23. fejezet
Áldozat nélkül nincs győzelem
Áldozat nélkül nincs győzelem
Reggel későn
keltem, de eleve nem aludtam túl sokat a tegnapi történtek miatt. So
Ra hagyott egy üzenetet, hogy már lementek a hotel udvarára, így én is
lelifteztem a földszintre, ahol váratlan meglepetés ért. Alex integetett az
egyik oszlopnál. Mosolyogva odasiettem hozzá.
- Mégiscsak
lecsábított a busani tengerpart?- kérdeztem.
- Meghívott Lucy
a ma esti szülinapjára. És bár nem sok kedvem volt eljönni, mivel te is írtál,
ezért lerepültem.
- Jól tetted.
Látom sok bőrönddel vagy. Ha lepakoltál, gyere ki az udvarra, ott vannak a
többiek elvileg…
- Mindenki?-
szólt utánam, mikor már továbbindultam. Erre megtorpantam, és hátrafordítottam
a fejem.
- Ha Min Mi-re
gondolsz, akkor ő is- vigyorodtam el, és csak tetézte a jókedvemet a zavarodott
arckifejezése- Akkor majd ott látjuk egymást- intettem, és elindultam az udvar
előtt. Már messziről hallottam a társaságunkat, egy fa alatti padnál ültek.
Gyorsan
lehuppantam melléjük, pont Shin-nel szemben, aki rám sem nézett, nem hogy
köszönt volna. A mellette ülő Lucy viszont annál szélesebb vigyorral üdvözölt.
Jae Hwa, a barátjától legtávolabb foglalt helyet, és a szája széle, bár nem túl
feltűnően, de sebes volt. So Ra épp valami videót mutatott In Ho-nak, amit a
fiú, legnagyobb megdöbbenésemre, hogy valami normális életjelet produkál,
érdeklődve figyelt és nevetett rajta. Min Mi Henry-vel beszélgetett, bár a
fiúnak úgy tűnt, hogy nincs túl jó kedve. Azon kezdtem gondolkodni, hogy kivel
is beszélgessek, mikor megláttam, hogy Shin a szeme sarkából engem figyel.
Mikor odafordítottam a fejemet, ahelyett, hogy elkapta volna, bírálóan nézett
továbbra is. Mi a baja már megint?
- Nincs ma
forgatás?- kérdeztem, és igyekeztem közömbös hangot megütni.
- Amint látod-
válaszolt gúnyosan, mire ráfintorogtam.
- Akkor már nem
is beszélünk egymással normálisan? Nem azt mondtad, hogy a kollégáidhoz kedves
vagy?
- Nem vagyunk
kollégák. Még nem válaszoltál, hogy hazamész vagy maradsz.
Vagy Amerikába
megyek- tettem hozzá majdnem, de rájöttem, hogy jobb, ha ők erről nem tudnak.
- Igaz, akkor ne
is szóljunk egymáshoz- húztam fel az orromat, majd átsétáltam Jae Hwa-hoz, és
leültem mellé.
- Jól vagy?-
kérdeztem halkan- Tegnap kaptál egy nagyot.
- Láttad?-
kérdezett vissza, mire bólintottam- Remélem, értékeled, hogy miattatok
veszélyeztetem a legjobb barátommal való jó kapcsolatot.
- Egyenlőre nem
látok fejlődést- sóhajtottam, majd ismét Henry-re néztem. Valami egészen
biztosan nem volt rendben vele. Ő nem szokott ilyen mélabús lenni…
Ebben a
pillanatban érkezett meg Alex, vigyorogva, és egész egyszerűen lehuppant az
exbarátnője mellé.
- Te mit keresel
itt?- kérdezte Min Mi tátott szájjal.
- Jöttem Lucy
bulijára- vigyorodott el- Csak nem hiányoztam?
- Hiányoztál, a
fenét. Menj, ülj máshova, itt nem férünk el!
- Sok jó ember
kis helyen is elfér- mosolygott a fiú.
- Csak a te egód
túlnőtte a jó ember kifejezést.
- Hagyjátok, én
úgyis megyek- állt fel Henry, és elindult az épület felé. Több sem kellett,
felpattantam, és utána eredtem. Az előcsarnokban értem utol.
- Mi a baj?-
fogtam meg a vállát, mire rám mosolygott.
- Semmi… csak…
fáradt vagyok.
- Nem tudsz
hazudni. Én is elárultam a dolgaimat. Te se titkolj semmit- rángattam a
kanapéhoz.
- Csak… ma van
az apám halálának évfordulója. És kértem Min Mi-t, hogy jöjjön el velem a
Haedong Yonggunsa templomhoz, hogy lerójuk a tiszteletünket. Tudod, én
buddhista vallású vagyok. De ő azt mondta, hogy nem hajlandó. Hogy ő még most
sem képes megbocsájtani az apánknak. Így egyedül megyek.
