20. fejezet

20. fejezet

Csak tőled távol…

- Mit csináltál tegnap?- kérdezte apa, aki anyával együtt eljött ma hozzám látogatóban- Úgy nézel ki, mint aki nincs olyan jól. Karikásak a szemeid, és... kicsit szenvedős az arcod.

- Tegnap elmentem In Ho forgatására. Aztán az ünneplés átcsapott abba, hogy túl sokat ittam- húztam el a számat.

- Nem kéne alkoholt innod- csóválta a fejét helytelenítően anya.

- Hidd el, magamtól is tudom, de… így alakult. Pedig megfogadtam, hogy nem iszok többet. De ezekután aztán pláne- ígértem jó gyerekhez méltóan.

- Legalább haza tudtatok jönni- mondta apa, aki inkább mosolygott gyerekes kalandomon, mint mérgelődött volna és töltött nekem egy pohár limonádét.

- Egy kis segítséggel, igen…- morogtam, és az arcom valószínűleg megint piros volt, mint a paradicsom, ha csak rágondoltam, miket mondtam előtte lévő nap Shin-nek… És ezek után még azt várja, hogy menjek be a céghez? Hát azt lesheti…

- Örülök, hogy vannak barátaid- mosolygott apa.

- Hát, néha azt kívánom, bár ne lennének- sóhajtottam fel. Apa kíváncsian anya felé nézett, hátha ő tudja, mi bajom van. De ő csak mindentudóan a fejét csóválta.

- Ne viselkedjetek úgy, mintha nem lennék itt- fintorogtam- Nagyon is látom, mit csináltok!

- Kicsim, tudom hogy érzel most. Én is ilyen voltam az első nagy szerelmemnél...

Erre a limonádét, amit épp lenyelni készültem volna, egyenesen kiköptem, és köhögve, ijedt arccal felnéztem.

- Hogy mi?

- Nem erről van szó?- mosolygott anya.

- Nem. Dehogy! És… miért is beszélünk ilyesmiről? Zavarba hoztok, nem vagyok már óvodás.

- Ó, ha beüt a szerelem mindenki elveszíti a józan eszét- nevetett apa nosztalgikusan. Na jó! Álljon meg a menet!

- Haha, nagyon vicces, csak az a probléma, hogy én nem vagyok szerelmes- mondtam, bár arcom nem erről árulkodhatott. Sőt, én magam sem tudtam, miről árulkodhatott. hisz én magam sem tudtam, hogy érzek.

- Nem ez látszik rajtad. Melyik az a négyből?- kérdezte apa.

- Elég volt!- csaptam az asztalra a poharamat- Nem akarok többet róla beszélni. Bunkó, undok, és tegnap, hiába hagytam volna, nem csókolt meg! Szóval… egy ilyen után felesleges futni!- fakadtam ki. anyáék meg tátott szájjal néztek rám, nyilván nem voltak hozzászokva, hogy egy gyerek-aki az övéké- kitálalja a szerelmi életét, ráadásul még ilyesmiket is elárul. Mikor leesett, hogy mit mondtam, beharaptam az ajkamat, és egy bájos mosollyal próbálkoztam a szüleimnél.

Pedig tényleg nagyon idegesített, hogy nem csókolt meg. Vagyis nem csókolt meg, ugye? Ilyesmire nem emlékeztem. Azt tudom, hogy kértem, hogy adjon puszit, aztán nagyon közel hajolt… de végül eltolt. Szóval egyáltalán nem vonzódik hozzám? Vagy csak rendes, és nem kap le részeg lányokat…

Aisshh! Miért kell ennek ilyen bonyolultnak lennie?

- Hát- vakargatta meg apa tehetetlenül a tarkóját- Ha szeretnéd kiszellőztetni a fejedet, akkor eljöhetsz velem Busan-ba holnap, lesz ott egy konferenciám, pár napig ott leszek. A barátnőidet is hozhatod.

Elgondolkoztam, és megjelent a szemeim előtt Busan eddig csak képeken látott vidéke.

- Busan… Tengerpart… Nincs ott a FOUR… Barátnők… még átgondolom. Majd még ma felhívlak ez ügyben- mosolyogtam rá. Ekkor csörgött a telefonom.

