24. fejezet

24. fejezet

Mindenhol jó, de a legjobb...

 

Végül igyekeztem elmagyarázni a dolgokat úgy, hogy ne gondolják azt a lányok, hogy tényleg ennyire könnyen kapható vagyok. Már ha Shin-ről van szó. Ami elég szégyen, de úgy tűnik hiába mondom, hogy távolságot akarok tartani, ő mindig képes átlépni a személyes teremet. És ez elég gáz. Azon kívül most fogalmam sem volt, hogy mi volt az az ajtó előtti közjáték. Annyira gyorsan lelépett, na nem mintha kereken rá mertem volna kérdezni, hogy neki mit jelentett.

És másnap nem is találkoztam velük, mert valahol filmeztek az egész csapattal, így mikor mi elhagytuk Busan-t a repülővel, ők még csak nem is tudhattak róla. De a pletykaoldalakról, amire ugye csak véletlen tévedtem a neten, és nem direkt, azt olvastam, hogy ők egy napot még ott maradnak. Hát remek, úgy gondoltam, hogy akkor egy napot csúszik a beszélgetésünk. Aztán amikor már egy hete nem láttam egyiket sem, csak néha Henry felhívott, akkor kezdtem ideges lenni. Én jól elvoltam, nem unatkoztam, elvégre ott voltak a barátaim, a héten többször találkoztam Hyun Sik-kal is, So Ra bátyjával, aki mindig megnevettetett, és a szüleimmel is gyakran összefutottam.

De mi az, hogy a szembe-szomszédok, főleg az a bizonyos arrogáns bunkó nem képes odajönni? Elhiszem, hogy elfoglaltak, na de azért ez több a soknál. Egy percet igazán rám szánhattak volna az életükből… bár lehet, hogy sokat kérek. Elvégre ki vagyok én nekik?

Szóval egy hétig nem láttam őket. Aztán, amikor következő héten valaki ráfeküdt a csengőmre, nem is reménykedtem. Éppen ezért lepődtem meg, mikor Henry-t pillantottam meg.

- Baj van?- kérdeztem, mikor megláttam, hogy kicsit zavarban van.

- Mi Ah, bocs, mostanában nagyon sok programunk volt, de, most szívességet szeretnék tőled kérni.

- Mi lenne az?- támaszkodtam neki az ajtófélfának.

- Tudsz vezetni?- kérdezte. Erre a kérdésre elgondolkoztam. Hogy jött most ez témába?

- Fogjuk rá- válaszoltam mintegy kérdően.

- Remek, Shin hyung kérte, hogy vigyem el neki valahogy a kocsiját, mert valami sürgős dolga akadt, pedig ő most Itaewon körzetben van. Szóval itt a kulcs- mutatta fel a kocsi kulcsát- Ha van időd, segítenél nekem? Elvileg nagyon fontos. Kérlek!- pislogott rám, hogy nem lehetett neki nemet mondani.

- Rendben- mondtam, bár kicsit tartottam a dologtól. De ha tényleg ennyire fontos volt a dolog, és sürgős, mert nem hinném, hogy Shin csak úgy odarendelne valakit, ha nem lenne tényleg olyan nagyon halaszthatatlan, akkor nem mondok nemet. Mert én nem vagyok olyan, mint ő. Segítek neki.

- Mehetünk?- vettem el a kulcsot.

Hamar le is siettünk a mélygarázsban lévő ezüst Audihoz. Pár másodpercig csak bámultam a csodára, majd vettem egy nagy levegőt, és kinyitottam az ajtaját. Nem lesz semmi baj… nem lesz semmi baj- mantráztam magamban.

Beültem a vezető ülésre, és az anyósülésen lévő sráchoz fordultam.

- Te miért nem tudsz vezetni?

- Amerikában nem volt lehetőségem megtanulni, itt meg egyszerűen időt nem tudtam szakítani rá- nézett rám mire még egy nagy levegőt vettem. Még szerencse, hogy automataváltós a járgány.

- Oké…. Fék, gáz- léptem rá egyesével a pedálokra, csak hogy rögzüljön…. már egy fél éve nem ültem a vezető ülésben. Kicsit izgultam. Majd lassan beindítottam a kocsit, és sikerült kijutni a mélygarázsból akadálytalanul. Okés. A kezdés fele a csatának, nem igaz?

