17. fejezet

17. fejezet

Hova húz a szív?

Gyengéden eltoltam magamtól Marcot. Még akkor is kényelmetlenül éreztem volna magam, ha csak fele ekkora közönségünk van, és teljesen vágytam volna erre a csókra. De még nem sikerült rendeznem a gondolataimat, és nem voltam benne biztos, hogy a helyes dolgot teszem-e. Ezért addig semmi ilyesmibe nem szerettem volna bele bonyolódni.

- Én is örülök nektek. Hiányoztatok!- mosolyogtam rá- De ez utóbbit- motyogtam, és zavartan a fülem mögé tűrtem egy tincsemet- Még megbeszéljük. Vagyis…. ez váratlan volt!

- Igazad van. Csak elragadtattam magam- borzolt a hajamba- Ezt hozod ki belőlem, Mia! De igaza. Elhamarkodtam a dolgot.

Elmosolyodtam. Ez már tényleg ő volt. A kedves, bolondos srác. Aki nem söpört le a nárcizmusával, mint az a szőke valahol a hátam mögött… Ekkor jutott eszembe, hogy vajon itt vannak e még, de mivel Aliz megdermedve állt mellettem, és bámult előre, valószínűleg tartottam, hogy igen.

- Mia!- rángatta meg a karom- Majd később enyelegjetek. Örülök, hogy örültök egymásnak, de… Ez a FOUR?

 A tekintete iránya felé fordítottam a fejemet. Bizony, ott álltak mind a négyen. De mind a négyen más arckifejezéssel. Henry úgy, mint aki nem fogta fel, hogy az előbb pontosan mi történt, In Ho úgy, mint aki valami szaftos brazil szappanoperát néz. Jae Hwa úgy, mint aki képes neki menni két pillanaton belül Marc-nak, Shin pedig… mikor végül rá mertem nézni semmit nem láttam az arcán. Ijesztően érzelem mentes volt. Na, ez is frankó!

- Igen, ez a FOUR- válaszoltam a feltett kérdésre. Mihelyst ez elhagyta a számat, a barátnőim, aki mindig beindult, ha egy hírességet látott azonnal elkezdett feléjük rohanni, szinte repült, hogy… mit tudom én, hogy mit csináljon.

- Szerintem állítsd le, mielőtt végigtarol rajtuk- szólalt meg Marc bizonytalanul mellettem.

- Igen, az lesz a legjobb- motyogtam, majd a lány után iramodtam. Már akkor értem utol, mikor épp a döbbent Shin-t támadta volna le.

- Hé, hagyd abba! Könyörgöm ne tépd le róla a pólót!- fogtam meg a kezét.

- Mia megkérdezte tőled?- hagyott figyelmen kívül teljesen a lány, figyelmét a szőke fiúnak szentelte, angolul beszélve hozzá.

- Miről?- értetlenkedett a fiú.

- Hát a fodrászodról…- na ekkor a tenyeremmel befogtam a száját. Igen, emlékeztem, hogy azt mondtam még kezdetben neki a telefonba, hogyha találkozom Park Shinnel, akkor megkérdezem, hogy ki a fodrásza, mert mindig olyan pöpecül áll a haja… De ugye erre nem került sor. De ezt a srácnak nem kell tudnia.

- Ki vagy te?- kérdezte Jae Hwa felvont szemöldökkel.

- Én? Mia legjobb barátnője! Már óvodás kora óta ismerem. Nem nagyon voltak titkai… mostanáig!- nézett rám feddően, mire én kissé elpirultam. Igen, nem említettem neki, hogy a FOUR-ral dolgoztam. De csak mert személyesen szerettem volna- Ő pedig…- folytatta, mikor Marc is mellénk lépett- Mia barátja.

- Nem a barátom!- tiltakoztam azonnal, felemelve a kezemet.

- Kit akarsz becsapni, cicám?- csóválta a fejét Aliz. Istenem, mennyire hasonlított most Min Mi-re.

- Sziasztok!- köszönt barátságosan az amerikai „barátom”, de a fiúktól csak ellenséges pillantásokat kapott. És ebben a pillanatban éreztem, hogy valaki megragadta a karomat, és elkezdett húzni, a többieket maga mögött hagyva.

- Henry! Mi a fenét művelsz?- kérdeztem elhűlve, mikor a láttam, hogy a legfiatalabb tag vonszol végig egy folyosón. Próbáltam visszafelé nézni, a csoportunkra, de már nem láttam őket, takarásba kerültek. Ekkor fordított a maknae magával szembe. A szeme mérges volt, és tanácstalan. Kicsit zavarodott is.

