5. fejezet

5. fejezet

Maknae akció

Henry az ajtóban csak állt és mosolygott. Aranyos volt, szőke, göndörkés hajjal, fogkrémreklám mosollyal… Valamiért úgy éreztem, mintha az öcsém lenne, pedig 2 évvel is idősebb volt nálam. Legalább két perc eltelt, míg nem szólalt meg, csak bámult engem. Én türelmesen vártam, hogy történjen valami. Majd, végül szóra nyitotta a száját.

- Szép a szemed!- majd beslisszant a lakásomba, anélkül, hogy beinvitáltam volna…

Sebaj-gondoltam- Elvégre ő egy maknae… Itt az ilyeneknek nyilván minden lehet.

- Köszönöm- követtem.

- Én is kék szemet szeretnék!- vigyorgott rám.

- Erről, barátom, már lekéstél- csóváltam a fejem hitetlenkedve. De ő csak mosolyogva megvonta a vállát, majd felvont szemmel nézett a gitáromra.

- Az előbb te énekeltél?- pengette meg a húrokat.

- Igen… ennyire áthallatszott?- kérdeztem félve.

- Nem… csak akkor hallottam, ha a fülem az ajtódra tapasztottam… -mondta a legkisebb szégyenkezés nélkül. Egyre jobban bírtam a srácot.

- Hallgatóztál?

- Aha. De azt hittem, hogy zenét hallgatsz. Méghozzá jó zenét. Mi volt az, amit énekeltél?

- Semmi. Én találtam ki- öntöttem neki egy kis gyümölcslevet, amit még reggel vettem a boltban, és odavittem hozzá.

- Te írtad?- esett le az álla, majd belekortyolt az italba.

- Otthon zeneszerzőnek akartam elmenni- mondtam szerénykedve.

- Otthon? Az hol van?

- Magyarországon…- majd észre sem vettem, elkezdtem neki mesélni… onnan, hogy milyen életem volt odahaza. Hogy miért kellett idejönnöm. Hogy milyen volt az 1. két napom… egyedül. De ami a legfurcsább volt… érdeklődve hallgatott végig, és nem is szólt közbe, csak néha egyetértően bólogatott.

- És- kérdeztem, mikor befejeztem a történetet- Mi volt, miután eljöttem onnan. Shin nagyon mérgesnek tűnt. Szerintem azt hiszi, hogy őt üldözöm…- húztam el a szám.

- Miután elmentél, JaeHwa elmesélte, hogy miről beszéltetek, és hogy nem bírod se Shin-t, se a FOUR-t. Shin meg elmesélte, hogy félreértésből eltévesztetted az ajtót. Szóval minden világos lett. Hyung is megbánta, amiket mondott… mármint gondolom… Ő néha elég ideges tud lenni… értsd meg, sok a teher a vállán…

- Nekem nem kell szépítened a dolgot!- mosolyogtam rá- Nem lesz sok közöm hozzá a jövőben, remélem.

- Azt mondta, hogy mondjam meg neked, hogy nem fog feljelenteni, amiért felpofoztad, de te se áruld el senkinek, hogy itt lakunk- mondta végül, belőlem meg kitört a nevetés.

- Nem fog feljelenteni? Hát ezt felírom… mégis… Miért árulnám el, hogy itt laktok, bárkinek is? Ezt mindenki tudja, nem? Elvégre sztárok vagytok… csak én vagyok az, aki nem tudott róla…

- Ebben tévedsz-vágott közbe- Mi elvileg a vállalat kollégiumában élünk. De annyira elegünk lett a sok rajongóból, akik állandóan ott voltak, hogy megkértük az igazgatót, hogy hadd költözzünk el. Azóta titokban tartottuk, hogy itt lakunk. Itt legalább nyugalom volt. Egészen mostanáig…

- Bocs, hogy megzavartam a nyugalmat…

- Én örülök neki- vonta meg a vállát- Már kezdett unalmas lenni, hogy nincs szembeszomszéd…

- Nekem meg kezdett elegem lenni, hogy senki nem hallgatja meg a problémámat…-motyogtam, de volt egy olyan érzésem, hogy hallotta, persze, ezt nem mutatta.