- Ismered az utat, vagy beütöd a GPS-be?- kérdeztem Henry-től, mire elkezdte bepötyögni a hely nevét, ahova tartottunk, majd meghallottam a GPS-ek tipikus idegesítő hangját. De legalább jó irányba vezet. Bár ebben a forgalomban, elég lassan haladtunk, így próbáltam nem túl zsúfolt utakon haladni.  Igyekeztem gyorsan is menni, hogy ha Shinnek tényleg nagyon fontos az autó, akkor minél hamarabb nála legyen, ugyanakkor kicsit féltem is, elvégre azért… mégiscsak veszélyes volt. Így idegesen szorítottam a kormányt.

- Öhm… én nem értek hozzá- szólalt meg Henry óvatosan pár perc múlva- De ha bekanyarodtál ide, nem kellett volna indexelni?

- Ja, de, elfelejtettem. Nem ismerem a környéket, és félek, hogy valamit rosszul csinálok….- motyogtam. Szuper, ezért húztak meg az első vizsgán…

Már 15 perce mehettünk, mikor ismét megszólalt.

- Itt nem a gyalogosnak volt elsőbbsége?

- Henry! Sietünk!- rivalltam rá. Pedig igaza volt. Francba, ezért húztak meg a második vizsgán…

Már nagyon reméltem, hogy minél hamarabb ott leszünk. Ezt nem bírtam volna sokáig…

Még 10 perc, és felkiáltott.

- Mi Ah, ez egy egyirányú utca!

- A GPS vezetett ide!- nyafogtam.

- De hát ott volt rajta a táblán, hogy egyirányú, nem vetted észre?

- Nem, nem azt figyeltem- szorítottam még jobban a kormányt, és igyekeztem megfordulni…. de hát a tolatás sosem volt az erősségem, így nekimentem egy hátam mögötti kukába. Francba. Remélem nem lett baja Shin kocsijának… Ilyen figyelmetlenségért húztak meg a harmadik vizsgánál…

Mikor végre kiértünk újra a főútra, akkor megláttam a rendőröket, akik éppen ellenőrzéseket tartottak. Basszus, ne!

- Imádkozz, hogy ne állítsanak meg!- motyogtam.

- Hát… amilyen őrülten vezetsz, nem csodálkoznék- ránéztem, és ekkor tűnt fel, hogy kapaszkodik az ülésbe. Tényleg ennyire borzalmasan vezetnék? A válasz: igen. Ezt már elégszer az orrom alá dörgölték.

- De akkor se állítsanak meg- kezdett a hangom hisztérikussá válni.

- Miért? Van jogsid, baj nem lehet- vonta a vállát a fiú.

- A helyzet az…- kezdtem motyogni.

- Van jogsid, ugye? Azt mondtad, hogy van!- kapta felém a fiú a megszeppent fejét.

- Nem, én azt mondtam, hogy fogjuk rá, hogy tudok vezetni.

- Ez azt jelenti, hogy nincsen?- nézett a fiú rám hatalmas szemekkel.

- A negyedik vizsgán majdnem átmentem… csak a parkolást rontottam el- mosolyogtam rá- Szóval vezetni tudok…

- Nem, nem tudsz- visította Henry szinte nem is emberi hangon. Mint egy ijedt kismalac- Én most azonnal kiszállok!- nyúlt volna az ajtó felé, de ekkor indult meg újra a sor, így nem tudott kiugrani.

- Nyugi, minden rendben lesz!- mondtam neki, holott magam sem éreztem ezt.

- Úristen, csak éljem túl az utat- motyogott a fiú.

- Azért ennyire nem vészes….

- Dehogynem, Mi Ah. Imádlak, de azért nem akarom, hogy kinyírj! Miért vállaltad el akkor?

- Azt mondtad, hogy sürgős dolga van Shin-nek!- kiabáltam már én is vissza. Nem szerettem, ha valaki ideges körülettem, mert attól én is ideges lettem.

- Azért ennyire nem lehet égető a probléma, hogy a szerelmét kitegye ennek!

- A szerelmét?- vontam fel a szemöldökömet.

- A kocsit… Eddig egész életében szerintem ezzel a kocsival beszélt a legszebben…. Még nevet is adott neki.

- Mi a neve?- fordultam felé.

