29. fejezet

29. fejezet

Pro és kontra

Éles fájdalom. Ez volt az első, amit éreztem. Mintha darabjaimra estem volna, és valami összerakott volna, mégis, összekeverve a tagjaimat. A szemem nem akart nyílni, pedig kényszert éreztem rá, hogy kinyissam. Mi történt?

Éreztem, hogy nem egy puha ágyon fekszem, kissé kemény volt alattam valami. Egy fájdalmas nyögés szaladt ki a számon, mire szöszmötölést hallottam. Van valaki a közelben?

Lassan, nagyon lassan nyitottam fel a szememet, és az éles fény azonnal elvakított. De mikor kitisztult a látásom, azonnal tudtam, hogy itt valami nincs rendben. Egy ismeretlen kis szobába voltam, egy vastag paplan volt alattam, a fejem alatt meg egy vánkos.

Hogy kerültem ide? Futott át az agyamon. Nem emlékszem semmire, csak… In Ho családjánál voltam, aztán... beszéltem az anyukájával, aki cseppet a lelkembe gázolt, elindultam egyedül, aztán… már megint soju-t ittam? Ne, basszus, nem lehetek ekkora alkoholista! De aztán… Shin a tv-ben volt, én meg elindultam valahová, és… elütött egy autó? Ez ugrott be hirtelen. Valaki rám dudált, majd összeestem. De nem éreztem fájdalmat a fejemen kívül. Megmozgattam a lábaimat a takaró alatt, majd a kezeimet, de minden megvolt…

- Felébredtél, édesem?- hallottam egy női hangot, mire ijedtemben felültem, és körbenéztem. Az egyik sarokban egy idős ahjumma ült, és foltozgatott. Kedvesen nézett rám.

- Hol.. hol vagyok?- kérdeztem.

- Itt vagy, Gwangju-ban még. Tegnap este nagyon rosszul voltál, így Min Hwan idehozott.

- Ide hozott? És ki az a Min Hwan?- értetlenkedtem, gyenge hangomon, és úgy éreztem, hogy valami nagyon kimaradt nekem.

- Nem emlékszel rá? Pedig ő azt mondta, hogy tudja ki vagy… Mindenesetre én Song néni vagyok.

- Nagyon örülök!- motyogtam.

- Jól érzed magadat?

- Hát… mi történt velem?

- Majdnem a kocsi elé ájultál. Még időben fékezett le Min Hwan. Azonnal odament hozzád, és mikor látta, hogy nagyon kiütötted magadat, idehozott.

- Értem… - motyogtam és egy kicsit meg is könnyebbültem, hogy ezek szerint nem gázoltak el, mire nyílt az ajtó, és egy fiatalember lépett be, szokatlanul csinosan, öltönyben.

- Jó reggelt anya!- köszönt a néninek, aki elmosolyodott, és felállt.

- Ha már itt vagy, akkor kimegyek, megetetem a disznókat!- majd ki is lépett az ajtón. Disznókat? Milyen helyen vagyok? Egyedül maradtam a férfivel, aki az ajtó csukódása utána felém nézett.

- Jobban vagy?- annyira ismerős volt valahonnan, de nem ugrott be hirtelen.

- I…i..igen. Te vagy Min Hwan?- kérdeztem, letegezve, nem törődve azzal, hogy nálam vagy 10 évvel idősebb volt.

- Igen, nem emlékszel rám? Tegnap találkoztunk a Hong család birtokán.

- Hong család…- majd hirtelen beugrott- Te voltál az, aki odajött Seung-hoz, mikor beszélgettünk vele!

- Igen, én voltam. Pont hazafelé tartottam, mikor útban voltál. Tudod, ilyen fiatal létedre, nem kéne ennyit innod!

Az ajkamba haraptam.

- De még szerencse, hogy kihánytad, nem lett volna jó egy gyomormosás!- telepedett mellém, és a csuklómra helyezte ujjait, mint aki a pulzusomat nézi.

- Sajnálom a kellemetlenséget- motyogtam.

- Igazából kicsit szórakoztató is volt a dolog, mivel nem ájultál el teljesen kiütve magadat, az úton egész végig arról beszéltél kómásan, hogy szabad világban élsz, azt szeretsz, akit akarsz, ott laksz, ahol akarsz. Konkrétan elsoroltad a jogaidat…

Erre elvörösödhettem.

- Köszönöm a segítséget. De miért nem vittek kórházba?- értetlenkedtem- Azt hittem itt egy darázscsípés miatt oda rohannak!- morogtam.

- Nem volt rá szükség, orvos vagyok!- nyúlt a zsebébe, és egy lámpaszerűséget vett elő, amivel jól a szemembe világított!

- Ne már!- morogtam, és próbáltam elkapni a fejemet.

- Ha már ilyen helyzetbe kerültél, tűrjed!- mosolygott a férfi, majd eltette a lámpát- Úgy tűnik renden vagy, csak a másnapossággal kell megszenvedned. Mivel felismertelek tegnapról, ma reggel, mikor láttam, hogy nincs komolyabb bajod, szóltam a barátaidnak, hogy itt vagy, azt mondták, nagyon aggódtak, hogy eltűntél, és hogy valakit elküldenek érted.

