19. fejezet

19. fejezet

Egy nap a jégherceggel

„Zavart, az ég szerelmére! Nagyon zavart az a srác. Utáltam látni. Fogalmam sincs, hogy miért, ne kérdezd, de… Már a gondolattól is rosszul voltam, hogy vele vagy. Most boldog vagy? Ez az igazság.”

Mikor ezredszerre játszottam vissza a fejembe ezeket a mondatokat, már tényleg visítani lett volna kedvem. Ennek így semmi értelme. Már 3 nap telt el, mióta ezt mondta, és azóta sem láttam. Pedig Henry sokszor jött át, és még néha Jae Hwa-val is összefutottam, és elmondta, hogy a veszekedésük után minden rendben volt közte és Shin között, van hogy néha összekapnak, ne aggódjak emiatt.

 De Shin… mintha a föld nyelte volna el. De hogy én hívjam fel… na, az is ki volt zárva.

Alizék telefonáltak többször is, végül nem lett baj a nagyival, stabilizálódott az állapota, aminek nagyon örültem.

Többnyire So Ra-val voltam, aki egyik nap kitalálta, hogy nézzünk FOUR koncertfelvételeket, és egy csomó linket megadott még, hogy nézegessem. El is kerekedett a szemem, mikor megláttam, hogy mennyit kéne fizessek, hogy a hivatalos rajongójuk legyek, és beléphessek a fanclubbukba. Hát most ez dönti el, hogy ki mennyire szereti őket? Megáll az eszem… És az a sok oppa szeretlek! hozzászólás sem volt semmi. Ezenkívül végig kellett néznem az összes twitter feltöltésüket. Ha egy pontot írtak volna ki, azt is kismillióan retwittelik. Henry szinte mindennap rakott ki képet Jeonha-ról, Jae Hwa folyton magát fotózta. In Ho kéthavonta kiírt egy: Yo!-t, és ebben ki is merült a twittere, Shin pedig... Ő elég széles körben mozgott. Volt magáról képe, néha a húgáról, akit még sosem láttam, a közös képek Lucy-vel eléggé felháborítottak. (Csak nem féltékeny voltam? Ezt még feltételezni is nevetséges…) De tény, hogy Shin-nek két napja volt egy olyan kiírása, ami igazán felhúzott.

„Más hülyesége miatt még én érezzem magam rosszul…”

Ez már tényleg több a soknál… Ha ezt rám értette… nem, nem rám értette. Ezer ember van, aki miatt fáj a feje, nem igaz? Miért pont én? Egészen biztosan elfelejtette már a veszekedésünk… igaz? Egészen biztosan…

Felültem a kanapéról, amin eddig fetrengtem, és csokit zabáltam. Ennek így nem lesz jó vége. Ma So Ra nem tudott átjönni, mert ma épp egy olyan nap van, amikor az elfoglalt szüleik ráérnek, így együtt vannak ma velük.

A fiúk ma, Henry elmondása szerint valamilyen show-ba szerepeltek. Min Mi-t próbáltam elérni, de azt mondta, hogy ma stúdióba megy, és valószínűleg későn végez, amúgy se zaklassam ilyen gyakran, elfoglalt ember, nincs mindig ideje rám. Alexet már fel sem mertem hívni. Anyának ma egy divatkonferenciája volt, és mondta ugyan, hogy menjek vele, nem igazán füllött hozzá a fogam. Apa pedig… hát őt még kevesebbet láttam, mint anyát, tekintve, hogy szinte az irodájában aludt.

Végül megnéztem a maradék linket, amit So Ra küldött, olyan címszóval, hogy muszáj elolvasnom. Vagy tíz különböző fanfiction linkjét… Hát, hogy én milyen jókat nevettem azon, hogy a szerelmes kislányok arról fantáziálnak, hogy egy koncert után összefutnak a kedvencükkel, és utána összejönnek a FOUR tagokkal… A fejemet fogtam, hogy elképzeltem, mi lenne ezekkel a lányokkal, ha ezt a rakás idiótát annyira ismernék, mint én. In Ho, mint jégherceg? A nagy fenét, egyszerűen csak lusta beszélni és vigyorogni. Jae Hwa, mint egy sírig hűséges barát? Ne vicceljünk, ekkora playboy-jal még sosem találkoztam, hiába nyilatkozza az újságoknak azt, hogy akkor kezd tartós kapcsolatba, ha megtalálja az igazit. Addig meg beéri a futó kalandokkal is… Shin jelleme ezekben a történetekben… volt ahol elég realisztikus bunkómód ábrázolták, de volt, ahol annyira nyálas volt, hogy már törölgetnem kellett a képernyőt. De a díjnyertes akkor is az az iromány volt, amikor Henry-t titkosügynökként ábrázolták. Hát hol élnek ezek?