- Ha akarod,
elkísérlek- ajánlottam fel mosolyogva.
- Komolyan?-
csillant fel a szeme egy kicsit.
- Hát persze.
Mire jó egy barát?- kacsintottam rá.
- Erre semmi
szükség- hallottunk hirtelen egy hangot magunk mellett, majd Shin dobta le
magát mellénk- Majd én elkísérem, ne fáradj.
- Hyung,
köszönöm- hálálkodott a maknae.
- Már
megígértem, hogy vele megyek, nem vonom vissza- mondtam az idol fiúnak.
- Semmi szükség
rá, hogy gyere- vágott vissza ő is.
- Miért nem
jöttök mind a ketten?- kérdezte Henry, és felállt- Akkor fél óra múlva
találkozunk ugyanitt- majd elsietett. Mi pedig ott maradtunk Shin-nel,
sértetten bámulva egymást.
- Nem fogsz hiányozni
Jae Hwa-nak?- kérdezte.
- Nem vagyunk
összenőve- fintorogtam rá- Milyen ruhába kéne menni? Én nem vagyok buddhista…
- Kizárólag papi
csuhában vehetsz részt egy ilyenen- suttogta oda gonosz vigyorral, és hátat
fordított. Már emeltem a kezem, mintha meg akarnám verni, de még időben
hátrafordította a fejét, és vigyorogva konstatálta, hogy ismét sikerült
felhúznia- Nem jössz?- kérdezte.
- Dehogynem-
mentem el mellette, hogy közben nekimentem a karjának. Ha ezt így folytatja,
akkor nem csak Henry apjának lesz megemlékezése, hanem azonnal megejthetjük az
övét is.
*
- Miért vagytok
ilyen szótlanok?- kérdezte Henry a taxiban. Természetesen ő ült középen. Végül
mindannyian egyszerű ruhában voltunk felöltözve, rajtuk volt még baseball
sapka, és napszemüveg, az álcázás kedvvért. Szerencsére annyian voltak az
utcákon, hogy teljesen el tudtunk vegyülni.
- Nem vagyok
szótlan, csak gondolkozom- mosolyogtam rá.
- Nagyon rosszul
megy akkor. Eddig még egy ésszerű döntést nem láttam tőled- nézett ki az
ablakon Shin.
- Hyung, ez nem
volt szép- korholta le a fiatalabb, mire az csak a vállát vonogatta- Írtál
mostanában dalt?- nézett rám.
- Nem. Egy ideje
nincs ötletem- húztam el a számat.
- Hogyhogy?
- Nem is tudom…
Lehet, ha leülnék, és rákoncentrálnék, menne. De most nem szükséges.
- Írsz majd
nekem egy dalt?- pislogott rám.
- Igen, és az
lesz a címe, hogy Jeonha.
- Látom nem
veszel komolyan- nevetett a fiú.
- Egész úton
szövegelni fogtok?- morgott Shin.
- Óóó, ez még
csak a kezdet, taxival egy óra oda az út- mosolygott Henry.
Végül csak 50
perc lett, de szerintem már Shin így is eléggé a pokolba kívánt engem.
Láttam már
képeken ezt a kolostort, és tudtam, hogy hatalmas nagy turista látványosság a
szirteken épült csoda. Rengeteg ember járkált ki és be, így nem teljesen értettem,
hogy akar Henry megemlékezni. De ő csak ment egyenesen, és meg Shin-nel
követtem.
A templomba ne
kellett belépőt venni, így nem tartott sokáig, míg bejutottunk. Lenyűgözött a
koreai építészet, pláne itt. Elképzeltem, hogy milyen lehetett régen, míg nem a turisták lepték el, hanem csak pár szerzetes élt itt, akik ebben a nyugalomban
éltek, amit a tenger, a sziklák, fák, a szél összhangja adott. Lenyűgöző
lehetett.
- Gyere Mi Ah- kiáltott vissza Henry, mikor látta, hogy leszakadoztam. Erre utánuk siettem. Láttam, hogy a korlát felé tartanak, ahol a sziklák voltak. Én azt hittem, hogy valamelyik épületben akarja megtartani, de inkább nem szóltam, csak csendben követtem őket.
- Gyere Mi Ah- kiáltott vissza Henry, mikor látta, hogy leszakadoztam. Erre utánuk siettem. Láttam, hogy a korlát felé tartanak, ahol a sziklák voltak. Én azt hittem, hogy valamelyik épületben akarja megtartani, de inkább nem szóltam, csak csendben követtem őket.
