30. fejezet

30. fejezet

24 óra

Ledermedtem, ahogy Jae Hwa kimondta az utolsó mondatot. Hogy mi a fene? In Ho… elkezdett remegni a kezem, szédültem, és hányingerem lett a gondolatától, hogy a fiú meg is hallhat. Ha eddig nem történt meg…

Nem értettem, hogy a fiúk mit beszélnek utána, csak meredten bámultam magam elé. Végül azt vettem észre, hogy Shin eszeveszetten vezetett a városba, amíg megérkeztünk a kórház elé, ahol leparkolt, kiugrott belőle. Intett nekem, hogy kövessem, mire, mint egy zombi, kiszálltam a kocsiból. Meg akarta fogni a kezemet, de elhúztam előle. Még ebben a helyzetben is tudtam, hogy ez nem lenne helyes. Elvégre ki tudja, mikor rontanak ránk az elvetemült sasaeng fanok? Ha kiderülne, hogy köztünk van valami...

Ő kicsit meglepődött, hogy elhúzódtam, majd bólintott egyet, és egymás mellett indultunk meg sietve a folyosókon. Jae Hwa a jelek szerint elmondta, hogy hol is van most a fiú, mert célirányosan indultunk el az egyik irányba. Nem sokára a sürgősségi osztály, egyik műtőterme előtt találtam magamat, ahol ott volt Jae Hwa és Henry. Csodálkoztam, hogy még senki nem derített ki semmit, hogy újságírók lennének itt. Ezért is jó, hogy a fiúk nem a kollégiumukban laktak, hanem külön házuk volt, amiről nem tudnak mások. Reméljük, még jó sokáig.

Shin azonnal odarohant Jae Hwa-hoz.

- Van valami hír?

- Még mindig bent van. Rendesen ki kell mosni a gyomrát, de megmarad. Szerencsére időben észrevettük… vagyis észrevette Henry- halkult el a hangja. A maknae-ra néztem, akin látszott, hogy kicsit sokkos állapotban van. Odasétáltam mellé, és leültem, közben kezemet a hátára simítva. Nekik ez még szörnyebb lehetett, mint nekem, így próbáltam erősnek látszani.

- Jól vagy?- kérdeztem suttogva, mire rám nézett.

- Ha hyung kijön a műtőből, esküszöm megfojtom!- mondta nyugodt, túl nyugodt hangon, mire egy csöppet elmosolyodtam.

- Együtt fojtjuk meg- ütögettem meg a hátát.

- De… miért tesz ilyet valaki?- nézett rám a nagy szemeivel, mintha tőlem várna választ valami olyanra, amiről fogalmam sem volt.

- Biztos nem ok nélkül… de semmilyen ok nem lehet egy ilyenhez elég nyomós- morogtam, és mikor felnéztem, láttam, hogy Han Tan Igazgató közeledik, nagy léptekkel.

- Mi folyik itt?- fordult a fiúkhoz mérgesen, akik lehajtott fejjel álltak, és látszólag egyiknek sem akaródzott megszólalni. Elhiszem, hogy ez egy elég kellemetlen helyzet.

De szerencsére pont ekkor lépett ki az előttünk lévő ajtó mögül az orvos, mire a fiúk köré sereglettek, és ezer kérdéssel lepték el.

- Aggodalomra semmi ok!- mondta az orvos- Megmarad, de még pár napig bent kell tartanunk vizsgálat alatt! Kimostuk a gyomrát, és észrevettük, hogy gyomorfekélye is volt a fiúnak. Bent kell tartani még kezelésre- mondta, mire mindenki felsóhajtott. Félig megkönnyebbülten, hogy megmarad a fiú, félig szomorúan, hogy szegénynek még több baja van.

- Rendben fiúk! Még részletes beszámolót kérek az esetről!- mondta Han Tan igazgató, mire a fiúk bólintottak egyet- Majd valaki bejön az irodámba, és elregéli, mi is folyik itt pontosan. A médiát mindenképpen ki kell zárni belőle, nem derülhet ki semmi. In Ho-nak most lábsérülése van, ezért nem lép fel az elkövetkezőkben. Az orvosokkal majd beszélek, hogy véletlenül se szivárogtassanak ki semmit. És ti is tartsátok a szátokat. Hozzátok be In Ho személyes dolgait, rendben?

A fiúk bólintottak, majd az igazgató elment.

Mivel több ember nézett furán a fiúkra, talán valaki fel is ismerte volna őket, így, hogy mégse kelljen elmenniük, bekéredzkedtek In Ho leendő kórtermébe.

- Gyere!- nézett az ajtóból rám Shin, és megfogta a kezemet, majd behúzott. Hüvelyujjával lágyan megsimította a bőröm, ami nagyon jól esett. Leültünk az ágy szélére, és a fiú lazán átkarolta a derekamat. Pár percig csendben bűvöltük a légkört, hogy ugyan már, legyen egy kicsit felszabadultabb, de végül meguntam a dolgot.

- Elmegyek én In Ho ruháiért, hogy ti maradhassatok itt, ha behozzák.

- Veled megyek…- szólalt meg Shin rám nézve, de mosolyogva csóváltam a fejemet.

- Maradj csak. Fogok egy taxit.

- Mostanában mindig lepasszolsz, talán a hátam mögött megcsalsz? Pedig mikor velem vagy, úgy tűnik, nagyon ragaszkodsz hozzám!- kérdezte a fiú az oldalamba csípve.

- Nem tudom, hogy ki mászott tegnap is az ágyamba…- morogtam.

- Nem hinném, hogy kíváncsiak vagyunk a részletekre, kölyök is van a társaságban- intett Jae Hwa Henry felé.

- 20 éves vagyok!- háborodott fel a kis szőke.

- De agyilag fele annyi- mordult fel Shin, mire kicsit elnevettük magunkat.

- Tényleg megyek- álltam fel, mire a fiú kicsit visszahúzott, hogy egy csókot nyomhasson az ajkamra, majd elengedett.

