18. fejezet

18. fejezet

Ki nevet a végén?

Másnap álmosan támolyogtam reggel a konyhába egy csésze kávéért. Marc és Aliz aludt még, nem is akartam felkelteni őket. Eszembe jutott megint a tegnapi nap. Miért nem lehet Shin normális? Tudom, lehetetlent kérek…

Ekkor jelzett az sms hang. Fáradtan nyúltam a telefonért, és unottan a képernyőre tekintettem. Aztán még egyszer. Majd még egyszer.

Shin üzenete: Ráérsz ma, kislány?

A szám tátva maradt ettől a pofátlanságtól. Hát tényleg ezt akarja? Játszani, hogy ő mindenkinél jobb? „Ezalatt a három nap alatt bebizonyítom neked, hogy nem is szereted igazán ezt a fiút” Ezt mondta. Esetleg lehetséges, hogy tényleg féltékeny? De hát annyi lányt megkaphat, nálam jóval szebbeket, és koreaiakat. Esélytelen, csak azért csinálja, mert rosszul van, ha valakinél nem ő az első. Ezért harciasan visszaírtam neki.

Mi Ah üzenete: Téves szám.

De úgy tűnt, hogy nem adja fel.

Shin üzenete: Ugyan már, tegnap elragadtattam magam, jóvá akarom tenni. Menjünk el fagyizni!

Mi Ah üzenete: Ez már zaklatás!

Shin üzenete: Ez zaklatás? Nem téged akarnak lefotózni akkor is, mikor épp wc-re mész.

Mi Ah üzenete: Szörnyű életed van, nem is értem, hogy van időd velem foglalkozni.

Shin üzenete: Ma szabad napunk van. És én veled akarom tölteni.

- Kivel sms-ezel?- hallottam hirtelen a hátam mögül, mire összerezzentem. Nem elég, hogy agyilag így is kikészített Shin ezzel a gyerekes színészkedésével, még halálra is rémítenek... Aliz azonban várakozóan nézett rám.

- Shin szórakozik- legyintettem, de most legalább őszinte voltam.

- Mázlista, egyszer megnézném azt a srácot póló nélkül- vigyorgott rám a barátnőm, mire az én fejem vörösre gyulladt- Szóval te már láttad!- nevetett a lány.

- Egyszer, véletlenül. De egy izmost test nem jelent semmit. Szinte bele lehet fulladni az önimádatába.

- Még mindig jobb, mintegy nebáncsvirág. De én persze nem adok neked tanácsot, elnézve a fejleményeket, most így is több pasi van az életedbe, mint kéne. Nem irigyellek! Ha ezt tudom, nem ragaszkodok hozzá, hogy Marc is velünk jöjjön- suttogta az utolsó mondatot.

- Dehogy! Örülök, hogy mind a ketten itt vagytok. Hiányoztatok. És így legalább tudom, hogy hányadán állok az érzéseimmel.

- Shin és közted… volt valami, igaz?- suttogta még mindig.

- Csak egy… részeg csók. De az ugye nem számít.

- Már hogy ne számítana- vágott tarkón Aliz- Ezt azért kaptad, amiért hülyeséget mondtál, és amiért nem mesélted el korábban. A férfiak őszintébbek részegen. Bolond vagy, ha ellökted magadtól. Ez történt, igaz? Basszus, Mia, ahelyett, hogy kiélvezted volna az első csókodat…

- Akkor sem jó ez így- rágtam a szám szélét.

- Majd meglátod, csak nehogy rosszul dönts.

Újabb sms jött. Idegesen nyomtam rá az ok gombra.

Shin üzenete: Most szörnyet haltál az örömtől?

Gyorsan válaszoltam neki, mielőtt még hívja a mentőket.

Mi Ah üzenete: Nézd, sok dolgot terveztünk mára, és nálad vannak fontosabb emberek is az életemben, akikkel ezt el akarom tölteni. Hagyj békén.

Szinte vártam, hogy válaszolni fog, de a telefon néma maradt. Helyes. Nem zavar tovább. Akkor miért éreztem mégis csalódottságot?

- Jó reggelt!- jött ki álmos fejjel és félmeztelenül az egyik vendégszobából Marc, és azonnal elé is tettem egy csésze kávét. Tudtam, hogy őneki is nélkülözhetetlen most- Angyal vagy- mosolygott rám.

- Tudom, ülj le!- ütöttem meg magam mellett a kanapét, mire engedelmesen le is tette magát.

- Mi a mai program?- kérdezte, és már szóra is nyitottam a számat, hogy közöljem vele, hogy fogalmam sincs, mit csináljunk, mikor szólt a csengő.

- Biztosan So Ra az- sóhajtottam, és már készültem volna felállni, mikor Alit megelőzött.

- Maradj csak, majd én- majd elsietett az előszobába.

- So Ra nem azt mondta, hogy ma Hyun Sik-kel megy valahová?- nézett rám Marc kérdően.