- Igazából- kezdtem, mire rám nézett- Igazából miért jöttél át?- kérdeztem.

- Igazából…- elnézett, ki az ablakon- Majd elmondom, ha úgy hozza a kedvem. De most- pattant fel- Van kedved valahová eljönni velem?

Ledöbbenve néztem rá. Ez a srác a leghíresebb k-pop banda maknae-ja. Mit akar ez velem csinálni? Én még csak nem is vagyok a rajongójuk.

Nyilván észrevette a tétovázásom, mert lelohadt a mosolya.

- Azt hittem, barátok lettünk- olyan szomorú volt a szeme, amint ezt mondta.

- Menjünk!- vigyorogtam rá. Nem akartam neki azt mondani, hogy mindössze fél órás ismeretség után, még nem vált senki a barátommá. Meg aztán, nem akartam egyáltalán egyedül maradni. Ez a srác meg nagyon aranyos volt velem.

Mihelyst kiejtettem a számon ezt a szót, az arca azonnal felvidult.

- Rendben. Akkor öltözz át valami kevésbé csinosba. 10 perc múlva találkozunk az ajtó előtt- majd kirobogott a lakásból, de még visszakiáltotta- Hozd a gitárodat is.

Mielőtt megkérdeztem volna hová is megyünk, eltűnt. Végignéztem magamon. Mi az a kevésbé csinos? Rajtam még mindig a délelőtti szoknya volt, így gyorsan kerestem a szekrényben egy egyszerű farmer sortot (az idő még mindig nagyon meleg volt, hiába ment már le a nap), egy egyszerű ujjatlan felsővel. A hajamat újrafésültem, és ezúttal hagytam egyenesen kibontva.

Furcsamód nagyon örültem, hogy mehetek valahová, de ami még jobb volt, hogy volt kivel elmennem. Gyorsan eltettem a gitáromat is a tokba, és a hátamra kaptam. Mikor kiléptem az ajtón, Henry már ott volt, baseball sapkában, ami alá a haját rejtette, napszemüvegben, és furcsa ruhákban, amik nem kifejezetten voltak divatosak. És a kezében ott volt a hegedűtokja. Ha nem tudtam volna, hogy ő az, fel sem ismertem volna.

Végignézett rajtam, majd elvigyorodott.

- Szépek a lábaid, ha még nem mondtam volna!

- Fogadjunk, hogy ezzel a mondattal minden lányt le tudsz venni a lábáról- nevettem rá vissza.

- Hát… nem panaszkodom! De én nem szoktam hazudni!

- Persze…- legyintettem, majd halál komoly arccal megkérdeztem, hogyan érzi magát mostanában Jeonha, vagyis az aranyhala.

Na hát, ezután le sem lehetett lőni. Míg ki nem értünk, azt hallgattam, és azon nevettem, ahogy azt mesélte, hogy mit szeret a hala, mert ugye nem eszik meg bármit, és hogy napi egy órát kell vele játszani, mert különben magányosnak érzi magát… és hogyha nem tudnám, az aranyhalak képesek depresszióba esni, ha egyedül érzik magukat.

- Henry?- kérdeztem, mikor kiértünk az épületből.

- Igen?

- Már elárulod, hogy hová megyünk?

- Mindjárt meglátod! Én ezt úgy hívom, maknae akció.

- Maknae akció?- vontam fel a szemöldökömet, és igyekeztem nem felröhögni.

- Igen. De már hívhatjuk úgy is hogy… Dongseang és Oppa akció- mondta, és az én fejembe is húzott egy baseball sapkát.

- Hjá!- ütöttem a vállába barátságosan- Ki is közöttünk az éretlenebb?

- 2 évvel vagyok nálad idősebb- nézett tágra nyílt szemmel.

- De ki az, aki az aranyhalával kártyázik?- nevettem rá, mire összevonta a szemöldökét.

- Nagyon hasonlítasz valakire.

- Kire?

- A húgomra. Egyidős vagy vele. Min Mi. Nem ismered a nevét?

- Bocsi, de két évet éltem itt, de az utóbbi 16 évben semmi közöm nem volt Koreához- csóváltam a fejem.

- Modellkedik és színészkedik… és elég híres volt… míg Lucy fel nem bukkant. Mert azóta csak ővele foglalkozik szinte a sajtó.