- Mi van veled?- kérdezte idegesen. Még sosem láttam ilyennek. Mindig mosolygott, és bolondozott, alig lehetett komolyan venni. De most… mintha kifordult volna önmagából.

- Veled mi van?- csattantam fel én is a kelleténél hangosabban.

- Én… mérges vagyok… Nyilván ez az a srác, akiről meséltél. Az amerikai… Én elhiszem, hogy szereted. De akkor… mi a fenéért csókolóztál tegnap este hyung-gal?

Erre eltátottam a számat. Henry tud róla? Shin…. elmondta volna nekik? Ez…

- Te meg honnan…- motyogtam dühösen.

- Tegnap este téged kerestelek. Nem gondoltam volna, hogy még a tetőn vagy, de mikor odaértem, akkor láttam, hogy ti éppen nagyon egymásra borultatok… Nem szóltam, mert… Azt hittem, hogy komolyan gondolod. De úgy tűnik, te csak szórakoztál vele. Ezt ne csináld! Ő nem ezt érdemli.

Ebben a pillanatban nagyon felment bennem a pumpa. Hogy én szórakoztam? Én elhiszem, hogy Henry imádja Shin-t, és tényleg testvérként tekint rá… de ezért nem kéne nekem támadni, mikor nem is ismeri a körülményeket. Szerettem a fiút, nagyon kedveltem, de… ez sok volt!

Dühösen leráztam magamról a kezét.

- Állj le, jó? Fogalmad sincs, hogy mi történt tegnap. De bármit mondanék, te csak a drága hyung-odat véded, igaz? Nőj már fel, és ne avatkozz a dolgaimba!

Láttam, hogy a szeme elkerekedik, és csodálkozva néz rám. Egy pillanatig meg is sajnáltam, amiért ilyen nyersen beszéltem vele, de aztán csak hátat fordítottam, és visszasiettem a többiekhez. Aliz valamit nagyon magyarázott a fiúknak, de csak Jae Hwa figyelt rá, ő is csak ímmel-ámmal. Mert In Ho… na ő már megint felszívódott, Shin pedig… éppen összehúzott szemmel farkasszemet nézett Marc-cal. Jesszus, mi folyik itt? De úgy döntöttem, hogy nem érdekel.

- Menjünk!- szólaltam meg magyarul- egy percig sem bírom itt tovább!

- De Mia, a FOUR…- kezdte a barátnőm.

- Hozzám jöttél, vagy hozzájuk?- biggyesztettem le a számat.

- Hát persze hogy hozzád! Menjünk, ha szeretnéd- fordult felém mosolyogva. Én szánt szándékkal megragadtam Marc kezét, és összefűztem az ujjainkat. Ő rám mosolygott, én meg vissza rá. Az sem érdekelt, ha közben a fiúk az én arcomat lesik. Hadd lássák, hogy már elég volt belőlük! Hogyan is képzeltem, hogy máshoz tartozzak, mint hozzá? Hiszen… Shin csak… egy aprócska kis fellángolás volt.  Semmi több.

Köszönés nélkül indultam meg az ajtó felé, magammal húzva a fiút is. Csak Aliz integetett szerencsétlenül hátra. Én meg egy percre elgondolkoztam. Hogyan a fenébe fogom rendbe hozni az életemet?

*

- Ú, itt laksz?- nézett körül a lakásomban Alíz, mikor odaértünk. Mindkettőjüket lenyűgözte a hely… mármint Gangnam is, meg a lakásom. Percenként hajtogatták, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy itt nyaralhatok. Nyilván direkt használták ezt a kifejezést, mert én mindig is váltig állítottam nekik, hogy nem fogok hosszútávon itt tartózkodni.

- Örülsz, hogy itt vagyunk?- nézett rám Aliz vigyorogva.

- Hát persze! El sem hiszitek, mennyire hiányoztatok!

- Akkor, ha hálás vagy, hogy itt vagyunk, miért is nem kezded mesélni, hogy te, aki annyira utáltad a témát, miért is dolgozol, és lógsz együtt Dél –Korea legmenőbb fiúbandájával? És miért is titkoltad?

- Így alakult- vetettem le magam egy kanapéra, velük szemben, és zavartan egy tincsemet kezdtem csavargatni- A szembe szomszédaim…

- Itt laknak melletted?- kiáltott fel a lány, teljesen bezsongva.