Erre elborzadtam. Tuti ki fognak nyírni. És ezek után tuti hogy Shin is nagyon berágott rám. Ezt nem fogom túlélni.

- Nagyon köszönöm a segítséget! Nem is tudom, hogyan hálálhatnám meg, ha egyedül maradok akkor…

- Semmiség, ez egy orvos kötelessége!- ütögette meg a vállamat, majd felállt- Ott vannak a ruháid, megszáradtak- mutatott a fal mellé- Ha már nem akarsz többet pihenni, gyere ki enni valamit, míg nem jönnek érted!- majd kilépett a szobából. Mihelyst eltűnt a tenyerembe hajtottam a fejemet, és lázasan járt az agyam. Mit csináljak most? Nem tudok mentségemre hozni semmit. De az igazat sem akarom elmondani, mert… mert nem. Nem mondhatom el, mennyire fáj az igazság, amit a fejemhez vágtak tegnap.

Lassan felöltöztem, és kiléptem az ajtón. Volt ott egy kis konyha, tipikusan olyan, mint a sorozatbeli falusi házaknak. Ott ült Min Hwan, és épp egy újságot olvasott, majd mikor meglátott letett elém valamit.

- Ez mi?- kérdeztem.

- Nem kell tudnod, csak edd meg, jót tesz a másnaposságra.

Bólintottam, elvégre ma úgy is meghalok, mert drága barátaim kinyírnak, így mindegy, mivel mérgezem magam előtte. Beletúrtam egy kanállal a kásaszerűségbe, és bekaptam az első falatot. Kicsit ízetlen volt, de nem érdekelt. Az üres gyomromnak pont jó volt.

- Esetleg volt valami tegnap, amiről még tudni illene… mármint, hogy miért kerültél olyan állapotba?- nézett rám ismét a férfi.

- Hát… - elgondolkoztam. Mit árthat, ha ő tudja?- Nem vagyok idevaló, és ezt mindenki a fejemhez vágja! Ennyire zavaró, hogy én nem koreai vagyok?- motyogtam.

- Engem nem zavar. Felüdülés egy kék szem, ennyi barna között. Igazából ez már nem a 17. század, mikor el kell zárkózni az idegenektől. Mondjuk, én Szöulban dolgozom, így én városibb felfogású vagyok, mint a vidékiek, de egyhamar ők is megszokják. Sosem értettem, hogy miért zavarja az embereket, ha valaki más nemzetiségű. Elvégre ember- ember, nem igaz? Ezen ne aggódj kicsi lány. Nem lógsz ki innen jobban, mint az, aki vasmarokkal ragaszkodik a hagyományokhoz, és semmi újat nem enged az életébe. A hagyományokat ápolni kell, de nem szabad bennük ragadni, mert akkor egy álvilágot építenek fel maguknak, amibe képesek beragadni. És ha valaki egyszer egy ilyenbe beragad, akkor onnan nehezen kerül ki…

Szájtátva néztem rá, meglepett a véleménye, és hogy ennyire logikusan gondolkozott.

- Bocs, pszichológia órákat vettem fel pluszba a doktori mellett az egyetemen, így sokszor gondolkozok így.

- Semmi baj! Bár én tudnék- kanalaztam a kásámat. Majd egyszer csak dudálásra lettem figyelmes, ami kintről jött.

- Talán itt vannak érted!- állt felé, és kiment az ajtón, ami az udvarra vezetett. Kicsit elkezdtem parázni. Ki jött értem?

- Mi Ah, gyere!- hallottam Min Hwan kiáltását kintről, mire kinyitottam a behajtott ajtót, és… kis híján átestem egy éppen arra járó jól megtermett malacon. Ijedtemben felsikítottam és visszaugrottam. Min Hwan meg felnevetett tőlem öt méterre.

- Ez nem vicces. A malac a szívrohamot hozta rám!- nevettem már én is fel a helyzet abszurditásán, mikor sikerült feldolgoznom, hogy itt random járkálnak disznók.

- Ez errefelé megszokott- vigyorgott még mindig, majd intett, hogy kövessem a ház elé, ahol egy kocsi állt, aminek egy fiú támaszkodott idegesen dobolva az ajtón… Jae Hwa. Amin meglátott odaszaladt hozzám, és szorosan megölelt. Váratlanul ért, de megnyugtató volt a közelsége.

- Te idióta! Mikor nő már be a fejed lágya? Tudod, mennyire aggódtunk?- tolt el magától, és a megkönnyebbült arca most inkább dühös volt.

- Elhiszem…- motyogtam, és próbáltam békítően mosolyogni rá.

- Nekem épp nem volt programom, így én jöttem el érted. Köszönj el, és menjünk, mert… a többiek is elég rendesen le akarnak… öhm… cseszni. Szebb szó nem jut az eszembe- veregetett vállba, majd biccentett Min Hwan-nak, és beült a kocsiba.

Visszafordultam az orvos felé.

- Még egyszer köszönök mindent!

- Ugyan már, örülök, hogy nem esett komolyabb bajod. De ígérd meg, hogy többet nem iszol. Ha ideges vagy, inkább menj egy lakatlan helyre, és ordítsd ki magadból, de az ivás… nem segít semmin. Fiatal vagy. Légy boldog. És emlékezz rá: oda tartozol, ahol otthon érzed magadat. Ahol jól elvagy, onnan nem kell elmenned, mert nem vagy olyan, mint a többiek. Rendben?- kérdezte, mire akaratlanul elmosolyodtam.