- Ez tragédia…- motyogtam epésen, mire felvonta a szemöldökét, láthatóan megsértette a hangszínem.

- A húgom tényleg tehetséges- úgy nézett rám, mint aki arra számít, hogy szembeszállok vele, és ezért felkészül a harcra.

- Elhiszem- emeltem fel magam elé megadóan a kezem, majd megszólalt a telefonom. A kijelzőn anyám képe villogott. már elég késő volt, nem értettem, hogy pontosan mit akar.

- Igen anya?- szóltam bele, mellettem a fiú pedig érdeklődve fordult felém, a magyar szót hallva.

- Szia kicsim! Jól vagy? Már aludni készülődsz?

- Nem. Eljöttem sétálni- mondtam.

- Ez remek. Merre jársz?

- Itt Gangnam-ben… Nem messze a Galleria plázától.

- Egyedül vagy?- kaptam a következő kérdést. Erre oldalra sandítottam, és láttam, hogy Henry vigyorogva néz egy szökőkutat. Ööö… tényleg nagyon mókás volt.

- Nem, egy ismerősömmel. Ma találkoztam vele először, és elég rendesnek tűnik.

- Fiú?- szinte láttam, hogy anyám szeme felcsillan.

- Igen, de csak barát…- tettem hozzá, tudva, hogy teljesen felesleges, mert anyám már rég elkezdett kombinálni. De végül új témába kezdett.

- Hogy döntöttél a Bright Night-tal kapcsolatban?

- A Bright Night?- gondolkoztam el, de láttam, hogy Henry felkapja a fejét erre a szóra- Még nem döntöttem el.

Persze tudtam, hogy nem valószínű, hogy én ilyen helyre elmegyek. Elvégre ahhoz vennem kéne egy ruhát is… és azt egyedül nem poén. Meg úgy, hogy senkit nem ismerek, valószínűleg maga a buli sem lett volna nagy szám.

Anya még magyarázott pár dolgot, kérte, hogy holnap menjek át hozzájuk vacsorára, mert még nem voltam a házukba, majd lerakta.

Időközben egy terecskére értünk, én meg már azt hittem,hogy elértük az úti célunk, mert Henry megállt, én meg majdnem nekimentem.

- Téged is meghívtak a Bright night-ra?- fordult hátra hozzám.

- Anya miatt… tudod, híres divattervező…- motyogtam.

- Ezzel a partival sokat érhetsz el- mosolygott rám.

- Ti is szoktatok menni?- csodálkoztam.

- Mindig meghívnak, de még sosem mentünk el. Shin nem szeretne, mi meg nem megyünk nélküle. Az nem nézne ki túl jól…

- Shin miatt? Hát ez igazán…- kezdtem volna szidni a srácot, de Henry felemelte a kezét, ezzel leintve engem.

- Jó ez így. Az a buli amúgy sem nekünk való. Járunk eleget a DS partikra.

DS… DS… azon gondolkodtam, hogy mi is az, mikor beugrott. A DS Entertainment… aki a fiúkat foglalkoztatja.

Már azon kezdtem, gondolkodni, hogy Henry miért védi mindig így Shin-t, mikor a fiú megragadta a kezem, tovább húzott. 

Lassan egy park szerű részhez értünk, gyönyörűen kiépítve. Egy kis tábláról le tudtam olvasni: Dosan park. Padok mindenütt, és még viszonylag nagy forgalom. Mármint gyalogosoknak, mert itt csak sétálóösvények voltak.

- Itt- mutatott egy kissé nagyobb térre.

- Mi van itt?- értetlenkedtem.

- Itt fogunk zenélni!- vigyorgott. Nekem meg volt egy olyan érzésem, hogy a srácnak tényleg elmentek otthonról. A tér tele volt emberekkel, ő meg egy híresség. Bár a ruhájából, és a szerkójából ítélve, ez senkinek nem tűnt fel.

- Vedd elő a gitárodat!- utasított- Biztosan van pár olyan szám, amit mindketten tudunk játszani.

Ő is elkezdte kicsomagolni a hegedűjét. Én meg hitetlenkedve követtem a példáját, majd leültem a padra, kezemben a gitárommal. Az emberek már érdeklődve gyűltek körénk, de valahogy mégis úgy tűnt, mintha várták volna.