- Hát…- vontam össze a szemöldököm, miközben elgondolkoztam. Tényleg említett valami hasonlót. De akkor mégis ki lehet…

A fel nem tett kérdésemre azonnal választ kaptam, mert a nappaliba hirtelen a FOUR üdvöskéje, Shin robogott be, egyszerű nyári ingben, és… ami a legjobban meglepett, hatalmas nagy vigyorral az arcán. Még nem láttam nála élőben ezt az 1000 wattos, reklámvigyort, ezért jócskán feladta a leckét ennek hitelességének megállapításában. Vágott egy kis fintor, mikor meglátott minket egymás mellett Marccal, de nem különösen érdekelte. Legalábbis nekem így jött le.

- Mi Ah, én mondtam neki, hogy először szólok neked…- nézett rám tanácstalan arccal Aliz.

- Semmi baj…- motyogtam meglepetten- Mit keresel itt?- húztam fel az orrom, ahogy az előttem álló fiúra néztem.

- Téged!- vigyorgott továbbra is rendíthetetlenül, majd a mellettem ülő fiúhoz fordult, és angolul folytatta- Bocs, haver, de arrébb csúsznál?- majd mit sem törődve az amerikai fiú hitetlenkedő tekintetével, levetette magát arra a kis helyre, ami közöttünk volt, és a karját átdobta a vállam felett. Ettől persze, hogy helyet kellett neki szorítani, ha nem akartam, hogy az egész testünk egymásnak feszüljön.

- Mit művelsz?- sziszegtem koreaiul, és fegyelmezően. Illetve úgy akartam, a hatás, amit keltettem kicsit más volt. Valószínűleg egy sebzett kiskutya képét vághattam.

- Mondtam, hogy meggyőzlek. Jobb is, ha kezdjük. De jobb lenne, ha angolul beszélnénk, azt mindenki érti- mondta az utolsó mondatát már univerzális nyelven.

- Mondjad, amit akarsz, aztán húzz el- mondtam, és próbáltam nem feltűnően megborzongani, mikor a vállamon lévő kezével szórakozottan tekergetni kezdte az egyik hajtincsemet. Azonnal leütöttem a vállamról a kezét.

- Mint írtam neked, ma szabadnapom van. És mivel azt mondtad, hogy nektek sok programotok van, ezért gondoltam, csatlakozok, hogy ne unatkozzak. Nem baj?- nézett barátaimra megnyerő mosollyal. Istenem, hogy mennyire utáltam őt ebben a percben.

- Igazából, épp a Namsan hegyet szerettem volna megnézni, és a Seoul Tower-t a barátaimmal. Tudod, ahol azok a bájos kis lakatok vannak…- pislogtam rá ártatlanul, mire láttam, hogy beszívja a levegőt, és lázasan gondolkozik. Marc, aki nem tudhatta, hogy ezek a lakatok a szerelmesek örök fogadalmát jelképezi, csak jóhiszeműen mosolygott, de Shin megértette. És ha rendes lett volna, akkor ebben a percben lelép. Még ha nem is akartam Marccal leélni az életem, azért a szőke fiúval sem. Még jó, hogy nem! De sajnos volt elég pofátlan.

- Remek! Rég voltam arra. Veletek mehetek?

- Nem!- vágtam rá én.

- Miért is ne?- nyomta a felső szólamot Aliz.

- Aki Mia barátja, az az enyém is- nézett az amerikai fiú a másik személyébe mélyen. Mintha csak azt akarná mondani: Én láttam meg előbb! Az enyém. De megengedem, hogy a tulajdonomat a hátsó sorból figyeld. Ekkor jutott eszembe, hogy azt mondta, meggyőz, hogy őt válasszam. Basszus, mindenki meg akar győzni, hogy mellette maradjak?

Az ajkamba haraptam. Ez tényleg ígéretesnek látszik.

- Rendben, akkor menjünk!- álltam fel a kanapéról, és felhörpintettem a maradék kávémat- És gyere te is- néztem vissza a sztárocskra- Úgyis kell egy idegenvezető.

*

Hogy ne ismerjék fel, Shin baseball sapkát vett fel, ami alá betuszkolta a haját, és pilóta napszemcsit, amitől totál átlagosnak tűnt. Na jó, egy tökéletesen kinéző átlagos embernek. Vagy akkor az már nem is átlagos? Áh, tök mindegy. Idióta gondolatok. A lényeg az, hogy reméltem, hogy senki nem fogja felismerni, mert egy menekülős élmény, és annak a következményei bőven elegek voltak.

Megkértem Marcot gyorsan még, hogy ha lehet, akkor viselkedjen úgy, mint a barátom, akkor hátha hamarabb akkor hamarabb lelép Shin. Féltem, ha sokáig van velünk, akkor megint történik majd valami katasztrofális. Azt hittem az amerikai fiú vonakodni fog, elvégre mindig is egy egyenes srác volt, de azonnal beleegyezett, csak Aliz csóválta helytelenítően a fejét.