- Siess vissza, vagy lecseréllek egy szexi ápolónőre- kacsintott, mire egy fintor után kiléptem a szobából. Bár Shin-t ismerve talán aggódhattam volna, hogy tényleg lecserél.

Hamar fogtam egy taxit, és visszamentem az épületünkhöz. Kicsit felszabadultabb voltam, hogy tudtam, In Ho-nak nem sikerült kinyírnia magát, inkább dühös voltam rá. Hát hogy volt képes ezt tenni? Tudom, hogy a többiek is nagyon feszültek, és idegesek, még ha próbálkoznak is poénkodni. De tudom, hogy ez most nekik nagyon nehéz. Rosszabb, mintha a fiú hátat fordított volna nekik. Tudtam, hogy ez után lesz mit megbeszélniük egymással.

Felértem a szintünkre, és beütöttem a kódot, amit mondtak a fiúk. Egyenesen a felső emeletre tartottam. Nem voltam még In Ho szobájában, így nem tudtam, hogy tartsak e attól, hogy valami rám borul, de inkább olyan igényes összevisszaság volt a szobára jellemző. Olyan fiús szoba volt. A szekrényhez léptem, és kerestem valami ruhát, bepakoltam, amit úgy ítéltem, a fürdőbe is elmentem a fogkeféért és hasonlókért. Aztán reméltem, hogy nem a többiek cuccát pakoltam el. Végül visszatértem a szobába, körbenéztem, hogy hátha találok valamit, ami nélkülözhetetlen az életéhez, mikor megakadt a szemem az asztalon fekvő telefonján, és a mellette levő papíron. Rossz előérzetem támadt, majd odasétáltam hozzá, és széthajtottam.

„Tisztelt Hong In Ho!

Tájékoztatjuk ezúttal, hogy a mai nap, alulírott Bang Gong Soo ügyintéző hitelesítése által a Hong birtok öröklési jogait, és Hong Moon Ki, a maga apja, végrendeletét módosították. Betekintésért a mai naphoz egy hétre fáradjon be az irodánkba…”

Hogy mi? Végrendelet módosítás? Megnéztem a másik lapot, amin írott szöveg volt.

Fiam…

Most utoljára írom le ezt a szót. Nem sokára nem lesz jogom ezt mondani. Apáddal így döntöttünk, és ez a legjobb, amit tehetünk. Már csak a papírokat kell elintézni, és végleg nem leszel már tagja a családunknak. Élj boldogan a színpadodon.

Anyád

Ezen sokkolódtam. De még jobban a nőies kézírás alá vésett feldúltságról árulkodó soroktól:

Akkor éljetek a tettetett boldogságotokban, Hong asszony…

Tudtam, hogy In Ho véste oda azokat a sorokat, talán mielőtt…

Felment benne a pumpa. Hát hogy teheti valaki ezt a fiával? És In Ho miért azonnal így reagálta le. Szinte automatikusan, remegő kezekkel a telefonjáért nyúltam, és a telefonkönyvet kotortam elő. Majd kikerestem az anya szót, és a fülemhez emelve tárcsáztam.

*

Megálltam a kórházi szoba előtt. Nem szűrődött ki egy hang sem onnan, de valahogy mégis úgy éreztem, hogy bent vannak. Nagy levegőt vettem, és lenyomtam a kilincset. Elég rendhagyó látvány terült a szemem elé. Henry az ablakpárkánynak támaszkodott, arca haragos volt, Shin az egyik széken ült, tenyerébe temetett arccal, Jae Hwa pedig nagyokat fújtatott az ágy mellett, amiben In Ho feküdt, és kerülte az összes többi tekintetét. De legalább ébren volt, hál istennek. Kicsit megkönnyebbülten felsóhajtottam. Majd egyre inkább felgyülemlett bennem az idegesség, a tette miatt.
Szinte a légy zümmögését meg lehetett volna hallani ebben a feszült légkörben. Jöttömre mind felnéztek.

- Öhm..- nyögtem a furcsa tekintetektől, majd In Ho-ra néztem- Felébredtél?- kérdeztem meg a nyilvánvalót, mire csak elhúzta a száját, és lekapta rólam a tekintetemet. Itt szakadt el a cérna, odasétáltam hozzá, és nem érdekelt, hogy infúzióhoz van kötve a gyerek, odasétáltam mellé, és közel vittem az arcomat az övéhez, hogy alig pár centire volt az arcunk egymástól.
- Te tényleg ennyire hülye vagy?- kérdeztem.

Az ezután beálló döbbent csöndet is vágni lehetett volna, In Ho szeme meg összeszűkülve meredt rám, de még mindig szótlan volt.

- Sejtem, hogy még egy szót sem szóltál a bandádnak.. erről!- mutattam fel a levelet- Gyáva vagy, In Ho, gyáva vagy…- motyogtam neki.

Mihelyst meglátta a kezemben lévő papírt, a szeme dühössé vált, megpróbálta kikapni a kezemből, de nem engedtem. Nem. Nem hagyom! Még szerencse, hogy ágyhoz volt kötve.

- Mi Ah- sziszegte ingerülten- Tedd azt le!

- Nem. Joguk van tudni, egy csapat vagytok.

- Fiúk, kimennétek?- nézett körbe a beteg, de Shin csak felpattant, és kivette a kezemből a papírokat.

- Eszem ágában sincs!- dörrent rá In Ho-ra, aki egyre nagyobbakat fújtatott, majd rám szegezte a tekintetét.

- Miért csinálod?

- Mert nem normális, hogy ezt tetted. Felhívtam az anyádat is. Elmondtam neki, mit csináltál- mondtam, mielőtt még megölt volna a tekintetével. De az a szem csak ezután közvetített igazán utálatot.

- Hogy mit csináltál?- ült fel jobban, hogy egy síkban legyünk a fejünk- Minek szólsz bele mások életébe?- ordította. Jae Hwa próbálta visszatolni, de arrébb lökte a srácot is.