- Te fogsz énekelni is- mondta, miközben a hegedűt hangolta. Én meg hirtelen zavarba jöttem. Gitározni egy dolog, de énekelni nagy tömeg előtt… Míg ezen gondolkoztam, addig Henry kinyitotta előttünk a hegedűtokját.

- Henry- fordultam felé- Nincs elég zsebpénzed?

Erre felnevetett, és ragyogó mosolyát villogtatta.

- Ezt másért csinálom. Először játszuk a Somewhere over the rainbow-t, jó?

Bólintottam, az a dal a kedvenceim közé tartozott. Elkezdtem pengetni, majd hallottam, amint Henry beszáll a hegedűjével. Iszonyú szépen hangzott az egész, az én hátamon is futkosott a hideg. Majd elkezdtem énekelni. először félősen, halkabban, majd ahogy egyre jobban belejöttem, úgy bátorodtam fel. Élveztem. Már nem is gondolkoztam azon, hogy pontosan miért is csináljuk ezt. Egyre több ember gyűlt körénk, egyre többen dobtak pénzt a hegedűtokba is. Nem azért, mert egy szupersztár hegedült nekik, nem úgy tűnt, mintha bárkinek is feltűnt volna ez a tény, hanem mert tetszett nekik, amit csinálunk. Egyre több dalt játszottunk. Nem volt nehéz, Henry ugyebár amerikai volt, én meg főleg ilyen dalokat játszottam otthon. Az egyik dal végén hallottam, ahogy az egyik nő, a másiknak épp azt mondta, hogy ’Most elhozott magával egy lányt is. Milyen jól játszanak együtt!’

Most? –futott át az agyamon. Ezek szerint többször is jött ide? Tényleg úgy tűnt, mintha ismernék már az emberek.

Fogalmam sincs, mennyit játszhattunk, egy vagy két órát, igazából nem számított. Nagyon jól éreztük magunkat. Volt, hogy Henry játszott egyedül, addig én azt csodáltam, hogy milyen ügyesen pakolgatja az ujjait a húrokon, majd volt, hogy csak egyedül én játszottam.

Mikor befejeztük, és eljátszottuk az utolsó dalt is, hatalmas tapsot kaptunk. Henry meghajolt, és intett nekem, hogy én is tegyem ezt, majd megköszönte, hogy meghallgattak minket.

Végül a tömeg eloszlott, de még két fiatal lány odajött, hogy Henry-től autógrammot kérjen. Ő aláfirkantott valamit, majd mikor észrevette kérdő tekintetem, azt mondta:

- Azt írtam oda, hogy a hegedűs fiú!- erre elnevettem magam.

- Ez nagyon jó volt!- mondtam neki- Nagyon élveztem.

- Gondoltam, hogy élvezni fogod. Pont olyan lánynak nézel ki, aki benne van az ilyen dolgokba.

- Ez bók volt?- kérdeztem összehúzott szemekkel.

- Ez a legnagyobb bók, amit tőlem kaphatsz- mosolygott, majd a hegedűtokjában összegyűlt, nem csekély összeget beletette egy borítékba.

- Mit fogsz vele kezdeni?- kérdeztem. Elvégre Henry-nek nem kéne, hogy plusz pénzre legyen szüksége. Hiszen egy sztár…

- Mindjárt meglátod!

Gyorsan összeszedtük a dolgainkat, és a hátunkra kaptuk a hangszereket, majd intet, hogy kövessem. Leintett egy taxit a közelben, beszálltunk, és közben elkezdett mesélni a fellépéseikről, és hogy mennyire tetszett neki London, és kérdezgetett, hogy Magyarország milyen.

Eléggé sokat mentünk, talán háromnegyed óra, 50 perc volt, pedig a forgalom sem volt vészes. már abban sem voltam biztos, hogy Gangnam-ben vagyunk e még egyáltalán. Bár elég valószínűnek tartottam a nemleges választ, mivel a Han folyón is átkeltünk. Mikor Henry-t megkérdeztem, azt mondta, hogy Seongbuk kerületbe megyünk, a Bukhansan nemzeti park közelébe. Nem árultam el neki, hogy ezzel marhára nem kerültem közelebb a megvilágosodáshoz, tekintve, hogy a Szöuli térképismeretem, egyenlő a nullával.