Aztán persze észrevettem, hogy a két fiú között szinte vibrál az ellenséges levegő, vagyis inkább Marc nézett a fiúra lenézően, a másik meg csak mindenhatóan mosolygott, mintha minden leperegne róla. De észrevettem, hogy idegesíti, az, hogy egymás kezét fogjuk, és hogy néha Mark kisimít egy-egy tincset a szememből. De így volt fair játék. Ezért néha én is odahajoltam hozzá, hogy a fülébe súgjak valamit, csak hogy idegesíthessem.

- Minden rendben lesz?- suttogta oda nekem Aliz, mikor a lifttel haladtunk lefelé.

- Nagyon remélem- válaszoltam bizonytalanul.

A taxiban, amivel a Namsan hegyig mentünk, elmeséltük Shin-nek az utóbbi napokban mi jókat csináltunk. Nem győztem hangoztatni, hogy mennyire pazarul éreztem magam… nélküle. Fogalmam sincs, hogy miért esett ilyen jól, ha kicsit is belegázolhatok abba a sérthetetlen lelkébe. De úgy viselkedett, mintha észre sem venné rejtett utalásaimat, de néha-néha megrándult a szája sarka. Hogy épp a nevetését kellett visszafognia, grimaszait, vagy ingerült hozzászólásait, az nem derült ki.

Folyton csípős kis megjegyzéseket tett azonban, ami önmagában nem volt sértő, mégis, ismerve őt, pontosan tudtam, hogy mire gondol.

- Tudom, hogy nagyon szeretitek egymást, de az utcán fogjátok vissza magatokat- mondta egyszer- Nem Amerikában vagyunk, ahol mindent elnéznek. Ha egymás kezét fogjátok, az még elmegy, de annál többet ne, rendben? Legyetek tisztelettel a szinglikkel!

- De hisz neked van barátnőd!- néztem rá miután lefárasztott.

- Tényleg- röhögött fel kínosan- el is felejtettem.

Helyes, 1-0 nekem.

Ezen kívül egészen jól elvoltunk, és hamar eltelt az idő. És Aliz is kapott autogramot a sztárocskától, hogy hadd örüljön. Egy óra múlva meg is érkeztünk.

A taxival egészen a toronyig mentünk, igaz sétálás is egy opció volt, de akkor egészen biztosan kifulladtunk volna, mire felérünk. Tényleg jó magas volt, egészen lenyűgöző. Megvettük a jegyeket, és már indultunk is a felvonóhoz. Nem voltak szerencsére olyan sokan, bár így is várni kellett egy kicsit, mire sorra kerültünk.

Közben Shin, akárhányszor csak Mark-hoz léptem, mindig közbetűzött valamit, mint például: „Ne essetek egymásnak” „Mondtam, hogy itt nem illik” és esetleg még „Nem bírom ezt az amerikai stílust”. Pedig az ég szerelmére! Csak egy képet akartam a fiúnak mutatni. Egész rendesen fel tudott húzni. De tudtam, hogy direkt erre játszik, így nem mutattam az idegességemet.

Azonban egyre többet akadt meg a szemem Shin arcán, és csak azt vettem észre percekkel később, hogy szinte szájtátva bámulom. Ez eléggé idegesítő volt, magam sem értettem, hogy mit eszek még mindig rajta. Elvégre arrogáns volt és bunkó. És látszólag nem tetszik neki, hogy Marccal vagyok.

 Kit érdekel, hogy milyen jól néz ki? Azt hiszem, kezdek megőrülni! Nem tudhatja meg, hogy ilyen hatást vált ki belőlem.

Nem mentünk a legfelső szintre, mert ott egy étterem volt, és oda jóval előre le kellett volna adni a foglalást, így a kilátórészéhez mentünk.

- Ez gyönyörű- áradozott mellettem Aliz, és mihelyst tehette, a korláthoz szaladt, és szinte csüngött a látványon. Valóban lenyűgöző volt belátni az egész várost, az épületek miniatűröknek tűntek, a Han folyó meg messziről csillogott. Elgondolkoztam, hogy mennyi ember él alattunk, mennyi különböző problémával, mennyi különböző életcéllal… még belegondolni is szédületes volt.

- Most pont olyan fejet vágsz, mint mikor a Bécsi adventi vásáron voltunk, és fél órán keresztül bámultál egy angyalszobrot, mert szentül meg voltál róla győződve, hogy úgy néz ki, mint az az idegesítő kissrác, még az oviból- lépett mellém Aliz.

Erre felnevettem, ahogy eszembe jutott az a 3 évvel ezelőtti vásár, de aztán ismét elkomorodtam.

- Te választanád a nehezebb utat, a könnyebb helyett, mikor az se biztos, hogy annak a végén van eredmény?- suttogtam.