A nagy nevetésemből a telefon hangja riasztott fel, és a képernyőn ismeretlen szám villogott.

- Hallo?- szóltam bele.

- Szia. In Ho vagyok, érdekel még a forgatás?

- In Ho? Honnan van meg a számom?- ragadtam meg a valószínűleg leglényegtelenebb dolgot.

- A srácoktól. El is felejtettem, hogy megígértem neked, hogy elviszlek a forgatásra, ha jó lesz a dal. Csak aztán sok minden közbejött. De ma van az utolsó nap, mikor én is szerepelek, így ha van kedved…

- Hát hogy a fenébe ne lenne!- szakítottam félbe- Hol van a forgatás?

- A Gyeongbukgung palotában. Hívj, ha itt vagy, és kimegyek érted, mert most le van zárva bizonyos részen.

- Rendben, köszi, hogy szóltál- lelkesedtem fel.

- Megígértem. Akkor találkozunk…- már majdnem letettem, mikor még beleszólt- Ja, és én nem vagyok Henry, aki örül a hatalmas transzparenseknek, amin a feje van. Vagyis moderáld magad, oké? Na, akkor szia.

Ezzel letette. Meredten bámultam a kijelzőt, majd felnevettem. Hát ez a srác sem semmi. Reméltem, hogy ma jobban megismerhetem, és rájöhetek végre, hogy miért nem látok az arcán igazi, őszinte érzelmeket.

*

Mivel már voltam ebben a palotában, ezért nem volt agysebészet odatalálni… főleg taxival. Mikor megálltam előtte, láttam, hogy sok turista rohangál ki és be, így gondoltam, hogy csak az egyik részét zárták le a forgatás miatt. Így végigálltam a sort, és vettem jegyet a palotába. Mondanom sem kell, ez bele tellett egy kis időmbe.

Mikor végül bejutottam, tárcsáztam a számot, amin előbb In Ho hívott.

- Itt vagy?- vette fel a telefont.

- Igen, már bent vagyok, merre menjek?

- A bejárattól balra indulj el, és gyere egyenesen. Eléd megyek.

Elindultam arra, amerre mondta, és nemsokára egy elkerített részhez értem, ahol két biztonsági őr dohányozott.

Biccentettem nekik, és már tovább akartam menni, mikor az egyik kivágta elém a karját, én meg jól belegyalogoltam.

- Aúú- görnyedtem össze kicsit. A biztonsági őr rám nézett, és úgy tűnt, mintha nagy erőlködések közepette nyögte volna ki a következő szavakat.

- No turist. No photo-photo. Movie…

Összehúzott szemekkel néztem rá. Ez most turistának néz? Nevetséges. De látszik, hogy nagyon igyekszik az angollal, ezért nem akartam elcsüggeszteni, ezért angolul válaszoltam.

- Nem vagyok turista. A forgatásra jöttem.

- Tudtam, hogy ez lesz. Már a nyugatiak is…- csóválta a fejét a másik, és intett s barátjának- Ez is fangirl, vidd el innen!

Na, ez már több volt a soknál.

- Nem vagyok fangirl, a barátomhoz, In Ho-hoz jöttem- fakadtam ki koreaiul, mire meglepetten nézett rám. Majd kitört belőle a nevetés.

- Hallod, azt mondta, hogy Hong In Ho barátja… Esetleg nem vagy Park Shin ivócimborája is?- hahotázott.

- De, valahogy úgy- morogtam az orrom alatt- Nem hisznek nekem?- kérdeztem már normál hangerővel.

- Persze, hogy nem kicsi lány! És ha jót akarsz, menj haza, mielőtt mi viszünk ki.

- Na jó!- tettem csípőre a kezem- Idefigyeljenek…

- Mi Ah! Mondtam, hogy ne csapj cirkuszt!- hallottam meg hirtelen In Ho (eddig nem túl sokat hallott) hangját. Hátrafordultam, hogy szembe legyek vele, és…

- In Ho, rajtad műbajusz és műszakáll van?- röhögtem fel, mikor megláttam. A haja is kis kontyba volt, mint a kosztümös filmekben. Á, szóval történelmi filmet forgatnak. In Ho csak tarkón legyintett, mint egy ötévest, de látszólag ő is zavarban volt. Bár jól állt neki a bajusz. De ha nem tudtam volna, hogy ő az, sose ismerem fel.

A biztonsági őrök érdeklődve néztek ránk.

- Tényleg ismered a lányt?- kérdezték a fiút.

- Igen, ma ő a speciális vendégem- nézett rám egy kis fintor kíséretében. Nem tudom, hogy épp mi nem tetszett neki- Mehetünk, Mi Ah?

- Persze!- győzedelmes vigyorral néztem a biztonsági őrökre, és élveztem a pillanatot, mikor eltátott szájjal nézték, ahogy belekarolok. És egy apró bocsánatkérő biccentéssel köszöntek el. Hahaha! Győzelem.