Shin.

Ajkamba haraptam, és úgy tűnődtem, hogy mit tegyek.

- Vedd fel!- mondta anya, mire nagy levegőt véve fülemhez tartottam a telefont.

- Mit akarsz?- kérdeztem barátságtalanul.

- Szóval ismét a régi vagy. Örülök. Kértem, hogy gyere be- válaszolt- Szóval, ha nem épp a mentőben fekszel, akkor csipkedd magad. Oppa már türelmetlenül vár- azzal le is tette a telefont. Én meg csak fintorogva néztem a készülékre.

- Mi az, hogy vár? Halj bele a várakozásba, idióta!- vágtam a kanapéhoz, és a képemhez szorítottam egy párnát és belevisítottam.

- Azt hiszem a helyzet súlyosabb, mint hittem- csóválta a fejét anya, és mikor gonoszan néztem rá a párna felett, akkor is csak mosolygott, mintha csak azt akarná kifejezni, hogy lesz ez ennél még súlyosabb is.

*

Mi Ah üzenete: Jól van, merre vagy? Itt vagyok a DS előtérben.

Vártam pár percet, mire méltóztatott válaszolni. Így sem értettem, hogy minek jöttem ide pontosan.

Shin üzenete: Az 1. emeleti táncterembe, gyere ide.

Elhúztam a számat ettől a parancsoló hangnemtől, és nekiindultam a lépcsőnek. Már nagyon kíváncsi voltam, hogy mi volt Shin-nek ilyen iszonyat fontos, hogy nem bírt kivárni vele egy percet sem. Végül megérkeztem a táncterem elé, és egy nagy levegővétel után benyitottam. Shin táncolt bent, egyedül, és látszólag eléggé belefeledkezhetett. Észre sem vette, hogy beléptem. Erre abból következtettem, hogy mikor elrontott egy lépést, dühösen belerúgott a mellette lévő székbe, és ledobta magát rá, tenyerébe temetve az arcát. Arra gondoltam, hogy kisurranok, hadd mérgelődjön magába, akármi miatt is ilyen elkent, de mikor kinyitottam volna az ajtót, akkor felnézett, és meglepte, hogy bent vagyok.

- Mikor jöttél?- sétált oda hozzám, nyugalmat erőltetve az arcára.

- Mikor táncoltál. Valami baj van? Vagy csak szimplán idegbeteg vagy megint?- próbáltam hűvösen beszélni, mert még mindig szégyenkeztem a tegnapi miatt. És ugye legjobb védekezés a támadás.

- Sok bajom van mostanában.

- Akkor gyorsan ki vele! Mit akartál?

- Mit akartam?- nézett rám áthatóan, és mintha elgondolkozott volna, hogy pontosan mit is akar- Segíts nekem gyakorolni. Most nincs itt a lány, akivel szoktam.

- Ezért hívtál?- csodálkoztam. Ez nem lehet igaz, ilyen kis dologért…

- Nem. Nem ezért. De időközben meggondoltam magam. Hisz úgy is odavagy értem. Hisz jól nézek ki, és tetszem neked. Oppa meg kedves lesz veled. Szóval, gyere, ha jó vagy, jóéjtpuszit is kapsz- röhögött.

- Jól szórakoztál?- húztam el a számat sértetten.

- Nagyon jól. Aranyos voltál- mosolygott rám.

- Remek, remélem jól megjegyezted őket, mert ilyet többet nem hallasz tőlem. És most megyek- indultam el, de megfogta a kezemet.

- Nem segítesz? Tegnap én is hazavittelek… Vagy ennyire sem bízol magadban, hogy ezt sem tudod megcsinálni?

- Igenis tudok táncolni annyira, amennyire kell!- emeltem fel a fejemet- Rendben! Csináljuk- mondtam dühösen, ő meg győztesen elvigyorodott. Nyilván ezt akarta elérni. 

Odasétált a magnóhoz, és beindított egy számot. Az a szám volt, aminek a koreográfiáját már Jae Hwa-val tanultam, illetve a fiú próbálta nekem tanítani. Intett a kezével, hogy menjek közelebb.