A korláthoz
érve, Henry egyszerűen csak átmászott rajta, és gyorsan a másik oldalon
termett, majd intett nekünk, hogy gyorsan kövessük.
Shin azonnal át
is ugrott, majd én is követtem. Mikor átjutottunk, elindultunk a köveken a
sziklák széléhez, ahol már a többi kőtömegtől takarásban leszünk. Lenyűgözött,
hogy itt volt alattunk az ostromló hullámok hada, és az is lenyűgözött, hogy
sikerült úgy kimászni, hogy senki nem szólt ránk, hogy „Ti büdös kölykök, mit
képzeltek?!”
Már majdnem
elértük a szélét, mikor egy vizes sziklán megcsúsztam, és kis híján le is
zúgtam onnan, rémült kiáltások közepette. Valaki azonban elkapta a csuklóm, és
magához rántott.
- Lehet, hogy
hagyni kellett volna?- hallottam a fejem fölül a hangot, majd Shin azonnal
eleresztett, de mielőtt továbbindult, intett, hogy menjek előtte. Én csak
éreztem, hogy vörös a fejem, így nem is tiltakoztam.
Végül beértünk a
sziklák takarásába, és Henry egy simább kőfelületre tette a táskáját. Elkezdett
kipakolni belőle pár edénykét, valami étel félét, és egy üveg soju-t. Láttam
már filmeken, hogy milyen egy ilyen keleti megemlékezés. De valahogy sokkal
igazibbá tette az egészet, amit Henry csinált. Kiszedte a tálakba az ételt, és
öntött a pohárba sojut. Majd kitette a szikla szélére, és párszor, letérdelve
meghajolt, majd ismét felállt. Nem szólalt meg, és mi is csak álltunk nem messze
tőle. Shin sem hajolt meg, ebből gondoltam, hogy ő is katolikus vallású, mint
én.
Végül, 10 perc
után, mikor Henry végzett a szertartással, akkor sem jött oda hozzánk, hanem
leült a szikla szélére, és bámult bele a vízbe.
Már azon voltam,
hogy odamenjek hozzá, de végül Shin megfogta a karomat, intett, hogy hagyjam,
és behúzott maga mellé az árnyékba. Vagy öt percig ültünk némán.
- Nem
mindannyian születhetünk jó családba- mondta halkan, szinte magának- Ilyenkor
vagyok hálás, hogy az én családom teljes és boldog.
- Nem szoktál a
családodról beszélni.
- Miért is
mesélnék akárkinek…- nevetett fel.
- Igaz. Mindig
elfelejtem, hogy egy bunkó vagy- mondtam, majd felálltam, és elsétáltam, a
sziklákon keresztül a korlátig, ahol visszamásztam a kolostorhoz.
Mivel jobb dolgom nem volt, ezért körbejártam a templomot, megnéztem az épületeit, míg nem azt hallottam, hogy valaki a nevemet kiáltja. Odanéztem, és láttam hogy egy ismerős alak integet nekem.
Mivel jobb dolgom nem volt, ezért körbejártam a templomot, megnéztem az épületeit, míg nem azt hallottam, hogy valaki a nevemet kiáltja. Odanéztem, és láttam hogy egy ismerős alak integet nekem.
- Hát, látod,
tényleg a sors keze- szólalt meg Byung Hee, mikor odasiettem hozzá- Mindig
összefutunk.
- Szabadnap?-
kérdeztem.
- Igen, tegnap
végeztünk. Bár azt hittem, sosem lesz vége. A videoklip végén van egy
csókjelenet Lucy és Shin között, de ezt tegnap ezerszer fel kellett venni, mert
Shin agya nem tudom, hogy hol járt, ráadásul olyan furcsán viselkedett a
barátnőjével, mintha lépten nyomon le akarná rázni…- lehunytam a szemem egy
pillanatra, elvégre erre voltam a legkevésbé kíváncsi, de ő csak folytatta- Nem
értettem mi folyik itt, de hát… Sztárok! Gazdag kölykök! Ki érti őket… A
legfőbb bajuk, hogy jól álljon a sminkjük- nevetett.
Én csak
beharaptam a számat, elvégre én láttam ennek pont az ellenkezőjét is. Ők nem
csak ennyiről szóltak. Ráadásul én is a gazdag kölyök kategóriába tartoztam. Én
is szörnyű lennék?
Végül leültem
vele beszélgetni egy padra, és most is csak folyt belőle a szó. A monológjai
közepén vettem néha észre, hogy fogalmam sincs, miről beszél, az agyam nagyon
nem odajárt. Egyszer csak egy hangot hallottam a hátam mögül.
- Bocs, hogy
félbeszakítom a társalgást, de mehetünk?- Shin tettetett nyugodt hangját bárhol
felismertem volna. Ott állt mögötte Henry is, egy aprócska mosollyal az arcán.