- Rendben, főnök.

- Tessék- nyújtott át egy névjegykártyát- Bármi bajod van, hívj nyugodtan, Szöulban dolgozom.

- Milyen orvos vagy? Nőgyógyász?- csúszott ki a számon, mire első döbbenetéből felocsúdva felnevetett.

- Nem, miért, arra lenne szükséged?

Erre elvörösödtem, és meglöktem a vállát, hogy maradjon már.

- Nem, sebész orvos vagyok. Remélem nem lesz szükséged soha többé a szolgálataimra.

- Én is remélem, bár amilyen szerencsétlen vagyok…- morogtam, majd intettem egy utolsót, és beültem Jae Hwa mellé az anyósülésre. Azonban még gyorsan lehúztam az ablakot, hogy még egy mondatot mondhassak a férfinek.

- A malacot meg tanítsátok rendre!- erre felnevetett, intett egyet, majd visszasétált a házhoz.

- Mehetünk?- kérdezte Jae Hwa.

- Igen- válaszoltam.

Azt első öt percet csendben tettük meg, utána próbáltam beszélgetést kezdeményezni.

- Nem is tudtam, hogy te is tudsz vezetni.

- És még mennyi mindent nem tudsz- sóhajtott, rám sem nézve- Képzeld, tudok szteppelni is!

- Komolyan?- csodálkoztam.

- Mi Ah, a fenébe is, erről akarsz beszélni? Inkább azt mondd el, hogy miért kerültél ilyen helyzetbe. Egyszer csak Henry hív kétségbeesetten, hogy eltűntél, sehol nem vagy, és hogy egyáltalán nem is Incheon-ban vagytok. Aztán ma hajnalban meg ez a Min Hwan szól, In Ho-n keresztül, hogy ott vagy, mert kicsit kirúgtál a hámból, és kis híján autó elé vetetted magad. Van erre magyarázat?

- Kiakadtam- motyogtam.

- És ne gondoltál a következményekre?- nézett végre rám, és a szemében láttam, hogy tényleg nagyon aggódott.

- Sajnálom…- néztem ki az ablakon.

- Gondoltam. Van róla fogalmad, hogy Shin mennyire rohadtul dühös?

Erre visszakaptam rá a fejem.

- Dühös?- kérdeztem vissza vékony hangon.

- Óóó, az nem kifejezés. Egész este semmit nem aludt miattad, mert aggódott, de már ez átváltott a tipikus Shin-es bekattanásba, szóval nem fog a nyakadba vetődni, és könnyesen végigcsókolni az arcod minden egyes pontját, ne ilyen belépőt tervezz- időközben felhajtott az autópályára, és száguldottunk Szöul felé.

- Nem számítottam semmire- vontam meg a vállamat- Láttam a tegnapi show-t.

- Ó, akkor még semmit nem sejtett. Akkor még nem volt rád rohadtul kiakadva- motyogta.

- Tudsz mást is említeni?- temettem arcomat a tenyerembe.

- Hmm, ha jobban belegondolunk, azt talán még nem mondtam, hogy idegességében még a telefonját is földhöz vágta, és az darabokra esett…

- Jae Hwa!- szakítottam félbe ingerülten- Hagyd abba, nem vagyok rá kíváncsi. Így is eléggé szétesik a fejem, és nem tudok koncentrálni. Sem te, sem Shin nem vagytok sem az apám, sem a férjem, sem a Mikulás, akinek el kéne számolnom a tetteimmel. Így kérlek, hagyd abba! Már rohadtul elegem van, hogy mindig mindenki mindenért engem hibáztat. Elhiszem, egy nagy, semmirekellő alak vagyok, semmi keresnivalóm itt, Shin is rájött, hogy nem kell neki ilyen csaj… Jó, legyen, rohadtul nincs kedvem senkihez sem alkalmazkodni!- üvöltöttem szinte a végét idegességemben, mire Jae Hwa olyan hirtelen rántotta el a kormányt a leállósávba, és olyan váratlanul húzta be a kéziféket, hogy a lendülettől megfejeltem a légzsákot, ami még jó, hogy az ütődéstől nem nyílt ki.

- Megőrültél?- kérdeztem ránézve a srácra, homlokomat simogatva, aki nyugodt arccal ült mellettem.

- Szállj ki!- mondta rám nézve.

- Hogy mi?- azt hittem rosszul hallok.

- Azt mondtam, hogy szállj ki most azonnal- ismételte el. Hitetlenül néztem rá, majd kinyitottam az ajtót, és kiszálltam, az ajtót bevágva magam mögött. Most mire volt ez jó? A következő másodpercben viszont a fiú elhajtott a kocsival.

Köpni nyelne nem tudtam… csak így itt hagyott? Az autópálya közepén, közel s távol egy falu nincs? Leszakad a képem, Jae Hwa, hogy tehetted ezt? A táskám is a kocsiban maradt, amiben a telefonom volt, mondjuk még mindig nem üzemképes állapotban, mivel tegnap szétszereltem. Remek, stoppoljak?- ültem le a földre a leállósáv legszélén. Vagy menjek tovább gyalog? Milyen messze lehet Szöul?