- Az utat nézd, az isten áldjon meg!- akadt ki, mire visszafordultam az úttest felé.

Végül a szívroham elmaradt, mert nem állítottak meg a rendőrök. Az égiek tényleg szeretnek.

- Csak azért nem szállok ki, mert 10 perc múlva odaérünk- morogta a fiú, és úgy tűnt, hogy tényleg kiakadt rám. Ezért majd ki kell engesztelnem. Már ha túléljük.

Végül ebben a 10 percben semmi bajt nem okoztam azon kívül, hogy egyszer összekevertem a két pedált, egy kereszteződésnél majdnem rossz helyen kanyarodtam ki, ezzel majdnem karambolozva, és egyszer előztem záróvonalnál… De hát már ideges voltam, azért történtek ezek… És amúgy sem voltam ász, ha a vezetésről volt szó, mint azt a mellékelt ábra mutatja.

Végül nagyot fékeztem az épület parkolója előtt, ahol Shin állt karba tett kézzel. Henry abban a szent pillanatban kipattant a kocsiból, és a szőke fiúhoz futott, és szinte a karjaiba vetette magát. Na jó, nem kell azért a műsor…

- Hyung, élek!- nevetett fel tele életkedvvel a maknae.

- Mi bajod van?- kérdezte Shin, és látszólag már mindenhová kívánta ezt a napot, fáradtnak látszott, karikás szemekkel nézett kifelé a fejéből. Valamilyen stúdió volt az épület, ahogy elnéztem. Biztos fárasztó napja volt. De mi volt olyan sürgős?

- A baj?- kérdezett vissza Henry- Én nem szoktam rosszat mondani a lányokra, de ez a csaj… Jogsija sincs, és majdnem kinyírt minket. Hyung, mondd, hogy ilyenek nem rohangálnak minden nap az utcákon!- mutatott a kocsi felé, ahol még én ültem. A fiúnak valószínűleg ebben a pillanatban tűnt fel, hogy én vezettem idáig a kocsit. Tágra nyílt a szeme, majd gyors léptekkel elindult felém, és konkrétan kirángatott a kocsiból.

- Te vezetted a kocsimat? Úgy,hogy nem is vagy képes rá?

- Látod, hogy képes vagyok rá! Idejöttünk! Mert neked olyan sürgős volt- ráztam le magamról a kezét. Már megint veszekszünk? Csodás.

- De hát… Nem hiszem el, hogy megtetted. A kocsim jól van?- nézett rám vádlón, majd mikor vállamat vonogattam, és hitetlenkedve nevettem ezen az egész cirkuszon, akkor elkezdte körbejárni és simogatni a járgányt.

- Shin, ne csinálj úgy, mintha a világ vége jött volna el- sóhajtottam fel.

- Te meg fel tudod fogni, hogy ez milyen meggondolatlanság volt?

- Nem neked kellett ilyen sürgősen ez a rohadt kocsi?- akadtam ki.

- De kellett, de azért nem így. Még jó, hogy nem katonai helikoptert hívtatok.

- Nevetséges vagy. És te is Henry! Nem kellett volna szólni, semmi baj nem lett.

Erre a fiatalabb srác lehajtotta a fejét, és motyogott valamit arról, hogy dolga van a stúdióban, és már el is tűnt az ajtó mögött. Ez remek.

Mérgesen Shin-re néztem.

- Soha többet nem segítek neked- morogtam- Visszamegyek, itt a kulcs- dobtam a kocsi kulcsot felé, és már indultam volna az úttesthez, hogy leintsek egy taxit, mikor megragadta a kezem.

- Van valami dolgod?- kérdezte még mindig bosszankodva. Ezen meglepődtem. Ez hogy jött ide?

- Nincs- válaszoltam őszintén.

- Akkor szállj be, és gyere el velem valahová- intett az anyósülés felé.

- Hová?- kérdeztem gyanakodva.

- Ne kérdezz ennyit, csak szállj be- masszírozta az orrnyergét- Fáradt vagyok, és nem akarok elaludni a volánnál, szükségem van az idegesítő fecsegésedre, ami ébren tart. Pattanj be- erre ugyan felhúztam az orrom, de beszálltam. Bár még mindig ötletem sem volt, hogy hova a pokolba megyünk. Nem is nagyon érdekelt, mert feltűnt, hogy az álmosság is olyan jól áll neki, mint minden más.