- Hát abba igenis beleszólok, ha ki akarod magad nyírni!- tártam szét a kezem.

- Maradtál volna otthon, ahol voltál. Bár ne költöztél volna a szomszédba! Felforgattad az egész bandánk életét. Boldog vagy?- ordította, hogy már tényleg megijedtem. És amit mondott, az rendesen szíven ütött. In Ho…

- Hé, csak mert rájött, hogy mi miatt akartad megölni magadat, nem kell leordítani. Amiért hibát követtél el, azért nem őt kéne vádolni- karolt át Shin, mikor látta, hogy mindjárt elsírom magamat, de én lelöktem a kezét.

- Bocsáss meg, In Ho, hogy ennyire és eddig zavartalak. Többé nem fordul elő- mondtam érzelemmentesen, majd kisiettem a kórteremből. Mihelyst kiértem, összeszorult a torkom, és ismét elfogott a kételkedés abban, hogy jó helyen vagyok e. Elindultam a folyosón, és mikor magam mögött lépteket hallottam, megszaporáztam a lábamat. Mindez hiába. Valaki megragadta a karomat, és szembe fordított magával.

- Shin…- motyogtam, és riadtan körbenéztem, majd megláttam, hogy rajtunk kívül vannak még a folyosón, akik eddig ugyan nem vettek észre, nagyon szem előtt voltunk- Meglátnak!- próbáltam kihúzni az övéből a kezem, de nem engedte, hanem egy egyszerű mozdulattal kitárta a mellettünk lévő kis raktárhelységet, és belökött rajta, majd bevágta az ajtót. Pár pillanatig, míg nem kapcsolt a fiú lámpát, addig csak a sötétbe tapogatóztam. És miután világos lett, szintén nem tudtam körülnézni, mert Shin az egyik polcig tolt, és rátapadt a számra. Váratlanul ért, így próbáltam eltolni magamtól, de nem volt hosszú életű az ellenkezésem. Mindig levett a lábamról, így belesimultam az öleléséből, és hagytam, hogy csókoljon. Tudtam, miért csinálja. Valamilyen szinten így vezeti le a feszültségét, ami, mint a banda vezére, őt sújtotta. Nem lettem volna a helyébe, fogalmam sem volt, milyen gondolatok kavaroghattak a fejében. De ha egy kicsit is segíthettem rajta, már megérte. Azt hittem, ha hagyom, megnyugszik, de továbbra is olyan sürgetően csókolt, mint aki képes lenne lerángatni a ruháimat ebben a kis zugban, és olyat tenni, amire még nem nagyon éreztem magam késznek. A keze már a pólóm alá simult, és belőle pont kinéztem, hogy nem zavartatná magát itt.

- Shin…- motyogtam, miközben finoman eltoltam, és szemébe néztem- Hogy van az, hogy te mindenhol találsz egy raktárt, ahol rám mászhatsz?- motyogtam, és vállára hajtottam a fejemet. Ő kicsit kuncogva átölelt, és úgy suttogta a fejembe.

- Adottság. Amúgy nem akartam ezt tenni, de ezt hozod ki belőlem. Csak beszélni akartam veled. Ne vedd a szívedre, amit In Ho mondott. Ő benne most furcsa dolgok játszódhatnak le. Nyilván ő sem akart igazán meghalni. És most rajtad vezeti le a feszültségét. Ne aggódj, minden rendbe fog jönni, rendben?

- Ne aggódj, erősebb vagyok, mint hiszed- mondtam kicsit sóhajtva.

- Te csak erősnek hiszed magadat. Előadod a keményt csajt, aztán…- a kezét egyre fentebb vitte a derekamon, egyre közelebb a mellemhez, amitől megint zavarba jöttem, és elpirulva elfordultam, amire kicsit felnevetett- Tőlem mégis félsz- ölelt át hátulról, majd fülembe súgta- Nem teszek veled semmit, amit nem akarsz… még!- erre az utolsó szóra nyeltem egy nagyot- Most visszamegyek a fiúkhoz, mielőtt szétszedik egymást. De holnap este menjünk el randizni, tudom, hogy hiányzik neked egy normális párkapcsolat! Nekem is...- tette hozzá kisvártatva.

- Tudom, hogy mi sosem mehetünk el rendesen randizni, nem járhatunk az utcákon kézen fogva…

- Hogy ne tehetnénk? Majd késő este. Holnap nem lesz semmi dolgom. Na?

- Nem is tudom Shin, így is megláthatnak…- motyogtam.

- Nincs benned kalandvágy?- emelte fel az államat az ujjával.

- Nem akkor, amikor a híred forog kockád, bolond…

- Nem érdekel, akkor is elmegyünk… jó móka lesz- mosolygott.

- Hát… benne vagyok!- mondtam végül.

- Remek. Holnap este 10-re legyél kész- nyomott egy csókot a számra, majd ki is sietett a szobából.

Hát már megint éreztem magamon a Shin erre járt, Shin letarolt, és Shin elment érzést. Még jó, hogy tudtam, hogy nem örökre. Egy nagy tanácstalan sóhaj kíséretében vártam leültem az egyik vödörre, és ott ültem. Fogalmam sincs, mennyi ideig. Csak éreztem, ahogy egyre jobban zárom ki magamból a káros gondolatokat. Hagytam, hogy mind eltávozzon belőlem, csak akkor nyugodtam meg teljesen, majd elindultam hazafelé.

Épp, hogy kiléptem az ajtón, szemben találtam magam egy elegánsan öltözött nővel. Akit ismertem.

- Hong asszony- hajoltam meg kicsit, mikor ő is felismert.

- Köszönöm, hogy hívtál!- tette a kezét a vállamra, és bármennyire is erős nőnek tűnt, és bármennyire és száraz volt most a szeme, tudtam, hogy míg idáig eljött, megeredt a könnycsatornája.

