudnám körülírni, hogy milyen érzés volt nézni. Teljesen passzolt a ritmushoz, a számhoz. És a fiúhoz is. Az arcára néztem, és azt láttam, hogy boldog. Boldog, miközben táncol. Ő is azt csinálja, amit szeret. Ez akaratlanul mosolyt csalt az én arcomra is. Öröm volt nézni őt. És akaratlanul is megjelent egy dal a fejemben róla. De gyorsan elhessegettem magamtól. Én úgy jöttem ide, hogy nem fogom az ilyesmit szeretni. Ehhez képest, nem is olyan borzalmas szomszédok, eltekintve persze Shin szemétségeitől, és a furcsa szokásaitól, gondolok itt arra, hogy azt hiszi, hogy úgy is meg fog hódítani. De a lényeg az, hogy a kezdetekhez képest, most a FOUR egyik tagjával fogok dalt írni, egy másiknak meg itt csodálom a táncát. Nem fogok még dalt is írni róla!

- Na, milyen volt?- nézett rám diadalmas mosollyal a fiú a szám végéhez érve.

- Tökéletes!- mondtam gondolkozás nélkül.

- Szóval tetszettem?- ült le közvetlen mellém. Mi van ezekkel a srácokkal? A keletiek nem távolságtartóak? Vagy csak keleti a keletivel?

- Nem te- vágtam tarkón- A táncod. Én is tanultam régen táncolni, de sosem ment ilyen jól. Megtaníthatnál- mosolyogtam rá.

- Benne vagyok. Pattanj fel!- húzott fel a derekamnál fogva.

- Most?- néztem csodálkozva.

- Mikor máskor?

- Most neked kéne gyakorolnod- ellenkeztem.

- Az előbb mondtad, hogy tökéletes volt. Szóval gyere. Megtanítom neked a Tomorrow táncát. Az annyira nem nehéz.

Aztán meg sem várva a tiltakozásomat, odaállított maga mellé, és elkezdte magyarázni, hogy mikor melyik lábammal lépjek, merre tekerjem a csípőmet, és melyik kezemmel mit csináljak. Eleinte jegyeztem a lépéseket, de nekem ez a tempó túl gyors volt.
Mit ne mondjak, egy idő után már annyira össze voltam zavarodva, hogy mindent rosszul csináltam. A fiú nem volt türelmetlen a bénázásomat illetően, ha valamit nagyon elrontottam, akkor egész egyszerűen csak kinevetett.

- Mondom, hogy ott a jobb lábaddal lépj ki egyet!- röhögött, majd mikor kérdőn néztem rá, szorosan mögém állt, hogy éreztem a lélegzetét a nyakamon- Így könnyebb, ha megmutatom- szabadkozott, majd elkezdett lépni, hogy én is közben vele mozogtam- Most a jobb láb, bal kéz, csússz jobbra, most pedig a csípőd… - megfogta a csípőm két oldalát, és leírt vele egy kört.

Mindez nem lett volna gázos, ha közben nem simulok teljes testemben hozzá, úgy, hogy még a szívdobogását éreztem a hátamon. Megrezzentem, valamiért hirtelen túl közel éreztem magamhoz. Erre ő is váratlanul megtorpant, és rám bámult. Így néztük egymást egy pillanatig.

- Bocsáss meg!- engedett el azonnal, arrébb is lépve, hogy legyen közöttünk egy kis távolság. Kicsit úgy tűnt, hogy össze van zavarodva, mondjuk ez igaz volt rám is, de Jae Hwa -ra ez a fajta magatartás egyáltalán nem volt jellemző- Úgy gondoltam egyszerűbb lesz így. De… most jobb, ha ezt itt abbahagyjuk. Majd legközelebb folytatjuk.

- Ez remek ötlet!- hallatszott ekkor egy ismerős hang az ajtóból- Mert igen élvezetes volt a műsor, de most mennünk kell JaeHwa. Dolgunk van.

Ő volt az, akinek most legkevésbé volt kedvem a képébe nézni, egyrészt mert még zavarba voltam az előbbitől, másrészt mert még élénken élt a szemem előtt a kép, ahogy ő épp Lucy szájára tapadt. De erőt vettem magamon, és felkaptam a táskám a földről, rámosolyogtam JaeHwa-ra.

- Majd legközelebbre jobb leszek. Jó munkát a továbbiakban.

Ő is rám mosolygott, és intett egyet. Miközben elsétáltam Shin mellett, nem bírtam megállni, hogy egy pillanatra ne torpanjak meg.

- Látom, gyorsan meggyőzted Lucy-t. Azt hittem legalább egy takarító szertárban kötöttök ki.

Összehúzott szemekkel nézett rám.

- Láttál valamit?