- Legutóbb úgy láttam, hogy egész jól csinálod, szóval nem féltelek. Ebben a koreográfiában a lány ugyanazt csinálja az elején, mint mi, csak hátrébb. Szükségem van valakire, aki ott lesz, hogy tudjam, mekkora hely az enyém. Nem akarok egy zsámolyt odarakni, az bajos lehetne.

- Még mindig bájos a stílusod- húztam el a szám- Azt hiszem, te sosem fogsz megváltozni. Akkor hova álljak?

- Oda- mutatott egy méterre maga mellé, mire odaálltam.

- És ki ne merj röhögni. Nem mindenki csinálja ezt születése óta- már bántam, hogy egyáltalán belementem ebbe az egészbe.

- Nyugi, ha a hátam mögött vagy, nem is foglak látni- csóválta a fejét, mintha egy idiótához beszélne. Pedig ő volt az, aki valószínűleg figyelmen kívül hagyta a szemben lévő tükröt. Na mindegy.

Újraindította a zenét, és elkezdett rá táncolni. Vettem egy nagy levegőt, és én is követtem a példáját. Annyiszor láttam már ezt a videót So Ra-nak köszönhetően, hogy ha nem is próbálta volna Jae Hwa a fejembe verni, akkor is tudtam volt. Meg nem is volt nehéz… 

De reméltem, hogy csak az első részét akarja a táncnak elpróbálni… mert láttam a további részt, ahogy a lányok kicsit túl közel kerültek a fiúkhoz… mondanom sem kell, hogy ez a rész eléggé kiakasztott, tekintve, hogy… miért néznek azok a lányok olyan csábosan erre a srácra? Ez csak színészkedés, vagy komolyan élvezték a forgatást, és a koncerteken való fellépéseket, amikor hozzásimulhatnak? Shin egészen biztosan élvezi... Nem mintha vonalzóval kimértem volna, hogy mennyi volt az ajkaik között az egyik résznél… ááá, eszembe sem jutott. De ez egyszerűen csak… jó, ez olyan, mintha féltékeny lettem volna. Pedig nem volt rá okom.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy Shin már megállt, és azt nézi ahogy én táncolok. Méghozzá vigyorogva.

- Mit bámulsz?- álltam meg.

- Jobban táncolsz, mint gondoltam. Pedig láttam, hogy agyilag nagyon máshol jársz…

- Ne foglalkozz velem. Azt mondtad, hogy én most csak egy táncos pótlék vagyok. Gyakorolj, mert nem érek rá egész nap- rivalltam rám, mire vigyorogva újraindította a zenét. Ezt még eljátszotta párszor, és mindig észrevettem, hogy néha a tükörből is engem bámul tánc közben. Pedig könyörgöm, ennyi érdekesség nincs rajtam. De mindig abbahagyta a táncot, mielőtt még a simulós rész jött. Valószínűleg ő is feszélyezve érezte volna magát, amiért kicsit megkönnyebbültem.

- Elég lesz már?- kérdeztem az ezredik után.

- De hát ez még csak az eleje volt a táncnak- vigyorgott rám. Okés, akkor lehet, hogy ő mégsem érzi magát feszélyezetten emiatt.

- Ne is várd, hogy abban közre működök- nevettem fel hitetlenül, mire közvetlen elém lépett.

- Miért? Valami baj van ezzel?- ragadta meg a derekam, és húzott magához elég közel, majd végigsimított az oldalamon, amitől tágra nyílt a szemem. Amilyen gyorsan tudtam, ellöktem magamtól.

- Igen, ezzel nagyon sok baj van.

- Miért? Ez csak tánc. Semmit nem jelent- értetlenkedett, széttárva a karját.

- Igen, annak, aki táncos, ez semmit nem jelent. De én nem vagyok az- majd elindultam az ajtó felé, de gyorsan elém állt.

- És ha jelent valamit? Azzal mi a baj?

- Ezt komolyan te kérdezed tőlem? Aki csak szórakozik a lányokkal?

- Tegnap megbizonyosodtam róla, hogy bármennyire is tagadod, vonzódsz hozzám. Lehet nem akarattal, de így van. És benned is van valami, ami nem hagy engem nyugodni. Ezt próbálom megoldani. És kideríteni, hogy miért... Kíváncsi vagyok, hogy meddig mehetek el így. Hogy mi lesz ebből? Te nem?- suttogta lassan, és közelebb hajolt az arcával, apró kis mosollyal.