Byung Hee is
hátra nézett, és mikor meglátta a fiúkat elkerekedett a szeme. Mivel ő gyakran
látta őket, ezért felismerte őket így is.
- Mi Ah, te
velük voltál itt? Ilyen jóban vagytok?- tátogott- Már megértem, hogy miért nem
jöttél velem randizni.
Na, erre
elvörösödtem, amennyire csak lehetett, és elkezdtem makogni valamit arról, hogy
most nekünk mennünk kell. Felpattantam, és a kijárat felé indultam. A fiúk
pedig jöttek utánam.
- Amúgy szoktad
számolni, hogy hány férfi van az életedben?- kérdezte Shin a szokásos
hangnemében.
- Nem tudom. De
sok a kedves. Viszont még egy olyan tahó nincs, mint te vagy, könyveld el
büszkeségként- morogtam az orrom alatt.
Végül
leintettünk egy taxit, és beszálltunk.
- Jól vagy?-
kérdeztem a szótlan Henry-t, aki még mindig maga elé meredt, és megszorítottam
a kezét.
- Persze,
köszönöm, hogy velem jöttetek.
Erre csak bólogattunk, hogy ez természetes. Egy
közeli kis étteremnél megálltunk valamit enni, mert már mindannyian farkas
éhesek voltunk, és már elmúlt délután 3 jóval.
Végül úgy a taxi
út utolsó 20 percében a fiatalabb srác elaludt, és a fejét a vállamra ejtette.
Először próbáltam eltolni, de mivel ez lehetetlen vállalkozás volt, azért
hagytam. A haját kezdtem simogatni, és közben a nehézségekre gondoltam, amin át
kellett mennie. Észre sem vettem, hogy Shin közben engem bámul, csak mikor
felnéztem, és találkozott a tekintetünk.
- Baj van?-
kérdeztem, és igyekeztem kimért lenni.
- Nem, csak…
vele mindig kedves vagy- fordult vissza előre.
- Nem adott
okot, hogy máshogy viselkedjek vele- mondtam halkan. Erre csak kényszeredetten
elmosolyodott, és ismét kinézett az ablakon.
Mielőtt a hotelhez
értünk volna, a fiú felébredt, és álmosan motyogott.
- Menjünk el a
Nurimaru APEC House-hoz.
- Miért?-
kérdezte Shin.
- Mert szép a
kilátás- vigyorodott el. Rendben, ismét a régi a maknae.
- Helyes,
fogalmam sincs, hogy hol van, de menjünk oda. Ahjussi, a Nurimaru APEC
House-hoz- szóltam a taxisofőrnek.
- Ez mi is
pontosan?- kérdeztem.
- Busan egyik
szimbóluma. Nagyszerű a kilátás, és itt van a Gwangandaegyo híd egy köpésnyire. Tényleg
nagyszerűen nézett ki az építmény. Míg oda siettünk, megláttam egy fagyizót.
- Henry, kérsz
fagyit?- kérdeztem hirtelen.
- Ige…
- Majd én veszek
neked!- vágta félbe Shin vigyorogva.
- Én ajánlottam
fel hamarabb!- csattantam fel.
- Ez senkit nem
érdekel!
- Dehogynem,
Henry tőlem szívesebben fogadja el a fagyit, mint tőled.
- Én régebb óta
ismerem őt!
- Én pedig
fontos vagyok neki!
Henry persze
közben a tekintetét egyikünkről a másikunkra fordította, alig tudta követni
csatánkat, míg végül mindkettőnk vállát átkarolta.
- Figyeljetek.
Elhiszem, hogy ennyire szerettek. Éppen ezért, mindketten vehettek nekem
fagyit. Mivel imádom. Mi Ah, tőled egy 3 gombócos, eper, csoki, pisztácia
összeállítást szeretnék, Shin, te pedig hozz egy vanília, citrom, mentol kombót.
Köszi!
Míg a fagyizós
bácsihoz mentünk, Shin magában röhögött a barátján, én meg csak szégyenkeztem,
hogy miért is viselkedünk ilyen gyerekesen.
Henry-nek persze
nem jelentett gondot, hogy betermelje a 6 gombóc fagyit, csak Shin szólt rá
néha, hogy egyenletesen egyen mindkettőből, mert megsértődik, ha az enyém előbb
fogy el.
Bementünk az
épületbe, és kiálltunk az erkélyére. Tényleg nagyszerű volt a kilátás.
Ekkor csörgött a
telefonom, So Ra hívott. Mikor felvettem, köszönni sem volt időm, azonnal rám
zúdította a mondanivalóját.