- Nem. De ezek szerint jól tippeltem- majd elsiettem volna mellette, ha nem fogja meg a karom, és ránt vissza.

- Én nem szorulok Akárkivel takarító szertárokba. Ezt csak neked tartogatom- hallatszott a hangján, hogy jól szórakozik, visszagondolva a Bright Night-i estére… visszagondolni is fura volt, hogy az tegnap volt. És hogy azóta is percenként váltakozott a véleményem a fiúról. Egyszer utáltam, egyszer meg épp akár jól is éreztem vele magam. Most kétségkívül az előbbi felé hajlottam.

- Milyen kár, hogy nem lesz több ilyen alkalom- néztem rá, majd kitéptem a karom a szorításából, és kisiettem a folyosóra. Meg sem álltam, míg ki nem értem az épületből, hogy valami hasznossal töltsem el az időd estig, mikor ezzel a nagyképű barommal kell közösen dalt írnom. 

*

- Itt vagyok a… COEX-ben- mondtam a telefonba anyámnak, aki alig pár perce hívott, hogy helyzetjelentést kérjen. Én épp a COEX Mall-ban sétálgattam.

- A COEX-ben? Ott van üzletünk. Ha gondolod, nézz be. Tudod mi a neve, nem igaz?

- Mindig elfelejtem, valami nyálas…

- GG! Tudod, a Gangnam Gongju rövidítése.

- Ááá. Milyen egyedi. Rendben, ha látom, benézek.

- Amúgy jól vagy? Minden rendben? Vannak barátaid?

- Ismerek pár embert. De nem tudom, mikor látjátok már be végre, hogy én itt egyedül vagyok!- fakadtam ki a telefonba.

- Egyedül? De hát itt vagyunk mi is! Hogy lennél egyedül?- hallottam, hogy ezt most tényleg komolyan gondolja.

- Mindegy. Most leteszem. Biztos sok dolgod van. Szia… anya- meg sem vártam míg elköszön, kinyomtam a telefont. És csalódottan rogytam le egy padra az üzletek között. Mikor látják már végre be, hogy nagyon nagyot hibáztak akkor, mikor elküldtek maguktól? Vagy, talán pontosan tudják, csak nem akarják bevallani, így úgy tesznek, mintha minden rendben lenne. Idegesen gyűrtem össze az előbb kezembe nyomott 10 % kedvezményt biztosító szórólapot. Miért nem lehet nekem rendes családom? Olyan szülők, akik mikor kicsi voltam, kézen fogva vittek volna az oviba, esténként meséltek volna. Megszidtak volna, ha csokis lett az arcom. Aztán segítettek volna, mikor elakadtam a számok megtanulásában. Vagy nem tudtam volna rendesen leírni egy betűt. Gyakorolták volna velem a szorzótáblát. Eljöttek volna a zeneiskolába a fellépéseimre. A gimiben együtt izgultak volna az érettségeimen. És nem csak felhívtak volna, hogy minden rendben ment e. Utáltam. Utáltam azt látni, hogy mindenkinek normális élete van. Csak engem hagytak és hagynak figyelmen kívül a szüleim. Gyűlöltem magam. Még ha nem is vallottam be, nem szerettem így élni. Hiába mosolyogtam és legyintettem, ha szóba jöttek. Hiába tettettem közömbösséget, fájt. Én…

- Mi Ah?- szakította félbe a gondolataimat egy hang. 

Felnéztem a magas, barna hajú fiúra.

- Emlékszel rám?- nézett rám nagy szemekkel.

- Hyun Sik. Persze, találkoztunk a Bright Night-on- elmosolyodtam. Min Mi egyik barátja, és egész kedvesen viselkedett a buliban.Valami örökös volt.

- Gyorsan eltüntetek. Valami baj volt?

- Nem, dehogy. Csak épp már fáradtak voltunk.

- Értem. Legközelebb, aludd ki magad, mielőtt odajössz. Lemaradtál sok jó dologról- ült le mellém.

- Sajnálom. De tényleg nem tudtunk tovább ott maradni.

- Megértem- mosolygott rám, kivillantva tökéletes fogsorát- És itt éppen vásárolgatsz?

- Csak elütöm a rengeteg időm. És te?- néztem rá. Igazából elég elegánsan volt öltözve.

- Én? Apám a COEX igazgatója, és kért, hogy intézzek el valamit.

- Az apád? Jó emberekkel barátkozom!- vontam fel a szemöldökömet, mire tettetett komolysággal kihúzta magát.

- Igen, akartam már közölni, hogy ha esetleg ki akarnád vetni a hálód rám, a pénzem miatt, akkor ne tedd, mert elvileg a menyasszonyom is megvan.