- Ilyen közel?- kérdezte Marc, kevésbé lelkesen. Látszik, őt nem nyűgözte le, hogy egy köpésnyire lakom négy bálványtól.

- Igen. Mennyit vitatkoztunk, annyira utáltam őket!- nosztalgiáztam- Vagyis inkább Shin-t… a többiek rendesek voltak…

És ezzel elmeséltem nekik röviden a történetet, kihagyva a pikánsabb részeket, ami közöttünk történt. Megemlítettem So Ra-t, Hyun Sik-ot, Min Mi-t és Alexet. Figyelmesen hallgattak, látszólag lenyűgözte őket az elmúlt heteim története.

- Szerencsés vagy! Ilyen közel egy bandához! Ebből filmet lehetne forgatni. Már ha összejönnél valamelyikkel… De ez ugye nem fog megtörténni- nézett Aliz sokat mondóan rám és Marcra. Én megint zavarba jöttem, de a fiú csak mosolygott- Én lehet, hogy le is dőlnék egy kicsit, - folytatta- kimerített az utazás. Ha ti elemetekben vagytok, menjetek el sétálni.

Kösz, Aliz, a kerítő tevékenységeid túlságosan átlátszóak- morgolódtam magamban.

- Rendben- bólintott Marc. Gyorsan előkészítettem az egyik szobát a barátnőmnek, aki bele is ájult az ágyba. Emlékszem, én is kimerült voltam, mikor megérkeztem Koreába. Azt csodáltam, hogy Marc ilyen jól bírja. Most, hogy kettesben maradtunk, kicsit zavarba jöttem. Tudtam, hogy előbb utóbb meg kell beszélnünk a dolgokat, de azt reméltem, hogy a dolog még várat magára egy kicsit.

- Szeretnél sétálni?- kérdeztem a szokottabbnál félszegebben.

- Menjünk!- mosolygott rám. Felkaptam a táskám, és már kint is voltunk az ajtón. A kezemet direkt belesüllyesztettem a zsebembe, hogy most ne fogja meg. Most időre és semleges területre volt szükségem, hogy átgondoljam a dolgokat.

- Mesélj Olaszországról, és a többiekről odahaza!- kértem a liftben. Na, ekkor elkezdett járni a szája. Minden vicces sztorit elmesélt, ami velük történt (és amilyen idióta társaság volt, bizony volt egynéhány). Például az egyik srác egyik este szórakozásból minden házba becsengetett, aztán valami olasz kigyúrt hapsi meg is kergette… Dőltem a nevetéstől, ahogy az élménybeszámolóját tartotta. Úgy éreztem, mintha én is ott lettem volna. De belegondolva… nem éreztem azt, hogy most valami életbevágóból maradtam volna ki. Sőt, ha belegondolok, hogy az utóbbi időt inkább Olaszországban töltöttem volna, és nem itt Koreában… nem is bántam.

Lassan sétáltunk a Han folyó felé. Jó idő volt, a nap égette a bőrömet. Azon gondolkoztam, hogy mit mondjak, ha szóba jön a kettőnk kapcsolata. Mert én sem tudtam, hogy mit akarok pontosan. Valamiért, mikor elképzeltem, hogy milyen volt, mikor egy rövid időre összeért az ajkunk, mindig betolakodott egy sokkal intenzívebb kép. Shin és én a tetőn… Pedig nagyon igyekeztem száműzni a gondolatot.

Semmiségekről beszélgettünk, csak úgy, mint odahaza. Kiértünk a Han folyóhoz, és leültünk egy padra.

- Valamiért úgy tűnik, hogy nem unatkoztál itt…- hallgatott el hirtelen.

- Való igaz. Az események közepébe csöppentem.

- Ez a banda… milyen velük a kapcsolatod?- sandított rám.

- A kapcsolatom?- nevettem fel- Jóban vagyok velük.

- Úgy tűnik, hogy eléggé befogadtak. És mintha ki akarnának sajátítani. Kicsit ijesztőek voltak…

- Ők már csak ilyenek.

Visszaemlékeztem, hogy milyen nyersen beszéltem Henry-vel, az egyetlennel, akiben teljesen megbíztam ebben az új világban. Hirtelen lelkiismeret furdalásom lett. Nem kellett volna olyanokat mondanom. Hisz szépen elküldtem a francba… Hogy mekkora tahó vagyok…

- Bocsi- mondtam Marcnak- Telefonálnom kell!