- Hol a fenében
vagy? Eddig gondoltam, biztosan Shin-nel, vagy Henry-vel, mert mindkettő
eltűnt, de azért ez már gyanús. Féltem, hogy ha esetleg az előbbivel, akkor már
vízbe fojtottátok egymást. Amúgy Min Mi meg Alex egész nap szívják egymás
vérét, valami fergeteges a műsor. Akkor, hol is vagy?
- A Nurimaru
APEC House-nál, az említett két fiúval. Majd elmesélem. Nemsoká visszamegyünk!
- Ajánlom is.
Mert nem megyek nélküled Lucy bulijára. Bár nem igazán értem, miért hívott
minket. Elvégre utál. Mármint főleg téged és Min Mi-t. Nekem túl jó a
személyiségem ahhoz, hogy utáljanak. Akkor majd találkozunk- azzal bontotta is
a vonalat.
- Aggódnak, hogy
hol vagy?- vonta fel a szemöldökét Shin.
-
Féltenek tőled- válaszoltam kapásból.
- Miért, mit hisznek, mit csinálok veled?
-
Most épp a vízbefojtás jött szóba…
-
Ööö, azt hiszem én elmegyek a mosdóba- mondta Henry, és magunkra hagyott minket
az erkélyen. Elgondolkodóba estem, hogy ezt vajon direkt csinálta e, vagy
megártott a 6 gombóc fagyi. De tény, hogy alig mertem a fiúra nézni, és úgy
tűnt, ő sincs elragadtatva a társaságomtól.
-
Tényleg ilyen sokat bántalak? Sokszor érzed magad rosszul miattam?- kérdezte,
én meg hirtelen leblokkoltam. Ezt azért kérdezi, amit tegnap Jae Hwa mondott?
-
Nem- vágtam rá végül, mire furcsán elmosolyodott.
-
Persze, elvégre van, aki megvigasztaljon!- mondta keserűen.
-
Shin, azt hiszem tisztáznunk kéne, hogy…
Ekkor
azonban a telefonja csörgése félbeszakította az őszinteségi rohamomat.
-
Igen, Lucy?- vette fel, és leemelte rólam a tekintetét- Igen, mindjárt indulok.
Persze. Azért ennyire ne ugráltass. Jó, ahogy akarod!- majd letette és felém
fordult- Mennem kell! Majd ott találkozunk- majd el is robogott mellettem.
Ajkamat lebiggyesztve néztem utána. Sosem tudunk normálisan beszélni?
Két
perc múlva visszajött Henry, és körbenézett.
-
Hyungot kilökted?- nézett le a mélybe a korlátról.
-
Nem. Elment Lucy-hez- válaszoltam kedvtelenül.
-
Ti tényleg orvosra szorultok….- dörzsölte meg a halántékát- Gyere, sétáljunk
vissza- intett, majd gyalog indultunk a hotel felé. Csak másfél kilométerre
volt, így tényleg nem jelentett gondot. Persze Henry-vel ez sem pár perc alatt
történt, mert minden utcai bódét végignézett, és minden halacskamintás sapkát
felpróbált. Igen, értett 20 éves…
Már
sötét volt, mire visszaértünk a hotelhez.
-
Már így is elkéstünk a buliról…- motyogta Henry- Akarsz átöltözni?- nézett rám.
Én is lepillantottam magamra. Egyszerű farmer rövidnadrág volt rajtam, egy
beletűrt inggel. Nem akartam én kiöltözni.
-
Úgysem hiszem, hogy sokáig lennék itt- vontam a vállam, és épp hogy csak a
hajamat engedtem le, hogy ne legyen felfogva. Én nem tudtam, hogy a hotel
melyik termében buliznak, így Henry-re hagyatkoztam.
-
Bő félóra szerintem elég lesz, utána leléphetünk- súgta oda, mielőtt beléptünk
volna.
A
teremben meglepődtem, hogy mennyien vannak. Jó, nem jött azért el egész Korea,
de sok hírességet láttam, mind szebbnél szebb és rövidebbnél rövidebb ruhákban.
Igazából eléggé alulöltözött voltam, de nem túlzottan érdekelt. a szememmel So
Ra-ékat kerestem, de egyenlőre csak Han Tan igazgatót sikerült kiszúrnom.
-
Mi Ah!- üdvözölt mosolyogva- Nem is tudtam, hogy te is itt vagy.
-
Pont erre nyaraltam- válaszoltam, majd egy intéssel tovább is suhantam, hogy a
barátaimat keressem. Megláttam kissé távolabb, az egyik ablakban Min Mi-t és
Alex-et, gondoltam odamegyek hozzájuk, így is elég pattogósnak tűnt a helyzet.
De amikor elég közel értem, és meghallottam, miről beszélnek, akkor
megtorpantam.