- Még ha a fia meg is utált érte… mivel itt van, megérte!- vontam meg a vállamat.

- Múltkor túl kemény voltam veled- hajtotta le kissé a fejét.

- Még élek!- kerültem én is a szemkontaktust.

- Fogalmam sem volt, hogy ezt fogja magával tenni…- motyogta.

- Én mondtam, hogy szüksége van a családra. Csak fogadják el ilyennek. Ő boldog lehetne így. Kérem!- néztem végre a szemébe- Utáljon engem helyette.

- Miért viseled ennyire a szíveden a sorsát?- kérdezte.

- Mert ő is változtatott rajtam. Ezek a fiúk nem csak annyit érnek, amennyi a bohóckodásuk a színpadon. Hálás vagyok nekik, amiért eltölthettem velük egy nyarat.

- Hazamész?

- Vagy igen, vagy nem. Sok dologtól függ…- kerültem a választ.

- Remélem jó döntést hozol!- mosolyodott el egy kicsit.

- Mindenki ezt várja tőlem- eresztettem meg én is egy kis ajakferdülést.

- Szerintem a fiúk is ugyanannyit, ha nem többet köszönhetnek neked, mint te nekik- veregette meg a vállamat, majd bement az épületbe mellettem. Addig néztem utána, míg el nem tűnt. Utána szomorú mosolyra húztam a számat, és hátat fordítottam a kórháznak. Ha a jó tanácsainknak csak egy tized része is célba ért… az már nagy siker. És mondjon bárki bármit, már ennyitől is jobb lesz a világ.

*

Másnap sehogy sem akartam reggel kikelni az ágyból. Nyűgösnek éreztem magam, és a fejem is fájt. Tegnap találkoztam So Ra-val, és elmondtam neki, mi történt In Ho-val. Mondanom sem kell, hogy olyan oldalát ismertem meg, a lánynak, amit még sosem láttam. Nem akadt ki, egyszerűen csak, mint valami érzelemmentes zombi, felállt az asztaltól a kávézóban, azt mondta, most mennie kell. És hallottam Jae Hwa-tól, hogy olyan szinten összeveszett In Ho-val, mikor bement hozzá, hogy nem valószínű, hogy fognak még beszélni…

Min Mi-vel is találkoztam délután, a műsor előtt, amiben bevallották, és megerősítették Alex-szel, hogy egy párt alkotnak. Mondanám, hogy nagyon rózsaszín felhős kapcsolat, de nem lenne igaz. Inkább olyan ingovány az egész, mint az miénk, Shin-nel.

A telefonom kijelzője felvillant, és meghallottam az sms jelző hangomat is.

-Biztos Shin az- gondoltam, és mosolyogva érte nyúltam. Rányomtam a megnyitás gombra, és elcsodálkoztam. Számomra ismeretlen számtól jött. A szövegét meg vagy 10-szer újra kellett olvasnom, mert nem voltam képes épp ésszel felfogni.

„Élvezd ki a mai napodat. Ez az utolsó nyugodt 24 órád. Hidd el, egyszer még te is megköszönöd! Lucy”

Meredten néztem az üzenetre. Mit akar ez jelenteni? Mégis, hogy akar nekem ártani? Ajkamba haraptam, hogy éreztem, hogy a külső részét felsértem. Már megint, kinek ártottam? Lucy-ből sok mindent kinéztem, hogy keseríthetné meg az életemet. Még hogy megköszönöm neki egyszer! Milyen álszent liba.

Azonban nem tudhattam, hogy mit fog velem kezdeni, és hogy ez üres fenyegetés, vagy komolyan készül valamire, így úgy döntöttem, hogy míg nem dől az ember háza, miért szaladgáljon köröket feleslegesen. Lehet, hogy rossz filozófia volt... De hisz ez nem olyan, hogy tudom, hogy jön az árvíz, és felpakolom a homokzsákokat. Nem, ilyenkor az ember nem tudhatja, hogy a támadás honnan jön. Feleslegesen meg nem ijedek meg tőle.

Így egy nagy levegővétel után arrébb löktem a telefont, és el kezdtem készülődni a mai naphoz. De a gondolat valahogy beleette magam az agyamba. Olyan sok szörnyűség történt mostanában. Mi lenne, ha csak nekem is 24 órám maradna? Kiket akarnék látni? Kikkel akarnám tölteni? Kiknek mondanék, és mit? Mit akarnék mindenképpen megtenni?

Sok időm volt még az esti randiig, így elhatároztam, hogy ma nem fogok lustálkodni, inkább azokkal töltöm, akik fontosak nekem.

Azonnal tárcsáztam anyám számát, aki két kicsöngés után fel is vette. Így alakult, hogy délelőtt bementem hozzá a stúdiójába, és segítettem neki kicsit, aztán ebédidőben vittem egy kis ebédet apámnak az irodájába. Mondanom sem kell, hogy nagyon meglepődtek, hogy ilyen vagyok. Sosem voltam jó gyerekük, csakúgy mint ők sem voltak jó szülők. De miért haragudtam volna? Ami volt, azon úgysem lehet változtatni. Változtatni csak MOST lehet. Egyiküknek sem volt nagyon ideje, így vittem be a fiúknak is egy ennivalót a DS-be. Csak Jae Hwa és Henry volt bent, akik meséltek In Ho állapotáról. 
A fiú már jobban volt, de azért kellett neki még idő a felépüléshez. Így a hétvégi koncertjüket el is kellett halasztani. Aztán meséltek a beosztásukról, jövő hónapban Taiwanban és Japánban koncerteztek, aztán ősszel kezdik az Amerikai és Európai turnéjukat. Jae Hwa volt az, aki úgy tűnt, nagyon szeret koncertezni, Henry kicsit belefáradt abba is, hogy arról beszéltünk. Ez furcsa volt, mert ő volt a kis energia bomba mindig. De az ő idejüket sem rabolhattam sokáig, igaz egy kicsit maradtam az énekpróbájukon. Min Mi-vel is összefutottam az ügynökségben, de nem sok ideje volt neki sem. Azonban vigyorogva elmesélte, hogy kapott egy nagyon jó szerepet a következő drámában, amit majd forgatnak. Ennek igazán örültem, hisz tudtam, mennyire szeret színészkedni.