- Hé, cica, elvigyünk?- kiáltott ki valaki egy éppen lelassító kocsiból, mire felhorkantottam.

- Nem, menj tovább, és hajts bele valami szakadékba!- kiáltottam nem túl kedvesen, mire továbbhajtott. Elgondolkoztam. Tényleg nagyon nagy hisztis libának tűnhettem Jae Hwa szemében. Én okoztam a bajt, és még én is akadtam ki. Igaza volt. A helyében én is otthagytam volna magamat.

Tanácstalanul felálltam, és elindultam az autópálya szélén. Így beletelik egy napba hogy odaérek, de nem maradhattam örökre itt. Egy 15 perce sétáltam, mikor egy autó befékezett mellettem, és az ablak lehúzódott.

- Szállj be! Mielőtt még valaki más pakolna be a csomagtartóba!- a hangja már más volt, mint amikor utoljára hallottam. Most inkább jó kedvű volt.

- Ez nem volt jó vicc, Jae Hwa!- morogtam, miközben beszálltam a kocsiba.

- Lenyugodtál?- nézett felém.

- Mondhatni- bólogattam.

- Helyes… akkor nem említem én sem többet, hogy Shin ki van rád akadva- vigyorodott el a saját maga troll viselkedésén.

- Ne is!- húztam a számat féloldalas mosolyra, majd a vállába bokszoltam, mikor megláttam a nyakláncát. Egy medál volt, szépen belegravírozva, hogy: tomorrow.

- Jó a medál!- mondtam.

- Mindig rajtam van, eddig nem láttad?- erre a fejemet csóváltam, mert eddig még sosem akadt meg a szemem rajta- Egyszer régen kaptam. Azt jelenti, hogy legyen bármilyen szörnyű is a ma, a holnap jobb lehet- vigyorgott rám, amit képtelen voltam nem viszonozni.

Az utazás további része gondtalanul telt… egészen addig, mígnem megérkeztünk a DS elé. Akkor a gyomrom már borsóméretű volt.

Jae Hwa-val a parkolóból siettünk fel, majd egy táncterem előtt megállt.

- Készen állsz?- suttogta.

- Jesszus, ne dramatizáld túl a dolgot- mondtam, holott átéreztem a helyzetet, és benyitottam az ajtón. Azonnal két szempár szegeződött rám. Henry és Shin. In Ho, Jae Hwa elmondása alapján szabadságot kapott, két napra.

A kis maknae azonnal a nyakamba vetette magát, nem kevés sújt téve ezzel nem túl erős vállamra, így majdnem elborultunk.

- Annyira megijesztettél- suttogta a fülembe.

- Azért nem a Himalájáról jöttem vissza- morogtam, és a válla felett elnéztem a barátomra. Shin némán, kicsit flegmán állt ott, ahol a táncot éppen abbahagyta, és meredtem bámult rám, kicsit összehúzott szemekkel. A régi „szép” időket juttatta eszembe.

- Kimennétek fiúk?- kérdezte még mindig rám szegezve tekintetét.

Henry vállba veregetett, majd eltűnt a hátam mögött, Jae Hwa lelkesítését viszont még hallottam a fülemben.

- Élmény volt veled találkozni, Mi Ah- majd hallottam, ahogy csukódik a táncterem ajtaja.

Shin még mindig némán nézett rám, és meg egyre inkább zavarba jöttem, majd lassan hozzám sétált, és megállt közvetlen előttem. Próbáltam leszegni a fejem, de az állam alá nyúlt, hogy mindenképp rá nézzek.

- Tanácstalan vagyok!- mondta nyugodt, kicsit hűvös hangon- Mit tegyek veled?

- Shin, én nagyon…- valamiért legszívesebben egérméretűvé zsugorodtam volna. Elvégre megvolt a joga mérgesnek lenni.

- Pszt! Lehet, hogy jobban jössz ki, ha nem beszélsz!- csóválta meg a fejét- Tudod, egész este nem aludtam, aggódtam, téged kerestünk… Akkor alig vártam, hogy lássalak, és magamhoz ölelhesselek. Azt hittem, valami komoly bajod lett… nem érdekelt, hogy hazudtál, hogy hol vagy. Igen, In Ho kért erre, elnéztem volna… viszont, mikor reggel valami idegen hív, hogy nála vagy, mert este… berúgtál… Mondd csak, normális vagy?- nézett rám, és a szeme szomorú volt. És a legrosszabb… csak úgy sütött belőle az… elárultság?

- Shin, én csak…- elharaptam a mondatot. Nem akartam még őt is azzal terhelni, amit tegnap mondott nekem In Ho édesanyja. Erősen az ajkamba haraptam, és éreztem, hogy a könnyeim megindulnak. Előtte olyan szerencsétlennek éreztem magam.

- A fenébe is, meg ne próbálj sírni. Azzal nem intézed el!- engedett el, és két lépést hátrált, majd hátat fordított, és megindult volna, de gyorsan utána siettem, és hátulról megöleltem, hasán összekulcsolva a kezemet, az arcomat a hátába fúrva. Éreztem, ahogy megtorpan, és mély levegőt vesz. Kezét lassan az enyémre simította, de ahelyett, hogy megszorította volna, lefejtette magáról, és eltolt.