- Miről beszéljek?- kérdeztem, mikor beült a vezetőülésre.

- Rögtönözz!- morogta.

- Rendben, akkor elmesélem, hogyan találkoztam először Marc-kal, rendben?- vigyorodtam el gonoszan, mire befékezett. Még szerencse, hogy csak a parkolóban voltunk. Ideges arccal felém nézett, hogy nyeltem egy nagyot.

- Meg ne próbáld. És a háremed többi tagját is kihagyhatod. Mesélj inkább… a gyerekkorodról- fordult vissza a kormány felé, és nem is nézett többször rám. Sóhajtottam egyet, majd elkezdtem mesélni az óvodás és általános iskolás éveimről. Igen, sok szerencsétlenkedés maradt meg, így volt miről sztorizgatni. Viszont még mindig nem tudtam meg, hová megyünk.

- Odaadsz a szervkereskedőknek?- fordultam felé, mikor már biztosra vettem, hogy elhagytuk Szöul-t.

- Az attól függ. Jó állapotban vannak a belsőségeid?- kérdezett vissza halál komolyan.

- Ja, kifejezetten neked neveltem őket- vágtam vissza- A májam a legszebb.

- Az utóbbi időben többet ittál a kelleténél, így ebben kételkednék. Lehet, hogy többet érsz nekem élve, mint darabokban- vigyorgott. Ó, istenem, milyen jól néz ki, mikor mosolyog. Nem, Mi Ah, koncentrálj. De túl fáradt voltam hozzá. A következő, amire emlékszem, hogy valaki rázogat.

- Kelj fel, nagyszájú kislány!- hallottam Shin hangját- Nem vagy semmi. Én vagyok fáradtabb, erre te alszol be- morogta, és meg kinyitottam a szememet.

- Miért nem keltettél fel?

- Mert… édesen aludtál- villantott egy mosolyt, majd intett, hogy szálljak ki. Ekkor néztem körbe. Hol vagyunk?

Egy nagy, fehér kövekkel kirakott kertes ház kocsi beállójánál parkolt le a fiú.

- Most mi…?- kezdtem volna, de közbevágott.

- Gongju-ban vagyunk- mondta.

- De az… messze van- motyogtam.

- 3 órás volt az út. A felét átaludtad.

- És miért kellett ilyen sürgősen idejönnöd, legalább megérte kockáztatnom, hogy elkapnak?

- A családomhoz jöttem- nézett rám- Nem szeretek taxival jönni, mert akkor talán rájönnek, hogy itt laknak, és hogy itt vagyok. Azt semmiképp nem szeretném. A családomnak legyen nyugta, ha már nekem nincsen.

- Ezt értem!- rágtam a szám szélét- Akkor, én itt megvárlak- mutattam a kocsira.

- Dehogy vársz. Gyere velem!- tolt meg hátulról. Kicsit megijedtem. Ha Shin szülei legalább feleannyira rossz modorúak, mint a fiuk, akkor okom van a félelemre.

- Lehet, hogy jobb lenne, ha nem…- próbálkoztam, mire szembefordított magával, és a szemembe nézett.

- Nem tudom, hogy miért hoztalak magammal. De ha már itt vagy, bemutatom a kollégámat a családomnak. Már meséltem nekik rólad. Szóval, nem kell aggódnod. Meg aztán… Rocky!- kiáltott fel hirtelen, mire a száguldó állatra kaptam a fejemet. Egy alaszkai malamut szaladt a fiú felé, majd szinte ráugrott a kitörő nagy örömben.

- Ő a kutyám- vigyorgott, majd mikor a kutya engem kezdett körbeszaglászni, bizonytalanul megsimogattam, mire végignyalta a kezem. Felnevettem, világéletemben imádtam a kutyákat- Még csak egy éves. Játékos kölyök- folytatta. Mintha az egész srác megváltozott volna. Mintha most nem a FOUR vezetője lenne, hanem… csak egy egyszerű srác, aki a kutyájával játszik.

- Oppa!- szakította félbe egy visítás a gondolatmenetemet, és a következő pillanatban valaki a fiú nyakába vetette magát. Én csak egy hosszú hajtömeget láttam belőle, semmi mást. De azonnal sejtettem, hogy ki. Csak a húga lehet, elvégre a fiú is azonnal nevetve átölelte.