-
Nem értem, hogy miért akarod folyamatosan a felelősséget rám hárítani-
hallottam Min Mi sértett hangját.
-
Talán mert te voltál az, aki hibázott. Te vagy az oka, ami történt- Alex sem
volt kevésbé ideges.
-
Mert valószínűnek tartottad, hogy amiatt a srác miatt majd otthagylak?
-
Ha barátod van, akkor nem találkozol más fiúkkal, ennyi az egész.
-
Ennyire nem bíztál bennem…
Jó,
inkább úgy döntöttem, hogy beszéljék meg a problémájukat nélkülem. Nagyon nem
hiányoztam nekik. De feljegyeztem magamban, hogy kifaggatom Min Mi-t, mire
jutottak. Ha már elkezdik megbeszélni a dolgokat, akkor jó úton haladnak.
Megláttam
So Ra-ékat, a terem másik felén, akik felém integettek, ezért oda indultam. Már
majdnem félúton jártam, mikor valaki hangja megállított.
-
Úgy tűnik, Kang Mi Ah nem vitte túlzásba ma a készülődést!
Erre
megfordultam, és Lucy-vel néztem farkasszemet, aki Shin kezét fogta. A fiú
igyekezett nem rám nézni. Hát legyen! Ha ő végig a mellettünk álló asztalon lévő
szülinapi tortát akarja bámulni, akkor csak nyugodtan.
-
Nem akartam feltűnősködni!- préseltem ki magamból egy mosoly félét, de inkább
grimasz lett belőle. Ő rajta valami eszméletlen magas cipő volt, és valami
hihetetlen kivágott-rövid szoknya… Jellemző.
-
Így jobban kitűnsz.
-
Bocsi- fintorogtam rá.
-
Szerintem nem sajnálod- folytatta gúnyosan- Elvégre miért is vagy itt?
-
Mert szülinapod van?- fűztem össze a karomat a mellem előtt, és éreztem, ha ezt
így folytatja, nagyon gyorsan el fogom veszteni az önuralmamat.
-
Biztos vagy benne?- húzta tovább az agyam.
-
Nem te hívtál meg?
-
Valóban. És te tényleg miattam jöttél?
-
Persze, hisz imádlak!- nevettem fel.
-
Én is így gondoltam. Azért jöttél, hogy a hajadat dobálva még több fiú tapadjon
rád!
Na,
erre lehunytam a szeme, és próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy Lucy barátai
mind körénk gyűlnek. Mit vétettem? Az övé Shin, ő a híres, ő Korea
kiskirálynője, akkor meg mi a francos fenének témázik rajtam? Már szinte
füstölögtem. Nem voltam olyan hangulatban, hogy egy egyszerű viccel
visszadobjam neki a labdát. Általában nem érdekelt volna, de most nem. Most robbantam.
-
Nevetséges vagy- szűrtem a fogaim között, majd hátat akartam fordítani, de
hangja ismét megállított.
-
Ajándékot nem hoztál? Ha tényleg miattam jöttél, kellett volna. Tudod…
szülinapom van!- az arca győzedelmes volt, mikor visszanéztem rá. Kész. Az a
gyenge szál, ami még eddig tartott, most egy egyszerű mondattal elszakadt.
Vége. Nincs már, ami bennem tartaná a dolgokat. Amennyire lehet, gúnyosan
elmosolyodtam, és visszasétáltam eléjük. Ránéztem a tortás asztalra, a torta
mellett ott volt egy élesnek tűnő kés. Felkaptam, és végighúztam rajta az
ujjamat. Helyes, elég éles volt, hogy belevágjon a bőrömbe. Visszanéztem Lucy
arcára. A szemei elkerekedtek, és rémülten nézett a kezembe lévő késre. Most
tényleg azt hiszi, hogy ki fogom nyírni? Szánalmas, miket nem képzel… Mondjuk nem mintha az én agyamon nem futott volna végig a lehetőség.
-
Ez nem túl jó ötlet!- hátrált két lépést, és feltette a kezét, mint aki egy
vérszomjas vadállat elől menekül.
-
Miért? A szülinapi ajándékodat kérted. Mindjárt megkapod!- válaszoltam gonoszan,
majd Shin-re néztem, aki a fejét csóválta, mintha azt akarná mondani, hogy
akármit is akarok, ne csináljam. Csak nem ő is megijedt? Hát ijedjen is. Utálom
mindet!
Csak
egy gúnyos félmosolyra húztam a számat, megragadtam a hajamat a vállam alatt,
és az egyikkel kifeszítve, másikkal a kést szorítva belevágtam. Persze párszor
végig kellett húzni a kést, hogy az egészet levágja, elvégre a hajam mindig is
dús volt. Végül a markomban fogtam az egykor jó hosszú hajamat, a hátamnál
pedig éreztem a levegőt.