- Most inkább menj el.

Ez a mondata szíven ütött.

- Shin, tudom, hogy nagyon hülye voltam, ne haragudj, de ez nem ok arra, hogy…

- Nem akarok veled szakítani, bármilyen idióta is vagy- szakított félbe még mindig háttal- De most szeretnék egyedül maradni, mert még olyat mondok az idegességemben, amit megbánnék. Majd beszélünk, ha mindketten megnyugodtunk!- majd a magnóhoz sétált, és újraindította a zenét, és mintha ott sem lennék, elkezdett táncolni. Bólintottam egyet, mintegy magam megnyugtatására, majd kisiettem a teremből. Az ajtó előtt ott állt a két fiú, de sajnos több figyelmet nem szentelhettem nekik, mert valaki egy hatalmas pofont kevert le nekem, majd a következő pillanatban szorosan magához ölelt.

- Min Mi, te állat- motyogtam, mikor a szám tele lett a vörös hajával, így azonosítottam be, hogy ki is a merénylőm. A lány eltolt magától, és ingerülten rám nézett.

- Te bolond. Legközelebb kétszer gondold meg mielőtt ilyen lépésre szánnád magad, mert már majdnem a szüleidnek is szóltunk. Szerencséd, hogy nem tudták meg. Shin mit mondott?- kérdezte végül.

- Semmit- vontam meg a vállamat.

- Nem hinném, pont olyannak nézett ki, aki nagyon is sokat akar neked mondani- szólt közbe Jae Hwa.

- Hát… visszafogta magát, és elküldött a fenébe!- mondtam úgy, hogy ne hallatszódjon a hangomból, hogy ez eléggé fáj. Visszagondolva, tényleg nem tettem volna meg, a következményeket ismerve. De hát utólag mindig okos az ember.

- Kidobott?- csodálkozott a maknae, tágra nyílt szemekkel.

- Nem, csak azt mondta, hogy most menjek el, mert nem akar olyat mondani, amit megbánna- néztem el zavaromban oldalra, majd elvettem a Jae Hwa kezében lévő táskámat.

- Most megyek, ha nem baj… nem vagyok túl jól!- morogtam, majd otthagytam őket.

Nem volt kedvem hazamenni, nem volt kedvem sétálni, nem volt kedvem konkrétan semmihez. Shin mérges volt rám. Teljesen megértem, elvégre… ah, basszus, miért vagyok ilyen szerencsétlen? Épp a DS előcsarnokán vágtam keresztül, mikor meghallottam egy irritáló hangot.

- Olyan fejet vágsz, mint akivel most közölték, hogy a húsvéti nyuszi nem létezik.

- Lucy, mondtam már, hogy elegem van a nagy, büdös, lepcses pofádból?- morogtam, épp hogy csak rá nézve, és mentem is volna tovább, de ő elém állt.

- Adhatok egy jó tanácsot?- hitetlenül ránéztem. Ne akarjon most még ki is oktatni.

- Égek a vágytól, hogy az életfilozófiádat még jobban megismerhessem.

- Mentsd, ami menthető- mondta nyugodt hangon.

- Ezt úgy mondod, mintha az apokalipszis szélén állnék- nevettem rá hitetlenül. Végül is így kimondva nem is tűnt olyan messzinek az a világvége…

- Tudod, rajtad kívül senki nem utasítaná vissza Simon Park ajánlatát… Bolond vagy, ha nem mész vele!- gonoszul rám mosolygott.

- Lucy te honnan tudsz erről?- léptem elé közvetlenül, fenyegető szemekkel.

- Csak úgy meghallottam… sejtettem, hogy titkolod. Hát megőrzöm a kedvedért… míg jónak látom…

- Ne merészelj belekavarni a dolgaimba- kaptam el a csuklóját, mikor el akart menni mellettem.

- Nyugodj meg. Csak azzal a részeddel foglalkozom, ami engem is érint. Szép napot, Kang Mi Ah!- sétált tovább.

Már kezdtem megőrülni ettől a sok negatív energiától, így úgy döntöttem, hogy le kell nyugtatnom magamat. Kisétáltam a Han folyó partjára, és felhívtam Aliz-t. Kiöntöttem neki a szívemet, elmeséltem neki végre Amerikát, Shin-t, a tegnap estét…

Ő figyelmesen végig hallgatott, majd próbált megnyugtatni, miszerint minden rendbe fog jönni. Persze, rendbe fog jönni, a következő életemre…

Végül hazamentem, beszéltem telefonon anyáékkal, nekik kihagyva a tegnap este történetét. Végül megint a zenénél kötöttem ki, mert úgy véltem, hogy ha nem tudom magamból kiordítani, akkor kiéneklem. Egy egész jó kis dalocska jött össze belőle, bár elég fájdalmas volt, melankolikus volt a szöveg és dallam is. De most erre volt szükségem. Aztán lefeküdtem aludni, tekintve, hogy ez a nap már sehogy sem lesz jobb, akármennyit agyalok rajta.

Igaza van Jae Hwa-nak. Hiába rossz a ma, a holnap lehet jobb. Be kéne szereznem egy olyan medált!