Délután ismét So Ra-val loptam a napot, és a nagy melegre való tekintettel egy strandra mentünk el. Próbáltam felhozni az In Ho témát, de mindig elzárkózott előle. Nem hibáztattam, de tudtam, hogy egyszer neki is szembe kell néznie a problémával. Így hamar elment a délután is. Végeredményben régen volt ilyen mozgalmas és boldog napom. Talán, ha tényleg 24 órám maradna, akkor is ilyen boldog szeretnék lenni. Miután hazaértem, láttam, hogy fent van Aliz skype-on, és azonnal őt is tárcsáztam.

- Neked is ott kell az első randidat megrendezni, mikor elhatároztam, hogy én foglak felöltöztetni rá!- sóhajtotta a kamerába.

- Sajnálom, nem mehetünk Budapestre randizni!- nevettem.

- Nem félsz, hogy valami baj lehet?

- Hidd el, én is tartok tőle… De majd vigyázunk!

- Nagyon szereted?- vigyorgott be a kamerába.

- Igen. Azt hiszem nagyon- dőltem hátra.

- Akkor ott maradsz, igaz?

- Hát…- így, hogy ki mondta, rájöttem. Igen, itt akarok maradni. Lehet, hogy furcsa, érzelmes. Tudtam, hogy nem láthatjuk egymást túl gyakran. De vele akartam lenni. Szerettem. És azt hittem több indok nem is kell.

- Ha minden jól jön ki, akkor igen. Szeretnék vele maradni- vallottam be most először. Hiába, ő ismert engem a legjobban, még ha most nagyon messze is voltunk egymástól.

- Hiányozni fogsz, nagyon.

- Majd gyakran megyek haza, és te is jössz ide, bolond- mondtam, igyekezve feledtetni vele a tényt.

- Mindenképp! Csak fura lesz… eddig minden élményeinket közösen osztottuk meg. Most meg kicsit elágaztak útjaink…

- Ez nem változtat azon, hogy te vagy a legjobb barátom. Még ha félévente látjuk egymást, ha mindkettőnknek más társaságai is vannak, és még akkor is, ha úgy tűnik, eltávolodtunk egymástól… Akkor is te leszel az egyik legfontosabb ember az életemben. Akire bármikor számíthatok…- mosolyogtam, mire ajkába harapott. Tudta, hogy nem vagyok az, aki ki szokta önteni a lelkét ennyire. De ha igen, az meg szokta hatni.

- Menj a francba- morogta most is a könnyeivel küszködve, majd az asztalára csapott- De most gyerünk! Mutasd meg, mit akartál felvenni, én meg cenzúrázom!- vigyorgott, mire képtelen voltam én is a példáját követni.

*

Teljesen kész voltam, mikor elérkezett a 10 óra. Így is már egy ideje fel alá járkáltam a szobában, mint valami felhúzható egér. Végül egy egyszerű ruhát vettem fel, egyszerű kis balerina cipővel. Nem akartam sem alul, sem túlöltözött lenni, ezért inkább maradtam az egyszerű saját stílusomnál.

10 előtt két perccel kaptam egy üzenetet.

Shin üzenete: Lejössz az épület elé? Akkor nem kell felmennem…

Fintorogtam egyet, majd bepötyögtem a választ.

Mi Ah üzenete: Persze, le ne törjön a lábad. De ha megbocsájtasz, nem az ablakon ugrok, hiába az a rövidebb és gyorsabb út, inkább a liftet használom.

Shin üzenete: Míg ezt beírtad, simán leértél volna…ㅋㅋㅋ

Ezen muszáj volt mosolyognom, majd felkapva a táskámat, lesiettem. Pár perc alatt ott is voltam a bejáratnál. Láttam, hogy a fiú az előtte lévő terecskén ül egy padon, baseball sapkába, napszemüvegben, és az eget kémleli. Tényleg azt hiszi, hogy onnan érkezek? Közelítő lépteimre rám emelte a tekintetét, majd felállt, és rám mosolygott.

- Bocs, ma kicsit meghúzódott a próbán a bokám. De nem vészes…- mondta.

- Ó, tényleg?- néztem a bokájára. Tudtam, hogy anélkül nem igazán tudja a táncokat megcsinálni.

- Nem, csak kellett egy kifogás- nevetett fel, mire próbáltam tarkón vágni, de elhúzódott.

- Gonosz vagy!

- Te versz mindig!- tette fel a kezét, majd hirtelen magához ölelt és nyomott egy puszit a fejem tetejére- De hát téged ilyen spártain kell elfogadni.

- Nagyokos, azt sem tudod, hol van Spárta!- morogtam.

- Hogy ne tudnám- fűzte össze az ujjainkat- Én is jártam iskolába, és bármily elképzelhetetlen, van is valami az agyamban… De most a gyomromban épp nincs semmi. Szóval menjünk enni- majd a válaszomra sem várva húzott maga után. Furcsa volt, hogy az ujjai az enyém köré kulcsolódtak. Ugyanakkor hihetetlenül boldog voltam. Hisz ő Shin… akit mindenki imád… és pont én vagyok, aki neki kellek!

Nem is láttam, hogy milyen étterembe húzott be, csak mikor felismertem a benti bútorzatot, akkor húztam mosolyra a számat.

- Mikor először megláttalak itt ülni…. ahogy engem néztél… akkor még fogalmam sem volt, hogy ez lesz- sóhajtotta jó kedvűen. Igen. Első napom volt itt, mikor ebben a ramenesben megpillantottam a fiút. Nem is ismertem fel. Most sem voltak sokan, pont mint akkor. Ez a hely pont azért volt jó. Mert apró volt, és nem a legfelkapottabb. Ide az jött, aki egy kis magányra vágyott. Itt nem ismerték fel…

- Bunkónak találtalak, amiért nem vetted le a szemüvegedet itt- mondtam.