 Mikor azonban eltűntünk a szemük elől a fiú lerázta a kezem magáról.

- Te is aztán IQ ninja vagy! Azt hitted, hogy csak úgy beengednek, ha a nevemet mondod?- röhögött.

- Igen, valahogy úgy- vakartam meg a tarkómat- Nem tudtam, hogy olyanok vagytok, akit ennyire véd a security.

- Hát, szokj hozzá. Veled is csak azért barátkozunk, mert konkrétan a pofánkba költöztél.

- Hidd el, nem direkt volt- böktem vállon, mire odakapott és furcsán végigmért.

- Olyan harcias vagy- csóválta a fejét.

- Nem tehetek róla. De majd igyekszem javítani a helyzeten… oppa!- nyögtem ki, de közben fájdalmas fintorra húztam a szám. Ő pár percig komoly arccal méregetett, majd kitört belőle a hitetlenkedő nevetés.

- Na, itt is vagyunk- mutatott előre. Az egyik épület mellett ültek a színészek, rohangált a stáb, és épp a kamerákat állították be.

- Ez nem semmi- ámuldoztam. Még sosem voltam forgatáson.

- Szerencsés vagy, általában nem engednek be nézelődőket. Na, gyere, ott vannak a többiek!

Milyen többiek?- tettem fel magamban a kérdést, hisz tudtam, hogy a fiúk ma show-ba szerepelnek. De aztán megláttam, hogy Dong Sun menedzserre és mindenesre és a sminkes koordinátorára gondolt. Ledobta magát a kinyithatós székbe, és intett nekem, hogy üljek mellé.

- In Ho ssi, már megint elkenődött a szemöldököd, mondtam, hogy üljél nyugodtan- csóválta a fejét a sminkes lány, és azonnal elkezdte alapozóval kenne a srác fejét, amin én rendkívül jól szórakoztam.

- Bocsi, Minji, csak ki kellett menekítenem ezt a csajt a security-sek közül.

- Ne beszélj, mert leesik a bajszod- vágtam oda neki.

- Ne röhögj- morogta nekem.

- Nem rajtad nevetek, drága, hanem a bajuszodon- dőltem hátra- Tudod, ritka jól áll! Férfias! Olyan… hwarang-os- nyögtem ki az első koreai harcosfajta nevet, ami eszembe jutott.

- Ez a film 1000 évvel a hwarangok után játszódik, de majdnem, okoska!

- Ó, akkor te leszel Lee Sun Shin admirális?- nyögtem ki az újabb híres koreai harcos nevet, akiről tudtam, hogy egy nagyon híres tengeri csatában győzedelmeskedett.

- Akkor nem egy palotába forgatnánk, hanem a vízen.

- Hogy te mindent jobban tudsz…- húztam fel az orrom, mire egy kis nevetésszerű hangot adott.

- Te vagy a dalíró lány?- nézett rám a koordinátor.

- Nem, ő a FOUR csapatkabalája!- szólt közbe a fiú, mire a lábára tapostam.

- Igen. Mindenki ismer?

- Imádom a dalodat. Hallottam, mikor előadtátok. Veled biztos jobb lenne, mint azzal az ördögfajzat Lucy-vel. Egyszer dolgoztam vele. Hát az a hiszti, amit lerendezett…

- Lucy nagyon bájos teremtés- mondtam tele szarkazmussal.

- Azt hiszem egyetértünk- kacsintott rám, majd folytatta In Ho-nak a szemöldökének az igazítását.

- Mikor lesz a jeleneted?- kérdeztem a fiút

- Úgy 5 perc múlva. Ez lesz az utolsó.

- És mit fogsz csinálni benne?- érdeklődtem.

- Meghalok…

- Kinyírnak?- húztam el a szám- Mi lesz ez, valami melodráma? A FOUR rajongók meg eret vágnak...

Erre a csapat felnevetett, mintha valami vicceset mondtam volna, pedig én a mai fanfictionok után, már bármit kinézek a népből.

- In Ho, még pár perc!- kiáltottak neki oda a staff-osok.

- Megyek mindjárt!- válaszolt, majd felém fordult- Ne rohangálj, ne hangoskodj, ne piszkálj a kamerákhoz, ne edd meg a kajámat, ne zavard a felvételt, és ne merészeld kinevetni, ahogy éppen meghalok, világos?

- Jesszus, In Ho, nem vagyok 5 éves.

- Azért megnyugtat, hogy tisztában vagy ezzel- borzolt a hajamba, majd felvett egy korabelinek tűnő harcos ruhát, amit több helyen is kötözgetni kellett, az oldalára csatolt egy kardot, meg egy kendőt is kötött a szája elé, és már tényleg úgy nézett ki, mint valami időutazó szabadságharcos. Felemelt hüvelykujjal jeleztem, hogy nagyon menő, de ő csak, mintha valami idegesítő háziállat lennék, csak fejcsóválva elvonult. Értetlenül felnevettem. Ezt a srácot valószínűleg sosem fogom megérteni.