Sokáig elkerült az álom, de végül csak sikerült elnyomnia. Éppen ezért riadtam fel, mikor valaki becsengetett. Már reggel lenne?- ültem fel kóvályogva, és kinéztem az ablakon. Teljesen sötét volt még, a telefonom kijelzője hajnali egy órát mutatott. Ki lehet az?

Megint csöngetett. Ez kicsit ijesztő volt, de tekintve, hogy akárki nem juthat be egy ilyen elit épületbe, az ajtóhoz tántorogtam.

Kicsit meglepődtem, mikor Shin állt ott, az ajtókeretnek támaszkodva. Bármennyire is sajnáltam a történteket, de nem kellett volna felébresztenie. Vártam, mit fog mondani, de csak bámult rám, szinte alig pislogott. Végül 3 perces néma csönd után megszólalt.

- Nem tudtam aludni!

- Sajnálom. Én igen- morogtam durcásan. Fogják fel, hogy az alvás, evés, zenélési idő nálam szent! Persze megbántam, hogy kimondtam, attól féltem, hogy megint ki fog akadni rám. Pedig egy hajnali szócsatát most igazán kihagytam volna. De meglepetésemre elmosolyodott, és beljebb lépett a lakásomban.

- Felkeltettelek?- vonta fel a szemöldökét- Pedig azt hittem, hogy lelkiismeret fordulásban fetrengsz, szenvedsz, és szétsírod a szemeidet…

- Miért tettem volna? Azt mondtad, hogy nem szakítunk. Ráadásul te kaptad fel a vizet!- most, hogy láttam, hogy nem időzített bomba, kicsit szabadabbra vettem a figurát.

- Bolond vagy!- csóválta a fejét, majd magához húzott, és megölelt. Jó érzés volt ismét hozzá simulni, miközben a fejemre tette az állát- Ne ijessz meg többet, vagy nyomkövetőt teszek rád!- morogta.

- Nyugi, soha többet nem iszok, mert egy olyan helyen kötök ki, ahol random malacok mászkálnak- nevettem, mire eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen.

- Csak nem fajtársak közé keveredtél?- mosolygott gonoszan, mire a mellkasába ütöttem.

- Most ledisznóztál?- kérdeztem hitetlenül.

- Egy nagyon csinos malacka vagy!- miközben kimondta lépett is párat hátra, hogy kitérjen az ütésem elől, de végül megint az ölelésében végeztem.

- Menned kéne már, késő van!- bontakoztam ki végül.

- Hová gondolsz? Ezek után kiteszel?- gúnyolódott.

- Akkor aludj a kanapén, vagy maradj fent egész este, hogy holnap a sminkeseidnek nehéz dolga legyen a karikáid eltüntetésében. Én megyek, tovább alszok!- intettem, majd a szobám felé indultam, de hallottam, hogy követ, majd gyorsan kikerülve az ágyamra vetette magát.

- Ma itt alszok!- jelentette ki, majd el is helyezkedett a párnáim között. Már meg sem lepődtem semmin. Mellésétáltam, és az egyik párnát a képébe vágtam.

- Jó, akkor én alszok a vendégszo...- végig sem tudtam mondani, mert megragadta a kezemet, és maga mellé húzott az ágyra.

- Itt alszol!- morogta.

- Miért is?- nyögtem zavartan. Igaz, jártunk, meg minden, de akkor is… zavarba hozott.

- Mert az enyém vagy- vigyorgott pimaszul, egy csókot nyomott a számra, és még közelebb húzott- Ha szökni próbálsz, megbánod!- fenyegetőzött.

- Jó, de moderáld magad!- vigyorodtam el- Elvégre nem tudhatom milyen gondolatok jártak a fejedben, amikor bikiniben láttál!- idéztem az „utállak” -féle vallomása egyik gondolatát.

- Nem kell az eszembe juttatni, mert akkor nem aludni fogunk…- mordult rám, amitől elpirultam. Lehet, hogy mégsem kellett volna szóba hozni? Elvégre Shin-nek is van perverz oldala… Valószínűleg észrevette a zavaromat, mert elnevette magát gúnyosan- De megnyugodhatsz. A csillámpónis pólódban kevésbé vagy szexi!

- Jesszusom- a kislámpához nyúltam, és lekapcsoltam- Nekem van a világon a legkreténebb barátom. Mégis mit csípek rajtad?

- Pont azt, hogy ilyen bunkó-beképzelt sztárocska vagyok, aki néha bolond. És most fogd be, mert nem tudok aludni tőled.

- Akkor menj haza- morogtam, mire belecsípett az oldalamba.

- Fogd be, asszony.

- Feljelentelek családon belüli erőszakért…

- Sosem mondtam, hogy elveszlek- nevetett, mire durcisan hátat fordítottam neki, de hátulról átölelt, és a fülembe szuszogott. Egy idő után hallottam, hogy lelassul, valószínűleg elaludt. Elvigyorodtam. Hát lehet még valaki ilyen szerencsés? Én is lehunytam a szememet, majd lassan én is álomba merültem.

*

- Mi Ah!- arra keltem, hogy valaki pöcköl, de mivel nem éreztem azt, hogy elég alvás jutott szerencsétlen szervezetemnek, ezért egy morgás után megfordultam, lerázva magamról azt, aki már majdnem rám mászott.

- Kelj már fel!- noszogatott tovább.