- Attól függ. Ha már magáért az út miatt is megéri arra menni…- nézett vizslatóan az arcomra- Nézd, tudom, hogy mi bánt. Csak sajnos a jelen helyzet… meghaladja az én tanácsolási képességeimet is. Nem tudom. Fogalmam sincs, hogy van e értelme őt szeretni.

- Szeretni?- rezzentem össze, és kezdtem el hadarni- Szó sincs róla! Én csak arról beszélek, hogy hova menjek, vagy esetleg maradjak…

- Engem nem csapsz be- csapott a vállamra a barátnőm- De tudod mit! Majd kialakul. Eddig még sosem hoztál rossz döntéseket. És majd úgyis úgy történik minden, ahogy történnie kell. Szóval- a két ujjával felhúzta a szám sarkait, hogy mosolyogjak- Meg ne lássam, hogy rosszul érzed magad emiatt. Élvezd, hogy épp itt lehetsz. Rendben?

Bólintottam.

- Jó, csak engedd el az arcom, mert már fáj- nyöszögtem, mire észbe kapott.

- Oh, bocsi. Nézzük meg azokat a lakatokat- és már húzott maga után. Végül elkezdtük nézegetni a lakatokat, olvasgattuk rajta a neveket, és azon tűnődtünk, hogy vajon együtt vannak e még ezek az emberek. Találtunk olyat is, aki Brad Pitt nevét írta a sajátja mellé. Ezen rendkívül jól szórakoztunk, Aliz azonnal fel is töltötte instagramra a képet. De ezek után ő is mindenképp akart egy lakatot, ezért gyorsan vett egyet a szuvenír boltban, és ráfirkantott valamit, hogy nem láttam.

- Kivel akarod leélni az életed? Mutasd már- böktem az oldalába, mire felmutatta a lakatot, amin egy felirat díszelgett: Aliz és Mia örök barátok!

- Ki mondta, hogy minden a szerelmesekről szól- vonta meg a vállát, és feltette a lakatot, és beledobta a kulcsot az arra fenntartott helyre- Szóval ezek után próbálj meg összeveszni velem. Ha te híresség leszel, én leszek a menedzsered. Ha meg csöves leszel, akkor én melletted fogok csövezni. Tőlem nem szabadulsz.

Erre a nyakába ugrottam. Tudtam, hogy rá mindig is számíthatok. Amíg a világ a világ.

- Mi van itt, nagyölelés?- jött oda hozzánk Marc, és mindkettőnket átölelt. Felnevettünk, és kicsit úgy éreztem magam, mint otthon.

- Nekünk is kéne egy lakat?- kérdezte Marc, hogy a közelben álló Shin is hallotta. Fel is horkantott egy nagyot.

- Ez az egész hülyeség! Hisz honnan tudhatnák az emberek, hogy együtt maradnak. Idióta szokás- szólt oda hozzánk.

- Ne legyél már ilyen Shin!- mosolyogtam rá édesen- Szerintem egyszer hozd el ide Lucy-t, biztos értékelni fogja!

Hát a fiú egészen biztosan nem fogja megfogadni a tanácsomat. Mármint pont úgy nézett rám, mintha legszívesebben keresztüldöfne a szemével. Ezért inkább jobbnak láttam befogni a számat, mielőtt kihajít a toronyból.

- Igazából nincs szükség lakatra- néztem Marcra, és megszorítottam a kezét- Nincs szükségem ilyen biztosítékra.

Erre Shin a szemét forgatta, mint aki épp belefullad a közhelytengerbe. Aztán csak azt láttam, hogy egy padra ül le, és unottan az eget bámulja. Győzelmet éreztem. Ezek után biztosan feladja. Ennyit rólad, nagy Shin.

Marc-cal a lelátóhoz sétáltunk, és régi történeteken nosztalgiáztunk. Közben átkarolta a derekamat, és a fülembe súgta:

- Tudom, hogy ez játék csak, de ha ilyen érzés veled lenni, akkor… előre utálom az összes férfit, akihez közöd lesz.

- Az összes férfit? Ilyen kapósnak tűnök?- nevettem fel erőltetetten.

- Észre sem veszed, hogy néznek rád a férfiak. Ráadásul pont olyannak nézel ki, mint aki nem tud dönteni közöttük.

- Ha zavar téged, hogy ilyenre kértelek…

- Dehogy. Legalább most az egyszer megtapasztalhatom, hogy milyen érzés veled lenni. Van egy olyan érzésem, hogy többé nem lesz alkalmam.

Már nyitottam a számat, hogy válaszoljak, de ő csak megcsóválta a fejét, és megölelt. Tudtam, hogy ő is pontosan tudja, min megyek keresztül.

Elhúzódott, mikor sms-em jött. Felvont szemöldökkel néztem, hogy ki ír ilyenkor üzenetet. Mikor megláttam, majdnem felnevettem.

Shin üzenete: Ez már túl sok a koreai népnek. 1 lépés távolság, ha kérhetem.