- Láttam a tekinteteden már akkor is, hogy nem autogramot akarsz kérni…

- Meglepődhettél, hogy utána be akartam törni hozzátok- nevettem.

- Mit ne mondjak, kiakasztott, hogy egy elvetemült fan püföli az ajtót…

- Engem meg az, hogy a szomszéd srác bunkósága az eget veri.

- Mi változott?- nézett rám.

- Semmi… csak épp belezúgtam a bunkóságodba. Te meg belém, mert a végzet asszonya vagyok.

- Idióta vagy, nem végzet asszonya!- mondta vigyorogva a fejét csóválva, majd mikor rágrimaszoltam, megfogta a kezemet az asztal fölött- Nem a végzet asszonya vagy, hanem az én asszonyom. Nem adlak senkinek.

Ezek után két másodpercig bírtuk fapofával, majd egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. Szent ég, ki és mit csinált Mr. Ki vagy te mi vagy te hozzám képest urasággal? Rejtély…

*

- Hová menjünk? Mit szeretnél csinálni?- nézett rám Shin, miután kijöttünk a ramenesből, és ismét összekulcsolta az ujjainkat.

- Hát..- gondolkoztam el. Láttam pár keleti drámát, és tisztában voltam, mit csinálnak egy randin. Vidámparkba mennek, a Seoul Tower-höz, egyéb ilyen puccos helyre, de… ha 24 órám lenne csak… nem érdekelnének az ilyen helyek.

- Csak sétáljunk ott, ahol nincsenek sokan- mondtam.

- Most még mindig attól félsz, hogy felismernek engem?- kérdezte az utcára mutatva. tényleg alig volt egy lélek is. Hisz ez egy egyszerű hétköznap, ráadásul már elég késő is volt.

- Nem, attól félek, hogy az emberek furcsán néznek majd rám, mert csak ilyen satnya barátot tudtam összeszedni!- pimaszkodtam.

- Tudod, más úgy érezné, hogy megfogta az Isten lábát, ha velem randizhatna- húzta el a száját, és indult az úton a Han folyó felé.

- Talán pont azért küldött az ég engem hozzád, hogy kicsit szedjek le az egódból.

- Jó úton haladsz. A végén önértékelési problémáim lesznek.

- Neked? Soha!- ráztam a fejem- Amúgy mesélj! Mit mondott az In Ho ügyre Han Tan igazgató?

- Ki volt akadva. Elmeséltük neki is, mi történt a szüleivel. Végül is nem szedte le a fiú fejét, csak majdnem. Azt hiszem ha kiengedik, és rendbe jön, akkor még kirobbantják a háborút. Azonban hallottam, amit beszélt In Ho az anyjával. Azt hiszem, jó úton vannak. Persze nem volt semmi filmbe illő összeborulás, csak… lehetett érezni, hogy megtört valami. Büszke vagyok rád- nyomott egy puszit az arcomra.

Hát lehet valaki még ennyire aranyos, menő, és szívrengető, mint ez a fiú? Lehet, hogy csak nagyon szerelmes voltam belé, de konkrétan megmozdult, és én már azért odavoltam. Persze nem volt az az isten, amiért ezt ki is mutattam volna. Az kellett volna még, ha még jobban elszáll magától. Még ennél jobban…

- Akkor örülök, ha legalább ennyire jó voltam- sóhajtottam, arra gondolva, hogy beszélnem kellesz azzal az idiótára, aki most csövekre van kötve. Nem szerettem az emberekkel rosszba lenni.

- Sok mindenre vagy még te jó!- bökött oldalba, mire felé fordultam.

- Például?- néztem rá, kis mosollyal.

- Például- vigyorodott el, majd magához húzott egy apró kis csókra- Erre rendkívül jó vagy- kuncogta, mire felhorkantottam.

- Remek, ezek szerint ha nem jön be az élet, még mindig elmehetek utcalánynak!- mondtam kicsit gúnyosan.

- Tudod mi a baj veled, Mi Ah? Nem viselkedsz úgy, mint aki szerelmes lenne belém. Ugyanolyan vagy, mint régen, azzal a különbséggel, hogy nem harapod le a fejem, ha hozzád érek.

Erre nem tudtam mit mondani, csak tátogtam, mint valami hal. Igaza volt.

- Annyi ideig tartottam magamban az érzéseket…- motyogtam.

- Már nyugodtan kimutathatod őket- biccentette félre a fejét, mire felsóhajtottam. Ő minden ilyesmit észrevesz rajtam. Valamiért ez megkönnyebbültséggel töltött el, így fejemet beletemettem a vállába. Beszívtam illatát, míg éreztem, ahogy a karjait körém fonja. Még szerencse, hogy nem voltak sokan a Han partján.

- Biztos nem akarsz valami mókásat csinálni az első randinkon?- kérdezte a fülembe suttogva.

- Csak veled akarok lenni!- szaladt ki a számon gondolkozás nélkül, és hallottam, amint egy nagy lélegzetet vett.

- Tudod, minden közül, amit eddig mondtál nekem… talán ez esett a legjobban.

*

- Mindjárt ott vagyunk!- mondta mellettem mosolyogva.

- De mégis hova megyünk?- kérdeztem már ezredszerre. A Han parton sétáltunk, és valamit nagyon meg akart mutatni.

- Mindjárt meglátod!- válaszolt derekamon nyugtatva a kezét.

Boldog voltam. Most olyanok voltunk mint két teljesen normális ember. Egy pár. Tudtam, még ha nem is tart örökké, most ki kell használni.

- Ott van, te kis kíváncsi!- mutatott előre. A szám egy széles mosollyá alakult. Előttünk a Banpo híd világított ezer színében. Ezer képen láttam már, de még élőben sosem.