- Már lassan két hete nem dugtad ide a képedet!- ütötte vállba a lány- És még mindig nem engeded, hogy elmenjek hozzátok? Olyan kegyetlen vagy, oppa!

- Eun Mi, nyugalom!- borzolt bele a hajába a fiú- Most itt vagyok! És ő pedig itt az egyik… öhm… barátom!- mondta végül, rám mutatva, amin meglepődtem. Barátok? Kit akar átverni?

A húga, Eun Mi, aki mellesleg ugyanolyan gyönyörű arccal rendelkezett, mint a bátyja, ekkor vehetett észre.

- Shin, ez meg…

- Együtt dolgozunk a Lucy-vel közös számon. Majdnem az egészet ő írta. Ő Mi Ah, akiről beszéltem. Mi Ah, ő a húgom, Eun Mi, 2 évvel fiatalabb nálad.

- Örülök!- mosolyogtam a lányra, már amennyi tőlem tellett.

- Mit akarsz a bátyámtól?- szegezte nekem a kérdést- Kéne neked mi? Fél Koreának kell, így ha akarod, akkor…

- Nyugodj le! Mi Ah ne olyan, aki ráhajt a hírnevemre, igaz, édes?- karolt át vigyorogva, mire ellöktem magamtól.

- Még egy ilyen aztán eltöröm a karodat, édes- fintorogtam.

- Okés, átment a vizsgán!- csapott a vállamra a lány. Tényleg hasonlított Shin-re- Gyertek, anyuék bent várnak- húzott maga után. Hátrafordultam a fiú felé, aki csak mosolyogva figyelte húgát, és hirtelen melegség járta át a szívemet. Shin sem más mint egy egyszerű fiú.

A ház ugyanolyan volt szép volt belülről, mint kívülről. Gyönyörű, antik bútorok, ritka szobanövények. Mégsem volt hivalkodó, vagy fellengzős. Otthonos ház volt. A nappaliba húzott a lány, ahol a kanapén két ember ült.

- Anya, apa! Bemutatom Shin barátnőjét, Mi Ah-t!- harsogta a lány.

- Nem vagyok a barátnője!- tettem fel védekezően a kezemet az előttem ülő mosolygós nő, és jó kiállású férfi előtt. Ők lennének Shin szülei? Nem is néznek ki ijesztően.

- Fiam, a hírekben egy másik lányt mutogatnak. Most akkor melyiket szereted? Nem lehetne csendben élni a magánéletedet? Értem én, hogy fiatal vagy, de minden héten más lány…- nézett Shin felé a férfi

- Hagyd már!- tette a férje vállára a kezét a nő- Tudom, hogy nem értesz a pop iparhoz, ezért inkább meg se szólalj. És Shin legutóbb is mondta, hogy csak a hír kedvéért van együtt Lucy-vel. És ne aggódj, drágám, te vagy a legelső lány, akit hazahoz! És sokat hallottunk már rólad. Komoly fejtörést okozol a mi fiu…

- Elég lesz- szólalt meg Shin is zavartan- Nem a barátnőm. És csak panaszkodtam rád itthon. Ne szállj el magadtól. És azért hoztalak ide, mert nem tudtalak hová tenni!- intézett el mindent a flegma modorával.

- Rá se ránts, kedvesem, Shin csak zavarban van…

- Befejeznétek végre?- csattant fel a fiú.

- Persze! Ebédidő van!- csapta össze a kezét az anyuka, és a konyha felé indulhatott- Mindjárt kész van, pár percet várjatok!

- Jól beszéled a nyelvünket- fordult felém az apuka, és intett, hogy üljek le.

- Igen, már nagyon régóta tanulom…- erre nagyjából felvázoltam neki a helyzetet, hogy a szüleim itt laktak, és én most miért is jöttem ki.

- Meddig maradsz Koreában?- kérdezett tovább. Erre az eddig unottan újságot olvasó Shin is felém nézett. Én meg zavarban éreztem magam. Mert még mindig nem említettem neki az Amerikás dolgot. Nem mintha kötelességem lett volna, de akkor is…

- Még nem tudom. Ez sok dologtól függ!- motyogtam.

- Shin, győzd meg, hogy maradjon. Megkedveltem!- szólalt meg Eun Mi is.