*

- Are you from America?- hallottam hirtelen magam mellett, mikor már kellőképpen belebambultam abba, hogy In Ho milyen drámaian hal meg… már vagy századszorra. Amúgy nagyon tetszett asz egész, hogy a rendező kiabál, hogy „cut” meg „action”, és igazán lenyűgözött, hogy a fiú mennyire tehetséges. Jól játszotta a szerepet. De ugye amiért drámai volt a jelenet, ezért sokszor fel kellett venni, egy csomó kameraállásból.

Éppen ezért váratlanul ért a hang. Odanéztem, és az egyik staff-os srácot láttam, aki épp rám vigyorgott. Valószínűleg a fény és hangtechnikusoknál lehetett, mert rémlett, hogy ott láttam korábban.

- Nem, Magyarországról, de beszélem a nyelveteket- mondtam koreaiul.

- Ez király- dobta le magát mellém- Mert többet nagyon nem is tudok angolul. Csokis-kekszet?- tartott elém egy zacskót.

- Uhm… köszi- vettem egy darabot, de csak azért, mert az édességnek sosem tudtam ellenállni.

- Byung Hee vagyok- mondta.

- Mi Ah- mutatkoztam be én is.

- Jól beszéled a nyelvünket. In Ho barátnője vagy?- nézett körbe, mintha az említett személyt keresné. Aki amúgy már 2 órája filmezett.

- Nem. Csak egyszerűen ismerjük egymást, és megmutatta a forgatást.

- Furcsa, eddig még sosem hozott el senkit. Még a FOUR srácokat sem. Aztán ki tudja, lehet, hogy őket nem érdekli, azért nem jönnek.

- Ki tudja- vettem még egy kekszet- Neked amúgy nincs dolgod?

- Most nincs. Ezért jöttem ide. Ráérsz este?

Erre felnevettem, és a telefonomra néztem.

- Összesen 2 perce ha ismersz, és máris randira hívsz?

- Minek húzzam a dolgokat?

- Igaz… De sajnos nem fog összejönni. Nincs kedvem semmibe belebonyolódni. Sajnálom.

- Semmi baj. Akkor legyünk barátok.

- Rendben, legyünk!- nevettem fel hitetlenkedve. Ez a srác tényleg nem volt teljesen normális. Erre elkezdett mesélni mindenféléket a forgatásról, a színészekről, pletykákat, meg hasonlókról, miközben a csokis kekszet majszoltuk, majd hirtelen megkérdezte.

- Ismered a FOUR srácokat?

- Persze, dalt írtam velük.

- Akkor te talán tudsz nekem segíteni…- hajolt közelebb- Shinnek van valakije Lucy-n kívül?

Erre félrenyeltem a kekszet.

- Hogy mi?- néztem rá ijedten.

- Nem is tudom… nem mondtam még senkinek, de pár napja, mikor egy számot vettek fel, én is pont oda voltam beosztva. És egész végig egy videót bámult, vagy a telefonját pötyögte, vagy csak meredten bámult rá. A barátnőjét meg teljesen figyelmen kívül hagyta. Esetleg nem tudsz semmiről?

- Hogy én… nem vagyok ennyire beavatott- nevettem zavartan.

- Akkor mindegy. Csak volt egy furcsa érzésem ezzel kapcsolatban.

- Ugyan már. Szerintem csak kimerült volt. Vagy a családjában volt valami baj- kamuztam egy sort, bár így sem lehettem biztos semmiben.

- Akkor lehet, hogy csak én spiláztam túl. Kérsz egy hamburgert? Hozok neked.

- Nagyon köszönö…

- Byung Hee, már megint mit csapod a szelet a csajoknak?- jelent meg hirtelen mellettem In Ho, mire legnagyobb rémületére a nyakába ugrottam.

- Ügyes voltál, In Ho oppa! Kapok autogramot?

- Te tényleg idióta vagy- söpört le magáról, mire én nevetve a vállába bokszoltam.

- Akkor én most megyek- köszönt el a sebtében megismert új barátom- Remélem még találkozunk, Mi Ah!- kacsintott, majd elsietett.

Mosolyogva néztem utána, majd mikor visszafordultam, hirtelen In Ho számon kérő tekintetével találtam szembe magam.

- Te nem tudsz sehová menni úgy, hogy ne vond magadra a figyelmet?

- Otthon sose vontam. Csak itt lógok ki a sorból- vontam vállat.