- Én… én…- azonban nem tudtam már rendesen gondolkodni, mert az ajkát egyre közelítette az enyémhez. Ez így nagyon nem jó. Nem akarok semmilyen kapcsolatba bocsátkozni olyannal, aki csak szórakozik velem, ráadásul nem szeret, csak vonzom, mint túlcukrozott limonádé a darazsakat. De ellökni sem tudom magamtól, mert bármennyire is tagadom, vágyom arra a csókra… Már csak centiméterek…

Ekkor megcsörrent a telefonom. Ijedtemben elfordítottam a fejemet, és a zsebembe nyúltam, de ő egyáltalán nem lépett hátrébb. Továbbra is a derekamat fogta, és mélyen a szemembe nézve, kényszerítve, hogy ne nézzek el mellette. Egyik felem örült, másik pedig bosszankodott a telefon miatt.

- Igen?- vettem fel, hogy meg sem néztem, ki hív.

- Mi Ah? Miért ilyen furcsa a hangod? Baj van?

- Apa?- ismertem fel a hangját- Semmi baj, csak nem láttam, hogy te hívsz- láttam, hogy Shin összehúzza a szemét, nyilván nem ismerte a nyelvemet, így nem tudta, hogy miről beszélek.

- Most kell leadni, hány repülőjegyet kérek holnapra. Esetleg, ha tényleg ki akarod szellőztetni a fejed amiatt a fiú miatt, gyere velem. Busan nagyon szép.

Pár pillanatig hallgattam, és mérlegeltem.

- Rendben- döntöttem hirtelen, belemerülve azokba a sötét szemekbe- Elmegyek. Mindegy hova, csak tőle távol. Ha hazamentem, be is pakolok. Még beszélünk este- tettem le a mobilt.

- Van valami baj?- kérdezte Shin, erősítve a szorításon. Nyilván ki tudott valamit olvasni az arckifejezésemből. Elmosolyodtam.

- Nem. Jó hírek- a derekamon lévő kezéhez nyúltam, hogy lefejtsem magamról, de túl erősen fogott- Kérlek, engedj el!

Egy pár másodpercig csak nézett rám, majd leengedte a kezét, és felnevetett.

- Még abból sem csináltál ekkora hisztit, mikor Jae Hwa-val táncoltál, és ő fogott meg…

- Látom az agyadba vésődött- morogtam- Az Jae Hwa. Ő teljesen más, mint te. Ő nem bunkó, hanem képzeld, kedves. Ismered ezt a szót?- próbáltam nyugodt maradni, és úgy mondani ezeket.

- Szóval neked Jae Hwa jön be?- nevetett fel hitetlenkedve, zavartan, és még hátrébb lépet- Bocsáss meg, hogy eddig zaklattalak, és a kapcsolatot útjába álltam. Sosem adtál okot arra, mikor velem voltál, amiből azt feltételezhettem volna, hogy te inkább vele lennél. Úgy tűnik mégsem ismerlek elég jól.

- Nevetséges vagy- csóváltam a fejemet, miközben farkasszemet néztem vele. A szeme egyre inkább zárta ki az érzéseket, hogy egy idő után nem láttam bele a fejébe ezen keresztül. Tehetsége volt a bezárkózásban, az biztos.

- Szinte érzem a feszültséget- hallottam az ajtó felől egy gúnyos hangot. Lucy. A legjobbkor.

- Látod, már van akivel gyakorolj!- mosolyodtam el, mintha mi sem történt volna- Örülök, hogy találkoztunk Lucy! Vigyázz rá, nagyon furcsa hangulatban van- veregettem vállon a csodálkozó lányt, és indultam az ajtó felé, majd még visszafordultam- Csak azt akartam mondani, hogy pár napig ne keress. Elmegyek valahová.

- Hova mész?- kérdezte döbbenten és dühösen. Végre egy érzelem.

- Valahova, ahol nem futunk össze- vigyorodtam el, majd kiléptem az ajtón.