- Ha akar, marad, ha akar, akkor megy- mondta a fiú zavartan, anélkül, hogy rám nézett volna. Szép és kedves, mint mindig.

- Látod, Shin-t nem nagyon érdeklem- fordultam a lány felé- Tudnád, hogy szokott velem beszélni!

- Oppa, tényleg ilyen vagy vele?- kérdezte a szőke fiútól.

- Dehogy. Ő reagálja túl! És egy csomószor kerülök bajba miatta- legyintett a kezével.

- Ki miatt is szorultunk be abba a raktárba régebben?- jutott eszembe.

- Kell neked azt felhozni most!- csóválta a fejét a fiú.

- Olyanok vagytok, mint egy házaspár- nevetett Shin apja- egymást hibáztatjátok, közös emlékeket idéztek fel… Az ember el is feledkezik róla, hogy nem vagy koreai!

Erre kicsit elbizonytalanodtam. Most ezzel arra akar utalni, hogy a fiuk csak koreai lánnyal lehet? Tudtam, hogy sok koreai a családja miatt keres magának koreai lányt. Mert, hogy hagyományok, és egyebek. Ezt meg is értem, de… Belegondolva, ez egészen elszakított volna ettől a sráctól. Na, nem mintha egyikünk is beadná a derekát egy ilyen kapcsolatba, a jelek szerint.

- Apa, Mi Ah túltesz 1000 koreai lányon- nevetett fel a fiú.

Már azon voltam, hogy megkérem, ugyan fejtse ki, mire gondolt, mikor az anyuka szólt ki a konyhából, hogy mehetünk enni. Ettől megint összeszorult a gyomrom. Már említettem egy párszor, hogy eléggé válogatós voltam ételekben, nem sok dolog volt a koreai konyhában, amit szerettem. De nem is tudom visszautasítani őket, mert olyan kedvesek. Ezért kicsit féltem is, hogy mit fogok csinálni valami halas és túlságosan zöldséges ételnél.

Az étkező is nagyon családias volt, a család tagjai viccelődtek, szórakoztak, és én elképzeltem, hogy Park Shin-nek lenni túl tökéletes. Mindene megvan. Még a családja is normális.Csak épp ő sikerült félre modorilag. De hát még így is nagyon vonzó.... Mi Ah, elég lesz!- szóltam magamra.

Engem is próbáltak bevonni a társalgásba, de valahogy végig kényelmetlenül éreztem magam. Mintha nem lennék idevalósi. Ami igaz is volt.

Végül egy leves féle volt, amiben csak pár zöldség volt benne, amit nem szerettem, de azt hősiesen legyűrtem.

A második meg bulgogi szerű dolog, meg egy halas- zöldséges saláta. És Shin anyukája nagy mosollyal szedett nekem belőle, pedig már pont tiltakozni akartam. Ugye a zöldségekkel még megbarátkoztam, de a halas dolgok… azokkal nagyon nem. Már épp a szám szélét rágtam volna, hogy mit tegyek, mikor Eun Mi megszólalt.

- Mi Ah, nem szereted?

- Dehogynem!- nyúltam a pálcika felé, és felcsippentettem belőle egy keveset, és már törődtem volna bele, hogy a mai nap bizony kénytelen leszek szembemenni az elveimmel, mikor Shin elhúzta előlem a tányért.

- Ne hazudj!- morogta, majd elkezdte kiszedni a halakat a salátámból, a pálcikájával. Csak meredten néztem rá, nem értettem nagyon miért csinálja, de jól esett. És nem csak azért, mert így nem kellett a halat ennem. Emlékezett rá, hogy mit szeretek, és… nem hagyta, hogy szenvedjek. Pár hete talán ez az egész másképp történt volna. Pár hét alatt én is rengeteget változtam.

Mikor végzett vele, visszatolta elém, közben a fülemhez hajolt, és belesuttogott.

- A zöldség menni fog?

Belepirultam a közelségébe, és csak bólintottam egyet, mire elhúzódott.

- Ezek után ne tagadjátok, hogy van köztetek valami- kotyogott közbe a hugica.

- Dugulj el- hallgattatta el a bátyja.