Majd felpattantam, és előhalászva tárcsázni kezdtem Henry számát. Kettőt kicsörgött, majd megszakadt. Lenyomta. Basszus, ennyire belegázoltam volna a lelkébe? A francba! Azon gondolkoztam, hogy kit hívjak, akinek a közelében ott van, de a FOUR srácokat eleve kizártam, főleg Shin-t. Ő volt az utolsó, akivel beszélni szerettem volna. Végül felhívtam Min Mi-t.

- Henry nem akar veled beszélni- kezdte köszönés nélkül.

- Ott van?- kérdeztem.

- Szerinted egész nap egymás nyakán lógunk? A fenét. Csak felhívott, hogy nem tudom-e, hogy mit ettél, mert marha bunkó voltál.

- Igaz, hogy nem voltam a legkedvesebb, de ő sem ragyogtatta meg angyali természetét…Na mindegy. Csak ennyit akartam. Akkor…

- Várj! Azt mondta, hogy eljöttek a magyar barátaid. Az amerikai srác is. Látni akarom.

- Hogy mi?- kérdeztem vissza.

- Csak úgy! Látni akarom. Majd egyik nap átmegyek. Na szia!- és ezzel letette. Felvont szemöldökkel néztem a készülékre. Miért akarja látni?

- Minden rendben?- sétált mellém Marc, mire mosolyt erőltettem az arcomra.

- Persze!

- Ha van valami, nekem nyugodtan elmondhatod!- simította egy tincsemet a fülem mögé.

- Tudom. Köszönöm- néztem el a folyó felé.

- De látod? Mégis inkább magadban tartod. Miért hiszed, hogy könnyebb egyedül?- ölelt át hátulról. Hirtelen nagyon szűknek éreztem a világot, magamat pedig hazudósnak, ezért lefejtettem a kezét magamról, és szembe fordultam vele.

- Marc…

- Köztünk még minden úgy van, mint volt?- vonta fel a szemöldökét. Erre fájdalmas mosoly jelent meg az ajkamon, amit igennek vehetett, mert egyre közelebb hajolt hozzám. Egy pillanatra lehunytam a szemem, és próbáltam beleélni magamat abba, hogy pillanatok múlva megcsókol. De nem ment. Egyszerűen nem bírtam megtenni, ezért elhajtottam a fejemet.

Mark felsóhajtva átölelt.

- Tudtam, hogy nem szabadott volna téged elengedni-suttogta a fülembe- Egy rakás sztárocska összezavart. Gyanítom is, hogy pontosan melyik. Addig kellett volna megszerezzelek, míg csak én voltam számodra. Ez az én bolondságom. De tudod mit? Játszunk fair játékot. Nem vagyunk itt sokáig. Csak egy hétig. De addig legyünk ismét barátok. Mint régen. De mindent meg fogok tenni, hogy engem válassz. De ha mégsem így lenne… fájni fog nagyon, de tiszteletben tartom a döntésedet. Rendben van így? Majd így lesz időt gondolkozni. Csak ne dönts elhamarkodottan. Ennek szerinted itt van jövője vele?

Ez az utolsó kérdés összezavart. Pontosan mire gondolt? Én nem vagyok belezúgva egyik srácban sem. Az igaz, hogy furcsa mód vonzódom ahhoz a macsó, szőke fejű majomhoz, de ez nem szerelem. Azt meg egész biztos, hogy ő nem érez így irántam. Ez az egész csak arról szólt, hogy… megkérdőjeleztem az érzést, amit Marc iránt éreztem. Meg akartam szerezni régen, történjen bármi is. Két éven keresztül sírtam utána… most meg egy egyszerű mozdulattal visszautasítottam. És én magam sem értettem, hogy pontosan miért.

- Rendben. Megígérem- erre elmosolyodott, és nyomott egy puszit a homlokomra.

- Akkor visszamegyünk, királylány?- kacsintott rám. Erre felnevettem. Mikor megismerkedtünk, folyton így hívott. Nem is értem, hogy miért. De most, hogy újrakezdte, az egész olyan volt, mint egy új kezdet.

- Menjünk!