*

Okés, akkor most Shin tulajdonképpen bevallotta, hogy bejövök neki, de ezzel egy időben azt is, hogy nem akar tőlem semmit… Mintha amúgy lehetett volna közöttünk valami… De ez akkor is furcsa volt. És ismét majdnem megcsókolt… és én most sem tettem ellene semmit.

Ezért is lesz szükségem pár napra, amíg nem látom őt.

Az előcsarnokban szinte idegességemben belegyalogoltam Henry-be, aki pár pillanatig az arcomat fürkészte, majd láthatott rajta valami tragikusat, ezért sóhajtva megfogta a kezem, és behúzott a büfébe.

- Két kávét, kérlek!- szólt oda a már ismert büfés srácnak.

- Mi a baj?- kérdezte- Tegnap kirúgtatok a hámból In Ho-val, láttam. Volt valami Shin-nel? Nem volt olyan sokáig veled, hogy marandó károkat okozzon…

Az én agyam azonban teljesen más kérdések körül forgott, ezért idegesen az asztalra csaptam.

- Henry! Milyen nőnek látsz engem?- a hangom akár már hisztérikus is csenghetett.

- Hogy mi?- nyílt tágra a szeme. Pedig szerintem egyértelmű volt a kérdés. Idegesített, hogy Shin egy játékszert lát bennem, és nem egy nőt, akit tisztelni kéne.

- Nem látsz engem nőként?- kérdeztem reményvesztetten. Ha már Henry sem, akkor végleg feladtam. Ekkor hozta meg a kávét a srác, amibe a szőke barátom azonnal bele is kortyolt, csak hogy ne kelljen válaszolni.

- Henry, könyörgöm, mondj már valamit! Ez nekem nagyon fontos. Nem gondoltál egyszer sem nőként rám?

- Szóval…- kezdte lassan, félénken- Ezt most értsem úgy, hogy azt akarod, hogy nőként nézzek rád? Vagyis… Akkor… Mi Ah, te engem… el akarsz csábítani? Te... belém zúgtál?- nyögte ki rémült arccal, úgy, mint aki mindjárt elsírja magát. Pár másodpercig értetlenül pislogtam rá, majd kitört belőlem a nevetés. Egy olyan szintű röhögő görcs tört rám, hogy már mindenki a büfében gyanakodva figyelt. Beleértve szegény Henry-t is.

- Akkor nem jövök be neked?- nézett értetlenkedve.

- Henry, sajnos te már foglalt vagy, és semmiképp nem akarom féltékennyé tenni Jeonha-t.

- Jeonha hímnemű.

- Oh, bocsáss meg…- motyogtam zavartan, de ő erre csak elvigyorodott, mintegy megkönnyebbülve.

- Örülök. Egyrészt, mert nem tudok sírás nélkül lányokat visszautasítani. Másrészt, meg holnapra nem lenne fejem, ha kiderülne, hogy én tetszem neked. Hyung tenne róla.

- Ez nem fog megtörténni, elvégre… aish! Szóval a kérdésre nem tudsz válaszolni?

- De, így már igen. Szerintem nőként te… ijesztő vagy.

- Hogy mi?

- Nem tudni mi jár a fejedben, nem tudni, hogy a következő pillanatban kiabálsz, vagy nevetni fogsz. Hogy épp közelebb szeretnél kerülni valakihez, vagy el akarod lökni. Váratlanul döntesz, néha úgy tűnik, hogy ok nélkül. Éppen ezért, sok mindenki ijesztőnek tarthatja azt, hogy veled együtt legyen. De vannak, akik éppen ezért akarnak közelebb kerülni hozzád. Mert kiszámíthatatlan vagy. Barátodnak lenni nem kockázatos… de olyannak, akinek elvileg a szívedet adod…- felsóhajtott, és az arcomra nézett, amin csak döbbenetet láthatott- Valami… rosszat mondtam?

- Nem, Henry. Csak épp sosem gondoltam volna, hogy ilyen őszinte leszel. Köszönöm- kezdtem döbbenten, mégis hálásan, már már könnyet csalt a szemembe.