- Hagyjál…- morogtam, mire éreztem, hogy valaki felszáll mellőlem, és elsétál, majd egy perc múlva visszatér.

- Ha nem kelsz fel, leöntelek egy pohár vízzel!- a hangja nevetős volt, mint aki jól szórakozik.

- Ne mondj olyat, amit úgysem mersz- morogtam vissza, mire váratlanul egy kisebb cunami csapódott az arcomban. Erre azonnal felpattantam az ágyból, és a párnámat megfogva a fiúhoz vágtam.

- Te normális vagy?- kérdeztem hisztérikus hangon, de ő csak nevetett.

- Nem szeretem, ha kételkednek a bátorságomban!- vigyorgott, majd elhajolt a felé repülő plüssmaci elől.

- Hát, akkor, ha azt mondom, hogy úgysem mersz felszívódni, akkor eltűnsz?- húztam fel az orrom, és a fürdőbe siettem, hogy megtöröljem az arcomat. Természetesen jött utánam, és míg a törölközőbe próbáltam fojtani magamat, hátulról átölelt, és a fülembe suttogta.

- Most haragszol?

- Nem, Shin, imádom ha lelocsolnak reggelente, ettől leszek üde és friss- nevettem már én is ezen a szerencsétlenségen.

- Akkor jó. Amúgy borzalmasan nézel ki- puszilt meg, majd kiment. Felsóhajtottam, majd a tükörbe néztem… pont mint egy szénaboglya…

Gyorsan megfésülködtem, majd kimentem a szobába. Ekkor tévedt a szemem a faliórára, és sokkot kaptam.

- Shin, gyere ide, és megnyúzlak!- kiáltottam a fiúnak, aki épp a könyveimet piszkálta.

- Miért?- nézett vissza rám felvont szemöldökkel.

- Mert még csak hajnali 6 óra van. Aludhattunk volna még!

- Nem, el akarlak vinni valahová. Szóval, hacsak nem ebben a fenomenális csillámpónis pizsiben akarsz virítani az én tökéletességem mellett, akkor gyorsan kapj magadra valamit.

- Ebben a szent időpontban akarsz valahová vinni?- az önajnározó mondatait már figyelmen kívül hagytam.

- Igen- válaszolt egyszerűen- Szóval öltözz!- ült le az ágyam szélére, és rám vigyorgott.

- Kimennél?- néztem rá, mikor úgy tűnt nem akar mozdulni.

- Ha azt mondom, hogy nem…

- Akkor egy perverz vagy! Szóval nagyon gyorsan húzzál kifelé!

Erre megforgatta a szemét, és elindult az ajtóm felé, de még közben azt hallottam, hogy magában elmotyogja:

- Miért perverzség, ha a barátnőmet nézem, ahogy átöltözik? Mintha legalább rád másztam volna eddig egyszer is…

- Éltél már valaha párkapcsolatban, sztárocska?- kérdeztem gúnyosan, mire ugyanilyen stílusban visszafordult felém.

- Azt hiszem kettőnk közül te vagy a tapasztalatlanabb…- majd kiment.

Erre totál vörösre gyúlt a fejem, és gyorsan bezártam a fiú után az ajtót. Kifújtam a bent tartott levegőmet, majd gyorsan elkezdtem összekapkodni valami normális ruhát. Mégis hová akar hajnalok hajnalán menni? Ez totál idióta… Vagy én lennék az? Vagy ez totál normális, ha az ember lányának az első barátja nem utolsósorban egy koreai idol…?

*

Nem autóztunk sokat, mire Shin megállította a kocsit. Ami amúgy Jae Hwa-é volt, mert Nana még mindig orvosi kezelésre szorult.

- Hol vagyunk?- néztem a fiúra, mert egy elég lepukkant helyen, valami betonkerítés, és kapu előtt állt, de ő csak kiszállt, a kezében egy kulccsal, kinyitotta a kaput, hogy be tudjunk menni. Már nyilvánvalóvá vált, hogy hol lehetünk. Egy autósiskola rutinpályáján. Shin visszaszállt és így hajtottunk be.

- Pontosan miért is jöttünk ide?- kérdeztem, de sejtettem a választ.

- Csak ebben az időpontban tudtam megszerezni a kulcsot, az egyik haveromon keresztül. Ülj át a vezetőülésre, megtanítalak rendesen vezetni!- villantotta meg szívtipró mosolyát.

- Shin… Gondolod, hogy hajnalok hajnalán ügyesebb leszek, mint az eddigi vezetésóráimon?

- Igen, mert most velem vagy. És én bebizonyítom, hogy nem vagy te annyira béna, mint hiszed…

*fél óra múlva*

- Mi Ah, a francba is, hányszor mondjam, hogy az a másik pedál! Tévedtem, te tényleg nagyon béna vagy- kiáltott rám, mikor véletlenül a fékre tapostam, ő pedig előre vágódott. Amúgy tényleg próbálta elmagyarázni a dolgokat rendesen, türelmesen, már amennyire Shin-nél ez megvalósítható volt, de egy fél óra után szerintem feladta, hogy valaha vezetés képes leszek. Igaz, most az átlagosnál is bénább voltam, a közelsége, a tekintete, mind inkább elvonta a figyelmemet.

- Igen, béna vagyok, ezt eddig is tudtuk…

- Csak koncentrálnod kéne.