- Nem is tudtam, hogy ilyen romantikus lélek vagy, Shin!- suttogtam meglepődve.

- Nem tetszik? Akkor mehetünk is haza…!- fogta volna meg a kezemet, de megállítottam.

- Dehogy! Köszönöm.

- Sejtettem. Egyszer mintha mondtad volna, hogy még mindig nem láttad este. Hogy tetszik?

- Nagyon szép!- mosolyogtam rá- Leülünk oda?- mutattam az egyik padra.

- Persze!- húzott maga után. Végül úgy telepedtünk le a padra, hogy ő mögöttem ült, és a hasamnál kulcsolta össze a kezét, én meg nekidőltem.

Nem szólaltunk meg, csak csendben ültünk, és néztük a hidat. Nem kellett üres fecsegés, egyszerűen magát a tényt élveztük, hogy együtt vagyunk.

- Shin, ugye tudod, hogy olyan vagy, mint ez a híd, igaz?- szólaltam meg végül.

- Olyan erős, olyan szép, olyan sokszínű?- kuncogott a fülembe.

- Nem, te bolond! Az a közös bennetek, hogy nem kell előttem állnia egyiknek sem, ha látni akarom, beírom a nevét a google-be, és ott is van!- mondtam egyszerűen, nem gúnyosan.

Erre megfeszült mögöttem, és éreztem, hogy kavarognak benne a gondolatok.

- De…- folytattam- Míg képen semmi élet nincs benne, míg képen egyszerűen csak tetszik… ha életben látom, akkor érzem, hogy nem tudok betelni vele.

Erre felsóhajtott, majd vett egy mély levegőt.

- Mi Ah…?

- Hmm…?- kérdeztem vissza.

- Szeretlek!- na erre én voltam az, aki lesokkolt. Azt hittem félre hallok. Nem, az nem lehet! Nem maga a szó jelentése volt, amin a legjobban ledöbbentem. Hanem a nyelven. Magyarul mondta. Szembe fordultam vele.

- Shin, mit mondtál?

- Szeretlek!- mosolygott rám ismét kimondva a szót, a saját nyelvemen, bár kissé akcentusosan, a szót, amit egyszer mindenképpen hallani akartam. Akaratlanul is elmosolyodtam.

- Nem jól mondom? Tudtam, hogy a fordítóprogramokban nem lehet bízni a neten, majd odamegyek, és…- nem folytathatta tovább, belefojtottam egy csókkal.

- Én is téged, még nálad is jobban!- mondtam szintén magyarul, majd újra megcsókoltam. Éreztem, hogy ellazul, és visszacsókol. Derekamnál fogva teljesen az ölébe rántott, és egyre szenvedélyesebben falta az ajkaimat. Képes volt teljesen elvenni a józan eszemet. De már egy valamiben biztos lettem. És ha tényleg csak 24 órám maradna, akkor egész biztosan azt tenném…

- Shin…- nyögtem két csókja között- Menjünk haza!

Erre kicsit eltávolodott tőlem, és a szemembe nézett.

- Fáradt vagy?- kérdezte tőlem bizonytalanul, mire felnevettem. Úgy nézek én ki, mint aki fáradt?

- Csak menjünk haza- mondtam, és álló helyzetbe rángattam a fiút. Igazából elég hamar visszaértünk az épülethez, nem kellett kerülő úton, a parton menni végig, átvágtunk az épületek között. Viszont nem túl sokat beszéltünk. Csak az ujjaival simogatta a tenyeremet. Én meg egyre jobban elhatároztam magamat.

Mihelyst felértünk a szintünkre, Shin szembefordult velem, és felvonta a szemöldökét.

- Itthon vagyunk! És most?- dőlt a falnak.

- Bejössz?- mutattam az ajtómra.

- Ha megyek, nem szabadulok sosem.

- Nem akarsz velem aludni?- kérdeztem felvont szemöldökkel.

- A múltkor is ki akartál rugdosni!- vigyorogta.

- Ha nem, hát nem- vontam meg a vállamat egyszerűen, de mielőtt besuhantam volna az ajtón, megragadta a karomat.

- Csak vicc volt, persze, hogy veled alszok!- erre elmosolyodtam, és kézen fogva behúztam a lakásomba.

- Még jó, hogy a csajom ilyen közel lakik… nem biztos, hogy megérnéd a kilométereket!

- És még én nem mutatom ki a érzéseimet…- grimaszoltam, majd mellkasára futtattam a kezemet, és megcsókoltam, esélyt sem adva, hogy válaszoljon. Nem egyszerű puszival, annál sokkal szenvedélyesebben. Azonnal reagált rá, magához húzott teljesen, és karjaival a derekamat simogatta. Egy kiadós csókcsata után, ami közben valahogy lekerült a pólója (tehetek én róla, hogy túl jó felsőteste van, és az a fránya póló útban volt?), és mindketten az ágyon feküdtünk, kicsit eltolt magától.

- A saját sírodat ásod, édesem!- morogta mély hangon- Ha nem hagyod abba, akkor képtelen leszek megállni!

- Ki mondta, hogy meg akarok állni?- suttogtam vissza, mire kicsit elkerekedett a szeme.

- Nem akarsz?- kérdezte végül, apró csókokat hintve a vállamra, majd ismét a szemembe nézett.

- Nem…- mosolyogtam rá magabiztosan, és mire észbe kaptam, maga alá tepert. Csak pislogtam rá.

- Miért nem?- kérdezte egészen közelről az arcomba, egyre közelebb az ajkamhoz, de a kérdés ellenére tudtam, hogy érzi, miért döntöttem így. Hisz szerettem.

- Mert ha 24 órám maradna…- suttogtam, de már nem voltam benne biztos, hogy hallja- Te lennél az utolsó kívánságom!