- Ne csináld. Inkább meséld el, hogy mi történt- kérte

Erre nagy nehezen nekikezdtem, aztán meg alig akartam abbahagyni. Minden elmeséltem neki, ami eddig történt közöttünk Shin-nel, egészen addig a pillanatig, míg ki nem csörtettem most a teremből. Henry figyelmesen hallgatott, és egyre tágabbra nyílt a szeme, hogy a végén már tényleg azt hittem, hogy kiesik, és kiskanállal szedjük fel.

- Szóval a kapcsolatotok már ilyen előrehaladott…- motyogta- már be is vallottátok egymásnak az érzéseiteket…

- Ezek nem érzések. Ezek csak… valami tudat alatti agymenések.

- De hogy mindketten ilyen makacsok legyetek…Borzalmasak vagytok. Ráadásul most azt hiszi, hogy neked Jae Hwa jön be. Ezekután tuti hogy összevesznek… Lehet Jeonha-t biztonságba kéne vinnem, mert a házunk csatatér lesz.

- Nem lehet a helyzet ilyen vészes…

- Ó, dehogynem. Shin akkor volt a legidegesítőbb, mikor Marc a lakásodban lakott. Borzalmas volt. Egész éjszaka fel alá járkált a szobájában, és minket sem hagyott nyugodni…

- Nem hinném, hogy emiatt, biztos volt más baja is- hárítottam.

- Meddig tagadod magad előtt? Valamiért tényleg tetszel neki. De úgy tűnik, ez őt is idegesíti, és mindent megtesz, hogy kiverjen a fejéből.

- Ezért megyek holnap apával Busanba pár napra!

- Komolyan? De jó! Imádom Busan-t. A füstölt angolna…- mikor észrevette az undort az arcomon, akkor visszafogta magát- Megy még valaki?

- So Ra-t gondoltam elhívni, és Min Mi-t, ha esetleg ráér.

- Rendben. Akkor remélem sikerül rendezni a gondolatokat, szomszéd, és mikor visszatérsz, akkor minden rendbe jön, és ismét élhetünk boldogan, mint a mesékben- vigyorgott tele szájjal, de valahogy úgy éreztem, hogy a felém mutatott mosolya erőltetett...

- Hát, én is ezt remélem!- mondtam, miközben belekortyoltam, a már kihűlt kávémba.

*

Szaporán szedtem a lábamat, és közben tárcsáztam So Ra számát. Azonnal beleegyezett, hogy eljöjjön velem Busan-ba, mondjuk erre számítottam is. A szőke lány szinte mindenben benne volt. Örültem, hogy ilyen jó barátot szereztem. Min Mi-t is felhívtam, aki, miután elküldött a francba, hogy mit akarok tőle pont akkor, mikor az igazgatóval beszél, utána azt mondta, hogy ne próbáljunk nélküle menni, mert most épp kap pár szabadnapot. És hozzá tette, hogy amilyen hangom van, valószínűleg fel kell majd kaparnia a földről. 

 De a mai napot még túl kellett élnem. Szükségem volt arra, hogy lefárasszam magam, és mivel emlékeztem, hogy a wellness rész mellett egy konditerem is volt az épületünkben, ezért miután átkaptam egy egyszerű topot és sport rövidgatyát, azonnal odaindultam. A liftben fogtam össze a hajamat, hogy ne hulljon a szemembe. Nem voltam még ebben a konditeremben sosem, csak távolról láttam, tudtam, hogy jó nagy. Mióta idejöttem nem voltam sportolni rendesen, tudtam, hogy már rám fér. Futás közben lehet legjobban gondolkozni. Mihelyst beértem, köszöntem a recepciónál ülő lánynak, vettem egy bérletet, és lepakoltam a felesleges cuccaimat egy szekrénybe, majd a futópadokhoz mentem. Pont az ablakkal szemben voltak, így le lehetett látni a városra.