Az ebéd után még desszertet is kapunk, valamilyen epres tortát, ami nagyon finom volt. Később Shin anyukája hívott ki a teraszra, hogy beszélgessünk egy kicsit. Időközben Rocky a lábamhoz feküdt, és néha felnézett rám azzal az értelmes fejével, egy kis simogatásért. Csíptem ezt a kutyát.

A fiú anyukája nagyon aranyos volt, kérdezgetett a szüleimről, majd lassan Shin-re terelte a szót. Mivel csak ketten voltunk odakint, ezért még jobban zavarban éreztem magam.

- Mi Ah, most, hogy nincsenek itt a fiúk- fordult felém- Elmondhatod őszintén. Van valami köztetek? Engem nem zavar. Sőt, örülök is neki. Tudod.. a fiam 21 éves már, tudom jól, hogy milyen szoknyapecér volt már a gimiben is. Eddig egy lányt sem hozott ide. És nem hinném, hogy csak akárkit idehozna, mert épp nem volt hová tennie, mint ahogy ő mondta. Szóval?

- Nem tudom…- motyogtam- Már fogalmam sincs, hogy pontosan mi folyik itt- adtam meg a legőszintébb választ, amit csak tudtam.

- Mi Ah!- futott ki ekkor a házból Eun Mi- Jössz medencézni?- mutatott a hátsó kertre, ahol fel sem tűnt eddig, hogy egy beépített medence van.

- Nincs fürdőruhám- hárítottam el az ajánlatot.

- Nekem van a méretedben. Rám nagy, de nem tudtam a boltban hagyni, olyan szép. Kérlek, olyan jó idő van, és estére vihar jön, a fülledt levegőn érződik. És ne félj, Shin elaludt, nem fog meglátni, ha ettől félsz.

Olyan meggyőző tudott lenni, mint bátyja néhanap, így nem tudtam nemet mondani.

- Rendben!- adtam be a derekamat, és bocsánatkérően néztem az anyuka felé, de ő csak intett, hogy menjek.

Eun Mi felvezetett a szobájába, de még előtte belestem egy félig nyitott ajtón, és láttam, hogy Shin békésen alszik az ágyában. Nem csoda, hogy olyan kimerült volt.

A húga szobája pont olyan volt, mint amilyennek egy 16 éves szobájának lennie kell. Tele volt a szobája fala poszterekkel, mindenféle k-pop bandáról, de valami feltűnt…

- Neked Henry a kedvenced?

Igen, feltűnt, hogy feltűnően sok kép van a maknae-ról.

- Igen, egy nap ő lesz a férjem!- mondta teljes meggyőződéssel, mire én csak bólogattam. Hát legyen… Elvégre nincs olyan távol a tűztől, mint amikor én álmodoztam 16 évesen Johnny Depp-ről.

- Az a srác nem normális- motyogtam vigyorogva, bár még mindig pipa voltam a fiúra, amiért elárulta Shin-nek a jogsimentességemet. Úgy csinált, mintha legalább karamboloztunk volna. Igaz, hogy néha majdnem, de… Szóval értitek…

- Tudom, pont ezért teszik- válaszolt a lány, és a kezembe nyomott egy mélykék bikinit- Vedd fel a fürdőben. Tuti jól fog állni, ahogy elnézem neked még alakod is van hozzá! Aztán meg ne próbáld Henry-t az ujjaid köré csavarni. Ő az enyém!- csukta be mögöttem a fürdő ajtaját. Két perc alatt felvettem a tényleg csodaszép bikinit, és kiléptem a szobába.

- Tényleg jól áll. Bár én is így néznék ki.

- Te csak ne panaszkodj, pont olyan szép vagy, mint a bátyád- szóltam rá, és még gyorsan magamra kaptam a rövidnacim és a felsőm, bár tudtam, hogy Shin most épp ki van vonva a forgalomból, mégsem akartam így végigmenni a lakásukon. Elvégre az ördög nem alszik.

A medence elég nagy volt, a víz is elég meleg volt, bár már napok óta 30 fok felett volt a hőmérséklet. Eun Mi egy percig sem zavartatta magát, azonnal belevetődött a medencébe, ezzel a fele vizet rám zúdítva, esélyt sem adva arra, hogy magamtól szokjam meg. De egye fene, jól esett a víz ebben a melegben.