- Hát, mint apácák között a hippi. És töröld meg a szádat, mert tiszta csoki. Jesszus, mit szeretnek benned a srácok? Tiszta gusztustalan vagy- csóválta a fejét röhögve.

- Nem lehet mindenki makulátlan jégherceg- húztam fel az orrom.

- Jégherceg?

- Igen, az. Minden fanfictionben jéghercegként szerepelsz.

- Te ilyeneket olvasol?- szörnyedt el.

- Hidd, el mikor pár napja nem látlak titeket… valamivel muszáj pótolni a hiányt- nevettem fel.

- Én még sosem láttam ilyen lányt, mint te!

- Hát, ennek örülök. Mert ha láttál volna, az azt jelentené, hogy anyámék eltitkolták az ikertestvéremet.

Pár másodpercig meredten bámult rám, majd kitört belőle a nevetés. Még sosem láttam ilyennek, szinte a hasát fogta, annyira röhögött, majd mikor felegyenesedett, kitörölte a szeméből a nevetéstől kicsordult könnyet.

- Az eszed verseng Henry-ével.

- Ezt bóknak veszem. Te! Le ne vedd a bajuszod!- kiáltottam rá, mikor megláttam a mozdulatot.

- Miért ne? Kényelmetlen- nyafogott.

- El akarlak vinni valahová. És a pofaszőrrel nem ismernek fel annyira.

- Hova akarsz menni?- kérdezte kíváncsian.

- Meglepi! A sikeres forgatásod miatt meghívlak valahová.

- Hová?- nézett rám még mindig bambán.

- Ember, neked nem volt gyerekszobád? Éppen azért meglepi, mert nem tudod! Na, indíts, vedd le ezt a göncöt, de a menő tábornok hajadat, meg a szőrös képedet hagyjad. Indulás!

*

- Drága Mi Ah! Könnyekig hatódtam- mosolygott rám In Ho, az olasz étteremben, mikor kihozták neki a lasagne-t- De ezt honnan tudtad? A fanfiction-ökből?

- Nem, ezt egy újságcikkből, amit még régen olvastam. Megragadt, hogy legalább ennyi közös van bennünk.

- Szereted a lasagne-t?

- Imádom az olasz kaját, meg a mexikóit. Ez a kettő a kedvencem. Hát akkor- emeltem fel a pezsgőspoharam- Igyunk a sikeresen befejezett filmedre!

- És igyunk a drága közönségemre- tette hozzá gúnyosan, majd vigyorogva koccintott velem. Közben azon szórakoztam, hogy mennyire furcsán néznek ránk az emberek. Mármint hogy egy nyugati lány együtt eszik egy joseon kori harcossal… ez nem lehetett mindennapi látvány. Még jó, hogy nem kapták elő a fényképezőt, hogy kattintgassanak.

- Furcsa a lasagne pezsgővel- motyogtam.

- De csak annyira, mint hogy pont mi ketten ülünk egy asztalnál, egy olasz étteremben.

Bólintottam egyet, jelezve, hogy ezzel, most mind a ketten egyetértünk.

Végül nagyon jó hangulatban telt a vacsora, sosem gondoltam volna, hogy In Ho ennyit képes beszélni. Sőt, azt sem gondoltam volna, hogy a tüdejének ekkora kapacitása van, és nem fogy ki a szuszból. Sok mindent mesélt. De a gyakornoki évei előttről semmit. Mintha akkor nem is létezett volna. Pedig biztos voltam benne, hogy valami köze csak van ahhoz, hogy most… mintha kényelmetlenül érezné magát a híresség szerepben. Igen, ez jött le róla mindig.

Gangnam-ben volt az étterem is, így úgy gondoltuk kiszellőztetjük a fejünket, és sétálunk hazafelé. Furcsa volt vele úgy sétálni, hogy nem fogytunk ki a beszédtémákból, és nem is éreztem magam kényelmetlenül.

- Aghassi* látja, amit én látok?- tette fel a kérdést az utcánk, magunk elé mutatva. (*Aghassi=kisasszony)

- Kapitány, te most épp egy utcai sátorra mutatsz, ahol az emberek piálnak?

- Pontosan, gyere meghívlak egy soju-ra- ragadta meg a kezem, és már húzott is be a sátorba. Majdnem felkiáltottam, hogy egy „joseoni vadember elrabol, segítség!” de végül nem tettem, mert féltem, hogy van, aki komolyan venné, és leütné az idol fiút. Már kezdtem megszokni a bajusszal, és műhajjal.

- Én csak ülök melletted, nem iszok egy kortyot sem- tiltakoztam, mert a múltkori ismeretségem az üveg sojuval egészen tragikus végkifejletű volt. Vagyis maga a csók nem volt tragikus, sőt, tökéletes volt, de maga a helyzet, és a végeredmény… hát az nem volt rózsás.