*

Az elkövetkező napokban nagyon jól szórakoztunk. Aznap még pihentek, másnap pedig elmentünk várost nézni. So Ra is velünk tartott, szinte mindig, volt, hogy nálunk is aludt, mert nem volt jobb dolga. Hamar megkedvelték egymást a barátaimmal, de ezek után, hogy mindenki megértse egymást angolul folyt a társalgás. Így az első nap lejártuk a lábunkat, bubble tea-t ittunk, utcai árusoktól vettünk kaját, és este elmentünk egy noraebang-ba. Ez utóbbi nagyon vicces volt, szétnevettük a fejünket. (Igen, ebben a produkcióban So Ra bátyja, Hyun Sik is részt vett, és szegényke, hát… az üzletvezetés biztosan jobban megy neki.)

 Második nap elmentünk a Lotte vidámparkba, ahol Alex csatlakozott. Fene tudja, honnan szerezte meg a telefonszámomat… És még ők panaszkodnak a sasaeng rajongók miatt… Én nagyobb veszélyben éreztem magam. Nem említette a FOUR-t, aminek hálás voltam, hisz azóta, ami az előcsarnokban történt, nem láttam egyiküket sem.

De aznap nagyon jól szórakoztunk, hisz a fiú, annak érdekében, hogy ne ismerje fel senki, felvett egy nagy szalmakalapot, és egy göndör parókát, nem is beszélve az NDK-s vastagkeretes szemüvegről. De még így is roppantul jól nézett ki. Hogy csinálják ezt? Megfejthetetlen. Aznap is nagyon lefáradtunk, tekintve, hogy mindenre, amitől egy kicsit is felkavarodik az ember gyomra felültünk. És So Ra még a kísértetkastélyba is berángatott, amiről azt hittem, hogy az 5 évesek ijednek meg, maximum. Aha, persze, azt hittem összeesek, mire végül kijutottunk.

Harmadik nap, mikor már kezdett idegesíteni, hogy a fiúk miért nem keresnek (pedig én próbáltam Henry-t hívni minden nap), úgy döntöttünk, hogy nem megyünk ki a városban, csak az épületük wellness részlegét látogatjuk meg. Hát mit ne mondjak, ez volt a legjobb, mind közül, meg is fogadtam, hogy egy ilyen masszázsra többször is befizetek. Aznap csak So Ra volt velünk, senkinek nem volt kedve csapódni.

Marc végig kedves volt velem, olyan, mint régen, de cseppet sem nyomult rám, aminek nagyon hálás voltam. Így olyanok voltunk, mint két barát, néha flörtölt ugyan, de a régi vágyódásomat… nem is tudom, néha odaszaladtam volna, hogy a nyakába ugorjak, és soha ne eresszem el, a másikban meg inkább azonnal tárcsáztam volna Shin számát… vagyis, miről beszélek? Dehogy hívtam volna. Inkább apácának megyek, mint hogy még egyszer hagyjam a fejem elcsavarni! De tény, hogy nagyon össze voltam zavarodva. 2 év érzelmét nem törölheti ki pár hét, vagy igen?

Reméltem, hogyha esetleg mégis úgy döntenék, hogy nem szeretnék Marc-cal járni, tekintve a körülményeket, akkor is megmaradhatunk barátnak, mert nem szívesen vesztettem volna el. Tudom, hogy önzőség volt a részemről, de így volt igaz. Mondjuk a koreai lányoknak egészen bejött a maga lehengerlő természetével.

Anyámmal minden nap beszéltem telefonon, elmeséltem neki, hogy mik történtek és azt mondta, hogy a következő nap menjünk el az üzletközpontjukba, ha kíváncsiak vagyunk a legújabb kollekcióra. Persze, hogy az összes lány a társaságban (igen, Min Mi is bejelentette, hogy ezt nem hagyja ki) hatalmas nagy lelkesedéssel beleegyezett, csak Marc arcán láttam zavarodottságot, hogy pontosan hová is került… Látszott, hogy visszasírja az alkalmat, mikor volt még legalább egy hímnemű egyed a társaságban.

Így a negyedik napot a GG üzletben töltöttük. Anya megengedte, hogy felpróbáljuk az új ruhákat, és pózoljunk a tükör előtt, mint a modellek. Igazából nagyon vicces volt az egész, már fájt a hasam a végére a nevetéstől. Anya hamar megkedvelte a barátaimat, igaz Alizzal már egyszer találkozott régebben. Min Mi kicsit később csapódott hozzánk, és azonnal észrevettem, hogy összehúzott szemmel vizsgálja Marcot. Nem értettem, hogy miért csinálja ezt. Persze, Aliz azonnal autógrammot akart kérni tőle, hiába nem látta még egy filmjét, és nem hallotta még egy számát sem. Már csak így volt vele, ha egy hírességet látott. Min Mi meg örült, ha foglalkozott vele valaki. Így nagyon gyorsan megtalálták a közös nevezőt. Én nem töltöttem vele sok időt délelőtt, így nem volt alkalmam beszélni vele Henry-ről.