Hát már nem is bosszankodtam, hanem szórakoztam. Ilyen nincs. Ki kéne találni…

- Menj előre, mindjárt megyek- szóltam Marc-nak, majd Shin padja felé vettem az irányt. Már messziről győztesen vigyorgott, mint aki legalább egy országot szabadított fel. Ó, de szívesen letöröltem volna azt a mosolyt.

- Mi a jó fene bajod van?- tettem csípőre a kezemet.

- Hogy nekem? Épp napozok- dőlt hátra, és egy ásítást mímelt.

- Miért nem hagysz élni? Így is drága lesz a telefonszámlád- mutattam fel a mobilom.

- Ugyan, a jó híred minden pénzt megér- morogta gúnyosan- Csakis érted teszem. Hidd el, hálás leszel még ezért.

- Milyen rendes srác vagy. Szobrot kéne neked emelni Sejong király emlékműve mellé- húztam tovább az agyát, és próbáltam hátat fordítani neki. De csak azt éreztem, hogy elkapja a derekamat, visszaránt, és hátulról a fülembe suttogta:

- Kicsit több tiszteletet. Vagy kidoblak a toronyból, és megtanulhatsz repülni- hallottam a hangján, hogy mosolyog, és évezi, hogy pár másodpercre megáll tőle a szívverésem is.

- Engedj el- makacskodtam, de magamnak is nehéz volt bevallani, hogy igazából nagyon is élvezem, ha ilyen közel van hozzám- Nem bírom azt a csodás arcod. És miattad vesztem össze Henry-vel, aki azóta nem szól hozzám. Ezek után ne jópofizzál.

- És ha elintézem, hogy kibéküljetek?- fordított magával szembe, a vállamnál fogva.

- Ez alap. Tapsot nem fogsz érte kapni- nevettem.

- Annyira negatív vagy…

- Hogy én? Te nem hagyod, hogy a barátommal nyugodtan töltsek egy napot.

- Én csak meg akarlak kímélni a feddő pillantásoktól.

- Ó, de édes vagy, és nagylelkű. Akkor te is lépj egy méterrel hátrébb, és ne menj hozzámérni, mert még itt valaki azt hiszi, hogy teherbe akarsz ejteni.

Hitetlenkedve bámult rám, mintha nem hinné, hogy ezeket a szavakat valóban én ejtettem ki, de végül nem örömködtem túl soká a furcsa arckifejezésén, hanem ott hagytam. Ismét egy gól az én javamra. Már nem is tudom, hol tartottunk.

Aliz felé indultam, aki épp a szuvenír bolt közelében ténfergett és közben leplezetlenül bámulta, az esetleg helyes srácokat. Odamentem hozzájuk, és a képeslapokat kezdtem keresgélni, vettem is egyet, amin nagyon szép volt a torony. Még elég sokáig elnézelődtünk ott, nevettünk a miniatűr, zenélő Seoul Tower-eken, majd kimentem a bolt elé, míg a többiek is válogattak. Én voltam a csapatban az, aki mindig a legkevesebb szuvenírt vette, ha ilyen helyekre kerültünk. Például az Eiffel toronynál sem vettem meg a 30 cm-es jó nehéz üveg tornyot, mint Aliz. Ne de mindegy, kinek mi a fontos. Bár, hogy az egyik fiú osztálytársunknak miért kellett Németországból 30 üveg sört hazavinnie… ez a mai napig rejtély.

Szememmel Shin-t kezdtem keresni, mert már jó lett volna indulni. Így is már délután 3 óra volt, legnagyobb napsütés, leégett a bőröm, ráadásul jó lett volna enni is valamit. De a fiú már nem volt a padnál. Itt kéne hagyni- futott át az agyamon, de végül ezt elvetettem. Én nem vagyok ennyire bunkó. Előkaptam a telefonom.

Mi Ah üzenete: Hol a francba vagy?

Shin üzenete: Lehetnél kedvesebb is. Épp most kamatoztatom a kommandós videódból tanultakat.

Mi Ah üzenete: ???

Shin üzenete: Az épületben vagyok, a mosdóknál. Lehet, hogy valaki felismert.

Mi a fene?- rágtam a szám szélét. Tudtam, hogy mennyire nem akarna most felhajtást itt. Francba! Tudtam, hogy ez lesz belőle! Minek is kellett jönnie? Nem akarok újabb botrányt! Egyáltalán miért nekem kell ezzel foglalkoznom, oldja meg saját maga. De tudtam, hogy félig meddig én is hibás vagyok a dologban. Ezért összeszedtem magamat, és az épület felé siettem.

Mosdók… merre vannak? Majd megláttam egy ábrát, ami mutatta. Odasiettem, de nem láttam semmit. Tele volt a hely emberekkel, de a sztárocskát sehol nem volt. Hol van? Majd hirtelen éreztem, hogy valaki megragadja a kezem, és behúz… egy a személyzetnek fenntartott wc-be. Már meg sem lepődtem azon, mikor láttam az emberrablóm arcát.