- Na, igyál egyet a kedvemért!- vert hátba, majd elkiáltotta magát- Ahjumma, két üveg soju-t kérünk!

Hát, láttátok volna szegény nő arcát, mikor meglátta a fiú ideje múlt hajviseletét, és arcát! Ezek után tényleg bántam, hogy a ruhát nem hagyta magán… amúgy nem voltak sokan, és amúgy is elképzelhetetlennek tartottam, hogy így bárki felismerje az énekest.

- Egészségetekre- tette le az asztalra a kívánt italt, és a poharakat. Tudtam, hogy itt az a szokás, hogy öntenek egymásnak, így kinyitottam az egyiket, és teletöltöttem In Ho poharát. Csak az a baj, hogy ezt ő is megcsinálta.

- Na, kérlek csak egyet!- kérlelt, mire beadtam a derekamat.

- Akkor igyunk rád!- emeltem fel kicsit a poharat, és lehúztam. Gondolom vágtam egy pofát utána az ízétől, mert a fiú jól szórakozott. Ő nem állt meg az elsőnél, hanem többet ivott, és közben végig szövegelt, hogy már azt hittem, sosem fogja abbahagyni. Persze, hogy jól szórakoztam. Már fájt a hasam a nevetéstől. Úgy egy óra múlva, mikor már láttam, hogy jobb lenne ha nem inna többet, mert már így is spicces, akkor hirtelen rám nézett.

- Te tudod, milyen az, ha a családod nem ért meg!

Ettől a hirtelen témaváltástól, (eddig Han Tan igazgató szerelmi életéről magyarázott) meglepődtem.

- Hogy mi?

- Nem jó érzés. Ha nem támogatnak… akkor nem is olyan jó csinálni, amit csinálsz… vagy nem?- csuklott el a hangja.

- Igen, úgy vélem akkor a legjobb az egész, ha azok, akiket szeretünk, teljes szívvel mellettünk állnak.

- Pontosan. Mert ha nem… akkor az egész szar…

- Miről beszélsz?- böktem meg a karját.

- Igyál még egyet, és tovább mondom, utálok egyedül részeg lenni!- nyafogta gyerekesen, és öntött egyet. Mivel kíváncsi voltam, mit mond, ezért lehúztam.

- Igen?

- A családom… utál engem.

- A családod?

- Igen, az én nagyképű konzervatív, nyárspolgár családom.

- Nem gondolod, hogy ezt csak az alkohol miatt érzed így?- puhatolóztam.

- Még egy pohár!- vonta össze a szemöldökét és öntött egyet. Az ajkamba haraptam, tudtam, hogy nem kéne többet innom, de már nem érdekelt. Ezt is megittam.

- Szóval?

- Mióta gyakornok lettem, alig szólnak hozzám. Csak mert nem azt csinálom, amit akarnak.

- Ez komoly? Kik a szüleid?- hűltem el- Jó, jó, tudom, még egy pohár!- már kezdtem azt érezni, hogy megint nagyon a fejembe szállt, szédültem, és nem teljesen voltam képbe, hogy mit mondok.

- A szüleimnek vidéken van egy birtokuk, egy nagyon szép koreai tradicionális házban laknak. Azt akarták, hogy én vegyem majd át, mert én vagyok a legidősebb testvér. Szerintük, amit most csinálok, az nevetséges cirkuszi majom viselkedés- nevetett fel fájdalmasan, és közben megcsuklott a hangja.

- Oh, hát teljesen megértelek. Próbáltál velük beszélni?

- Ezerszer! De hát semmi haszna. Nem értik meg, hogy én így lennék boldog!

- És éppen ezért nem tudod teljes szívvel-lélekkel csinálni ezt, igaz?- kérdeztem, mert úgy értettem, hogy felfogtam, miért viselkedik így In Ho. Még mindig próbál valahogy megfelelni a szüleinek, ezért… szótlan, mintha nem érdekelné az egész. Pedig ez az élete álma.

- Mi Ah, te sírsz?- hallottam hirtelen a hangját. Az arcomhoz kaptam. Fel sem tűnt, hogy elkezdtem könnyezni.

- Ez olyan szomorú. Úgy sajnálom, In Ho- sírtam el magam az alkohol hatása alatt, és megfejeltem az asztalt… már nem is tudom hogyan.

- Ne sírj, már hozzászoktam.

- Felhívom a szüleidet. és megmondom nekik, hogy ez így nem jó, add a telefonod- nyúltam át az asztal felett.

- Nem lehet. Már alszanak. Beszéljünk másról- húzta le újra a poharát, mire én is követtem a példáját. Ez mér tényleg betett- Te szereted Shin-t?

- Igen!- sírtam fel újra. Majd hirtelen észbe kaptam, és hevesen ráztam a fejem, mire hányingerem lett- Dehogy. Utálom.