- Mégis, hogyan tudnék koncentrálni melletted?- morogtam.

- Ó, hogy ez a baj? Hát akkor gondolj arra, hogy nem én vagyok melletted…

- Ez egy nagyon elmés tanács volt, gratulálok a kitalálásához!- vágtam vissza, és ki akartam szállni a kocsiból, de visszahúzott.

- Nehogy már feladd, akkor sosem tanulod meg!- kezdte idegesen- Szóval vegyél erőt magadon, és indítsd be végre úgy azt a kocsit, hogy nem fullad le közbe, tanuld meg, hogy melyik oldalon milyen pedál van, jegyezd meg, hogy ha kigyullad a tank-jelzés az nem azért van, hogy a műszerfal ne legyen unalmas, hanem hogy tankolni kell, jegyezd meg, hogy a duda nem azért van, hogy a helyes srácokra dudálj, és azt is meg kéne tanulnod már végre, hogy…- nem igazán tudtam figyelni rá, mint mondtam, kicsit még kótyagos voltam, és teljesen elbűvölt, ahogy a száját mozgatta, így ez volt az a pillanat, ahol belé fojtottam a szót egy csókkal. Éreztem, hogy meglepődött a hevességemen, de pár másodperc után az egyik kezét a derekamra csúsztatta, másikat arcomra simította, és visszacsókolt. Majd azt vettem észre, hogy kikapcsolta a biztonsági övemet, és erős karjaival magához rántott, hogy már az ölében ültem, de közben nem szakította meg a csókot, csak még jobban elmélyítette. Mikor végül kicsit levegő után kapkodva elhúzódtunk egymástól, láttam, hogy vigyorog.

- Ezt lehet, hogy most nem kéne folytatni, mert… öhm… Szóval… hol is tartottam?

- Ott, hogy sosem fogok tudni vezetni- suttogtam gúnyosan.

- Majd egyszer biztosan… de úgy tűnik, nem én vagyok a megfelelő tanár. Addig nem fejlődsz, még engem stírölsz. Vagy az összes tanárt így győzted meg?- vonta fel a szemöldökét.

- Bolond… - csaptam a vállára, majd visszaültem az ülésemre, és pirulva elrendeztem a ruhámat. Ő csak nevetett rajtam, még egy gyors puszit nyomott a számra, majd helyet cseréltünk, és elindultunk hazafelé.

Hamar ott voltunk Gangnam-ben és végig énekeltem az utat, Shin-nek meg szerintem az járt a fejében, hogy nem vagyok normális, de ez nem érdekelt. Tudtam, hogy 9- re be kell menniük a DS-be, és addig még volt egy bő fél óra.

- Shin, mi tetszik neked bennem?- fordultam felé, mikor már majdnem megérkeztünk.

- Nem is tudom… - nézett rám- Fogalmam sincs- vonta meg a vállát.

- Na, csak van valami kiemelkedő tulajdonságom!- mondtam hitetlenül.

- Szép vagy, szókimondó vagy, sokáig elérhetetlennek tűntél… először ez imponált, aztán… - megköszörülte a torkát- Csak egyszerűen megszerettelek olyannak, amilyen vagy. Nem volt különösebb oka.

- És…- fordultam az ablak felé, hogy ne lássa az arcomat- Sosem zavart, hogy nem vagyok koreai?

- Miért zavart volna? Neked rosszabb lehet, hisz nem tudsz velem az anyanyelveden beszélni…- éreztem meg a kezemen a kezét, hogy megszorítja. Hálásan mosolyogtam rá- Nem lógsz ki jobban a sorból a kinézeteddel, mint én a szőke hajammal- bökött a hajzata felé. Valahogy kezdtem egyre kettészakadni az emberek véleményétől. Valaki szerint kívülálló vagyok, van aki pedig ezt nem gondolja így... Miért ilyen bonyolult ez az egész? Miért van ennyi pro és kontra? 
Pont az épületünk elé kanyarodtunk, mikor meghallottam a szirénázást. A bejárat előtt egy mentő állt, valakit éppen beletettek hordágyon. Majd szirénázva elhajtott, nem is láthattuk kik ülnek benne.

- Mi történt?- morogta Shin, és nekem is nagyon rossz előérzetem támadt. Ekkor csörrent meg Shin telefonja, ami a műszerfalban lévő telefon-kihangosítóra volt csatolva. Megnyomta a felvétel gombot, mikor Jae Hwa neve villogott rajta.

- Valami baj van?- kérdezte azonnal.

- Shin, hol vagy?- szólt bele a másik fiú, kicsit zaklatott hangon.

- A garázsunknál, Mi Ah-val.

- Gyertek be a Yonsei egyetemi kórházba. Baj van… azt hiszem, hogy… In Ho… fogalmam sincs, mit csináljak… és…

- Nyugodj meg, és mond el, mi történt!- szólt rá erőteljesen Shin, mikor a fiú csak hebegett habogott. Kezdett egyre inkább elönteni a rémület. Mitől ijedt meg ennyire Jae Hwa? Ő nem ilyen! A telefonon keresztül hallottam, hogy egy nagy levegőt vesz, majd…

- In Ho… ma reggel bevett egy csomó gyógyszert… azt hiszem öngyilkos akart lenni…