Mindenesetre egy kihal, fákkal körülvett utcához értünk, ahol a sofőr lefékezett egy vörös téglákkal kirakott, elég méretes épület előtt, ahol az egyik ablakban fény világított. Valahol a távolba, mintha egy harang elütötte volna az éjfélt. 
Kiszálltunk, de Henry kérte a sofőrt, hogy maradjon még, mindjárt indulunk vissza. Odasétáltunk a zöld kerítéshez, és Henry megnyomta a csengőt. Pár perc múlva az ajtó kinyílt, és egy nő lépett ki rajta. Beszéltek pár mondatot egymással, de halkan, én nem hallottam, majd átadta a borítékot, és elbúcsúzott a nőtől, aki visszament a házba.

- Mi volt ez?- kérdeztem értetlenül- Ki volt ez a nő?

- Ez egy árvaház…- motyogta a fiú.

- Egy árvaháznak gyűjtöttél?- csodálkoztam el.

- Igen. De ezt ne mond el senkinek!- hadarta gyorsan- Ha a sajtó felfújna ilyen dolgokat, akkor az egész az értelmét vesztené. Az emberek azt hinnék, azért csinálom ezt, hogy jó színben tűnjek fel. Pedig…- itt a mondat félbeszakadt, és ő zavartan megvonta a vállát- Ha nyilvánosan adnék pénzt a szegényeknek, abból csak hír lenn. Tenni akarok valamit a hírnevem nélkül.

Teljesen sokkban voltam. Nem gondoltam volna erről a ’nincs ki egy kereke’ fiúról, hogy titokban ilyeneket csinál. De nem kérdeztem meg, hogy miért. Nem akartam még jobban zavarba hozni. Úgy gondoltam, hogyha akarja, úgyis elmondja. De tény, hogy teljesen új oldalát mutatta.

- És engem miért hívtál?- kérdeztem.

- Már mondtam. Van benned valami- mosolygott, majd felcsillant a szeme. Ismét a viccelődő fiú lett- Menjünk vissza!

Bólintottam egyet, és örültem, hogy a taxis nem hagyott itt minket közben. Egyre inkább azt éreztem, hogy fáradt vagyok. Talán egy kicsit el is bóbiskolhattam, mert arra eszméltem, hogy az épületünk előtt vagyunk. Már a liftben álltunk, mikor Henry felé fordultam.

- Tudod, te vagy az első, aki rendesen viselkedett velem itt. Az első, aki… kedves volt, aki nem rúgott belém, aki nem bántott meg… -soroltam- Szóval csak annyit…. hogy… köszönöm…

Erre felém fordult, és a szemével mintha belém látott volna.

- Mi Ah… pontosan tudom, hogy mit érezhettél. Nem te vagy az első… aki idegenként kerül ide.

Ez a mondat annyira őszintének hangzott… Ő is Amerikából jött ide. Vajon neki is ilyen nehéz volt?

Fáradtan sétáltunk a lakásaink felé. Mielőtt még benyitottam volna a lakásba, hátrafordultam.
- Üzenem Shinnek, hogy megnyugodhat, nem árulom el senkinek, hogy itt laktok.
- Ennek bizonyára nagyon fog örülni!
- Könyörgöm, videózd le nekem azt a nagy örömkitörést!- horkantottam fel, mire a srác is felnevetett. Már a kilincsen volt a kezem, mikor eszembe jutott még valami.

- Akkor ez most mi volt, 'Maknae' vagy 'Dongseang és Oppa' akció?

A sötétben is láttam, hogy elvigyorodik.

- Én inkább úgy nevezném, hogy egy ’gyönyörű barátság kezdete’ akció- mondta, majd belépett a lakásába, és eltűnt a szemem elől.
Én is beestem a saját felségterületemre, és fáradtan, egy gyors zuhanyzás után bevetettem magam az ágyba. Reméltem, hogy senki ne fogja megzavarni a pihenésem, egészen holnap délig. De mit ad Isten? Már megint csak reménykedtem...