*

Reggel mintha parancsszóra tennék, kipattantak a szemeim. Jólesően nyújtózkodtam egyet, és az arcomról nem lehetett levakarni a mosolyt. Szépet álmodtam… Kicsit zavarba ejtő volt, de hát... Oldalamra fordultam, és ekkor… szembetaláltam magam egy édes, vigyorgó Shin-nel. A visítás a torkomra fagyott. Szóval nem álmodtam... Igaz is, túl valóságos volt. Shin és én tényleg… A fejem vörösre gyulladt, és zavaromban hirtelen nem tudtam semmit sem kinyögni. Nem is tudtam volna mit mondani… ez a helyzet annyira… új volt nekem.

- Jól aludtál?- mosolygott rám a fiú, mire bólintottam egyet automatikusan. Ő látszólag nem zavartatta magát, sőt, túlságosan is jókedvű volt. Én meg túlságosan is nem mertem sehová sem nézni.
- Miért vágsz ilyen fejet?- vonta fel a szemöldökét- Megbántad?- kicsit ijedt hangsúllyal kérdezte.

- Dehogy- suttogtam, és a hajához nyúltam, hogy elsimítsam a szétálló tincseit- Dehogy bántam. Örülök neki- hajoltam hozzá közelebb, egy apró csók erejéig.
- Örülök. Köszönöm, Mi Ah.
- Mit? Hogy végül megkaptál engem is?- vigyorodtam el.
- Nem, hanem hogy megbíztál bennem- puszilt homlokon, amitől ismét lábujjig pirultam.
- Tudod, hogy mi jutott most az eszembe?- kuncogtam- Mikor rájöttem, ki vagy, megkérdezted: „Mondd, mi kell? Egy ölelés? Vagy… egy puszi…? Egy csók? Vagy… egy együtt töltött éjszaka…?” Ha úgy vesszük, mindet megkaptam- sóhajtottam.

- Jó a memóriád. Viszont a valóságban, mindegyiket én erőszakoltam ki...

- Milyen erőszak! Rám néztél és elaléltam… csak jól titkoltam- mosolyogtam, majd hirtelen nagy levegőt vettem- Shin, döntöttem, hogy megyek e vagy maradok!

- Igen?- kérdezte megfeszülve, mintha tartana a választól.

- Úgy döntöttem, hogy…

- Mi Ah!- rontott be valaki a szobába, mint egy buldózer, és mikor felismertem benne a döbbent képű Henry-t, aki nem tudja, miért is fekszünk, jóformán ruha nélkül Shin-nek egy ágyban, én is ledermedtem, majd észbe kaptam.

- Henry, az Isten szerelmére- húztam magamra jobban a takarót- Kódot változtatok!- visítottam. Shin meg inkább csak szórakozott a jeleneten.

- Maknae, rosszkor zavarsz!

- Azt észrevettem- tátogta a fiú, majd mikor rájött, hogy bámul minket, hátra arcot vágott be.

- Kapjatok fel gyorsan valamit, mert gyanítom nincs túl sok minden rajtatok, mutatnom kell valamit- mondta, olyan határozottan, ami nem illett ehhez a helyzethez. Valamiért kicsit megijedtem. Henry normális esetben sikítva kiszaladna! Ezért gyorsan a tegnapi ruhámért nyúltam (még szerencse, hogy némi alsó öltözet volt rajtam), majd kipattantam az ágyból. Láttam, hogy Shin is összevont szemöldökkel csatolja be a nadrágja övét. Látszott rajta is, hogy rosszat sejt. Éppen ezért nem bosszankodtam, hogy nem folytathattuk a reggeli romantikázást. De ha ezek után kiderül, hogy csak azért hívott, mert Jeonha szivárványszínűt kakilt… Henry-t megfojtom.

- Mi az?- kérdezte végül Shin.

- Gyertek!- intett a nappali felé a fiatalabb fiú, majd bekapcsolta a tv-t, és gyorsan kikeresett egy csatornát.

A gyomrom liftezett egyet, mikor megláttam, hogy a déli műsorban (ennyit aludtunk volna?) Lucy-vel adnak egy talk show szerűséget.

„Élvezd ki a mai napodat. Ez az utolsó nyugodt 24 órád. Hidd el, egyszer még te is megköszönöd! Lucy”

Lehunytam a szemem az emlékre, úgy hallgattam, amit mondott.

- Beszélnél a FOUR leader-ével való kapcsolatodról?- kérdezte a műsorvezető.

- Az igazat megvallva… ez kényes téma. Mi már nem vagyunk együtt Park Shin-nel!- mintha felpofozott volna- Shin nem engem szeret- csukott szemmel is éreztem a döbbenetet, amit ez kiváltott. Mi Ah, beszív, kifúj!

- Mesélnél róla?

- Igen. Mondjuk még friss a dolog, alig egy hetes. Én nagyon szerettem őt, és egy ideig jól meg is voltunk… De aztán látszott rajta, hogy ő nem engem szeret…

- Nem téged? Hát milyen bolond az, aki nem téged szeret, hanem valaki mást?

- Shin boldog vele. Csak hát… nem egy híresség, ráadásul nem is koreai lány, hanem európai… Csak úgy felbukkant, és elcsavarta Shin fejét.

- És mit szóltál, mikor kiderült…?

- Hát… ha Shin-nek ő a fontos, és őt szereti… a közös számunk után akartuk bejelenteni a szakításunkat, de így nem tudom, hogy meg tudom e csinálni azt az albumot, ez most elég fájdalmas nekem…

- Milyen erős nő vagy… nem is tudja, mit veszített…

- Elég volt!- kiáltott Shin, és kikapcsolta a tv-t, legalábbis úgy hallottam, még mindig nem akartam kinyitni a szememet.

- Ez nagyon nagy szívás…- motyogta Henry- Lucy magából áldozatot csinált, Shin-ből egy csaló srácot, Mi Ah-ból meg egy szörnyeteg másik lányt…

Ahogy így summázta, megremegett a szám széle… és szinte hallottam magamban: Tik-tak-tik-tak….

Lejárt a 24 órám...