- Szinte deja vu érzésem van, Shin. Most mi a nagy probléma?

- A padon ültem, aztán egy csapat lány azt tárgyalta előttem, hogy én vagyok-e a híres Park Shin, mire idáig követtek. Csak így sikerült leráznom őket. De mindjárt feladják, látod, ők azok, ott- mutatott az ajtón egy résen ki. Megláttam egy csapat lányt, akik ide oda nézelődtek.

- Borzalmas az életed. De ehhez miért is kellettem én? Hogy megint bezárjanak minket egy szűk helyre? Kösz, de már ma bőven kijutott az adag belőled.

- Ki mondta, hogy gyere ide? Megoldottam volna egyedül is.

- Miért rántottál be ide, ha egyedül is megoldod?

- Gondoltam, ez a legjobb, amit tehetek, mielőtt még hangosan a nevemet kiáltozod.

- Ilyen ostobának nézel?- vontam fel a szemöldököm, és hátráltam egy lépést, mire majdnem beleestem egy felmosóvödörbe, de szerencsére Shin elkapott. De azonnal leráztam magamról a kezét.

- Nem, tudom, hogy az elméd tündököl, drága- húzta gúnyos mosolyra a száját- De arra is kíváncsi vagyok, hogy mi van, ha a barátod rájön, hogy itt vagy? Nem fog kirúgni ezért? Mert azért nem vállalok felelősséget.

Megmasszíroztam a halántékom.

- Elég volt. Azt hittem békén hagysz, már az elején, de úgy tűnik tévedtem. Én és Marc… nem járunk, nem jártunk, és nem is fogunk járni- mondtam egy szuszra, mielőtt megbánnám- Ma csak azért kértem, hogy játssza a barátomat, mert elegem volt a fölényes vigyorodból. De látom, hogy nem adod fel. És nem éri meg a belefektetett energiát. Ennyi, már tudod.

- Várj… Ti egyáltalán nem vagytok együtt?- hitetlenkedett- És az a csók az első nap…?

- Egy üdvözlés volt. Otthon sem voltunk együtt. Csak épp elmentünk volna randiz… mégis mi közöd hozzá?- szörnyülködtem el, mihelyst rájöttem, hogy majdnem kikotyogtam neki valamit az életemről megint- Szerettem, igen. De a dolgok kicsit megváltoztak. És azt is elárulom, hogy nem tervezek velük hazamenni. Egyenlőre- bukott ki a számon.

- És én komolyan ezért törtem magam ma?- a szeme eltágult, és dühösen fújtatott egyet. Mintha tényleg komoly megpróbáltatásokon ment volna keresztül.

- Megérdemled, nagyfiú- nevettem rá, végre győzedelmesen- De édes volt, ahogy próbálkoztál. Most már abbahagyhatod ezt a nevetséges ellenségeskedést... Nem illik hozzád. Nem kell tovább Marcot idegesíteni. Sem engem. Így sem tudom, hogy minek csináltad. Nem győztél meg arról, hogy beléd kéne zúgjak- vontam meg a vállam.

- Te komolyan szórakoztál rajtam? –vonta fel a szemöldökét, és áthatóan végig nézett rajtam- Ezt még nagyon meg fogod bánni. Aish, még sosem éreztem magam ilyen idiótán- vakarta meg a tartóját idegesen, és zavartan, hogy már majdnem megsajnáltam.

- Itt volt az ideje- vontam meg a vállam, és próbáltam nem mutatni, hogy mennyire szórakoztató.

- De akkor az azt jelenti, hogy itt maradsz velünk?- kérdezte, kis oldalmosollyal.

- Nem, azt jelenti, hogy egyenlőre nem megyek el. És nem veletek maradok, hanem.. a szüleimmel.

- Próbálkozzál csak!- borzolt a hajamba- Nem hiszek neked. Olyan nincs, hogy ezek után nem kedvelsz minket.

- Hát... ezután a nap után konkrétan a 10.-ről hajítanálak ki. De valamire nagyon kíváncsi vagyok!

- Halljuk!

- Mégis… mi okod volt rá, hogy úgy viselkedj ma, mint egy 10 éves porbafingó, aki nem fér a bőrébe?

- Hogy mi?- csodálkozott.

- Nézd, nagyon gyerekesen viselkedtél ma, és mindent elkövettél, hogy nehogy egy pillanatig is hozzámérjen Marc. Mi okod volt erre? Talán… tényleg féltékeny voltál?

Erre felnevetett, mintha most mondtam volna életem legjobb viccét… ki tudja, jobban belegondolva tényleg versenybe szállhatott volna Mórickával.

- Édesem, ennyit ne gondolj magadról. Hogy miért csináltam? JUST FOR FUN. Nekem is szórakoznom kell valamivel. Unalmas lenne az életem.