Beállítottam egy közepes tempót, bedugtam a fülembe az iPOD-om, és elkezdtem futni. Végiggondoltam az eddigi életemet itt. Az első pillanatot, mikor megláttam Shin-t a ramenes helyen. Akkor fogalmam sem volt, hogy ő az. Mikor be akartam "törni" hozzájuk... Mikor pedig rájöttem, hogy kik a szomszédaim… azt hittem, egy életre megutáltam. Jae Hwa-t meg leöntöttem kávéval, és ki mostam az ingét. Henry pedig elvitt zenélni. Hogy meglepődtem, mire is költi a pénzt! Milyen váratlanul toppant be az életembe Min Mi a Bright Night előtt. Hogy mennyire megutáltam akkor Lucy-t. És hogy Alex mennyire rossz benyomást tett először... És Hyun Sik-en keresztül megismerhettem a húgát, So Ra-t, aki a napjaim része lett. Hogy mikor előadtuk a dalt, mennyire boldog voltam, és hogy utána tudtam beszélni az anyámmal… Sok sok szép emlék köt engem ide. Miért kell mégis így megélnem…? Legszívesebben elmenekülnék, mégis rosszul érzem magam, ha pár napig nem látom…

Mérgesebben magasabb tempóra kapcsoltam a futógépen, pedig már így is eléggé kifáradtam. De teljesen le akartam fárasztani magamat, hogy mint egy halott, ájuljak be az ágyba, és nem gondolva semmire végigaludjam a napot egészen holnapig. Éppen erről a pihentető alvásról ábrándoztam, mikor véletlenül rosszul léptem a lábamra, és kis híján le is estem volna a padról ennél a tempónál, ha nem kap el valaki azonnal. A bokámba éles fájdalom nyilallt, miközben én valaki mellkasába temettem az arcomat. Mihelyst rájöttem, hogy mit is csinálok, ráadásul hogyan, gondolok itt arra, hogy totál izzadságszagú lehetek, azonnal eltoltam magamat.

- Elnézést...- néztem fel félénken, de mikor megláttam ki áll velem szembe, a szemeim elkerekedtek- Jae Hwa? Te hogy kerülsz ide?- csodálkoztam.

- Épp menni készültem, mikor megláttam, hogy bejössz. Gondoltam megvárlak, így már egy ideje figyeltelek. De láttam az arcodon, hogy nem nagyon vagy itt. Ez várható volt- utalt az előbbi esésemre- Valami baj van?

- Csak kicsit túl sok volt ez az utóbbi pár nap- tereltem a témát.

- Jól van a lábad? Vagy kézbe vigyelek le?

- Erre nincs szükség. Sőt, mindennapi, hogy belerúgok valamibe, vagy kimegy a bokám. Ne aggódj. Eb csont beforr. Elmegyek, gyorsan lezuhanyozok, aztán mehetünk- mosolyogtam rá fáradtan, kicsit erőltetetten. Gyorsan letusoltam, felkaptam egy kevésbé büdös ruhát, amit felhoztam, és már kint is voltam.

- Vizes a hajad- bökött felém Jae Hwa, és egy törülközőt dobott a fejemre.

- Majd megszárad- vontam meg a vállam, visszaadva a kendőt, és indultam az ajtó felé, ő meg jött utánam.

- Holnap mi a terved?- próbált beszélgetni, de én épp nem voltam olyan hangulatban, hogy élvezhető is legyen ez a dolog.

- Elutazom- mondtam mellékesen.

- Hova?

- Titok- makacskodtam tovább.

- Ahha, szóval erre értik azt az emberek, hogy a lányok bepöccentek?

- Hogy mi?- néztem hitetlenül rá, elveszítve, a 'megközelíthetetlen nő vagyok' imidzst, egy pillanat alatt.

- Látszik, hogy baj van a párkapcsolati életedben, és el kell utaznod, jégkrémet enned, és romantikus filmeket nézned, míg rendezni tudod a gondolataidat…

- Te ilyen astro show-kban lépsz majd fel, ha befuccsol a bandátok? Vagy mellékállás?- szakítottam félbe.

- Hogy találtad ki?- nézett rám csodálkozva- Amúgy nem, a GLAMOUR legutóbbi számában olvastam- mondta halál komoly fejjel.

- Pedig azt hittem, hogy a VOGUE-ra van előfizetésed- csaptam a karjára- Majd jöhetsz velem vásárolni, kinéztem egy Gucci táskát!

Először komoly arccal bólogatott, majd egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.

- Idióta- ütöttem fejbe, mire lefogta a karom, és a hátam mögé szorította.

- Ki vág ilyen világfájdalmas képet?