Csodálkoztam, mert azt hittem, hogy lehetetlen összeegyeztetni az itteni és az otthoni életemet, a mostani események pedig pontosan ezt cáfolták meg.

 Ebédelni pedig anyáék házába mentünk. Azt hittem, hogy majd rendelt kaját eszünk, de megdöbbentett, hogy anya csinálta a saját két kezével. Méghozzá magyar kaját. Láttam, hogy Min Mi és So Ra köpni nyelni nem tudott a fűszeres ízétől, de becsületükre legyen mondva, hogy mindent megettek. Hát igen, a keletiek nem így főznek, de hát valljuk be, az otthoni kosztot soha nem cseréltem volna fel ezzel a kintivel, legyen bármennyire is hal és zöldségmentes is az adott étel.

A délutánt nálunk töltöttük, és szinte mindenki kidőlt, ahol éppen helyet talált magának, és unottan bámulták a Tv-t, vagy egymást. Én is épp csendes pihenőre készültem az egyik kanapén, de Min Mi felrángatott.

- Beszélni akarok veled!

- Majd később, most kipurcantam- hessegettem el a kezemmel.

- Nem. Most fogunk beszélni, ez fontos!- azzal megragadta a kezem, és elkezdett kivonszolni a lakásból. Semmi értelme nem volt ellenállni a diktátornak, azzal nagyobb vészt szabadítottam volna a fejemre. Csak a kávéautomatánál állt meg.

- Mi olyan fontos?- kérdeztem sóhajtva.

- Ez a fiú…

- Marc?- vontam fel a szemöldököm- Mi van vele?

- Nem illik hozzád. Helyes, kedves, de… nem érezni köztetek a szikrát.

- És képes voltál ezért idáig rángatni?

- Én csak neked akarok jót! Figyelj! Én nem tudom, hogy mi történt közted és Shin között, de ott konkrétan… a levegő körülöttetek… kicsit ijesztő ezt mondani, de szinte szurkoltam, hogy jöjjetek össze. Tudom, hogy milyen hamar vált az utálat szerelemmé. Észre sem veszed, és már meg is történik. Jó, tudom, ez idiótaság, hiszen ő most félig meddig Lucy-vel jár, de… Nézd, én nem azt mondom, hogy add fel a biztosat a bizonytalanért, de… ez a fiú…

Láttam az arcán, hogy mennyire próbál meggyőzni, és ettől kitört belőlem a nevetés.

- Korea egyik neves sztárja aggódik a párkapcsolati életem miatt, ez bájos. Figyelj- estem bele az egyik kinti fotelbe, mire ő velem szembe telepedett le- Pontosan tudom, miről beszélsz… Valamiért én sem értem, hogy miért történik ez, mikor odavoltam érte otthon… Megbeszéltem vele. Az a csók, amiről te tudhatsz… az csak egy üdvözlés volt. Nem valószínű, hogy lesz köztünk valaha valami…vagyis érzek még iránta valamit, de ez már közel nem olyan erős, mint volt- vallottam be nehezen.

- Ez Shin miatt van?- kérdezte.

- Franc tudja, mi miatt van- néztem körbe zavartan, elvégre ezt is a folyosó közepén kell kitárgyalni…

- Azt mondtad, hogy anyukád szabad kezet adott neked, hogy mész vagy maradsz, ez tényleg így van?- jutott eszébe egy hamarabbi dolog, amit még a mai nap folyamán mondtam.

- Így van- bólintottam.

- És hogyan döntesz? Még mindig annyira utálsz itt lenni, hogy az első adandó alkalommal elmenekülsz?

- Nem tudom. Nyár végéig maradok. Aztán majd meglátjuk.

- Ez haladás- mosolyodott el- A végén el sem akarsz majd innen menni, még rokon látogatóba sem. Hát… akkor örülök, hogy ezt tisztáztuk. Visszamehetünk- majd felpattant, és azonnal elindult is visszafelé a lakásomhoz. Én nagyot sóhajtva dőltem hátra. Nekem ez a temperamentum túl sok volt. Ha legalább feleannyira tudnék pörögni, mint Min Mi, akkor kétszer annyira pörögnék, mint amennyire általában szoktam.