- Tényleg? Tudtam, hogy van köztetek valami. Tedd őt boldoggá- Erre leejtette a fejét az asztalra, hogy szinte nekem fájt a koppanás, és nem mozdult.

- Ne csináld ezt, In Ho oppa!- nyafogtam, miközben a haját huzigáltam- Ébredj fel, egyedül nem tudlak elvinni innen. Aishh!

Felálltam, és fizettem az ahjummának, persze közben két asztalon átestem, holott úgy gondoltam egyenesen megyek. Az ördögbe is In Ho-val. Miatta vagyok ilyen állapotban!

- Próbáltam felrángatni az asztaltól

- Gyere, te hős katona- nyúltam a hóna alá. De nem jutottunk messzire, csak a következő padig a sátron kívül. Én is majd összeestem, a fejem kóválygott, és forgott a világ.

Ledobtam a srácot a padra, és körülnéztem. Ekkor éreztem, hogy rezeg valami a zsebében. A telefonja le volt halkítva. Nem érezte, hogy rezeg? Pedig volt már vagy 5 nem fogadott hívása. És most épp Shin neve volt a kijelzőn. Hirtelen megörültem, hogy hallhatom a hangját, ezért megnyomtam a felvesz gombot, és vidáman belekurjantottam:

- Shin oppa!

- Te meg ki a fene vagy?- hallottam dühös hangját a túloldalról- Hol van In Ho?

- Szép, hogy nem ismered meg a kollegád hangját- durciztam- És In Ho épp kidőlt mellettem a soju-tól. Meg sem bírom mozdítani.

- Mi Ah, te hogyan…- elharapta a mondatot- Mond, hogy hol vagy, és mindjárt ott vagyok. El ne merj mozdulni onnan, érted?

Gyorsan, már amennyire állapotomtól telt, leírtam neki a padot, ahol voltunk. Öt perc múlva meg hallottam, hogy egy kocsi befékez az utcán mellettünk, és valaki dühösen bevágja az ajtót.

Odanéztem és elállta a lélegzetem. Shin állt egy méregdrága, ezüstszínű iszonyatmenő Audi mellett. Mármint annak nézett ki, az Audik voltak a kedvenc kocsijaim.

- Te tudsz vezetni? -néztem rá sokkosan.

- Nem, csak képzelődsz!- dörrent rám, majd In Ho-hoz sétált- Csak tudnám, hogyan kerültetek ti össze ma.

- Forgatása volt. Az utolsó forgatása. Elhívott, és utána ünnepeltünk. Nem akartam inni. Tényleg nem akartam- győzködtem- Hisz a múltkori is katasztrófával végződött, ugye… De csak így árulta el, hogy milyenek a szülei…

- Beszélt neked a szüleiről?- épp az ájult fiút emelte fel, de ekkor megdermedt.

- Igen. Általában mindenki kedves velem. Még az a mai fiú is… mi volt a neve.. aish, Byung… Byung valami. El is hívott randizni. Csak te vagy bunkó velem. Mintha egy bolhás, kivert kutya lennék…

- Te tényleg nem vagy semmi!- csóválta a fejét, egy apró kis vigyorral, ami nagyon gyorsan eltűnt az arcáról. Bepakolta az eszméletlen fiút a hátsó ülésre, nekem meg intett, hogy üljek előre. Úgy is tettem, miközben végigsimítottam az autó karosszériáján.

- A te kocsid?- kérdeztem ámulva.

- Nem, loptam, hogy értetek jöjjek. Hát persze, hogy az enyém- indította be a motort. Nagyon jól nézett ki a volán mögött. Ha taxis lenne, tuti, hogy csak az ő kocsijában utaznék- futott át az agyamon.

- Mit bámulsz?- kérdezte fáradtan, miután úgy 2 percen keresztül az arcát fixíroztam.

- Téged. Jól nézel ki, Shin oppa!- mondtam vigyorogva.

- Tényleg sokat ittál!- röhögött.

- Már rég láttalak. Hiányoztál- mondtam tovább, pedig, ha teljesen magamnál vagyok, inkább leharapom a nyelvemet.

- Hagyd abba, jó?- vakarta meg vezetés közben a tarkóját, majd lassan befordult az épületünk mélygarázsába.

- Hát jó, akkor nem mondok neked semmi kedveset, bunkó!- húztam fel az orrom, és kiléptem a kocsiból, de valahogy sikerült nekiesnem egy oszlopnak. Csodás, holnapra púp is nő a fejemen.

- Segíts, egyedül nem bírom felvinni- hívott oda In Ho-hoz Shin. Végül kétoldalt megfogtuk a fiút, és úgy vittük a lifthez. Egészen addig nem szólaltunk meg, míg a lakásukhoz nem értünk, és nem tettük be In Ho-t az ágyába. Ő persze az egészet végig szundította.