- Akkor legközelebb légy oly szíves, ezt ne rajtam gyakorold. Van jobb dolgom, mint a te céltáblád legyek- fújtattam dühösen. Én elhiszem, ha egyáltalán nem érdeklem, de hogy már megint ekkorát rúgjon belém… Ez fájt.

- Most meg megsértődtél, mert nem voltam féltékeny?- nézett rám csodálkozóan.

- Nem. De… Elegem van belőled. Lehetetlen kiigazodni rajtad. Mit miért teszel, mit gondolsz, mit akarsz elérni a szavaiddal... Vagy csak random bököd oda őket? Néha egészen megkedvellek, néha meg olyan visszataszítóan viselkedsz, hogy rosszul vagyok tőled. Erre azt mondod, hogy zavar, mással látsz, másnap közlöd, hogy csak szórakozol… ez nagyon nem frankó. Ha ilyen vagy… jobb, ha nem is beszélünk többet. Mert én azt hittem… Tudod mit? Nem is tudom, hogy miben reménykedtem. Annyiszor okoztál már csalódást, hogy már feléd nézni is félek. Elég volt. Többet ne keress, kérlek!- megfogtam a mosdó kilincsét, és már léptem volna ki, mikor elkapta a kezem, és visszahúzott.

- Mi az?- kérdeztem, de már a sírás közelében voltam. Ő csak összehúzott szemekkel nézett rám, és tett felém pár lépést, mire a falig hátráltam. Megtámasztotta a kezét a fejem mellett, és úgy nézett rám.

- Zavart- morogta.

- Tessék?

- Zavart, az ég szerelmére!- mondta dühösen- Nagyon zavart az a srác. Utáltam látni. Fogalmam sincs, hogy miért, ne kérdezd, de… Már a gondolattól is rosszul voltam, hogy vele vagy. Most boldog vagy? Ez az igazság.

Meredten bámultam rá, és az arcát vizsgáltam. Most teljesen őszinte? Zavarta Marc? Ez mit jelent? Fenébe is, mi a francot jelent?

- Erre nem mondasz semmit már?- kérdezte furcsa arckifejezéssel- Talán jobb is. Hagyjuk a fenébe. Felejtsd el- hátat fordított, és az ajtó felé indult. Feltépte, és kisétált dühös léptekkel. Azonnal utánaszaladtam. Meg kellett tudnom, hogy ez mit jelentett.

De alig tettünk meg pár métert, belerohantam a hátába. Ott állt, és meredten nézte az előtte álló remegő szájú Aliz-t.

- Mi a baj?- fogta meg a lány vállát aggódva. Én is azonnal megfeledkeztem az eddigi problémámról. Aliz úgy nézett ki, mint aki azonnal összeesik. Mi a fene történt vele?

- A nagyim rosszul lett, és kórházba vitték. Anya azt kérte, hogy menjek haza most, hogy ott legyek velük, ha komolyra fordul a dolog.

A szám elé kaptam a kezem, és összeszorult a gyomrom. Nagyon kedveltem Aliz mamáját.

- Mennyire súlyos a helyzet?- kérdezte Shin.

- Nem annyira válságos, és nem először történik meg. De azért jobb félni, mint megijedni. Jobb lesz, ha most megyek.

- Persze megértem. Még ma mentek?

- Igen- jött oda Marc- Akkor áttesszük a mai járatra a jegyet- karolta át a barátnőm vállát nyugtatóan. Eddig fel sem tűnt, hogy mennyire összeillenének ők ketten. De vannak dolgok az életben, amit csak a kívülállók látnak.

- Veletek menjek?- kérdeztem, mert szívem szerint egy ilyen helyzetben úgy éreztem, hogy a legjobb barátnőm mellett a helyem.

- Nem- vágta rá a lány- Te intézd el itt a dolgaidat. Lehet, hogy annyira nem is súlyos. Csak… most haza kell mennem, anya akkor sokkal nyugodtabb lesz.

Sóhajtottam, de bólintottam. Lehet tényleg az lesz a legjobb, ha maradok. Maradok, és elrendezem magam körül ezt a szemétdombot, ami most felgyülemlett.

*

- Az Incheon- Párizs repülőgép fél óra múlva indul, kérem az utasokat, szálljanak fel a gépre!- hallottam a hangosbemondó hangját. Végül sikerült az esti járatra jegyet foglalni, így miután összepakoltak, már jöttünk is ide. Shin megkérdezte, hogy segíthet e, de inkább megkértem, hogy hagyjon minket magunkra. Amúgy sem volt felhőtlen a kapcsolatunk a jelen pillanatban.

- Igyekezzetek!- álltam fel a székről a reptéren- Nehogy lekéssétek.

- Annyira sajnálom, hogy két nappal korábban kell elmennünk. Nagyon jól éreztem magam- ölelt meg Aliz.

- Én vagyok hálás, hogy legalább ennyire eljöttetek. Köszönöm. A nagyidnak jobbulást kívánok! És ne felejtsd el, hogy van egy örök barátság lakatunk a Namsan hegyen. Ezek után ne felejtsél el.