Pedig a fiúk mellett mindig érdekes volt minden. Egyik dologból a másikba csöppentem… ó, a fenébe, mond, hogy ez nem azt jelenti, hogy hiányoznak!

Felálltam, és az ablakhoz sétáltam. Még mindig kint volt a plakát Shinről, és a mosolya most is fejbevágóan tökéletes volt. Felsóhajtottam.

- Utállak!- mondtam fennhangon- Az egész bagázsotokat utálom! Lehet, hogy jól éreztem magamat veletek, de már az agyamra mentetek. Úgy csináltok, mintha fontos lennék nektek! Micsoda vicc! Csak szórakoztok velem. Aztán még ti vagytok kiakadva, ha egyszer én is hibázok, vagy valamit nem úgy csinálok, ahogy szeretnétek!- kezdtem egyre jobban beleélni magam, hogy Shin óriásplakátjával veszekszem, hiába volt a dolog kicsit… beteges- És most meg? Képtelenek vagytok felhívni! Nem is érdekel, hogy mi van velem? Segítettem nektek megírni egy számot! Együtt dolgoztam veletek! És ezek után? Huh? Ó, ne csak vigyorogj, inkább válaszolj, te hülye, idióta, beképzelt, arrogáns disznó!- fújtam egy szuszra. És teljesen ledöbbentem, mikor a hátam mögül jött a válasz.

- Elvoltál te nélkülünk is, hisztis kislány!

Erre megpördültem, és elkerekedett szemmel néztem. Előttem ott állt az egész FOUR, tágra nyílt szemekkel vizsgálgattak. Basszus, mióta vannak ezek itt? Végighallgatták az egészet? Az arcukból ítélve igen. Hogy nem hallottam a liftajtót? Ennyire belemerültem volna a gondolataimba?

A feszült helyzetet In Ho nevetése szakította meg.

- Ez már orvosi eset!- majd elsétált a lakásuk felé.

- Ha vége a műsornak, akkor én most megyek!- szólalt meg Henry is, majd hátat fordított, és elindult ő is a legidősebb után. Szívesen utána futottam volna, de ebben megakadályozott a maradék kettő, aki meredtem bámult rám még mindig. És előbb úgy tűnt, nekik is lesz pár szavuk.

- Miért néztek így rám?- emeltem fel a fejem a maradék büszkeségemmel.

- Te azt vártad, hogy majd hívunk?- gúnyolódott Shin- A kis közjátékod után? Ráadásul fogalmam sincs, hogy mit mondtál Henry-nek, mert totál kiakadt rád. Ritkán látni ilyennek, de te elérted. Hogy a fenébe csinálod?

- Jae Hwa, könyörgöm győzd meg, hogy ez nem csak az én hibám volt- mondtam neki, figyelmen kívül hagyva, amit Shin nekem mondott. Ő erre összeszorította az ajkát, és rám nézett. Mintha mondani akart volna valamit, már szinte nyílt a szája, de ebben a pillanatban Shin megragadta a vállamat.

- Figyelj rám, ha hozzád beszélek!- csattant fel. Elkerekedett a szemem. Már megint itt vagyunk. Utáljuk egymást, csak mert… igazából miért is? Csak mert megjelent a srác, aki majdnem a barátom lett? De ez miért is fáj nekik? Nem lehet rajtuk kívül életem? Én ezt nagyon nem akartam. Észre sem vettem, hogy elkezdtem könnyezni. Csak akkor, mikor egy könnycsepp végigszánkázott az arcomon. Shin csak meredten követte a csepp útját, nyilván teljesen elhűlt, hogy ilyen reakciót váltott ki belőlem.

- Mi Ah, te…- motyogta, de ekkor hirtelen eleresztett, de nem magától. Jae Hwa, aki eddig szótlanul állt, most dühös szemekkel ragadta meg az ingét.

- Befejezted?- a szava halk volt, de annál ijesztőbb, és fenyegetőbb- Miért kell őt folyton bántani? Nem ismerek rád!

- Te meg mi a francot művelsz?- próbálta ellökni magától a barna fiút Shin, de az erősen tartotta.

- Ezt nekem kéne kérdezni! Mindenért ezt a lányt hibáztatod, igaz? Te meg tökéletes vagy?! Ne merj még egyszer így beszélni vele, mert akkor…

- Mert akkor mi lesz? Mitől lettél ilyen zabos, Jae Hwa? Mégis, ki neked ez a lány?