Megragadtam
Lucy tenyerét, és beletettem a levágott hajamat.
-
Boldog szülinapot, Lucy!- mondtam lassan, nyugodtan, majd hátat fordítottam, és
kisiettem a teremből. Addig nem is álltam meg, míg ki nem értem a levegőre.
Lerogytam a lugas alá, egy padra, és kitörtek belőlem a könnyek. Hát ilyen
messze kellett mennem? Hogy végre nézzenek is valaminek? Hogy lássák, nem
vagyok ilyen gyenge ellenfél? Azok az érzések, amiket addig magamban tartottam,
most kijöttek belőlem. És csak sírtam, mint valami őrült. A hajamhoz nyúltam.
Ami régen majdhogynem derekamig ért, most a vállam alatt végződött nem sokkal.
Ráadásul az egyik oldalon rövidebb volt, a másikon meg hosszabb… még jó, hogy
nem fodrásznak mentem el…
Egészen
addig sírtam, míg lépteket nem hallottam magam mögül.
-
Jól vagy?- kérdezte valaki. Én igyekeztem letörölni a könnyeimet, és úgy néztem
hátra.
-
Shin, te… Miért nem vagy bent?- kérdeztem.
-
Téged kerestelek.
-
Hát megtaláltál…- húztam el a számat.
-
Nem hittem volna, hogy egyedül vagy…
-
Pedig egyedül vagyok…
-
Ha gondolod, szólok Jae Hwa-nak, hogy jöjjön ide. Rendben?- kérdezte, majd meg
is fordult, hogy visszamenjen, de ekkor megragadtam az ingjét, és a derekát,
majd a hátára támasztottam a homlokomat. Azonnal megtorpant.
-
Kérlek… Csak egy kicsit maradj így- motyogtam. Jó érzés volt hallani a
szívverését, érezni az illatát. Tudtam, hogyha vele vagyok, az ingoványos
terep, most mégis megnyugodtam. Nem is akartam elereszteni.
-
Mi Ah, ez… ne biztos, hogy jó ötlet- hallottam a hangját pár perc múlva.
-
Én nem vagyok Jae Hwa-val- mondtam- Sosem voltam. Csak barátok vagyunk. Amikor
nálatok fürödtem, akkor arról sem tudtam, hogy ott van. Úgy volt, ahogy
mondtam, semmi nem történt közöttünk. És amit te csóknak láttál, az sem volt
csók. Jae Hwa sose csókolna meg engem. Csak…- itt elgondolkoztam. Nem akartam
azt mondani, hogy miattunk csinálta- Nem akarta, hogy Lucy gyanakodjon, ezért
csinált úgy, mintha megtenné. Félreértés… - motyogtam a végén.
Erre
megfordított, és a szemembe nézett.
-
És te mit érzel?
-
Csak a barátom… semmi több!
-
Nem kellett volna ezt tenned Lucy miatt- bökött a hajam felé, mire ismét oda
kaptam.
-
Elegem van a barátnődből. Így legalább megnyugszik- vontam vállat, mintha nem
is törődnék vele.
-
Bolond…- morogta, majd végigsimított a hajamon, és megtapogatta a végét- Jó áll
a rövid haj! Jobban fogod szeretni, mint a hosszút, figyeld meg. Most gyere
velem!- megfogta a karomat, és magával húzott.
-
Shin, neked nem kéne Lucy-vel lenned?- kérdeztem a liftben- Hová megyünk?
-
Nem kell vele lennem, van ott elég barátja. És mindjárt meglátod, hova megyünk.
Két
perc múlva kiszálltunk, és az egyik ajtó elé húzott, majd becsöngetett.
-
Mi a fene…- nyitott ajtót az álmos arcú Minji koordinátorlány- Shin, mit
keresel itt? Noona foglalt! Sajnálom.
-
Miatta jöttem- bökött felém, és Minji-nek tágra nyílt a szeme, mikor engem is
meglátott.
-
Hol a hajad, dalíró lány?
-
Lucy-nél- válaszoltam, mire még jobban meglepődött.
-
Tudsz vele valamit kezdeni?- nézett rá Shin.
-
Természetesen, gyertek be!- intett.
Fél
óra múlva, miután elmeséltem a lánynak a történetet, és ő közben az ollójával
dolgozott a hajamon, azt mondta kész vagyok, és belenézhetek a tükörbe. A hajam
még mindig rövid volt, viszont most már divatosan vágva, kis oldalfufruval. A
hossza marad egy kicsivel váll alá érő. Még tetszett is.
-
Köszönöm- mosolyodtam el hálásan.