- Így van ez a gazdagoknál. Nem lehet veszni hagyni a szent királyi vérvonalat.

Erre felnevetett.

- Mit tervezel a mai napra?- fordult felém hirtelen, mire elmosolyodtam.

- Úgy terveztem, hogy a mai nap bejárom a város, megkeresem a gyenge pontjait, hogy majd birtokomba vegyem, és így méltó legyek hozzád, őfelsége!

- Városnézés? Épp tegnap jött meg a húgom az USA-ból. Ott nevelkedett, és nem ismeri igazából Szöult. Megígértem neki, hogy körbevezetem. Ha szeretnél, csatlakozhatsz az idegenvezetésemhez.

- Ez remek lenne, de megérdemlem én ezt, fiatalúr?- sütöttem le álszerényen a szemem.

- Ne aggódjon kisasszony! Ha apám nem egyezik bele a frigybe, megszöktetem- nyújtotta a karját felém.

Most én vigyorodtam el. Már el is felejtettem, mennyit nevettem ezzel a sráccal a buli estéjén. Egy perc alatt elhessegette a rossz gondolataimat. Így belekaroltam.

- Fiatalúr. Én magát akkor a pokolba is követem.

- Akkor jöjjön, kisasszony! A húgom a főbejáratnál vár, a gyaloghintójában- majd elkezdett húzni a folyosón, pár érdeklődő szempárt magára vonva. Útközben vicceket mesélt, és a vállalatvezetésről anekdotázott.

Pár perc volt, mire leértünk a földszintre, és kiléptünk az ajtón.

Nem messze egy szőkített hajú, magas sarkús lány állt, barackvirág színű ruhában, Hyun Sik ez elé a lány felé vette az irányt.

- So Ra!- szólt, mire az megfordult. Bájos babaarca volt, nem lehetett sokkal idősebb nálam, ha egyáltalán idősebb volt. Elmosolyodott, mikor a bátyját meglátta, majd kérdően tekintett felém.

- So Ra- mondta a fiú- Ő itt Mi Ah, az egyik újdonsült barátom. Min Mi barátnője. Az édesanyja a GG vezetője és fő designere. Mi Ah, ő pedig itt a húgom, So Ra.

A szőke lány barátságosan kezet rázott velem.

- Do you speak english?- nézett rám kérdően.

- Koreaiul is beszélek- szögeztem le gyorsan, mire csodálkozva bólintott. Sokan furcsállták, hogy beszélem a nyelvet. És azt, hogy miért vagyok itt. Egy ember volt eddig, aki ezt nem kérdezte meg. És már az első pillanattól fogva természetes volna neki, hogy itt vagyok, és beszélem a nyelvüket. Shin.

De nem akartam most a fiúra gondolni, így gyorsan elmagyaráztam pár mondatban a helyzetet So Ra-nak.

Bólintott egyet, mikor végeztem, jelezve, hogy éri.

- Ha nem baj, akkor én is veletek tartanék most- fűztem hozzá.

- Nem gond. Hyun Sik-kal úgy is idegesítő már egy idő után- mosolygott rám- néha elég fárasztó.

- Ez fájt!- mondta a fiú, elhúzva a száját.

- Jól, van, te vagy a legjobb báty a világon!- borzolt bele a hajába So Ra. Mosolyogva néztem rájuk. Egyke lévén, nem tudtam mi az, hogy valamit meg kell osztani. Egyedül a barátaim voltak, akikkel elvoltam.

- Mi Ah, mehetünk?- észre sem vettem, hogy elkalandoztam, és a testvérpár rám vár. Én egy mosolyt varázsolva az arcomra bólintottam, és feléjük indultam. 
Jobban belegondolva, ma 3 fajta fiúval töltöttem a napomat. Az egyik a beképzelt, "Mr. Enyém a világ, meg nemsokára te is", vagyis Shin, akit valószínűleg sosem leszek képes megkedvelni, tekintve, hogy mindig belém gázol. Ott van "Mr. Mindjárt elcsábítalak, csak nézz egy pillanatnál tovább a szemembe", vagyis JaeHwa, aki hiába adja a nagymenőt, mégis odabent rendes, és kedves. És mindenen nevet. És persze itt van "Mr. Enyém lesz a COEX Mall részvényeinek több, mint 50%.-a". Nem mintha kérkedett volna vele Hyun Sik. Neki ez természetes volt. Nem volt egy idol, de most nem is erre volt szükségem. Nem volt fellengzős, és pont akkor jött, mikor szükségem volt rá.

Épp ezért reméltem, hogy most végre egy sztár mentes délutánom lesz. Elvégre ki kell szellőztetnem a fejem az este előtt.

 Aztán megmutatom Shin-nek, hogy milyen fából is faragtak engem.