- Egy barátom. És a barátok kiállnak egymás mellett… Nem igaz?

Eddig tátott szájjal figyeltem az eseményeket, de most jobbnak láttam valahogy közbe lépni, mielőtt tényleg egymásnak mennek.

- Jó, ebből elég legyen!- szóltam közbe- Igen, én is szoktam hibázni. Nem értem, hogy miért kell így viselkedni! Ez annyira szánalmas!

A két fiú meredten nézett rám, ami önmagában elég nevetséges lett volna, de most nem volt kedvem kacarászni. Sőt, idegesített, hogy a két jó barát miattam kezd itt kakaskodni. Holott az egész csak egy félreértés. És már kellőképpen felment bennem a pumpa, hogy kiadjam magamból.

- Jae Hwa, magunkra hagynál?- kérdeztem mélyen Shin szemébe nézve.

- Hogy mi?- csodálkozott- De hát…

- Nem lesz semmi gond, csak beszélnem kell vele négyszemközt.

- Biztos, hogy…- motyogta.

- Igen, biztos- pillantottam rá, és egy apró mosolyt küldtem felé a vállam fölött. Elvégre rendes tőle, hogy engem próbált védeni. Erre vállat vont, és besétált a lakásukba.

- Most már csak ketten vagyunk, ki vele- nézett áthatóan rám a fiú.

- Elárulnád, hogy mi a bajod igazából?- böktem a mellkasára, amit meg is bántam, mert csak az ujjam fájdult meg, olyan kemény volt.

- Mi a bajom? Azt hiszem már elmondtam. Lehet, jobb lenne, ha visszamennél a lovagodhoz, már biztosan hiányzol neki- jesszus, miért viselkedik úgy, mint egy ovis, akinek elvették a legjobb barátját, és most besértődött?

- Henry tudod mit vágott a fejemhez? Látott minket aznap a tetőn, és mivel másnap Marc megcsókolt, ezért úgy vélte, hogy csak szórakozok veled. És összetöröm a szívedet.

- Látott minket?- hűlt el.

- Igen. És te is tudhatod, hogy az a csók nem miattam volt. Te voltál az értelmi szerző.

Erre beszívta az ajkát, és úgy tűnt, hogy elgondolkozott. A következő pillanatban meg a falnak szorítva találtam magamat, és a leheletét éreztem a fülemen. Fogalmam sincs, hogyan mozgott ilyen gyorsan, de ellenkezni időm sem volt.

- Honnan veszed, hogy nem töröd össze tényleg a szívemet?- suttogta a fülembe, hogy a gyomrom hirtelen összezsugorodott.

- Shin, ismerlek annyira, hogy tudjam, mennyire erős neked a szíved. A lányoknak, akiket elhagysz, hamarabb reped meg- nyögtem zavaromban.

- Ne légy olyan biztos ebben.

- Ez esetben bevallod, hogy féltékeny vagy Marcra?- suttogtam vissza idegesen. Erre mintha felnevetett volna.

- Talán. Jobban szerettem, mikor csak engem néztél.

- Hogy te mekkora egy bunkó vagy! Szeressen mindenki téged, de te senki iránt nem kötelezed el magad, igaz?- eléggé felháborított a viselkedése. Pedig már az utóbbi időben jó véleménnyel voltam róla, és most megint visszavált ebbe, amit ki nem állhattam.

- Nem egészen erről van szó… Csak épp jobb vagyok a többieknél. Hány napig vannak még itt?

- Három- válaszoltam akaratomon kívül. Teljesen elvette az eszemet a közelsége.

- Ezalatt a három nap alatt bebizonyítom neked, hogy nem is szereted igazán ezt a fiút. És meggyőzlek, hogy ne menj el velük vissza haza. Rendben?

- Próbálkozzál szépfiú!- mondtam gúnyosan, de közben csodálkoztam is, hogy nem tudja, hogy én most nem szándékoztam hazamenni. De egye fene, hadd próbálkozzon.

- Akkor, nagyszájú kislány, majd találkozunk!- eltolta magát tőlem és a faltól, de ahogy fejét elfordította, ajkával még nagyon finoman súrolta az arcomat. Tutira vörös voltam, mint a rák. De nem érdekelt. Ahogy távolodó lépteit figyeltem, elhatároztam, ha ő piszkos módszerekkel játszik, akkor én is így fogok. És mindent megteszek azért, hogy tudja, nem ő itt a kiskirály, aki mindent megkap. Ez érdekesnek ígérkezett!