Vagy egy órát szórakoztunk odabent, Eun Mi igaz egész végig próbált faggatózni, hogy mi van/volt/lesz Shin és köztem, de mindig elhárítottam a dolgokat egy jól megkomponált: SEMMI válasszal. Elvégre mégiscsak furcsa lenne a húgával megtárgyalni a dolgokat.

Egy óra után, mikor már rendesen szétáztam, plusz ezredszerre is sikerült a lányt a víz alá nyomni, kikecmeregtem a partra, és levetettem magam az egyik napozóágyra. Lehunytam a szememet, és élveztem, ahogy a nap felszárítja rólam a vizet. Vagy öt percig feküdtem így, mikor felsóhajtottam, öntudatlanul.

- Képes lennék így leélni az életemet!

- Megkérdezheted anyáékat, hogy ideköltözhetsz-e- hallottam a fejem felől egy nevető hangot, mire kipattantak a szemeim. Te jóég! Ez mióta áll felettem? Riadtan néztem Shin-re, aki szétzilált hajjal, pont mint aki most ébredt, egy atléta- strandnadrág összeállításban állt előttem. Én pedig itt fekszem egy egyszerű bikiniben… Azonnal felpattantam, hogy magamra rántsam a mellettem álló ágyon lévő törölközőt, de a hajamból kicsöpögő vízben azonnal megcsúsztam, és már majdnem elkezdtem aggódni egy combnyaktörés miatt, mikor éreztem, hogy Shin megragad, és magához húz.

- Kezdem azt hinni, hogy direkt vagy ilyen szerencsétlen, hogy elkapjalak!- nevetett, de éreztem, hogy milyen gyorsan ver a szíve. Hát persze, elvégre csak egy bikini volt rajtam. Gyorsan magam elé tettem a kezemet.

- Engedj el!- löktem el sértetten, és zavaromban- Ha melletted vagyok, mindig történik valami katasztrófa.

- Te magad vagy a katasztrófa- csóválta a fejét, és ismét végignézett rajtam. Hová tűnt Eun Mi? Miért nem ment meg egy ilyen helyzetből?

- Mi van veled, nem láttál még bikinis lányt?- kérdeztem, és csak hogy idegesítsem, hozzátettem- Még Marc sem bámult meg ennyire, mikor így látott…

Na, ezt nem kellett volna, a szemeit összehúzta, és ördögi mosoly jelent meg a képén. Egy pillanat alatt felkapott, a medencéhez lépett, és beledobott a vízbe. Ijedtemben egy csomó vizet nyeltem, így köhögve jöttem a felszínre, míg ő csak nevetett odakint.

- Húzz ki!- nyújtottam felé a kezem, mire úgy tűnt, megkönyörül rajtam, és a jobbját nyújtotta. De eszem ágában sem volt ilyen egyszerűen elintézni a dolgot. Egy rántással behúztam őt is a medencébe. Nyilván nem számított rá, amúgy nem sikerült volna.

- Ezt nem éled túl- rázta meg a vizes haját, ami (gondolom, mondanom sem kell) rendkívül jól állt neki, és a fejemnél fogva lenyomott a víz alá. Erre a képébe fröcsköltem egy rakat vizet. De ő csak nevetett, majd lenézett a vizes ruhájára, és egy mozdulattal lekapta a vizes felsőjét, és kidobta a partra. Legszívesebben elnéztem volna másfelé, csak hogy ne kelljen az izmos testét bámulni. Ő meg felnevetett.

- Miért vagy zavarban, nem láttál még félmeztelen férfit? Még Lucy sem akadt ki ennyire, mikor így meglátott!- dobta vissza az előző remek gondolatmenetemet. Erre felhúztam az orromat, és elhúzódtam.

- Ezentúl mutogasd a tested továbbra is neki, engem hagyj ki belőle!- mondtam, mikor Eun Mi (fene tudja honnan) ismét bevágódott a medencébe.

- Oppa! Nem hittem volna, hogy te is bejössz- ugrott a nyakába, mire felnevettem, és kimásztam a medencéből. Gyorsan magamra terítettem a törölközőt, és leültem a napozóágyra, úgy néztem a testvérpárt. Néha elkaptam Shin pillantását, aki rám mosolygott. Nem gúnyosan, nem gonoszan, csak úgy… natúran. Igen, ezek után teljesen össze voltam zavarodva. És reméltem, hogy nem sokára minden egyenesbe jön. Addig meg… kiélvezem azt a mosolyt.