- Téged lehetetlen. És Shin-nel meg kezdj valamit, mert a mai nap folyamán úgy tűnt, hogy a szemével felfal- súgta a fülembe- És akárhányszor Marc hozzád ért, majd felrobbant. Le sem tagadhatnátok, hogy éreztek egymás iránt valamit.

- Nem biztos, hogy ekkora egót elviselek- csóváltam a fejem, majd Marc lépett oda hozzám, és hosszasan megölelt, majd a vállamnál fogva eltolt, de csak hogy a szemembe nézzen.

- Nem kell mondanod, anélkül is tudom, hogy már nem engem szeretsz. Tudod, sok mindent akartam mondani ezzel kapcsolatban… De most csak annyit, hogy ez… Elég szar érzés- nevetett fel kényelmetlenül- Elvégre én nem mondhatom meg neked, hogy kit szeress. És ha úgysem lennél boldog mellettem, akkor nem is akarom, hogy velem légy. De láttam, amit láttam. Csak annyi, hogy… ha egyszer is sírsz miatta, esküszöm, kinyírom!

- De…- kezdtem volna tiltakozni, hogy én ugyan nem szeretem azt a fiút, hiába hiszi mindenki ezt, de félbeszakított.

- Ugyan már. Ha bármikor baráti beszélgetésre van szükséged, hívj nyugodtan. Mindig itt leszek neked. Emiatt ne menjen tönkre a kapcsolatunk, igaz?- adott még egy puszit a homlokomra, majd megfogta a bőröndjét- És légy boldog. Te tényleg megérdemled. Ha nem velem leszel az, akkor… megbocsájtok. Vigyázz magadra!

- Ti is! És hívjatok, mihelyst megérkeztetek! Rendben?

Bólintottak, majd intettek még egyet, majd elhaladtak a gép irányába. És én csak néztem utánuk, amíg el nem tűntek a szemem elől. Tudtam, hogy erőt kéne venne magamon, hogy taxit fogjak, és visszamenjek Gangnam-be. De nem volt hozzá erőm. Lerogytam a váróban egy padra, és lehunytam a szemem. Egyedül éreztem magam, és összezavartnak. Nem voltam tisztában az érzelmeimmel. A srácot, akit eddig szerettem, most kosaraztam ki. És nincs itt más velem, csak egy félresikerült család, pár idióta sztár, és még pár ember, akik nem tudom, hogy meddig lesznek mellettem. De én mégis itt akartam maradni egy ideig. Velük. Hogy lássam, meddig mehetek el. Mégis…

- Én ezért tartok aranyhalat- hallottam hirtelen magam mellől- Nekik el lehet sírni a bajunkat. Tény, hogy nem válaszolnak, és egy perces memóriájukkal nem is fognak emlékezni a problémáidra, de néha értelmesebb hallgatóság, mint az emberek.

Hitetlenül néztem Henry-re, akin kapucni volt, és napszemüveg. Hogy került ide? Már nem haragszik? De ő csak mosolygott, és átkarolta a hátamat.

- Beszéltem ma Shin-nel- folytatta- És azt mondta, hogy szükséged lesz rám. Amint elnézem, igaza volt.

- Bocsáss meg!- fakadt ki belőle, és éreztem, hogy egy megkönnyebbült könnycsepp gyűlik a szemem sarkában.

- Nincs harag. Én is túlságosan felfújtam. Pedig nem szeretek másokkal rosszban lenni. Csak nem szeretem, ha a barátaim szenvednek.

- Hidd el nekem, aki jobban szenvedett, az én voltam, nem Shin!

- Talán… ki tudja…- nézett el a távolba, mellettem ülve- Hiányoztál!- szorította meg a kezemet erősen.

- Te is nekem, Henry.

- Mit szeretnél ma csinálni?- csillant fel a szeme hirtelen- Bemutassam Jeonha-t? Vagy… együk tele magunkat egy kajáldába? És mi lenne, ha utána elmennénk zenélni egyet közösen? Úgy, mint először?

- Tudod, Shin ezegyszer nem tévedett- vigyorodtam el. Hihetetlen, hogy pár perc alatt mennyi energiával töltött fel a srác- Nekem tényleg rád volt szükségem. Akkor, mire várunk?- álltam fel, és a kezemet nyújtottam felé. Ő mérlegelt egy pillanatig, majd megragadta a kezem, visszarántott a padra, miközben ő felpattant.

- Az fizet, aki később ér a bejárathoz- kiáltotta vidáman, és eliramodott a reptér főbejárata felé. Egy másodpercig néztem utána, és elgondolkoztam, hogy mennyire gyerekes is ez a viselkedés.

- Hé, ez csalás- kiáltottam végül, majd amilyen gyorsan tudtam utánaszaladtam. És hogy mit gondol rólunk a világ? Mégis, ki a fenét érdekel?