Henry és Jae Hwa úgy néztek ránk, mint a marslakókra, hogy mi a fenét csináltunk mi, de már én is nagyon fáradt voltam, hogy magyarázkodjak, ráadásul az ittasságom kezdett betetőzni, így beléptem az egyetlen ismerős szobába a lakásban, és levetettem magam a makulátlanul rendben lévő ágyra, ezzel összegányolva azt. Mélyen beleszagoltam az ágyneműbe, és elmosolyodtam. Milyen jó Shin illata volt.

- Volnál szíves kiszállni az ágyamból, és hazamenni?- kérdezte felettem egy hang idegesen.

- Oppa, hadd aludjak ma itt!- motyogtam.

- Nem, nem alszol, ezért száll ki- fogta meg a karomat, és felrángatott- Hazaviszlek- morogta.

- Shin, hagyd már, nem látod, hogy szegény teljesen be van csípve- szólította meg a folyosón Jae Hwa nevetve a jeleneten.

- Ezért aludjon az én ágyamba? Na, az ki van zárva.

Kitámolyogtam a lakásból a segítségével, és a saját ajtómhoz léptem.

- Hol a kulcsod?- nézett rám.

- Honnan tudjam?- tártam szét a kezem. Erre kikapta a táskám a kezemből, és átkutatta. De abban nem találta.

- Ne szórakozz, mondd el!- nézett a szemembe.

- Okés, jó helyre szoktam eldugni, ahol nem találják meg- suttogtam nevetve, mire felhorkantott.

- Akkor mi a kódod? Úgy is be tudunk jutni!- mutatott a csengőhöz.

- A szülinapod az, oppa- nevettem tovább.

- Ide figyelj, ha most nem nyitod ki az ajtót, akkor…- mondta ingerülten, mélyen a szemembe nézve- akkor… nem veszek neked több hamburgert.

Ez használt. A hambiért bármit. Ezért sóhajtva bepötyögtem a kódot. Shin megfogta a kezemet, és behúzott a lakásba, egészen a szobámig, és lelökött az ágyra.

- Most pedig aludj. És holnapra legyél megint… normális. Felejtsük el a mai-t, rendben?- már fordult volna el, mikor felültem, és megragadtam a kezét, amitől visszaesett az ágyamra ő is.

- Jóéjtpuszit nem kapok?- kérdeztem ártatlanul pislogva, kis mosollyal az arcomon.

- Miért nem kérsz attól a Byung akárkitől, aki randizni hívott?

- Mert te közelebb vagy…

- Menj a francba- állt volna fel, de megállítottam.

- Meg te jobban is tetszel. Ő nem tetszett. Csak egy barát. Szóval, akkor így kapok?- mosolyogtam rá olyan édesen, ahogy csak tudtam. Pár másodpercig összehúzott szemekkel nézett rám, majd lehajolt, hogy az arcunk egy-vonalban legyen. A homlokát az enyémhez támasztotta, és lehunyta a szemét. Hallottam, hogy milyen gyorsan veszi a levegőt. Majdnem vetekedett az enyémmel.

Most… most meg fog csókolni?- futott át az agyamon. De valahogy vágytam is rá.

- Shin…- suttogtam akaratlanul, mire még jobban összeszorította a szemét, mintha valamit így tartana magától távol.

- Könyörgöm, hagyd abba. Tudod, hogy én sem vagyok kőből, ha meg holnap józanul végig gondolod amit most teszel, rám fogsz haragudni, ha egy ujjal is hozzád érek. Szóval, - nézett újra a szemembe, és tolt vissza az ágyra, betakarva plédemmel- Jó éjt, te idióta, részeges, nagyszájú kislány!- mondta, de már valahogy a második fele nagyon homályos volt a mondatnak, mert már félig öntudatlan állapotban voltam.

*

Arra keltem, hogy a fejem darabokban. Zsibbadt mindenem, és megmozdulni sem tudtam.

Mi a fenét csináltam tegnap?

In Ho. Forgatás. Étterem. Soju sátor. In Ho családja…

És utána? Shin.. volt valami vele, vagy csak álmodtam? Miért viszket a homlokom?

Odakaptam, és egy papírt éreztem. Levettem a fejemről. Egy post it cetli volt a fejemre ragasztva? Ezt is én csináltam? A szövegre néztem, és megállt a szívem.

Ha még egyszer soju-t mersz a kezedbe venni, azt nagyon megbánod. Tettem gyógyszert az ebédlőasztalra. Gyere be a DS-be délután.

                                                                                                            Shin Oppa

Meredten bámultam. Ez azt jelenti, hogy amire emlékszem, tényleg megtörtént? Ebben a pillanatban olyan visítottam, hogy szerintem egész Gangnam felébredt tőle. Ja, nem is… elvégre a nap már telibe világította az én idióta fejemet.