-
Semmiség, drágám. Most azonban sipirc haza, mert fáradt vagyok- intett a lány
mosolyogva, mire kiléptünk az ajtón.
-
Azt hittem, már elaludtál- mondtam a srácnak, aki nagyokat ásítozott- Visszamész
a bulira?- kérdeztem óvatosan.
-
Nem, aludni megyek. De előbb elkísérlek téged- nézett rám áthatóan, majd betolt
a liftbe. Némán mentünk fel a 10. emeletig, én sem tudtam, mit mondjak, és
valószínűleg ő sem, majd mikor megálltam az ajtó előtt, megköszörülte a torkát.
-
Jó lett a hajad- mondta zavartan.
-
Most tűnt fel?- nevettem erőltetetten.
-
Nem minden percben téged nézlek.
-
Ebben nem kételkedtem- fogtam meg a kilincset- Jae Hwa… ne legyél vele rosszba-
jutott eszembe- Ti túl jóban vagytok ahhoz, hogy…
- Hogy? Hogy miattad
összevesszünk? Nem miattad van, nekem elhiheted. Ennyire azért nem vagy fontos…
-
Igaz… menj aludni, és álmodj magadról, beképzelt- morogtam, majd kinyitottam
volna az ajtót, de visszarántott. Meglepődve fordultam vissza. Mit akar még?
-
Ezt megtettem érted, és mégsem kaptam cserébe semmit- biccentette félre a
fejét, és édesen mosolygott hozzá. mintha tudná, hogy ettől totál elvesztem a
józan ítélőképességemet.
-
Mit akarsz?- fűztem össze a kezem a mellkasom előtt, és ugyanúgy néztem rá, mint ő. Ezen
elmosolyodott, és az arcára mutatott.
-
Kérek egy puszit.
-
Hah- nevettem fel- Te tényleg nem vagy semmi, Park Shin. De ma tényleg hálás
voltam neked… így…- megfogtam a vállát, lábujjhegyre álltam, hogy elérjem az
arcát, amire nyomjak egy puszit. A baj csak az volt, hogy az utolsó pillanatban
elfordította a fejét, amitől a puszim majdnem az ajkára érkezett. Az utolsó
pillanatban fékeztem le, mikor már csak milliméterek választottak el tőle.
Ledermedtem. Egy kicsit is megingok lábujjhegyen állásomban, és máris
összeérünk. Ő csak lassan, szinte kínzó lassúsággal mosolyra húzta a száját,
átkarolta a derekamat, ezzel magához szorítva, és már csuktam volna le a szemem
annak tudatában, hogy meg fog csókolni…
Mikor
hatalmas sunggal kinyílt a ajtó, mire elkaptam a fejemet a fiúétól, és azonban
kinyitottam a szemem. Két dühös és döbbent arcú barátnővel találtam magam
szemben, mire egy békítő mosolyt villantottam, hiába.
Ha az időzítésért és
vonzataiért díj járna, akkor most a barátnőim nem csak az abszolút fődíjat
nyernék meg, hanem a közönségdíjat, a különleges effektek díjat, a legjobb
színésznő, és mellékszereplő díjat, legjobb tátott szájjal nézés díjat, és a
legjobb filmzenét azért nem, mert a szobából egy Beyonce szám harsogott, aminek
ugye nem ők voltak az értelmi szerzői.
-
Öhm…- eresztett el Shin, és arrébb tolt- Legközelebb ne akarj pofára esni, nem
akarok én lenni az, akinek mindig el kell kapnia! Na megyek. Jó éjt!- azzal
intett, és már ott sem volt.
Kár,
hogy ez az előttem álló két lányról nem volt elmondható. Remek, kezdhetek újra
magyarázkodni!
Áhhh, túl rövid egy fejezet :D
VálaszTörlésÉn néha hosszúnak érzem őket... :)
TörlésNéha nagyon sokáig írok egy részt (idő, ihlet, néha, -nagyon néha- kedv hiány miatt). Mindig eltervezem, hogy mi lesz a fejezetben, aztán valahogy mindig máshol kötök ki... :D És ahhoz képest, hogy az első fejezetek word-ben 3-4 oldal voltak, a mostaniak már 8-9... :D De örülök, ha vannak, akik még olvasnák tovább :)
szia! ma találtam a blogodra. egyszeruen imadtam! viszont lenne egy kerdesem. tudsz e megkoreai, k-poppos fanfictionoket mint a tied? ha igen linkelnél? meg egyszer koszonom . xoxo Kajak
VálaszTörlésbocsi, véletlenüll elküldtem ezt az üzenetet a következő fejezethez is....
TörlésSemmi baj :)
TörlésA másik fejezetnél (22.) megválaszoltam a kérdésedet :D
És köszi XD