- Jól van, feladom!- vinnyogtam, és a lift gombját megnyomtam, mikor megláttam az órát. Már 7 óra van? Hogy szaladt el így az idő? Ennyit futottam volna?

- Ez az életben nem ér fel- dünnyögött Jae Hwa, majd a lépcső felé indult, és húzott magával engem is- Próbáltad már ezt?- nézett rám, majd leült a lépcső tetejére, és elkezdett lefelé csúszni a lépcsőfokokon a fenekén, úgy, hogy egyre gyorsított be. Még jó, hogy senki nem volt a lépcsőházban. Nevetve követtem a példáját. Nagyon mókás volt, ahogy összerázódtam a lépcsőfokokon, de vagy csak két fordulót bírtam, mert az is összerázta az agyamat, utána hirtelen meggondolásból elkezdtem lefelé futni.

- A vesztes vesz egy kávét a másiknak!- kiáltottam vissza, mire hallottam, hogy utánam szalad. Vagy 5 emeletet futottam lefelé, mire megláttam az emeletünk számát, és kivágódtam a lift melletti ajtón, nyomomban a fiúval, és szinte azonnal nekirohantam valakinek. És a hátamba szaladó Jae Hwa miatt mind a hárman a földre estünk.

- Aúú, a lábam- próbáltam kihúzni a végtagom a kavarodásból.

- Ma mindenkit leveszel a lábáról- röhögött a hátam mögött a fiú, és feltápászkodott. Én meg ránéztem az alattam fekvő áldozat arcára, hogy lássam, ki is a szerencsétlen, de ekkor lefagytam. Ne már, ekkora szerencsétlen is csak én lehetek!

- Volnál szíves leszállni rólam, vagy esetleg továbbra is rajtam kívánsz feküdni?- kérdezte bosszankodva Shin, majd mire továbbra is csak reményvesztetten bámultam rá, lelökött magáról, és felállt.

- Jól vagy?- nyújtotta felém Jae Hwa a karját, és felsegített.

- Minek rohangáltok a folyosón, mint az 5 évesek?- bosszankodott a szőke fiú, én meg alaposan elvörösödhettem. 

A szőke alaposan végig nézett minket. A szeme barátján állapodott meg, és csak nézték egymást… okés, ez biztos valamilyen felségterület védelmi dolog. Gyorsan Jae Hwa füléhez hajoltam, és belesuttogtam:

- Azt hiszem, azt hiszi, hogy mi odavagyunk egymásért… Nem tudom, miből gondolhat erre. De győzd meg az ellenkezőjéről, kérlek!- majd felkaptam az ütközésben szétrepült dolgaimat, és igyekezve palástolni remegő lábaim, az ajtóm felé indultam. Már éppen zártam volna be, mikor meghallottam a beszédüket, így résnyire nyitva hagytam. Már ők is közel voltak az ajtajukhoz.

- Kedveled?- kérdezte Shin.

- Őt mindenki kedveli!- tért ki a válasz elől a másik.

- Tetszik, mint lány?

- Igen. Szóval, ha te csak megbántod, akkor inkább ne is szólj hozzá! Nem azt érdemli- robogott be az ajtón a hangok alapján, a másik meg egy jó nagyot rúghatott az ajtójukba.

Erre én is behúztam a sajátomat. Nem voltam kíváncsi a többire. Összezavarodtam. Jae Hwa… ez az idióta! Most tényleg tetszek neki, vagy csak szórakozott…?

Ezek után egészen biztosan nem lesz nyugodt az éjszakám… Már majdnem elaludtam, mikor sms érkezett.

Shin üzenete: Jó utat holnap, akárhová is mész.

Hitetlenül meredtem a telefonra. Alig lehet tőlem 50 méterre a fiú, mégis olyan távol éreztem. Gondolkoztam rajta, hogy nem válaszolok, de végül erőt véve magamon, egy egyszerű „köszi” –t pötyögtem be, és elküldtem. Megfogadtam, hogy ez volt az utolsó sms-em neki… Holnap Busan-ba megyek, és csapunk egy nagy csajos partit. El fogom felejteni ezt a fiút egyszer, s mindörökre...

Ahha, persze, csak már megint nem én győztem…